KIÁLLÍTÁS AJÁNLÓ: A császár új ruhája

Helyszín: Trafó Galéria
Kiállítás időtartama: 2013. szeptember 6 – október 20.
Kurátor: Szalai Borbála

A Trafó Galéria e hét csütörtökön nyíló csoportos kiállítása, A császár új ruhája Hans Christian Andersen hasonló című meséjének jól ismert tanulsága felől közelíti meg a viselet különféle jelentésrétegeit napjainkban. A történet egy hiú uralkodóról szól, akit sokkal jobban foglalkoztat önnön külseje, mint birodalma. Egy napon magukat szabónak mondó csalók érkeznek a palotájába, hogy elkészítsék számára a ruhát, mely az ostobák számára láthatatlan. Mikor a varázslatos ruha „elkészül”, a császár meztelenül vonul népe elé, s ez a meztelenség csak akkor válik láthatóvá a maguk ostobaságát szégyellő tömeg számára, mikor egy kisfiú felkiált: „Nincs is ruha a császáron!”

4_1.jpgKarol Radziszewski: Fag Fighters (2007 – ) | © Karol Radziszewski

A kiállítás az öltözetben és a viselt szimbólumokban felhalmozódott tudásanyagot vizsgálva a ruhára egyfajta szimbolikus rétegként tekint, s arra használja azt, hogy új nézőpontból mutasson rá társadalmi problémákra, a politika és az azzal szemben megfogalmazott kritika eszközeire. A tervezett pop-up store hangulaton és azon túl, hogy milyen etikai és morális tartalmak kapcsolódnak a divat világához, nyitott kérdéseket fogalmaz meg a társadalmi aktivitás jelenlegi trendjeivel, a történelemnek és szimbólumainak a fetisizálódásával, a hatalommal és a társadalmi nemi szerepeket szilárdító ideológiákkal kapcsolatban.

1_1.JPGApparatus 22: Az idő mintázatai (15°Synaesthesia), 2011 | © Apparatus 22

A kiállításon részt vesz a divattervezőkből szerveződött Apparatus 22 nevű román művészcsoport, akik 2010-ben a divat világának kötelékeitől megszabadulván búcsút intettek Rozlab de Mura nevű márkájuknak, hogy a szerintük kevésbé exkluzív művész világ berkeiben folytassák működésüket. Az aura mintázatai című installációjuk egy modellek nélküli kifutó, melyen a fény játéka idézi fel a jelen-nem-lévő emberi testet, miközben egy szintén láthatatlan konferanszié a gender, a centrum-periféria, a munkaetika, a globalizáció, a sztárkultusz és az illúzió problémaköreit taglalja.

radziszewski_mariosdik.jpgKarol Radziszewski: fotó a MARIOS DIK katalógushoz, 2009 | © Karol Radziszewski

Karol Radziszewskinek két munkája is bemutatásra kerül. A lengyel művész MARIOS DIK című projektje az általa indított DIK Fagazine és a MARIOS designer duó együttműködése egy olyan kollekció formájában, melynek darabjain kentaurok, falloszok és egyéb homoerotikus motívumok láthatók. Fag Fighters című projektje pedig egy 2007 óta tartó esettanulmány-sorozat, melynek keretében az alkotó különböző kelet-európai országokba látogatva vizsgálja a homofóbiával átitatott keleti maszkulinitást. A mű film és fotó formájában jeleníti meg egy meleg férfi csoport heterók felé irányuló agresszív szexualitásának a kivetülését.

5_1.jpgJaroslav Kyša: A kirakat nyalogató | © Jaroslav Kyša

27_radziszewski-fag-fighters-30.jpgKarol Radziszewski: Fag Fighters (2007 – ) | © Karol Radziszewski

A köztéri intervencióiról ismert, Londonban alkotó szlovák művész, Jaroslav Kyša A kirakatnyalogató című videójában az utóbb említett két alkotónál is közelebbről, egy Louis Vuitton kirakat üvegét nyalva szemléli a divatipart. Szeress minket, vagy meghalsz című zászlónyaldosó performansza, melyet egy moszkvai demonstráción hajtott végre a kigyúrt kopaszok között, pedig hasonló frusztrációt szül, mint Radziszewski rossz fiúi rózsaszín harisnyával a fejükön, dildóval a kezükben. Megbontja a befogadás folyamatát, és kérdés elé állít bennünket: Most akkor kinek van igaza?

6_2.jpgBorsos Lőrinc: Rendőr, 2010 |© Borsos Lőrinc

A külföldi alkotók mellett a hazánkban jól ismert Borsos Lőrinc-páros rendőri egyenruháról és gyanúsítottról készült festményeit állítja ki, és bemutatásra kerül egy pulpitusból, illetve egy azt körülvevő „golyóálló” plexiből összeálló installációjuk is, mely a politikusi lelkiismerettel kapcsolatban fogalmazza meg a maga kérdéseit. Fodor János erre a kiállításra készült mini-ruhakollekciójának darabjai egyebek mellett Fidel Castro nyugdíjas éveinek melegítőfelsőit is megidézve szintén helyet kapnak a térben, akárcsak Szalay Péter dobbantásra programozott, talált katonai bakancsai. Ez utóbbi talán a „legláthatóbb” mű a kiállítandók közül, könnyen megtapasztalhatóvá válik a benne hordozott direkt üzenet. Egy mozdulatsor, mely az idők során félelemmel telítődött.

A kiállítás kurátora, Szalai Borbála 2014 januárjában a Trafó Galériában kiállított anyagot kibővítve The Emperor’s New Apparel címmel mutatja be a prágai Karlin Studios-Futurában.

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány