Kiterjesztett képiség


Exotic Exercise © Peter Bogers, Hollandia 2006

Kellemes koratavaszi idő fogadott január végén Stuttgart repülőterén. A fiatal önkénteslány egyenesen a Filmhausba vitt, az autóban megjegyezve, hogy az évek óta rendszeresen enyhe német tél oka feltehetőleg a globális éghajlatváltozás, amiben viszont az az érdekes, mondta, hogy az egyébként drámai folyamat pontosan azon országok klímájára hat kedvezően, akik mértéktelen fogyasztásukkal leginkább okozói a melegházhatásnak. A lány maga, egyike volt annak a közel két tucat fiatalnak, akik teljesen ingyen dolgoznak néhány napon keresztül egy-egy kulturális rendezvénynek, és akik arra a kérdésre, hogy ezt mégis miért teszik, azzal válaszolnak, hogy hát mert éppen van ráérő idejük…

A városba a Stuttgarter Filmwinter meghívására érkeztem, azzal a megtisztelő feladattal, hogy a nemzetközi fesztivál új média zsűrijében vegyek részt. A 21. kiadását idén megért rendezvény a szakmában patinásnak számít, bár rangban alulmarad az olyan népszerű és ismert médiaművészeti fesztiválokkal szemben, mint a linzi Ars Electronica, vagy a berlini Transmediale. Míg kezdetben fő profiljuk a  kísérleti film és klasszikus animáció volt, idejében felismerték e műfajok kapcsolódási pontjait az új médiumokhoz és a Festival for expanded media (A kiterjesztett média fesztiválja) alcímmel egészült ki az arculatuk.

Stuttgartban tehát évek óta bemutatnak újmédia műveket is, amelyet idén két csoportba soroltak: online művek illetve az ún. „média a térben”. Ez utóbbi kategóriát taktikus választásnak gondolom, mivel konfliktusmentesen tereli egy akolba a médiaelemeket használó igen változatos műveket. Ugyanakkor megjeleníti azokat a dinamikus összefüggéseket, amelyek a kísérletező, útkereső újmédia művek és kategorizálásuk hatása között fennállnak. Az adott jelenségek fesztiválok hatására nevet kapnak, e név pedig kategóriává formálódik és hasonló művek létrejöttét idézi elő. Ez a visszaható folyamat hozza létre a kiterjesztett mezőt. De ugyanezt a dinamikát tükrözi a kiállítások kitalálásával és szervezésével foglalkozó kurátorok változó státusza is: az amszterdami deAppel, az egyik legnevesebb európai kurátorképző intézet frissen meghirdetett, következő évi programja például a „Curating in the expanded field” címet viseli (hozzávetőlegesen: Kurátori munka a kiterjeszett mezőben).

Az „online média” kategóriában versenyző tizennégy mű viszont ellentmondásos módon, mintha éppen a kiterjesztés logikáját nem vette volna számításba, amikor a műfaj kulturális és társadalmi jelentőségéhez képest inkább a tét nélküli szubjektív és formális digitális ornamentika irányában keresgélt (Turux, Jam Pack, Itsblackitswhite, Graph Theory).  A Web- illetve Netart halálát az elmúlt években már többen megjósolták, sőt ki is hirdették, ennek ellenére vannak még reménykeltő távlatok: például a közösségi részvétel vagy az alternatív média területein. E kilátásokat felvillantó művekre volt is néhány példa (Joyce Walks, Jargon Reducer, Foriginal Media Hack), de a háromtagú zsűrivel közösen végül úgy ítéltük meg, hogy mivel egyik sem ragadja meg meggyőző erővel az online kultúra lényegi kérdéseit, e kategóriában nem adjuk ki a kétezer eurós díjat. E döntést meghozatalát nehezítette, hogy míg a kilencvenes években Európaszerte a médiakultúra euforikus kormányzati támogatása volt a jellemző, ez mára gyökeresen megváltozni látszik, Franciaországban például éppen néhány napja döntött úgy a Kulturális Minisztérium, hogy radikálisan megvonja a támogatást e területtől, száztizenöt fesztivált, digitális művészetekkel foglalkozó központot és médiatékát hagyva sorsára.

Az előbbiek miatt a „média a térben” kategóriában viszont két művet díjaztunk. A hanginstallációtól a többcsatornás médiainstallációkig,  a low-tech mikrorobotoktól az egycsatornás videókig terjedő változatosság itt sem tette könnyűvé a választást, ráadásul egészen fiatal, ismeretlen alkotóktól, Peter Bogers kaliberű művészekig terjedt a lista. Hosszas vita után végül két – technikai szempontól igen egyszerű –  egycsatornás videóinstallációra esett a választás.

Susanne Bürner  “50.000.000 can’t be wrong” (50.000.000 ember nem tévedhet) művének címe egy Elvis-idézet, technikája pedig a kísérleti videóban, filmben jól ismert found footage (talált, kölcsönvett, tehát nem az alkotó által közvetlenül készített nyersanyag feldolgozásán alapuló mozgókép). A popsztár extatikus közönségének korabeli archív felvételei soha nem mutatják magát a bálványozott személyt, akinek  hiánya alkotja a mű gerincét. És bár sem a tematika, sem a módszer nem újszerű, a mű közepének az a rövid szakasza, amikor a rajongók hada táblák százait emeli magasba – akár egy rituális tüntetésen – messze túlmutat önmagán. E képsor ugyanis az egyetlen manipulált rész a videóban, az eredetileg Elvis képét hordozó táblaerdő minden egyes darabja hófehér, az imádat tárgyát megjelenítő ikont kiretusálták róluk.


50.000.000 can’t be wrong, © Susanne Bürner, Németország 2006 (Fotó: Marijan Murat)

A másik díjazott a britt Alison O`Daniel “Deep Woods” című műve lett, amely a holland Montevideo közvetítésével került fesztiválba és egy nagyon egyszerű helyzet fixkamerás feldolgozásával teremt egy többirányba nyitott, bonyolult utalásrendszert. Egy erdő mélyében álldogáló középkorú férfi nagytotálját takarja ki egy kistotálban látható női hát. A férfi meztelenre vetkőzik, majd kielégíti önmagát, miközben zavarbaejtő szerénységű, őszinte monológját halljuk:önmagáról, a kameráról és a többértelmű nézői perspektíváról.


Deep Woods, © Alison O`Daniel, Nagy-Britannia, 2005 (Fotó: Marijan Murat)

A zsűrizés legnagyobb tanulságát – a változatos művek részletes hátterének feltárásán túl – a munka során lefolytatott heves viták nyújtották, mivel világossá vált az, hogy az újmédia művek értelmezéséhez szükséges megfelelő kifejezéskészlet és kategóriarendszer hiányos. És ami még fontosabb, hiányos az a művészettörténeti megalapozottságú elméleti érvrendszer, amely magától értődő megközelítési távlatokat biztosítana a kiterjeszett képiség értékeléséhez.

  • suaj

    Alison O`Daniel “Deep Woods” című műve hogyan teremt több irányba nyitott, bonyolult utalásrendszert?

  • KissPal

    Egyrészt a dramaturgia kétértelműsége, másreszt a történést kísérő monológ reflektivitása által.
    bővebben:
    catalogue.montevideo.nl/art.php?id=9768

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány