Közeleg a Díjátadó: A zsűri bemutatkozik

A 2013-as Katalizátor-díj nyertesének kiválasztásában meghatározó szerepe volt idáig a folyamat iránt érdeklődő, a társadalmilag elkötelezett művészetről nyíltan véleményt formáló állampolgároknak is: a január 17-i Nyitott Fórum résztvevői közvetetten, közülük pedig az előválogatás felelősségét vállalók közvetlenül voltak hatással arra, hogy mely 4 projekt közül kerülhet ki a Művészet kategória győztese (a négyes shortlisthez vezető 11 legtöbb pontszámot elért jelöltet már közzétettük korábban). A Február 9-i záróeseményen és Díjátadón már a zsűrié a terep. Vasárnap este a Trafóban az 5 tagú grémium a jelöltek jelenlétében fog nyilvános vitát folytatni a projektek erényeiről és esetleges gyengéiről. Az is kiderül, hogy a Motor kategória melyik jelöltjét tartják a leginkább elismerésre méltónak. A zsűri tagjai idén is igen sokfelől érkeznek: van köztük művész, művészettörténész, kurátor, társadalomkutató és aktivista. Az itt közzétett bemutatkozó írásokból ízelítőt kaphatunk, hogy az idei zsűri tagjai, esetenként egy-egy példát bemutatva, miként gondolkodnak a kortárs művészet társadalomformáló erejéről.

 

Székely Katalin  művészettörténész, kurátor

 

szkati.jpg

(…) Fontos szempont ugyanis, hogy az „elkötelezett” művészeti csoportoknak, aktivistáknak és projekteknek a célja nem az, hogy – kihasználva az „elkötelezett művészet” konjunktúráját – részeseivé váljanak a művészeti világnak, hogy ott aztán kritikai potenciáljukat kihasználhassák a művészeti intézményeket fenntartó hatalmi képletek (például a biennálékat támogató intézmények, cégek vagy magánszemélyek), hanem éppen ellenkezőleg: ők használják ki a művészeti világ kreatív potenciálját arra, hogy elérhessék esszenciálisan társadalmi célkitűzéseiket. A Katalizátor-díj jelöltjei is ezt az utat járják – ki tudatosabban, ki kevésbé tudatosan –, ezért sikerességük nem a művészeti világ koordinátarendszerében, hanem elsősorban társadalmi céljuk elérésének függvényében vizsgálandó. Vagyis azt kell mérlegelni, hogy „katalizálnak-e” bármiféle társadalmi folyamatokat. Tovább >>

K. Horváth Zsolt társadalomkutató

 

zsolt.jpg

Van-e elkötelezett művészet – s ha nincs, hogyan? Amikor 1928 szeptemberében Kassák Lajos elindította Munka című folyóiratát, a beköszöntőben igyekezett világossá tenni művészi–aktivista hitvallását. „Mikor ennek a lapnak írását és kiadását elhatároztuk – írja Kassák –, tudatában voltunk annak, hogy egy szociális cselekedet elvégzésére vállalkozunk. Nem mint szakpolitikusok tömörültünk a lap köré, az élet más területein vagyunk szakemberek, mint alkotó művészek, pedagógusok, technikusok és társadalomkritikusok akarunk munkálkodni. (…) S ha lapunk hasábjain nem is csinálunk napi politikát, munkásságunk konstruktív jellegével tiltakozunk minden frázis ellen s tanújelét próbáljuk adni annak, hogy egy új fejlődés kezdeti stádiumába érkeztünk el, amelynek minden területén számolnunk kell a hétköznapok realitásával. (…)” Tovább >>


Sebály Bernadett kulturális antropológus, aktivista

 

betti.JPG

 A Westin St. Francis hotel vendégeinek az arcára bizonnyal kiült a döbbenet, mikor néhány éve San Franciscóban egy magát vendégnek álcázó nő elkiáltotta magát a recepciós pultnál: „Várj, édes…! Ez a hotel bojkott alatt van!” A hall hirtelen megtelt a hotel dolgozóival, zenészekkel és meleg jogi aktivistákkal, akik dalra fakadva és táncra perdülve biztatták a San Francisco-i melegfesztiválra özönlő turistákat, hogy nagy ívben kerüljék ezt a hotelláncot. A több millió dolláros bevétellel rendelkező cég ugyanis a dolgozók egészségbiztosításán akart spórolni, a havi több száz dolláros költséget a munkavállalókra terhelve. A bojkottra szólító dolgozók egy Lady Gaga számot dolgoztak át a Brass Liberation Orchestra kíséretében. Tovább >>


László Zsuzsa kutató, kurátor

 

laszlozsuzsa.jpg

A Katalizátor-díj az én értelmezésemben egyfajta ellen-díj, amely épp azokat a projekteket értékeli, melyek látszólag ellenállnak a művészeti, kulturális vagy közéleti viszonylatban megfogalmazott értékelésnek, hírnévnek. Melyek – épp az elkötelezettségük okán – feloldódnak a céljukban. De az elkötelezettség nemcsak harcos fellépéssel, hanem következetes szakmai programmal is párosulhat. Tovább >> 


Birkás Ákos képzőművész

 

Birkas_Akos (1).jpg

 A TÁRSADALMI ELKÖTELEZETTSÉGŰ MŰVÉSZETRŐL

Néhány elvi megállapítást szeretnék tenni, kísérletképpen és vitaalapnak. Alapvetően két kérdést kéne megnézni a társadalmi elkötelezettségű művészettel kapcsolatban:

1. Hogy áll a társadalmi elkötelezettségű művészet (továbbiakban t.e.m.) a társadalommal?
2. Hogy áll a t.e.m. a művészettel? Tovább >> 

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány