Az állami infrastruktúra jelen formája nem invitáló, az tény, most azokat jó számba venni, akik ezen a rendszeren kívül működnek, vagy legalábbis létük nem ennek függvénye.
Vége van annak a megszokott védettségnek, amelyet a kortárs művészet intézményrendszere biztosított a szakma művelői számára. A nagy, állami intézmények vagy nem kívánják tovább támogatni a kritikai, kísérletező és kérdéseket feltevő művészet kibontakozását, vagy éppen annak művelői döntenek úgy, hogy kívül maradnak a nagybetűs kultúra továbbra is szilárdan álló (vagy inkább megkövesedett?) falain. A Katalizátor-díj 2014 koncepciójának kidolgozása során éppen erre a helyzetre koncentráltunk: olyan projektek ötleteket vártunk, amelyek a kortárs képzőművészet eszköztárát erősítik, a színtér aktuális helyzetén és lehetőségein gondolkoznak. A február 23-i díjátadó eseményen bemutatkozó 5 projekt ennek megfelelően különféle életben maradási stratégiákat modellez majd. A kérdés viszont az, hogy miként használjuk fel az eszközkeresés és az önszerveződés során elsajátított skill-eket és megszerzett tapasztalatokat. Mondhatjuk, hogy a progresszív szakma földalatti működésre kényszerült? És, ha igen, végérvényesen le kell-e számolnunk az állami intézmények otthont adó szerepével egy jelenleg több fronton is alakulóban lévő off-szcéna megalkotása érdekében, vagy épp ellenkezőleg, az intézmények falain belül kell képviselnünk az általunk megfogalmazott szakmai minimumot? A körkérdésre Erőss Nikolett válaszol:
A kérdés mintha afelé húzna, hogy az intézményrendszert az állami intézmények rendszerével azonosítsa, ami nyilván túlzás, még akkor is, ha az ezekkel kapcsolatos kijózanító tapasztalatok meghatározói voltak az elmúlt éveinknek. Az állami infrastruktúra jelen formája nem invitáló, az tény, most azokat jó számba venni, akik ezen a rendszeren kívül működnek, vagy legalábbis létük nem ennek függvénye. Magángalériák, privát fenntartású kulturális intézmények, önszerveződő csoportok eddig is voltak, most jelentőségük megnőtt, felelősségük kiterjedtebb lett, még úgy is, hogy a jófejek klubjának belépési küszöbe egyre alacsonyabb. Az önszerveződések, a különböző civil kezdeményezések és ezek hálózata nem tudja azt a komfortos közeget biztosítani, amit az állami intézmények biztosítottak egy ideig, de az egyéni elköteleződések határozottabb megéléséhez (és ennek nyomán új közösségek formálódásához) szükség is van e biztonságos terep elhagyására. Valószínűleg a kérdés nem áll meg ott, hogy az (állami) intézményrendszeren kívül vagy belül: kénytelenek leszünk többet foglalkozni azzal is, hogy mi az, amit képviselünk.
