Az idén először kiadott KATALIZÁTOR-DÍJAKAT 2010. december 8-án adták át a budapesti FUGÁ-ban az AICA-díjakkal együtt.
© fotó: Kerekes Zoltán
A több mint 60 jelölésből (www.katalizatordij2010.blog.hu) egy héttagú zsűri (Beöthy Balázs, Frazon Zsófi, Maurer Dóra, Polyák Levente, Katarina Sevic, Süvecz Emese, Varga Rita) választotta ki a díjazottakat
MOTOR: Liget Galéria . A díjat a galéria vezetője Várnagy Tibor vette át.
© fotó: Kerekes Zoltán
ÚJDONSÁG: Crosstalk videóprezentációk. A díjat a Crosstalk video art festival kezdeményezője Török Adrien vette át. A díjazottak egyenként 500.000 ft djíazásban és egy Beöthy Balázs által tervezett díjban részesülnek, amely egy a díjzottak munkakapcsolati és inspirációs hálóját bemutató weboldal és egy képi eszköz (BluPanther Thunder, MID), amelyen ez a virtuális háló lejátszható. A tranzit.hu 2010-ben egy KÜLÖNDÍJAT is kiadott, a Nem kacsák vagyunk egy tavon, hanem hajók egy tengeren című kiadványnak, szerk. IMPEX, Kálmán Rita és Katarina Sević. A szerkesztők a Gitte Villesen és Kodolányi Sebestyén Fészek Művészklubot bemutató fotómunkájáról készült képeslapsorozat egy eredeti fotóval járó példányát kapták meg.
JÖN JÖN JÖN: FOTÓ ÉS VIDEÓRIPORT AZ ESEMÉNYRŐL
Még egyszer: gratulálok.
A tranzit-nak is, hogy a mai világban már egy hét után képes volt arra, hogy tizennégy sorban tudósítson az eseményről.
Hogy ne maradjon ki az utálatosság sem: a különdíjat ki adta ki?
Ugye nem a zsűri, amelynek a díjazott is tagja volt?
Ugye nem?
Ha nem, akkor ki?
Csak annyit tudok most a tranzit-nak üzenni, amit Hómancs, a macska mondott a sólyomnak a Stuart Little 2-ben ( vizualitás! ), amikor az otthagyta, figyelmeztetve, hogy visszajön:
“Ne siess!”
Szerintem a legnagyobb nyertes az Erste Group volt, amely mindenkit, zsűrit és a nyerteseket is, valamilyen módon pénzelt.
Ezzel a bejegyzéssel az idénre tisztelettel búcsúzom a tranzit.blogtól.
Jó szórakozást!
Katarina Sević a szűriben és a díjazottak között. hihihi. a séma ismerős. jut karira takaró ami alá jó mélyen be lehet bújni.
A megjegyzés rávilágított, hogy nem kommunikáltunk világosan. Az IMPEX könyve éppen azért kapta a különdíjat, mert Katarina Sević zsűritagsága miatt az IMPEX nem lehetett díjazott.
És meg egy fontos információ, ami lemaradt. Mécs Miklós a fogadás/kínálásra szánt összegből 50.000 Ft-ot a Kaszinónak ajánlott fel. http://www.facebook.com/pages/Kaszino/110863892273352
@hegyi dóra:
Meg kell szakítanom önkéntes és legaláűbb két hetesnek gondolt szabadságomat, mert ez a válasz rávilágít néhány fontos dologra.
Elsőül is: tényleg nem kommunikál(t) tisztességesen a tranzit.
Másodjára: most sem derült ki, ki adta a különdíjat, mikor merült fel a horizinton a dolog.
Harmadszor: a többi nem díjazott miért nem kapott különdíjat? Csak K.S. érintettsége miatt adtak az Impex-nek különdíjat?
Negyedszer: előre tudták már (kik???), hgy az Impexet díjazni akarják ( a tranzit, ugye, semmiféle nyomst nem gyakorolt a zsűrire!)? Függetlenül a jelöléstől?
Ötödször: a mai violágban már igazán semmitől sem lepődik meg a sokat próbált magyar ember, de ez a “magyarázat” kiütötte a biztosítékot.
Jellemtelen és végtelenül szemtelenül összefonódott társaságról van itt szó, ugye, kedves hegyi Dóra, olyanról, amely – mint azt szokás! – magának osztja ki a “non-profit” pénzeket, amelyeket a magát megtiszteltnek érző profitosok osztanak ki a kiváló művészek és bemutatóik között.
Megint csak szégyellem magam, s “magyarázata” megerősít abban, hogy ezt a nepotista társaságot, amely magát művészeti életnek titulálja, a lehető legmesszebre elkerüljem, de mindig a legélesebb kritikával illessem.
Szégyentelenek!
Felháborodásomban döbbenten állok Hegyi Dóra magyarázata előtt.
Az eleve elrendeltetés erejével mutatkozik meg az a magatartás, amelyet eltűntnek szerettem volna látni a közéletből: a nepotizmus, az urambátyám világ, a kifia-borja vagy szemlélet.
Ez az a világ, amelyben az újnepotizmus apostola, dr. Mélyi Elnök Úr üdvözli, hogy a Műcsarnok igazgatói posztjára pályázatot írnak ki. Ő, aki egyszemélyi döntésével változtatott meg egy pályázati rendszert, a legnagyobb komolyságával és erkölcsi feddhetetlensége biztos tudatában ( vajon milyen is lehet ez a tudat? milyen, kedves barátaim? ) figyelmeztet az AICA nevében!
Aztán itt van a tőkések által finanszírozott, kistafírozott, magát függetlennek és non-profitnak nevező, szintén gáncstalan lovagokból álló nagyszerű csoport, amelynek valakije ( talán Ön, kedves Hegyi Dóra ? ) eldöntötte, hogy K.S-t feltétlenül díjazni kell ( mert, feltételezni merem, a zsűriben fel sem merülhetett érdemben az, hogy egyik tagját díjazzák! Knoll urat majd megkérdezhetjük, miért nem siekrült a többieket meggyőznie, hogy az általa jelölt, galériájához tartozó K.S. kapja meg a magyar Turnert? Ez most akkor a kárpótlás? ).
Mivel nem tehették ( ki hívta meg a zsűri tagjait, kedves Hegyi Dóra? ), hát kreáltak egy ún. különdíjat.
Korrupció – ezt így hívják a társadalomban, amelynek maguk is részesei.
Mivel maguk is részesei, ezért ehelyről felhívom mindazon tisztelt polgártársaimat, akik nem kívánnak a nepotizmus, a korrupciós visszaélések gyanújába kerülni, s nem szeretnék, ha nevük bármilyen összefüggésben felmerüljön ilyen cselekmények kapcsán:
Szakítsanak meg minden kapcsolatot a magyar kortárs művészetnek nevezett belterjes, rothadás-szagot árasztó világgal.
Ne adjanak alapítványi pénzeket e “szféra” egyetlen intézményének se.
Ne támogassanak eladhatatlan műalkotásokat rájuk sózni akaró galériákat.
Tartsák magukat távol ettől a szcénától, kiállításaitól.
Tegyék ezt addig, amíg a tisztességes, átlátható működés feltételei meg nem teremtődnek!
Független, a mávészeti világban nem érdekelt felügyelő bizottsági tagokat a Műcsarnok Kft-be, a Ludwig Múzeumba!
A non-profit alapítványok elszámoltatásának szigorítását!
Olvasgattam egy kicsit a tranzit 2009-es közhasznúsági jelentését ( a forrásainak harmadát személyi kiadásokra költötte!- s ez 10.000.000 Ft ), meg az Erste Foundation Funding Guidelines-át.
Felmerült bennem az a kérdés, hogy az Erste Foundation által adott 20.000.000 Ft rendeltetése szerint a Katalizátor-díjra és a különdíjra kiterjedő volt-e?
Megfelelt-e a nepotista működés a Funding Guidelines 3.2. pontjának, amely a következőket rendeli:
“3.2. The project partner shall use grants in an economical, careful, appropriate and correct way and only to cover costs incurred in implementation of the project in accordance with the project cost calculation on which the funding agreement is based. Any changes to this also require the written consent of ERSTE Foundation according to the principles laid down in paragraph 3.1 above.”
Hol lehet látni a tranzit “cost calculation”-jét?
Hajlnadó-e végre átláthatóvá tenni a működését a tranzit vagy – a legteljesebb felhábotodásomban – alapos munkát végezve a támogatóhoz fordulok a kérdéseimmel, hogy tájékoztassam az eseményekről, működésük diszfunkcionalitásáról, hogy számukra még a korrupció lehetőségét is kiiktathatóvá tegyük.
Várom, tisztelt Hegyi Dóra, a válaszát. Alapost és mindenre kiterjedőt. Feledje el, hogy ilyenkor elkenni szokták a dolgot ( á lá Mélyi ), s legyen becsületes.
@iparterves:
Szokás szerint iparterves után kullogva:
@hegyi dóra:
Örülök, hogy végre valaminek sikerült megvilágítani, hogy nem kommunikáltok világosan!
Annak alapján, amit kommunikáltatok ez így nagyon kínos!
@Bobby Watson: Maga egyszerűen nyugodtabb típus, meg megfontoltabb és felkészültebb.
Ezért, talán ezért, nehezebben szólal meg ilyen ügyekben.
Én pedig hebrencs vagyok és hamar dühbe jövök.
@iparterves:
Dehogy, dehogy!
Ha ön nem „hebrencskedne”, nekem nem lenne mit megfontolnom!
@Bobby Watson:
Ha megengedik, még idehebrencskedem azon szerény véleményemet, hogy a szakma, az egész művészeti élet jellemző pillanata volt, amikor az AICA a neo-nepotizmus nagy képviselőjét Mélyi (“én mondom meg, mi a kortárs szobor és ki alkothatja” ) Józsit választotta elnökéül.
Az igazodás pedig megtörtént, illetve folyamatosan történik. Szép történet, bár magának is jobb lenne, ha Mieke Bal-ról írhatna, s általában az értelmiségieknek is jobb lenne, ha szépen elfordulhatnának a sok bűzlő halomtól.
Nem tehetik, majd ismét ilyen időket élünk és írunk.
@iparterves:
a tranzit osszetakolt vmit, a reszletek nem voltak kidolgozva, 6 orara volt szukseg, hogy a jeloltekbol (nagyon szomoru a nevsor)vkit tudjanak valasztani.
hogy utana, meg adtak “ajandekot” nagyon furcsa.
@b5:
Nekem a furcsánál különb jelzők jutnak eszembe. De nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni.
Ez a két díj csak azt tette a napnál is világosabban nyilvánvalóvá, amit eddig is tudtunk, hogy mennyire diszfunkcionálisan működik ez a szcéna és hogy mennyire kevéssé vannak a szereplői ezzel tisztában.
A tranzittól pár napja kaptam egy e-mailt, amiben a véleményemet kérdezik a tranzit elmúlt 5 éves működéséről. A kérdést köszönöm (és persze megtisztelő, hogy a tranzitnak-ingyen-dolgozók-hosszú-sorát-gazdagíthatom), és csak azt tudom “válaszolni”, hogy olvassák el iparterves kommentjeit a saját maguk által üzemeltetett blogon és akkor megtudják.
@timár.kati:
a tamogatonak ertekelni kene a tranzit tevekenyseget es elgondolkodni, hogy a programot erdemes -e fenntartania.
Elolvastam még hatszor és aztán még tízszer ezt a mondatot:
„Az IMPEX könyve éppen azért kapta a különdíjat, mert Katarina Sević zsűritagsága miatt az IMPEX nem lehetett díjazott.“
Ezt egyszerűen nem lehet fokozni!
@Bobby Watson:
Ha elolvassuk, szépen, nyugodtan ezt a mondatot, akkor abban az van: a tranzit eldöntötte, hogy K.S-t díjazni kell!
Nincsen ezzel semmi gond, ha nem akarná magát a tranzit valamiféle demokratikus fügefalevéllel ( zsűri ) álcázni, hanem egyszerűen kijelentené: mi K.S-t díjazzuk, mert így döntöttünk.
De ezt nem merték vállalni, helyette felkértek néhány embert, hogy a saját választottjuk, K.S. helyett vagy mellett ( mint kiderült, az utóbbi a helyes ) “válasszanak” valakit.
Őket is megtévesztették ( kortársibb szakkifejezéssel, amelytől a hátamon feláll a szőr: megvezették ), mert feladatuk az volt, hogy az igazi díjazott helyett egy helyettest találjanak.
Vajon elmondták a zsűrinek, hogy miért is vannak? Vajon Maurer Dóra így és ezzel együtt vállalta a tagságot?
Ha a díjazottak felől nézzük Hegyi Dóra beismeréssel felérő kijelentését, akkor azt kell mondanom, hogy kedves Tibbi, kedves Török Adrienn/Crosstalk, a nyertesek nem maguk!
Kaptak ugyan valamit, amit Katalizátor-dínak neveznek, de nem maguk a nyertesek, hanem egyértelműen és mindenki mást kizáróan, Katarina Sevic.
Rossz érzés lehet ezt tudni, de Hegyi Dóra elszólása ( Freud, hogy örülne! ) után ehhez kétség sem férhet.
Hegyi Dóra négy mondatos kommünikéjéből az utolsóra még nem figyeltünk fel, pedig érdemes.
“Mécs Miklós a fogadás/kínálásra szánt összegből 50.000 Ft-ot a Kaszinónak ajánlott fel.”
Ez annyit tesz, hogy az AICA-val közösen rendezett díjkiosztón a repi kajára és piára ennek az összegnek a sokszorosa volt betervezve és elköltve.
Kedves egészségükre hölgyeim és uraim!
De azt is jelenti, hogy az összeg felett Mécs Miklósnak rendelkezési joga volt?
Mécs Miklós a Tranzit Hungary Egyesület vezetője? Nem, az Hegyi Dóra.
Aláírhat kötelezettségvállalásokat az egyesület nevében? Kétlem, de tessék megcáfolni, hiszen én nem láttam még az egyesületi iratokat.
Akkor vajon milyen jogon ajánlott fel a nem saját pénzéből ( mert a repi kaja/pia összegből ment a zsé )?
A szép gesztus beárnyékolja – és ellenkező értelmű információig – semmissé teszi, sőt: megsemmisíti.
Mivel a gesztusról annyit tudink amennyit, érdeklődéssel várom Mécs Miklós szíves felvilágosítását arról, kinek is a pénzét ajánlotta ő maga fel.
Eddigi megnyilvánulásai miatt reményem, hgy válaszol, nagyobb, mint dr. Mélyinél.
A javított szöveg:
Hegyi Dóra négymondatos kommünikéjéből az utolsó mondatra még nem figyeltünk fel, pedig érdemes!
“Mécs Miklós a fogadás/kínálásra szánt összegből 50.000 Ft-ot a Kaszinónak ajánlott fel.”
Szép, nemes cselekedet.
Ez annyit is tesz, hogy az AICA-val közösen rendezett díjkiosztón a repi kajára és piára ennek az összegnek a sokszorosa volt betervezve és elköltve.
Kedves egészségükre, nemes hölgyeim és uraim!
De azt is jelenti, hogy az összeg felett Mécs Miklósnak rendelkezési joga volt?
Mécs Miklós a Tranzit Hungary Egyesület vezetője? Nem, az Hegyi Dóra.
Aláírhat kötelezettségvállalásokat az egyesület nevében?
Kétlem, de tessék megcáfolni, hiszen én nem láttam még az egyesületi iratokat.
Akkor vajon milyen jogon ajánlott fel a nem saját pénzéből ( mert a repi kajára/piára összedobott összegből ment e célra a zsé )?
A szép gesztust ez az apróság beárnyékolja – és ellenkező értelmű információig – semmissé teszi, sőt: megsemmisíti.
Mivel a gesztusról annyit tudunk, amennyit, érdeklődéssel várom Mécs Miklós szíves felvilágosítását arról, kinek is a pénzét ajánlotta ő maga fel, s kinek a nevében?
Eddigi megnyilvánulásai miatt reményem, hogy válaszol, nagyobb, mint dr. Mélyi esetében ( aki már három hónapja hallgat, mint egy kuka Pécs ügyben ).
Az is érdekes kérdés, hogy az 50.000 Ft felajánlás a tranzit pénzéből hogyan aránylik a teljes felhasznált összeghez?
Mennyit költött a tranzit a repire?
Az már csak könyvelői kötözködés, hogy mennyit számol el ebből költségként és megfizette-e a kis 44 %-os adócskákat a repi után?
Na, semmi baj. Majd lesz még itt 2010-es közhasznusági jelentés is, s lehet a számokat olvasgatni.
Becslésem szerint a kis buli (500.000+500.000 díj, 60.000+60.000 Ft a Blue Panther ára, 50.000 Ft felajánlás, K.S. díja is – tegyük fel, nem tudni az összeget – 500.000 Ft, a repi és egyéb ktgs még 200.000 Ft meg etc ) kb. 2.000.000 Ft-ba került.
Ez az összeg nem szerény, ha azt vesszük, hogy az éves támogatás összegének a 6.7 (!) százaléka.
Ha megint egyharmadát költi a tranzit személyi költségekre, akkor a 30.000.000 Ft-jukból önmagukra elment majdnem a pénz fele.
Okosan gazdálkodnak!
A fentiekhez: nem érdekel, hogy ki és mennyit keres a tranziton.
Az érdekel, hgy azok, akik etikai fensőbbségük tudatában nyilatkoznak ( “kutató művészek és művészettudók” ), lenézvén a nem-művészeket, elítélve azok pénzhajhászását és nem átlátható ügyleteit, maguk a lehető legtisztességtelenebb módon, a nepotizmus, a korrupció, az összefonódások (táp)talaján élve működnek és úgy verik el a pénzt, hogy annak a transzparens működéshez köze sincsen.
Még egyszer nem szeretnék hallani e szájakból kritikus megjegyzéseket a társadalomra, mert tökéletesen hiteltelen az ilyen emberektől.
@b5: Nem tudom, hogy jól értem-e, amit írsz, de én ketté választanám a fenntartó, illetve a szcéna szempontját. A fenntartó aggódjon a magáért, én inkább a “miénkért” aggódom. Aminek a része vagyok és bár iparterves felvetése jogos, mégsem tudom, hogy hova vonulhatnék ki belőle.
@iparterves: Én ennél a Kaszinó-dolognál már teljesen elvesztettem a fonalat. Mi van?!?!?! (ezt most persze nem öntől kérdezem, nehogy véletlenül félreértse!)
Ilyen körülmények között nehéz lelkesen vitatkozni bármiről is.
@timár.kati: Hát ez, az: hová?
De ez nem azt jelenti, hogy ilyennek kell maradnia a “szcénának”.
Rosszul áll a szcénája – mondja a zseniális magyar fordítás a Trópusi vihar szinkronjában.
A maguké is.
@timár.kati:
MM felajánlott 50.000-et a repiből. Ha jól értettem.
ha a sajátjából, akkor hálatelt szívvel mondok köszönetet.
Ha tényleg a repiből – kvázi koncept alkotásként – akkor súúlyosan elitálő szavak tolulnak a számra.
@iparterves: Nem, szerintem se kéne ilyennek maradnia és főleg azoknak nem “kellene” ilyennek lenniük, akik nem a magyar “környezettől” függnek. Azoknak végképp más modellek alapján kellene (!) működniük és alternatívát kellene jelenteniük a hazai viszonyokhoz képest.
De ezt a “felajánlás” dolgot még mindig nem értem. Én felajánlhatnék mondjuk 1 milkát a tranzit pénzéből a romák ellen elkövetett gyilkosságok áldozatainak?
Szóval:
1/ nem értem, hogy hogy kerül MM a képbe?
2/ kinek a pénzét ajánlja fel?
3/ mire ajánlja fel?
4/ és hogy jön mindez most ide?
Meg úgy egyébként is…
@timár.kati:
Kérdéseire én is várom a választ.
Mit gondol, lesznek válaszok?
Ha lesznek: milyenek lesznek?
Becsületbe gázolók?
A kérdezőt ellehetetleníteni akarók?
Mert ez nagyon ismerős lenne.
Mert olyan körülményesek vagyunk:
“Fogadás
koncepció: Mécs Miklós”
A koncepció része volt a pénz felajánlása? A tranzité?
MM fogta magát és azt mondta: 2 milka megy itt el, én ebből ötvenezret felajánlok (!) nemesebb célra?
MM-nek a koncepció kialakításán túlmenően volt hozzáférése a kasszához?
@iparterves: Az az egy “megnyugtat” (bár sovány vigasz), hogy ha ön se tudja ezekre a választ, akkor a hiba nem az én értelmi képességeimben van. Bár lehet, hogy ott is, ha egyáltalán felteszem ezeket a kérdéseket… 🙂
@timár.kati:
MM ( tudom, hogy ciki, de a jelen pillanatban a 22-es csapdája Milo Minderbindere jut eszembe, ha a filmet meg akarja nézni, éppen ma látható, késő éjszaka, mint valami veszedelmes alkotás ) szerepe érdekes.
A tavalyi Aviván már alakított egy nagyot, most – elnézést a szóért – mintha az udvari bolond rongyaiba bújt volna.
Fogadás-koncepció: MM.
Ő tervezte a kaja beszállítását, cateringes lett?
Nem gondolom tovább, bízom MM-ben.
Mindent jobban tudnánk, ha ott lettünk volna a helyszínen. Van valaki, aki ott volt és tud a fogadás mikéntjéről valamit mondani?
@iparterves: Nem ciki és köszönöm a tippet. Igyekszem fennmaradni és megnézni.
MM kapcsán nekem megint az “outsourcing” jutott az eszembe. De vajon lehet-e az etikus “eljárásmódot” is outsourcing-olni?
@timár.kati:
A Catch 22 isteni jó szórakozás.
Ami a kérdését illeti: nos, itt mindvégig az etika, az etikus viselkedés volt a kérdés.
Eddig csak rossz válaszokat kaptunk.
Kedves Big Brother,
Arrol elöre biztositom hogy senki nem fog arra a “TRANSPARENCE” feliratu sirra viragot tenni
amelyben egy napon megnyugszik majd,
miutan leakasztottak a lampavasrol,
amire nyilvan azért kerül majd mert a szakado esöben,
és azon a bizonyos lépcsön, felolvasta a
“MIT KÖVETELJEN
A MAGYAR KORTARSMÜVESZETI SZCENA
HOGY BOLDOGABB LEHESSEN”
cimü 12 pontos IPARTERVESI DIKTATUMAT.
Maganak nem a tranzitra van szüksége, bébikém.
hanem egy ideggyogyaszra ! ! !
Es ha egyszer ez fogadja magat büszkén
elmondhatja neki hogy naphosszat all
egy fa mögé bujva
és egy titkos összeesküvés
leleplezöjének jaro babérkoszorurol abrandozik.
Söt !
Arrol az idealis ipartervesi pokolrol is beszélhet
amelyben mindenki mindenkiröl mindent és mindig lat !
Azaz a totalis atlathatosag és attetszöség
tökéletesen fasizoid dogmajarol
és a visszataszitoan homalyos gyanusitgatas hazmesteri kisablakarol.
Söt mondja el azt is hogy idöröl-idöre ezekröl
a latomasokrol
névtelen feljelentö leveleket ir
a Tranzit-sziget dazibaojara
mindazoknak akik abban hisznek hogy
“Az ezerujju”, a “A végtelenül igazsagos”,
majd atvezeti öket az igazsagtalansag a vöröstengerén
(amit persze elözöleg gondosan kitalalt nekik).
De ha az ideggyogyasz megkerdezi hogy
a “koncepcios perek” (Mélyi)
nem jutnak e eszébe majd ne piruljon el,
mert, figyelmeztetem, ebben az esetben
tul sok gyogyszert kell majd szednie.
Morocz Csaba
@ötvenkilenc: Nekem már csak Szabolcsi ( ezt szoktam meg ).
Kedves, hogy testi és lelki higiéniém így foglalkoztatja, feltétlenül tájékoztatni fogom, ha valami változás áll be nálam.
Mindig örömmel olvasom, amikor lehülyéz, szórakoztató.
A lámpavasas kisiklása megrendítő, de nem gondolja, hogy a lelki problémák nem kizárólag engem érhettek el?
Az is felkeltette érdeklődésemet, hogy titkos összeeskűvés leleplezéséről beszél.
Mi lenne itt titkos? Minden az orrunk előtt zajlik, meg is mondják nekünk/nekem, hogy vegyük már észre, kicsit/nagyon korruptak vagyunk.
Na ja, csak annyira, mint mindenki más, de miben is különböznénk a többiektől?
Olyan kellemesen ismerős szavak ezek, simogatóak.
Azt is írja nekem címezve – de olvassa el mindenki, akit érint -, hogy a transzparencia ideája fasisztikus.
Igaza van, egy művész/műelméletész csak így láthatja, mert ez a borzasztó valami – amit egy állam működésekor ma a sok fasiszta a világ minden pontján számonkér – korlátozza a művészi kiteljesedést.
Ezt az alpári énem – meg a felmérések szerint sok alpári rokonénem – úgy fogalmazza meg: adjátok ide a pénzt, s nem törödjetek vele, hová tesszük azt.
Ha én mondanám valakinek ugyanezt, hülyének nézne ( másként mint maga ).
Ma nálunk ez a játék akként működik, hogy vissza nem térítendőtámogatást ad az NKA a művészeknek művek előállítására évi 120 millió értékben.
Lesznek-e művek és milyenek? Kit érdekel? Senkit.
Képzeljük el, hogy ugyanezt az összeget arra adják, hogy süssenek ki 100 kilo kenyeret. A kenyér elkészültét, összetételét és árát senki nem ellenőrizné?
Még mindig kedvesen, mint a Szabad Nép – maga már csak marad ennél a jól ismert szaklapnál – olvasó-levelezőjét névtelen feljelentésekkel vádol. Házmesteri nézőpontból leírttal.
Ezt különös örömmel vettem, mert ebben a hazai és a párizsi tapasztalatai összegződnek. Hiába, a világlátott ember miket is tud!
Hogy ez a vád miért nem névtelen feljelentés, az a maga okfejtéséből nem derül ki. Feltételezem, azért,, mert maga írta és nem én. Ez ennyire egyszerű.
Mélyi doktor nagyhatású munkásságának azt a részét érintettem eddig, amely a közpénzekkel kapcsolatos volt és nehezen átlátható. Őtőle várom a szíves információkat, de magánnyomozása eredményét zúdította eddig rám, azon kívűl semmit.
Mán csak illen kis érdeklődő vagyok, ha pár millióról van szó. Tudja, ennyibe kerül egy jobb vietnámi fotó. Ha hinni lehet magának, márpedig maga nem hazudik, ugye?
Nem boldogságot, hanem tisztességességet “követelek”. Ja, és én valóban egy fillérrel sem támogatom (?!) a magyar kortárs képzőművészeti szcénát. S igazán örülnék, ha valami olyasféle támogatás alakulna ki, amely nem egymás nevét szajkozó társaságok beltagjait látná el szolgáltatással és pénzzel, hanem – uram, ne hagyj el – esetleg teljesítményeket.
De hát én már csak egy ilyen utópista vagyok.
Boldogságból lehet sok a magyar Artworldben, tisztességből aligha.
@ötvenkilenc: Bocs, tudom, hogy nem nekem írtál, de én már csak ilyen vagyok, nem tudom megállni, hogy kotnyeleskedjek a dologba. De ahogy én látom, itt most egyáltalán nem arról van szó, hogy szolidáris lennék bárkivel is, illetve ha valakivel, akkor saját magammal szeretnék az lenni. (Ez persze nyilván egy másik orvosi eset diagnóziásért kiált, de az auto-analízistől most mindannyiunk örömére eltekintek). Ha van a kettőtök között folyó csörtének subtext-je, akkor én most a text-hez szeretnék hozzászólni.
Szerintem egyáltalán nem arról van szó, hogy legyen teljes transzparencia, ez lehetetlenség is lenne, meg egyébként is, mi lenne az?
Itt pusztán arról van szó,hogy van egy szcéna, amelyik láthatóan szétforgácsolja a meglévő kis erőit is, még azokban a pillanatokban is, amikor épp fel kéne mutatni a saját maga számára is fontos és értékelt teljesítményeket. Vannak díjak, szuper. De ha maga a díjapalító sem tudja, hogy milyen módszerrel választja ki és milyen elvek szerint díjazza az arra érdemeseket, akkor mi az egész értelme? A tranzit listája tényleg elkeserítő és lehangoló, a javaslatokat a “nép” teszi meg, amiből egy ismeretlen összetételű és szempontrendszerű zsűri válogat — mi ez, ha nem a teljes agyrém. És senki sincs — sajnos kénytelen vagyok ezt mondani, ipartervest kivéve –, akinek ez feltűnne, és még szóvá és tenné. Tény és való, hogy ez nem az a közpénz, amely elköltését “alanyi jogon” lehet számon kérni. De a rációt talán itt is lehetne. És ezt mint ennek a szcénának a marginális résztvevője írom.
Most pedig megyek filmet nézni.
@timár.kati:
A dolog egy kicsit bonyolultabb ennél.
Van ugyanis egy közhasznúsági törvény, amely a tranzit működését is szabályozza.
A díj például, ha az alapító okiratban célként szerepel, személyi jövedelemadó-mentességet élvez.
Félmillió Ft adómentesen, az nem rossz pénz.
A közhasznúság kötelez is, beszámolókra. Meg kell mondani a szöveges beszámolóban, hogy a tisztségviselők mennyit kaptak.
A közhasznú szervezetnek a honlapján közzé is kell tennie a tevékenységről szóló jelentését is, amely nem azonos a tranzit.hu által publikált egyszerűsített éves beszámolóval.
Ha bárki meg akarna tudni bármit a tranzit.hu 2009-es tevékenységéről, olyasmit, amelyet a közhasznúsági előírások szerint közzé kell tenni ( tisztviselők juttatása, célra történt kifizetések stb. ), az csalódni fog.
A tranzit,hu banktitokként őrzi e tényeket.
Ide másolok egy kis példát arra, miként is kellene kinéznie a transzparens közhasznúsági jelentésnek:
3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás
Ösztöndíj kifizetések
2 880 000 Ft
Nyomtatvány, irodaszer
107 569 Ft
Egyéb anyagfelhasználás
202 729 Ft
Szállítás, rakodás költsége
428 000 Ft
Karbantartási költség
86 087 Ft
Nyomdaköltség
8 697 809 Ft
Utazási költségek
183 012 Ft
Taxiköltség
138 850 Ft
Postaköltség
1 004 020 Ft
Telefonköltség
746 538 Ft
Előfizetési díjak, szakkönyvek
288 228 Ft
Könyvelési díj
1 443 968 Ft
Irodai szolgáltatás
2 050 000 Ft
Nyomdai előkészítés
557 500 Ft
Webprogramozás, adatbevitel
4 044 750 Ft
Tördelés
2 364 500 Ft
Szerkesztés
4 357 500 Ft
Cikkírás
6 762 175 Ft
Fotószolgáltatás
893 500 Ft
Fordítás
855 500 Ft
Grafika
120 000 Ft
Korrektúra
240 000 Ft
Hirdetésszervezés
1 290 000 Ft
Belépő, koncertjegy
219 277 Ft
Számítástechnikai szolgáltatás
401 948 Ft
Terjesztés, kézbesítés
241 000 Ft
Takarítás
510 000 Ft
Egyéb szolgáltatás
127 500 Ft
Hatósági díjak, illetékek
8 000 Ft
Bankköltség
358 985 Ft
Tagdíj
10 000 Ft
Bérköltség
8 580 000 Ft
Megbízási díjak
738 000 Ft
Magánszemélynek fizetett bérleti díj
960 000 Ft
Étkezési költségtérítés
360 000 Ft
Utazási költség térítés
185 500 Ft
Gépkocsi költség térítés
317 243 Ft
54% SZJA
46 243 Ft
Reprezentációs költség
119 154 Ft
Egyéb személyi jellegű kifizetések
29 000 Ft
Nyugdíj és egészségbiztosítási járulék
2 395 464 Ft
Egészségügyi hozzájárulás
189 665 Ft
Munkaadói járulék
174 118 Ft
Kulturális járulék
366 000 Ft
Egyéb ráfordítások
153 617 Ft
Behajthatatlan követelések leírása
341 040 Ft
Árfolyamkülönbözet
6 137 770 Ft
Társasági adó
61 000 Ft
Szoftverfejlesztés
1 809 400 Ft
100.000 Ft alatti tárgyi eszköz
51 959 Ft
Működési költségek összesen
64 634 118 Ft
4
2. A cél szerinti juttatások kimutatása
A Pro Musica Alapítvány 2009. évben az alábbi cél szerinti juttatásokat nyújtotta:
1. Ösztöndíj kifizetések 2 880 000,- Ft
*
5
3. A központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától, az egészségbiztosítási önkormányzattól és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékének kimutatása
A Pro Musica Alapítvány 2009. évben az alább felsoroltakon kívül nem részesült támogatásban költségvetési szervtől, elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától, az egészségbiztosítási önkormányzattól és mindezek szerveitől.
NKA 11 .000.000.- Ft
NCA 200 000,- Ft
Az Alapítvány a pályázati úton elnyert támogatások összegét a „Muzsika” c. lap megjelentetésére, fordította.
*
6
4. A vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatások értékének, illetve összegének kimutatása
A Pro Musica Alapítvány 2009. évben nem nyújtott semmiféle juttatást vezető tisztségviselőinek.
Nagy kérés, hogy egy ilyet láthasson az ember a szcéna egyik meghatározó szereplőjétől?
Az is mérhetetlen nagy kérés, hogy a díjalapításról, a szavazás lefolyásáról is bemutassák – az egyébként kötelezően nyilvános – dokumentumaikat?
Egyébiránt a fenét se érdekelné ez, ha Hegyi Dóra elszólásai a díjazás kapcsán éppen az alapítványi működése tisztességességét és vele együtt a szcéna tisztaságát nem kérdőjelezték volna meg.
@iparterves: Természetesen egyetértek magával a jogi kérdésekben, de abban még inkább (ha jól értem, amit ír és épp ebben van a vitám Szabolcsival), hogy nem ez a lényeg, hanem maga a díj-adás “módja”.
Félálomban ülök itt a gép előtt — tegnap megnéztem a filmet. Nem volt rossz, különösen az a rész tetszett, amikor a tábornok (? — a katonai rangokkal egyáltalán nem vagyok tisztában) és szárnysegédje (?) az kéri Yosserian-tól, hogy “szeresse ‘őket’.” Az már az 1984-et idézi. De a film is csak arra világított rá, hogy valószínűleg érdemesebb olvasni, mert a filmben épp az “apró”, finom részletek vesznek el…
A Katalizátor-díj először 2010-ben valósult meg. A cél az volt, hogy a képzőművészeti közegben az eddigieknél erőteljesebben teret kapjon a közösség számára inspiráló kezdeményezések megbecsülése. a 2010-es év díjazottjait méltónak tartjuk a Katalizátor-díj szellemiségének közvetítésére. A döntést a tranzit. hu által felkért zsűri (Beöthy Balázs, Frazon Zsófi, Maurer Dóra, Polyák Levente, Katarina Sević, Süvecz Emese, Varga Rita) önállóan hozta meg.
2010-ben a tranzit.hu munkatársai egy ad hoc különdíjat adtak egy olyan projektnek, amely az újdonság kategóriában a legjobb négy befutó projekt között szerepelt. Összeférhetetlenség okán azonban a projekt egyik képviselője Katarina Sević, aki egyben a zsűri tagja is volt, visszalépett, ezzel támogatva a zsűrizés etikus folyamatát. Úgy gondoltuk, hogy ez a hozzáállás megérdemel fair play díjat. A „Nem kacsák vagyunk egy tavon…” című könyvprojekt szerkesztői (IMPEX: Kálmán Rita és Katarina Sevic) a tranzit. hu által kiadott Gitte Villesen és Kodolányi Sebestyén Fészek Művészklubot bemutató fotómunkájáról (Script for a Silent Movie) készült képeslapsorozat egy eredeti fotóval járó példányát kapták meg.
Mécs Miklós különdíja: Mécs Miklós felkérést kapott egy 50 főre szóló fogadás koncepciójának kidolgozására. Javaslata szerint 26 féle vörösborral és ugyanennyi féle kenyérrel terített. A 100.000 Ft-os keret az anyagköltséget és a díjazását is tartalmazta, melynek felét felajánlotta a Kaszinónak.
A projektet hosszú távra tervezzük, ennek megfelelően fejlesztése folyamatos. A projekt során létrejött egy több mint hatvan jelölésből álló, nyilvános adatbázis és a katalizátorság meghatározásáról szóló vitaanyag, melyet 2011-ben közéteszünk.
A tranzit. hu (Tranzit Hungary Közhasznú Egyesület) évente közzéteszi közhasznúsági beszámolóját saját honlapján, a hiányzó szöveges beszámolót hamarosan pótoljuk.
Sok más izgalmas tervünk is van a következő évre.
Keep blogging!
tranzit. hu
,,a tranzit.hu munkatársai egy ad hoc különdíjat adtak egy olyan projektnek, amely az újdonság kategóriában a legjobb négy befutó projekt között szerepelt.”
Az IMPEX könyvprojektet a legjobb négy közé nem a Katarina Sevićet soraiban tudó zsűri választotta be?
az ,,úgy gondoltuk” azt jelenti, hogy ebben a döntésben a díjazott kötet egyik szerzőjét, Polyák Leventét is soraiban tudó zsűri nem vett részt, csak a tranzit munkatársai, köztük Hegyi Dóra, aki szintén a kötet szerzője volt?
@tranzit.hu
Na végre egy hosszabbacska sajtóközlemény, egy hivatalos verzió!
Nem fér a fejembe, hogy miért kellett ezzel eddig várni?
Tényleg kösz! Bár ez – sőt az, hogy ennek már két hete meg kellett volna jelennie – természetes kellene legyen, épp úgy mint a fair play.
Egy újabb ellentmondás amit ez a nyilatkozat produkált: Akkor most K.S. a fair play-ért kapott díjat vagy a kötet szerkesztéséért? Vagy nagyon fair a kötet amit szerkesztett? Esetleg a díjnak semmi köze a kötethez, és a zsűri (kilépett) tagjaként kapta a fair hozzáállásért?
@timár.kati: Szép teljesítmény volt a film megnézése kora hajnalig. Gratulálok.
A könyv sok részlete kimaradt, természetesen. Ez egy nagyon jó sűrítmény, amely arról a kapitalizmusról (is) szól, amelyben mi most mozgunk.
Köszönöm a felvilágosítást.
Ha már volt oly jó, és enyni mndent elmondott, biztos veszi a fáradságot és még az alábbiakra is válaszol.
Ki a Tranzit Hungary Alapítvány alapítója? Egyedül az Erste Foundation vagy van más is?
Maga az egyetlen kurátora az alapítványnak, aki minden döntést meghoz és rendelkezhet a pénzeszközök felett vagy van más is?
Van-e Felügyelő Bizottsága az alapítványnak? Bizonyos bevétel felett már az kötelező lenne.
Mindezt csak azért kérdezem – nem vagyok az ügyészség, amely az ilyen szervezeteket felügyeli, de a Szabolcsi által erősen megkérdőjelezett transzparencia híve lennék -, mert az alapítványuk évente 50 %-kal nagyobb pénzeket mozgathat meg, mint az FKSE, s így nem egy kispályás a pocsolyányi artworldünkben.
Ha Ön az egyedüli kurátor és a Katalizátor-díj a Tranzit Alapítvány díja ( azé? ), akkor – más kurátor esetleg nem lévén – ön döntötte el, hogy kik legyenek benne a zsűriben, s ön lehetett az, aki jóváhagyta a meg nem hirdetett, de kitalált különdíjat is.
Így volt? Ezt azért merem kérdezni, mert hivatkozik a szövege arra, hogy munkatársai ( az Alapítványé vagy az alapítvány által finanszírozott tranzit.hu-é? – és kik voltak azok, ha szabad érdeklődni, kik? ) ösztönözték a díj létrehozására.
Eléggé kapkodó lehetett a dolog, mert a zsűrizés kellős közepén kellett dönteni arról, hogy legyen még egy, a már meghirdetettekkel azonos rangú “vigaszdíj”.
Erre utal, hogy a shortlist létrehozásakor derült ki ( derült égből villámcsapás! ), hogy K.S. Zsüror érdekelt a sortlist-ben. Hogyan alakulhatott egyáltalán úgy, hogy a zsűri odáig jutott, hogy egyik zsűritagjának munkásságát értékelte shorlist-tel? Hogyan?
Volt a zsűrinek valamilyen eljárási rendje? Egyáltalán: mikor és ki kérte fel a zsűri tagjait?
Azt is írta, hogy K.S. Kiszállt. A zsűrizésből teljesen? Miután rákerült a shortlistre? De kikerült onnan és visszaszállt?
Ki volt a shorlisten? Megtudható? Az AICA – amely szintén nem egy nagyon nyílt társaság – közzétette a honlapján a hármas listát ( igaz, dr. Mélyi annyit közölt aztán, hogy az elnökség választott, jó). A tranzit.hu miért nem vállalkozott erre? Kényes feladat a nyitottság ( amely az EF egyik alaptétele? )
Azt is írja, és ennél semmi nem jellemzi jobban a maguk világát, amelytől ( Szaaabooolcsi, figyelem! ) dermesztő élességgel elhatárolom magam, hogy:
“Összeférhetetlenség okán azonban a projekt egyik képviselője Katarina Sević, aki egyben a zsűri tagja is volt, visszalépett, ezzel támogatva a zsűrizés etikus folyamatát. Úgy gondoltuk, hogy ez a hozzáállás megérdemel fair play díjat.”
Ennek a szövegfragmentumnak két érdekessége van. Az egyik: a legtermészetesebb dolog, hogy az érdekelt ne szavazhasson a maga dolgára és emiatt ne zsűrizzen, itt valami természetfölötti magasságba emelkedik. K.S., aki addig engedte a dolgot, hogy maga shorlist-en szerepeljen, hirtelen – megérezve a pillanat nagyságát és azt, hogy őt akarják esetleg a jóságos zsürorok díjazni – kiszállt.
S most – vigyázat, gonosz vagyok ! – le kell borulnunk etikai nagysága előtt!- mármint az ön tálalásában.
A másik: eddig úgy tudtuk, hogy nem igazán K.S. Kapta a különdíjat, hanem az Impex kötete ( amelynek betik szerint maga is szerzője volt ). Most egy újabb fordulatot vett az ügy, s az Ön szavaiból az derül ki, hogy a legtermészetesebb cselekedet – nem zsűrizem magam -, különleges az önök világában, olyan fantasztikus és egyedülálló valami, amit fair play-díjjal kell jutalmazni.
Mindjárt megőrülök ! ( copyright: BJ)
Komolyan mondja, amit mond? Komolyan is gondolja? Idáig züllöttek?
MM esete: ez is újdonság. Érdekes vállalás egy művésztől, fogadás tervezése. 26-féle bor és annyiféle kenyér. Nem vagyok egy nagy matematikus ( az Tímár Kati ), és nem szoktam nagyon borokat sem vásárolni, de a 100.000 Ft-os díjazás feléből ( mivel a másikat felajánlotta ), nem tud 26 üveg bort és 26 kg ( fél kiló ) kenyeret venni.
Mondom, nem vagyok matematikus, de a két szervezet által díjazottak kilencen voltak, az Aica shorlisten további nyolc meglaudált szerepelt, volt moderátor, meg a zsűrik X. Összegű tagjai, meg a szokásos slepp.
Azt tetszik mondani, hogy ennyi ember számára úgy fejenként egy deci bor jutott egy kis zsíros deklivel, mert MM felajánlott előre egy összeget? Emiatt lett szegényházi összejövetel? Ez is vicc, de nagyon keserű ( és messze van az igazságtól ).
Mint az előző.
Annak viszont elmondhatatlanul örülök, hogy közzé fogják tenni a szöveges beszámolójukat is. Amit nem értek: miért nem tették eddig soha?
Ha majd lesz ideje válaszolni, még néhány tisztességtelen kérdésem lesz.
A fentiek természetesen Hegyi Dórának szólnak, a címzés – elnézést kérek a hibámért – lemaradt.
(A gépelési hibákért is, sortlist – shortlist helyett, meg ilyenek, szintén bocs.)
Még egy megjegyzés: lehet, hogy Önöknek a társadalmi élet legalapvetőbb normáit is újra kell tanulniuk?
Attól tartok: igen.
Töprengtem még egy kicsit, mert nem hagyott nyugodni az etikai balítéletük.
A művészek hihetetlen érzékenységgel viszonyulnak, ugyebár, az olyan társadalmi állapotokhoz és körülményekhez, mint a korrupció, a politikai machinációk, a személyi összeférhetetlenségek.
Művek, sorozatok születnek ebben a (téma)körben. Felismerik és megmutatják, hol és miben rejlenek, érhetőek tetten a társadalmi diszfunkciók.
Kutatnak, dokumentálnak, közzétesznek.
Miért van mégis az, hogy abban a pillanatban, amikor saját határaikhoz érnek vagy azon belülre kerülnek, ugyanazt a magatartást mutatják, tanusítják, követik és valósítják meg, a lehető legkisebb kritikát sem tűrve, mint amit egyébként elítélnek, pengellérre állítanak vagy egyszerűen megmutatnak?
Ki kritizálhatja a művészeket és a művészeti szakembereket? A művészet része vajon a szervilitás és a tisztességtelen magatartás, ha pénzről és elismerésről van szó?
Jogosult-e a Ranciére-i emancipált néző arra, hogy a Művészetben ( ah, minő nagy szó! ) ne kivülállóként bámulja, spektákulumként “élvezze” az élet más területein hányingerrel küszködve figyelt jelenéseket?
Jogosult. Talán arra is jogosult, hogy a síjakból részesüljön. De ha már nem részesül, akkor arra mindenképpen érdemesíteni kellene, hogy ne abban a stílusban bánjanak el vele, ahogyan a politikusok.
síjak=díjak ( jaj-jaj-jaj )
@iparterves: A gratulációt köszönöm, bár nem érdemlem meg, mert én eleve egy éjszakai típus vagyok. Inkább másnap reggel volt egy kicsit rossz, de lám, azt is túléltem.
Abban maximálisan igaza van, hogy a dolog a kapitalizmusról szól, ebben a háború részben csak egy “díszlet” (vagy helyszín), ill. egy kiemelt pillanata a kapitalizmus működésének.
Díj-ügyben én készülök bedobni a törölközőt, mert ez most már jobban hasonlít egy olyan elképzelt regényhez, aminek írója Kafka és címe A 22-es csapdája. Nagyon nehéz higgadtnak maradni akkor, ha a két alternatíva az, hogy vagy engem néznek hülyének, vagy ők a hunyók. Egyik rosszabb, mint a másik. Mit gondol?
@timár.kati:
Azért gratuláltam, mert én már 10 óra magasságában nem látom, amit nézek, s ha valaki képes fél éjszaka egy filmet megnézni, nem is rövidet, az számomra teljesítmény.
A díj, a díj- mindkét alternatíva igaz, ettől olyan szép az ügy.
Maga benne van a szcénában, mondja: KS mitől olyan fontos alkotó-ember, hogy érte érdemes volt ezt vállalni?
Ha ezt tudom, könnyebben megértem ( megérteni vélem ) az egészet.
@iparterves: Azért egy kis gratuláció mindig jól jön 🙂 De ön meg biztos reggel korán már nagyon virgonc, frissen és üdén megy le/ki kutyát sétáltatni, nem? 🙂 Apropó, a kutyus hogy bírja a havat?
Hogy KS fontos művész, azzal én egyetértek (még ha ezt nem is ön állította), de azt nem tudom önnek megmondani, hogy miért volt érdemes a tranzit-nak és a zsűrinek mindezt vállania. Mert fogalmam sincs és el sem tudom képzelni. Ezt azért sem értem, mert a jelöléseket látva nyugodtan összehívhattak volna egy másik zsűrit (akár egy kisebbet is). (Illetve már ott volt a dolog elszúrva, hogy a jelölt-listát “bekiabálásos” alapon rakatták össze, ez az én véleményem szerint totálisan ál-demokratikus, a demokrácia teljes félreértése és félremagyarázása, valamint végig nem gondolt. Mert arra nem gondoltak, hogy mi van akkor, ha egy ilyen helyzet áll elő, márpedig a szcéna belterjességénél fogva ezt borítékolni lehetett.)
@timár.kati:
Köszönöm, a briardok imádják a telet, legjobban a hóban érzik magukat. Ilyenkor egy tünemény a kutya.
A KS-ügy variációit – KS-t nem minősítve, mert nekem fogalmam sincs arról, mit csinál(t), s nem is érdekel, akár fontos / amit azért néhány honlapon elnézegetve, mivel foglalkozott a művésznő, kötve hiszek /, akár nem – még várom.
Ahogy már írtam – azonosulva dr. Mélyi egyszemélyi döntés-demokráciájával ! -, a legjobb megoldás az lett volna, ha a Tranzit Hungary Alapítvány kiad két díjat, saját maga.
Az áldemokratikus körítést mellőzve. Igen, akkor megtámadják, hogy milyenek, és hogy képzelik, s tanácsadó testület meg minden.
De legalább nem kellene hazudozni, s egyre mélyebbre süllyedni a mocsokban.
Ez nagy előny lenne!
@iparterves: El tudom képzelni, ahogy a kutya eszeveszetten (de persze olyan “kutyás” módon) rohangászik össze-vissza a hóban, jó kép. De önnél ez hogy jön össze azzal, hogy ön pedig nem bírja a hideget? Remélem, az édelgő-méter most nagyfokú aktivitást jelez.
KS művészi munkája kapcsán nyilván nem fogunk egyetérteni (én továbbra is kiemelkedőnek tartom), de abban talán igen, hogy itt most nem is az ő személye az érdekes, hanem a döntési mechanizmus. Ebből a szempontból talán nem véletlenek az AICA-elnökség és a tranzit közötti személyi átfedések. És itt most nem egy szándékosságra gondolok, hanem csak arra, hogy az emberek különböző környezetekben és kontextusokban is hajlamosak a saját formájukat futni.
@timár.kati:
(édelg) A kutya is bírja, én is bírom ( ha nehezebben is, mint őkutyasága ).
KS-s a vitából kilőve.
Amit az (A)ICA és a tranzit közötti átfedéseket illeti, aztr azért nem látom. mert nálam a tranzit.hu Hegyi Dóra.
@iparterves: Ha azt írom, hogy örülök, hogy a mai édelgés-adagot teljesítettük, akkor vajon az is édelgésnek számít?
Én csak azért örülök, hogy KS “a vitából kilőve”, mert nem tudom, hogy ő mennyire tehet minderről. Hogy például a zsűri mennyire látta át a helyzetet és a saját szerepét ebben.
Azzal, hogy azt írta “A(ICA”, mire célzott? Egyébként meg Süvecz Emese is tagja az AICA mostani vezetőségének.
Azt hiszem, szövegértési problémákkal küzdök.
Van itt ez a rész:
“A tranzit.hu 2010-ben egy KÜLÖNDÍJAT is kiadott, a Nem kacsák vagyunk egy tavon, hanem hajók egy tengeren című kiadványnak…”
Van aztán Hegyi Dóra bátorító kommünikéjében ez:
“Összeférhetetlenség okán azonban a projekt egyik képviselője Katarina Sević, aki egyben a zsűri tagja is volt, visszalépett, ezzel támogatva a zsűrizés etikus folyamatát. Úgy gondoltuk, hogy ez a hozzáállás megérdemel fair play díjat.”
Az Impex kapott különdíjat, KS pedig egy fair play díjat?
Most 4 ( Négy ) díjazottunk van?
@iparterves: Én nem tudok önnek ezekre a kérdésekre válaszolni, de az feltűnt nekem már első olvasatra is, hogy a tranzit?/a zsűri?/ki? a saját maga által létrehozott “folyamatot” etikusnak nevezi. Ezt nem inkább másnak kéne eldönteni?
Az Impex tranzitos „életmű“ díjával kapcsolatban – a fentebb már említetteken túl – az a baj, hogy az eddigi leggyengébb teljesítményükre kapták ezt az ügyetlenül kiadott díjat. Könyvük tipográfiailag gyenge, tartalmilag koncepciótlan, semmi olyan új információ nincs benne, amit bárki, pár óra internetes kutatás után ne találna meg, hogy az elírásokról, pontatlanságokról ne is beszéljünk.
amúgy meg: /…/A másik probléma, amit föl akarok vetni, hogy az előadókról is kellene néhány szót szólni. Mert ezt a gyakorlatot, hogy a művészettörténészek azok akármilyenek lehetnek – mert róluk soha nem szól senki -, csak a művészek nem lehetnek akármilyenek, ezt is meg kellene változtatni. /…/
Erdély Miklós, 1984, in: http://www.artpool.hu/Erdely/Ujhullam.html
@Mess Alina:
Alina, a Mess az nagy.
Az Erdély idézet ereje hatni fog.
Hatni fog?
@timár.kati:
Hogyisne!
Már csak az kéne, hogy más minősítsen!
Hová lenne akkor a megkívánt semlegesség és elfogulatlanság?
Azzal leginkább önmaguk a díjazók ( kik az? nem tudom, de ők tudják ) rendelkeznek.
Ennek kapcsán annak az eldöntése, mi és ki az etikus, nem is tartozik ránk.
A kivűlálló örüljön, hgy hírt kapott a neme eseményről, s lehetőleg fogja be a száját.
Magyar demokrácia a köbön.
Összesűrítve ennyi a véleményem.
Még annyit: már régen nem az ún. művészetről van szó. Többről és kevesebbről.
Többről: mert demokratikus próbának alávetve a művészeti közéletet, az derült ki: autoriter emberek egymást kizáró, pillanatnyi érdekszövetségek által vezérelt világa ez, amelyben az a tisztességtelen, aki tisztességes próbál maradni. Az etika parancs: lény tisztességtelen, hogy megmaradhass.
Kevesebbről, mert az artworld pusztító hatása mégis csak az egyik eleme annak, amit művészetnek hívunk. A kiscézárokat ( na kire gondoltam? ) előbb vagy utóbb ki- és leveti magáról.
Jav:
Az etika parancsa: légy tisztességtelen, hogy megmaradhass.
@iparterves: Jó, ebben is egyetértünk, én ehhez már semmilyen “frisset, szellemeset és lehengerlően okosat” nem tudok hozzátenni. De most már egyébként is másnak kéne ehhez valamit hozzátenni és nem is keveset. És lehetőleg érdemben.
@Mess Alina: Az, hogy ez így van, jól tükrözi az erő- (vagy mondhatnék hatalmit is) viszonyokat. De én állnék elébe.
@timár.kati:
Akkor én megpróbálok “hozzátenni” valamit, nem is keveset, pontosan 800e forintot. Nem tartozik szorosan a fentiekhez, bár a dolog kényességét csak fokozza, hogy a tranzit eme legfrissebb projektje éppen az állatorvosi beteg ló szerepét tölti be.
A kimagasló költségvetéssel működő tranzit.blog “2011 éves megjelenítésére” 800.000 forintot ítélt meg az NKA Képzőművészeti Kuratóriuma.
@melkein:
Ez így van. De !
Megítélhetett volna 2.400.000 Ft-ot mint legmagasabb megítélhető összeget.
Az is csak a teljes bevételük kevesebb,mint tizede lett volna.
A költségvetéssel van összefüggésben a kérdésem, amelyre egyfelől a tranzittól, másfelől a számtekhez értőktől kérek segítséget.
Tranzit: nem találom az impresszumot, nem tudom, ki a szerver-szolgáltatója a tranzitnak, és aki az, Magyarországon található-e?
Számtekeseknek: a tranzit.hu négy évnyi anyaga, a cikkek és kommentek együtt megtalálhatóak mindig. Ez jó, de mekkora tárkapacitású szervernek kell lennie itt valahol, hogy ilyen mennyiséget elbírjon?
A válaszokat – mint mindig – előre is köszönöm.
@melkein: Gratulálunk a tranzit-blognak a sikeres pályázathoz. Nem lehet egyszerű fizetésért blogot szerkeszteni, és emellett még pályázatot is írni. Hány sikertelen pályázat előzhette meg ezt a sikereset! Eddig tényleg csak a pénz hiányzott, hogy egy bátor és aktuális – azaz igazi – blog legyen belöle, de most, hogy a tranzit-blog többé nem szorul rá az Erste bank kegyelemkenyerére, biztos észrevehető lesz a változás! És persze gratulálunk az NKA zsűrijének is, mert annak adott, akinek van (és rosszul dolgozik).
Máté 12: Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.
@iparterves:
Úgy érti, hogy “csepp a tengerben”?
Talán nekem pont ezért nem lett volna arcom beadni azt az NKA pályázatot.
(az összegeket meg felejtsük el)
@melkein:
Így is mondhatjuk.
Magának nem lett volna arca, a tranzit szegény cég és megragad minden alkalmat, hogy működését finanszírozhassa.
Az összegeket nem tudom elfelejteni, pont azért nem, mert anyagi erejét tekintve a tranzit.hu nagy játékos.
Függni lehet a jóindulatától.
@iparterves:
Üdv. Nem vagyok épp számtekes, de ez a blog, a tranzit blogja egy ingyenes szolgáltatáson fut. Sem szerver, sem rendszergazda vagy programozó nem kell hozzá, ilyen jellegű fenntartási költsége nem lehet. Láthatja, hogy a címe: tranzit.blog.hu, amiből a blog.hu a szolgáltatóé. Bárki, Így Ön is egy szempillantás alatt indíthat itt blogot. Ellátogat a blog.hu címre, ad a saját blognak egy címet: xxx.blog.hu, és már fut is a szekér. Tehát a blog felállítása 0 Ft. Ami a tranzitnak költséget jelent, azok a bejegyzések, amikér ugyanis fizet. Felkérésre írnak ugye. Ezért nem volt ez egy valódi blog sosem, inkább egy szerkesztett online kiadvány, ami valószínűleg az ingyenes azonnali hozzáférhetőség miatt lett pont “blog”.
Szerintem.
Persze, én nem mondom, hogy ez baj, sőt, nagyon ügyes. És még szeretem is ezt a blogot, mert legalább valami, és lám, Önnek is mekkora teret ad. Mint bárki másnak, csak sajnos alig van, aki megszólalna. Mégis inkább jó ez a blog, mint rossz.
A Katalizátor díj is inkább jó, mint rossz. Inkább örülök neki, mint nem. Abban is ügyes volt a tranzit, hogy ezzel a “bekiabálós” jelöléssel összeszedett és majd szed egy részletes adatbázist a bekiabáltakról, ami hozzáférhető. Ezek hiányoznak, ilyen megnyilvánulásokból nagy hiány van. Hamarabb nyavalygunk, fanyalgunk, minthogy tegyünk valamit, mégha tök egyszerű is.
Nekem Katarina Sevic is ilyen katalizátor típusú embernek tűnik, aki megy, csinál, működik, megmozgat másokat is. Szükség van rá, díjazni is kell, csak egy kicsit sok. De ha egyszer ilyen egy katalizátor? 🙂
Amúgy ahogy én értelmezem az itteni szerepét Hegyi Dóra beírásaiból, ő nem a zsűrizéstől lépett vissza, hanem a jelöltségtől. Tehát mint Impex-kiadvány. Ez azonban nem az a díjért kiáltó hűdenagy fairség, hanem magától értetődő a zsűri részéről, mmint hogy nem díjazhatja. Ezt hamarabb kellett volna eldönteni, amikor felkérték, ill. elvállalta zsűritagságot. Majd jövőre kap az Impex Katalizátor díjat!
Különben volt idén az íróknál, a Móricz-díjnál szintén egy kis gubanc a törvényességgel, vissza kellett a már díjazottnak lépni. Kicsit szabadosan kezelik a törvényességet itt-ott, és ez baj, le kéne, hogy essen a tantusz.
A Mécs Miklós-féle felajánlás menthetetlen. Ha Mécsnek 50ezer forint a tiszteletdíja, akkor azzal persze azt csinál, amit akar, fel is ajánlhatja, helyes. De ennyi volt a tiszteletdíja? És tényleg? Mert máskülönben hol, kivel lehet azt megcsinálni, hogy felkérnek valamire, adnak rá keretet, én meg annak a felét kivonom tetszésem szerint?! Vagy pedig honnan lett a zsűrihez hasonló hatalma, hogy díjazhat?
(Ha már itt, akkor azt sem értem, hogy ha Mécsnek baja volt a Prímával meg az Avivával, akkor ez a díj most mitől oké, ez is csak egy bank pénze, és itt is versenyeztek a jelöltek. Vagy nem?)
Mellesleg ahogy én ezt az egész díjalapítást el tudom képzelni, talán csak az történt, hogy megmaradt egy csomó pénz a tranzit-trezorban az éves keretből, mert eddig ülni kellett rajta…, és most jaj-jaj, mire lehet ezt gyorsan elkölteni, mit lehet két hónap alatt lezavarni? És akkor így lehet költekezni a díjra, a koncepcióra, meg a repire, meg a weboldalra, meg tanácsadó testületre, meg a zsűrire, ilyesmik. És akkor a jó gyerekek cukrot kapnak.
@Mess Alina:
“egyszerű fizetésért blogot szerkeszteni”
Neked erről vannak infóid?
Mert ha tényleg kiderül, hogy valaki ennek a (holt-)blognak a szerkesztéséért fizetést kap (ráadásul az utóbbi fél évre is), akkor én nagyon begurulok…
@melkein: Nehéz erre mit mondanom, mert amit írtál, az sem nem “friss”, sem nem “szellemes”, még csak nem is “lehengerlően okos”, ám rettentesen felkavaró és mellbevágó.
Szerintem.
@Bobby Watson: Amennyire (?) én (?) tudom (?), igen, pénzt kap a szerkesztő és a posztírók is. De szívesen hallanám ennek a cáfolatát.
@nukunuku:
Köszi a számteket, teljesen elfelejtettem, hogy blogulunk tulképpen.
Ha nm kerül semmibe a blogolás, akkor viszont mire kért és kapott 800.000 Ft-ot a tranzit?
Lehet, hogy a tranzit.hu honlapjuk fenntartására? De nem.
A pénzt a “TRANZITBLOG 2011 ÉVES MEGJELENÍTÉSÉRE ” kapták.
(www2.nka.hu/pages/dontesek/kollegiumi/kepzomuveszeti_101207.html)
Na erre kössön csomót valaki?
Mert itt szerkesztés már vagy fél éve nincsen, egyetlen utánközlés jelent meg “új” írásként, az “új” szerkesztői csapat lankadt semmittevéssel tölti a napjait.
Mindenkinek: köszi az új szempontokat a tranzit megítéléséhez.
A közhasznú jelentésben, remélhetőleg, Hegyi Dóra ki fog térni arra, hogy mekkora összeget is szántak az ingyenes blog fenntartására és szerkesztésére.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!
@nukunuku: Az MM-mel kapcsolatos eszmefuttatása új fénybe helyezte a felajánlást és MM hozzáállását is.
Azt hiszem, igaza van: MM tisztességtelenül különbözteti meg (“pántlikázza” ) a bankok pénzeit. Másképpen: a tisztességességének látszata nem fenntartható.
A repikeret egyben volt megadva, ez olyan forma, amely megkönnyíti a tb fizetésének elkerülését.
Igaza van egyszerűen levonta a fele összeget. Miért és hogyan? Mitől ennyire önkényes a döntés? Ki szabta meg a díj és a kaja-költség közötti határt? Mit vállalt tulajdonképpen MM és mennyiért?
Újra elmondom: nem a pénze érdekel, hanem az, hogy miképpen “játszanak” a köz pénzével ( mert tavaly is kapott NKA pénzt a tranzit ).
Én is ezt kérdezem, amit maga, s várom a választ.
A magam rettentően naiv és idealista módján bízva abban, hogy még szorult egy csöppnyi tisztesség az emberekbe.
nem etika – dietetika
http://www.kislexikon.hu/dietetika.html
javaslat: gyónások a tetszhalott tranzitblogon…
kezdeném is…
nem számoltam meg, de ebben a kommentfüzérben is nem egyszer elhangzik a “szégyen” szó, hogy “szégyellem magam” (Iparterves, bár nem derül ki miért)…rögtön rá, mint itélet “szégyentelenek”…én nem tudom ki hogyan használja a szavakat, mit ért alattuk, tényleg szégyelli e magát, tényleg ugy érzi hogy másoknak sokkal jobban kéne gyötrödniük szégyenükben… minden esetre jó dolognak tartom hogy ez felmerül… megprobálok minden gyóntatásra a legőszintébben válaszolni… soha nem értettem, Mélyi esetében sem, most sem miért nem válaszolnak a legegyszerübb öszinteséggel, …komolyan mi az amit meg lehet tudni ezen keresztül az emberröl?
…hogy buta esetleg? ez kiderül a szépitkezö, magyarázkodo, elhallgato válaszokbol is… akkor hogy bizonytalan? gyenge? álszent?… hát nem hiszem hogy ez bárkiröl nagy ujdonság lenne…
…én az utobbi idöben elég mély szégyent érzek a saját aktivitásomban -> unaktivitásomban, pénzbeosztó -> pénzszerző, önfeláldozó -> álszent, gyászoló -> zombi, szerelmes -> önző, a nyomortól, szegénységtől szégyenkező -> a nyomor és szegénység ellen tehetetlen magatartásaimban…
Tenigl-Takács László: A tű foka (plebejus röpirat a szégyenről)
„…rám csapott, amiből eszméltem…”
Mindenekelőtt tisztázni szeretném: jelen írásom szándékosan mellőz bármiféle tudományos alaposságot és finomkodást. A „gazdagság” és a „szegénység” közötti, önkényesen kijelölt senkiföldjéről kiált mindkét irányba. Onnan, ahová mindenfelől tüzelnek. Meglehet, sérelmezhető, lelkekbe és érdekekbe vájkáló iromány. Valószínűleg ki is húzom vele a gyufát. Ennek értelmében meg sem kísérlem az elvárható egzaktsággal meghatározni a gazdagság és a szegénység kritériumait. A gazdagság mibenlétét amúgy is szinte kivétel nélkül mindig a gazdagok definiálják és relativizálják a tőlük megszokott rafinált módokon. E dörzsölt technikákkal vitába szállni meddő időpocséklás. Inkább radikális, provokatív és frivol definíciót adok, mely alapján nyilvánvalóan gazdag az, aki ezt tudja, elismeri, s egy cseppet sem szégyenkezik miatta. Gyanúsan gazdag, aki ezt tagadja, sértő vádnak tekinti, és azonnal lázas magyarázkodásba fog, hogy tisztességes úton szerezte mindazt, amivel jóval többje van, mint embertársai túlnyomó többségének. Az ilyen gazdag arról is magára ismerhet, hogy a szegénység és a valódi nyomor látványától általában olyan gondolatok jutnak az eszébe, miszerint megvan mindenkinek a maga baja, jó lenne valamit tenni ellene, de úgyse lehet, mindig így volt ez a történelem során, és így tovább. S végül reménytelenül gazdag az, aki a nálánál is gazdagabbakkal hasonlítja össze és ezzel menti fel magát. Netán azt hazudja, hogy ő maga is szegény. A szegények meghatározása sokkal egyszerűbb feladat. Ők azok, akikről most valójában írok, és akikhez ez az írás nem jut el.
„…Multunk mind össze van torlódva…”
A gazdag gazdagsága az esetek többségében éppúgy történelmi múltú, mint a szegény szegénysége. Jó (jobb) családba születik, abba házasodik, már a szülei jómódúak (értelmiségiek, társaság- vagy brancsbéliek) voltak. Olykor hallani legendákat proletárból milliárdossá vedlett mágnásokról, Magyarország Bakócz Tamásai mégse töltenének meg egy kisebb úszómedencét. A meggazdagodásmítoszok mindig személyes hőstörténetek, ezek azonban már nem anynyira héraklészi küzdelmek, mint inkább fineszes hermészi cselekedetek (leleményesen kitalálta, zseniálisan rájött, szorgos munkával felépítette, kihasználta az adódó alkalmat stb.). A gazdag gazdagőseinek, ismerőseinek, üzletfeleinek „portréi” ugyanúgy sorakoznak telefonnoteszében, mint a római patríciusok laresei az átriumban. A szegénység alapmítosza a genezis „mindig is így volt” őshomálya. Ötöslottó-találatban reménykedik, pénzecskéjét buzgón költi a szupermarketekben, ezért bónuszpontokat kap, s nyereménye egy teflonserpenyő, amivel már másnap az útmenti porban játszik a gyerek.
A gazdag létét önmaga számára mindennap tapasztalható javai bizonyítják, a szegény létének bizonysága pedig az eme javak iránti hiú és betelhetetlen sóvárgás. A gazdag világa látszólag sérülékeny, ám felépítménye romolhatatlan. Lelki válságba és idült szenvelgésbe döntheti akár az a tény is, hogy zöldövezeti otthonában túl közel építkezett a szomszéd, s rontja ezzel a kilátást, miközben soha életében nem tapasztalta meg annak az édesanyának a már öntudatlanná tompult fájdalmát, aki nem képes megvenni gyermekének a könyörgött játékot, süteményt, kakaós csigát. A szegény világa kifelé edzettséget mutat, ezzel szemben belülről termesz rágta és omlatag. Tartós, visszafordíthatatlan romlásba döntheti egy gyermek megbetegedése, a segély csökkentése, az időszakos munka megszűnte, az esőzések miatt kimaradt napszám, a svájci frank árfolyamának ingadozása.
„…birtokát óvni ellenünk…”
A gazdagok világa folyamatosan halmozódó, egy életen át építgetett birtok, birodalom, autó, nyaraló, jutányosan vagy szerencsésen beszerzett tárgyak rendezett halmaza. Spéci cuccok, kaják, családi videofelvételek. Mutogatható életgyűjtemény. A szegény világa szintúgy folyamatosan átáramló kacatok alkalmi lerakata. Fontos szabály, hogy nem kevés tárgy veszi körül, hanem sok, aminek zöme értéktelen szemét. Nem egy családnál jártam, melynek kevesebb szék állt rendelkezésére, mint ahány családtag, a fáskamrában ellenben zsákszámra halmozódtak a viselhetetlen göncök, szétberhelt játékautók, kibelezett plüssállatok. A szegény használt vagy eleve neki gyártott, vacak minőséghez jut. Ha valami értékesebb kerül birtokába, az rendszerint tönkremegy, esetleg mint pénzzé tehető tőke fillérekért cserél gazdát. Mindennapos eset, hogy a kínkeservvel összekuporgatott, részletre vásárolt luxustárgyat árának töredékéért kótyavetyéli el a megszorult család. Szegények közötti beszélgetésben nemegyszer hallottam az alábbi mondatot: „Na, és megvan még az a … vagy már eladtad?”
A gazdag ragaszkodása kedvenc birtoktárgyaihoz valójában saját tetteihez és sikereihez való ragaszkodás. Oly féltő és gondoskodó szeretettel simogatja meg a Balaton-felvidéki dácsa búbos kemencéjébe épített antik kályhacsempét, mint a futástól kimelegedett kisgyerek buksiját, mert az a megszerzés alkalmára és örömére emlékezteti. A szegénynek nincsenek a szerzés öröméről való emlékei. Ragaszkodása egyszerre gyűlöletteljes és makacs kötődés, hiszen mindaz, ami körülveszi, önnön szegénységére emlékezteti, és abban tartja meg. Használati tárgyait adományba kapja, kukázza, filléres piacokon szerzi be, ezért nem is vigyáz rájuk. Miután emlékmintái sem a birtokbavételnek, sem az értékes megőrzésének öröméről nincsenek, egyetlen luxusa a pazarlás, s mert nem rendelkezik elmulatható, ezerholdas tanyákkal, saját sorsát, szabadságát, testét és egészségét pazarolja el.
A gazdagok világa szervezett. Ez a szervezettség éppúgy a gazdagság megtartását szolgálja, mint a tőkét képező anyagi javak. Léteznek puritán gazdagok is. Látszólag szerény körülmények között élnek, nem hivalkodnak luxusautókkal, nyaralókkal. Ismertetőjelük és legfontosabb „vagyontárgyuk” az állandóan megcsendülő mobiltelefon, a társadalmi poszt, esetenként a kivívott és foggal-körömmel őrzött közismertség. Láttam olyan szegénységipari vállalkozót, aki az összes róla szóló és őt méltató médiajelentést feltetette honlapjára. A fényképeken éppen multicégek díjait veszi át, szegényeket ölel magához, de a tárlón ott sorakoznak kitüntetésének fotói is, érdemkereszt dobozban, felette a határozat szövege, alatta az igazolványfényképe (ilyen is van!), melyen olvasható, hogy a fenti személy a kitüntetés jogos birtokosa. A gazdagot mindig saját gazdagtársai tüntetik ki, és sohasem a szegények, amiképpen szegény sem kap kitüntetést azért, mert hosszútűrőn viselte volna saját szegénységét.
A kapcsolati tőke és ismeretség sűrű szemű szociális háló, ami a gazdagot megóvja a nyomor mélyvizeitől, a szegényt pedig nem engedi kitörni. Olykor némelyikük nekiszalad ennek a hálónak, beleakad és megfullad, mint a cápák az elkerített trópusi strandokon. Egy szegény sorsú roma barátom bejutott az ország egyik elitegyetemére. Hónapokon át készült egy gyilkosan hírhedt szigorlatra. Mikor sorra került, a dékán egyetlen szót sem kérdezett tőle a klasszikus német filozófia rejtelmei felől. Ehelyett hosszasan taglalta, hogy vannak rendes cigányok („ők javították meg ingyért a kápolna bádogtetejét”), és vannak tolvaj cigányok, akik ellopták a vaskerítését. Végszóként arra biztatta diákját, hogy belőle rendes cigány legyen, majd beírt egy ötöst az indexébe. Barátom másnap összepakolta a cuccát a kollégiumban, s úgy döntött, mégsem lesz szociológus. Úgy hallom, mostanság éppen targoncás egy németországi kikötőben.
A gazdagok gránitszerűen tömör, öszszetartó világával szemben a szegénység szervezetlen, atomizált, apró közösségekre tördelt. Akkor is, ha nagyvárosban él. Nincsenek már kézi erővel megművelt hatalmas latifundiumok, gyáróriások, ahol összegyűlhetne, szervezkedhetne és lázadhatna sorsa ellen. Egyes nagyvállalatok írott vagy íratlan formában nyíltan megtiltják a munkások érdekvédelmi szervezkedését, a „gazdák” alkalmi munkásai közül pedig azonnal repül az, aki bármiért is ki meri nyitni a pofáját. Egy korábbi írásomban említettem, hogy néhol digitális beléptető kártyát kap a munkavállaló, s ha csoportos leépítés van, onnan tudja meg, hogy nem tud többé belépni vele az ajtón. Időközben megtudtam a magyarázatot: ha a munkásokkal szóban közölnék, hogy másnaptól el vannak bocsátva, esetleg ellopkodnának ezt-azt, talán még meg is rongálnák a gépeket. A magyarázat hihetetlen, de valószerű. Ha néhány száz munkás egyszerre és együtt tudná meg, hogy kirúgták őket, palávert csaphatna még a vállalat területén belül, és ez bármi áron vagy módon elkerülendő.
A népoktatás és -ámítás kimúltával együtt megszűnt minden olyan kulturális intézmény, ahol akár csak ötven ember összegyűlhetne, kivéve a nácibarát sörkerteket, itt viszont asztalokat foglalni és fogyasztani kell, amire a valóban szegénynek nem telik. Szegény a másik, ismeretlen szegénnyel a munkaügyi központokban és álláshirdetések ürügyén találkozik. Általában sorszámot húz, éppen úgy, mint a bankban. A minap öt takarítói állást hirdetett meg a közeli gyógyfürdő. Háromszázan pályáztak rá, s töltötték ki a minden bizonnyal embert próbáló felvételi tesztet. Természetesen nem egyszerre, hanem kisebb csoportokban rendelték be őket, teljesen feleslegesen, mivel – utóbb kiderült – az állások már előre le lettek „zsugázva”. A beutazás természetesen mind a háromszáz pályázónak anyagi költségekbe került, legalább egy ebéd és egy vacsora árába, nem is szólva a több száz ember által elvesztegetett időről, ami természetesen semmilyen értékkel nem bír, ha az ember munkátlan.
„…cukros ételekről álmodik…”
A szegény magától értetődő és egyben elérhetetlen dologra vágyik: a gazdagságra. A mai szegények álmait nem (csupán) cukros ételek keserítik, hanem mindaz, amivel médiáin keresztül a jómódú társadalom ingerli: trendi mobil, menő sportcipő, kocsi, jó nő vagy pasi, plazmatévé, cuki macskatáp. E vágyak mélyre szálltak és álombéliek, jelük sajgó, hitetlen, csodára váró depresszió, melyben nemigen bukkannak fel mániákus szakaszok. A szegény nem mászik fel a fa tetejére – ahogy azt az ismeretes filmben a bolond nagybácsi teszi –, és üvölti világgá fájdalmát: „Dzsakuzzit akarok!”. Nem is tör be a dzsakuzziboltba. Bűnei a szegények bűnei. Kukoricát lop, esetleg áramot, a bevásárlóközpontban zsebre vág egy testápolót, leszív egy tanknyi benzint, összekapdos a földekről egy nejlonzacskónyi zöldborsót, paprikát, hazatol egy kerékpárnyi tűzifát. Folyamatosan látja a pöffeszkedő jólét szimbólumait, és ezekre úgy tekint, mint ahogy az egyszeri kiránduló sóhajt a feje fölött elsuhanó sárkányrepülő láttán. Ha valami csodaképpen „luxustárgyhoz” jut, pillanatok alatt tönkreteszi, mert vagy agyonhajszolja, vagy nem ért hozzá, esetleg elárverezteti a bank, elviszi a végrehajtó.
Még sohasem hallottam szegény sorsú ismerősömtől, hogy kaviárra, pezsgőre vágyna, netán utazni, megismerni más népeket, az indonéz konyhát, felkeresni Jim Morrison sírját a temetőben. Ezek tipikusan a gazdag vágyakozók hóbortjai, még akkor is, ha azt maguknak meg nem engedhetik. A szegény vágytárgya nem élmény, hanem igazi, kézzel tapintható dolog, ami mindig látható és mutogatható. Ha munkához és ezzel hitellehetőséghez jut, azonnal eladósítja magát, kocsit vesz, részletre számítógépet, esetleg elpazarolja fölösleges marhaságokra, melyekkel sorsán nem segíthet. A gazdag beoszt, a szegény dorbézol. Tudja, hogy tulajdonos volta úgysem tart soká.
Max Weber írja egy helyen, hogy a porosz gazdák felemelték a lengyel napszámosok bérét a magasabb teljesítmény reményében. A béremelést követően a teljesítmény azonnal visszaesett. Weber ezt az ismeretes teóriával, a felhalmozási kultúra hiányával magyarázza. Az eszébe sem jutott, hogy a szegény nem hihet a tartósan magasabb bér biztonságában, azt viszont biztosan tudja, hogy egész életében arcátlanul alulfizették, éppúgy, mint apját és összes ősét. Ezért számára a mindig-is-volt állapot biztonságosabb, mint az újítás, mert arra eddig még minden esetben csak ráfizetett.
„…retteg a szegénytől a gazdag…”
A gazdag félelme éppoly tudatalatti és álombéli, mint a már belefáradt szegénység dühe és kínzó vágyakozása. Ha nyomort lát, elfordítja a fejét, becsukja a szemét. Eltakarítja környezetéből, akár a haldokló hozzátartozóit. Pontosan ezért ignoráns és intoleráns a szegényebbel szemben. Szemléletes példa erre az egykori lengyel vagy a mai roma utcai árusok közmegítélése és közutálata. Ez az utálat persze nem tartja vissza attól, hogy megvegye a filléres ágyneműt, merülőforralót, (szerinte biztosan lopott) paradicsomot és paprikát. A gazdagabb tehát közvetve vagy közvetlenül nyer a szegényebb szegénységén, eközben a szegényt megveti, és szinte kivétel nélkül mindig őt okolja annak szegénységéért.
Az ignorancia és a türelmetlenség öntudatlan motiváló tényezői között mindenképpen megtalálható a szégyen, a bűntudat és a felelősségvállalás hiánya. Ha a gazdag tisztességes, be kell lássa, hogy nem képes, vagy igazából nem is akar tenni a szegénység ellen. Ha cinikus csirkefogó, akkor pontosan tudja, hogy gazdagsága a szegény szegénységén alapul. A cinizmus csak a szegénységet vállaló világképben van a helyén. A gazdag cinizmusa – bárhogy is leplezi – torkán megakadt keserű pirula, a teában fel nem oldódott citrompótló. Ezért a gazdag alkalmanként krahácsol és jótékonykodik. Felajánlja adója egy százalékát. Normalizálja a szegénységet és legitimizálja adakozó önmagát.
Egy, a nemzetközi politikát is megjárt vállalkozó ismerősöm tudomást szerzett az akkoriban országos hírré emelkedett eseményről, bebukott az egyik, szegények által és szegények számára szervezett mezőgazdasági projekt. Segítő szándéktól lángban égve felhívott, és felajánlotta, hogy kerít autóbuszt, szervezzek munkacsapatot a környezetemben élő szegényekből, elutaztatja őket az ország másik felére, kisegítendő ott bajba jutott sorstársaikat. Közöltem vele, szegény ismerőseim éppen azzal foglalatoskodnak, hogy 2500–3000 forintos napszámmal előteremtsék a napi betevő falatot. Felvetettem, szervezzen gazdag ismerőseiből segítőbrigádot, talán jót is tesz egészségüknek egy kis szántóföldön végzett munka. Ötletemet magától értetődően viccnek tekintette, amiképpen én is az ő telefonhívását. A fenti eset rámutat a gazdagok egyik kedvenc, főként romantikus olvasmányokból merített illúziójára, mégpedig arra, hogy a szegények szeretik és segítik egymást, összetartanak a szegénységben. Ez olykor valóban így van, de szinte kizárólag csak abban az esetben, ha a szegény egy még nálánál is szegényebbel találkozik. Ilyenkor ugyanis ő is adhat, gazdagnak érezheti magát. Az egyenlően szegények egymás iránti viszonyára sokkal inkább jellemző a kutakodó, féltékeny irigység és a gyilkos indulat, témájuk a rosszindulatú pletyka, gyakori társasjátékuk a kibeszélés és a veszekedés.
„…kellene megbotoznia…”
A naiv közhiedelemmel ellentétben a szegénység körében nem dívik szolidaritás. Az a gazdagok privilégiuma. A brancsbélivel megéri önérdekből összetartani, kapcsolati tőkét táplálni, akár még áldozat árán is. A gazdag altruizmusának célja, hogy benne maradjon a pikszisben. Két, antagonisztikusan ellentétes ideológiájú gazdag mindig szorosabb szövetségben áll, mint az esetleg azonos politikai elveket valló gazdag és szegény. A szegénységben nincs miért összetartani. A belőle kivezető út vagy mitikusan szerencsés sorsfordulat, vagy a másik szegény letaposása.
A nincstelenség és kiszolgáltatottság olyan állandó teher és stressz, melyet lehet ugyan folyamatosan viselni, ez azonban sok esetben már a gyermekkorban lelki sivársághoz, alkalomadtán elképesztő agresszióhoz vezethet. Rózsadombi gyerekek általában nem vágnak ketté ásóval macskakölyköket. Nyomorgó és az éhség partvonalán egyensúlyozó gyerekek olykor megteszik. Gorkij leírja, hogy egy, a közösen tűrt nyomorból kirobbant verekedés során pékműhelybéli társa az emeletes priccs tetejéről akart ráugrani a földön már ájultan fekvő, öreg munkás mellkasára, hogy összetörje bordáit. A szegény hatalomvágyának alkalmi kiélési módja, ha állatot kínoz, öl, esetleg saját nyomorult társával teszi ezt.
Egyik székelyföldi utazásom során egy olyan családnál szálltunk meg, amelyik szőrmentén már kikeveredőben volt a szegénység legsötétebb bugyraiból. A pénzt a feleség teremtette elő, aki koszttal és kvártéllyal turistákat fogadott. A férj nemigen nézte jó szemmel a hagyományos nemi szerepek felcserélődését. Később eljött az ő ideje is, a nyugati vendégek ugyanis rákaptak az éjszakai lovas-szánozásra, amit jól meg is fizettek. Már az első sikeres szánkóztatás után dühödt-részegre itta magát, „én is meg tudom csinálni b…” felkiáltással az asszony lába elé dobta a keresett devizát, majd kiráncigálta a házból és a szemünk láttára félholtra verte az udvaron. Az eset nyilván nem általános, de mindenképpen illusztratív.
Ezt a reménytelen lelki sivárságot Móricz tökéletesen látta, meg is mutatta. Ebből a szempontból elgondolkodtató, vajon miért avanzsált népi hőst a sötét lelkű, visszaeső, többszörös gyilkos Rózsa Sándorból. Talán kedvére akart tenni a szegényeknek, akik ezt maguk is így szeretnék látni. A világ folklórja hemzseg a gazdagokat kirabló és szegényeket gyámolító betyárok legendáitól. Ha utánaböngész az ember, szinte mindegyikükről kiderül, hogy valójában gátlástalan csirkefogók voltak, és igen nagy szégyen lenne a szegénységre nézve, ha napvilágra kerülne az igazság.
„a gazdagtól fél a szegény”
A szegény a gazdagok minden talmi reménye ellenére is makacsul boldogtalan. Természetes reakciója a gazdaggal szemben az irigység és a viszont-utálat. Ha már nagyon megtörték, vagy netán a gazdagság morzsáival kecsegtetik, akkor a hajbókoló alázat. A kicsit is felette álló jobb módút főnöknek vagy bácsinak szólítja. Szinte sohasem konfrontálódik vele. Saját sorstársaival pereskedik. Nemigen hallani olyan esetről, hogy egy szegény be mert volna perelni egy gazdagot. Tudja, hogy az a gazdagok egymás közötti privilégiuma, éppen úgy, mint egykor a nemesi párviadal.
A szegény gyűlöletét nem is annyira a hiábavaló sóvárgás, mint inkább a szégyen fűti. Szégyelli, hogy nem képes gazdag, vagy akár csak gazdagabb lenni. Szégyelli, hogy a gazdag megszégyeníti, szégyelli, hogy a magukat emberbarátnak gondoló gazdagok leselkednek utána, filmezik, fotózzák, és azt a médiákban mutogatják. Szégyelli, hogy egyáltalán szégyenkeznie kell. A leginkább pedig azt szégyelli, hogy semmit sem tehet saját szégyene ellen. A gazdag szó szinonimája a tehetős. A szegény tehetetlen.
A gazdag és szegény összeférhetetlenek. Nem is kerülnek egy társaságba. Ha mégis, úgy csikorognak, mint a kés az ablaküvegen. Más a szókincsük. Más a témájuk. Mást esznek. Más a ruhájuk. Más a szaguk. Nem érdeklik egymást. Legalábbis így tesznek. Igazi, húsba vágó témájuk a társadalmi egyenlőtlenség és igazságtalanság firtatása lenne, ám az egyik nem kérdezheti meg a másiktól, mi a jóléthez jutás titka, hiszen csak hazug válaszokat kaphat. Az egyetlen igaznak csengő válasz így hangzana: az, hogy fortélyos módokon elveszem tőled, és ezt még magam előtt is letagadom. A másik szintúgy csak kerülgetheti a kását, hiszen ha valós tudomást szeretne nyerni a szegénység mibenléte felől, akkor azt a saját bőrén kellene kipróbálnia. Ettől viszont még a tönkremenésnél is jobban retteg. Ezért aztán a szegény tudja, hogy a gazdagtól semmi jót sem várhat, a gazdagnak viszont azzal kell szembenéznie, hogy alkalmi altruizmusa önámító képmutatás.
Egy ízben néhány szegény sorsú ismerősömet – köztük egyik gátlástalanul szókimondó és gyanúsan homofób kártyapartneremet – szociális kalandtúrára vitte el egy jótékony civilszervezet. A program gerincét egy bírósági tárgyalás megtekintése, valamint egy színházlátogatás alkotta. Barátom némi joggal már azon felmérgelte magát, hogy roszszul számolták ki a vacsorai zsemleadagokat, így néhány társával egy közeli étteremben kényszerültek étkezni. Pár perc alatt kiokoskodták, hogy nem lehet más, mint a helyi homoszexuálisok törzshelye. Ráadásul a beígért bohózat helyett valami bonyolult darabot adtak. Dühét tovább fokozta a másnap délelőtti, dögunalmas tárgyalás. A szünetben becserkészni próbálta őket a program egyik szervezője, egy tipikusan tojásfejű, szemüveges, szivarozó bankár. Nyílván jó szándékkal és őszinte érdeklődéssel próbált elvegyülni a nép körében. A beszélgetésben (értsd: a kirándulás fikázásában) elmerült, s a már kellőképpen felpaprikázott barátom ekkor hirtelen hátrafordult, és odaköpte: – Te meg mit sompolyogsz itt körülöttünk? Te is buzi vagy?
A szegény nem a testi valóságában előtte álló gazdagtól fél, hanem a gazdagok társadalmának fenyegető hadüzeneteitől és célzott lövéseitől. Gyomorszorító rettenete a hivatalos papír, a kifizetendő csekk, a beidézés, a felszólítás. A megfoghatatlan, konkrét gazdag hiányában magával a gazdagsággal szemben bizalmatlan és előítéletes, mégpedig éppolyan vakon, mint ahogyan az ő irányában világtalanok a gazdagok.
Egy ízben falusi kerthelyiségben söröztem, röhögcséltem barátaimmal, megfeledkezve a környezetről. A szomszéd asztaltól rám kiabált egy őszinteségig részeg, s nyilván valamilyen tévéstáb által már megrongált lelkivilágú szegény ember: – Ne röhögj rajtam, te Döbrögi (ezzel nyilván daliás termetemre célzott), ha már azzal keresel egy halom pénzt, hogy filmezed a romos házamat, akkor vegyél is egy másikat.
„…lelki restség…”
Az Írás szerint a tű fokán túl a Menynyek Országa találtatik. Innen nézve a meghalás. Ezzel a szegény eleve számol, tudatosan vagy öntudatlanul. Rossz szeszekkel, dohányzással, egészségromboló ételekkel pusztítja magát. Számos statisztika vetette már össze az életminőséget a várható életkorral. Az eredmény riasztó. A jómódú akár 15-20 évvel is tovább él, és ezt a hosszabb életet takarékosan beosztja.
Ezért a szegénység konokul és meggyőzhetetlenül szaporodik. Útiélmények, lelki megújulások és ideológiák helyett sarjakkal reprodukálja magát. Korai és gyakori gyermeknemzésre készteti az is, hogy egyre kevésbé lát maga körül tisztességben megőszült aggokat, akiknek sorsmintáját követhetné. Az egykori szegényparaszt, zsellér egészségét karban tartotta a szabadban végzett kemény fizikai munka. A modern szegény otthon ül, mozgásszegény életet él. Ha ellátogat a kötelező munkaügyi központi regisztrációra, folyamatosan tudatják vele, hogy felesleges teher, semmire se kell. A „semmire kellő” pedig a semmire kel. Ez sem buzdítja matuzsálemi korra.
A szegények korai halálát magyarázó, közismert okok mellett felvetek egy abszurd gondolatot. Unatkoznak. A kicsit is jobb sorban élő utazik, világot lát, tanul, sikereket ér el, munkahelyeket vált, élete során akár több ezer ismerősön keresztül tapasztalja meg, hogy érdemes élnie. A szegény szűk közösségben él, még ha nagyvárosban is lakik. Látnivalója a mosatlan szennyes, a szemetes udvar és a levert vakolat, gondolkodnivalója a tegnapi, mai és másnapi gond, beszélgetőpartnere a szomszéd, a rokon, kiszámítható halálos baja a tumor, az agyvérzés és a diabétesz, bódítószere az olcsó drog, a fröccs és a tévésorozat, izgalma a horror, a ricsaj és a depresszió. Ebben kiég a lelke, ellustul, belefárad. Nem csoda, hogy a szó szoros értelmében a halálba unja magát.
Környezetemben sok gyerek, fiatal él. Gyakran panaszkodnak, hogy alig várják már a vakáció végét, szétunatkozzák magukat a tikkasztó melegben, és az iskolában mégis csak történnek események. Ugyanakkor a szegény el sem tudja képzelni, hogy akinek pénze van, ne tudná feltalálni magát. Egy ízben italozgattam néhány cimborával. Beszámoltam arról, hogy láttam gazdagokat is unatkozni. Mondták, hogy ne röhögtessem őket.
A szegény és a gazdag vallásossága is módfelett különböző. A gazdag számára a hit többnyire lelki-egzisztenciális golyóálló mellény, ami megvédi a transzcendens fenyegető golyóbisától. Nem is fogja szíven találni a Mennyek Országa. A szegény számára a vallás mitikus homállyal övezett menedék. Szentképeit tiszteli, tanait nem érti, nem is kutakodik utánuk. Halovány remény él benne az Odaát iránt, éppen úgy, mint elődeiben és utódaiban. A vallásos gazdag hitbuzgó, vasárnaponként gospeleket énekel, lelkigyakorlatokra jár, vagy ha ezt elunta, buddhista lesz, munkaidő előtt és után meditálni jár. Abban bizakodik, hogy jámborsága megnyitja előtte a mennyország kapuját. A hívő szegény hit-semmittevő. Kivár. Nem olvas sem Bibliát, sem vaskos, társadalomfilozófiáról szóló monográfiákat. Szegénysége okait nem megérteni akarja, hanem megfeledkezni róluk, és a gazdagok kultúrája számos információs csatornát biztosít a számára, hogy ezt a felejtést gyakorolhassa. A felejtés tömegsportja a gazdagság csillogó parádéjába való belefeledkezés. Ez történik a riói karneválon éppen úgy, mint a szegénységbutító tévéműsorok adásain. Tudja, hogy szegénysége csak életével együtt múlik el. Azután pedig csak lesz valami más. Talán valami jobb.
„…sor törvényhozó…”
A gazdagot a történelem jelenlegi szakaszában nem fenyegeti az a veszély, hogy a szegény fellázad, és elveszi tőle azt, ami az övé. Számtalan erőszakszervezet és intézmény védi, vagyonvédő cég, rendőrség, egyoldalúan számára előnyös, kikényszerített szerződés, büntető törvénykönyv, aminek szigorodása egyenes arányosságban nő a nyomor elmélyülésével.
A törvényesített erőszak bűvöletében korlátlan szabadsággal munkálkodhat annak a társadalmi rendnek a kiépítésén, melynek legfőbb célja a kevesek gyarapodásának biztosítása. A javak felett nem szegények és gazdagok, hanem gazdagok és gazdagok marakodnak. Ebben a gátlástalanul nyerészkedőnek egyetlen rizikója, hogy bukik az a politikai erő, melyen keresztül érdekeit érvényesítette, és fény derül arra, hogy kijátszotta, megszegte azokat a törvényeket, melyeket ő maga alkotott.
A jogalkotásból a szegénység teljesen kirekesztett, sem közvetetten, sem közvetlenül nincs hozzá köze. A törvényt a gazdag hozza felette helyette és általában ellene. E törvények ezért mindig úgy formálódnak, hogy névlegesen hangoztassák ugyan mindenki egyenlő jogát, ugyanakkor gondosan kizárják ama feltételeket, melyek közepette a jogok valódi lehetőségekké válnának. A gazdag és a szegény nem egymás ellen folytat stratégiát, hanem a gazdag a gazdagság megtartásáért, a szegény pedig önnön fennmaradásáért.
Ezért a szegény rezignáltan, de leginkább sehogyan sem politizál. Alternatívája nincs, csak kopogtatócédulája, amit leadhat vagy eladhat. Már le se nagyon itatják szavazata fejében. Választó, de mindig a saját érdekei ellen kényszerül választani. Választható, de nem választja senki. Ha választási plakátot lát, politikai reklámot hall, amiben ígérgetnek, mosolyognak és szavatolnak, átvált a horrorfilmre vagy a Győzike-show-ra. Jelképe már nem sarló és a kalapács, hanem kínai tornacipő és távkapcsoló. Igaza is van. Demokrácia és népképviselet terén az ország semmiben nem különbözik Tisza István kormányzásának korától. A diktatúra időszakához képest csak annyi a különbség, hogy nem kopogtat rá a rendőr, ha makacsul nem megy el szavazni. A választásokról távol maradó 30-40 százalék zöme véletlenül sem a gazdagok vagy félgazdagok köréből kerül ki. A szervezetlen szegénységet a sajátjának hitt politikai formációk is megtagadták és kifosztották, a gazdagok társadalma pedig jó ideig gondoskodni fog arról, hogy ne is legyen alkalma szervezetté válni.
„…borba fojt be bűnt…”
A „szegénység nem szégyen” szólást nyilván egy csalafinta gazdag találta ki és elhomályosult tekintetű vallási fanatikusok terjesztették tovább. A mások szegénysége árán nyert gazdagság viszont szégyenletes, és ezt a gazdagok jól tudva-nem-tudva tudják. Szégyenleplező technikái igen változatosak. A nagyon gazdagok népjóléti alapítványokat hoznak létre, ezeket fizetett médiákban ünnepeltetik és alkalomadtán saját magukról nevezik el. A közepesen gazdagok olykor gyerekeket adoptálnak a harmadik világból, valóban szeretik őket, mindemellett úgy mutogatják az úri társaságban, mint valamiféle egzotikus szuvenírt. Olyasmi még nem fordult elő, hogy az örökbefogadás helyett valaki eladta volna házát, hogy árából iskolát vagy orvosi rendelőt építtessen Afrikában, maga pedig betyárbútorral a vállán nekivágott volna a világnak „majd csak lesz valahogy” alapon. Az átlag-gazdag adományoz, vagyis megszabadul a fölöslegessé vált cuccoktól. Aligha megy el bevásárolni, hogy újat és valóban értékeset adhasson, vagyis saját magát fossza meg attól, amit a szegénynek ad.
Egy ízben az adományok szortírozása közben egy átlagos jómódban élő család tipikus szennyesére leltünk. Közte anyu parfüm, és izzadságszagú blúzai, apu nadrágja, pár zoknija, a nemrégiben elhunyt nagyi hasznavehetetlen göncei, kakifoltos alsóneműk. Gondolom, egyszerűbb volt fekete szemeteszsákokba gyömöszölni és eladományozni, mint kimosni, és visszarakni a helyére. A szennyes mellett csinosan átkötött könyvcsomag. Benne lehasznált műszaki egyetemi tankönyvek és jegyzetek. A nagyfiú nemrégiben tette le a diplomát.
A világi javak zömét birtoklók ideológiákban sem szűkölködnek, és ezek az ideológiák éppoly szemétrevalóak, mint a kisajátítás módja és kisajátított javak zöme. A rádióval és talpmasszírozóval felszerelt zuhanyzófülke ugyanolyan emblematikus terméke ennek a hazugságkultúrának, mint az a demagóg ámítás, hogy a köz jólétét a gazdagok alácsorgó gazdagsága és a hatalmasok megosztott hatalma fogja majd megteremteni.
A szellemiekben jómódú, jóindulatúan hazug gazdagok elfojtott szégyenükben idealizálják a szegénységet, gondosan kerülve persze az azzal járó kellemetlenségeket. Szűkebb szubkultúrámban számos ismerősöm látogatta meg a harmadik világot, főként Indiát. Lelkendezve számoltak be a csodálatos országról, ahol még a nyomorban élők is mosolyognak és boldogak. Fel sem merült bennük, hogy ez a gazdag turistának mutatott, baksisért való mosoly. Egyben jellemző példáját adták a gazdag titkos vágyának: viselje a szegény boldogan a nyomort, és akkor nincsen semmi baj. Sem bűntudat.
Egy ízben borozgattam egy filozófiából doktorált kollégával. Kifejtette azt az antik gondolkodókig visszavezethető elméletet, hogy sorsokat megváltoztatni kockázatos dolog, mert ha a tudatlan szegény elveszíti a szegénység boldogságát, a gazdagok és műveltek világában boldogtalanná és magányossá lehet. Okfejtése közben mindvégig azon járt az eszem, talán azért hunyorog, mert túl mélyen dugta fel a seggébe Platónt és Arisztotelészt. Ha kipiszkálná őket, felnyílhatna a szeme, hogy elvakíthassa végre a nemzeti nyomor reflektorfénye.
„…bársony nesz inog…”
A gazdagok és szegények világa közötti kommunikáció legszembetűnőbb vonása a szégyen-leplező eufemizáció. A munkás „munkavállaló”, a tőkés „munkaadó”, a kirúgás „leépítés” vagy „racionalizálás”, a nagy haszonnal működő cég „sikeres”, a raktáros „logisztikai menedzser”, beosztottja pedig „asszisztens”. A hatalmon lévő politikai párt (bármelyik) nem elviselhetetlen adóterheket ró ki, tűrhetetlen antiszociális és antidemokratikus intézkedéseket hoz, hanem „reformokat” „programokat”, sőt, „programcsomagokat” hajt végre. A gazdag a társadalmi küzdősportok „győztese”, míg az alulmaradt a „vesztese”. A lózungok és álságos metaforák sokaságát a gazdagok agyalták ki, azt viszont csak kevesek fűzik hozzá, hogy a világ élhető tereinek birtokbavételéért folytatott bajnokságok nemigen végződnek döntetlennel, a meccseken véresen komoly játék folyik, életre-halálra.
E mindenhol elterjedt eufemizáció oka nem az emberi butaság vagy kulturális szolgalelkűség, hanem tudatos célja van: elfedni a rendszer arcpirító igazságtalanságát és halogatni eme igazságtalanság tudatosulását mindazokban, akik verítékükkel és/vagy nélkülözésükkel a rendszert ideig-óráig fenntartják és működtetik. Legjellemzőbb példa erre a „foglalkoztatás, foglalkoztatottság” terminusa, amit minden bizonnyal az óvoda- vagy gyógypedagógia szókincséből vettek át, infantilizálva ezzel a munkát és a minden tekintetben kiszolgáltatott munkásembert. Az eufemizált közbeszéd természetesen megalkotta a maga tabuszótárát is. Aki manapság leírja a „munkásosztály”, „kizsákmányolás”, „forradalom”, „nemzet” szavakat, legjobb esetben „politikailag inkorrekt”, de könnyen rásüthetik a kommunista vagy fasiszta (gyöngéd formájában „szélsőséges” vagy „radikális”) bélyeget is. Alighanem kiérdemli majd ezt jelen, udvariatlan irományom is.
„…buksi medve…”
Szánt szándékkal szegénnyé válni nehéz, majdhogynem lehetetlen. Már annak kell születni. A bukott vállalkozó nem szegény, hanem tönkrement gazdag. A magát tudatosan elszegényítő pedig nem sors-okokból, hanem erkölcsi célból és érdekből szegény, és éppen ez a kikalkulált morális érdem a tulajdona. A názáreti filozófus által felvetett világi és lelki szegényedés embert próbáló feladat, nagyságrendekkel nehezebb, mint a meggazdagodás.
Még az irodalom nagy ínség-ismerői sem nincstelenek a szó igazi értelmében. Az ő birtokuk a tudás, a tehetség, a rálátás képessége, így a legjobb esetben is csak a nép közé leszállt, vagy a népből kikupálódott narodnyik rangjáig viszik. Sírdogálnak érette, fotografálják, esetleg vágyakoznak rá. Ha szegénynek születtek, elszakadnak a szegénységtől, ha pedig gazdagnak, akkor előbb-utóbb beleunnak, belefáradnak, és már csak kacérkodnak vele. Az efféle irodalmi pályák vége leggyakrabban a hatalommal vagy a hírnév révén nyert gazdagsággal kötött kompromisszum. Jó példa erre Jack London mélyrepülése, aki az Országúton-tól és a Vaspatától alig egy évtized alatt eljutott az éneklő és beszélő kutyusokról szóló vattacukorig.
Persze már ez is csak történelem. Az alkotó értelmiség zöme vagy hatvan évvel ezelőtt elfordult a társadalmi felelősség felvállalásától, az irodalom pedig úgy harminc éve nem képes érdemben kezdeni vele valamit. A pártállam idején megtiltották neki, hogy bemutassa, ezért a valódi szociográfia a perifériára kényszerült. A nagy bukások után pedig úgy húzta le magáról az írástudó felelősségét, mint az álmában összerondított gatyát, és odadobta többi szennyese közé.
Azért nem felejtette el teljesen. Az úgymond szociálisan érzékeny gazdag értelmiségi szereti és megkönnyezi az olyan filmeket, melyekben a szegény a gazdaggal, szegény a szegénnyel szerelmes, elérzékenyül a Titanicon és a Gettómilliomoson. Nagy ritkán művész-moziba is elmegy, megnézi az Árvácskát, a Biciklitolvajokat. Utána cuppant egy nagyot – „Ez aztán a film, miért nem csinálnak ma ilyeneket!” –, majd beül egy pizzériába és rendel egy dupla-sajtosat. Ha a művészből nem veszett ki teljesen a tehetség és a látás képessége, transzcendens nyomorrá párolhatja le a valódi nyomort. Az ilyesfajta, mágikus-naturalizmusban érlelt műveket nem szegények nézik vagy olvassák, hanem művelt és ínyenc gazdagok kortyolgatják őket, mint valamiféle kesernyésen pikáns csokilikőrt.
A művészet össztársadalmi támogatásának megszűntével és a színvonal iránti igény elsatnyulásával arra kényszerült, hogy a pénzvilág előtt hajbókoljon, és azzal finanszíroztassa magát. Tehetségét, nevét el is adhatja a piacon. Ma már senki sem lepődne meg azon, ha egy ismert irodalmár, festő vagy komolyzenész bukkanna fel újonnan felfedezett sztárként valamelyik kereskedelmi adó sóműsorában, tetovált rocksztárok, botrányhős moderátorok és luxuskurvák társaságában, mint afféle porcukorba mártogatott aranyhal a gazdagok extrém-partiján. Vallott és megvalósított erkölcsi eszmények helyett politikai hovatartozással bír. Nem hírnök többé, hanem hírközvetítő. Üzenet helyett postás, szószóló helyett közéleti celeb. Sorsa, hogy mindig a szegénység szívén kívül és a tű fokán innen marad.
„…adj emberséget…”
A szegénységandalító technikák egyik legmegnyugtatóbb és legközismertebb válfaja a továbbtanulás általi előrejutás felcsillantott reménye. Ez a szegénységet olykor elámítja, kecsegteti, s valójában a gazdagot nyugtatja meg. Ha egy valódi szegénységbe született fiatalnak alkalma nyílna rálátnia a kizáró okok és buktatók teljes rendszerére, pontosan tudná, körülbelül annyi esélye van arra, hogy jól menő ügyvéd legyen belőle, mint az egyszeri jobbágyfiúnak az érsekségre.
A szegény rosszul felszerelt, lepukkant iskolákban kezdi az okosodást. Zömében gyenge képességű, kiégett tanítók oktatják, akik éppúgy nem hisznek a tanítás értelmében, mint ahogy diákjaik sem az iskolázottság jövedelmező voltában. Környezetükben nem a diploma révén meggazdagodott tőzséreket látnak, hanem iskolázatlan szegénységipari vállalkozókat, dörzsölt uzsorásokat, elemi iskolát sem végzett helyi potentátokat, akik ráadásul ellenérdekeltek abban, hogy a helyi szegénység kitermelje a maga értelmiségét. Családjukban sincs követhető minta a tanulmányok révén történő kiemelkedésre. A szegény gyermeke az iskolát szükséges és ellenséges helynek éli meg, ahová járni kell, különben megbüntetik, ahol ételt kap, és ahol megverik. Eldugott falvak, városi peremkerületek iskoláiban egyáltalán nem ritka jelenség a gyerekek fizikai bántalmazása, s ez a bevett szokás – néhány felháborodott szülőt kivéve – a lőtéri kutyát sem érdekli. A szülők java része már csak azért sem tiltakozik, mivel maga is hasonló oktatásban részesült. Iskolánkban egyetlen alkalommal került sor pofozásra. A dolgot gyorsan lerendeztem, az érintett tanerő másnap már nem tanított. Igen jellemző volt a szülők reakciója, akik ahelyett, hogy nyugtázták volna az ügy hatékony lezárását, hosszas aggódásba kezdtek, nem lesz-e újabb bántódása a gyereknek, amiért egyáltalán szólni mertek.
Érettségi, jogosítvány és hasznavehető idegennyelv-tudás nélkül aligha kaphat bárki jól fizető munkahelyet. Pont ez a három feltétel az, amit az oktatástól a szegény sorsú fiatal nem kap meg. Ehelyett egész iskolarendszer alakult ki az ismeret- és készséghiányos fiatalok befogadására és értelmetlen, ráadásul költséges továbbképzésére. Hasznavehető szakmát nem nyújtó intézmények ezek, sokat tanulmányoztam őket. Két kedvencem – a magyar közoktatás fénylő csillagai – a négy-, illetve ötéves képzés során elsajátítható virágkötő, illetve parkkondozó szakma.
A szegénysorból kitörni szándékozó fiatalt olykor a társadalmi többség által elképzelhetetlen inzultusok, megaláztatások érik. Az idei tanévben hét diákom jutott be az egyetemre. Miután némelyiküknek még rendes cipője sem volt a tanévkezdésre, támogatásért folyamodtak egy szegény sorsú diákok megsegítésére szervezett magánalapítványhoz. Annak főkurátora alkalmi irodájába rendelte be őket. fejcsóválva lemásolta érettségi bizonyítványukat, majd egyenként porig alázta őket azzal, hogy támogatásban ne is reménykedjenek, a szak, amire felvételt nyertek, alig ér többet az utcaseprésnél.
Az egyetemi tandíj bevezetése előbb vagy utóbb megtörténik. Ahogy a diáklétszám csökkentése is szükséges, hacsak nem akar egy elszegényedett állam sokmilliárdos költségen leendő munkanélkülieket vagy megélhetésből kivándorlókat képezni. Az elképzelés, mely szerint a kiváló eredményű hallgatók élveznék az állam támogatását, míg a buták és linkek fizetnének az egyetemért, látszólag értelmesnek és méltányosnak tűnik. Valójában vaskos tapasztalatlanságra, ostobaságra, talán még cinizmusra is vall az az utópia, miszerint a mélyszegénységből kikerült, csillogó tekintetű napszámos-gyerekek kenterbe verik majd a szívsebész- vagy politikus-apuka nehéz felfogású, lusta csemetéjét. Ha a tanulmányi eredményhez kötött állami finanszírozást bevezetik, ennek haszonélvezői az óvodás kortól színvonalas oktatásban részesült középosztály fiataljai lesznek, míg a kihullók túlnyomó többsége az örökös hendikeppel küszködő szegény sorsú diákok köréből kerül ki. Rendre elvéreznek majd a gyilkos szigorlatokon, a filléres gondokon. A felsőoktatásba bekerült fiatalok a fent említett anyagi nehézségeken túl társadalmi falakba is ütköznek. Zömükben szűk, átlátható családi-rokoni közegben nőttek fel, a sokezres tömeg otthontalan és fenyegető a számukra. A felsőoktatás a gazdagok világa, ahol a szegény öltözékét, beszédmódját, származását is szégyelli.
„…fogadj szívedbe…”
Az ismeretes példabeszédben említett gazdag ifjú részéről, bizony, nagy balfogás volt feltenni a kérdést, hogy miként juthatna az igazság közvetlen közelébe. Ha nem teszi fel, nem csap le rá a mondás, és sohasem szembesül azzal, amiből gazdagsága származik és táplálkozik. Boldog tudatlanságában élheti le a hitbuzgó gazdagok kényelmes és töprengésmentes életét. Szombatonként eljár a templomba, aprópénzt osztogat a koldusok között, esténként a Twist Olivért vagy a Gyufaárus kislányt olvasgatja serdülő gyermekeinek, miközben éppen a küszöbén fagynak halálra a tanmesékben megírt szegények. Étkezés előtt hálát mond az Úrnak az ételért, s ahogy születnek-halnak utódai, lassan megtelik sírköveikkel a temető. De feltette. Ezért a szégyen, amivel eloldalogni kényszerült, alighanem élete, s talán a történelem végéig mardosó szégyen marad.
(A gondolatsorokat bevezető idézeteket József Attila ismeretes szonettciklusából válogattam, önkényesen.)
minden mondat csak ugy kiált arra hogy az ember elszöszöljön velük, kihámozza, kiforgassa, magára és másokra értelmezze a tán végig se gondolt szókapcsolatokat…
“A magam rettentően naiv és idealista módján bízva abban, hogy még szorult egy csöppnyi tisztesség az emberekbe.” (IT)
“RETTENTŐ naivitás”
“RETTENTŐ idealizmus”
“beszorult tisztesség”
“Újra elmondom: nem a pénze érdekel, hanem az, hogy miképpen “játszanak” a köz pénzével ( mert tavaly is kapott NKA pénzt a tranzit ).”
na pl, nagyon jó…
“miképpen “játszanak” a köz pénzével”
megérne egy tisztességes misét…
a konkrét kérdésekre:
– nem vagyok a tranzit elnöke.
– mindent elvállalok, (mint ahogy az aviva-s felkérést is) mert 1. nem tudok nemet mondani 2. RETTENTŐ naivitással és idealizmussal azt képzelem, sebaj, majd kitalálok vmi frappánsat
– hogy én hogyan rendelkezek efölött a pénz fölött…ezt én ugy képzeltem mint a köz pénzeivel való játszadozás egyik mikéntje…
– a cime a “kinálásnak” (hhh) az lett volna…”Egyáltalán nem csodálatos kenyér és bor vásárlás” plusz ezeket a mondatokat is gondoltam használni: “Nem az én vérem” “Nem az én testem” “Nem az én pénzem”
De mivel nem gondoltuk (Fischer Judit segitett vásárolni és gondolkozni), hogy ez műalkotás lenne, nem is volt oka hogy cime legyen vagy más bohockodás körülötte…és persze most se gondolom h ez nem béna…leirtam hátha még bonyolit valamit…
– 25 üveg bor 50 emberre? Ha azt vesszük hogy tán nem mindenki alkoholista, sztem elég. Nagyrészt 1000ft feletti borokat vettünk, volt persze pár 300ft-os kakukktojás, de magunknak nem szoktunk ilyen “drága” borokat venni, szoval az én meglátásom szerint ez még igy is a dözsölés kategoriája…
– Még valami. Ez nem különdij, ez egy szerencsétlen megfogalmazás. Ez csak sporolás.
– És még annyi. Lehet h a Kaszino el se fogadja. Mert ök tisztességesebbek annál, vagy nem olyan álszentek mint én.
Én nem ismerem annyira a Kaszinot, de azt látom, hogy erröl van szo. Ez A kérdés. Amivel ők foglalkoznak. Szerintem tiszteletre méltóbb mint egy liszenz ahol videosok dumálnak magukrol…Mégha azt nem is feltétlen gondolom, hogy az lenne a megoldás, hogy a nincsteleneket nincstelenné válva a helyettük kikukázott kajával lakatjuk jol…
– Hisz van pénz szarásig…
És persze kinek nincs tele a töke a szociálisan érzékeny művészekkel…
Mikor csak azt látni, hogy besülve kuksolnak a bilin…
…mégha van is néha egy kis vihar a fenekük alatt…
a.mocsing=mécs.m.
Merry Holidays!
Fizetett Szabadság
Fizetett Egyenlőség
Fizetett Testvériség
@a.mocsing:
Magának is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket.
Magában bízta elejitől fogva – hogy válaszol. S lőn!
Amiben egyetértünk:
A közpénz elköltése megérne egy misét.
Az egyenes, tisztességes válasz hiánya érthetetlen.
Pénz van szarásig – de nem ott, ahol kellene.
A szégyenről:
Azért szégyellem magam, mert olyan helyzetben vagyok. hogy megfelelő zsírrétegekkel rendelkezőként, lehetőség van a napi létfenntartás általában elrendezett dolgai helyett olyan valamikkel foglalkoznom, amely dolgokkal honfitársaim 99 %-a nem tud, nem akar vagy nincs is tudomása arról, hogy lehetne és akarhatna.
Azért is szégyellem magam – bár gazdag igazán nem vagyok -, hogy lehetőségem nyílik utazni, adott esetben műtárgyat vásárolni ( Balaton-felvidéken nincsen nyaralom, de annál több van a szociálisan elkötelezett művészekről – erről majd később ), utazni.
Szégyenkezem, mert azon a területen, amelyen maga dolgozik, olyan viszonyok alakultak ki, amelyek leírására az általam már bevezetett néhány szó és fogalom csak megközelítőleg alkalmas.
Szégyelljék magukat azok – az Ön területén, a művészeti világban -, akik nem képesek arra, hogy az elemi tisztesség szabályai szerint járjanak el ( ha már a gazdasági rend szabályait figyelembe sem veszik ).
Eddigi életem majd’ hat évtizedében mindig szociális érzékeny művészekkel találkoztam. Mással nem is. Az érzékenységük határa azonban, tapasztalatom szerint, személyes jólétük terepének megfelelő szinten ( értsd: utazás, állások, díjak, lakások, nyaralók, állami megrendelések, külföldi ösztöndíjak stb. ) tartása mentén alakult ki.
Ha mindaz, ami az érzékenységhez feltétlenül szükséges – a nagyfokú jólét – megadatott, akkor lehetett érzékenynek lenni.
Megfordultam olyan művésznél is, akinek akkor, a régi világban nem adatott meg ez a háttér, nem is volt szociálisan érzékeny, de sértődött és visszahúzódó. Pedig akkor is nagy művész volt ( mára eljelentéktelenedett, persze, meg is öregedett. )
Nyilván túlzó és karikatúraszerű, amit írok, de az Ön belső tépelődései és a “mindent elvállalok” ars poeticája sem nagyon segítenek abban, hogy változtassak megkövesedett ( és irtózatosan rosszindulatú ) véleményemen.
Ami a lényeget illeti:
Tudható, hogy ne Elnöke a tranzitnak. ( Van egyébiránt ilyen poszt? )
A catering tevékenysége nem művészeti-mondja. Ezt elfogadom, s örömmel hallom.
A tranzit-AICA meghívója azonban mást sejtet. Az általam ismert meghívókon nem szokták feltüntetni a catering céget. Az Ön nevének és conceptio-jának megnevbezése inkább arra utal, hogy a jóságos műítészek megelőlegezték egy újabb alkotás létrejöttét.
A pénzzel való rendelkezés ügyében van közöttünk erős különbség. Abban a világban, ahol én élek, megmondják az embernek, mennyi a tárgyi költség(keret) és mennyi az ő maga munkájának a díjazása.
Azt akarja mondani, hogy ilyen megkötés nem volt az Ön esetében? Kapott egy keretet és abból akár egy forint értékű kaja-piát sem kellett venni, eltehette volna az egészet? Vagy azt csinál vele, amit akar?
Ha nem ez a helyzet, akkor el kellett számolni a pénzzel, és lényegében a személyes közreműködése ingyenes volt? Amit spórolt a bevásárolnivalón, azt ajánlotta fel ( hogyan, ha nem az Ön pénze? ) a Kaszinónak?
Tekintsen akár piszkálódónak, akár kicsinyesnek, de leginkább értetlennek: de magyarázza már meg a körülményeket.
Én ugyanis most sem értem ezt, ahogyan KS különdíját sem.
@a.mocsing: Örülök, hogy írtál, és annak is, amit írtál. Az én ízlésemnek mondjuk a “gyónás” és az egész idézet felhangja rettenetesen és teljesen szükségetlenül katolikus, mert szerintem az “őszinteség”-et és a “tisztesség”-et nem sajátíthatja ki egyetlen — egyébként elég őszintétlen és tisztességtelen — vallás, egyház, stb. De tényleg jó, amit írtál és várom az iparterves újabb kérdéseire adott válaszaidat.
@a.mocsing: Ja, és
Fizetett Szabadság
Fizetett Egyenlőség
Fizetett Testvériség
Ha már fizetett, akkor sem nem szabad, sem nem egyenlő, sem nem testvéri. Szerintem.
Azért is szégyellem magam, kedves Mécs Miklós, mert hiába adok – mert rendszeresen adok a Máltaiaknak, mert ők tűnnek a legszervezettebbeknek, bár utálom a vezetőjüket az ájtatosságáért és politikai szerepvállalásáért -, a mai napon a Blaha Lujza téren ezrek várakoztak arra Budapest fővárosunk lakói közül, hogy meleg kanál legyen a gyomrukba, ételt kapjanak az ingyenkonyháról.
Ebből a perspektívából a 26 bor-26 kenyér megtakarítása hipokrízis.
@a.mocsing:
Szevasz a.mocsing,
1. a hiányzó ősszinteséggel – bár én inkább tárgyilagos, következetes és profi állásfoglalásnak nevezném ezt – szembeni értetlenségedet oszom.
2. Nagyon jó, h. nem számoltad a karaktereket! Nekem már ezzel a partizán-mérettel is elnyerted a szimpátiám. Bár sejtem, h. csak részben van szó az (el)nyerésről. A szöveg néhány részletével vitatkoznék, vagy kiegészítenék, de hálás vagyok, hogy nem a szakzsargonban fogalmaztad meg a 100%-ig szakzsargon-kompatibilis megfigyeléseidet.
3. Ez nem gyónás, ez csak egy probléma: néha én is érzem, h. túl magasra dugták a s…be a könyvespolcomat (ld. következő, 4. bekezdés). Mondjuk nem annyira mint a filozófus barátodnak. Azóta gyanakvóan sandítok a maradék polcomra és kerülöm az antikváriumokat.
4. A „nem az én vérem” nagyon bejött! Sőt, nagyon termékenynek látom, ha tovább visszük a fordított Kánai menyegző metaforát az egész katalizátor díjra: Ha a kánai menyegzőn már eleve bor van a korsókban és nem víz, akkor nem csoda történik, hanem csupán szemfényvesztéssel állunk szemben. A borok az erstebank vére és kenyerek az erstebank teste. És ha a „testetöltést” (= a víz borrá változtatása mint Jézus testévált istenvoltának szimbóluma) megfeleltetjük az Erste Bank PR stratégiájának igazán szép képet kapunk: A Bank – akárcsak Isten – egy megfoghatatlan, a materiális árutól nagyon távolálló terméket forgalmaz, mely a művészeti projekt finanszírozása által materializálódik és legitimálódik is: hússá és vérré, kennyérré és borrá változik! Egy igazi katalizátor ebben a folyamatban nem szükségeltetik – bár nem kétlem, h. az erstebank egy valódi csodát is ki tudott volna aknázni. Ez történt volna, ha jól sikerül ez a díj.
A tranzit.hu hibája az, hogy nem dolgozták ki egy koncepciót, hogy ezt a metafórarendszert finomítsák. A morális munkát – mely ha ezt a fogadás-munkát így olvassuk ahogy én, akkor MM feladata volt – tényleg outsourcingolták (tk megfogalmazása). Az intellektuális (kerek koncepció) és a sajtómunka (épkézláb, okés adatbankon túlmutató tálalás) viszont az övék lett volna!!!
@iparterves: A magam és a józan ész nevében köszönöm, amit írt, különösen azt, hogy az “ájtatoskodás” és a “hipokrízis” szavakat említette épp ebben a kontextusban és épp a mai napon, mert ….
@Bobby Watson: … úgy látom, a karácsonyi “hangulat” (???) többekre és rád is “furcsa” hatással van, amit őszintén szólva nem értek. Minek ide a fordított metafora, a Kánai mennyegző, a sok, önnön magától meghatódó (az idézet szerzőjére és fájdalom, az idézőre gondolok, mert egyébként ez a rettenetes idézet már maga a flodolás minősített esete) ájtatoskodás és hiprokrízis? Enélkül már nem is lehet nevén nevezni a dolgokat? Be kell csomagolni a maszlagba? Könyörgöm, ezt azért ne! Ez nem az a nap, ami különbözik a többitől.
@timár.kati:
Nem kell úgy beijjedni!
Direkt élveztem a a.mocsing írásában, h. benne vannak ezek az évnek ebben az időszakában “nagyon veszélyes” utalások. Úgy látszik a keresztény mitológia tényleg tabu. Pedig nincs ebben semmi különös, szimplán csak úgy olvastam a boros akciót mint művészetet. Ehhez nem kell jászol és karácsonyfa álljon a lakásomban (mint ahogy nem is áll, és a harangzúgás is hidegen hagy). Közben pedig nem a Kisjézusra hanem Alberro-ra és a politics of publicity-re gondoltam.
(A Kánai tényleg fölösleges, utánanéztem a bibliában… mert ott Jézus nem mondja, h. “ez az én testem”. A menyegzős egy mondaton kívül a többit fenntartom.)
@timár.kati:
Ja és arra, h. a piac entmatrializációja milyen remekül passzol a keresztény mitológiának MM által választott epizódjához! (Bor és vér kontra entmaterializáció). Ha van rá igény majd leírom pontosabban, de most még van egy kis dolgoznivalóm.
Még egy helyesbítés, ezt nem vettem észre: nem a.mocsing irásában hanem a.mocsing idézetében. De ez mindegy is… majdnem ugyanaz a kompromitációs szint.
És ha a.mocsing gyakorló keresztény lenne és azt a szókincset használná akkor mi lenne? Mert szerintem semmi…
Nincs kedvem elfogadni a szókincseknek ezt a hierarchiáját. Mégha Szabolcsinak igaza is van abban h. létezik.
@iparterves:
– nem tudom hogy van-e elnöke a tranzitnak
– “A tranzit-AICA meghívója azonban mást sejtet”, mert gondolom ők igy viszonyulnak a dolgokhoz. Gyanitom ehhez a blogfolyamhoz, és az ön tevékenységéhez is…igazán sajnálom hogy nem ön kapta a tranzitdijat, mint motor,…ezzel igazán érdekes helyzetet teremthettek volna,…nem értem ezt se, mért nem a játékos dijazás mellett döntenek, ha már az egész egy totál idiotaság…
De akár még azt sem tartanám elképzelhetetlennek, hogy reklámtevékenységükért és blogfenntarto erejükért odacsürnék maguknak azt a 800e-et, felét Timárkatalin felét a Mátrai Szeretetszolgálat (gondolom)
…persze most hogy jobban belegondolok, már hogy a művészeti vonatkozásokba, azt hiszem ez tényleg helyzet és közegfüggő…speciál én minden hétköznapi helyzetben a képzőművészeti kerülőutat keresem, mikor művészeti a helyzet a nem-művészet művészetit, és ha ne-adj-isten 🙂 nem-művészet-művészeti izé előtt találom magam akkor vagy művészeti hh vagy nem-nem-művészet-művészeti megoldásokat probálok találni, több kevesebb eredménnyel…
– “A pénzzel való rendelkezés ügyéről”
Hát igen a világok… Bár ha jol értettem ön is kb 1%-ba sorolja a világát… Ezek után, hát nem tudom az én világomat milyen %arányban adhatnám meg, minden esetre nekem nem okozott nagy meglepetést, hogy igen is kérdésemre hogy hány emberre és mennyiböl kell rittyenteni valamit, a válasz az volt hogy 50 ember, 100ezer ft amibe a saját magam Tisztelet-díját is kikalkulálhatom saját magamnak, plusz van ezen felül ásványviz… Szóval, értelmezésem szerint, ha egy freegan büfével lakatom jól az izgatott vendégeket és tényleg 1 ft-ot sem költök, az is rendben van mind a tranzitnak, mind azoknak akik csipegetni iszogatni jöttek… ugy érzik tán h ki lett tolva velük? …én ugy képzelem hogy ezt kéne tenni egy Blaha, Budapest, Magyarország,… szintű “kínáláson” is…
…legalább is ezt képzeltem…probáljanak meggyözni, h nem…
“Nyilván túlzó és karikatúraszerű,”
azt hogy túlzó vagyok magamtól tudom, azt hogy karikaturaszerű, a Judittól, nyilvánvaló…
“hogyan, ha nem az Ön pénze?”
azon gondolkozok, mikortól valakié egy bizonyos pénz…
…ha egy bank odaad a tranzitnak egy összeget hogy gazdálkodjon vele és annak egy részét a tranzit odaadja nekem hogy gazdálkodjak vele akkor az az én pénzem, vagy még mindig azoké akik odaadták a banknak hogy gazdálkodjanak vele…
…a Kaszino 50e-re most kinek a pénze?
ha a Kaszino nem fogadja el kinek a pénze lesz? a senkipénze?
@timár.kati: a “gyónás” szót természetesen félig viccből írtam, a másik fele az idézett szöveg a dagadt buddhistától…mert valóban, meghatott…és még valami, amit ez a maszlag a “józan” észnek sugall, h “menthetetlen”
@timár.kati: “Ja, és
Fizetett Szabadság
Fizetett Egyenlőség
Fizetett Testvériség”
…ez nem jelszó, vagy elérendő cél.
Ez van.
gondolatjáték
szójáték
cselekedetjáték
mulasztásjáték
@a.mocsing:
Remélem, karácsonyi ajándékait megkapta.
Elsőül az én tevékenységemről: ennek jogos és jogtalan, alapos és alaptalan bírálata is jogos. Ugyan utálom, ha kritizálnak 8 kritikus kritizálni? pfujj ! ), de ez vele jár.
Másodjára: a díjról. Ha arra vezetné még titokban is vissza észrevételeim sokaságát, hogy a díjat magamnak akartam volna tudni, akkor téved. Az anonimitásomat megőriztem volna, a díjat át sem vettem volna, a pénzt sem nyúltam volna le.
Nekem már az is kesernyés élvezetet jelentett, hogy Tímár Katival párosban jelöltek.
A díj ne idiótaság szerintem, de ebben a formájában kétséges, nevetséges és tisztességtelen.
Harmadsorban: a pénz és a pénz megint.
Sokkal praktikusabban tekintek a pénz feletti rendelkezési jogra, mint maga. A pénz ugyanis, számomra, ugyanúgy árucikk mint – mondjuk – egy műtárgy. Akkor került a birtokomba, amikor átveszem ( fizikailag ), vagy a rendelkezési jogom kiterjed rá ( például kapok egy csekket vagy igérvényt arra, hogy annak ellenében pénzt kapok ).
Nem kötődöm ilyen helyzetbe filozófiai szálakkal a pénzhez.
Ebből az is következik, hogy abban a pillanatban, ahogy a maga számára akármilyen címen a 100.000 Ft-os keret megnyílt, a pénz a maga rendelkezésére állt.
Ha ebből a keretből nem volt meghatározva az, hogy maga mennyit kap a BW által elemzett véráldozatért, akkor elméletileg a teljes összeg a kajáról és a bor/vérről szólt ( halat miért nem vett? ).
Mindezt azért írom, mert a maga által megadott koordináták – feltételezve azt, hogy catering tevékenységről volt szó, amelyet sem maga, sem Fischer Judit nem tekintett művészeti munkának, s így az akkor sem művészi munka, ha mások annak tekintik, amit maguk gondosan belekalkuláltak az egészbe, egyszerre elutasítva a művészséget, s tudva, hogy úgyis művészetként értékelik a magas értelmiségiek a bor/kenyér egyértelmű utalásait – együgyű szemléletéből egy szimpla kereskedelmi akció körvonalai bontakoznak ki. amelyben az ön által nyújtandó személyes szolgáltatás ( a tiszteletdíja ellenértékeként adott szellemi munka és bevásárlási tevékenység ) és a tárgyakra költendő érték nem határolódott el.
Ebből az is következik, hogy az Ön szellemi munkáját értékelték 1 Ft-ra ( lévén az nem művészei tevékenység, amelyet kifejtett ), a bevásárlásra került a teljes összeg. De elképzelhető az is, amit itt leírt: a freegan étkeztetés ( amely azonban többe került volna, mint 1 Ft ).
No, akárhogyan is kerülgetem a dolgot, a pénz elosztása a maga dolga volt, s maga rendelkezett a teljes összeggel.
Nem érdekel ebből a szempontból, hogy a vendégek mennyit ittak vagy ettek, hanem a maga rendelkezési joga, amely feltétlen volt. Úgy döntött, hogy a rendelkezésére álló összeg felét adja jótékonysági célra. Oké.
Ezzel a gesztusával távolabbra is mutatott: kijelölte a nem-művészinek minősített művészi munkája, szellemi tevékenysége ( conceptio ) /vétel/árát.
Ezzel a gesztusával beárazta a műalkotást is, s akarva-akaratlan, olyan jelet hagyott a műalkotások piacán, amely figyelemre méltó.
Egy alkotás árából tehát – mondhatjuk már – a fele az alkotóember szellemi tevékenységének értéke.
Tényleg így van? Nem tudom, de maga minta-szerűen viselkedett.
Még egy kicsit a pénzről: a tranzit nevében nem nyilatkozhat senki a pénzek elköltéséről, de minél több van valakinek, annál nehezebben ad másnak. S a banki alapítvány vezetői annak örülnek, ha az alapítvány más forrásokból is gyarapodik, s nem a bank, Ön által meglehetősen immateriálisnak tekintett pénzéből szeretne mind nagyobb falatokat lecsípni.
@Bobby Watson: Történelmi pillanat, mert most nagyon nem értünk egyet. Nem tudom felidézni, hogy Szabolcsi mit mondott a “szókincsek hierarchiájáról” (mert ezekben a felidézősösdikben nagyon rosszul szoktam teljesíteni), de ha azt mondta, hogy van nekik, akkor vele értek egyet. Azzal, hogy én a “szókincs” helyett “diszkurzust” (discourse) mondanék (a szó eredeti értelmében).
Sajnos, léteznek korrumpálódott diszkurzusok és számomra ez a keresztényi ilyen. “a.mocsing” által idézett szöveg is ilyen. Ez azt is jelenti, hogy ezeknek a korrumpálódott diszkurzusoknak a használatával véleményem szerint lehetetlen értelmes dis(!)kurzust (párbeszédet, vitát, dialógust, stb.) folytatni, mert erre nem alkalmasak. A diszkurzus (és ezt nem kell mondanom) nem pusztán adott szavak halmazát jelenti, hanem egyben azokat az ideológiákat is, amelyek “összefűzik” a szavakat valamilyen meghatározott értelem szerint. Én azt gondolom, hogy ez a fajta keresztényi-ájtatoskodás-diszkurzus épp a dolgok valódi lényegét fedi el egyrészt egyfajta leegyszerűsített képes/metaforikus beszéddel, másrészt elfedi és leegyszerűsíti az emberi konfliktusokat, élethelyzeteket, mert egyszerű válaszokat kínál bonyolult (és további kontextualizálást igénylő) “kérdésekre”. Épp ezért ezt teljes mértékben elutasítom, és nem vagyok hajlandó még csak a kritikai értékelésébe se ennél többet invesztálni.
Ha MM célja a bor/kenyér (brrrr) büfével az volt (nem tudom), hogy felidézze az eucharisztiát, akkor lelke rajta (bár őt, illetve a munkáit ismerve ezt nekem nehéz elkézelni). De ha ezt kritikai szándékkal tette, akkor azért jobb a helyzet.
@a.mocsing: Ok, vettem, rendben.
A “józan” alatt azonban nem a tudatmodosító szerek hiányát értettem, hanem az észnek, az értelemnek azt az állapotát, amikor nem hagyja magát befolyásolni felszínes, széplelkű, és szükségetelenül szentimentális “gondolatoktól”, amelyek az adott helyzetben való tisztánlátását sodorják veszélybe.
@iparterves: Jó, amit ír, és csak egy kis észrevételt/kiegészítést tennék. Önt egyszer jelölték az AICA-díjra velem párban, és egyszer pedig a tranzit-motor-díjra külön. Ez összesen két jelölés :-))) (a smiley a “két”-nek és a “jelölés”-nek is szól)
@timár.kati: Most nem kapott piros pontot a szép új világban.
Tőlem azonban igen.
mócsing ( bocs, de nekem mindig a Buzgó jut eszemben, de tudja, hogy mennyire kulturálatlan vagyok ), megkérdeztem a gyermekeimet,akarnak-e a freeganistákhoz csatlakozni.
Mit gondol, mit válaszoltak?
@timár.kati: Igaza van. De remélem, ez többet nem fog megtörténni!
@timár.kati:
Komolyan sajnálom, hogy itt a tranzit-kritizálási fővonalat zavarom.
a. Nagyon a lényegre koncentrálva: Azt akartam írni, hogy MM úrvacsorája nagyon jól passzol a ahhoz “Transubstantiation”-höz (nem tudom magyarul a teológiai szakszót) amit az erste bank a tranzit által valósít meg. Az erstebank pénze a művészet által testetölt. Ha így olvasom ezt a catering-képet akkor kifejezetten tetszik!
b. Az szerintem jó, ha nem értünk egyet. Én is diszkurzust akartam írni, csak aztán kijavítottam.
Amikor azt írod, hogy korumpálódott diszkurzusokkal nem lehet értelmes vitát folytatni, akkor kisajátítod az értelmes vita képességét a te saját diszkurzusodnak. Szerintem kell legyen átjárás, mert van aki „korrumpálódott“ diszkurzusokban (keresztény, neonáci, homofób etc.) nő fel. Amit írsz az azt jelenti, h. ezekkel az emberekkel, az ő diszkurzusukban nem lehet értelmesen beszélni. Én szoktam velük beszélni és ők is szoktak velem. Olyankor nem folytatunk értelmes dialógust?
c. Szerintem a keresztény diszkurzusok (plural – mert nevetséges őket ennyire homogenizálni) nem fedik el jobban a dolgok “valódi lényegét“ mint mondjuk a zizek-i diszkurzus. Mindegyik metafórák által igyekszik körülírni a saját képzelt viszonyát a világhoz (i.e. ideológia, Althusser után szabadon).
Hogy a fennebbi szöveg leegyszerűsít, azzal egyetértek. Ugyanakkor egy csomó mindent nagyon is világosan fogalmaz meg, amivel én az utóbbi tív évben, ritkán és csak parciálisan megfogalmazva találkoztam a (képző)művészetben.
Oké, azt lehet kritizálni, h. a.mocsing ezt miért itt és miért pont most másolta be ide, de én szívesen olvastam, mert itt ebben a fülledt művészetkontextusba egy idegen, egy a társadalmi praxis felől közelítő hozzáállást hoz be. És ebből, a társadalmi praxis felől közelítő szempontból a művészeti-mező joggal tűnik játszótéri homokozónak. Erre a problémára én nem látom a megoldást.
@iparterves: A piros pontra a válaszom :-)))))
A másik, hogy reméli, hogy “ez” többet nem fog megtörténni — mire gondol?
1/ Nem lesz többet tranzit-díj?
2/ Nem így (!) lesz?
3/ Ön nem fogják jelölni?
4/ Önt jelölni fogják, és meg is kapja?
5/ Ön velem fogják együtt jelölni?
6/ És meg is kapjuk?
stb., stb.
Hmmm….
@Bobby Watson: Szerintem ez abszolút lényeges kérdés — azaz, hogy hogy értelmezzük a díjjal kapcsolatos dolgokat, amibe MM catering-je és annak értelmezése is beletartozik.
a/ Ez a “transubstantiation” csak akkor lenne “jó”, ha egyrészt az ember hihetne benne teológiailag, másrészt pedig a fogalom és annak épp teológiailag emelkedett kontextusa nem fedné el a lényeget, azaz azt, hogy a szándék lehet, hogy épp a transz-szubsztanciáció (átlényegítés?/átlényegülés?), de ez itt semmiképp se történhetne meg a pénzzel. Ráadásul, bár közel sem vagyok teológus (sőt!!!!), szerintem ez (az Erstés pénz transz-szubsztanciációja) már maga a blaszfémia — szerintem. (Ami engem személy szerinte nem zavar, sőt, de ha ebben a fogalmi rendszerben akarunk — én nem — mozogni, akkor ez azért nem megengedett.)
b/ Én nem arra gondoltam, hogy azokkal a személyekkel (!) akik korrumpálódott diszkurzusokkal operálnak, nem lehet vitatkozni, hanem a korrumpálódott diszkurzusok fogalmi keretein belül nem lehet értelmes vitát folytatni. A korrumpálódott diszkurzussal szemben csak egy másik, kevésbé korrumpálódott diszkurzussal lehet fellépni. (De én személy szerint nem is akarok, mert sajnálom rá az időt és az energiát, számomra ez annyira kívül van minden valódi értelmen.)
c/ Abban egyetértek, hogy “discourses” van, de azért a kereszténységen belül talán mégis kevesebb a lényegi, fundamentális eltérés ezek között, mint a nem-keresztényi alapokon nyugvókkal.
Azt elfogadom, hogy a diszkurzusok metaforák mentén szerveződnek, de ez a “hasonlóság” nem jelenti nálam azt, hogy ezek egyformán “jó”, működőképes, szimpatikus és argumentálható metaforák lennének.
Lehet, hogy ez a szöveg számodra világosan fogalmaz meg dolgokat, amelyekkel a képzőművészeti homokozóban már régóta nem találkoztál, de talán azért létezik ezen kívül még egy szöveg, ami más metaforával operál és mégis releváns. Nem biztos, hogy képzőművészeti kontextusban született, és az sem biztos, hogy épp tegnap, de ide lehetne akkor is hozni. Az nem ennek a szövegnek az erénye, hanem ennek a szcénának a hibája, hogy ez eddig nem történt meg.
@timár.kati:
Egész biztosan létezik olyan szöveg. Én Bourdiuenél éreztem magam még olyan jól mint (figyelem, provokáció) Tenigl-Takács László (fogalmam sincs ki az)-nál.
Vagy te melyik konkrét szövegre gondoltál?
@timár.kati:
Nem jelölnek, de lesz díj, ám nem így, s maga megkaphatja.
@timár.kati: @Bobby Watson:
Jó volt olvasni két értelmes nő eszmecseréjét, villámcsörtéjét.
Tudják, hogy az én teoretikus képzettségem a magukéhoz képest nulla, és nem tudom olyan szép tudományos kategóriákban kifejeznem maga, de engedjék meg:
Azok a beszédmódok, amelyet BW említ és amelyekkel vitatkozik, létezőek, és – amennyire van módon megtapasztalni – nagyon is vigorózusak.
Ugyanakkor olyannyira zártak, önmagukra utalók és a kétségeket kizáróak, hogy a saját beszédmódjuk keretein belül ( ez egyébiránt jellemző bizonyos politikai megnyilvánulásokra, htelre is ) lehetetlen velük érdemi diskurzust folytatni.
Az önigazoló mechanizmusok, a hibák és kétségek kizárása erős gondolati automatizmusok és logikai sémák által előre megadatott bennük.
Éppen ezért, ha TK egy másik beszédmód igényével lép fel velük szemben – amely jogos igény és méltányolható cselekedet -, az semmiképpen sem vezethet eredményre a fentiek miatt. Az önigazoló és a másik “igazságát” eleve elutasító, de a lényegi kritikai elemeket azért abszorbeáló logikai szerkezet működébe lép.
Ami MM szövegét illeti: a kétségeim a koncept és az irodalmi mű, light társadalomtudomány elhatárolásával kapcsolatban csak megerősödnek.
Egyszerűen nem leplezhető tovább, hogy a fiatalabb évjáratú művészek közül hányan gondolják azt és úgy, hgy a “Művészet” nem elégséges a saját működésük területének meghatározásához, s “kifelé” tekintgetnek, a plauzibilisebb formák irányába.
Erhardt Miklós az egyik példa, de őszintén meglepődtem, amikor azt láttam, hogy az OTP Junior finanszírozta Spcy mgyüjtemény egyik résztvevője, Brückner János az ELTÉ-t is végzi.
Újfajta, komplexebb művész-személyiségek bontakoznának ki?
@timár.kati:
Szerintem nem kell hinni a transubstantiation-ben, hanem lehet egyszerűen analitikusan közelíteni a kérdéshez: Mondjuk, h. akkor itt két reprezentációs paradigma (a keresztény és a fejlett kapitalista) összevetéséről lett volna szó (ha MM akciója most egyáltalán mű volt és ha az lett volna a cím, h. „nem az én vérem“, és ha a jelenlevőknek egyáltalán volt lehetősége egy ilyen asszociációs lánc felépítésére, mint ez). Mert a fejlett kapitalista reprezentációs paradigmában másodrendű a konkrét materiális érték (mint ahogy a transzszubsztanciációban sem az ostya vagy a kenyér tárgyi értéke számít, hanem az amit reprezentálnak). Ezért lehet a művészet az ideális reprezentációja ennek a nem anyagi javakat termelő kapitalizmusnak: Nem elég ha a vezérigazgatónak audija a menedzsernek pedig jachtja van, hanem kell vlmi, az immateriális érték aurájával átitatott, a cég értékeit megtestesítő “transubstantiation”: a művészet, bor és kenyér, ami nem a művész, vagy valamilyen művészeti eszme hanem a pénz anyaggá válása („nem az én vérem“). (A gondolatmenet Alberro: Conceptual Art and the Politics of Publicity-jének egy interpretációja, továbbgondolása. Történetileg önkényesen, mert Alberro a 60as évek végének Amerikájáról ír.).
A fene egye meg!
Már megint a tranzit.blog.hu fizetett szerkesztőjének a munkáját végezzük!!!
Igazán nem én kellene interpretáljam, h. mi a fene történt azon a díjátadón!
Tisztelt fizetet szerkesztő, kérem finomítsa az intepretációmat gazdaságelméleti szempontból!
@iparterves: @timár.kati:
Igen, a beszédmódokkal kapcsolatban igaza van.
Van egy taktika ami nincs elejétől fogva kudarcra ítélve, bár egyáltalán nem garantálja a sikeres párbeszédet: Ha az ember elfogadja azt a diszkurzust amiben a másik beszél, és annak a terminusaiban próbálja megfogalmazni a mondanivalóját. Ha elejétől kezdve elutasítom a másik szóhasználatát (akinek ráadásul csak az az egy áll rendelkezésére) abból tuttira nem sül ki semmi jó.
@Bobby Watson:
Az új, komplex művészszemélyiségekről azt hallottam, h. Berlinben lassacskán könnyebben kapnak állami támogatást a szociális, participatív művészeti projektjeikhez mint maguk a szociális munkások. A művészet szexibb.
A befogadóközönséget (iskolák etc.) is jobban lelkesíti. A városi irányítás pedig igyekszik ebből presztizst kovácsoni.
@iparterves:
Az előző komment természetesen @iparterves, mert nem tudok válaszolni a saját felvetéseimre.
@Bobby Watson:
Amit az átlényegülésről/átlényegítésről ír, azt eléggé régen megfogalmazták már, akkor még Audi meg yacht nélkül, és akkor még reprezentációnak hívták ( művészeti értelemben ).
Azóta változott a világ és változtak a fogalmak, finomodtak vagy durvultak? – nem tudom, de megsokasodtak. Hogy ezáltal jobban magyarázzák-e a történéseket? Ezt sem tudhatom.
Mindenesetre a művészet (pénz)átlényegítő és elvonatkoztató szerepe felismerése fontos volt és maradt. A művész számára is, már nehogy azt higgye, csak a vastag bukszájú és buta (?) citoyen számára.
Kölcsönösen függenek egymástól: a burzsuj/polgár számára fontos, ohgy úgy tűnjün, több van bebbe, mint az Audija ( s ennek a legkétségbeesetteb megnyilvánulásait a nagy szatirikusok már Moliére-től pennájukra tűzték ).
Presztizst ad, persze, ha láthatják, kinek a mije függ a szalónba, fiam. Ki jár a házunkba felolvasni s előadni. Igen, a művészet mindig szexi volt ( különösen a lenge ruhájú balettnövendékek, az izgatóan modern szín/művésznők, a testükből műalkotás készítő bodí artos nők/férfiak ).
Amióta a társadalmi felelősségvállalás nevű valamit kitalálták és jobb helyeken az adóalapot csökkentő tényezővé avatták, vagy adókedvezményt biztosítottak meghatározott művek létrejöttének finanszírozásához ( mozifilmek ), illetve a művészetpártolásra adott pénzek adómentességét lehetővé tették ( alapítványba vonásukkal vagy múzeumi adományozással ), s a könyvvizsgálók, ügyvédek és könyvelők hada mindennél kedvezőbb feltételekkel tudja elrendezni a nyereségek elolvasztását a hozzá kapcsolódo pozitív PR-ral, s még a befektetési alapok is megnyíltak a műalkotások előtt, nemcsak izgi, de anyagilag is érdemes a művészettel foglalkozni.
Hátrány: a művésszel is kell néha, de ez közvetítőkkel ( tranzit, művészettörténészek, tanácsadók, kuratóriumi emberek stb. ) kiküszöbölhető.
A művész számára pedig az elveszett arisztokrácia és egyház helyett jön drámaian jól a kitűnően utálható, megvethető, sokkolható, de biztos betevőt adó új osztály.
Mi is lenne a művésszel, az emberrel, aki eszik, iszik, böfög, alszik, gyermeket nemz, fizeti a számláit, utazni vágyik, lakást akar vássárolni vagy sírhelyet, szóval mi lenne a megvetett, utált vevői és közvetítői nélkül?
Mert születhet művészet vevők nélkül is, ez természetes, de anyagi (jó)lét hiányában csak nehezen fenntartható a művészlét.
Ennek a keserves létnek az elviseléséhez kell a kritikai élvezet, a befogadó folyamatos ingerlése, lesújtása, értelmetlennek és éretlennek nyilvánítása, amely ellen a szerencsétlen flótás azzal “tiltakozhat”, ha bevásárol az érthetetlen, ellenszenves és kellemetlen művész munkáiból.
Szado-mazo a vizsony, de békésen folynak a hétköznapok. Business as usual.
El ne felejtesem. a tarnzit is egy a transzmissziós szíjak közül: az Erste számara közvetíti a Művészet szentségét és – Sugár professzor örökérvényű nagy munkája szövegét idézve – mossa tisztára a pénzét, amely – mint Sugár professzor véli, s vele szinte mindenki, aki számára a maga megérdemelt gazdagságán kívül mindenki másé a tisztességtelenség szférájába tartozik, különösen az olyanoké, akik meg akarják és meg is tudják (!) venni a műveiket – csak mocskos lehet.
Nos, a tranzit eleget tesz a transzmissziós kötelezettségnek és a díja e kötelezettség teljesítésének egyik eszköze, amely a finanszírozó bank éves jelentéseiben kis betűvel ugyan, de feltüntethető, s jó színben láttatja majd a pénzintézetet.
Így bezáródik a kör, s József Attila-i értelemben “minden determinált”. S mi is csak rakjuk, rendületlenül rakjuk a magunk fácskáit a nagy J.A-i rakáshoz.
( minden elütési hibáért elnézést kérek, gyorsan írtam, nem ellenőriztem a szöveget )
@iparterves:
Igen, persze a művészet mindig is reprezentált valakit, de az én kis exkurziómnak azért fontos része, hogy a művészet vállalati támogatása, mint a corporate identity fontos része csak kb. 40 éve létezik. (Alberro azt írja). Bw-i adalékok: Érdekes, hogy – ha jól emlékszem – kb. ugyanabban az időben jelentek meg a művészeti vásárok is. És a szabad kurátor feltűnése is a hetvenes évek elejére datálható. Úgyhogy kell lennie valami specifikusnak ebben a mi, mai szisztémánkban… aminek egyik aspektusára talán nem rossz metafóra az a szóförmedvény, a „transubstantiation“. Ezt már biztos kielemezték már valahol. De mi keressük a választ szépen, önerőből, amíg meg nem találjuk azt a könyvet vagy tanulmányt: Ön a kereskedelmi profi, várom, hogy erről mit mesél…
@iparterves: @Bobby Watson: Most nem tudok minden részletre kitérően “pótolni”, mert nagy lemaradásba kerültem, de két fontos dolgot emelnék ki.
Az egyik, hogy minek az egész transz-szubsztanciáció, ha ott van a marx-i fétis árucikk, vagy a Bourdieu-i szimbolikus érték? Bár e kettő nyilván nem csereszabatos, de én maradnék ebben a paradigmában, mint az ájtatoskodóban. Ez biztos az én korlátoltságomat mutatja, de ezt vállalom. Vannak szerintem lefolytathatatlan viták, abban az értelemben is, hogy sehova se vezetnek, tehát érelmetlenek és abban az értelemben is, hogy naívság (és ezt épp én mondom) abban hinni, hogy szükséges is minden vitát lefolytatni (mert ha hajlandó vagyok bármilyen vitára, akkor én vagyok a nyitott, elfogadó, a “jó”, ha meg nem, akkor az elutasító “rossz”).
A másik, hogy nem kell ilyen ájtatoskodó szerzőkhoz sem fordulni, mint a “a.mocsing” által “idézett” (=idekopizott) passzus (=szövegfolyam)(amelyet tényleg nem szeretnék további szövegkritikai elemzés tárgyává tenni a magam számára). Most csak hirtelen a mindig kiváló Martha Rosler és Allan Sekula jut az eszembe. Ezeket a szövegeket nem tegnap írták, de még ma is számtalan tanulságos (és akár megrázó) megállapításukra lehetne teljes relevanciával hivatkozni. A korporatív logikáról is tudnék idehozni egy valóban klasszikust, N. Klein No Logo c. opuszát.
Amit iparterves ír a kölcsönös függésről, az igaz, de szerintem nem a valódi kritika az, amely ezt a “szado-mazo”, szexuális felhangot kölcsönzi ennek a viszonynak, ennél (a valódi kritika lehetőségének mélységétől) én a dolgot sokkal felszínesebbnek látom.
@timár.kati: mentsen meg attól, hogy vitatkozzak. Főleg nálam jóval olvasottabb emberekkel, mert még megkapnám hogy na hát előbb talán olvassam el a korszellemhez “közelebb” álló opuszokat, s így aztán csak hónapokkal később tudnék visszatérni a beszélgetésbe, vagy soha…
Az minden esetre szembetűnő, hogy minden ellenérzéssel dacolva hányszor kerül elő az ‘ájtatoskodó’ szó…bizonyára csak azért hogy az én szókincsemmel is tisztán megértsem… Megértettem, és azt hiszem rám nézve “csereszabatos” is azzal, amit Judit szokott nekem énekelni (most épp nem) de hasonló esetekben: “Mert ő egy igazi mártir, mert ő egy igazi mártir, mert ő egy igazi má-ár-tir, ki mindig oly vidám” (Brian élete).
A citált szöveg szerzőjére nézve azonban nem értem. Persze nem ujdonság, talán nem is tudományos igényű (pont ez a jó is benne), mégis arról beszél, és mindkét oldalt ábrázolva, ami véleményem szerint minden “aktuális” politikai botrányt, ésatöbbit messze verő botrány. Nekem ez a hosszú szöveg nagyon hasonló sok szempontból, mint Iparterves hosszú, fáradhatatlan irásai. Hisz nem meglepő cseppet sem, hogy a kiszáradt képzőművészeti tóban ugyanaz zajlik mint nedves partján. Mégis fontos hogy ezek a visszásságok, stiklik, kis szégyenek napi renden legyenek. Mégha csak süketek hallgatják is. Tovább…
Azért vonzóak a keresztény példák, (bár gondolom ez evidens) mert felkínált megoldásai, alapjaiban is már a szolgaságba, egyenlőtlenségbe, testvérietlenségbe beletörödött, önző és mohó ész elleni provokációk. Nem csoda hogy ilyen szép társadalom épült rájuk.
Igen, Marx is letette megoldását az asztalra, ott van, hasonlóan szimpatikus, hasonló következményekkel. Korrumpálva vagyon. De mi nem? Akkor tényleg maradnak a kutyusok, mint beszédtéma (esetleg ökológiai tappancsnyomaik.)
A gatering tényleg csak a régi példa felöklendezése “egy NEM csodálatos vásárlás” úgy hogy nem szaporítani kell, hanem felezni, mert túl sok van, ráadásul (mert akkor egyáltalán nem éreztem úgy ahogyan Iparterves vélekedik) más pénzével tenni ezt, amitöl a helyzet még inkább krucifix…
Vagy belátjuk hogy nem az ujabb és ujabb megoldásokkal van a baj, és élvezzük a jó létet, ahogyan egyre rosszabbul jobbak leszünk…
Ezt a megoldást meg most teljesen véletlenül találtam, ugyanis 5-naponta törölgetnem kell a régi gmail-es leveleimet, mert betelt az ígért végtelen tárhely 🙂 (St.Ruby Tamás küldte 2007!ben)
http://www.nol.hu/archivum/archiv-449411
@iparterves: “Mócsing. Beszélsz hozzá, mindenre rákérdez, okoskodik. jelszó: nehaykatalin, password: blesstonia” Volt egy b.mocsing-os gmailcimem is éppen ezért, de mivel egy buzgóbb-mocsing barátommal szerettünk volna discoursét bonyolitani, született alfa-mocsing…hogy most mért ezt a nevet adta a blogger, miután uj jelszot kellett kérnem, azt nem értem…uis rég nem használtam ezt a cimet…
hogy mit válaszoltak a gyerekei? attol függ hány évesek… de gondolom azt h “Fúúúúj.”
Bár ha egy hűtőszekrény tartalmának életműfilmet csinálnának, és azt megnéznék a gyerköcök, hát lehet h inkább a freegunért nyulnának…
télleg van hűtőszemétláda? vagy legalább amelyik világit ha kinyitod…
Kicsit olyannak tünik nekem eza kommenttársaság mint egy klub:
ANONIM JÓZANOK
…na később még teszek a halomra
kár h ilyen lineáris a rakás…
@a.mocsing: Eltalálta.
Kérdését köszönöm, működnek a szemétládák.
Az egyik, sajnos, nem világít, elromlott.
Az erkélyt is használjuk.
Azzal, sajnos, tisztában vagyunk, hogy szemetet eszünk. Akkor is szemetet ennék, kétszeresen, ha freegan-ként élnénk.
Annyi a szolid különbség maga és énköztem, hogy maga már a (relatív) jólétben nőtt fel, én pedig gyermekkoromban sohasem lakhattam jól ( ha a szó szoros értelmében nem is éheztem ), s ez valamilyen módon erősebb hatás, mint a szemétládák sora.
maga mit eszik? Húst nem?
@Bobby Watson:
A 40 év eléggé érdekes lehet, mert már a harmincas években kirendeltek avantgárd művészeket Amerikában a nagy cégek, hogy “álmaikat” megfessék, s aztán ezekkel reklámozták magukat.
Mint “kereskedelmi profi” – hogy ezt honnan veszi? – úgy gondolom, a kortárs képzőművészet akkor kezdett érdekessé lenni, amikor a spekuláció eszközévé vált. Eladható lett, kincsképző eszközként használták, a bankok számára elfogadható biztosíték lett, és egyben demokratizálódott is ( lásd a Peter
Stuyvesant kollekció egyik célját: a kortárs grafikával, a hetvenes évekbeklivel, színesebbé tenni a munkahelyeket ).
Azt azonban sohasem lehet kizárni, hogy valódi érdeklődés is vezetheti azokat a személyeket, akik a korporációk nevében gyűjtenek.
Állítólag Neuberger úr ( nem a mi Istvánunk ), aki a Neuberger Berman befektetési cég beltagja volt, szívvel-lélekkel gyűjtött, s ajándékozott ( a philantrophy fogalmába ugyanis arrafelé, ahová minden műtárgy és minden alkotó igyekszik, ez bőségeen belefér ). Aztán mi lett vele ? A Lehmann Bros megvette a cégét, most pedig – csökkentendő az adósságot – eladták a gyűjteményt, illetve annak egy részét.
Ugyanezt csinálják a magyar bankok is, csak kisebb a hangzavar ( meg értéktelenebb a gyűjtemény).
Ezzel csak annyit akarok mondani a magam szószátyár módján ( köszönve MM figyelmeztetését ), hogy a kapcsolat alapvetően nem érzelmi alapú, s ha megfordul a szél, a korporációk a piacra öntik a kortárs művészeti alkotások tömegét ( amelyek nagyobb részével amúgy nem tudnak semmit sem kezdeni, s szeretni aztán egyáltalán nem szeretik őket ).
A szado-mazo viszonylatrendszert ezt a szerény elemmel szeretném kiegészíteni.
A kollekciók összeállítói ugyanis pontosan tudják: a mai művészetet nem lehet szeretni. Nincs mit szeretni rajta.
@a.mocsing:
Két szerény megjegyzés: megértem, ha a vásárlás magának – saját vagy más pénzével – nehéz, mert azt látja benne és mögötte, amit lát.
De maga városlakó: a másodlagos fogyasztása is fogyasztás, s feltételezi az elsődleges fogyasztást. Ha nem lenne ez utóbbi ( nem ebben a tékozló és elviselhetetlen formájában, de takarékosan ), akkor hogyan jutna az alapvető élelmiszeréhez?
A második: a marxi kisérlet nem Marx kisérlete volt, tehát az nem tudott elbukni.
Kisérlete Leninnek és Sztálinnak volt. Ez utóbbinak annyi köze volt Marx-hoz, mint a maga meggyőződésének, beállítottságának az isteni eszme mindenhatóságához.
“mert túl sok van, ráadásul (mert akkor egyáltalán nem éreztem úgy ahogyan Iparterves vélekedik) más pénzével tenni ezt, amitöl a helyzet még inkább krucifix…”
…mert túl sok van…miből? mindenből.
Egy igazán nem vadító megjegyzésemmel kihoztam annak idején Szabolcsit a béketűrésből,amikor a művészeti termékek mindent elöntő sokaságáról a túltermelésről mertem szólni.
MM szerint is túltermelés van, s ezt senki sem tudja vagy akarja vitatni.
MM szerint a művészetben is túltermelés van?
Jó megoldás-e, ha a másodlagos frissességű, már kidobott, kidobásra ítélet vagy másnap már nem felhasználható művészetet fogyasztunk az éppen aktuális, frissnek, ropogósnak és trendinek mondott helyett?
Legyünk artfreegan-ok? Vessük be magunkat az MNG raktárába és ott rágcsáljunk?
Mit javall mócsing?
A társadalmi szerepvállalásról még BW-nek.
(http://www.mol.hu/hu/a_molrol/tarsadalmi_szerepvallalas/tamogatasi_alapelveink/#1)
Tevékenység orientáltság
Előnyben részesítjük azokat a támogatásokat, melyeket részben vagy egészben termékben – azaz üzemanyag vagy vásárlási utalvány kártyában – tudunk fizetni.
Adókedvezmény lehetséges igénybevétele
Előnyben részesítjük azokat a támogatásokat, melyek adókedvezményt biztosítanak számunkra, így gazdasági mérlegünket javítják.
Ez azért eléggé egyértelmű, nem?
Lehet sokat beszélni, s a MOL meg is tesz, de a kutya ( és nem kutyus, MM! ) itt van elásva. Pénzt azért adunk ki, hogy pénzt megtakaríthassunk!
@iparterves:
„A 40 év eléggé érdekes lehet, mert már a harmincas években kirendeltek avantgárd művészeket Amerikában a nagy cégek, hogy “álmaikat” megfessék, s aztán ezekkel reklámozták magukat.“
Oké, de az, hogy egy cégnek gyűjteménye van, vagy művészetet támogat és ezt a filozófiája részének tekinti (Daimler, Deutsche Bank, Generali, Aviva etc.) ez nem csak 40 éve van? Javítson ki (mégegyszer) ha nem!
@timár.kati: @a.mocsing:
Azzal kapcsolatban amit az ájtatoskodó szövegről írsz én azt gondolom, hogy nem mindenki olvassa Roslert és Sekulat és ez jól van így. És mi van ha a.mocsingnak Tenigl-Takács arra jó mint neked Rosler és Sekula? Nem szeretem az akadémiai egysíkúságot. Rosler és Sekula (és Alberro is) nem a világ sztenderdjei, csupán az akadémiai élet sztenderdjei! Egyszerű márkanevek egy szűk fogyasztói rétegen belül. Tenigl-Takácsról nem tudom h. egy már etablírozódott márka-e vagy sem és hogy milyen fogyasztói rétegben. Lehet ha tudnám, engem is idegesítene – bár nem hiszem.
@timár.kati: @iparterves:
tk: „Az egyik, hogy minek az egész transz-szubsztanciáció, ha ott van a marx-i fétis árucikk, vagy a Bourdieu-i szimbolikus érték?“
Mert marx az indusztriális kapitalizmus paradigmájában gondolkodik, ahol még a materiális árun van a hangsúly!
És mert többről van szó mint a szimbolikus érték!
Akkor most megpróbálom tényleg fülöncsípni, hogy hova a fenébe akarok kilyukadni: Ez az Alberro (bocs, hogy rajta lovagolok) azt írja, hogy (nincs kedvem fogalmazni és interpretálni, idézek):
„Providing services and manipulating information became the heart of this new economic paradigm, which Michael Hardt and Antonio Negri have appropriately termed informatization.
The emergence of conceptual art is closely related to this new moment of advanced capitalism. Indeed, conceptualism´s unusual formal features and mode of circulation in many ways utilize and enact the deeper logic of infomatization.“ (p. 2-3)
(Figyelem nem akadémiaiul ezt így mondták fennebb: „Hisz nem meglepő cseppet sem, hogy a kiszáradt képzőművészeti tóban ugyanaz zajlik mint nedves partján.”
Ugyanakkor én Bobby vagyok és nem a.mocsing, csak használom a.mocsingot h. vlmit illusztráljak. Bocs a.mocsing).
Én azt akartam volna megtudni valakitől, aki tudja mi is az az „advanced capitalism” (és nem csak a wikipédiából meg abból hogy a bőrén érzi, mint én), hogy ennek amit Alberro ír (a konceptuális művészet rész nem olyan fontos), nincs-e valami köze a tranzit-ügyhöz? Nem alkalmazható-e arra is?
Ha ez így lenne, akkor szerintem a teljesen „informatizálódott” társadalom és a keresztény mitológia összefonása számomra valamilyen szinten tudást termelő metafóra volna. Mert újabban a bank szektorban (Estebank) a pénz teljesen virtualizálódott. A végén tényleg „transzubsztanciál”-ni kell majd, hogy látható legyen egyáltalán.
Szerintem a fogalmi „bricolage” néha hasznos eszköz!
N. Klein – ha lesz időm nekiveselkedem!
Persze ennél a tranzit aktuális nepotizmusa és professzionalizmus-hiánya égetőbb kérdés.
@a.mocsing: Kedves mocsing, azaz MM!
Azt írod: “mentsen meg attól, hogy vitatkozzak”, én erre azt mondom, hogy “látja lelkemet, hogy sohasem állt szándékomban szövegekkel vitatkozni szövegekkel szemben”. Szándékosan kerülök mindenféle olvasmányi name-droppingot, most is csak Bobby kedvéért hoztam elő, de erre majd még a neki szóló üzentetmben visszatérek. Szóval, hagyjuk azt, hogy ki mit mikor olvasott, mert nem ez a lényeg. Az, hogy valami nem “tudományos igényű”, még nem jelenti azt, hogy az értelmet is nélkülöznie kell, sőt.
Ennek szellemében és a következetességet sutba dobva újra megpróbáltam elolvasni az szövegtengert — ami most, még rettenetesebbnek tűnt, mint elsőre. Ez a pacák buta (körül van véve hozzá hasonló rettenetes ismerősökkel, melyek egyedül őt jellemzik, de azt nagyon), tele van butábbnál butább gondolatokkal, amiket olyan invenciótlanul, ám “non-chalant” módon vegyít, hogy ettől az embernek eláll a lélegzete, szabályosan rosszul lesz és az ájulás kerülgeti. Tényleg, hadd ne folytassam.
Nagyon kérlek, hogy ipartervest semmilyen módon ne hozd összefüggésbe ezzel a förmedvénnyel, mert a kettő között maximum az a kapcsolat, hogy egy magyarnak nevezett nyelven írnak. Iparterves egy gondolkodó lény (és ez az egyik legjobb dolog, amit egy emberről el lehet mondani), ez a pacák meg egy hülye (ennél írhattam volna erősebbet is, de most visszafogom magam).
A Marx-szal kapcsolatos megjegyzésedre már iparterves közben válaszolt is és szinte szó szerint azt írta, amit én is mondhattam volna, úgyhogy erről ennyit.
Szerintem folyamatosan dolgozni kell a “megoldásokon”, de a mai megoldásokat kell keresni a mai kérdésekre. Épp itt a baj a metaforákkal — néha hasznosak lehetnek, de néha legalább ennyire károsak is, mert néha épp a leírni kívánt “tárgy” és a metafora közötti különbséget nem engedik láttatni.
St.Ruby-t köszönöm!
@Bobby Watson: Már akartam korábban is írni ebben a vitában, hogy nemcsak, hogy nem az az érdekes, hogy milyen, a mocsing-féle idézetnél jobb szövegek léteznek a “témában”, hanem az sem “fair”, hogy te “kikényszeríted” belőlem a példákat, aztán azt mondod, hogy ezeket nem mindenki olvassa.
Persze, hogy nem. De épp ezért nem írtam le őket szívesen, mert szerintem nem ez a lényeg. A lényeg az, amit mocsing-nak is írtam, hogy az egy ócska és buta szöveg, ami még nagy adag ájtatoskodással is meg van hintve — veszélyes kombináció. Engem egyébként nem a pacák hírneve zavar, életemben nem hallottam a nevét és remélem, soha többet nem is fogom. Én pusztán az alapján gondolom róla, amit gondolok, ami a szövegéből kiolvasható. És az nagyon vacak.
A nagy name-droppingos ellenérzésedben pedig most már nem tudom hány kommentben említed Alberro-t, ami tök jó, de őt még Roslernél és Sekulánál is kevesebben olvassák — én se sűrűn, mert eddig még nem nyűgözött le, amit írt. Negri-Hardt — muhaha.
Továbbra sem látom, milyen instrumentális haszonnal járhat a transz-szubsztanciáció fogalmának használata (te magad is írod, hogy a pénz láthatatlan, itt viszont épp a fordítottja játszik, valami látható, ami a láthatatlanra “utal), mert ez az egész metafizikus maszlag szerintem épp csak a lényegről tereli el a figyelmet. A bor és a kenyér átváltozása! Muhaha! Szerintem ennél barbárabb elképzelés kevés van a földön, de lelke rajta annak, akinek ez szimpatikus. És hogy ez párhuzam, vagy metafora lenne az Erste pénzének átváltozására — ezt nagyon erősen kétlem. Aki a bort issza és az ostyát “eszi”, az valószínűleg valóban egyfajta transzcendentális élményben részesül (nem tudom, de igazából ez sem érdekel), de mi lett volna itt a transzcendencia? Arról nem is beszélve, hogy mindez egy egyházi diszkurzus része és mint ilyen, véleményem szerint még sokkal erősebb fenntartásokkal kezelendő, mint amit én itt most megfogalmaztam.
Én nem azt használnám, hogy bricolage (most hány olvasót vesztettünk vajon el?), hanem azt hogy fogalmi “promiszkuitás”. Ami egyáltalán nincs ellenemre, de még mindig nem vagyok meggyőzve arról, hogy mi az instrumentálisan annyira hasznos ebben az egész transz-szubsztanciációban.
@Bobby Watson:
A fejlett kapitalizmus olyan, mint a fejlett szocializmus? megneveztük, de nem látjuk?
Az, hogy Európa gazdagabbik felén a manchasteri típusú nyomor és munkás-kiszolgáltatottság megszűnni látszott, javarészt annak a versenynek a következtében, amelyet a szocializmus támasztott a maga jóléti és szociális programjaival, s amelyeket valamilyen módon a maguk kapitalista körülményei között is vállalni kellett, még nem szűnt meg a kapitalizmus. Variációi kialakultak, egyre inkább elvonatkoztatott értékfogalmai- és megjelenései is, az állam szerepe a korai kapitalizmus éjjeliőr funkciójától már rég eloldozódott, de az alapvető ellentmondás a termelési eszközök tulajdona ( ez ma akként szokták megjeleníteni statisztikailag, hogy a legtehetősebbek az USA vagyonának kétharmadát tartják a kezükben pl. ) és a termelési viszonyok között ( amely alatt most a nagyon általánosan hadd értsem a termelő, szolgáltató tulajdonos általi kizsákmányolását, még akkor is, ha az adott cég pl. szövetkezeti tulajdonban van, s tagjai egyben tulajdonosok és termelők is, mert rájuk is igaz z alapszabály, ahogyan a láthatatlannak mondott részvényesek és a nagyon is látható cégbeli dolgozók viszonyára ) megmaradt.
Ez egy olyan viszonyrendszer, amelyet – mivel elvonatkoztató készségünk alacsony szintű, mint az enyém is – nem vagyunk képesek megérteni.
Lehet ezt a rendszert és ezt a viszonyt kiszínezni, ezerféle cafrangot ráaggatni a környezettudatosságtól kezdve a dolgozói részvényvásárlási programokon át akár a társadalmi szerepvállalásig, lehet a remek árelméletek tucatjait kidolgozni, szembeállítani a nagy és a kisvállalkozásokat, beszélni az állami redisztribúcióról ( amely a pénzelvonás és átadás fontos emeltyűje, kétségtelen ), az alaphelyzeten – a tőke elsajátítja a megtermelt hasznot a termelőtől – nem változtat semmi, szerintem.
Az a legkevésbé, hogy nem látjuk a termelést, mert az tőlünk kilométer ezrekre történik.
A nagy cégek filozófiája ( van olyan nekik? ) alapvetően erre az elsajátításra épül, s ez kiterjed a képzőművészetre is. A művészet mutatós és árú is. Ez a kettőssége az, ami miatt fontos és kelendő. Túltermelése – mint minden árúé – veszélyes. A Deutsche Bank berendezhet egy önálló múzeumot irodaépületében, de elgondolkozik azon, hogy mit is tegyen a nála levő produktumokkal.
A koncept kialakulásának – hogy a kérdésére térjek – olyan megfogalmazása, eredetének olyan igazolása, amelyet szövegében idéz, számomra egy vulgármarxista megközelítése. nagyon látványos, de alig-alig van köze az igazsághoz ( mert a művészet belső fejlődését is figyelmen kívűl hagyja ).
@timár.kati:
az a.mocsing-nak írt válaszodhoz:
Figyelem! Iparterves ezt írta:
„A második: a marxi kisérlet nem Marx kisérlete volt, tehát az nem tudott elbukni.
Kisérlete Leninnek és Sztálinnak volt. Ez utóbbinak annyi köze volt Marx-hoz, mint a maga meggyőződésének, beállítottságának az isteni eszme mindenhatóságához.“
Ebből akár az is következhetne, hogy ha Marxot lehet rehabilitálni akkor Jézust és Istent is. Iparterves nagyon keresztényin fogalmazott.
És a.mocsing is azt mondta: Marxot is kompromittálták mint Jézust.
(Vannak ilyen eklektikusok: Nekem is leesett az állam mikor Rudi Dutschkéről hallottam, hogy gyakorló evangélikus volt:).)
Nekem semmi kedvem és közöm Jézus és Isten rehabilitációjához, Marxot pedig nem olvastam de majd eljön az ő ideje, az viszont egészen biztos h. Marx és Jézus rehabilitációjának lehetnek közös vonásai, mert van egy nagyon intelligens, marxista-vallású ismerősöm (publikál, interjúz, és legfőképp fáradhatatlanul olvas) akivel én hiába vitatkozom fogalmakról egyszerűen nem hajlandó észérvekkel válaszolni, csak ismételgeti a zsoltárjait. Ezt az atítűdött persze a neonáciktól már megszoktam…
És te is bedühödtél és kihagytad azt az ütős mondatot, amivel egyszer és mindenkorra meggyőzöl minket arról h. a pacák tényleg hülye. Az h. ezt megállapítod nem elég.
Most akkor engem is jellemeznek a neonáci, homofób és katolikus (ja és hardcore-marxista) ismerőseim? Uramatyám, ez a Bobby!
Léci, csak egy ütős, precíz és tárgyilagos mondatot!!! Az hogy ájtatos és az hogy katolikus és az h. hülye ismerősei vannak mind nem elégséges érv! A duális felfogás (szegény kontra gazdag) az tényleg túl egyszerű. De a szociográfiai leírások nagyon ütősek: a tárgyakhoz való viszony különbségeiről, a nem-szolidaritásról, az értelmiség viszonyulásáról.
Csak egy (hosszabb) mondatot! Aztán többet nem értetlenkedem!
@iparterves:
Kösz a választ, csak az utolsó bekezdést, ez tényleg tovább visz a gondolkodásban.
& @timár.kati
A timár.kati ezen passzusa : “Negri-Hardt — muhaha” is ezt jelentené??? Mert a Negri-Hardt semmit a világon nem mond… (néhány olcsó pletykán kívül).
Bocs ha valamibe belekényszerítettelek.
“te magad is írod, hogy a pénz láthatatlan, itt viszont épp a fordítottja játszik, valami látható, ami a láthatatlanra “utal”
igen, MM kenyere és bora utal az Erstebank láthatatlan pénzére. És aki a pénzt eszi és a pénz issza az is transzcendentális élményben részesül. És ez így sem az egyházzal sem a pénzzel szemben nem affírmatív. Viszont nagyon is elképzelhető, h. semmi köze MM akciójához.
Tényleg nem értem, h. mi ezen olyan bonyolult. Valószínűleg ennyire szarul fogalmazok.
@timár.kati:
Ja bocs úgyértem a “Negri-Hardt — muhaha” is ezt jelentené amit iparterves ír, arról h. Alberro vulgármarxista? A kettő ugyanazt jelenti? Vagy mit akartál mondani?
@Bobby Watson:
Az általam írottak értelmezésében egy kicsit túl merész volt és elrugaszkodott jó messzire attól, amit mondtam.
A mondat második része ugyanis csak azt a távolságot szándékozta megmutatni egy nem túl sikeres, de elég személyre szabott hasonlattal, amelyre a kisérletek voltak az ún. eredetitől.
Marxot nem rehabilitálni kell, hanem megismerni. Azt meg sem merem itt említeni, hogy a maga hivatkozásaiban mennyire újmarxista vagy marxizmuson nevelődött van ( Althussertől kezdve Bordieu-ig ), s tőlük tanulunk most is.
Jézust sem kell rehabilitálni, de azt, amit az elmúlt kétezer évben az ő nevében, az instrumentalizálódott egyház fia elkövettek, azt nagyon alaposan át lehet és át is kell gondolni. Azt hiszem, elég sokan foglalkoznak ezzel, minden oldalon.
@iparterves:
Köszönöm a pontosítást.
Tisztában vagyok vele h. az “újmarxistákat” olvasom és Marxhoz is nagy kedvet érzek. De bármiből lehet (szinte) bármit csinálni. Ezért nem tűzném a zászlómra se marxot se az újmarxistákat (tudja milyen eszement, konzervatív és vadkapitalista Bourdieu-rajomgókat és értelmezőket ismerek???!!! Ez még önt is meglepné!) és Jézust aztán végképp nem. Így értettem régebben, h. semmi semmit nem szavatol. És ez nem anything goes. Ez inkább: anything lehet no go. Az embernek – amennyire lehet – magának kell megküzdenie az olvasataiért.
@Bobby Watson: Az utolsó sorával mélyen egyetértek.
A gondom az, hogy nem vagyok egy igazi küzdő típus.
@iparterves
A müvészetben sincs nagyobb “tultermelés”
mint a cipögyartasban vagy az autogyartasban, stb.
A müvészeti (produktumok) is azért születnek
hogy a kereskedelem csatornaiba kerüljenek.
Hogy ott eladjak öket.
Mindenekelött ez a funkciojuk. Es pont.
(Mindez nem jelenti azt hogy bizonyos (produktumok) nem mutatnanak, vagy mutathatnak, tul ezen az elsödleges funkcion.)
(Az ‘eladasra-szantsag’ funkcio és a ‘vételre-késztetettség’
összerendeltsége(?) nagyszerüen lathato a kortars foto oriasira dagadt kinalataban.)
(ettöl azért születnek persze fontos munkak)
Tudja mit csinalnak majd (bizonyos) korporaciok a gyüjteményeikkel ? Amit Saatchi a raktarral . . .
Vagy semmit.
(a kortars gyüjtés nagy magyar ideologus(nöjének)
minden sora erröl szol.)
(ö maga ennek a jelenségnek egy logo ja)
@ötvenkilenc:
Az én egyetlen kedves lámpavasas kommentelő-társam, a békés, boldogságos Karács ünnepét feláldozva, mit több: sutba dobva módosította merev, hajlíthatatlan keményszégű marxista álláspontját, amelyet még Somogy József műtermében sajátított el.
Most nem utasítja már el a művészeti túltermelést, szerény személyem és a lámpavas sajátos és számomra felettébb nem kívánatos találkozóját is félredobva egy percre, kimondva: a művészeti iparnak is lehet túltermelése ( és teszem hozzá vakmerően, ha már idáig eljutottunk: túltermelési válsága is ).
Ha pedig túltermelé(i válság) van, s a termelés nem akar elapadni ( mert olyan támogatási rendszerek vannak, amelyek szinte gerjesztik a műalkotás-folyamot ), akkor mi a megoldás?
A készlet leapasztása. Nem úgy, hgy leértékelünk, az nem megy, az tönkretenné a művészeti ipart ( nem mitha nem találkozhatnánk időről időre fillérekért árvert műalkotásokkal a világ bármely táján ), hanem gyújtogatással, biztosítási csalással. ( Saatchi továbbra sem a megváltó számomra, de ami nem bizonyított, azt nem verném rá. Szabolcsi minden további nélkül megteszi. Miért is ne? Egy kis lámpavasazás, egy könnyű kis gyanusítgatás, elmennek.)
Hogy mennyire nem új ez a megoldás, azt egy klasszikusan szép lengyel film, a Reymont regényéből Wajda által rendezett Ígéret földje gyémánttisztasággal megmutatta.
Ki a kortárs műgyűjtés nagy magyar ideológusa?
Valamiről teljesen lemaradtam volna?
Heeeelp!
@iparterves: Most meg vagyok sértve, de azért mégis írok magának — ha már nekem is leesett a Szabolcsi által feldobott tantusz, akkor vajon mi történt önnel? (Nekem még ráadásul egy kiadós fejfájás is nehezíti a terepet.) Kis internetes segítség: olvasson a sorok között :-)))
De félredobom sértettségemet és megírom, hogy minden sorával egyetértek. Lehet, hogy ez a baj?
@iparterves: Ja, és kiegészítés — a dotált túlteremelés minősített esete az eu-ban tapasztalható és jól ismert vaj túlkínálat. Közben egy jobb minőségű vaj ára az egekben…
@Bobby Watson: Itt most nagyon pörögnek az események én meg teljes lemaradásban vagyok, de most nem bánom, mert legalább kicsit kifújtam a mérgemet.
Közben iparterves megválaszolta a kérdésedet — lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de én azt írtam volna (talán kevésbé cizelláltan, mint iparterves tette), amit őt, csak hozzátéve, hogy ez az én feltételezésem, hogy ő ezt mondaná erre.
Fogalmam sincs, mi az az “ütős” mondat, amit tőlem vársz, nincs slusszpoén, csak a nagy magyar ugar. A már csontig kitárgyalt szöveg nem más, mint egy öntetszelgő előítélet-gyűjtemény, fröcsögő és a saját szemellenzője által nagyon kicsire behatárolt, az önreflexió minimális megléte nélkül. Az indulatait mások előítéletének felemlegetésével próbálja kanalizálni, de ehhez vastagon hozzáteszi a sajátját — most, hogy ezeket írom, már szinte sajnálom ezt a pacákot, hogy milyen szánalmas egy élete lehet. Semmit sem kell indokolnom, mert a szöveg magáért beszél — nem hittem, hogy ez érv lehet bármire is, de itt most mégis igaz.
De kérlek, írd meg nekem, ne hagyj kétségek között, hogy mi az a mondat, amire vársz!
Freaud alapján szabadon a kenyér és a bor mindig azt jelenti, de van, hogy nem. Nekem most ez utóbbi. Feltétlenül.
Nem érdekel Dutschke és a tárgyilagosság, sohase volt, vagy rég elveszett, az egész klerikális, széplelkű, ájtatos maszlagtól kiráz a hideg, többet senki se írjon nekem erről, mert erre biztos, hogy nem fogok válaszolni. Magában meg mindenki azzal kábítja magát, amivel tudja. Ki Istennel, vagy istennel, mások az afgánnal, és sorolhatjuk a végtelenségig. De ezt meghagynám a privát szférában.
Nekem is vannak neonáci, homofób, stb. ismerőseim, de az ember az ismerőseit nem válogathatja meg. Maximum azt, hogy nem tart velük semmilyen kapcsolatot a kötelezőn túl (pl. azért, mert a “kollégái”).
Nem és nem értem az MM-féle cateringes akciót és annak transzcendentális, transz-szubsztanciális, transzfigurális, metafizikus értelemezését — a hiba az én felfogásomban van, ez már csak így lesz, míg a világ világ, vagy meg nem őrülök (reménykedem, hogy nem).
jav: Freud
@timár.kati: na, igen, meg a skimming price. Tanultam, de minek?
A másik: nehézkes vagyok, semmi nem esett le. Van ilyen.
Várok a megoldásra ( de ne Spengler legyen, ha szabad kérnem! )
@timár.kati:
Az már több, mint ciki, ha neonáci kollégái vannak. Nem lehet könnyű.
Nekem, munkanélküliként ilyenem nincsen, de az elit iskolában ( mármint az iskola mondja magáról, hogy elit ), ahol gyermekeim tanulnak, mindez kéztávolságnyira elérhető.
Mekkora öröm ez nekünk! Mekkora!
@iparterves: Annyira nem lehet nehézkes, ha a skimming price-ot meg “szépen” idehozta 🙂 Különben is, a nehézkes és a néhéz felfogású én vagyok, kérem, ne vegye el tőlem ezt a hálás szerepet 🙂
Gyanítom, hogy Szabolcsi Spenglerre gondolt (maga írta egyszer, hogy a nyugat asszonya?), sajnálom, ha így van, de még talán Szabolcsi kijavít engem és a sejtésemet.
Sajnos, van mindenféle “kollégám”, erre szerintem érvényes a nagy számok törvénye — “törvényszerű”, hogy egy adott létszámú közösségben (pl. iskolában) van ilyen is meg olyan is. Leképezi a társadalmat, mint a hogy a díjak is.
@iparterves:
Maga nagyon jol tudja hogy Spengler K.-rol beszélek.
—
En egy szoval sem irtam hogy maga kerüljön a lampavasra. .
(En csak azt irtam hogy nem viszek viragot
arra sirra
amelyben a ‘Transzparencia’ nyugszik majd, miutan etc..:)
—
Ha véletlenül azonos jelentöségünek tekintené azt
amit én Saatchi rol irok és a maga “sejtéseit” egy bizonyos szobor pénzügyeiröl akkor ‘mélyi’ségesen téved.
Természetesen abszolut értelemben van bizonyos
hasonlosag. De a kontextus tökéletesen különbözö.
Amikor én a “raktarrol” beszélek akkor de facto
egy multinacionalis cég manipulaciojarol beszélek
mig maga majdnem egy “szomszédrol” ir, akit itt,
gondolom, mindenki személyesen ismer
(engem kivéve, mert én csakis annyit tudok rola
amit ezeken az oldalakon olvastam).
Na latja, ez a különbség, bébi.
—
Miért ne lehetne egy targynak, vagy alkotasnak, mas-mas idöben, kereskedelmi kontextusban, helyen, vevökkel, stb.
különbözö ara ? Miért ne lehetne egy pillanatban
“100” és késöbb “16” ? (Vagy “26” és késöbb “98”?)
Miért ne kerülhetne egy muzeumban a falrol egy kép a
pincébe, vagy forditva ?
—
Miért kellenne a ‘termelésnek’ elapadnia ?
Vagy ki lenne az akinek meg kellenne hataroznia hogy ez
milyen kritériumok szerint apadjon el?
—
Nem sajatitottam el a Somogyinal semmi jelentöset,
ha valamit mégis akkor azok személyes jellegüek,
és semmi közük a müvészethez.
@iparterves:
Természetesen Mélyivel kapcsolatos vadjait tökéletesen érvénytelenitette azzal hogy név nélkül irt.
De ez nem menti magat. Söt.
(Ismétlem nem tudom ki Mélyi.)
@ötvenkilenc:
A név nélküli vád is vád. De én nem vádoltam meg Mélyit, akit én sem ismerek. Fotóit már lát, s azok nem olyannak mutatták, ami kijött belőle.
Whistleblower voltam az ügyben, s vagyok is.
A hatalom, mint tudjuk, elveszi az ember eszét.
Tisztességtelenné tesz, ezt jól példázta a Mélyi-pályázat.
Mécs rátapintott a leglényegére a dolognak. Néhány egyszerű összetett mondattal szinte mindent tisztázni lehetett volna.
Jelen pillanatban Mélyinek van egy kabát ügye. Egy megoldatlan kabát-ügye, amelyet hallgatása egyre súlyosbít.
Spengler: csak sejtettem, kiről van szó, mert elbizonytalanított a zárójelességével.
Egymás mellé sem tettem a Mélyi-szobrot és Saatchi ügyét, teljesen más szeletét mutatják a világnak.
A maga raktára speciálisan Saatchié volt, s a maga – névtelen – gyanúsítgatása is neki szólt. Ha a gyújtogatást tágabb értelemben, a multinacionális tőke művészet-megoldó mesterkedésének metaforájáként is alalmazni kívánná, akkor – bármennyire is szomorú – segítséget kell valakitől kérnie.
A kifejtéssel és a megértéssel kapcsolatos problémái azonban állandósulni is látszanak. Én ugyanis – bár ilyen értelmet tulajdonítana szavaimnak, holott éppenséggel nem ezt mondtam, illetve ezt sem mondtam, meg az ellenkezőjét sem – nem annak adtam volna hangot, hogy egy adott műalkotás (helyi) értéke nem változhat, hanem annak, hogy – ha már nem akarja az újkapitalizmus az ön által ajánlott égetési megoldást választani – a leértékelés, a diszkontálás, at árengedmény ebben az üzleti ágban a felszámolásnak nem szokott eszköze lenni.
Ennek örvén azt sem proponáltam, hogy a készletek felértkelődése érdekében állítsuk meg a termelést. Épp ellenkezőleg: arra utaltam, hogy egy olyan folyam(at)ról van szó, amelynek támogatottsága erős, s így nem látszik apadása.
legvégül: örülök, hogy Somogyi mestertől az élet dolgaiban kapott útmutatást. Annak nem örülök, hogy nem tanította meg: hazudni csak szépen.
A lámpavas ügyében ugyanis szemenszedett hazugság, amit most mond. annyira még nem vagyok szenilis, értetlen és buta, hogy nem tudjak egy eléggé nyílt szöveget megfelelően felfogni, értelmezni.
Arra kérem, ne erőlködjék, fölösleges.
@iparterves:
Talan olvassa el ujra:
59: “Arrol elöre biztositom hogy senki nem fog arra a “TRANSPARENCE” feliratu sirra viragot tenni
amelyben egy napon megnyugszik majd,
miutan leakasztottak a lampavasrol,
amire nyilvan azért kerül mert a szakado esöben,
és azon a bizonyos lépcsön, felolvasta a
“MIT KÖVETELJEN
A MAGYAR KORTARSMÜVESZETI SZCENA
HOGY BOLDOGABB LEHESSEN”
cimü 12 pontos IPARTERVESI DIKTATUMAT.”
@iparterves:
(Mindenekelött: Az anonimitashoz maganak joga van, természetesen.)
—–
Azt nem tudom mennyire van Mélyinek hatalma,
de maganak mindenképpen van.
Az anonimitasbol fakado hatalom.
Mélyinek el kell szamolnia valamivel.
Maganak nem.
Ebböl csakis Mélyi kerülhet ki vesztesen, söt maris vesztes.
Ha ideirna mindent és maga (és mindenki)
lathatna mi történt
Mélyi akkor is vesztes lenne.
Ha nem irja ide
az a maga transzparencia-terrorizmusanak szol,
feltételezem.
En sem irnam.
Es hogy ez a ipartervesi-eröszak mennyire szubtilis olvassa el mit irt nekem maga 2 hete.
(Ez persze végtelenül jelentéktelenebb !!!
mint a Mélyi-ügy!!!!)
(a fuvola-vitaban vagyunk)
iparterves:
“B(rancusi) egy szobra YSL gyüjteményéböl 26 millió euroért került új tulajdonosához, fuvolája 6380 euroért (!!!!!), B(asquiat)nak meg kell elégedni 11 millió dolláros árakkal.
Ki a fontosabb? A drágább?
A klasszikus avantgárd alkotó? Vagy a mélyröl jött és koránt elment posztmodern?
Az elözö a jelentös, az utóbbinak felfújták a teljesítményét?
A fuvolája is az avantgárd szentség jeleit viseli?
JH-ról nem akart beszélni, nem tudom:
miért? JH a modern zene egyik fontos alakja.
Nincs mit mondani róla?
Vagy a rock-kultúra sokkolja és az alantas tömegigények kielégítése egy olyan egyed számára, milyen Ön piszkos munkának számít? Elvetendö vacak? Müanyag-szemét? Tartalmas jegyzetére várok.”
Tartalmas jegyzet gyanant irhattam volna barmit.
De a “tartalmas jegyzet” csak egy “mentegetözés”
lehetett volna.
Egy olyan “mentegetözés” amelynek végén
én mindenesetben a maga altal megvetett agyban
fejeztem volna be.
(azzal a kis szabadsaggal hogy valasztattam volna
hogy hova akarom tenni a parnat,
a fenekem vagy a fejem ala.)
Igy vagy ugy valaszolhattam volna
a maga tartalmatlanul hülye és provokativ kérdéseire.
Valaszthattam volna két név között,
vagy mondhattam volna barmit,
de maga csakis a maga ‘hasznalati utasitsai’ szerint.
Ahogy Mélyi is csak ezt teheti.
(remélem nem olyan hülye hogy ezt maganak megteszi,
de ez csak az én véleményem)
De remélem nem ugrik a maga szépen megvetett agyaba
hogy aztan ott ‘sikongjon’ ugy ahogy azt maga szeretné.
Tudja mit?
A két-név-közötti-valasztas-ügyben magat
még azzal is vadolhatom hogy mindezt
csakis elektoralista meggondolasbol tette.
Homalyos populizmusbol.
Majd ne kérdezze meg mire gondolok most,
hanem gondolkodjon el, cica.
Mikor olvastam a maga sorait rögtön eszembejutott a szobor.
Latja, ebböl a pécsi szoborbol nem a maga altal
feltételezett csalas lehetségessége a tanulsag
hanem a maga populizmusa.
Milyen jo
hogy nem valaszoltam maganak azonnal, szaloncukor.
Az sokkal agresszivebb lett volna.
@ötvenkilenc: Én látom, hogy téged ez a “transzparencia” nagyon felhergel, és magát az indulatot megértem, most, hogy én is túlvagyok az elsőn. De az okát mégse. Mi az oka? Mi a baj ezzel a szerencsétlen transzparenciával? (Az idioszinkretikus párnahasználatokra most nem térek ki, csak jelzem, hogy azért más variáció is van.)
iparterves 2010.12.26. 10:41:33 :
“, működnek a szemétládák.” hhh
de ahh, nem az ön szemét”kedéseire” gondoltam, hanem h felmerült miért nincsenek közhűtők a közkutak mintájára (, bár közkutak sincsenek már, úgy érzem)
A húsevési szokásaim relativak mint a jólét…a szülői fészek, klasszikus magyar táplálkozási rendszerben működik…ebédnél valamilyen hús is kerül a főzelékre, v a köret(hh)re, vacsorára meg párizsi, turista, kolbász, szalonna, selyemsonka(hh)féle amiböl lakmározunk…nem igazán rémlik fel olyan nap, mikor nem eszünk húst…(talán nagyböjtkor, olyankor szardinia 🙂
A másik otthonomban, ahol Judit barátja nem eszik húst, tojást, nagyrészt nem eszünk húst mert egyszerübb egyfélét csinálni, meg nem is igényeljük…
Jó h felmerült amugy ez a húsbavágó kérdés, mert nemrég meséltek erről a filmről, amit nem láttam ugyan azóta, de kb igy tudom elképzelni a fejlődést, reformokat minden téren (művészetben is)..meglepő, érzékeny reform…fél amerika már át is állt erre a humánus/animálus rendszerre, de persze azért mert igy sokkal hatékonyabb a termelés…
http://www.youtube.com/watch?v=cpkN0JdXRpM
…
http://www.youtube.com/watch?v=46ycu3JFRrA
@timár.kati:
Te timár.kati, csigavér!
Én nem értem mi a bajod és azért nem értem, mert nem magyarázod el!
Eddig a szöveggel kapcsolatban egyetlen érvet nem hoztál fel csak minősítetted (hogy a mínősítés és az érv között mi a különbség azt te is tudod).
Ez így senkin sem segít. Sem rajtam, aki úgy látszik ájtatosok prédája lett, sem rajtad, akiben tényleg komoly indulatok tolulnak fel. Ez így kezd egy átlag választási kampányra hasonlítani.
Tényleg csalódott vagyok.
Például nem értem, milyen indulatokról és kanalizálásról van itt – ebben az érvelés felé közelítő, de azt el nem érő mondatban – szó: „Az indulatait mások előítéletének felemlegetésével próbálja kanalizálni.” Miért? Miért gondolod ezt? Honnan veszed? Hol van ez a szövegben? Biztos, hogy ez a mondat nem rólad szól?
„Semmit sem kell indokolnom, mert a szöveg magáért beszél — nem hittem, hogy ez érv lehet bármire is, de itt most mégis igaz.”
Nem, ez most sem igaz! Az csak a népmesékben van, hogy a kemence, az aranyalma vagy a sárkányfog egyszer csak el kezd magáért beszélni.
„Nekem is vannak neonáci, homofób, stb. ismerőseim, de az ember az ismerőseit nem válogathatja meg. Maximum azt, hogy nem tart velük semmilyen kapcsolatot a kötelezőn túl (pl. azért, mert a “kollégái”).”
Ha homokba dugod a fejed vagy becsapod magad után az ajtót az nem megoldás!
A neonácikkal, a homofóbokkal etc. is kell valamit kezdeni. Ezek nem társadalmi absztrakciók, hanem az ismerőseink! Ha nem beszélünk velük, az senkin sem segít. Viszont nagyon kényelmes: nyugodtan konstruálgathatjuk az utópiákat a nácimentes elefántcsontoronyban és háboroghatunk h. már megint A NÁCIK. Szerintem a nácikat nem szabad magukra hagyni. Már így is nagyon ki vannak az idegeik!
Nem muszáj válaszolnod, ha ennyire felhúzlak! De jelzem, hogy az eddigi stratégiáddal nem sikerült felgyújtani sötét fejemben a villanyt.
A transzszubsztanciációs izét hagyhatjuk, de nem azért amit te írsz, hanem azért mert valószínűleg nincs sok köze MM akciójához.
iparterves 2010.12.26. 11:05:42
(2szerény megjegyzésre)
…igen a vásárlás nehéz…főleg annak aki esetleg elkísér…uis őrülten sok időt vagyok képes eltölteni vele…nem azért mert annyira tudatosan vásárolnék, hanem mert elkápráztat a sok idiota termék…(persze sokkal izgalmasabb is lehetne, de ez csak a jövő iparművészein múlik)…jó érzés lehet belefutni egy Alberro kexbe, vagy egy Marx szeletbe..(sajnos Bourdieu-re most nincs termékviccem, de hangzásra inkább előkelőbb éttermek húsételei közt keresném…minden esetre nem a Ten-Eagle olcsó tibeti importsör mellett)
Tisztázni szeretném azt is, bár ezek után sejthető lehet, hogy nem vagyok annyira egy kukákból lakmározó tipus…max a gyengébb gyomrú lakótársaim által már ehetetlennek ítélt maradékok tekintetében látom el a konyhamalac funkcióját, mert sajnálnám ha a freegan mozgalom asztalán végezné…
Minden esetre az egész mozgalom nekem azért szimpatikus, mert tüntetésként fogom fel a pazarlással szemben. Persze azt is el tudnám képzelni hogy egy michelin csillagos szakács varázsolna belőlük madáreleségnyi költeményeket a Tv-paprikában. Javasolnám is a tranzit jövő évi díjátadójára egy molekuláris freegan kínálást, ha esetleg spórolni is akarnának meg nem is…
“Ha nem lenne az elsődleges fogyasztás ( nem ebben a tékozló és elviselhetetlen formájában, de takarékosan ), akkor” akkor mindenki alapvető élelmiszerhez jutna, sőt még SPARhelt-hez is, úgy képzelem…
Az isteni és emberi kísérletezgetésekkel természetesen egyetértek. Ha a két kreativot úgy nézzük mint művészeket (csak a megoldáskeresés kedvéért) akkor Marx realista, Jézus szürrealista 🙂 Persze egy istenhívő szürrealista, hát legalább is gyanus… De mondjuk én szeretném hinni, hogy nagyobb részt szürrealista, mint istenhivő… Ami inkább problémát okoz hogy mindkettőjüket kissé humortalannak képzelem…bár nem ismerem a hétköznapjaikat, de az interpretációkból nekem ez derül ki…
http://www.youtube.com/watch?v=dJ_bMBsPr6k&feature=fvw
(elnézést a sok idétlenkedésért ezen a komoly blogon, de már kicsit jol esett…)
“Ha nem lenne az elsődleges fogyasztás ( nem ebben a tékozló és elviselhetetlen formájában, de takarékosan ), akkor” akkor mindenki alapvető élelmiszerhez jutna, sőt még SPARhelt-hez is, úgy képzelem…
ahh ebben egy kis zavar lett…szoval
Ha nem lenne az elsődleges fogyasztás elviselhetetlenül tékozló, akkor…
ahh sőt. Úgy képzelem, hogy ebben a tékozló formájában is mindenkinek jutna alapvető élelmiszer… Sőt valószínűleg Dánia vagy Németország sokkal tékozlóbb, mint Magyarország, mégis tán valamivel elviselhetőbb…(hm szegényügyileg, pénzügyileg, szociálisan
– csak azért füzöm hozzá, mert nem vágynék ott relative jólélni)
iparterves 2010.12.26. 11:36:21
Hát persze. Egyértelmű hogy a művészetben is túltermelés van.
Nem javaslat, csupán megfigyelés azonban az, hogy azért azok a minták és vágyak, amik a klasszikus nyugati kortárs művészet sajátjainak mondhatók, mára nagyban átalakultak. A képzőművészet, dizájn, iparművészet nem ellenségei egymásnak, vagy hogy is mondjam, nem rossz szomszédok, hanem összejárnak, együtt “pörögnek”. Régebben azért (legalább is én ezt éreztem) volt valami hierarchia, vagyis a képzőművészet felsőbbrendűsége ebben a hármasban. Emlékszem még az is vita volt sokszor hogy na igen ezt videóval vetted fel, de attól ez még nem videóművészet, mert a videóművészet a videó lehetőségeivel operál nem a világ lehetőségeivel. Ma már Peternák Miklós sem tenne különbséget egy jó videoklip, egy fasza youtube-videó, vagy egy év végi bemutatón lejátszott video közt. Sőt készülhetne bármelyik az MKE-n a Moholyn vagy otthon, vagy egy gimnáziumban. Felcserélhető, fel se tűnne. Sőt simán össze lehetne vonni a Képzőt az Iparral. Gyanítom hogy a képzőnek jót is tenne. Mégha ettől a “mesterek” (jjaj) féltik is mesterségüket. (Bár lehet h tévedek az egészben, kérem akkor informáljanak.)
Abban a szűk, egyre szűkebb kis szcénában, amiben itt spekulálunk a túltermelésen, úgy tűnik a probléma csak és kizárólag a gyűjtők nyakába szakad. Mert annyi a jó mű, valóban, mint a szemét.
Azon a szinten meg, ahol állítólag a “kutatás” (jjaj) folyna, nem igazán történik új, előremutató, letaglózóan friss gondolat…ha mégis tudomást szerzünk valami ilyenről, arról azért hamar kiderül hogy “csak” egy újabb érdekes dolog, vagy ami tán nagyobb izgalom, egy újabb érdekes ember…
Ami azért nagyszerű, és persze FINANSZÍROZANDÓ, mégha azért felejthető is…
NA és most (legalább is számomra) egy szégyenteljes, illogikus és megoldhatatlan probléma merül fel, legalább is mindenképp zavarba ejtő. A Finanszírozás kérdése…Mert.
Valamilyen szint alatt a gyűjtemények vásárlásai az alamizsna, nagylelkű támogatás, segély megalázó szintjén mozognak.
Valamilyen szint felett viszont ijesztően pofátlan biznisszé, és hazug muzeologiává válik.
Ami sajnálatos és rendkivül bonyolult (legalább is nekem) hogy a valamilyen szint, ami a ‘felett’ és az ‘alatt’ közt húzódik, nagyon keskeny és elég nehezen belőhető…
Na most jönnének a javaslatok, de várnék, hátha másnak is vannak…jobbak mint nekem…
(Az Artfreegan pl sztem elég jó, legalább is elég brainstorm-kavaró hülyeségnek tünik…)
(hát lehet h buta és kusza lett amit irtam, sajnálom ha valaki ezek után nem képes tovább tűrni a békét…)
@timár.kati:
Próbálok válaszolni ide is, nehogy úgy tűnjön hogy ki akarnám vonni magam a dísz kurzusból.
Na hát lehet hogy az én elmém túl makulált ahhoz hogy kihallja az együgyü butaságot egy szövegből, vagy az én áldott jó hiszem, (az fog a sirba vinni..) nem tudom. Lehet h csak annyi, hogy mivel nem igazán szoktam és tudok olvasni, mindig nagyon meghat ha valami annyira érdekelni tud h végigolvasom. Ilyenkor szokta az Erhardt mondani, mikor lelkendezek, hogy: “ó baszod Hamvasbéla, az az idiota aki mindenkinek meg akarja mondani az örökérvényü frankót?” “meg Tolsztoj? na az dettó ugyanaz” és akkor már gyanakszom is magamra…hogy mire ez a nagy reveláció…
…na megkocáztatva, hogy borsózni fog ettől az epilálás a lábadon, azért elmondom, szerintem:
– ez nem előítélet, hanem utóítélet…
– mert azokról az EMBEREKről szól főleg, akik nem szegénységben, hanem nyomorban élnek, és halnak, vagy fagynak, és ez egy olyan mocskosul alja szint, hogy efelett mindenki gazdagnak számít…ennyi.
– én pl ugy képzeltem hogy azzal hogy szegénységben tartom magam, ugymond szolidaritásból, segít vagy legalább is a saját szégyenemen segít
…de se a szégyenen se a nyomoron nem segít,(max a tiltakozás kategoria a mohoság ellen…mint a freegan,…miközben ismerem milyen mohó vagyok…), szóval annyi, mint fagyottnak a csók…
– tehát mást, többet, jobbat, okosabbat kell tenni, javaslataimat most megint kicsit pihentetném…
– a fickó önreflexiójáról annyit, h nekem böven elég h bevallja a saját előítéleteit, hogy vannak neki, és hogy ő sem menekülhet a (ó mily katolikus förtelmes szó:) szégyene elől. Pedig megóvhatná ettől belső budhista békéje.
…Szoval én nem ismerem nem akarom ismerni se tanulni töle bármit, föleg mivel én meg alapjában véve az európai buddhistáktól óckodom, elég erősen…
Nade azért az, hogy “szinte sajnálom ezt a pacákot, hogy milyen szánalmas egy élete lehet” kicsit túlreagálása egy érdektelen, buta szövegnek… Amugy is jobb lenne a “pacák” helyett a “paca” szót használni:
http://www.tkbf.hu/oktatok/tenigl-takacs_laszlo
hát nem édes, mint egy jóllakott jézus, “ép testben sok gombóc” (csak hátha igy jobban megy a megítélés, fotó alapján, mint Mélyinél..:)
Na de ígérem, hogy ezek után Steve Martinnál és Adam Sandlernél (a mai revelátoraim) komolyabb nevektől nem citálok ide idézeteket…najó talán egykét komolyabb rajzfilmfigurától…
pá.
@Bobby Watson:
“Szerintem a nácikat nem szabad magukra hagyni. Már így is nagyon ki vannak az idegeik!”
Én mindig hatalmas megértést tanusítottam a mi szeretett gyilkosainkkal szemben.
Legalább az áldozat legyen megértő.
Ide kellene idézni az In memoriam K.H.G. című ö.I. remeket, de nem teszem.
@a.mocsing:
Az ellentéteket így azért nehéz megoldani. Aki vizet prédikál és bort iszik…
A viszonylagos jólétről leszokni meglehetősen nehéz.
@a.mocsing:
A szintek meghatározására én magától várok javaslatot, mag él benne, magától és barátaitól vásárolnak/nem vásárolnak, maga tudja belülről, hogy mi az értékes.
Amikor maguktól elkerül egy mű és önálló útjára lép, akkor már áruként viselkedik, s egy gazdasági rendszer elemeként annak sajátos törvényszerűségei által dobálódik ide-oda.
Egyszer már idéztem Gehlen könyvéből a művek megítélésének változásait, s azt hiszem, ez a fajta változás most is megvan.
Lehet, hogy a maga koncept munkáit ma sokmillióért veszi egy múzeum ( nem tiltakozzon, feltételezés ez, kiindulópont ), de semmi garancia sincs arra, hogy bármilyen alkotása a “szabad piacon” egy fillérnél többet fog érni.
Ezért van az, hogy kollégái – s talán, finomabban, de maga is – egy jóízű, szabályozott piac képét melengetik szívük csücskében.
De ilyen nincs!
viccesnek találom ezt a beszédfolyamot. van ez a díj, és nagy nehezen megnevezték a díjazottakat. a zsüri döntésével egyet tudok érteni, bár több helyen egy néhány soros laudatiot is hozzá szoktak fűzni a díjazáshoz -és ha már a díjkiosztás előtt is felmerült a belterjesség kérdése, ez esetben is indokolt lett volna. a különdíj értelmezhetetlen, és az elemi jóérzésnek is ellenmond, pfuj, ez tényleg borzalmas. ugyanakkor ilyesmit csak Magyarországon tapasztaltam: ha kipukkad az úton az autó kereke, előhúzzák az utasok az Alkotmányt, keresni kezdik a “defekt” paragrafust, vagy a “gumi”, még inkább az “autógumi” paragrafust, keresni kezdik, mi a lehet a teendő, és a javításon túl szinte magától megkezdődik a felelősség kívülre helyezése, kész elméleti diszkurzussá dagad, szerelés helyett. Hogy akkor most maga az eucharisztika az elítélendő, vagy azokazemeberek, akik a szentírás szövegén élősködnek a túltermelési válság közepette, kritika-e a pénz osztással szaporítása, ez bizony nagy kérdés.
@metamorphosis:
Hi, stranger!
Ez a mi országunk már csak ilyen.
A felelősség elkenése, amit itt is megtapasztalhatott, nem azzal kezdődik, hogy a paragrafusokat keresik, hanem azzal: azt sem tudják, hogy mi a szabály, s ha a szabály maga a Szentírás ( Ne lopj!), arról sem akarnak tudni.
Nálunk mindenki az éppen adott esetre kidolgozott saját (!) szabályai szerint jár el, természetesen a lehető legmegfelelőbben.
Ergo: nincs mit és kinek megsérteni, a legteljesebb az összhang a szabályokkal. S ha valaki mégis rést találna a különleges szabályokon, akkor sincs probléma: visszamenőleges írunk új szabályokat.
Ilyen egyszerű és vidám nálunk az élet, stranger.
hasonló helyzetben, ha én lennék az, aki ezt a különdíjat kieszelte:
ha hivatalnok vagyok, lemondanék a tisztségemről
ha művész vagyok, akcióval tenném jóvá
ha kurátor vagyok, szintén akcióval vagy reflexióval tenném jóvá, visszafizetném, odaadnám
de nem lépnék tovább minden következmény nélkül, nem csak a szakma tekintélye miatt, de miért kellene mindenkinek az én vezetői hibámmal együttélnie és együttműködnie – hiszen elvileg nem néhány ember belügye ez az alapítvány
@Bobby Watson: Kedves Bobby, a csigavér állapot már nem adatik meg számomra, különösen most, hogy mocsing belinkelte az ominózus CV-t. Ez most itt egy vallomás (NEM gyónás): én eddig a kötelező egyházi (!!!) százalékot a Tan Kapujának adtam mindig, de látom, nagy hiba volt. Már a buddhistákban sem bízhat az ember, azaz a nő, azaz TK.
Sajnálom, hogy csalódtál bennem, de ez ellen nem tudok semmit se tenni. Ez a te döntésed.
Szégyellném magam, ha nekem kellene a szöveg jelentését elmagyarázni mondjuk neked vagy mocsingnak. Legyen annyi elég, hogy szerintem olyat, hogy “<<A>> szegények”, “”<<A>> gazdagok” magára valamit is adó gondolkodó ember nem ír le, de ezért érezze magát rosszul a magát buddhistának tartó előítélet-prédikátor. Én csak azért a fránya 1%-kért szégyellem magam retrospektíve. Feltűnt-e bárkinek is (azaz neked vagy mocsingnak), hogy a “sztorik” nagy részének semmi köze sincs semmihez? A “homofób kártyás haver” sztorija maga az öncélú öntetszelgés. Lehet, hogy az illető valóban homofób (mondjuk én akkor nem ülnék le vele rendszeresen kártyázni, de ez az én elitista, elenfántcsontronyos és alapvetően embergyűlölő hozzáállásomból ered), de szerintem mindenkit zavar, ha a háta mögött állnak és nincs a látóterében az illető. Biztos azért, mert én végtelenül naív vagyok, de még egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy egy társasági összejövetelen ha valaki mögöttem áll, akkor az azért van, mert szexuális kapcsolatot akar velem hátulról létesíteni (lehet, hogy akar, de azt nem azért, mert mögöttem áll éppen).
A sötétség az én fejemben van, mert nem vagyok képes felfogni ennek a szövegnek a vételen bölcsességét, emelkedettségét és fantasztikus meglátásait, de mondjuk se te, se mocsing nem tett semmit, hogy ez ne így legyen.
A nácikkal kapcsolatos felvetésedre iparterves (szóvivőm?) már meg is adta a frappáns választ, úgyhogy nem ragoznám tovább a dolgot.
Nem lenne lehetséges, hogy valami valóban értelmes témáról fecsegjünk itt?
@a.mocsing: Köszi, hogy benne vagy a díszes kurzusban, ez jó. Erhardttal sajnos egyetértek, persze nem konkrétan, hanem általánosságban. A “rossz” meg én vagyok, mert én rosszra gondolok (a szöveggel kapcsolatban), de nekem ez már sajnos bevállt és kipróbált módszerem (eddig jól működött).
Az epilálás nem borsódzott a lábamon, szerencsére, mert az nem lett volna túl jó érzés. Még a szempillasprirálom szálai se gabalyodtak össze a rémülettől. Értékelem, amit írsz, a szempontjaidat, de két ponton mégis belekötnék. Az egyik, hogy szerintem épp az a baj, hogy a pacának (és NEM pacáknak) semmilyen önreflexiója sincs. Te miből látod, hogy lenne? A másik, hogy szerintem nincs olyan hogy “a zemberek”, olyan van, hogy x.y, meg Mancika, meg Gipsz Jakab, stb. Az egyik ilyen, a másik olyan.
A harmadik, bónusz megjegyzésem, hogy szerintem is kellenének stratégiák, a szolidaritás értelmes és célravezető formái, stb. Erről kellene inkább beszélnünk, a “valóságról”, nem pedig ködös, széplelkű véleményekről és idióta képviselőikről.
Idézném a klasszikust (ipartervest): “A viszonylagos jólétről leszokni meglehetősen nehéz.”
Csoki
@metamorphosis: Engem érdekelne, hogy a tiltakozás/kritika milyen célravezető formáját lehetett volna még a díjosztás előtt alkalmazni?
@timár.kati:
@timár.kati:
Engem “A” transzparencia nem ‘hergel’.
De az ipartervesi-szerü névtelen levelezés
a transzparencia. ürügyén szörnyen idegesit.
Figyeltem mit irt Mélyinek és ha nem irtam azonnal
az csak azért volt mert elég nehezen fogom fel
hogy miröl is van szo.
Ez a dijkiosztas, idem. (A többiröl ne is beszéljünk.)
Kétlem hogy joga lenne ehhez, igy, névtelenül.
(De a névtelenséghez joga van.)
A névtelenség-mögöttiségnek vannak hatarai.
(En is kb. “névtelen” vagyok. Az, hogy iparterves engem megnevez tökéletesen nem érdekel.
(Te nem vagy névtelen.)
Ezektöl a Mélyinek irt névtelen levelektöl kirazott a hideg.
Azt is irhatnad : Hat akkor ne olvasd öket !
Ja, ez is egy megoldas.
En meg azt irhatom: jo, hat nem olvasom öket.
De amig olvasom, és minden komplexus nélkül!!!,
jol belerugdosok a ‘rögtönitélö birosagba’.:D)
olvasd el, ezt irja iparterves :
“Hová tünt még, mélyen tisztelt Fökurátor úr még 15.000.000 rénusi magyar forintok?
Lehet, hogy meg kell bíznom egy ügyvédet, aki a közösség jogait érvényesítend_ kötelezi Önt, hogy tegye közzé a közpénzekkel való gazdálkodásról szóló dokumentumait?
Tekintse ezt a mostani szelid írást felszólításnak, dr. Mélyi József, s szíveskedjék itt beszámolni arról, mit tett(ek) a közpénzekkel.
Ha nem sikerül önmagát rávennie, hogy ennek a kötelezettségének ( teszik érteni? kötelezettség a közösség irányába teljesítend_ beszámolásra ), akkor ügyvédem megteszi a szükséges lépéseket.
Megjegyezném: különösen izgalmasnak tünik a dolog, mert a bíróság biztos kötelezni fogja dr. Mélyi Józsefet és a kiírókat, hogy adják ki a közpénzek felhasználásról szóló iratok, s rögtön ki fog derülni, mennyit fizettek saját maguknak, Nyuszinak, barátainak és üzletfeleinek.
Ne tétovázzon, doktor úr, elö a farbával!”
Es ez csak az egy idézet.
Es a “némak korusa” telitorokbol énekelt amikor ezt iparterves irta. Ezt hivjak pellengérnek.
@timár.kati:
Elismerem, a ‘parnahasznalatok’
nem biztos hogy a legmegfelelöbb.
Az ‘agy’ és a ‘parna’ talan egyfajta gyengédségre is utalhat.
Azt is elképzelhettem volna hogy iparterves
egy iskola folyosojan alaz meg 112 osztalytarsam elött.
Lehord, miközben hatulrol a galléromat tartja.
Mindez a WC elött zajlik ahova aztan betuszkol
hogy ott, hatulrol és allva,”végezzen velem”.
De azt hogy a ‘lanyokhoz’ vagy a ‘fiukhoz’ megyünk
elöször, én valaszthatom !
Ez is egy lehetséges variacio.
Itt most nincs parna és agy.
@iparterves:
Ezt irta az utolso kommentben:
iparterves:
“legvégül: örülök, hogy Somogyi mestertől az élet dolgaiban
kapott útmutatást.
Annak nem örülök, hogy nem tanította meg:
hazudni csak szépen.”
Itt vajon mit akart mondani ?
Erre valaszoljon legyenszives !
Mi az hogy “hazudni csak szépen” ?
Mit akar jelenteni ez a két mondat ?
@timár.kati:
Na végre. Erre vártam!
Amit a homofób fickós részletről írsz azt tényleg nem láttam. Tenigl-Takács cv-je nekem sajnos az égvilágon semmit nem mond. Tényleg át kellet volna mennünk egy másik posztra h. ezen vitatkozzunk, h. itt megmaradjon a díj probléma, de a.mocsing ide másolta ezt az idézetet. A dualizálást mint problémát már én is említettem fennebb. Ugyanakkor más aspektusokat nem találtam értelmetlennek.
És igazatok van, ha most a lényegre tértek.
@ötvenkilenc:
Jesszus, lámpavas előtt/mellett/helyett? pellengér is.
A fene!
Nekem ma minden rossz kijutott!
És még a névtelenség is!
De legyen, mondj akkor, 59-es, a sok piszok, undok, dehonesztáló, sztálinista feljelentő szövegemre – ami azért nem a maga által előszeretettel olvasgatott Szabad Népben jelent meg – lehetett volna egy engem a jó anyámba elküldő, de ugyanakkor szakszerű és a helyzetet tisztázó felelet is adni?
Mert ha esetleg az lenne a véleménye, hogy igen, akkor várom az anyázást, meg mindent, vállalom a nemi tévelyedéseim felsorolását is, de legalább megtudnám: vajon miért lett a nyílt pályázatból meghívásos és hová is tűnt a pénz? Mert az – s ezt nem én mondom, hanem a pécsi oldalak, amelyeket olvastam – nincsen meg. ( A Vasarely és a Breuer pályázatok együttes zséje.)
@ötvenkilenc:
Olvassa allegorikusan, a belső feszültségét pedig csavarja le, lámpavasas.
A szép történetével egyetlen baj van: nem vagyok tanár, nem voltam/nem vagyok iskolai bully.
Képzelegni viszont szabad.
Szabolcsinak van egy nagyon is figyelemre méltó mondata: “Kétlem hogy joga lenne ehhez, igy, névtelenül.”
Mármint a kritikához ( ami nála a büntetőügyben torkolló feljelentés, az adatnyilvánosság helyett -erről, azt hiszem, inkább metamorphosis tudna nyilatkozni, mert a blogján egyetlen bejegyzést találtam az adatvédelemmel kapcsolatban, s feltételezem, ha közbeszólna, vajon nyilvános és közérdekű adat-e, ami a pécsi ügyekben történt, az jó irányba vihetné a dolgokat ).
A névtelen blogolónak van-e joga keményen szólni?
Van-e joga, hogy az újságcikkekben megnevezett és kiállításokon is a maga által kialakított verziót vállaló kurátort megnevezve bíráljon, vonja kérdőre a közszereplőt?
Van-e joga arra, hogy a köz nevében névtelenül fellépjen?
Van-e joga, ha akarja, mint magánember megtudakolja, mire költötték a köz pénzét és miért úgy, ahogy?
Azt merem feltételezni, hogy a Fény Városában, a szabadságjogok őshazájában sem tiltották még meg a névtelen bírálatot.
Akár az ilyen erős kifejezésekkel operálót.
Ha ige, értesítsen, jó, Szabolcsi!
@iparterves:
Mi az hogy “zséje” ?
Ezt a szot nem értem.
Szabolcsi, ezt kihagyta, de lelkes új és mindenkori Rubasovként én tisztelettel teszem le a Párt előtt az engem vádló szövegeimet:
“Erősen gondolkozom azon, hogy az egész akcióról kérni fogom a Műcsarnok dokumentációját, különös tekintettel arra, hogy közterületet bocsátanak magánrendelkezésre: menyiért tették, milyen ellenszolgáltatást kaptak.
A Műcsarnok állami pénzekből működik, átláthatóan és az állami pénzek áramlásának nyoma kell, hogy legyen, miként a bevételeknek is.”
Most mondja, szabad egyáltalán ilyesmit egy névtelennek?
@ötvenkilenc:
A pénz újmagyar megfelelője.
Akkor megfontoltan és az Ön számára is érthetően megfogalmazva:
Hova tűnt a Vasarely és a Breuer szobor-pályázatok pénze, ha a nyilvános nyilatkozatokból az derült ki, már nincsen meg a betervezett 30.000.000 Ft
Az Ön kedvéért, s hogy ne kelljen átszámolnia: kb. 110.000 Euro. At átlagkereset Franciaországban sem több 1500-2000 Euronál, s ez a szerény összeg úgy négy esztendeig lenne valakinek elég.
S hogy hazai viszonylatban még megfoghatóbb legyen, ez egy jó hárommilliós magyar átlagfizetéssel számolva 10 esztendei kereset.
Önismétlés: az FKSE éves pénze 20.000.000 Ft.
@iparterves:
Maga névtelenül nem vadolhat meg senkit.
Ahhoz maganak nincs joga hogy megnevezzen valakit.
(De ahhoz van hogy egy kollektiva nevében eljarast kezdeményezzen és egyben anonim maradjon.
De “x” ellen és nem Mélyi ellen.
(Hogy aztan a végén Mélyi a felelös az mas kérdés.)
A törvényt nem maga képviseli és maga nem szolgaltatja azt.
A törvény viszont képviselheti magat.
@ötvenkilenc:
“Maga névtelenül nem vadolhat meg senkit.
Ahhoz maganak nincs joga hogy megnevezzen valakit.”
Én pedig iylen nagy nominalista vagyok!
Jogom van arra, hogy a közösség helyett a magam névtelenségében is számon kérjem az önmagát megnevező és munkáját vállaló (!) személyen azt, amit a jogsértésnek tartok.
Nem vádolok, arra ott van (?) az ügyészség, én a közvélemény egyik fórumát használom.
A maga tilalma esetlen kis mondatban öltött testet, fedezete nincsen.
@iparterves:
Maga a “közvélemény egyik forumat hasznalja” . . .
Féldeci ! Hat pontosan ez az egyik baj !
iparterves:
“Önismétlés: az FKSE éves pénze 20.000.000 Ft.”
Na ez itt, ebben a kontextusban, tökéletesen
és alantosan populista volt ! ! !
(Tegnap pedig még ezt irta:)
“Ha pedig túltermelé(i válság) van, s a termelés nem akar elapadni (mert olyan támogatási rendszerek vannak,
amelyek szinte gerjesztik a m_alkotás-folyamot ),
akkor mi a megoldás?)” :))
Nem akarok magaval vitatkozni, kupica, mert maga
‘megvan gyözödve’.
Es persze nem is akarok megtiltani maganak semmit !
Aki a fa mögött all és —mint harmadik hang- ezt irja
sajat magarol:
“a harmadik hang a hisztérikus szoprán,
aki belesikoltja a légtérbe fájdalmát”
annak nem kell megtiltani semmit.
Maganak nyugtatokra van szüksége.
(Bukta, ismétlem, természetesen maga lehet anonim.)
@iparterves:
Ezt irta az egy kommentben:
iparterves:
“legvégül: örülök, hogy Somogyi mestertől az élet dolgaiban
kapott útmutatást.
Annak nem örülök, hogy nem tanította meg:
hazudni csak szépen.”
Itt vajon mit akart mondani ?
Erre valaszoljon legyenszives !
Mi az hogy “hazudni csak szépen” ?
Mit akar jelenteni ez a két mondat ?
@ötvenkilenc:
Szabolcsi, ismételten engedje meg, hogy kifejezzem nagyrabecsülésémet és köszönetemet azért, hogy annyira behatóan, szinte megszállott lelkesedéssel foglalkozik lelki életem megtisztításával, és eközben rámutat arra, ami életem megrontója: az ivászat.
Emiatt látok többet, ahol kevesebb van, emiatt látok tisztességtelenséget ott, ahol a legpolgáribb tisztesség van.
Köszönöm a gyógyszerezési javallatokat is, Doktor úr.
Ha szabadna, magam is javallanék a Doktor úrnak valamit, ha meg nem sértem.
Egy szöveget ne tessék mindig egy-az-egyben olvasni. Vagy ha így tetszik tenni, ami egészségtelen, Doktor Úr, akkor ne tessék érvként, az én ügyemben: bunkóként szorongatni, mert – képzavar ! – még visszafelé sül el
A Doktor Úr által idézett kis szövegecskémben – ha meg nem haragszik emiatt is, ugye nem? – a nem túlságosan értetlenek, nem, nem a fölényes tudású Doktor Úr, hanem egy átlagos, a szövegkörnyezetre is figyelő ember számára is (!) feltűnhet, hogy eléggé erős benne az önirónia.
Ha esetleg a Doktor Úr, szügye lenyugodván, elolvassa újra – és nem igyekszik a létező legtisztességtelenebb módon idézni – a szöveget, meg ami előtte van, akkor talán a nagy tudású Doktor Úr számára is evidens lesz, mi van abban a pár sorban.
Addig fehér szobám falait fogom némán és kétségbeesetten bámulni, s Doktor Úr megértésére apellálok.
@iparterves:
Most megint “mellette” van.
“Nem vádolok, arra ott van (?) az ügyészség,
én a közvélemény egyik fórumát használom.”
1. maga igenis sulyosan vadol !
2. ezt egy blogon teszi egy olyan személlyel szemben akit mindenki ismer és ezt névtelenül teszi.
Tessék mondani, az nagyon populista, ha arra hivatkozom, összehasonlításaim alapjául véve egy jól ismert és már történelminek számító egyesületet, hogy az FKSE évi 20 millióból dolgozik, a tranzit évi 30 millióval, a két pályázat pedig ugyanennyivel?
Tessék mondani, az is nagyon populista, demagóg szöveg, ha arra hivatkozom, hogy a Reneszánsz évben a Lektorátus public art-os oályázatának pécsi nyertesei voltak : Abonyi Alma: Színes félgömbök… (Pécs) 500.000.- Ft, Horváth Csaba Árpád: Nyilvános, 600.000.- Ft, Horváth Csaba Árpád: Szóbuborék 1.000.000.- Ft ( megvalósításra adott összeg, mind nettó ) ?
@ötvenkilenc:
Doktor úr, óvatosan tessen mán a szép magyar sóval bánni, mert a megemelt hangja báncsa itt a kellemes, megnyugtató fehér szobában a fülemet.
A “mindenki”-be, mint halmazba, mint sokaságba a Doktor Úr nem is tartozik bele, me a Doktor Úr valahó aztat írtta, hogy a Mélyi dr-t nem is ismeri.
Most akkor Mindenki ismeri vagy Mindenki mínusz a Doktor Úr?
Ne tessen mán engem általverni!
Ótán mög nem is iggaz, ami mondik a Doktor úr, van ám néköm böcsületes magyar nevem Iparterves vónék tisztelettel.
Oszt nem is vádulok én sönki embörfiát, az nem az én dugóm, hanöm a zsandároké meg a prokurátoruké.
Ne tessen mán engem oktalanul vádulni, Doktor Úr!
Vád, Doktor Úr, egy sejtés: Nyuszi és barátai, üzletfelei isajátítottak egy pályázatot, s a Vasarely-Breuer pályázatokra elment a pénz.
Nekem egy kérdésem volt a Főjurátorhoz: hová tűnt a pénz?
Válasz: forduljak ( fel ).
Ezt nevezem polgári tisztességnek, németes precizitásnak és átláthatóságnak.
@Bobby Watson: Örülök, hogy végül sikerült “eltalálnom” a dolgot, amire vártál! Bár én még mindig nem tudom, hogy mi is volt az, de erről ennyit.
A CV nekem “csak” annyit mond, hogy ez a fickó (“paca”, pasi, csávó, stb.) kb. 25 éve oktat embereket buddhizmusra számtalan formában és “fórumon” (egy buddhista “hatalmi pozícióból” beszélve, de az erre való rálátás képessége nélkül), ehhez képest a szövege számomra a megértés teljes hiányáról tanúskodik. Ha a tanítványai ezt a “hozzáállást” vették át tőle, akkor a roppant kínos (most csak ilyen széplelkű és ironizáló stílusban fogalmazok).
Itt nemcsak a “dualizálásról” van szó, hanem az általam annyira kritizált esszencializálásról is (és az értelem hiányáról, de ez most szinte már mellékszállá változott). De én tényleg azt gondolom, hogy mindenki annyi hülyeséget írhat/mondhat össze-vissza, amennyit akar és amennyi kifér rajta, csak nekem ne kelljen ezekkel egy ponton túl foglalkoznom.
@ötvenkilenc: Köszönöm, hogy válaszoltál.
Igen, én a saját nevemmel szerepelek itt, de csak azért, mert lusta vagyok egy tőlem különböző identitást nyelvileg és referenciálisan fenntartani. Illetve nincs meg az ehhez szükséges kreativitás és invenció bennem.
De amikor ez az emlékmű-pályázatos vita folyt (elég rövid ideig) Mélyivel, amibe én is beszálltam (bár iparterves szerint Mélyi a “kollégám”, tehát volt benne egyfajta kínos elem is), én is kértem Mélyit, hogy érdemben válaszoljon iparterves kérdéseire. Mert engem is érdekelt volna a dolog. Kifejtettem azt is, hogy mindaz a “köz”, ami felé el kellene tudni ezzel a pénzzel számolni, sok ezer “névtelen” emberből áll, akit nem ismerünk személyesen, noch dazu nem a szcéna része. Szerintem nem kellene ahhoz névsorolvasást tartani, hogy a pályázati számok kiderüljenek.
Vagy szerinted változtatna az a helyzeten bármit is, vagy te jobban éreznéd magad attól, ha iparterves megírná a nevét, vagy egy nevet? Szerintem a “nevesítés” lehet hátrány is, mert ahhoz már előéletek és előítéletek kapcsolódnak, amelyek alapján szintén le lehet söpörni valakinek a véleményét, vagy ignorálni a kérdését. Biztos vagyok abban, hogy sokan, akik olvassák ezt a blogot, azt gondolják, hogy “Na, édes istenem, már megint a Timár Kati jön itt a hülyeségével, mit vétettem, hogy ezt kell olvasnom iparterves és 59 érdekfeszítő csörtéje helyett?!”, de ha mondjuk az lenne a nevem, hogy “nyuszifül”, akkor mindenki körmét rágná az izgalomban, hogy olvashassa a véleményemet és hónapok óta azon rugóznának, hogy ki is lehetek. Nem?
És ha iparterves a művészet esztétikai vonatkozásairól értekezik itt, akkor azt megteheti szerinted “álnéven”, de ha már a traszparenciát kéri számon, azt nem? Ezzel szerintem “csak” az esztétikai kérdéseket devalválnánk (el?) még jobban.
Azt viszont egyáltalán nem ajánlanám, hogy ne olvasd iparterves kommentjeit, ahogy azt sem, hogy ne reagálj rájuk. Azért ezek, amiket felvetsz a Mélyi-témával kapcsolatban, mégis csak létező dilemmák, amikről beszélni kell. (Mondjuk az én ízlésemhez nem áll túl közel az orvosi metafora, de kettőtök között ez nem új sztori.)
Párnacsata?
@timár.kati:
Egyaltalan nem hiszem hogy ipartervesnek
meg kell neveznie magat.
Mit is jelentene ez ?
Mondjuk ö Szabo Péter. Na és.:)
—
De itt a szigeten vajon meddig felfüggesztettek
azok a jogok-kötelességek
amelyek az utcan van barhol érvényesek ?
Vagy ez egy specifikus tér ?
Ez egy ujszeü köztarsasag?
Ezek konkrét kérdések (lehetnek).(Magamfelé.)
Iparterves mindazt nem szegezheti Mélyinek nyilvanosan
amit itt nekiszegezett. Vagy nekiszegezheti ?
Azaz elöre elitélheti?
Remélem hogy nem.
(Azaz ipartervesnek kell bebizonyitania hogy Mélyi bünös
és nem forditva.
Iparterves azt mondja hogy az ujsag azt irja
hogy eltünt a pénz.
Na és ha azt irta . .)
En (legalabbis ezt hiszem, ezt gondolom, de lehet hogy ez
csak egy optikai csalodas,) ugy irok itt mintha valakivel
beszélnék az utcan.
De lehet hogy tévedek és ez a tér itt nyitottabb
mint ahogy azt gondolom.
Vagy altalaban “A” blog, a kibernetikus tér nyitottabb ?
Hol is vagyunk itt? Otthon vagy nem otthon?
Ezeken olyan sokat nem gondolkodtam.
Mindenesetre én amit itt leirtam, azt barkihez intézve, szoban
is mondhatom. Söt, inkabb többet.
Nem mondtam soha senkinek itt pld. hogy ‘hülyefasz’ de
az utcan semmi sem zavarna hogy ezt kimondjam.
Ha kéred késöbb ilyen példakat egész részletesen is irhatok,
(de ne januar elején kérd mert akkor mar nem biztos
hogy lesz idöm).
Fogalmam sincs hogy egy blognak mennyiben van törvényes statusza (Mo-n!!!) (Itt van.)
Tehat lehet hogy iparterves egy olyan felületre ir amelyre a törvény nem vonatkozik ?
(De ez, (szerintem!!!) nem menti öt.)
Mindenesetre azt gondolom hogy (de erröl azt is hiheti valaki hogy egy naiv baromsag, és én egy naiv hülye vagyok)
iparterves inszinuacioi sebzöbbek, karosabbak
mint az esetleges! 30 mill.
De egy pillanatra nem gondolom hogy ipartervesnek
meg kell mondania nevét.
Devalvacio:
nem gondolod hogy egy konkrét személlyel, kapcsolatos
megjegyzések vagy itéletek amelyek ennek a személynek moralitasat, tarsadalmi statuszat, kredibilitasat, szavahihetöségét érintik (konkrétan, most Mélyi.)
megérdemelnek bizonyos megkülönböztetést
mindahhoz képest amiröl itt egyébként szo esik ?
Ha igen, mennyiben?
Ha nem, akkor viszont ipartervesnél vagyunk.
Mar többször leirtam ezt a névtelen levél szot
de erre iparterves nem reagalt,
pedig a blog névtelen levele érdekes “jelenség”.
Többekközött abban különbözik a ‘klasszikustol’ hogy az is tudja (vagy tudhatja) hogy ezt elküldték akiröl szol, és a “vadlott” ‘sorsarol’ nem egyetlen személy “dönt” majd.
Különösen ezt az utobbit talalom szörnyünek.
@timár.kati: @ötvenkilenc:
Törvényes státusa van-e a térnek?
Most már van, hála szerető új kormányzatunk mindenre kiterjedő gondoskodásának.
Így Szabolcsi elégedett lehet.
Mindaddig, amíg ez nem volt, milyen törvény vonatkozott ránk? A Törvény.
Szabolcsi, úgy tetszik, nem nagyon fordul meg szép fővárosunk közterületein, ahol szerinte a rend és fegyelem, az állampolgári öntudat és az egymás iránti feltétlen tisztelet uralkodik.
Vagy ő egy másik Budapesten szokott járni.
Ahol én járkálok, ott erőszak, a másik letúrása, szenny ( valós és átvitt értelmű ), mocskos beszéd, a másik jogainak semmibevétele zajlik folyamatosan.
Szabolcsi, a mi jóravaló külföldre szakadt hazánk fia, a kredibilitás fogadatlan prókátora számra mély tisztelettel ajánlanám, hogy látogasson el a jelen blogot ingyenesen fenntartó index.hu valamelyik politikai csevelypartijára, hogy abban megpácolódjék egy kicsit, s aztán térjen ide vissza, friss levegőért.
Szabolcsi számára – ez a szocializáció nagy csapdája – a beírásom névtelen levél. Még a Rákosi-korból.
A drága jó Szabolcsi a saját írását sem mindig olvassa, olyan eruptív, felfröccsennek a szavak a netre a tolla alól!
Ha fölvenné a szemüvegét, akkor láthatná, hogy apró, talán még általa is érthető utalásokat tettem kedvesen viszolyogtató megjegyzésére ( Szabad Nép, Rubasov ).
de nem akarom megterhelni sem a nagy tudatát, sem a még nagyobb tudatalattiját, mert az már ebben a korban veszélyes.
De azért leírom: a maga korában, amikor a Somogyi-osztályba készült az életre, meg még előbb, a névtelen levél a megfelelő helyre ment, meghatározott céllal.
Fiatalok, figyelem, érdekes nevek jönnek!
Mentek azok a NEB-be, a KNEB-be, a pártbizottságokra, a szerkesztőségekbe, a rendőrségre.
Az a jogi megoldás, amelyet felvillantott, szintén a szocializációját meghatározó időben lehetett irányadó.
Ma és számomra nem. Sem (magán)vádló, sem bíró, sem ítéletvégrehajtó nem vagyok.
Érdeklődésem, amelyet erősebb szövegekben tárok a közösség e kis része elé, sajátos formákba öltöztetek, nem az igazságszolgáltatás nehezen kiismerhető világához tartoznak.
Számomra az az alaphelyzet, hogy a társadalom részeként a művészet intézményrendszere és elosztási hálózata ugyanazt a diszfunkcionalitást ( korrupció, nepotizmus, tisztességtelen összefonódások, a pénzek eltűntetése stb. ) mutatja, mint a nagy rendszer.
Mivel azonban ez a kisebb alrendszer kitűnően körülbástyázta magát, befelé él, kifelé csak a kis kezeket látjuk, amint pénzt kérnek, ezért a disznóságok is az alrendszer bástyái mögött maradnak, nem szivárog ki szinte semmi.
Nekem meggyőződésem ( igen, Szabolcsi, meggyőződésem van, na mit szól? borzasztó ez a mai világban! ), hogy ez így nem jó.
Tudják ezt azok is, akik “bent”vannak, de az inerca nagy erő.
Segíteni akarok nekik, Magának ez nem tetszik.
Nekem meg az nem tetszik, hogy ez magának nem tetszik.
A nem tetszése számomra azt jelenti, hogy a céhszellem megtestesítője. Azé a céhszellemé, amely Mélyiben, aki most az AICA elnöke olyan magasságokra ( mélységekbe? ) jutott, hogy az ő döntései megkérdőjelezhetetlenné váltak.
ha teheti olvassa e Mélyi dr. válaszait is. Revelatívak.
Ennyi a kerettörténet, a többi a maga enyhén beteg képzeletének és depresszióval igencsak megterhelt fondorkodásának ( gondolkodásának/fondorlatainak ) édes gyermeke.
inerca=inercia ( bocs )
@timár.kati:
Hát biztosan nem foglak meggyőzni, uh hagyjuk is télleg… De lehetséges hogy nekem 10 év mulva sem tünne fel semmi a szöveg alapján abbol amiröl beszélsz.
Mondjuk a saját bőlére eresztett bejegyzéseimen inkább tapasztalom ma azt az értelmetlen nyálkás blogos szoszarkupacot, aminek semmi vagy nemsok értelme van. Uh ebböl derült ki csak nekem h tán igazad lehet.
Nem az én müfajom ez…
Megprobálom összeszedni a tisztább, vagy ha az nem megy akkor az abszurd gondolataimat, röviden. És reagálok, válaszolok, ha ugy érzem segit vmit. Ha nem, akkor inkább hagyom, hadd follyon az érdemi vita…
Azért kösz, rég volt ilyen józan karácsonyom, (mégha nem is látszik:)
m.
@a.mocsing: Bocs, hogy ilyen nehéz a felfogásom, de megírnád nekem, hogy mi volt az, amiről meg kellett volna győződve lennem? Csak azért, mert ha arról van szó, hogy egyrészt mint gyakorló képzőművész, különféle, súlyos dilemmákkal kell szembesüljél a napi munkád (ill. életed) során, illetve, hogy ezek összefüggnek egyfajta “társadalmi tudatossággal”, a szolidaritás igényével, a kétségbeesettség (?) vagy tehetetlenség (?) érzésével, hogy hogyan lehet az elkeserítő helyzeten változtatni, akár a legszerényebb módon, stb., akkor ezt én is (?) így látom.
Én csak azt próbáltam megfogalmazni, hogy egyrészt ez a fajta aggódás (?) sokak (többek között én) számára nem jár együtt egyfajta lejáratódott, keresztényi álszent ájtatoskodással. Másrészt pedig, hogy jó lenne arról gondolkodni, hogy valóban “mit lehet tenni” (“chto delat?”), aminek valódi értelme van. (Ha én ebben valakit példának tudnék állítani, az Bódis Kriszta lenne.)
Azért ha van kedved, írjál 1-2 “abszurd gondolatot”, meg másmilyet is 🙂 A bejegyzéseknek is megvan a maga stílusa — elég itt csak a törzsgárdára gondolni (iparterves, Szabolcsi, Bobby és én), mennyire eltérő stílusban jelennek meg a kommentjeink. Néha nehéz kihámoznom a “mondanivalót”, de mindeképpen érdekes olvasni ezeket.
@metamorphosis: Na végre! Valaki észreveszi azt is, hogy jó lenne építgetni / szerelni. Kár, hogy nincs – vagy van, de nem használják e célra – tér a (szakmai) vitára, így pótcselekvésként jelenik meg. Ennyi energiával, idővel valami konkrétabbat is lehetne tenni, de hát lehet, hogy pont ez az aminek szükségét a vitatkozók nem érzik.
@ötvenkilenc: A praktikus résszel kezdem — a Mélyi-történetben abszolút én vagyok a hibás. Úgy kezdődött, hogy iparterves felvetette az esztétikai kérdést, hogy vajon hogy is értelmezhetjük ezt a nyertes javaslatot, mire én utána kerestem a témának a neten és belebotlottam a Földes cikkébe, amiben írja, hogy mennyi pénz volt erre, de a végén egy fitying se maradt a megvalósításra. Én meg csendben elájultam, hogy hogy lehet ennyi pénzt elkölteni úgy, hogy a megvalósításra már nem marad, ezt szóvá tettem itt és erre iparterves joggal ráharapott. Én örültem neki, hogy nem nekem kellett a téma avantagrde-jának lennem, mert még azért az én helyzetemen is lehetne rontani 🙂 (Az a történet iróniája, hogy én addig, amíg iparterves nem említette ezt a dolgot, egy szót se hallottam a pályázatról, vagy a művekről, ami talán sokat elárul a dolog “kommunikációjáról” vaghy PR-járól.)
Én nem hiszem, hogy iparterves bármiféle rögötnítélő bíróságot akarna itt felállítani, ami Mélyi diszkereditálására vonatkozik. De azért azt nem értem, hogy miből állt volna a kérdésre “rendesen” válaszolni, és nem ímmel-ámmal és csak színleg (ha már Mélyi vette a fáradságot és egyáltalán írt valamit ipartervesnek). Másrészt meg ezt a dolgot (a pécsi pályázatot) nehéz izoláltan nézni, azaz (és ezt most nem konteo!, hanem valami más) minden egyes döntés így zajlik a szcénában, és vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy a korrupció nem úgy fog elmúlni a magyar ugarról, hogy egyszercsak emanálódik az anti-korrupció szelleme és elűzi a korrupciót, nekünk meg csak az a dolgunk, hogy ezt szépen kivárjuk. A képzőművészeti szcéna sem működik másképp, mint az egész magyar társadalom, de ha ezt elfogadjuk és ezt tartjuk normális üzemmódnak, akkor annak azért súlyos következményei vannak és lesznek. Ezek közül egyik sem jogi.
Azt írod: “nem gondolod hogy egy konkrét személlyel, kapcsolatos
megjegyzések vagy itéletek amelyek ennek a személynek moralitasat, tarsadalmi statuszat, kredibilitasat, szavahihetöségét érintik (konkrétan, most Mélyi.)
megérdemelnek bizonyos megkülönböztetést
mindahhoz képest amiröl itt egyébként szo esik ?
Ha igen, mennyiben?”
Az én felfogásomban egy személy hitelét, hitelességét a cselekedeti adják és ez nem megy “hozomra”, azaz a hitelességet nap mint nap újra és újra meg kell teremteni. Szerintem ez nem áll relatív arányban az “üggyel”, mert egyébként milyen összehatárat húznál meg, hogy meddig nem szabad megkérdőjelezni egy közpénz elköltés tisztességét és mettől számít jogosnak ez a kérdés? És hangsúlyozom, hogy ha mindez valakinek (cég vagy magánszemély) a privát pénze, akkor meg se mukkanna itt senki. De véleményem szerint a közpénzek költése a közre is tartozik, legalább annyiban, hogy post festam tudomást szerezzen arról, hogy hova is ment el a pénz.
Érdekes kérdés, hogy az internetre milyen metaforát alkalmazhatunk. Sziget (a miénk), utca (egy nagyobb, de még mindig belátható közösség), vagy más. Hogy a viselkedésünket milyen szabályoknak vetjük alá. És a legérdekesebb, hogy mit kezdünk az anonimitás lehetőségével. Tény és való, hogy nekem is megvan a magam sajátos perspektívája (nemcsak a személyes “előélet” szintjén, hanem abból a szempontból is, hogy én ennek a szcénának vagyok a résztvevője) . Én megpróbálom iparterves hozzászólásait úgy olvasni, hogy nem azon gondolkodom, hogy ki mondta (és épp ezért milyen összefonódások, kapcsolatok, stb. része, mi a motivációja abban, ha valakiről pozitívan vagy negatívan nyilatkozik), hanem hogy mit mondott, azt milyen koherenciával képviseli és mindezt hogyan tudom a saját nézeteimmel és tapasztalataimmal ütköztetni vagy párhuzamba hozni. A szcénára nézve nagy kár, hogy gyarkolatilag csak ez utóbbi fordult eddig elő.
De van időd, akkor írj még példákat még január előtt (és utána is) 🙂
@NicolaB: És milyen javaslataid lennének ezekre a konkrét tettekre? Kiváncsian várom építő/szerelő program-pontjaidat.
@iparterves: Rövid reakcióm csak annak szól, hogy én úgy vettem, hogy ezt a kommentet Szabolcsinak írta, mert mi ebben a kérdésben a részletekbe menően egyetértünk, ahogy ezt maga is jól tudja.
@timár.kati:
( édelgő kórus, élen basszus, mezzoszoprán és a gonosz bariton, kánonban – hosszan, lehetőleg furioso )
Úgy van!
A Mélyi dolgot azért nem kell magára vállalnia, az – abban az értelemben, ahogy Szabolcsi írta – kifejezetten az én saram.
Amiben ( kórus! ) még egyet kell értenem magával, az az, hogy a hitelesség nem egyszer s mindenkorra megadatott attributuma valakinek, azért mindennap és miden megnyilvánulással meg kell küzdeni.
A hitelesség elveszhet, s ha elveszett, nehéz ám visszaszerezni.
Abban is egyetértünk, hogy nem szükséges belenyugodni abba, hogy a maguk szcénája úgy működik, ahogyan azt most lehet látni ( és amit nem lehet látni, az milyen lehet? )
Azt már kifejezett eredménynek tudom elkönyvelni ( tele van az általam használt nyelv ilyen gazdasági szakszavakkal, ez borzalom ! ), hogy Hegyi Dóra igéretet tett arra, hogy a Tranzit Alapítvány úgy teszi végre egyszer közzé a közhasznúsági jelentését, ahogy azt a rájuk vonatkozó jogszabály előírja.
(Hogy eddig miért nem tette, az megint a szcéna, de a tágabban vett szcéna sajátossága.)
@a.mocsing:
“…az értelmetlen nyálkás blogos szoszarkupacot” csak itt érzi?
Ha beleszagolt a “kinti” világba, nem ugyanezt látja-érzi?
Van, ahol a cselekvés, az akarat váltja a szókupacokat, de mondja: az jobb, hasznosabb, eredményesebb, előrébb visz bennünket?
A freegan-es metaforája nagyon megragadott, s egy kis töprengés után úgy gondoltam, saját tevékenységemet úgy határozhatom meg, mint az artworldünk freegan-jét.
Lehulló, félig elhasznált, másodlagos anyagokból dolgozom, azokat használom.
Azokból az anyagokból, amelyeket maguk már eldobtak maguktól, amelyek lejárt lemezként heverésznek valahol.
Köszönöm a segítségét!
A fentiek értelmében művész(et)-provokáló dadaista vagyok.
Még egyszer: köszi MM.
úgy látom, mindenki a másiktól vár valamiféle megoldást. talán ismét időszerű lenne kihelyezni egy dobozt és egy kérdőívet, ahol ki-ki névvel, vagy névtelenül, vagy álnéven írthatna a képzőművészeti életben saját maga által tapasztalt diszfunkciókról, és ellenmérget javasolhatna, jobbító ötletet vethetne fel. jómagam nem veszek részt a szcénában, de olyasmikre gondolok, hogy “megítélik a pénzt, de csak akkor adnak ide valamit, ha úgy teszek, mintha az egészet átadták volna”, nem “akarják vagy nem tudják kifizetni a honoráriumot, ilyen és ilyen indokkal”, “XY állandó illetékes ebben a kérdésben, pedig ezen a területen sokkal jártasabb ZA”, “vállalkozó vagyok, én én még művésznek hittem megam”, “kínos, hogy…”, “ebben az intézményben nem válaszolnak a levelemre”.
Ahogy mindenhez, a szociológiához is konyítok, és ha más pártatlan jelentkező nem akad, én a szabadidőmből hajlandó áldozni a kiértékelésre, közzétételre, nyilvános megbeszélésre.
@timár.kati:
Én nem vagyok a tranzit.hu, hogy előre tudjam melyik lesz a “díjazott” mondatod! 🙂 Csak legalább egy érvre vártam, amiből én is megértek vlmi újat azon kívül, hogy te a fickót hülyének tartod. Mostmár kifutott a téma, de biztos vagyok benne, h. majd máskor még összeveszhetünk ezen, ill. kíméletből nem ezen a szövegen de egy-két aspektusán.
Egyelőre ennyit: arról, h. te (és iparterves? ja, ő nem, ő szívesen diskurál velük Hölderlinről :)) megengedhetitek magatoknak, h. a mai Ma.o.on ne beszéljetek Magorral, Mancival és x.y.-al akik mellesleg nácik, az a rosszindulatú véleményem h. nem személyes teljesítmény, hanem luxus, amivel fölösleges kérkedni. Ez nekem nem adatott meg.
@iparterves: Remélem, az édelgő kórusban én vagyok a mezzo és akkor egy staccato ma non troppo-t én is hozzáadhatok szólamként.
A Mélyiben már csak azért is szívesen vállalom a magam részét (ami valóban nem pont az, amit Szabolcsi kritizál) — már csak azért is, mert szerintem szép példája annak, amit mi itt csinálunk, illetve általában annak, amit én dialogikus kultúrának hívok. (Na, jó, meg van egy kis szolidaritás is benne, de ez már molto édelgés.)
Én is kíváncsian fogom olvasni a tranzit közhasznúsági jelentését, de ennél még nagyobb kíváncsisággal olvasnám a pécsi beszámolót, csak amolyan “tartozik és követel” alapon.
@Bobby Watson: Édes drága Bobby, ne legyél már ilyen (többszörösen) pikírt velem!
A tranzit engem sohase fog díjazni és ez így van jól.
Azért remélem, legalább 1 olyan mondatot sikerült leírnom a méltán neves buddhista szerzőről, illetve szövegéről, ami érvként hangzott.
Hölderlinről én senkivel sem társalgok szívesen.
A nácikat akkor sem tudnám elkerülni, ha akarnám, mert annyian vannak, hogy úton-útfélen beléjük botlom. A luxus (amivel korántsem kérkedni akarok) mindössze annyi, hogy önszántamból nem keresem a velük való kapcsolatot, amit a magyar ugaron nem is olyan könnyű kivitelezni, mint az elsőre tűnik. Ebben a döntésemben közrejátszik a testi (nem szellemi) épségem védelme is.
De azt nem értem, hogy hogy kerülhette el a figyelmedet ipartervesnek az áldozatokkal kapcsolatos kommentje?
@timár.kati:
Neeem! Azt a tranzitra értettem, h. Hegyi D. első indoklásából az derült ki, h. ők mindenképpen K.S. akarták díjazni. Én pedig nem tudtam előre, h. milyen mondatot várok tőled, amit mindenképpen díjaznék. Bocs, nem volt érthető utalás. Az eszembe sem jutott, h. téged a tranzit díjazna. És igen az érves mondatodnak örültem, arra vártam. Also: no pikírt vagy mi.
A nácikat én is ebben az értelemben említettem, h. nem lehet őket elkerülni, nekem pedig van néhány (soft-náci) a familiámban.
Iparterves áldozatos kommentjét lehet félreértettem, mert csak az Örkény (amibe a Hölderlin van) jött át, de kicsit álszent iparterves hozzáállása, mert nem csak áldozatai vagyunk a náciknak hanem a fene tudja hogyan, de mint társadalom kitermeljük őket. Ezért kell velük valamit kezdeni – oké, nem muszáj a buksijukat simogatni, csak ha családtagok…
Na, tényleg no prikírt.
+ szolidaritás bónusz, @iparterves:
Mélyi nekem is tartozik egy nyilvánosságra-hozatallal ezen a fórumon. A vitájukat 59-el most nem követem. Annyi árnyalatnyi kritikának adnék csak igazat, h. egy kicsit fogalmazhatott volna higgadtabban. Bár 26 millió magasságában nem lep meg, h. dühbe gurult.
@timár.kati:
Mindazzal amit irsz inkabb csak egyetérteni lehet.
Egyetlen pillanatra sem kétlem hogy a ‘korrupcio’ vagy
barmilyen ‘törvényellenesség’ vagy amoralitas eltünésére
karbatettkézzel kellenne varni, stb.
Azt irod hogy mindenekelött azt veszed
figyelembe hogy “x”
(vonatkoztassunk el ipartervestöl)
‘MIT mondott’
és nem feltétlenül azt hogy
KI is lenne vagy lehetne “x”.
Nem hiszed hogy a hatasossag érdekében
elsösorban az a lényeg hogy ‘HOGYAN mondta’ ?
Nem gondolod hogy az iparterves-szerü interpellacio:
iparterves:
. .Megjegyezném: különösen izgalmasnak tünik a dolog,
mert a bíróság biztos kötelezni fogja dr. Mélyi Józsefet
és a kiírókat, hogy adják ki a közpénzek felhasználásról
szóló iratok, s rögtön ki fog derülni, mennyit fizettek saját maguknak, Nyuszinak, barátainak és üzletfeleinek.
Ne tétovázzon, doktor úr, elö a farbával!”
tökéletesen kontraproduktiv ?
Ebben a két mondatban kvazi explicit hogy az iro
csalasrol beszél.
Akinek itt a kérdést felteszik az maris egy sarokban all.
(Söt H.D.-t is, a tranzit anyagiajival kapcsolatban,
mindenekelött sarokba allitja a kérdezö.
Neki a sarokbol kell valaszolnia.)
Ugy talalom hogy ez megalazo.
(Azontul hogy egyben dekredibilizalja a
kérdést és kérdezöt is, persze, különösen azzal tetézve
hogy az anonim marad.)
(De lehet hogy naiv vagyok és képtelen vagyok
mindezt egy konkrét tarsadalmi térbe helyezni.)
@iparterves:
@iparterves:
Nem tudom mit jelent ‘Rubasov és a Szabad Nép’.
Nem készültem az életre a Somogyi-“osztalyban”.
Ezt a hülyeséget honnan veszi ?
Soha nem jartam a Somogyi-“osztalyba”.
Ez a maga fantaziajanak egy ujabb terméke, bébi.
—
Barki döntései megkérdöjelezhetöek
attol függöen hogy ki, miként-hogyan kérdöjelezi meg öket.
A ‘névtelen levél’ nem a leghatasosabb eszköz.
Ami még ehhez füzödik azt mar leirtam maganak.
Valoban a névtelen levél még sulyosabb ha az ugy vadol
hogy egyuttal a “névteleneknek” is szol.
Ezt ha akarja leirhatom még egyparszor, akacosut.
Maga irhatott volna egy levelet a Mélyinek a sajat nevében
amiben arra kérte volna hogy itt valaszoljon (azzal együtt hogy közli a maga levelét is (a maga neve nélkül !!!!!).
Tessek, csinalja ezt !!!! ne kerülgessük örökké
ezt a hülye kasat.
Maga megvan örülve ezzel a Somogyival.
Mit jelent ez ? Valaszoljon.
iparterves:
“legvégül: örülök, hogy Somogyi mestertől az élet dolgaiban
kapott útmutatást.
Annak nem örülök, hogy nem tanította meg:
hazudni csak szépen.”
“hazudni csak szépen ahogy a csillag megy az égen úgy érdemes” jajaja
1. ahogy OV, mikor azt mondja “sose hazudtam” és ezzel a hazugsággal vesz le a lábárol egy fél országot mikor épp az ellenfél ellen piknikeznek a “Szabadság” “téren” a hippinácik…szépszépszép
2. gyerekkorátol kezdve össze kéne gyüjteni OV hazugságait…egy névtelen blogon…
http://www.drmurkeosszegyujtotthazugsagai.blog.hu
v. facebookon…csak úgy dölnének a hazugságok a bölcsödétöl az egyetemig…az utánalévőket ugyis tudjuk
3. a csillagok nem mennek az égen, csak úgy tünik, hazugságba ringatnak egy rim kedvéért…
@metamorphosis:
jo ötlet pl. ez is…
talán a tranzit is nyithat egy ilyen virtuális ládát…
de akár innen is lehet rendszerezni…
de tényleg van e értelme az “égető” kérdéseknek…ha nem érkezik válasz…
…
de lehetne egy olyan “kérdésfal” is ahol mások helyett lehetne névtelenül válaszolni…
vajon mit válaszolna, válaszolhatna, illene válaszolnia a-nak és z-nek
…
és esetleg NÉVVEL az illetékes beikszelhetné mit is kellett volna válaszolnia…
@a.mocsing:
a tapasztalat azt mutatja, hogy egy pici erőfeszítés nem árt a résztvevők részéről, pl. ha meg kell tenni egy kilométert a ládáig, vagy postázni kell a kérdőívet. ezért gondolom, hogy jobb a 3D láda, nyilvános helyen pl. a díjazott Liget galériában, vagy pl. a Műcsarnok előterében, egy mindenki számára elérhető helyen.
néhány nap alatt össze tudnék állítani egy kérdőívet, fel is lehetne tenni a hálóra, hogy bárki letölthetsse.
én egy cseppet sem aggódom azért, hogy nem érkezik válasz. az érdektelenség is értékes információ.
@metamorphosis:
Legyen postázás, mert iparterves biztos nem akarja, hogy meglássák, 59 és én pedig messze lakunk. :)))
@Bobby Watson: Nekem nagyon tetszik ez az ötlet, már csak azért is, mert akkor végre mindenki megértheti, hogy mit jelent az a mondás, hogy más f-val verni a csalánt!
Örülök annak is, hogy metamorphosis feltalálta a melegvizet, ezúton szeretnék neki gratulálni és ígérem, ha lesz jövőre katalizátor-díj és nem leszek az egésztől már előre rosszul, akkor mindenképpen őt fogom jelölni. NikolaB-t pedig szupport-kategóriában, vagy laudáció-íróként, ahol alkalma lenne kifejteni, hogy a láda-ötlet miért is meríti ki a cselekvés (“építés/szerelés”) fogalmát, szemben a blogon folyó “csak” szócsépléssel.
Ezen kívül meg szeretném ezúton javasolni a tranzitnak — ha ne adj’ isten olvassák, amiket itt írunk –, hogy alapítsák meg a katalizátor díjon belül a “Nagy utánzás” kategóriát, hogy metamorphosis ötletét a neki megfelelő kategóriában tudjuk értékelni és a díjat személyesen a KMKK adja át neki.
@Bobby Watson: Igen, valóban félreértettem egy csomó mindent, amit írtál, de most már értem, és rendben.
Az egyetlen dolog, amivel viszont vitatkoznék, az az, hogy amikor iparterves az áldozatokról beszél, akkor a te véleményeddel ellentétben, szerintem egy csöppet sem álszent. Nekem úgy tűnik, hogy iparterves az áldozat fogalmát nem ilyen direkt módon és nem a legszűkebben véve saját magára vonatkoztatva használja. Ha ez valóban így van (ezt ő majd megerősíti vagy cáfolja), akkor ezzel én nagyon is tudok azonosulni, illetve épp ezzel az áldozat-fogalommal tudok a leginkább azonosulni.
@ötvenkilenc: Ezt a szempontot, a “hogyan” szemponját, amit felvetsz, maximálisan tudom akceptálni. El tudom képzelni, hogy számodra ez a megfogalmazási stílus kiveri a biztosítékot. Számomra azonban nem és ennek valószínleg az az oka, hogy én is itt élek az ugaron, ahol hasonló megfogalmazásokat hall/olvas az ember olyan szervezetektől és újságíróktól, akik az elmúlt évek során megpróbáltak közérdekű adatokba betekintést nyerni (olyan adatokba, amelyeknek megismerését elvben minden magyar állapolgár számára biztosítja a magyar jogrendszer), ám végül csak jogerős bírósági ítélettel tudták ezt elérni. Ami azért nonszensz. Én érteni vélem iparterves indulatát mindazzal a napi szintű kiszolgáltatottsággal szemben, amit átélünk mi itt az ugaron. Az indulatosság másik oka pedig valószínűleg az élet minden területét átszövő korrupció. Szerintem ez az a magyar társadalmi “valóság”, ami sokunk létezését meghatározza és ami ellen teljesen tehetetlennek érezzük magunkat. Aki pedig mégis megpróbál fellépni ellene, azt izolálják, és Don Quijote módjára “őrültnek” tartják.
Azokkal a metaforáiddal, amiket a kérdező/kérdezett kapcsolatára felvezettél itt (az “ágy”, a “wc”, a “sarok”) egyetértek. Valóban, előállhat az a helyzet, hogy ezek a kérdezettet “beszorítják” egy adott pozícióba, amit nem önként vállaltak. De tényleg, miből állt volna Mélyinek valódi választ adni a kérdésre (amit aztán én is megismételtem neki)? Akár ebből a beszorított helyzetből adva ezt a választ? Ő elvállalt egy felkérést, ami közpénzek elköltését és köztérre szánt művek megvalósítását is magába foglalta, és amihez épp ezért az is hozzátartozik, hogy tevékenysége kritika tárgyát képezheti, amit neki el kellene viselni és érdemben kezelnie. Vagy nem?
Mi a baj a langyos vizzel? Egy kis hideg egy kis meleg…Használni kell. Vagy ez egy akkora unikális ötlet volt h muzeumban lenne a helye? (Már ahol egy teremör rádszol ha bele akarnál dobni vmit, h “nana csak a szemnek”…) A “nagy utánzás” de akár “langyos víz” kategoriát dijaznám…
Langyos vizzel mosni más faszát…v.
Más langyos vizével mosni a faszodat. v.
Kéz faszt mos.
(bocsánat, nem tudom van e itt moderátor…)
@timár.kati:
Húh, én nem értem, hogy ipartervesnél milyen speciális áldozat fogalomról van szó… És te melyik áldozat-fogalommal tudsz azonosulni? Ez komolyan érdekel.
Ha megírod, hogy te mire gondolsz, ahhoz képest megírhatom, h. én hol állok, és ha utána még mindíg álszent vagyok, kiosztom magamnak az álszentség díjat :). Oké?
@Bobby Watson:
Semmiféle speciális áldozatfogalommal nem operálok, s Ö.I. szövegének idézete és felszólításom ( legalább az áldozat értse meg a gyilkosát ) kifejezetten a maga ” szegény, síkideg náci”-jainak ( az idézet nem pontos )reakciója volt.
Értem én, hogyne érteném, hogy mi “termeljük” az alantasságot is, meg a nácikat – ha szabd kapcsolódnom MM altesti sorozatához – a szart.
De a szart azért igyekszünk eltakarítani!
A szar elemzése a betegségünk esetén szükséges, egyébként nem.
@iparterves:
“…az értelmetlen nyálkás blogos szoszarkupacot” csak itt érzi?
A lényeg nem az h itt hanem h magamon…
De próbálok túllépni a saját butaságomon és nyálasságomon és válaszolgatni, kérdezgetni…probálva elkerülni h valami családias közeg hangulata eluralkodjon rajtam…
@ötvenkilenc:
Folytatva kettős idegorvosi párbeszédét, attól tartok, most már olyan állapotba került, amely a transzon túl van, az idegösszeroppanáson még innen.
Igazán sajnálom, de minden mondatom mellé nem állíthatok értelmezői bizottságot, hogy valamennyi lehetséges hivatkozást feltárják.
Egy kicsikét magának is dolgoznia kell. A munka nem utasításkiadásból áll, különösen nem egymás mellé rendelt szereplők között ( amivel, ha nem értené jelenlegi ajzott állapotában, arra akarok utalni, hogy nem vagyunk hierarchikus kapcsolatban egymással, így nem maga az, aki számomra kijelölheti cselekvéseim irányát – tudja, nem maga függesztette fel azt a fonalat, s így nem maga vághatja el – de ha ennek a helyét sem tudja, akkor az már felettébb kínos ).
Mint már elmondtam, műveletlen tuskó vagyok, franciául pl. nem tudok, de egy éppen Franciaországban kirobbanó sikert aratott, világhírű műből idéztem a főszereplő nevét ( ez nem a Szabad Nép ! ), s ahogy erről maga nem tud, hát…
@timár.kati:
Ezt mind-mind felfogom !
(Es ha van
ennek az ‘egésznek’ (amit leirsz)
a ‘jövendöjéröl’
(arrol amivé-ahogyan mindez majd lesz vagy alakul)
véleményem, akkor az nagyon pesszimista.
Nem is akarom részletezni.)
—
Ennek a tudataban és egyben ennek ellenére:
Konkrétan, (vagy egy kicsit konkrétabban)
mit gondolsz arrol amit az ipartervesnek ajanlok ?
—
Vagy miért ne irhatna Tranzit Köztarsasag
egy levelet a Mélyinek ?
(De nem ultimatum-szerüt.)
Olyat, amire lehet valaszolni.
Azt mondhatod hogy ez mar megtörtént . .
De tételezzük fel hogy nem történt meg!:)
Es akkor meglatjuk.
@timár.kati: … és végig és újra ( édelg )
A kíváncsiségát változatlan kíváncsisággal osztom.
@a.mocsing: Ne legyen önző!
@ötvenkilenc: @timár.kati:
Ha rosszul mondtam, rosszul mondtam.
Mondjam úgy, mint a leláncolt Kacsa?
Vagy legyen bréking nyúz?
” Felszívodott 30 M Ft pályázati pénz!
Ki fogja finanszírozni a szobrokat?
Mélyi főkurátor a nyílt pályázat helyett a barátai számára írt ki meghívásos pályázatot?
Megpróbáltuk elérni a főkurátort, but declined to comment. “
Vagy mi a hogyanja?
Alázatos tisztelettel járuljon három tagú küldöttség Mélyihez és pergamenre róva kívánságainkat, azt elé, a sámlira letéve kérjük megválaszolását?
Eljuttassak minden érintett vagy érinthető intézetbe egy összeállítást a pécsi eseményekről?
Szóval: hogyan?
Mikor van esély arra, hogy – most nagyon óvatos leszek – az esetleges személyi összefonódások és a pályázatokkal kapcsolatos pénzügyi kérdések ( amely összetartozása feltételezhető lehet ) megválaszolásra kerüljenek?
Azt látni, hogy önmagától, némi sürgetés és szolid presszió nélkül senki sem válaszol.
Szóval: hogyan?
@iparterves: “Az ellentéteket így azért nehéz megoldani. Aki vizet prédikál és bort iszik…”
Mindig muszáj innom egy kis bort vízprédikálás előtt, különben nagyon remeg a hangom…
…az ellentéteket lehetetlen feloldani, vége is lenne a pályafutásomnak, nem lenne mit kritizálni, szoval azt nem akarom (önzőségből)
De ennek az ellentétnek a két szélső polusa már kilóg ebből a kategoriábol, sztem…
“A viszonylagos jólétről leszokni meglehetősen nehéz.”
Sztem nem olyan nehéz 2 röl az 1 re jutni. Persze mindenkinek más nehéz. Pl az 1et meghatározni már nehezebb.
És valóban, sokaknak, hogy a Máltaiakhoz visszatérve, az érzés hogy a 2 röl 1 re jutás valoban valakinek a 0rol 1 re jutás legyen, és ne más valakinek az 500 rol az 501re…
@Bobby Watson: Bobby, ne hagyd, hogy a humorérzéked és az olvasási készséged elhagyjon!
Az álszentet nem rád írtam, hanem azt írtam, hogy te tartottad ipartervest álszentnek ezzel az áldozat-dologgal. Úgyhogy a díj, sajnos nem jár neked 🙂 Bocs! Rád majd kitalálok egy másik kategóriát 🙂
@a.mocsing:
Méltányolom stílusát.
Abban azonban eléggé nehezen fogunk egyetérteni, hogy ha az ember egyről kettőre jutott, akkor könnyű lenne elfogadnia a visszalépést.
Gyermekkoromban pl. nem kaptam sohasem friss kenyeret, mindig meg kellett ennünk az összes “régit”, mert kenyeret nem dobunk ki és a kenyér ( tudja, a három forintos ) sokba került.
Ma sem szeretek kenyeret kidobni, de nem vetem meg a friss kenyeret, péksüteményt ( ez nálunk hosszú ideig egyáltalán nem volt ).
Elviekben még talán akár egyet is tudnék érteni magával, de élettapasztalataim miatt nem nagyon akarok.
A Máltaiaknál leírtja nem fedi teljesen a helyzetet, mert a nulláról még velük és segítségünkkel sem jutnak egyre.
At ötszázas ( Merci ) talált!
@iparterves: Ebben az áldozat-dologban én “vezettem félre” Bobby-t, mert amikor ezt ön megemlítette, nekem eszembe jutott valami és hülye módon azt gondoltam, hogy magának is ugyanaz jutott az eszébe, ezért hozta ide ezt az Örkény-féle dolgot. De látom, tévedtem, úgyhogy visszavonom a dolgot, bocs4
@iparterves: Nekem a 501-es Levi’s jutott az eszembe, de ez csak az én kisstílűségemet és földhözragadtságomat mutatja 🙂
Fémgombos, piros címkés…
@iparterves:
igen, vaciláltam, hogy 0,01 et irjak…
…nálunk hasonló a helyzet:
“ne vágd fel az uj kenyeret, ott a régi”
Csak egyszer dobja ki a régi kenyeret és onnantol mindig eheti az ujat!
Persze a viszonylagos jólétet meg kellene határozni…de ugye tudjuk a létminimumok is elég különbözöek…az osztrák: 260 000ft
a magyar 75 000ft az orosz 35 000ft
az árak egyformák! (szinte) mindhárom helyen
@a.mocsing: Én csak farka-t írtam volna, de én biztos, hogy nem moderállak ki innen 🙂
A meleg vizes dolgot mérhetetlenül szarkasztikusnak szántam és metamorphosisnak, valamint fan-club-jának szántam. Kérlek, semmiképp se vedd magadra!
@timár.kati: No problem.
MM szerintem az általam is idézett K. atyára célzott, aki nem veti meg a földi hívságokat.
Az örkény-szöveg számomra elsősorban az mondja: a műveletlen, sötét többség mozgatható igazán, és az értelem – ismeretek, tudás és képesség híján – el sem juthat hozzájuk.
Marad a tudással szembeni sértettség és a tudás kiiktatása. Adott esetben dr. K. Havasé.
Aki szeretett sokat beszélni.
@a.mocsing:
Nem dobhattam ki, és nem lehetett saját akaratom!
A viszonylagos jólétet – számait a legnagyobb sajnálattal akceptálva – szigorúan a hazai körülményekre értettem.
De jó, hogy írta a kereseteket: mennyibe is kerül nálunk egy föstmény? Egy kisplasztika? Egy grafika?
Na, ezek után, ha lehet, csak a nagyon gazdagok szórakozásaként írhatjuk le, amit képzőművészetnek nevezünk.
Másoknak maradnak a fali poszterek.
@timár.kati:
ja nem vettem magamra, “komolyan” irtam…már azt h egy kitalálásakor is liszenz-szerü müvet mértne lehetne, ha van értelme “reciklálni” (hogy maradjunk a KMKKlub szohasználatánál.)
@metamorphosis: Klassz, jöhet.
@ötvenkilenc: Látod? Te is pesszimista vagy 🙂 Akkor mit szóljunk mi itt, ugar-lakók?
Az ipartervesnek szóló javaslatod az, hogy írjon magánlevelet? Ez roppant elegáns megoldás lenne ha mondjuk az én fantáziám 19. századi Angliájában játszódna a történet, és nem az ugaron élnénk, ahol a hivatalok számtalan esetben semmilyen válaszra se méltatják a hozzájuk fordulót, mert arra játszanak, hogy az úgyis megúnja. Vagy te ebben inkább az optimista álláspontot képviselnéd?
Republic of Tranzit — ez vajon kikből áll? És valóban létezik úgy, hogy vannak közösen elfogadott és elfogadható “szabályai”? (És a République meg az Ile milyen viszonyban vannak egymással?)
De benne vagyok, tételezzük fel, hogy megírjuk a levelet, várjuk a választ. De közben történt már legalább 2 olyan dolog, amire úgyanúgy nem kaptunk választ. Meddig lenne illendő várni a válaszra?
@a.mocsing: Ebben az értelemben persze nincs copyright (csak copyleft), ok. De engem nagyon zavar(t) metamorphosis “ide figyeljetek kis hülyék, most megmondom a tuttit” hangneme, amihez képest annyira nem nagy szám, amit mond. A cselekvést hiányolja, erre csak annyi telik tőle, hogy előáll ezzel a ládás ötlettel. A tranzit-blog is lehetne ez a láda, már régóta, mégsem működik. (Arról nem is beszélve, hogy a blog lehetne egy valódi vitafórum, a láda pedig erre nem alkalmas, mert egyrészt egyirányú kommunikáicó, másrészt pedig a valódi válasz sem garantált. Olyan, mint egy fekete lyuk.) Arra pedig neki sincs semmilyen elképzelése, hogy hogyan is lehetne a dolgokat valóban működtetni.
@timár.kati:
a fene!!! nem bírom tovább! ez már a nemtom hanyadik jutalom amit nem kapok meg!!! :)))
@iparterves: kösz a magyarázatot a félreértéshez Örkény és egyebek kapcsán. Nácitermelésben egyetértünk. A többit, amit a szarról ír, nem értem pontosan, de ma reménytelen eset vagyok. A lényeg: így már nekem sem álszent amit ír.
@iparterves: @ötvenkilenc: Sem presszióval, sem pedig anélkül nem válaszol senki 🙂
@iparterves:
Oohhhh!
Tehat mar nem vagyunk hierarchikus viszonyban ?
Miota?
Mielött lementem volna az ujsagoshoz
még abban voltunk.
Ezt csak abbol gondolom mert egy szoval sem valaszolt
arra amit itt nyilvanosan elmeséltem két napja.
Bizom benne hogy tudja mire gondolok. . .
De ha mégsem, akkor eszébe juttathatom azt
a vegyes, és egyenlöre kitörölhetetlen,
emléket hagyo tettlegességét amelynek soran,
arccal egy bizonytalan szinü lepedö felé,
nekem kellett a tarkomon elviselnem
a maga bikavérgözös leheletét
ebben a bizonyos Brancusi-Basquiat-ügyben !
(tetézve ezt azzal hogy maga attol sem riadt vissza
hogy ezidöalatt félszemmel a Star trek 2.-t nézze,
miutan a balkezével lekapcsolta a Kossuth
a vizallasjelentését . .)
Vagy ezt mar elfelejtette ?
Mindezalatt nekem inkabb ugy tünt, hogy inkabb
maga akarta kijelölni nekem “a cselekvések iranyat” . .
és nem forditva.
—
Paprikaskrumpli! En csak javasoltam maganak valamit,
semmi több.
@ötvenkilenc:
Jesszus, hát nem orvoshoz ment?
Kár.
@Bobby Watson: Phuh, akkor jó.
A szar eltakarítása egy radikális javaslat volt.
úgy vettem észre, hogy Timár Kati tollából sem született meg az az átütő erejű elemzés, a dolgok lényegébe hatoló, és mindent egy csapásra megváltoztató kritika. de ha van korrupció – és mindenhol van – oly mértékű, hogy egyik fő oka lehet a rossz közérzetnek -, hát ezt szokták tenni: kérdőívekkel tájékozódnak, próbálják feltárni a módozatokat, és a felmérés alapján megpróbálják csökkenteni a korrupciós kockázatokat. Semmi sem olyan elbűvölő, annyira termékeny és annyira – a legjobb értelemben vett – érdekfeszítő, mint a közhely. És ha már Baudelaire-nél tartok, és a Romlás virágai első kiadásából öt példány kelt el, öt pozitív visszajelzés esetén nekilátok egy kérdőív összeállításához. természetesen örülnék minden segítségnek, a kérdések megfogalmazásához, a doboz elhelyezéséhez, a kiértékeléshez elkelne minden támogatás.
@metamorphosis:
1. Én továbbra is támogatom az ötletet.
2. Timár Kati kritikai feladata nem a “mindent megváltoztató kritika” – ez olyan régimódi dolog, amiben ugyan nem hiszek, de szentimentális lelkem szereti -, hanem a kritika és az érdeklődés ébren tartása.
Bizonyára olvasta, hogy T.K. szerint a szcénájukban az omerta törvénye uralkodik, ami számára nem szent és sérthetetlen.
Ez nem eléggé kritikai magatartás?
Most még csak “öt példányban” létezik ez a kritika, de elterjedhet és új magatartási szabályoknak vághat jó széles ösvényt.
Bizakodó vagyok.
@iparterves:
igazat megvallva én szorosan nem követem TK munkásságát, sem a bejegyzéseit, a feladait sem én szabom meg.
de ha így mondja, elhiszem, és ha engem kérdeznének, én is bizakodó vagyok, feltétlenül elismerem a kritikai szellem és a kritikai magatartás fontosságát.
@metamorphosis:
Akkor, ezt a dolgot, amelyben a maga részéről erősen karikírozva jelent meg Tímár Kati alakja, letudtuk.
Milyen kérdéseket tenne a kérdőívébe?
Közzétenné itt az első tervezetet, hogy az a pár ember – meg talán akadna még néhány – véleményezhesse?
Köszi.
@iparterves:
az a helyzet, hogy nem szeretek bármit feleslegesen tenni, gondolkodni pláne nem. de mit tudom én, jó lenne, ha kiderülne, hogy például lehet-e címlapot, cikket vásárolni egy-egy szakmai folyóiratban; létezik-e a ajándékozás gyakorlata jelentős embereknek, elterjedt-e, és milyen céllal ajándékoznak; elő lehet-e segíteni valamely művész kanonizációját, elismerését pénzzel vagy befolyással; létezik-e semleges megítélés; jó lenne, ha kiderülne milyen mindennapos kényszerek működnek a szakmában; mi az amit már nehéz elviselni; mit ítélnek el, és mit tartanak kívánatosnak. ezen még nem is gondolkodtam. tervezet csak akkor lesz, ha 5 példányra igény van.
@metamorphosis:
Na, ha így, akkor ne dolgozzon semmit. Felesleges.
Én olykor csak úgy is szoktam gondolkozni, tudom, hogy értelmetlen és céltalan.
Régimódi figura vagyok, sokszor mondtam már.
@iparterves:
nos én ilyen vagyok, hallgatok a ne dolgozz felszólításra. de akár Ön is kidolgozhat egy kérdőívet, ha semmi szükség nincs rá.
@metamorphosis:
Ön egy olyan “pre-payment” alapon dolgozó ember. Rendicsek.
@iparterves: (édelgő mezzo andante megköszöni az újabb szóvivést)
De azért én most megkönnyebbültem, hogy megtudtam, nem kell mindig gondolkozni. Mennyi időt eltöltöttem teljesen feleslegesen a gondolkozással! De még talán maradt pár jó évem, amit nem kell ezzel terhelnem.
Arra gondoltam, hogy beoszthatnánk a dolgot. Maga gondolkozhatna reggel 8 és délelőtt 10 között, én bevállalom az este 10 és éjfél közötti időszakot….
@timár.kati:
( édelg édelgve )
Szívesen.
Higgye el, én lennék a legboldogabb ember, ha a tengernyi kritikámból, amit összeírtam, legalább egyetlenegy elérte volna azt a hatást, amelyet meta a kritikai működés mércéjeként felállított.
Szégyellem leírni, hol jutnak általában eszembe a legjobb gondolatok, úgyhogy a szigorú órarendet nem vállalhatom.
@iparterves: (édelg folyt. sotto voce)
Hát, igen, az ön szavai már jóval túllépték a kritikus tömeget (konkrétan és metaforikusan is), mégse történik semmi. Abban azért még reménykedhetünk, hogy a hatás nem feltétlenül azonnali és direkt — mert van olyan is 🙂
A genius loci? Igen, az órarend szigorúnak tűnik, de csak szokás kérdése minden. Nekem az elején biztos lesz olyan, hogy ne adj’ isten délután 3-kor kapom magam azon, hogy gondolkodom, de némi odafigyeléssel és következetességgel megoldható az átállás. És aztán ne feledje az óriási nyereséget, amit a sok, felszabadult idő eredményez!
Na, jó, abbahagyom a hülye ironizálást, mert ha maga véltelenül komolyan veszi, akkor nem sok marad nekem…
@timár.kati:
Keserű (Ilona, Katalin? ) tapasztalatom az, hogy a kritikai tevékenység semmire sem jó.
Ezárt is szűnt meg szinte teljesen.
Néhány ősbölény még kitart, de a többiek inkább marketing-cikkeket írnak.
Ha meta akarna néháyn kérdést, fel lehetne tenni ilyeneket?
Művészeknek:
– Ön az eladott művei utáni jövedelmét a saját zsebébe kapja, és teljesen legálisnak és adómentesnek tekinti a jövedelemszerzés e módját?
– Mi a véleménye arról, hogy a közösség kötelessége a művészek eltartása, a műtermek fenntartása, a művészek közösségeinek támogatása?
– Szükségesnek tartja-e, hogy a kortárs művészetet az állami múzeumi formában gyűjtse?
– Ön kapott-e már közösségi megbízást, és ha igen, szerepet játszott-e benna az, hogy ismerte a kiírót, a zsűri tagjait?
– Ön szerint elfogadható-e az a gyakorlat, hogy a közösség pénzéből finanszírozott pályázaton művészkollégái döntsenek arról, hogy melyik művészkollégájuk kapja meg a megbízást?
– Egyetért-e azzal, hgy bizonyos pályázatokat meg se hirdessenek, hanem azokat meghívás alapján, két-három előzetesen kiválasztott művész számára írják ki?
– Egyetért-e azzal, hogy a nyilvános pályázatok közül a kiemelt jelentőségüeket nemzetközi pályázatként írják ki?
– Ha az előzővel nem ért egyet, akkor azzal egyetért, hogy Magyarországon közterületen csak magyar művész munkája álljon?
– Önnek volt már külföldön kiállítása, adott már el munkáiból magyarországon kívűlre?
S sorolhatnám még a hasonlókat. De hirtelenjében elég ennyi.
Mivel a művésztársadalom nyitottsága óriási, elképzelhetőnek tartom, hogy egy nagyobb mintán, úgy ötszáz művész megkérdezésével kedhetnénk az érdeklődést.
Elküldhetnénk egy kerdoiv@gmail.com címen nyitandó fiókból a kiválasztott ímél címekre, névtelenséget kérve, de elfogadva a névvel adott válaszokat.
Segít a címlistájával?
Aztán a kiértékelésben ajd segít meta.
Közlemény a Műcsarnok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörére kiírt pályázat eredményéről
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., mint a Műcsarnok Kiemelten Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója feletti munkáltatói joggyakorló pályázatot hirdetett a Műcsarnok Kiemelten Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére. A pályázati eljárás eredménytelen.
http://www.mnvzrt.hu/allasajanlatok/mucsarnok_eredmeny_20101229.html
örülök, ha bárki leveszi rólam a gondolokodás terheit, vagy együttgondolkodik. én is megnyitottam egy postafiókot: miszterpink@gmail.com címre is küldhetnek visszajelzést, kérdést, illetve ezt a blogot is naponta megnézem.
@iparterves:
Egy psychoanalitikus bizonyara élvezné a maga kérdéseit. . .
@iparterves: A maga kérdései 100%-ban relevánsak, ehhez nem fér kétség. Persze, ezeket már valamilyen — néha esetleg diffúz, de legtöbbször nagyon is koncentrált — formában itt (talán) mind feltette. Adva van az anonimitás lehetősége, mégsem élt senki se azzal, hogy érdemi választ próbált volna adni akár a részletekre is.
Ne haragudjon meg rám ezért, de én ezt a kérdőívesesdit az első perctől fogva fenntartással kezelem. Egyrészt, mert számomra meta egy teljesen hiteltelen (!) valaki, másrészt meg épp az önt ért ignorálás miatt. Harmadrészt pedig azért, mert szerintem ez inkább távolít a lényegtől, mintsem közelebb visz. A lényeg az lenne, hogy legyen olyan szabályok, amelyek a korrupció lehetőségét minimalizálják, és ezeket aztán valóban be is tartsák a résztvevők. Jó példa a tranzit közhasznúsági jelentése — törvény írja elő, hogy kellene ilyet készíteniük és publikálniuk, de még ők sem teszik meg.
A baj az, kimondom, hogy a szereplők ennek a rendszernek a fenntartásában érdekeltek, mert ebből profitálhatnak, és amíg ez így van, semmi se fog változni. Mi(ön és én, és talán még egy páran) persze jobban érezhetjük magunkat attól, hogy ezeket megbeszélhetjük (én feltétlenül) mind intellektuális, mind pedig lelki okokból, és nyilván, talán van valamilyen lassú és közvetett hatása is, ha ezeket nyilvánosan megfogalmazzuk, de szerintem ennek ezek a korlátai.
De kérem, ne hagyja, hogy pesszimizmusra hajlamos gondolkodásom túlzottan hasson önre és vitatkozzon velem! 🙂
@ötvenkilenc: Látod, milyen az élet? Idehozta nekünk a legjobb példát arra, hogy valaki pusztán a kommentjei alapján hogy válhat pillanatokon belül teljesen hiteltelenné — lásd metamorphosis. Csodálkoztam is, hogy te ezt szó nélkül hagytad 🙂
@timár.kati:
Nem lesz igy, de hagyj egy kis idöt, egész este erre gondoltam
de még nem tudtam kitalalni egy fantasztikus pirouette-t
amit ir a gyönyörü.
mar elindultam a szivacsban de nem ugy hogy minden lyukba “betértem” volna, még nem sikerült . . . pssst.
@b5: Kassa, jelentkezem a következőre! ( Ha lesz. nem lesz. )
@ötvenkilenc:
A pszichoanalitikusok már csak ilyenek.
Magának van?
Rendszeresen jár?
Esetleg beáll maga is headshrinker-nek?
Az csuda érdekes lenne.
@timár.kati:
Megértettem.
Az ignorálás fájdalmas, de nagyon jellemző tünet.
A kellemetlen kérdésekről nem kell tudomást venni, a kellemetlen(kedő) alakot el kell különíteni.
Nem a helyzet a vállalhatatlan, a kérdések rosszak, a kérdező pedig rosszindulatú.
Könnyű és egyszerű módszer a feltolakodó problémák elzárásara.
Abban egyetértek magával, hogy lassan ( de nem bitosan ! ) valami történhet, ha kellő energiákat fektetünk abba, hogy szóljunk a baljós dolgokról.
Azt nem tudom igérni, hogy erre képes leszek, de igyekszem, hogy ne nagyon lankadjon a figyelmem és az érdeklődésem.
Meta még nem mutatott igazán semmit magából azon kívűl, hogy “előre fizetendő” ” vagy előleg után kezd dolgozni”. Ez önmagában nem elvetendő.
Hogy képes volt leírni azt, nem gondolkozik, ha nincs miért, az jellemző, de hiteltelenné nem válik, tunyává igen.
“Ahol a személyes kapcsolatok döntenek el mindent, és nem az intézményi rendszer garantálja, hogy súlyos igazságtalanság márpedig nem történhet senkivel, ott a társadalom archaikus maradt, megrekedt a polgári forradalom előtt, vagy oda zuhant vissza, és a megfelelő személyes kapcsolatok híján mindenki pórul jár. Ez a kelet-európai korrupció alapja.”- mondja Spiró György
(http://www.es.hu/2010-12-21_az-epikai-hitel)
Kell ennél többet mondanunk?
nem szívesen reagálok semmiféle támadásra, a lelkemre sem veszem, úgy érzem feleslegesen tereli el a figyelmemet.
ha az a krédés, hogy miért nem teszik közzé a szervezetek a közhasznúségi jelentést – annak érzésem szerintegyik oka lehet pl. az, hogy túl sokat kell adminisztrálni, hogy nem könnyű jó könyvelőt találni (nem úgy értem, hogy nincs elég becsületes könyvelő, és olyan aki rendesen össze tudja adni a számoszlopokat, hanem nem könnyű besorolhatatlan személyek anyagi ügyeit követni, és nem könnyű besorolhatatlan tevékenységeket számlázni). Az én meglátásom szerint iparterves kérdései, bár más szempontból relevánsak, nem biztos, hogy alkalmasak rejtett mechanizmusok feltárására. Mindenképpen figyelemmel követem, azaz valamilyen visszajelzés alapján arra következetetek, hogy erre igény van, az ő hozzájárulása esetén igyekszem a felvetett problémára koncentrálva a magam legjobb tudása szerint átfogalmazni ezeket is – bármit is jelentsen ez az én hitelemre nézve.
@metamorphosis:
A közhasznúsági jelentés egyik része a mérleg, s azt könnyen közzé is tette a tranzit.
A mérlegsorok mögött vannak azok a tartalmak ( mennyit és kire költött az alapítvány Ű), amit szövegesen (!) kell közzétenni.
Jó könyvelő contradictio in adjecto, de írni Hegyi Dóra is tud! ( De nem akart. )
@ötvenkilenc: ok, bocs a türelmetlenkedésért!
@iparterves: Szerintem paradox módon épp az ignorálás mutatja, hogy itt valami fontos dologról van szó. Mert ha néha reagálnak is, akkor vagy olyan “érvekkel” jönnek, amelyek az ön névtelenségére vonatkoznak, vagy kiragadnak egy teljesen mellékes részletet és arra.
Én tényleg nem szeretnék több szót teljesen feleslegesen (az én szempontból) metára vesztegetni, de neki is sikerült az én önnek címzett kommentemből a legkevéséb fontos részt kiragadnia és azon rugóznia.
És most komolyan, mit jelent az, hogy ő fizetség nélkül nem gondolkozik? Ez nem tunyaság, ez nettó …. nonszensz (és akkor most finom voltam és nőies). És ne haragudjon, de ön kinek fizet előre? Mert én senkinek. Milyen alapon kellene?
Spiró jó (majd elolvasom az egészet), de itt nem pusztán egy történelmi “megrekedésről” van szó, hanem arról, hogy a résztvevők érdekei is épp ezt diktálják.
@a.mocsing:
Egy kedves barátom küldte el nekem az alábbi linket mindannyiunk épülésére:
a magyar képz‘mžvészeti életet sújtó sz‘nyeg alá söpört problémákat gyžjt‘ doboz: exindex.hu/index.php?l=hu&page=3&id=232
@timár.kati:
Nekem nem ezért a gondolkodásomért fizetnek ( még, ameddig ).
Megnéztem a 2002-es panaszládát, s látom, hogy Sugár professzor, Süvecz Emese és Hegyi Dóra voltak a kezelők.
Sokat taulhattak belőle!
@iparterves: Na, jó, akkor most elmondom mindenfajta ironizálás és szubtextualizálás nélkül, hogy az én meglátásom szerint a gondolkodás az nem egy olyan dolog, amit az ember csak akkor végez, ha ezért pénzt kap. Mert valaki vagy gondolkozik, mindenfajta idő- (lásd az én ironikus órarend-javaslatomat) és hely-korlát nélkül (lásd az ön legjobb gondolatainak szülőszobája), vagy nem. Valakinek a gondolkodás vagy a része/lételeme (mint a levegővétel), vagy nem. Ön szerencsére az előbbiek közé tartozik, míg meta az utóbbiak közé. Én szeretném magamnak azt a luxust megengedni, hogy az utóbbiak nem érdekelnek (még akkor is, ha ezért engem Bobby megszól majd).
SJ, SE és HD hallgatását én most nem minősítem, de a lista azért elég érdekes. Vagy ön nem így látja?
@iparterves: mármint a felvetések/kérdések listája.
@timár.kati:
A lét(állapot) határozza meg a tudatot.
Más a tudata 2002-ben egy még egyetemi tanárnak, egy még nem a multinacionális bank által finanszírozott alapítvány vezetőjének és ez utóbbi munkatársának.
Én amúgy mindig is nagyon bírtam a bohém és avantgárd egyetemi tanárokat.
@timár.kati:
A lét(állapot) határozza meg a tudatot.
Más a tudata 2002-ben egy még egyetemi tanárnak, egy még nem a multinacionális bank által finanszírozott alapítvány vezetőjének és ez utóbbi munkatársának.
Én amúgy mindig is nagyon bírtam a bohém és avantgárd egyetemi tanárokat.
@timár.kati:
A lét(állapot) határozza meg a tudatot.
Más a tudata 2002-ben egy még egyetemi tanárnak, egy még nem a multinacionális bank által finanszírozott alapítvány vezetőjének és ez utóbbi munkatársának.
Én amúgy mindig is nagyon bírtam a bohém és avantgárd egyetemi tanárokat.
Booocs a kétszeriért!
@iparterves: Lét/tudat — na, igen. Hogy is van az a mondás, hogy törekednünk kell arra, hogy úgy éljünk, ahogy gondolkodunk, másképp előbb vagy utóbb úgy fogunk gondolkodni, ahogy élünk. De nem tudom, ki mondta (és miért?). 🙂
Bohém? Ez olyan régimódian hangzik, nem? 😉
Avantgarde egyetemi tanár — ez nem egy contradictio in adjecto? 😉
Egy Habsburg a Műcsarnok élén?
December 29-én értesítette Petrányi Zsoltot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., hogy az általa kezelt Műcsarnok ügyvezető igazgatói pályázatát érvénytelennek nyilvánította. Lapunk információi szerint azért, mert a Szőcs Géza vezette kulturális államtitkárságnak saját, külföldi jelöltje van a posztra.
nol.hu/kult/egy_habsburg_a_mucsarnok_elen_
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=379674&referer_id=friss
@metamorphosis:
A katalizátor díjból kiindulva, én teljesen más irányba kérdeznék mint te. Mert olyasmi például mint a megvesztegetés csak egy szolid, formalizált rendszer kertén belül működik. A katalizátor díj viszont semmilyen, díjakkal szemben támasztott formai követelménynek nem felelt meg: Az ember azt sem tudta volna kit kell lefizetni, ha le akarta volna fizetni a zsűri egyik tagját. Ez a díj teljesen informális volt!
Én ezt kérdezném:
Milyen gyakran fordul elő, hogy személyesen ismerte egy önről döntő művészeti zsűri vagy bizottság legalább egy tagját?
0-tól 10-ig lehet válaszolni
0 = soha nem ismertem egy tagot sem
5 = az esetek felében ismeretem legalább egy tagot
10 = mindig ismeretem legalább egy tagot
Ha ez előző kérdésre nem 0-val válszolt:
Ön szerint hogyan befolyásolta ez az ismeretség a döntéshozatalt:
a. egyáltalán nem befolyásolta,
b. pozitív irányba befolyásolta,
c. negative irányba befolyásolta,
d. egyes esetekben negatív, más esetekben pozitív irányba befolyásolta.
A tenni- és minket informálnivágyók bejelentkezhetnek ilyen nicknameken is: 10b, 3a vagy 7c.
(b5-öt kérem, hogy comment formában nyilatkozzon.)
@Bobby Watson:
szerintem ez jó kérdés.kicsit részletesebben: 1. kérdés – hiszen sejtjük, szinte tudjuk, hogy a legtöbb esetben személyesen ismerik a zsüritagok a díjazottakat. de összeadódik a válaszadók tapasztalata, és tényszerű ismeret nyerhető. jó esetben az ismeretség azonban alig jelent valamit, láttunk már olyan fesztiváligazgatót, aki dúlt-fúlt a méregtől, mert a zsüri olyanokat díjazott, akinek a munkáját nem tartotta sokra, és tudjuk, hogy hosszú távon annak a díjnak lesz presztízse, amit méltó személyeknek ítéltek oda. 2. kérdés: a probléma – itt összeadódhat a válaszadók ítélete. Harmadsorban a gondolkodásmódot tartom jónak: “a díjakkal van valami”, “adódhat a díjakkal kapcsolatban más kérdés is, de szerintem itt érdemes tapogatózni”.
@b5:
én nem bánnám ha Francesca von Habsburg vezetné egy ideig a Műcsarnokot.
@timár.kati:
Dr. Dla habil. prof. Sugár János egyetemi tanár talán nem eléggé avantgárd?
Na látja.
@iparterves: Én ennél általánosabban vettem a kérdésemet :-)))
@timár.kati:
Általánosabban annyit tudok mondani, hogy minden dr. habil. prof. dla csak avantgárd lehet.
Erre predesztinálja őket címük, rangjuk, beosztásuk.
Ma az az igazán avantgárd, aki az establishment részévé vált és lehetőleg meg is gazdagodott.
Az ilyen művészek ideáira – amelyeket a társadalmi rang megerősít – mindig van vevő!
@metamorphosis:
Milyen előnyünk származna belőle? A neve?
A nemzetközi kapcsolatai?
Vagy több pénzt adna a kormányzat a Műcsarnoknak, mint korábban?
A Thyssen-Bornemissza gyűjtemény rendkívül vitatott, azonban Francesca von Habsburg mintha kevésbé zárkózna el a kritikától mint Christian Flick a berlini Hamburger Bahnhof esetében. Ami Francesca von Habsburgben rokonszenves lehet felsorolásban: gyűjtőként megtette azt a lépést, amit kevesen: elmozdult az anyagtalan művészet irányába – persze tudjuk, hogy nem anyagtalan a videó, a numerikus művészet sem, de a műtárgypiacon nem ezek az ágazatok a legnépszerűbbek. Jó projektjei vannak – Budapesten is átvonult az Against the Current kiállítás, igaz eléggé visszhangatalan maradt, és a magyar részvétel bizonyult a leggyengébb láncszemnek a vállakozásban. De külön rokonszenves, hogy észrevette a dunai árhullám okozta károkat – ez persze nem volt nehéz, hiszen a hajója nem tudott elindulni a konstancai kikötőből – és azonnal árverést rögtönzött az árvízkárosultak megsegítésére. Az árverezés összejött, és igen sikeres volt. Valaha ha nem volt trónörökös egy országban, Európában előszeretettel hívtak német arisztokratát a trónra, mert a németek könnyen levetkőzték a nemzeti hovatartozásukat, és azonosultak a régió érdekeivel. Persze Francesca von Habsburg nem német, de e tekintetben bizalmat szavaznék neki. Montenegróban már volt arra példa, hogy arisztokrata vállalt kulturális szerepet )a trónörökös), és annak ellenére, hogy végül lemondtatták, szerintem nem sikerült rosszul. Hirtelenjében ezek jutnak eszembe.
@iparterves: Ha ezt most ironikusan gondolta, akkor egyetértek. Illetve, amit az establishmentről ír — ha ez így van, akkor Mo. az egyik legavantgarde-abb ország. Hurrá!
@metamorphosis:
Igazi metás hozzászólás.
Jó ember ez, nm nyársalja fel a kritikusokat.
Észrevette az árhullámot: a saját hajója nem tudott elindulni.
Mi a németeket hívjuk be ( ha kell valakinek a korona, bár a már korántsem ifjú habsburg sósjúton van ), de FvH nem német.
Főnemesek is szerepet játszanak a kortárs szcénába. Tessen csak elolvasni a nagy aukciós cégek tanácsadói testületeinek a listáit.
Ha FvH pénzt hoz, mit Izlandon tervezte, kitűnő.
De meta, koncepciója van-e neki? Más független nagyembernek lenni, és más egy állami intézmény élén állni és meghatározott büdzsével dolgozni.
Ráadásul a mélynacionalista magyar művésztársadalom utálni fogja, mert ő túl modern.
Van, amit nem értettem: anyagtalan művészet, amelynek anyagtalansáát meg is cáfolta. Az a nagy szám, hogy videót gyűjt?
Szerintem az ma a példaértékű, ha az ember nem anyagtalan művészetet gyűjt, mert az az igazi “against the current”.
@timár.kati:
Bizony, igaz !
Az a szomorú érzésem, hogy BB sem lesz már sokáig igazgató, de Csák Máté fia sem.
Nagy változások várhatóak, mondják a szaggató izületeim.
Jó hír a tranzitnak!
FvH is a tranzit/Erste támogatott volt!
@metamorphosis:
Most nem tudom, hogy mi a jobb, ha erre nem is ír semmit az ember, vagy ha ír vlmit.
Akkor szerinted az kvalifikál vlkit egy művészeti közintézmény vezetésére h.:
– szimpatikusabb mint Flick
– gyűjt „anyagtalan művészetet“ (tehát h. gyűjtő egyáltalán)
– segíti az árvízkárosultakat
– arisztokrata (sic!!!!!) és ezért (???!!!) bízhatunk benne h. majd „azonosul a régió érdekeivel“
– és a végére az egyetlen dolog ami tényleg releváns az egészből: szerinted jó projektjei vannak.
Meglátásom szerint az ilyen irreleváns indoklás az én magyarországi irrelevancia-színvonalon megrekedt komment-blablámmal ellentétben, feltétlenül eléri a nemzetközi irrelevancia-színvonalat.
@Bobby Watson:
Azt a mindenit! Ez jó volt!
@iparterves: Sajnálom, hogy sajognak az ízületei, nem lehet jó érzés! Az én varázsgömböm épp be van párásodva, szóval nem tudok belenézni, sajna… A horoszkópok pedig jót ígérnek jövőre. De persze azt nem lehet tudni, hogy ez majd kinek lesz jó…
@iparterves: @Bobby Watson: Jó, amiket felvetettetek (bár én is sokat hezitáltam, hogy erre reagáljak-e vagy sem).
Én inkább azonban megfordítanám a dolgot és nem azt kérdezném, hogy miért “jó” a magyar szcénának FvH, hanem miért “jó” FvH-nak az, ha ő a Műcsarnok igazgatója.
@timár.kati:
Jó, nagyon is az.
A pénze, a nemzetközi bejáratottsága megvan, most már csak a Hivatal hiányzik.
Director of the Art Hall, Budapest, EU.
Isn’t it fantastic?
@iparterves: Ok, az erre vonatkozó szakirodalmat megtaláljuk Fieldingnél, Austennél, Thakerynél, de mit mond erről a kapitalizmus? Ár/érték arány?
@Bobby Watson:
nem tudom ki lenne jó jelölt, és az is biztos, hogy nem én döntöm el, ki vezeti majd a Műcsarnokot. de aki a döntéshozatalban részt vesz, és esetleg Francesca von Habsburg javára dönt, annak bizonyára szembesülnie kell valamilyen módon a Thyssen-Bornemissza gyűjteménnyel – a pillanatnyi kontextusban még inkább.
Az árvízi segélyezéssel kapcsolatban azt találtam rokonszenvesnek, hogy Francesca von Habsburg nem számolhatott előre a bajjal, de beépítette a projektjébe, pillanatokon belül megszervezte és véghezvitte az aukciót.
Csak azért, mert valaki arisztokrata vagy sem, nem bízom benne, pusztán történeti előzményt keresek, bár igazad lehet, és ez irreleváns.
Igen szerintem jó projektjei vannak, itt lehet utánanézni: http://www.tba21.org/
@metamorphosis:
Az aukció jó dolog, meg név is kell hozzá.
Az MKISZ szervez jótékonysági aukciókat, s azoknak a bevétele minimális, a tagság töredéke ad be valamit, s amit bead…
A TBA-val és a vagyonnal, meg ( ja, hol ez a drága Szabolcsi ? ) a hálózattal, amelynek magyar ember sohasem lesz integráns része ( Hegyi sem az, bár nagy név és jó név, de nem húzónév ) könnyebb a dolog.
A nemességet nem mi, hanem maga hozta fel érvként. Republikánus meggyőződésem miatt ki nem állhatom őket.
A kérdés szerintem az: milyen Műcsarnokot akarunk ( funkció, felelősség a magyar kortárs művészet jelenlétért, a nemzetközi részvétel súlya ), s ahhoz kellene embert találni.
ha nincs elkpzelés, akkor sem az embert kel “megtalálni2, majd lesz valami-alapon, hanem az embert, akinek megvalósítható programja van.
És képes is annak végigvitelére.
Petrányi nem ilyen volt. De FvH-nak nincsen programja, Igaz, ezzel kitűnően beleillik a mai magyar politikai-társadalmi világba.
@timár.kati:
Ha úgy gyűjt valaki, mint Soames, akkor abból baj lesz!
Ár/érték arány? Kié? FvH-é? Milyen értelemben?
Mit hoz és mennyiért?
Vagy: mit rak be és mennyit vesz ki belőle?
@iparterves: Én itt isten bizony küzdök, hogy meghalljam az idők szavát, vagy mi a bánatot…
A regényeket más okból említettem, nem a gyűjtés miatt. Mire gondol a Soames-nál? Nem ugrik be, bocs!
Ár/érték arány — Az ön asszociációi is érdekes kérdéseket vetnek fel. De ön az előbb említette, hogy FvH akar magának egy hivatalt. Erre írtam, hogy akkor vajon mi ennek a “hivatal” nevű kapitalista árucikkenk az ár/érték “együtthatója”. Ennek a hivatalnak is van egy ára (ez nyilván leginkább szimbolikusan jelentkezik), amiért a “vevő” kap valamit. Nem egy általánosságban vett hivatalt, hanem ezt a konkrét hivatalt. A kérdésem arra irányult, hogy milyen ár/érték arányról beszélhetünk ebben az esetben.
@timár.kati:
Soames halálára. Ha jól emlékszem a regényre- bár inkább az öreg Forsyte, meg a kutya halála volt a megrendítő – egy kép megmentésének kisérlete miatt halt meg a nem túl szimpatikus főszereplő.
A Hivatal felbecsülhetetlen értékű. Újabb ajtókat nyit meg, s az EU-beli bejáratot is fölpattintja.
Most nem egyszerűen valami gazdag mecenásnő, hanem egy EU-kompatibilis hivatalnok áll majd előttünk.
Mi pedig leborulhatunk a kultirális kormányzat nagyszerűsége előtt, hogy egy gazdag és szakértő hírességet nyert meg a kortárs művészet ügyének, aki a hálózatával pezsgő szcénát hoz létre.
Maguk pedig majd csodálkoznk, amikor a PdP árveréseit a Műcsarnokból közvetíti a liveauctioneeers!
Hát ennyi nem elég!
@iparterves: Én erre szokásomhoz híven egyáltalán nem emlékszem. Csak nem a tűzből (a tűz egyébként is olyan angol) kellett azt a képet kimenteni? Mert akkor a kör tényleg bezárul és az szép lenne 🙂 Én csak arra emlékszem, hogy az ifjabb Jolyon művésznek (!) áll és ettől a családi fekete bárányává válik, de titkon mindenki rá irígykedik és az ő szabad életére, és a végén még az öreg Jolyon is valahogy “kibékül” vele, vagy mi. (Annak örülök, hogy Soames magának sem a kedvence :-))
Az a vízió, amit ön felvázol, az nekem nehogy nem elég, de már sok is (természetesen a jóból!)! Ha megvalósul, akkor már csak azon fogok csodálkozni, hogy ön mennyire pontosan megjósolta előre. De azt azért nem gondoltam volna, hogy egy “gazdag mecénásnő”nek az a vágya, hogy “EU kompatibilis hivatalnok” legyen belőle. Még fordítva jobban el tudnám képzelni.
Akkor most már csak egy kérdésem van (egylőre): hol vannak a beígért kazah szakemberek?
@timár.kati: De, a tűz.
Jolyon nem csak fekete bárny, de gazdag is lesz. S a Nő is az övé! A szegény Soames pedig szenved, szenved s szenved.
Az Irene-t még az öreg Jolyon is szerette, s éppen akkor hal meg – s üvölt a világba bele a kutyája ! -, amikor arra gondol, hogy összekötné a sorsát a Nő-vel.
Nem tudom, mi mozgathatja FvH-t, de hogy nem az anyagiak, az feltételezhető.
Ezért gondoltam arra, amire gondolni mertem.
Kérdésére a válast Szőcs Géza kultúráért felelő államtitkár tudja megadni, aki a Mancs- és a Népszabi-beli nyilatkozatai szerint eléggé felkészült arra, hogy a kutúrát érintő valamennyi kérdésben a megfelelő döntést meghozza.
a szcena miert reagalt kesve, ha egyaltalan reagalt?
a szcena lobbiereje miert zero?
miert vannak csak alkalmatlan jelentkezok egy intezmeny vezetesere, -ez a valasztek?
@b5: Kérdései, ahogyan mondani szokták: jogosak.
A szcéna, ahogyan Tímár Kati bejegyzéseiben olvasható, nem is vesz tudomást az ilyen dolgokról. Mert nem akar. A kérdés nincs, s ha van, akkor majd azok, akiknek politikai kapcsolataik vann( vadásznak, halásznak, madarásznak ), majd igyekeznek fúrogatni a jelentkezőt és “hátulról mellbe” támadni.
Az AICA örült, hogy pályázat van. Most pofánvágták őket ( pont annyira demokratikusan eljárva, ahogyan Mélyi AICA elnök a pályáztatás módjait maga is elírta: nem baj ameghívásos, sőt! ) a többiek viszont még ennél is nagyobb csendben vannak.
Ki lesz a magyar befutó FvH mellett, ez ám a kérdés? Ki lesz, aki a napi robotot elvégzi, aki a magyar művészekkel kapcsolatot tart? Aki villámhárítóként működik?
vann= vannak ( persze, hogy már )
@b5: Nem voltak alkalmatlanok, a pályázat nem volt eredményes.
Nagy különbség.
Megkérdezhetjük: tessék mondani, kik bírálták el a pályázatokat?
ugyanazt a válast kapjuk majd, mint a mi tranzit katalizátor-díjunk ügyében. A hosszú és méla hallgatást.
maga már látta a díjkiosztó videóját és fényképeit?
Nem?
@iparterves: Jó, ha tűz, akkor megnyugodtam :-))
De azért engedjen meg egy kérdést, mert teljesen el vagyok bizonytalanodva — ön érti, hogy én itt mire célozgatok vagy arra próbál “rávenni”, hogy blamáljam magam és még egyértelműbben leírjam, hogy mire gondolok? 🙂 Remélem, az előbbi 🙂
Az AICA-pont önnél (bér ezt a csörtét nem velem vívja).
@timár.kati:
Nem értem, mit kellene értenem.
Értem-e a könyveket, értem-e a kazah munkaerőt?
Mire gondol?
( Remélem, semmi sznobéria, meg felkapaszkodottság nincs a dologban, mert az méltatlan lenne a nagy ügyhöz! )
@iparterves: Könyv és kazah, ok, azt tudom, hogy érti.
Mint tapasztalhatta, a virágnyelv sajnos nincs azok között, amelyeket beszélek, szóval most bajban vagyok. Mert az egyik oldalon persze van sznobéria és felkapaszkodottság (és annak is a furcsa és eléggé destruktív elegye), a másikon meg nem tudom, mi van. Tényleg a mi kis “nyamvadt” Műcsarnokunk lenne az egyetlen “Hivatal”, amit a szóban forgó jelölt megkaphat az európai palettán? Ennél jobbat el sem tudna a maga számára (a jelölt) képzelni? Meglehet. Mindenesetre nagy kár, hogy a Monty Python már abbahagyta…
@timár.kati:
A másikon a “megmutatom minedenkinek, mit tudok én, ha hagynak és szabad kezet kapok, nemzetközi központtá teszem ez a Műcsarnokot” egybefonódik a ” végre sikerült egy nem túl drága, de jól csengő nevű igazgatr kapnunk, aki még a műgyüjteményét is idehozza, s a neve meg a gyűjteménye majd vonzóvá tesz bennünket is, ha pedig nem működik jól a Műcsarnok, azt is kibírjuk” gondolatával.
BÚÉK!
@iparterves: BÚÉK!
(A következő epizódban kitárgyalhatjuk majd a privát és a köz már érintett kérdését, az egyik kedvencemet :-))
Tisztelt Kommentelők!
Trubeckoj hercegnek egy, az európai kultúra egységesítő és nemzetromboló tendenciái elleni filippikája, amelyet a múlt század harmincas éveiben írt, megjelent a 2000 októberi számában.
Az európai Bábel sajátos, nehezen szokható sajátos szabadsága az egyéni vélemények súlyos sérelmét is okozza, a kifejezésnek nem ad, nem enged teret, s az olyan véleményeknek igyekszik már a legelején a “nyakát szegni”, amelyek nem illeszkednek abba az értékrendbe.
Mindenki számára, aki betűvetéssel foglalkozik, ezért sajátos módon és még sajátosabb technikákat alkalmazva kell megfogalmaznia kritikai észrevételeit az új esztendőbe.
Ehhez nekem a legjobb segítséget ad az egyik legkitűnőbb filozófus, filozófiatörténész, politikai gondolkodó- és tanácsadó, nemzedékek nevelője, Lánczi professzor fordításában magyarul az Atlantisznál megjelent Leo Strauss tanulmány, Az üldöztetés és az írás művészete.
Egyik első dolgom az év elején, hogy újra elolvassam és a tanításait kövessem. Az európai kultúra túlgondoskodó, megelőző csapásokat mérő és büntetni is tudó korifeusai elleni hatékony műveleteket így el lehet végezni.
Tisztelettel ajánlom mindenkinek, aki számára gondot okoz az, hogyan feleljen meg írásaival az új korszak új tartalmi és formai kihívásainak.
( ez a helyes és egyetlen érvényes változat, az előző elolvasása veszélyes lehet, sem variációnak, sem a szerzői igazi gondolatai kifejtésének nem tekinthető )
Tisztelt Kommentelők!
Trubeckoj hercegnek egy, az európai kultúra egységesítő és nemzetromboló tendenciái elleni filippikája, amelyet a múlt század harmincas éveiben írt, megjelent a 2000 októberi számában.
Az európai Bábel számunkra nehezen szokható, sajátos szabadsága az egyéni vélemények súlyos sérelmét is okozza, s az egyéni vélemények kifejezésnek nem ad, nem enged teret.
Az olyan véleményeknek igyekszik már a legelején a “nyakát szegni”, amelyek nem illeszkednek abba az értékrendjébe.
Mindenki számára, aki betűvetéssel foglalkozik, ezért sajátos módon és még sajátosabb technikákat alkalmazva kell megfogalmaznia kritikai észrevételeit az új esztendőben.
Ehhez nekem a legjobb segítséget az egyik legkitűnőbb filozófus, filozófiatörténész, politikai gondolkodó- és tanácsadó, nemzedékek nevelője, Lánczi professzor fordításában magyarul az Atlantisznál megjelent Leo Strauss tanulmány, Az üldöztetés és az írás művészete című írás adja.
Egyik első dolgom az év elején, hogy újra elolvassam és a tanításait kövessem.
Az európai kultúra túlgondoskodó, megelőző csapásokat mérő és büntetni is tudó korifeusai elleni hatékony műveleteket így, követve az írás szavait, el lehet végezni.
Tisztelettel ajánlom mindenkinek, aki számára gondot okoz az, hogyan feleljen meg írásaival az új korszak új tartalmi és formai kihívásainak anélkül, hogy a vélemény szabadsága nálunk még érvényesülő elvét elhanyagolná vagy feladná.
@iparterves: Most örültem csak igazán, hogy kyb. egy éve megvettem ezt a nagy monitort a 12″-os laptopomhoz, mert scroll-ozva nem tudtam volna a két verziót összevetni — bár a másodikat tartja a szerző autentikusnak, de én, mint filosz és alkalmi szerkesztő, kíváncsi voltam a különbségekre.
Persze ez csak a belerázódó, édelgő rész, nem a lényeg.
Az elmúlt időszakban nekem is többször eszembe jutott ez az írás, amit még pár hónapja az ön javaslatára olvastam el.
Lenne azonban a dologgal kapcsolatban néhány észrevételem.
Az egyik, hogy a szöveg vitathatatlan morális és gondolati kvalitásai ellenére praktikusan nem ad arra nézve útmutatót, hogy mindezt a gyakorlatban hogyan is lehetne megvalósítani.
A másik, hogy ha ’89-nek volt bármiféle értelme, akkor ezek közül az egyik legfontosabb nyilván a szólásszabadság megteremtése. Ami Mo-n már így is és eddig is elég problémásan valósult meg, de most kiderült, hogy annál még volt/van lejjebb. Az én idealizmuson ez ellen azonban tiltakozik.
Szerintem a dolgokat vagy nevükön kell nevezni, vagy akkor nincs értelme a beszédnek. Én vállalom ennek a teljesen eszement meggyőződésnek a konzekvenciáit (hacsak valaki nem hajlandó és képes engem megtanítani a sorok között olvasni, de erre nem látok sok esélyt).
Nem tudom.
@timár.kati:
Ha figyelmesen olvashata L.S. művét, akkor tudhatja, hogy a két változat közötti esetleges eltérésnek milyen jelentősége lehet.
Ha figyelmesen olvasta a szövegemet az L.S intenciók szerint, akkor nem a már maga által leírtak alapján értelmezné az írást.
Megnézné, mit is akartam mondta, hogyan mondtam és tényleg azt mondtam-e, amit mondani akartam, illetve a mondanivalóm az-e, amit maga annak tartott.
Olvasson újra!
@iparterves: Így lesz, olvasom újra, valószínűleg tényleg nem voltam elég figyelmes. Bár 3 vagy 4 jelentős különbséget azért regisztráltam. (Illetve az is lehet, hogy semmi érzékem sincs a sorok közötti olvasáshoz, azért ez is egy lehetőség, még ha hervasztó is.)
@timár.kati:
Nem a sorok között kell olvasni ( vagy ott is ), inkább a szöveg célzatossága az, amit a figyelmébe ajánlok.
A vallomásosság nyíltsága és a referenciák teljes egyértelműsége, amely a célt is teljesen beazonosíthatóvá teszi.
ár/érték/mücsarnok/program/1
– mindenkit kirúgni a Műcsarnokból
– 4 évig 0 ft-ból működtetni
– ár: 0 ft
– érték: a semminél több (még azt is el tudom képzelni h a mostaninál is…)
ár/érték/mücsarnok/program/2
– együttműködés a Tesco-val
– egy teljesen hagyományos Tesco-t rendezni be a Műcsarnokban
– minden megvásárolható
– jelképes belépőjegy (pl.: egy bevásárlókocsi elkötéséhez szükséges coin-nyi)
– pénztárosok, árufeltöltők fiatal képzőművészekből toborozva
(ezennel jelentkeznék is, de másra is ha valaki tud valami ócska munkát 🙂
– …
– ár: 0 ft (sőt, valószínűleg busás haszon, a Tesconak uis remek reklám, stb.)
– érték: unikális szocio-pop-art
BÚÉK
(Boldog Új Érvet Kívánok)
loopholetohappiness.blogspot.com/
@a.mocsing: BÚÉK!
Mindenkinek!
@a.mocsing:
Ötlete jó, sőt továbbfejlesztésre érdemes.
A magam részéről a képzőművészek közreműködését ( lásd: sorkatonaság újbóli bevezetése ) kötelezővé tenném a műcsarnok fenntartásában, működtetésében.
Gondolok itt arra, hogy pedagógiai szempontból kiemelkedő fontosságú lenne, ha a jegyszedői státusokat ingyenes képzőművészek-alkalmazottak töltenék be.
Olyanok, akik egyben hoszteszként ( lásd: Ludwig Múzeum! ) segítik a véletlenül betévedt látogatót az eligazodásban.
A közvetlen, a mindennapi materiával való érintkezést a takarító-szolgálat művészi ellátása jelentené. Vetésforgószerűen jöhetnének a művészek.
A szeniorátust szigorúbban vennem: az idősebbek és rangosabbak kimaradhatnának ezekből a hétköznapi dolgokból, de mindazok, akik az FKSE vagy a FISE tagjai szeretnének lenni, vagy egyáltalán: az egyetemeken végeznének, kötelezően évi 60 óra közmunkát látnának el ( a választásuk szerinti területen ) a Műcsarnokban ( lásd: az oktatási kormányzat terve az érettségi feltételeiről ).
Aki nem vett részt az önkéntes kötelezőben, az nem kaphat diplomát és/vagy nem lehet a stúdiók tagja.
A Stúdió tagságot minden 35 év alatti művész számára kötelező tenném, így a mindenkor utánpótlás biztosított lenne.
Arra is figyelmet fordítanék, hogy az intézmény pénzügyi háttere megfelelő legyen. Ezért minden Stúdió tag, MKISz tag vagy más művészeti egyesület tagja, és bárhol anyagával megjelenő művész, évente legalább egy alkotásának piaci árával azonos összeget köteles lenne a Műcsarnok számára felajánlani.
Aki ezt nem teszi, 5 évig sehol sem állíthat ki, s – mivel bevezetném a külföldre való műtárgykivitel teljes állami kontrollját és engedélyeztetését is – külhonban sem állíthatna ki.
A koncept-munkák tekintetében a neten feltöltött és elküldött munkák is szigorúan képzőművészeti alkotásoknak számítanak, s ebben – ha a pénzről van szó – vita nem lehet.
Az ingyenesség ötlete remek. Az az érdekes, hogy az Albertinába a gyermekeim ingyenesen léphetnek be az EU belső szabályai szerint, de ugyanez szabályok a magyar múzeumokban “nem érvényesek”.
Ha érvényesek lennének, akkor sok ifjú ember elmehetne, s nem kerülne egy család belépője egy heti megélhetésbe.
@a.mocsing:
Ha úgy kell érteni, hogy PZS ( pézsé ) működésével nem volt teljes mértékben elégedett, akkor elégedetlenségéhez csatlakozom ( ha megengedi ).
@iparterves: Olvasok és olvasok, újra meg újra, az ön szövegét is, meg LS-t is, és még mindig nem értem, hogy hol a hiba. Hogy amit én írtam, az miért félreolvasása/meg-nem-értése egyrészt az ön írásának, másrészt LS esszéjének. (Illetve még az is lehet, hogy “túl” jól értem, amit ír, valamint még az is egy verzió, hogy most itt valami kísérletnek lettem a része, a nyuszija, ezt csak ön tudhatja. Ha az ön szövegében fel kéne ismernem LS mondatokat, akkor sajnos, nem én vagyok az ön célközönsége, mert én ebben nagyon rossz vagyok, mint ezt már többször is írtam.)
Az idézett LS kiadás 27-29. oldalig szinte szó szerint “lefordítható” a mai helyzetre, ez tiszta sor.
Az én problémám a 29. oldal végén kezdődik, átmegy a 30-ra és a 31-re, ahol most felfüggesztettem az olvasást, hogy leírjam, amit gondolok, aztán majd folyt. köv.
Amikor Strauss a történészről beszél, akkor sajnos, azzal maximálisan nem értek egyet. Egy jó írásmű sohasem lehet feleslegesen szószátyár és mellébeszélő. Ha egy írásban mindössze pár mondat az, amit a lényeget hordozza és az egész körítés csak ennek “álcázására” szolgál, akkor az csak konkrét és bizonyos fizikai megtorlás esetében akceptálható, ha ezt a fajta írásmódot választja egy szerző. Én a magam lyukacsos és felszínes ismereteiből nem tudok egy olyan szöveget sem előbányászni, mely erre lenne példa, azaz hogy egy jó szerző egy ilyen, kizárólag a körítés célját szolgáló, de igazából minőségi szöveget állított volna elő. Nem tudom elképzelni, hogy ez hogyan lehetséges. Szerintem ez contradictio in adjecto.
Abban LS-nak igaza van, hogy a cenzor feladata a bizonyítás, de erre az élet szolgáltatott az elmúlt napokban egy csodálatos ellenpéldát. Az, hogy hatalmi szóval bármit lehet állítani, még valótlanságot is, amiről egyébként minden épelméjű ember látja, hogy hazugság, de semmit nem tehet ez ellen a szándékos “félreolvasás” ellen. Ha gondolja, és nem esik le önnek így hirtelen, hogy mire gondolok, akkor kifejthetem, nekem már úgyis mindegy…
@timár.kati:
Mit ír LS azokról,akik a legteljesebb konformitást tanusítják a rendszerrel szemben, de éppen ebben a belegyezésükben fejeződik ki, a túlzott hangsúlyokkal pl. az, amit modani akarnak?
Ennyi és nem több.
Ha elolvassa ebből a szempontból – de hát ez résezmről már a legteljesebb önfeladás -, akkor egyértelművé válik a szöveg ( amelyet kijavítottam egy kicsit, s “megtévesztésül” írtam fölé az “irányadó” mondatot.)
@iparterves: Ez a vita egyre bonyolultabb lesz, még akkor is, ha esetleg ön úgy érzi, hogy már “teljesen feladta magát”. De azért az én fafejűségem ne szegje kedvét — mert még van folytatás 🙂 Mindjárt jön is, de előtte még reagálok arra, amit a legutolsó kommentjében írt.
Ez a “túlzott azonosulás” veszélyes dolog és csak 1 hajszál választja el a valódi azonosulástól. De hogy maga a hajszál miből áll, hogyan néz ki, nem könnyű definiálni. Nekem rögtön az NSK és az Irwin jutott az eszembe, amikor épp Zizek védi meg őket azzal, hogy azért nem tekinthetők semmiképp se fasisztának, mert az azonosulásnak egy túlzott foka figyelhető meg az ő esetükben. Épp ezzel a túlzással csak át az azonosulás kritikába. Nem tudom, Zizek olvasta-e LS-ot?
Csakhogy a napi tapasztalat ennek mégis ellentmond. Szerintem mind a ketten napestig tudnánk a példákat sorolni arra, amikor megvan ez a túlzott azonosulás, már szinte parodisztikus szinten, de szánalmas módon szó sincs pardóiáról vagy kritikáról. Kell itt még valaminek lennie (ennek a bizonyos, definiálatlan hajszálnak), ami átbillenti a mérleget — és akkor most teljes a kézavar (legalább az teljes).
Visszatérve a LS-ra, én akkor is vitatkozom az ő álláspontjával. Érdekes, hogy amikor az ősszel elolvastam a szöveget, akkor más volt a véleményem, mert az egész túl absztraktnak tűnt, de az élet teljesen lerántotta a praxis szintjére. Itt, ezen a szinten azonban súlyos és valódi konzekvenciák is vannak és ezekhez a szöveg számomra mégsem kínál megoldást. Ha ön ezt másképp látja, akkor kérem, írja meg, hogy miben.
Most eljutottam a 2. “fejezethez”, ami a gondolat-szabadság kérdésével nyit. Már korábban, a Bodó Balázzsal folytatott vitája kapcsán is akartam írni, Bodónak addresszálva, hogy szerintem gondolat-szabadság mindig is van, mert azt, hogy valaki magában mit gondol, senki se tudja ellenőrizni (ez még az 1984-ben sem volt egyszerű). Az, hogy ezt a véleményt szabadon ki is lehessen fejezni, már egy másik kérdés.
Egy másik felvetésem a szöveg “születésére” vonatkozik. Nem tudok attól elvonatkoztatni, hogy a magyar kiadás tanúsága szerint a szöveg 1941-ben jelent meg először, ami miatt nekem személy szerint nehéz elvonatkoztatnom a konkért történelmi helyzettől. Illetve attól is, hogy a szöveg mennyiben polemizál más filozófiai/történettudományi irányzatokkal és művekkel (lásd. különösen a 31-33 oldalt).
foly. köv.
@timár.kati:
A túlzott azonosulás veszélyes lehet, ha a hangütést nem figyeli valaki és az intencikra sem hely hangsúlyt.
Abban igaza van, hogy ma a legvéresebb gyakorlattá kezd vagy fog válni mindaz, amit 1941-ben L.S megírt általános érvénnyel.
Ha elolvasta a Maimonidesz-értelmezést is LS könyvéből, akkor – bár átrágnia magát az embernek azon a szakszövegen irgalmatlanul nehéz – az írás és az üldözés, az írás és az író rejtekezése, az írás “felszíni” mondandója és valós, tényleges mondanivalója közötti ellentétek és átmenetek még jobban észrevehetőek.
A BB-nek írandó szövegében kifejteni akart szabadság-koncepcióról – tudja, nem vagyokteoretikus alkat, inkább, ha lehet irodlmi művekben utazom – Konrád György Agenda I.-ének szövegei jutnak eszemben, azok a passzusok, amelyek a belső és külső szabadságról szólnak.
@iparterves: (folytatás — ha még nem unalmas)
Amikor LS a 35. oldalon arról beszél, hogy a régi és az új nézetek között milyen váltások lehetségesek, akkor nekem 2 dolog jutott az eszembe (illetve több, de most 2-őt írok le). Az egyik, hogy az új is egyszer régi lesz és meg fog változni. A másik, hogy az 50-es, 60-as években volt egy képzőművészeti sorozat, amely a “realizmus” nevet viselte és pl. ebben jelent meg Rembrandt. Ez talán mégis az ön tézisét igazolja, de ugyanakkor érdekes adalék LS-hoz is.
A “történelmi egzaktság” kategóriája, amit LS olyan egzaktnak vél, igazából nem más, mint a történelmi tények egy bizonyos szelekciója. (Ez — mármint a történelmi egzaktság kétes volta — mintha már Nietzsche-nél is felmerült volna, de lehet, hogy tévedek.)
“Senkinek nincs joga egy bekezdést kiiktatni vagy a szöveget kiigazítani, mielőtt a kérdéses szöveg valamennyi lehetséges értelmezését nem vizsgálta meg alaposan — s a lehetőségek között szerepel az is, hogy az írás ironikus.” (p. 36) Ez ön szerint itt, a mi vitánkban egy kulcsmondat? Esetleg?
Azzal elvben egyet lehetne érteni, hogy “egy szerző igazi véleménye nem feltétlenül azonos az általa legtöbbször hangoztatott nézettel.” (p. 36) Ez már szinte elmenne egy mai PR szövegnek is, de azért lehet nagyon kontraproduktív is.
A sorok közötti helyes és helytelen olvasás közötti különbségtétellel azonban véleményem szerint adós marad LS. (p. 38)
folyt. köv. (az utolsó rész)
@timár.kati:
P. 36 – Igen!
P. 38 – számomra ugyan nem.
Én egyben olvastam a szöveget, s annak kikezdhetetlen logikája pontosan végigköveti azt az utat, amellyel a szöveg létrehozója ( ismétlések, csapdák, rontások révén ) eligazítja, vagy eligazítani akarja az olvasóját.
Aki vagy felkészült erre, vagy nem.
@iparterves:
p. 36 — örülök!
p. 38 — abban az értelemben gondoltam, hogy ha valamit sokat ismétlenek (mai áthallás), akkor az hihetővé is válik.
Rontások, stb — de azt a kérdést maga LS is felteszi, hogy mi alapján dönthetjük el, hogy ezek szándékos rontások, stb., vagy akaratlanul, “butaságból” történnek? Én ehhez még hozzátenném, hogy ez azt is feltetelezné, hogy az író minden egyes leírt írásjelet 100%-osan tudatosan ír le, de szerintem ez nem lehetséges.
A Maimonides-t megpróbálom abszolválni.
Azt nem tudom, hogy én teoretikus alkat vagyok-e vagy sem, de itt most kifejezetten a praxis szempontjairól beszélek. Mert a mai helyzetben az sokkal fontosabb szerintem, mint elméleteket alkotni (az is fontos, de csak a praxis után). Konrádnak ezt a könyvét sajnos nem ismerem, de valóban a belső és a külső szabadságról beszélek. Ő mit ír?
Felkészültség — de ön szerint az nem megy a hatékonyság rovására, ha csak az képes a sorok között olvasni, aki erre felkészült? És ki határozza meg, vagy milyen módon lehetne meghatározni ezt a szintet? Ez nekem így túlzottan elvont.
Most befejezem a 3. részt. (De a spanyol inkvizíciós Monty Python-utalásomat itt teszem meg. Remélem, nem veszi tőlem rossz néven.)
@iparterves: A 3.rész a következő mondattal kezdődik (p. 39): “Az üldözés fogalma egy egész sor jelenséget ölel fel, a spanyol inkvizíciótól egészen a legenyhébbig, a társadalmi kiközösítésig.” — most magára bízom, hogy megpróbálja elképzelni, mire is gondolok én, amikor ezt kiemelem.
p. 40 — hozzám ez a rész nagyon közel áll.
p. 41 — nem szeretem a “kiválasztottságot”. Ráadásul itt ez még társadalmi szempontból azzal is meg van “spékelve”, hogy az igazság birtokosa adagolja (vagy akár torzíthatja” is) az igazságot a tömegek (nem-kiválasztottak számára). Sajnálom, de én ezzel nem tudok egyetérteni, sem az elmélet, sem pedig a praxis szempontjából.
p. 42, első bekezd. utolsó mondata: “Mégis, ahogy egy liberális teológus megjegyezte, a leleményes Odüsszeusz eme követői esetleg őszintébben voltak, amikor ‘fennkölt hazugságnak’ nevezték azt, amit mi ‘az egyén társdadalmi felelősségeként’ szoktunk emlegetni.” — ez az a mondat, ami mellé már az első olvasáskor is egy kérdőjelet tettem, mert nem értem.
p. 43, 2. bekezd, 1. mondat: “Az exoterikus irodalom azon a feltevésen alapul, hogy vannak alapvető igazságok, melyeket tisztességes ember nem tár a nyilvánosság elé, mert aok sok embernek bajt okoznának.” — én épp az ellenkezőjére látok példát szép számban. Ez a mondat engem nagyon zavar.
Nehéz nekem ezt az írást abban az egységben látni, amiben ön javasolja.
@iparterves: Дада!
Kapitalista szombat.
@timár.kati:
P.43. – mert azok az ezoterikus irodalomban vannak, s az exoterikus irodalom szövegei egyszerűen nem tudnak mindent magukba foglalni: így a legalapvetőbb igazságok LS számára – lásd maimonidesz – az ezoterikában vannak jelen.
Bevallom, nem vettem kezembe a könyvet, ezért a kiválaszottságról most nem tudok mit mondani, ahogyan Odüsszeuszról sem – de utána fogok nézni.
L.S. szövege – éppen ahogyan elemzi az írás módját – a legjobb példa arra a sokszorosan csavart és rejtőzkodő, de mégis a valóságra koncentráló, s az exoterikus szövegekbe az ezoterikus igazságokat belevivő írói magatartásra, amelyet oly szépen leírt, s amelynek követése sokak számára az életben maradás egyetlen esélye volt/lehetett.
Az alkalmazkodás, még a túlzott alkalmazkodás is a rejtett kódokkal, a gondosan adagolt és nem mindenki számára nyilvánvaló iróniával, a tévedésekkel, az elírásokkal, a nyilvánvaló utalásokkal elviselhető mértékű megadást tesz lehetővé és egyértelmű lázadást, ellentmondást, érthető és dekódlható formában.
Ezért és ennyiben számomra egységes a szöveg, s ellentmondásait nem igazán kutattam ( biztos vannak benne ).
@a.mocsing: Ma vasárnap van. A kapitalisták azonban sohasem pihennek.
Esetleg, ha még nem olvasta volna, ajánlom szíves fogyasztásra az említett rövid írást.
@timár.kati:
A Konrád könyv kissé molett, majd’ 700 oldal, most nem kerestem meg a helyet benne pontosan, de olyasmit ír, hgy a külső szabadsághiány idején is van lehetőség belső szabadságra. ( Na ennél azért szebben írva és részetesebben kifejtve egy antagonisztikus barát, Dragomán /nem az! / számára. )
Felkészültség-kérdi. Én is ezt kérdem magamtól, aki filozófiailag műveletlen, képzőművészeti szempontból képzetlen, irodalomból felkészületlen, szakmájában amatőr maradt.
A tudások összeadódnak, jó esetben egymásra rétegtődve kiadnak valami kulturális mintázatot, amelyre helyezve az LS-i szövegeket képesek vagyunk megfejteni, mire is gondolhatott az üldöztetésben az író.
Ismeri Déry Niki-jét? A kutya sorsa egy kutyá, de közben azért megismerjük az ötvenes éveket is valahogy. Ez még túl közvetlen, de Defoe javaslataira még emlékszik?
@iparterves: …most éppen lapozok a p.egyhiján30-rol a p.30-ra, közben kortyoltam egy 25%-osat a narancsnektárból, várjunk nem is… azt hiszem ez grapefruit, ami jobb is, mert a narancslé csak fejfájást okoz…most belefutottam egy szóba, egyik betüt falom a másik után…a szó első része: “álc” (nem értem) szerencsére folytatódik a szó: “ázás” (olvasok a betűk között) és végül: “ára”…(de mintha a szó elvesztené jelentését, és azon veszem észre magam h az egész oldalból nemis figyeltem semmire, csak a saját hülyeségeimen járt az eszem…) szoval kezdem elölről, most már koncentrálok, de sajnos emiatt igazából arra koncentrálok, hogy nehogy eszembe jusson valami, emiatt megint nem tudok a szövegre figyelni…
(najo, ez nem igaz (vagyis így, de nem most igaz)… nincs meg LS… neten? magyarul? belekukkantanék ezen a kellemesen lusta katolikus vasárnapon…iIsten tuggya…)
@a.mocsing:
Nyílt válaszom: nem tudom, ha akarja, keresse meg.
Szétesése problematikus, s ezen az álc…sem segít, mert az irónia nem az egyetlen esély és lehetőség, hogy önmagunkat tréfa alanyává s tárgyává tegyünk úgy, hogy megőrizzük a nevetők feletti ellenérzésünket és önértékeinket.
Néha az egyenesség a legjobb álc…
@a.mocsing: Most, vasárnap ide vagy oda, a katolikus mézesmadzagra nem vetem rá magam.
Nem tudom, hogy a szöveg fent van-e a neten, én általában semmit se találok soha, vagy csak olyankor, ha épp nem azt keresem…
Leo Strass: Az üldöztetés és az írás művészete című szövegéről van szó, megjelent az Atlantisz által kiadva 1994-ben. A könyv címe is ugyanez, ebből az egyik szöveget tárgyaljuk mi itt.
Bocs, tőled is (és persze ipartervestől is), a szövegolvasási szokásaimért!
@timár.kati:
Csak az olvas rosszul, aki nem olvas.
@iparterves: Én hiszek a belső szabadságban, tehát ez így ok. De azért a párbeszéd fontosságát sem hanyagolnám el, sőt!
A felkészültség meghatározása szerintem LS szempontjából nagyon fontos kérdés, azzal együtt, hogy filozófiailag én totálisan műveletlen vagyok, irodalomból sporadikus és szita-agyú, a képzőművészetről csak azért tudok valamit, mert az a szakmám (amiben talán nem vagyok amatőr, hanem “kolléga”) 🙂
A tudások szerintem is összeadódnak, de nemcsak térben, hanem időben is. Azaz, ma remélhetőleg többet tudok és máskép is, mint 20 évvel ezelőtt. Szóval akkor ennek a meghatározása sem annyira kézenfekvő, nem? 🙂
Közben az jutott az eszembe, hogy ami miatt esetleg ki tudjuk következtetni, hogy mire gondolt az író az üldöztetésben, az épp maga az üldöztetés ténye? Nem lehet, hogy az adja a “nagy keretet” (framing) az olvasásunknak? Hogy ha üldözték az írót, akkor szövegében “látjuk” az adott, üldöző rendszerrel szemben álló nézeteket?
Sajnos, a Nikit sem olvastam. Defoe — nekem Swift ugrik be inkább, de őt is sokan piszkálták a szöveg miatt, felháborodtak rajta, stb. De nála szerintem a “csavar” nincs rejtve abban az értelemben, hogy a véletekig vitt abszurditása adhat támpontot az olvasás irányára. Vagy az író más művei?
@iparterves: Ez egy korábbi kommentjére (18:26:47) válasz, mert megint alulról haladok felfelé.
Ha az Odüsszeusszal kapcsolatos részről kiderített valamit, akkor azt kérem, hogy ossza meg velem is.
Ezotéria/exotéria — igen, ezt értem, de amit nem értek, hogy milyen célt szolgál LS-nál ez a szétválasztás. Illetve még talán azt is értem, de akkor visszaétrtünk az egyik eredeti kérdéshez, hogy ha csak a kiválasztottak értik az ezoterikus műveket, akkor mi a helyzet azokkal, akik nem? És ki határozza meg, mit kell ehhez tudni?
Számomra a kérdés kevésbé — vagy talán egyáltalán nem — az, hogy a szövegen belül milyen ellentmondások vannak, hanem épp az, hogy más szövegekkel, nézetekkel és praxisokkal összevetve milyen jelentést tudok ennek az írásnak tulajdonítani. Erre vonatkoztak a kérdéseim is.
