Új szerkesztési elvek alapján jelentkezik a tranzitblog

Meghatározott időszakra felkért szerzői csapat határoz meg közös tematikát vagy munkamódszert.

A tranzitblog 2009 márciusától új szerkesztési elvek alapján alakul. A korábban működő rendszert, miszerint hetente más szerző blogol, most egy három havonta cserélődő szerzői négyes váltja fel. Fontosnak tartjuk, hogy mostantól koncentráltabb formában alakítsunk ki platformot az együttműködés és a közös gondolkodás számára. Ezért a korábbi szerzőkből felálló, meghatározott időre működő szerzőgárda közösen dolgozik, egymáshoz mérve és egymásra reflektálva fogalmazza meg az írások irányát. A közös munka célja nem pusztán az egyéni érdeklődés és tudás kielégítése. A közös gondolkodás elindíthat egy nyitott kritikai közbeszédet, amelynek hiányát a vizuális kultúra területén mindannyian érzékelünk. Az együttműködés azonban csak részben vonatkozik a négy időszaki szerzőre: továbbra is fontos számunkra az olvasók eddigi kollaborációs gyakorlatának folytatása és támogatása.

tranzitblog szerkesztők Hegyi Dóra, Kozma Zsolt, Süvecz Emese


A modernitás maradványai

Az elkövetkező három hónapban közös témafelvetéssel egyéni szerzői munkára vállalkozunk. A modernista gondolkodásmód máig is velünk élő maradványaira mint átfogó témára tervezünk reagálni recenziók, interjúk, illetve rövid gondolatébresztő publicisztikák formájában.


Kehinde Wiley: St. Francis of Adelaide, 2006


Modern Art in the USA, from the collection of the Museum of American
Art, Belgrade


Gerard Byrne (IR): Homme à Femmes (2004), DVD – film still

A modernitás és a modernizmus jelentése nem képezi, és nem is képezheti közmegegyezés tárgyát a hazai kritikában. De akkor miért is a modernizmus és a modernitás maradvány-kultúrája gondolkodásunk közös metszete? Mert a modern technológia és a modernitás apparátusai határozzák meg életvilágunkat akkor is, ha aktivista hévvel, és akkor is, ha rezignált iróniával figyeljük a rendszert, amelybe beleszülettünk, és amelynek átformálása egyáltalán nem elképzelhetetlen. A modernitás, a modernizmus és az aktivizmus egyaránt része annak a kritikai hagyománynak, amelynek alapjain nem annyira a bírálat és a rendszerkritika, mint inkább a megértés, pontosabban az együtt-értés (együtt-élés) technikáit kísérelnénk meg elsajátítani a vizuális kultúra jelenségeinek elemzése során külön-külön, és egymásra reflektálva is. Épp az együtt-értés/együtt-élés perspektívájából válhatnak kritikus figyelmünk tárgyává az olyan jellegű "modernizmus-maradványok" is, amelyek egy alá- és fölérendeltségi viszonyokra alapozó társadalmi valóságot, illetve annak kizárási mechanizmusait elemzik. Kiemelten érdekes számunkra a hazai művészképzés jellege és állapota, az intézményi hagyományok milyensége és a jelen múlt-konstrukcióinak felépítése.

A tág, ám többé-kevésbé koherens témaválasztás tényén túl az új szerkesztőség nem képvisel egységes programot vagy műhelyt. A közös gondolkozás nem feltétlenül jelent közös intellektuális platformot, vagy közösen vállalt elméleti alapokat és célokat.

Hock Bea, Hornyik Sándor, Mélyi József, Süvecz Emese
2009. március – május

 

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány