Andrea tavaly is elment a Budapest Pride-ra. A ‘Buzilobbi Internesönel’ kamionját választotta, ahol papi reverendából szórta a szappanbuborékot és az áldást a felvonulókra. Előtte, a kamion oldalára rögzített kartonlapra, árpád-sávos Nagy-Magyarországot, annak közepére pedig nagyméretű faszt/motorost rajzolt. Eredmény: két hónapnyi agresszív zaklatás (online, a munkahelyén, az otthonában stb.) és egy – végül békéltetéssel zárult, de akkor is – magánper. Ellene.
Budapest Pride 2014 I Fotó: librarius.hu
John C. Calhoun-ra nehéz büszkének lennie az utókornak. Pedig alelnökként két, különböző elnökét is szolgálta az Egyesült Államoknak, sőt, fáradhatatlanul dolgozott és szolgálta a közt egész életében, nem kevés ideig mint Dél-Karolina szenátora. Gyűlölte a központosított államot, éppen ezért megvetette az Uniót, és szorgalmazta a déliek elszakadását. Hitte, hogy a rabszolgatartás erkölcsileg igazolható jó – nemcsak a rabszolgatartó, hanem a rabszolga szempontjából is. 1837-ben elhangzott híres beszédében így fogalmazott:
Mi, déliek, nem fogunk, nem tudunk lemondani az intézményeinkről. A két faj között már létező és működő viszony fenntartása (…) elengedhetetlen a kölcsönös béke és boldogság érdekében. (…) Félre értés ne essék, és nehogy úgy hangozzék, hogy akár csak közvetve is, mintha elismerném, hogy a két faj között most fennálló viszony a rabszolgatartó államokban gonosz dolog lenne – épp ellenkezőleg! (…) Soha ezelőtt, a történelem hajnalától kezdve a mai napig bezárólag, nem ért el a közép-afrikai fekete faj a mostanihoz fogható civilizált, fejlett állapotot – nemcsak pszichés, hanem morális és intellektuális értelemben is értve ezt.
Alig 20 évvel Calhoun beszéde után Dél-Karolina kivált az Unióból, és ezzel kezdetét vette az amerikai polgárháború, aminek központi emlékezet-tárgyává a sávos-csillagos konföderációs zászló vált. Hiába az elbukott háború, a zászló a déli büszkeség, a hősi halált halt lakosokra való emlékezés szimbólumává vált – néhány éven belül pedig pluszban még a Ku-Klux Kláné, és a fehér felsőbbrendűségé is. Több ezernyi rasszista, hol rejtőzködő, hol nyíltabban megmutatkozó civil csoport és banda viselte és viseli büszkén, merít erőt és megerősítést belőle.
Kiváltképp 1962 óta.
Ekkor – hivatalosan a polgárháború 100 éves évfordulójára emlékezve, köztudottan azonban a fekete polgárjogi mozgalommal szembeni “ellenállás” gesztusaként – tűzték ki Dél-Karolinában, Columbiában, a törvényhozás épületének tetejére is a konföderációs lobogót. Sokféle tiltakozás, beadvány, még népszavazási kísérlet is próbálkozott az eltüntetésével, hiába – egyedül 2000-ben sikerült annyit elérni, hogy az épület tetejéről egy, az épület előtti téren található zászlótartó rúdra húzzák fel.
Ilyen intézményi bátorítással, támogatással igyekezett Dél-Karolina a rasszizmusnak legitimitást biztosítani. Generációk – feketék, fehérek – haladtak el az elmúlt közel 50 évben a zászló és annak tartórúdja mellett. Aztán Bree Newsome idén júniusban úgy döntött, hogy most már épp elég hosszan kényszerültek elviselni ezt a nyomasztó látványt, felmászott hát a rúdra, és lehozta a zászlót.
Azt a szimbólumot, amelyre hivatkozva a szintén dél-karolinai Charlestone-ban Bree akciója előtt egy héttel 9 embert mészároltak le.
Azt a szimbólumot, amely akkor is szabadon lobogott a charlestoni köztereken, amikor a lemészároltak koporsóit végighordozták a városon.
És azt a szimbólumot, amelyet Obama elnök gyászbeszédében annak nevezett, ami (az elnyomás szimbólumának), de amelyre ő maga is fel kellett, hogy figyeljen akkor, amikor a mészárlás (és így a gyászszertartás) helyszínét elhagyva, a templom kijáratában rápillantott Charleston főterére.
Ahol még mindig fel volt húzva a lobogó.
Bree Newsome megelégelte a tisztviselői ígérgetéseket, és maga vette kezébe és hozta magával a földre az ősei rabsorsához kötődő leplet. Tettének ugyanakkor nem a zászló lehozatala ad súlyt, hiszen azt rögtön azután, hogy földet ért és letartóztatták, visszahúzták a helyére. Tettének jelentősége abban a képben fejeződik ki – és ez még a magyar szem számára is felvillanyozó erővel hat – amikor kiakasztja a zászlót a tartórúd tetején, kezébe veszi, és meglengeti a magasban. Egy fekete nő tette ez, egy olyan emberé, aki nem akart kitérni nemzetének azon tagjai elől, akik az ő elnyomásáért küzdöttek és küzdenek. Ehelyett Bree Newsome úgy döntött, hogy kezébe veszi az elnyomók szimbólumát, hogy így formáljon saját maga, és minden fekete embertársa számára méltóságot.
Bree Newsome leszedi a zászlót I Fotó: Reuters Media Express/Adam Anderson Photos
***
Andrea tavaly is elment a Budapest Pride-ra. A ‘Buzilobbi Internesönel’ kamionját választotta, ahol papi reverendából szórta a szappanbuborékot és az áldást a felvonulókra. Előtte, a kamion oldalára rögzített kartonlapra, árpád-sávos Nagy-Magyarországot, annak közepére pedig nagyméretű faszt/motorost rajzolt. Eredmény: két hónapnyi agresszív zaklatás (online, a munkahelyén, az otthonában) és egy – végül békéltetéssel zárult, de akkor is – magánper. Ellene.
Az Árpád-sáv dilemma minimum a rendszerváltásunkkal egyidős. Hosszú idő után a Göncz Árpád 1992. október 23-i beszédét megzavarók kezében lengett először szabadon az ég alatt. Az Árpád-sáv lengetésének ez a természetes magától értetődősége, amivel mind a zászlóval megjelenők, mind az őket szemlélők értették és tudták, hogy ennek most mi is a célja, mi is a valódi jelentése, nos ez a magától értetődőség, a csendes cinkosság és nyílt tetten érhetetlenség, a mai napig élménye mindannyiunknak. A lengetők (változó, hogy mikor-ki, és változó, hogy mikor-milyen intencióval, ezért csak hevenyészetten: MIÉP és Csurka személyesen, egynémely Polgári Körök, a Vér és Becsület, a Jobbik stb.) nemzeti büszkeségre és örökség-ápolásra hivatkoznak. Lengetve siratják veszteségeiket. A velük nem azonosuló magyarok azonban, amikor emlékezni akarnak és örökséget ápolni – ha egyáltalán – nem az árpád-sávos zászlót lobogtatják. Az árpád-sáv alapvetően egy szubkulturális jelentőségű szimbólum, hiába hivatkoznak vele használói a nemzetre. Technikai értelemben véve eltérő módon (másként), de ugyanolyan mache identitás-elem, mint a Székely himnusz vagy a rovásírás. Éppen ezért volt különösen érthetetlen az Andreával szemben fellépők gyilkos dühe. Ha ugyanis egy defenzívába szorult kisebbség tagjai (~ lengetők) épp saját maguk elfogadtatásáért, saját, szubkulturális identitásuk ‘közössé’ tételén fáradoznak – akkor lehetnek-e hálásabbak bármiért, mint azért, mert valaki valóságnak kezelte azt az állapotot, amire ők még csak vágyakoznak? Andrea nem tett mást, mint komolyan vette őket: ha valóban a többséget képviselitek, ha a lengetés valóban azt jelenti, hogy ennek a nemzetnek valami szubsztantívabb minőségének a reprezentánsai vagytok (és mint ilyenek, autentikus képviselői az „összmagyarságnak”), akkor nekem titeket, a ti szimbólumaitokat kell használnom ahhoz, hogy a saját kisebbségem hátrányán (egyenlőtlenségén) korrigálni tudjak. Erre persze még lehet az a válasz, hogy Andrea tévedésben élt, és a lengetők csak egy súlyos, sötét, agresszív csoportocska, akik csak magukat, a frusztrációikat és a gyűlöletüket reprezentálják, és ezen kívül semmi mást. Számomra mégis izgalmasabb úgy látni Andrea akcióját, mint kísérletet arra, hogy a használatbavételen keresztül konstruálja meg azt a jelentéstartalmát az ‘árpád-sávnak’ ami az ő akciója nélkül nem is lenne felismerhető.
Egyetértek Andreával, amikor azt nyilatkozta: tette nem provokáció. Valóban nem az.
Hanem egy kisebbségi szimbólum (és attitűd) átkeretezése és ebben az értelemben birtokbavétele. Azonosság az ő és Bree tettében, hogy mindketten olyan szimbólumokat vettek a kezükbe, amelyekre hivatkozva régen is és ma is (eltérő módokon és intenzitással, de mégis) Bree és Andrea elnyomásáért és másodrendűvé tételéért küzdöttek és küzdenek sokan. Különbség a tetteik között, hogy Bree leszámolt ezzel a szimbólummal és megsemmisítette annak eredeti jelentését. Andrea használta, de le nem számolt vele, és meg sem semmisítette azt. Ő az Árpád-sáv használatán keresztül egyenjogúsította saját magát az árpád-sáv használóival szemben, akik mindig a nemzet nevében beszélnek, de képtelenek a nemzetet egészben látni. Tehát ha Andrea tette felháborító – keresztet vessünk arra, akinek az – akkor csak annyiban felháborító, hogy rávilágít a hazugságra, amit a lengetők, árpád-sáv használók elrejteni igyekeznek, de ami közben a napnál is világosabb. A költővel élve: reprezentálod a kurvanyádat, de nem ám az én hazámat!
***
Lapzárta után: egyébként a tegnapi napon hivatalosan is leszedték a Dél-karolinai konföderációs zászlót az állami épület előtti zászlórúdról. Így például Charlestoneban már csak az az utca fogja őrizni Calhoun nevét, ahol lemészárolták az imádságra összegyűlt feketéket. Meg csak egy szobra fog továbbra is állni, épp egymagasan a templom épületével, nagyjából azzal szemközt. Meg csak a Yale Egyetem 12 kollégiumának egyike viseli tovább a nevét.
________
Alap, hogy ott leszünk idén mi is, a Marom kamionnal a Budapest Pride-on. Érkezzetek 15:30-16:00 között, a felvonulás a tervek szerint 16:00-kor fog elindulni! https://www.facebook.com/events/654702031332955/