Bocsássa meg nekem, mert ez most nagyon 19. századian és romatikusan fog hangzani, de néha nem jobb “meghalni”, mint bármi áron életben maradni?
Ja, és egy kis édelgés — amit az olvasásról írt, azt köszönöm (és egyetértek is vele) 🙂
@timár.kati:
Az üldöztetést nem kell tudnunk, hiszen LS kiindulópontja az, hogy a legodaadóbb, rendszerhű írók számára is lehet valami az általuk imádott/elfogadott/támogatott rendszerben, ami nem smakkol. S ennek a fenntartásuknak éppen úgy tudnak a nem üldözött, de támogatott, elismert, (túl)díjazott írók ( tágabb értelemben: művészek ) hangot adni, hogy nagyítanak, hibáznak, túlismétlik a bevett frázisokat, szlogeneket.
Az olvasónak ( képnézőnek ) ez fel kell, hogy tűnjön. ” Az a gyanús, ha nem gyanús!”
Tudom, hogy ez a gondolkodásmód olyan állandó készültségi fokot igényel, amelyet az olyan szellemileg rest alakok, mint amilyen én vagyok, soha el nem tudnak érni, de azért van az értelmező közösség ( lám visszértünk K.C.Gy-hez is ), hogy rábukkanjon az ilyen feltűnést kerülő, de mégis kiemelkedő dolgokra.
Defoe-nak voltak bizonyos javaslatai az emberevésről, ha jól emlékszem, de ezt ellenőriznm kell, mert egyre rövidebb és hiányosabb az emlékezetem.
@timár.kati:
Legutolsó kérdésére: de, igen. Jobb.
Nem voltam még ilyen helyzetben, nem is vágyom rá, nem szeretném megtapasztalni, de elméletileg mondom: jobb.
Nagy példaképen, Köstler Artúr egy ilyen helyzetben – nem a spanyol börtönben, ha a szabadság honában, az ángliásuk földjén – vette magának a bátorságot, amikor már nem ment tovább az életbenmaradás és megtette, amit ember az ő helyében, kellő bátorsággal és elhatározással megtehetett.
Az ezoterikus és az exoterikus kérdésére szerintem a Maimonideszben megtalálja a a választ.
Az LS szöveg számomra alapszöveg.Olyan iránymutatást ad, amely mind az írásra, mind az olvasásra alkalmazható. Amit önmagamnak, lévén képzetlen, buta és nem megfelelő fogalmakkal operáló, s egyáltalán: fogalmi rendszerekben gondolkodni képtelen a “nagy felismerést” jelentette.
Kulcs egyfajta szövegértéshez a butának, aki szeretné értelmesebbnek tudni magát.
@iparterves: …pontosan ezen gondolkoztam, míg gondolom maga válaszolt…
(nem egészen pontosan…de azon, hogy az “ellenállás”, a “kritika” a képzőművészetben javarészt, (túl sokszor) ironikus, (túl) cinikus művekben, akciókban, reakciókban nyilvánul meg… ami sokszor tényleg erős is, de csak az amugy is így gondolkodókat erősíti, ha erősíti… És ebből nekem már csömöröm van…(nem erősít), a saját dolgaimat beleértve… mert mi lenne ha csak ugy fejezödne ki egy ellenkező érv, hogy az egyszerűen csak tiszta és kikezdhetetlen, JÓ. Akkor nincs szükség lázadásra, vagánykodásra, de még álcázásra sem…
más: sajnos ez a tapasztalatom az olvasással, már az iskolá(k)ban is jóval egyszerűbb szövegeknél is ez a “szétesés” jellemezte…
“csak az olvas rosszul, aki nem olvas” hmja, talán…
‘csak az néz tv-t rosszul, aki nem néz tv-t’
etc.
más: semmiféle ellenérzésem nem volt, inkább szimpátia… de azért, miközben érdekes is igy követni ezt az olvasóestet, mert igy is hatnak az “értelmezések”, azért lássuk be komikus is… de igazán nem akartam zavarni… kicsit ugy is érzem magam, mintha illetlenül rányitottam volna magukra egy meleg kis kuckóban… bocsánat.
(Timár Katinak köszönöm a segítséget, sajn nem találtam)
@iparterves: Majd válaszolok részletesen is, de most csak annyit, hogy örülök, hogy a romantikus, 19. sz.-i felvetésemmel egyetért és kiegészítette azt, mert persze, én is így gondolom!
@a.mocsing:
Élveboncolódásunk nyilvános, s így a rányítás esete fenn sem állhat.
Az olvasás valóban nehéz művelet, gyakorással elsajátítható. A hangos olvasás nekem sem megy, befelé olvasok.
Az iskolák félanalfabétákat nevelnek (?), ez a PISA felmérésekből, de egyébként is tudott. Ezen a helyzeten lehetne vltoztatni, de hogyan? Nem tudom.
Ami a saját munkáját illeti, ott biztos ki tud találni valami újat. Az irónia nem átok, a kritika nem betegség, legfeljebb sokan vannak, akik egyiket sem szeretik.
A viszonyuk olyan hozzájuk, mint a létező szocializmus – maga fiatal, s ezt nem láthatta – az akkori egyetlen televízióban bemutatott szovjet humoros jelenetben a párttitkáré ahhoz a vicchez, amelyben a karról a kézre került kötésről annyit mondtak neki: lecsúszott, s azt nem értette, de bizonygatta, hgy ő nagyon érti a humort, de igazán: mondják már el neki, mi is történt.
@a.mocsing:
Nem lenne rossz egy ilyen teszkó no. 2 kiállítás – a nemrég bejelentett becsületkasszás kísérlet, az embernélküli, a kamera által felügyelt pénztár kontextusában sem. Ha van genius loci, akkor a Műcsarnok miatt felmerülne az Olaj-Vászon/Magyar Szalon vita vagy a Pult alatt kiállítás is – frissebb változatban. Vagy nem is tudom melyik áruháznak szlogenje a frissesség.
@metamorphosis:
Ki lesz az új Szkok Iván?
@iparterves: Szerintem azért az “üldözött” jelzőt nem érdemes ennyire kiterjeszteni, hogy az egyébként rendszerhű, de kicsit kritikus szerzőket is ideértjük, mert akkor a valóban üldözöttektől vesszük el az “áldozati” léttel járó tragikum fájdalmas “lehetőségét”. (Ha érti, hogy ebben a szóvirág-fűzérben mire gondolok.)
Hogy feltűnik-e az olvasónak/nézőnek, hogy valami “gyanús” — pár napja írtam Bobbynak, hogy még maga Freud is azt mondta, pedig ő hajlamos volt mindennek szexuális tartalamat tulajdonítani, hogy van olyan, hogy valami csak önmaga és nincs meg benne ez a “plusz” tartalom. Tehát néha valami azért nem “gyanús”, mert nincs is mögötte semmi. Ezt a lehetőséget ön teljesen elveti?
KCGY — 🙂
Defoe — nekem az emberevésről a Swift Modest Proposal jutott az eszembe, de angolos létemre szégyenkezve bevallom, hogy Defoe pamfeltjeit nem ismerem, csak pár regényét.
Köstler Artúr neve mellé nekem szeretett Benjaminunk jut az eszembe. Vagy a varsói gettólázadás. Tényleg vannan példák és egyetértek önnel — én sem tudom, hogy mit tennék egy ilyen helyzetben. De mondjuk bennem van hajlam a radikális döntésekre 🙂
Akkor a Maimonides-t abszolválom, rendben.
bónusz-édelgés: Azt hittem, hogy ezen a “buta”-dolgon már túl vagyunk. De az biztos, hogy értelmesnek “látszik” 😉
@a.mocsing: @iparterves: Egyetértek ipartervessel, hogy “az irónia nem átok, a kritika nem betegség”.
Volt az a mondás is, nem tudom, hogy Kádár? vagy Marosán? mondta, hogy “értem én a viccet, csak nem szeretem”.
Tetszik a tv-s analógia, mert vicces, de attól, hogy a tv-re nem igaz az állítás, “csak” az olvasásra, attól még nem veszti érévényét ez utóbbira vontakoztatva.
@timár.kati:
Tudtam, hogy megbukok: Swift az, persze. Bár Defoe is írt rondákat.
Köstler-Benjamin: hogyan halt meg Benjamin? Talán éppen Köstler írja, hogy a neki adott gyógyszert nem időben ( értsd: túl korán ) vette be, de az elkeseredése miatt ez érthető.
Nem én fogom kideríteni, mi történt Benjaminnal, elegen próbálkoztak már vele. A kisböröndje tartalmát sem én fogom közzétenni.
A “gyanú” bárkinél megjelenhet, akár abban a formában is, hogy nem találja meg precízen az előírt gondolatokat egy szövegbe.
Az üldözés szerintem egyszerre kézzelfogható valóság és metafora, a szabadság elvonását jelenti. Ez utóbbi pedig – amennyire gyöngülő memóriámmal fel tudom idézni LS szövegét – még a rendszerhívők számára is olykor nehezen elviselhetővé válik ( erre ír példákat is LS ).
Más most nem is akarok mondani, mint hogy reformkommunisták, akik belülről bomlasztottak.
A varsói gettólázadás említésére nekem két dolog ugrott be,és egyik sem A zongorista, amelyet rossz filmnek tartok: a Csatorna című Wajda film és Hanna Krall könyve Marek Edelman-ról.
( Azt már csak mócsingnak mondom, hogy szerintem az előbb dvn-n, az utóbbi pedig antikváriumokban elérhető. )
@iparterves: Megbukni nem lehet, tévedni pedig szabad.
Benjamin halálára én sem szemtanúként hivatkozom, de végül is az önkezűség (azaz az elhatározás, a döntés) valószínűnek látszik. Kisbőrönd — ez egy jó kis visszatérő toposz, most ide is írhatnánk egy kisebb bibliográfiát, nem?
Én elfogadom, amit ír, hogy az üldözés felfogható a szabadság elvonásának metaforájaként is, valamit azt is el tudom fogadni, hogy LS erre (is) gondolt. Én megint odaragadtam kicsit a földhöz és rögtön a konkrét és a húsba vágó értelmét vettem a szónak.
Örülök, hogy a varsói gettólázadás említése újabb asszociációkra serkentette és az 1+2 felosztásnak is 🙂
@timár.kati:
A Némethek keverése, meg ez is. Micsoda égés!
A kisböröndben maga szerint mi volt? Az Opus Magnum?
Az üldöztetést maga nagyon odaköti 1941-hez.
De ugyanígy lehetett 1950 is a dátum.
Lásd: Roth Kommunistához mentem feleségül-jét, vagy az egyik kedvenc Woody Allen filmemet, A jónevű senki-t.
Érdekes – ha még jól emlékszem a regényre -, hogy a szállodai ablakból kiugrás ugyanúgy szerepel benne, mint a filmben.
Lehet még 1968 vagy 1988 is. Vagy ma.
@iparterves: Szerintem ilyen “keverés” már az én égő-számlámra is írható, szóval ez nem jelent semmit (vagy nem azt, amit ön “szeretne”, hogy jelentsen). Most itt a plénum előtt nem vallom be, hogy én kiket keverek (de nagyon) a mai napig, eddig a pillanatig is.
Sajnos, Benjamin biográfiáját (valamint műveit) nem ismerem eléggé, hogy a bőröndre vontakozó kérdésére egy megközelítőleg is helyes találgatást adjak. És az a pár könyv, amikben utána tudnék nézni, otthon van, szóval max. este tudom megnézni, hogy a szakértők (pl. az egyik kedvencem, Susan Buck-Morss) mit mondanak, ha egyáltalán erre kitérnek.
Amennyire én tudom, Benjamin Opus Magnuma az “Arcades-project” (“Passagen-Werke”) volt (elnézést, de magyarul fogalmam sincs, hogy hogy használják) — egy nagy képi és verbális montázs, ami Benjamin eredeti terveihez képest csak töredékes formában létezik/ismert. Én elképzelhetőnek tartom, hogy ezt cipelte magával, ha egyáltalán valami írását/művét magával vitte.
Van egy érdekes könyv, Gershom Sholem írta a Benjaminnal való kapcsolatáról (The Story of a Friendship), amit jó pár hónapja elkezdtem olvasni, de aztán még az elején leálltam, mert jöttek más, aktuálisabb és sürgősebb olvasmányok. Lehet, hogy ha azt elolvasom, akkor abból is valami kiderül. Mert azért ez az egész öngyilkosság nekem mégiscsak egy kérdés. Nem azért, mert nem hiszem el, hogy öngyilkos lett, hanem mert jó lenne megérteni, hogy mi vezette odáig.
Ön mit gondol? Mármint a bőrönd tartalmáról meg Benjamin öngyilkosságáról…
Igen, igaza van, hogy én talán túlzottan kötöm az üldöztetést 41-hez, de ez — több ok mellett — azért is van, mert “történészként” van bennem hajlam arra, hogy megnézzem, mikor és milyen kontextusban született meg egy szöveg. Ez persze csak egy szempont. Abban is igaza van, hogy el lehet vonatkoztatni, nem is kevéssé és az 50-es évek Amerikája, ill. a mccarthy-zmus is jó terep erre. (A Roth-ot már beszereztem, a WA-filmre — tudom, égő — sajnos nem emlékszem, bocs.) Azért arra mégis kíváncsi lennék, hogy LS milyen motivációból írta ezt a szöveget, mert amennyire én olvastam az életrajzában, őt Amerikában a kezdetektől megbecsülték. Az persze elképzelhető, hogy őt ennek ellenére zavarta az a politikai légkör, erről semmit se tudok (és nem akarok abba a hibába esni, hogy pusztán LS recepció-története alapján fogalmazok meg véleményeket).
Akkor a toposzok mellé bekerül a szállodai ablakból való kiugrás (amire én értelemszerűen nem emlékszem).
Az utolsó két mondatával persze egyetértek. Különösen a legutolsó két szóval.
@timár.kati:
Az égés – égés.
Nem ismerem a kiterjedt Benjamin szakirodalmat, csak csipegetek itt-ott.
Abból kiindulva, hogy a szerencsétlen-jó Sinkó is mindenhova cipelte kofferében az Optimisták kéziratát, más manuskriptumaival együtt, arra mernék következtetni, hogy W.B. is hasonlóan járt el.
A legféltettebb kincsük nem az életük, a művük volt.
LS motivációiról nem tudok, Lánczi igen. Én csak totózni merek: nácizmus?
A felvett toposz ennél persze szélesebb értelmű: az ablakból való kivetődés mint az önkéntes halál választása.
( Rohadtul öregszem, s nem jut eszembe annak a bécsi értelmiséginek a neve, aki a nácik elől így menekült. Sorry ! )
Populáris kultúrából vett példa: Bourne I. rész párizsi jelenet.
Nevezhetjük a műveletet defenesztrációnak is ( ha a prágaihoz hasonlóan az elszenvedője mások aktív segítségével kerül át az ablakon ).
Ja, a varsói gettó és az ablak: még A zongoristának is van ilyen jelenete, ha jól emlékszem.
S akkor a mindannyiunk által ismert és kedvelt Gothár film, a Megáll az idő Pierre-jelenete is fel kell merüljön egyre zűrösebb és sötétebb tudatunk (?) mélyéről.
@iparterves: Rendben, ha maga inkább égni szeretne, az a maga dolga, az enyém meg az, hogy én mit gondolok erről 🙂
A”kiterjedt Benjamin szakirodalmat” én sem ismerem, mert ahogy azt az egyik Benjamin-szakértő megjegyezte, ez lehetetlenség is lenne, annyira kiterjedt. Én is csak “csipegetek”, mint a mellékelt ábra mutatja. Egyébként meg azon a véleményen vagyok, hogy inkább olvasom Benjamint magát, mint róla, mert szerintem sokkal hasznosabb és tanulságosabb. (Nekem néha viszont munkaköri kötelességem róla is olvasni és ezt idézni, de ennyi.)
A Sinkó-párhuzam tetszik és valószínűleg jól rávilágít a lényegre.
De ha már a bőrönd-cipelésnél és az életnél (ill. hogy melyik is fontosabb) tartunk, akkor erre szerintem a legszívszorítóbb példa Zsolt Béla Kilenc koffer című önéletrajzi könyve. Ahol valóban a végén a bőrönd “nyer” az élet felett, és még csak nem is kéziratról van szó.
LS esetében feltételezem a náci hatalomra való reagálást, igen. Nem tudom, hogy akkor (pár napja) írtam-e már azt, hogy nekem épp Benjamin jutott az eszembe, aki nagyon egyértelműen és harcosan tett állításokat az akkori rendszerrel szemben — és hogy hozzám ez sokkal közelebb áll, mind “intellektuálisan”, mind pedig emberileg. Őrültebb, de “szerethetőbb” álláspont és az olyan agyi nívójú egyedeknek is könnyebben kivitelezhető, mint amilyen én vagyok. Azzal együtt, hogy elismerem az LS szöveg kvalitásait (és feltétlenül el fogom olvasni a Maimonides-ről szóló részt) és azt érteni vélem, hogy az ön számára miért ilyen alapmű ez az írás. De talán nem puszta véletlen, hogy LS is az ezoterikus jelzőt használja arra a fajta írásra, amit ő is művel, és ami az én agyi szintemnek és földhözragadt gondolkodásomnak tényleg — a szó hétköznapi értelmében véve — ezoterikus.
Én napról napra fiatalodom, de még így sem tudom, hogy ki lehetett az a bécsi értelmiségi, akire gondol. Most akkor rajtam a sor és én égek.
Az, ha az ablakon való kijutás nem önszántából történik az illetőnek, hanem külső segédlettel valósul meg, szerintem egy külön eset.
Én most lemaradtam egy kicsit a tudatalattimban való bányászásban, mert egy ablakos jelenet se jut az eszembe, sajnos. Ez is tuttira égő.
@timár.kati:
Elszégyelltem maga: a Kilenc koffer és Zsolt Béla feleségének ruha-ragaszkodása eszembe sem jutott.
A bécsinek utánanézek ( hülyülök, hülyülök ).
LS szövege és a 22-es csapdája az a kenyér, amiből élek. ( Egy kis zsírréteg mindig jut azért rájuk. )
Nem vagyok filozófus, mint már mondtam: filozófiai műveltségem a nullával egyenlő, de ezek a szövegek olyan erővel adják át a XX. század alaptapasztalatait, ahogy számomra azokat más művek nem tudják.
LS-t is azért ajánlatos most olvasgatni, mert felkészítést ad arra, hogyan fogalmazzunk a szabadsághiányosnak tekintett világunkban.
Ő is egy Útmutató.
@iparterves: Ha az én halvány emlékeim nem csalnak, volt azokban a kofferekben még a ruhán kívül más is, amiknek úgy általában véve nagy szentimentális értéke van, de ami ilyen, szó szerint is vérre menő esetben nem segít.
Akkor most maga egyszer elszégyellte magát, de azt ne adjuk össze, hogy én ezt hányszor tettem meg, mert a lista végtelen és kínos (lenne nekem).
Egyébként meg szerintem magának azért nem jutott az eszébe, mert ön a hős figurájában gondolkodott, ez a könyv meg eléggé kevéssé hősies (abban az értelemben, ahogy az eddig említettek).
A bécsinek nézzen utána, és kérem, hogy ossza meg velem, mert kíváncsivá tett nagyon.
(liba vagy disznó?)
Vademecum — sejtettem, hogy önnek ez a kettő. De most elgondolkodtam, hogy nekem mi lenne ez. Nem tudom. De úgy tűnik, hogy a köztünk lévő, LS-ról szóló vitának az alapja az, hogy ön azokat a műveket keresei, amelyek a tapasztalatot fogalmazzák meg átütő erővel, én nem inkább azt, amelyek valamiféle használható gyakorlatot. Vagy ez ön szerint hülyeség?
@timár.kati:
Már miért lenne hülyeség?
Ha nem feltétlenül a “How to…” amerikaias szisztémájában gondolkozik.
A vademecumról: vannak mások is, de most egyszerűsítettem és nagyítottam.
Amilyen rettenetesen buta vagyok, nagyjából – mint már említettem – most kezd leesni, mit is akart mondani Jancsó a hatvanas-hetvenes évekbeli filmjeivel ( mert hiányoztak a történelmi ismereteim ). A Fényes szelek pl. abszolút alapmű ( de nem világmagyarázó, magyar értelmező ).
@iparterves: Jó, akkor kicsit megnyugodtam. Hogy nemcsak hülyeségeket írok itt össze-vissza.
Nem, kifejezetten nem a kérdés amerikai válaszára gondoltam, nem egyfajta, kevés szöveggel és sok, leegyszerűsítő ábrával ellátott kézikönyvre. Mondjuk inkább az Optimisták komplexitásával és sokszínű dilemmáival elővezetett, de annál több “praktikus” részletet tartalmazó írásra. Amíg ön a bécsi ügyön agyal, én egy példát próbálok meg találni (nem lesz könnyű dolgom).
A Jancsó-filmekből láttam egy párat, de szokás szerint semmilyen konkrétumra nem emlékszem, csak hangulatokra és érzésekre. De ön mire gondol, amikor a “mondanivalót” említi? Miben látja ezt ma másképp, mint anno?
@timár.kati:
A bécsi ügyben nem igérek gyors haladást, ha egyáltalán, mert egy könyvet kéne felidéznem, amelyben olvastam, de nem tudom, melyik könyv lenne az ( meglehetősen elítélendő módon nem vezetek olvasmánynyilvántartás, mint W.B. tette ).
A Jancsó filmnél az a lényeges különbség, hogy 1969-ben egyszerűen nem tudtam, mit beszél el. Ma már érteni vélem.
Más: olvastam Földes András írását FvH esetleges mégis kinevezéséről, s az jutott eszembe, hogy a dr. Mélyi-féle demokrácia-felfogás ( az sem baj, ha nincsen pályázat és egyvalakiből választanak ) vészes gyorsasággal elérte a szcénájuk legfelső szintjét.
Ennek, ugye, mindenki nagyon örül?
@iparterves: A bécsi üggyel kapcsolatban csak egy kérdés — élő személyről van szó, vagy kitaláltról?
Én közben gondolkodtam egy kicsit, és nekem mégis előjött egy példa arra, hogy az elmélet és a praxis hogyan kapcsolódhat össze és hogy egy könyv mégis hogy adhat konkrét ötleteket (még ha nem is ez a primér szándéka). Ez pedig az a zapatista könyv, amit már említettem, a Fészkelődő holtak. Ott van egy cselekményes sztori, de mellette zapatista elvek is megfogalmadódnak, illetve némi betekintést is nyerhetünk abba, hogy ez hogyan van átültetve a napi gyakorlat szintjére.
Jancsó — ok, de hogy tudja ezt konkrétan megfogalmazni? Hogy mi a “mondanivaló” ma?
A többivel kapcsolatban, amit ír, csak a végtelenül kritikus és cinikus énem törekszik az előtérbe, és ezt most megtartom privát használatra.
Egyébként meg örülök. Nagyon. És komolyan.
@timár.kati:
Az teljesen valós személy, akiről szó van.
Jancsó: nem is a mondanivaló, hanem az a lényeges, hogy a stilizáció alól már kibukkan a történelmi tárgy-valóság, s legalább arra képes vagyok, hogy néhány alakot ( pl. Rajk ) azonosítsak és az események táncos-dalos dinamikáját “lefordítsam” a magam számára.
Egy tizenévestől a hatvanas évek végén ezt nehezen lehetett volna elvárni.
Azt hittem, nem fog örülni annak, ahogy a kijelölés folyik.
@iparterves: Megpróbáltam beütni a google-ba a “vienna intellectual suicide” szavakat, és ablakból kiugrót nem adott ki a keresés (lehet, hogy németül kellett volna inkább?) — bár mondtam, én nagyon béna vagyok ebben és sose találok meg semmit. Na, mindegy, hátha majd beugrik magának, amikor épp nem arra gondol.
Elképzelem a “kis” “tizenéves” ipartervest, amint ül a moziban (melyikben is?), és nézi a Jancsó-filmet :-))) Szerintem már az is valami, hogy ezt ön akkor látta. Most meg azért tudja lefordítani, mert már akkor is az “eszével” látta.
Én azt hittem, hogy megérti, hogy én örülök a kijelölésnek. Én csak feszültséglevezetésként fújok erre a despota, anti-demokratikus, hűbérúri játékra, mert nekem eddig ebből semmi hasznom se származott. Szerintem ez így érthető…. 😉
/A Földes-cikkek meg megérnének egy alapos, kronológiába ágyazott close-readinget, de az már tényleg nem az én asztalom :-)/
@iparterves: Nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg németül is és ez jött ki:
http://www.dhm.de/lemo/html/biografien/FriedellEgon/
@timár.kati:
Hogy én egy mekkora állat vagyok! ( És lusta is, meg öreg és buta )
Friedell és ez nem jutott eszembe, pedig azt hittem elraktároztam az ügyet az agyam egy megfelelő polcára.
A Földes cikkek nálam a késő új zsurnalizmus gyenge kivonatai.
Semmiféle szoros olvasást nem lennénk hajlandó művelni velük, egyszeri olvasmányok, aztán elhajítandóak.
Jancsó: nem a bemutatója idején, hanem később, gimis koromban láttam, de – mint mondtam – semmit sem értettem.
S mivel a néptánc sohasem hozott lázba, nem jártam el a Kassák Klubba ( osztálytársaim egy részével ellentétben ), nekem a néptáncosság-dolog sem esett le.
A FvH-ügy azért elég fontos lehet. Egyfelől a már amúgy is demoralizálódott szakmájukat teheti tönkre egy nem itthon állomásozó főigazgató, akinek számos projektje van szerte a világban, másfelől a demokrácia-deficit növekedését hozza magával a kijelölés.
Nem titkolható ugyanakkor, hogy várakozásteli a helyzet. A nagyágyúkkal dolgozó FvH mit tud ideplántálni, idehozni, megmozgatni?
Az is kérdés: mennyiből? Másként fogalmazva: mibe kerül nekünk mindez?
@iparterves: Ha most ilyeneket ír magáról, akkor én bevágom a durcit és soha többet nem nézek utána semminek és ha véletlenül mégis, akkor se osztom meg önnel… (ide kéne egy durcis smiley, de nem tudom, milyen) És az mire lenne jó? Semmire.
Egyként meg maga legalább tudott erről, én még nem is tudtam. Szép, mi? 😉
Maga elraktározta a megfelelő polcra, csak a polchoz vezető útra letett mindenféle más infókat, amelyek elzárták a polcra való közvetlen rálátást. Van egy kedves ismerősöm, aki memória-kutató, ő biztos egy még szebb metaforát tudna erre mondani.
A Földes-cikket én sem írásműi értékei miatt olvasnám szorosan, hanem épp újságírási szempontból. Mint véleményformáló elem — mert az (for better or worse).
Gondoltam, hogy a Jancsót gimis korában látta — nekem is így vizualizálódott a dolog. Hogy hívták azt a mozit ott a Rákóczi úton, egész közel a Baross térhez? Mátra? Én oda képzeltem el ezt a nevezetes eseményt 🙂 Én csak azt mondom, hogy lehet, hogy akkor úgy tűnt önnek, hogy nem ért belőle semmit, de ha ez valóban így lett volna, akkor ma nem tudna úgy visszagondolni rá, hogy értelmet tudjon neki tulajdonítani. Ez az én véleményem.
Megnyugodtam, hogy nem a néptánctól jött lázba anno 🙂
Érdekes, hogy ha ironikus vagyok, akkor hirtelen, mintha nem értené, hogy miről beszélek… Úgyhogy míg kikupálom magam egy jobb írói stílusból, addig csak azt mondom erre a történetre, hogy pénzből bárki tud jó kiállítást csinálni, az nem kunszt. Kevés pénzből vagy semmiből — az igen.
@iparterves: “vészes gyorsasággal elérte a szcénájuk legfelső szintjét.
Ennek, ugye, mindenki nagyon örül?”
hajaj:
http://www.youtube.com/watch?v=ewXzUUqv3i8
ide most kéne egy mosolygó Durcy…
@a.mocsing:
Maga már adakozott?
Itt az ideje!
@iparterves: Még adózni se adózgattam nemhogy adakózni…
@timár.kati:
Lehet, hogy Mátra ( ma Európa ), de lehet, hogy Tisza ( vagy az följebb volt? ), már nem emlékszem ( szomorú egy élet, nem? ).
De szerintem nem ott láttam, hanem valami más fővárosi filmszínházban.
Értem, amit a megértésről ír, de bennem egy másik folyamat zajlódott le, nevezzük talán történelmi tanulásnak, amely során a múlt – ha föl nem is tárult, mert nem ez a megmutatkozásának a módja – bizonyos értelemben megmutatta magát.
Meg ne szégyelljük: hülye kis surmó voltam akkor, azt sem tudtam, mi fán terem pl. a NÉKOSZ, s nem volt ki elmagyarázta volna. Az, hogy Rajk, nos az, nem létezett. Sok más mellett.
Örülök, hogy megnyugodott. Maga sem járt a Kassák-ba Sebőékre? S nem hordott sem húzott blúzt, sem népiesre stilizált szoknyát, sem erdélyi kabátot? Furcsállom.
Ami a végére maradt: süket vagyok az iróniára, nem kenyerem.
A pénz: sokból is lehet rossz kiállítást csinálni, szóval ebben nincsen igaza. Kevésből vagy semmiből sem szükségszerű a jó, de legalább maguknak már van gyakorlatuk, hogyan kell valamit jót s jól megcsinálni közel a semmiből.
Ha FvH jön, a sok sem lesz elég.
@a.mocsing:
Dehogynem, adóz(gat)ni is fog, mint annak a rendje.
Maga sem maradhat ki az össznemzeti fejlesztéshez való hozzájárulásból, de nem ám!
@a.mocsing: Rossz hírem van (és csodálom, hogy iparterves nem harapott erre rá), de már te is adóztál és szinte naponta adózol, pl. amikor vásárolsz valamit a közértben. Nem vagyok a hatályos ÁFA-törvények számaival tisztában, de mintha pár éve megszűnt volna a 0%-os adókulcs, tehát minden árun és a szolgáltatások nagy része is ÁFA-köteles. Te is fizeted, tehát, még akkor is, ha emiatt ilyen esetekben nem te állsz az APEH-hel közvetlenül kapcsolatban.
Bocs!
@timár.kati:
Mócsing szerint a személyi jövedelemadózástól kívánja magát megtartóztani, mint jövedelem nélküli magyar alkotóművész.
Vannak ugyan ismereteim arról, hogyan próbálkoznak ezzel a kollégái, de legfeljebb kicsit (nagyot) csalnak, de azért adóznak.
@iparterves: Tiszaaaa!!! Arra gondoltam! köszi!
Nyilván, én nem tudom megmondani, hogy önben milyen folyamat zajlott le, bár ha jól értem, ami ír, a kettő nem zárja ki egymást. Én csak azt mondtam, hogy szerintem volt magában egy olyan képesség, hogy ha nem is értett sok mindent, de mégis felfogott egy csomó mindent, ami aztán utólag értelmet kapott, tehát a később szerzett infókat volt mihez kötnie. De nem akarom magára eröltetni ezt a gondolatot 🙂
Ezekről a dolgokról, amiket említ, én sem tudtam semmit, de nekem úgy tűnik, hogy akkor ez volt az átlagos és az számított kivételnek, aki hallott valahol ezekről.
Sem nem jártam, sem nem hordtam, sem nem hallgattam. De miért furcsállja? Ez olyan kötelező pre-bölcsész dolog lett volna?
Egyszer jártam a Kassákban a 70-es években, gimis koromban, egy kiállításon, többek között Pauer egyik pszeudóját is ott láttam először. A 80-as években meg pár “alternatív” koncerten.
Látja, így megy ez. Egyszer durcáskodom, utána meg megnyugszom, aztán meg ironizálok, és még ki tudja…
Ezt az irónia-dolgot sajnálom, mert gondoltam, ez még egy olyan stiláris elem, ami egyébként sem áll távol tőlem és segíthetne engem ebben a mai korban a megfelelő írói stílus megalkotásában.
Én nem mondtam, hogy sok pénzből nem lehet rossz kiállítást csinálni, én csak annyit állítok, hogy sokből könnyű (!) jót. Persze van, akinek még így sem sikerül. Abban természetesen egyetértek, hogy kevésből se biztos, hogy jó születik, de azt már egyébként is nehezebb.
FvH-nál a kérdés az, hogy vajon melyik fél várja jobban a másiktól a pénzt, mert nekem az a gyanúm, hogy inkább tőle várják.
@iparterves: Igen, igaza van, ő szerintem is erre gondolt. A többihez: 🙂
@timár.kati:
Kezdünk amolyan össznépi emlékezősdi játszani.
A Tisza helyén ma valami butikszerűség van ( micsoda meglepetés ! ) és a mellette levő kis utcából lehet eljutni a kórházba 8 meg van még ott valami jó kis sütizős is, bár régen jártam arra ).
A Kassákban sok minden volt, Szürenon is, semmit sem láttam belőle, ahogyan a Sebőéket sem. Ez utóbbit azért sajnálom, bár a népi kultúra tőlem meglehetősen távol áll.
Az irónia jó dolog, értem én – csak nem szeretem ( mondta volt egy szoci korabeli kelletlen tréfa is ).
FvH pénze, szerény megítélésem szerint, semmilyen formában sem fog megérkezni hozzánk. A mi földünkkel és üzletembereinkkel nincsen FvH-nak kapcsolata, és átmeneti néhány éves, távolból irányított működése semmilyen módon sem fogja befolyásolni nagyvilági életét.
Vagy elképzelhetőnek tartja bárki, hogy az évi rendes fundraising-jét az általa irányított Műcsarnokban tartja a nagyvilági barátaival és barátnőivel?
Ki járná a táncot Bianca Jagger-rel nálunk? Egy politikus?
Hogyan nézne ki egy tisztességes konzervatív országban a kihívóan transzvesztita népség és katonaság?
Hogy a fél világ idejön majd nekünk és elfoglalják a jobbnál jobb szállókat?
Mi még mindig barbár hely vagyunk, Bécs és Prága azok a városok, ahová – ha nagyon kell – még kiruccannak a hírességek.
Hozzánk inkább jobb hiján jönnek, ha jönnek.
Aztán meg legyünk őszinték: FvH nem az a menedszer, aki elhoz nekünk olyan modern mestereket, mint Klee vagy Moore ( hogy a nagyon régi Műcsarnok attrakcióit említsem ).
A legújabb irányzatok, a nagy trendi alkotók jöhetnek, de azokat, akiket ő fedez fel, még talán maga sem ismeri.
FvH mint márka fogja őket eladni? Kinek és meddig?
Nem azt akarom mondani, hogy nem dobná meg a piacot FvH PZS helyett, aki a lokálisat választotta némi globálissal körítve, de – nem biztos, hogy jó értelemben – kilógna a szcénából, amely a maga gyötrődéseiben és kisebbrendűségi érzéseiben annyira jól elvan.
Idejönne egy dinamikus art manager és kopp, máris a sok, számítógép-képernyőt szántó gondolat a villódzásban – ez a szegénység igen komoly hátránya, megtapasztalatam – eltűnik, szétporlik.
Az új és eddig nem ismert módszer eltűnteni a savanykás gondolatokat, kiselejtezi a belső feszültségeket már csak azáltal is, hogy nem törődik azzal, mócsing vagy Erhardt a nagyobb műalkotást létre nem hozó képző-művész.
Ez ugyanis számára nem lenne, feltételezem, kérdés. Érdektelenné válnának a belső viszonylatrendszerek.
Ez az az adó, amit mócsingnak is igazán meg kell majd fizetnie, ha mindaz egy pillanatra csak új fényben látszik, amit eddig és itt csináltak.
@timár.kati: ez nem baj dehogy, inkább megnyugtató… @iparterves: dehogy akarom megtartóztatni, szerintem jó rendszer hogy az államnál gyűlik a nép adománya, az a baj hogy nem szociálisan égető problémákra fordítják, pedig csak ennyi lenne a dolguk (így képzelem.) A másik, hogy ebből úgy érzem hogy nem veszem ki a részem, és ez nem dicsekvés, inkább szégyen… és éppenhogy az a kérdés hogy hogyan lehetne,…jól… …és nem a magam számára…tehát nem ügyeskedve, hanem “csak” ügyesen…
@iparterves: Az “össznép” 2 főből áll. Nekem meg ezek a dolgok eszembe szoktak jutni csak úgy, de magának szívesen elmondom, mert maga tudja, hogy miről beszélek 🙂 És nekem ebben az is érdekes, hogy látok egy másik nézőpontot is a sajátomon kívül, mint pl. a Kassák esetében, mikor én azt mondom Pauer és alternatív zene, maga meg azt, hogy Szürenon és Sebő. Nekem ez érdekes, nem tehetek róla.
Egyébként az egész onnan indult ki, hogy én elképzeltem a kis ipartervest a moziban, és jó “location scout” módjára (ami sajnos már a valóságban nem lehetek) rögtön próbáltam hozzá helyszínt is keresni. Ez pedig a Tisza mozi az én filmemben.
Én is úgy gondolom, hogy FvH pénze sohase fog megérkezni, abban a mennyiségben semmiképp sem, amiről itt sokan álmodnának.
Látja, ön is “mozizik” — csinált magában egy egész kis filmet az FvH-féle fundraising partyról. Ennek a komplementere az én filmem, amiben FvH felveszi a havi, kb. 2.500 eurós fizetését.
Az biztos, hogy őt egy percig se izgatnák a belső viszonyok, de azt kétlem, hogy fel tudna bárkit is fedezni. Abból a nyilatkozatból, amit idelinkelt, egyértelmű, hogy hozzá már amúgy is csak az erősen lefölözött rész jut el, nem is nagyon érdeli más. Ami önmagában persze még nem baj, vannak így sokan rajta kívül is.
Köszönöm, hogy az utolsó mondatot helyettem is kimondta.
@iparterves: @timár.kati: és pedig nagyon befognak indulni itt a diszkófények, ahogy érezhető (meg a ködgép persze)… de nemis annyira a Múcsarnokban, mint úgy mindenütt körülötte…új fények, új szelek…
más:…szerintem ha kicsit is szempont lenne a Múcsarnok hírértéke külföldön, akkor azonnal a Tesco*-hoz kéne fordulni és hagyni szegény Francseszkát tovább bulizni…(esetleg felajánlani neki hogy versenybe szállhat a MenöPont-ért)
…abból a szempontból hogy most az a kérdés, hogy ki legyen a képzőművészeti operaház igazgatója, végülis édes mindegy hogy a programok szempontjából fellép e majd a 3tenor, vagy hogy találnak e egy magyar Andrea Bocellit, vagy több operett lesz v kevesebb… a punkzenekarok ugyis a kocsmákban maradnak, a techno a discoban, a drogos ambient meg a fürdőkben, …a tüntetés meg az operabálon…
…más: én nem félek az adózástól, azt hiszem a munkától félek, hogy elveszi a szabadságom… a “mindig ráérni mindenre” tipusút… persze arra is rájöttem már rég, hogy emiatt nem tehetek semmit, mert ha elvállalok valamit akkor már nem mondhatom hogy “mindenre ráérek”, szóval aki mindig ráér mindenre, az emiatt sose ér rá semmire…
…és valahogy a munkával kapcsolatban is újabban érzem ennek az igazságát, mintha “a munka szabaddá te”nne
…de hát maguk dolgozó emberek, mi a véleményük erről, nekem nagyon is aktivnak tűnnek mellette…
*a Tesco csak példa. Bizonyára számtalan alternativ alternativa akadna…
gondolom ez már megvan:
mucsarnok.blogspot.com/
(Horváth-Stenczer)
hát most már akkor megvan itt is…
@a.mocsing:
Ez a dolgozó emberség nem talált – én munkanélküli vagyok, legfeljebb keresek egy kis pénzt.
Amikor dolgoztam, akkor hol kevesebbet, hol többet kaptam, de ez a lényegen, a munka unalmán – lásd a már idézett Trubeckoj herceget, aki szerint a munka Isten büntetése Ádám eltévelyedéséért – ez nem változtatott soha.
A kis betűzése a munkáról ( szabaddá tesz )nem vallott túl jó ízlésre, azért ezt tudnia kell.
@timár.kati:
A Kassák: nem mondtam, hogy nem fontos, de számomra szinte nem létező volt.
A filmgyártásról: magánál ez eléggé dinamikus folyamat lehet, de én nem vagyok annyira vizuális alkat, s inkább olyan Török Ferenc-es Koccanás módon, vagy még lassabban és töredezettebben mutatkoznak meg és állnak össze a dolgok ( márha összeállnak egyáltalán ) bennem.
Pl. a Tisza moziról a bátyámmal való mozizás jut eszembe, semmi más.
Az FvH-mozi azért beindult mindenkinél rendesen. Az már én is elképzeltem, ahogyan a fizetését megkapja, s röhögve – nem, ez az asszony nem olyan, mosolyogva és picit értetlenül a képzeletbeli zsebébe gyűri.
A rózsaszínűbb pillanatokban azt látom, hogy a fizetését felajánlja valamilyen közcélra, vagy besegít vele a Műcsarnok fenntartásában, hiszen az összeg adókkal együtt már havi 5000 euro, s azért 60000 euro még a Műcsarnoknak sem jönne rosszul.
Azt is látom, hogy adózási szempontból FvH a mi közösségünk számára nem lesz előnyös, mivel kizárható az, hogy 183 napnál többet töltsön Magyarországon, s így személyi jövedelemadóját majd másutt fizeti meg ( ha van neki egyáltalán mit adóznia, mert lehet, hogy az itteni fizetése az egyetlen bevétele, a többi az a családtól jön és van ).
A felfedezés nyilván nem az ő műfaja, de elhozhat embereket és alkotókat. Az előbbiek a celebritások, az utóbbiak a tba 21 művészei.
A Szkok Ivánt – akinek korai munkáit igen nagyra becsülöm a hazai művészeti élet akkor teljesítményei között – nem véletlenül szúrtam be egy korábbi kommentbe, mert úgy vélem: erős tiltakozást vált ki majd az a – mondjuk így – konzervatív vagy önérdekvédő képzőművészek között az, amit FvH képviselhet.
Maga helyett kimondtam egy mondatot-írja. De mondja: a maguk céhe nevébe ki fogja elírni a mondatokat? És milyeneket?
Megint puffogni fognak, mert valahol nem az “ő emberük” jött be?
Mi lesz akkor, ha a Ludwigot is globalizálják?
Ha nemcsak az ideiglenesen Magyarországon állomásozó egy-két független kurátor kap helyet a helyi múzeumi rendszerben, hanem jönnek folyamatosan a külföldiek?
Maguk, azt hiszem, nem ismerik azt a munkahelyi légkört, amelyben a felsővezetés külföldi kézben van – s itt nem a maga párizsi és new yorki tapasztalataira gondolok, az más, kifejezetten az itteni életre.
@a.mocsing:
Most már megvan.
Labanc bejegyzése a legjobb. Azt írja, kiváncsi lesz F. arckifejezésére, amikor az alagsori munkások először leugatják a fejét.
Válaszom: nem jut el az alagsori munkásokhoz!
Azok ordíthatnak majd neki, de milyen nyelven?
Vagy addig megtanulják, hogy F.ck you?
@a.mocsing: @iparterves: Mocsing is elképzelt itt néhány jelenetet (különböző helyszíneken). Ez nekem bejön, de a kisördög itt munkálkodik bennem, hogy valami mégsem teljesen stimmel az te (mocsing) mozid koherenciájával. Gondolkoztam, hogy hogy lehetne ezt megfogalmazni. Talán az, hogy az A.Bocelli és az alternatív punk között még mindig van számtalan szint és minőség, ami itt nálunk egyáltalán nem (vagy csak teljesen esetlegesen és véletlenszerűen) jelenik meg.
Ami az én aktivitásomat illeti, arra azt tudom mondani, hogy abban a dilemmában, amit te felvázolsz, én megpróbálok egy “egyensúlyt” létrehozni (ha ez egyáltalán lehetséges, és nem csak magamat áltatom ezzel) és annyi időt azokra a dolgokra és tevékenységekre szánni, amelyek engem inspirálnak, amennyit csak tudok. Ha ez nem így lenne, akkor lehet, hogy én lennék ma a Múcsarnok igazgatója 🙂 (De ez vicc, kérem, hogy senki se vegye komolyan!)
@timár.kati:
Miért, nem akart az lenni?
Dehogynem, csak félt az elutasítástól, ugye?
@iparterves: Tudom, hogy nem mondta, és én sem állítottam, hogy maga szerint nem volt fontos (Kassák). Én csak azt mondtam, hogy érdekes számomra a nézőpontunk közötti különbség.
Azért én sem nagyjátékfilmeket forgatok, csak kisebb etűdöket, max. rövidfilmeket. De ez azért is van, mert egy témánál nem ragadok le, mindig az aktuálishoz készük a vizuális elem.
Freud biztos tudná, hogy miért épp a Tisza mozi jutott az eszembe (egy részét persze én is tudom). De akkor ezek szerint nem lőttem nagyon mellé :-))))
Örülök, hogy ön is elképzelte ezt a jelenetet, nekem is valami hasonló kép jelent meg. De szerintem FvH-nak az lenne az érdeke, hogy ez után a jövedelme után itt adózzon, mert akkor a gyerekei után egy csomó jóváírásra lenne jogosult, nem?
Abban egyetértünk, hogy kiket hozna ide, igaza van. A “konzervatív” művészeket politikai vagy művészeti szempontból érti?
Az utolsó bekezdésben megfogalmazott kérdései és a bennük foglalt felvetései jogosak. De mi a specifikuma annak, hogy ha a felsővezetés külföldi? És önnek van ebben tapasztalata?
@iparterves: Mindkét kérdésére “nem” a válaszom és ezt a lehető legőszintébben mondom.
Részletesebben.
Az első kérdését talán fel se tette volna, ha nekem sikerült volna az azt megelőző kommentemben úgy megfogalmazni a mondandómat, hogy az érthető legyen a sorok között olvasva.
A második kérdésére pedig azt tudom mondani, amit ön nem tudhat, hogy az engem ért elutasítások listája végtelen, és ezzel szemben csak pár “nem-elutasítás” áll. Szóval, ez biztos nem volt az oka annak, hogy a Műcsarnok igazgatói pozíciójára még sohasem pályáztam.
@timár.kati:
FvH gyermekei eszembe sem jutottak, de mivel nagycsaládos, még gázárkedvezményt is kapna.
A konzervatívizmust mindkét értelemben gondolom. A népi vonul teljesen kiborulna, a legmodernebb modernisták pedig fenntartásaikat hangsúlyoznák és folyamatosan arra célozgatnának, hogy nincsen művészettörténészi vagy más diplomája FvH-nak.
Mintha – és ezt őszintén mondom – diploma kellene ahhoz, hogy valaki ismerje a kortárs művészetet!
Az általam megismert külföldi vezetés specifikuma a bezárkózás és a helyiek jóindulatú háziállatként való kezelése. Szükség van rájuk, de barbár keletiek és megbízhatatlanok, gondolták.
A gondolkodásmódunk pedig ugyanazokról a dolgokról teljesen más volt.
Amit a Műcsarnokról mond, elhiszem és elfogadom. De álomként csak megfogalmazódott a Műcsarnok vezetése, ha már a Ludwigra is pályázott?
@iparterves: Ez jó, a gázárkedvezmény!
Ok, én is így gondoltam, mindkét szempontból.
Azzal maximálisan egyetértek, amit a diplomáról mond. Még egy ilyen állásban sem ennek kéne a szempontnak lennie, hanem a megelőző szakmai teljesítménynek. Szerintem.
Amit a külföldi vezetésről ír, azt én tapasztaltam itthon is, haza vezetéssel. De lehet, hogy csak nekem volt pechem 🙂
Ok, vannak álmaim (szakmaiak és másmilyenek is). Szívesen írnék ezekről, de ezt biztos nagyon sokan félreértenék… Meg az álmokat nem szabad egyébként se sok emberrel megosztani, mert akkor nem valósulnak meg, vagy nem? 😉
@timár.kati:
Az álmok az élet megrontói, hagyjuk őket.
Egy sokkal földközelibb kérdésem van: mit szól a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány megszűntetéséhez?
A MAK megszűntetése felveti majd a művészeti infrastruktúra néhány alapkérdését, pl. a szigligeti kúria ügyét ( azt hiszem, ez már elveszett a művészek számára, erre nyugodtan számíthatnak ), a műteremlakásokét, a Képcsarnok fenntartásának és fenntarthatóságának kérdését és az alapítói vagyon, meg annak növekményei elvonásának következményeit.
A MAK – amelynek van tisztességes szöveges és mérleges közhasznúsági jelentése is, bizony ám ! – évente 1.500.000.000 FT személyi ráfordítással dolgozik.
Lefordítom: egy magyar honpolgár 150 FT-tal támogatja azt, hogy a művészek infrastruktúrája meglegyen és nyugdíjhoz jussanak.
Az az érzésem, itt változások várhatóak, legalább olyan mélyek, ha nem mélyebbek, mint a Műcsarnok esetében.
@iparterves: Ebben nem értünk egyet, szerintem az álmok fontosak, de persze “jól” kell őket megválasztani. És néha el kell őket engedni.
Egyelőre nem tudom, mit szóljak a MAK-hoz, de azzal egyetértek, amit ír, hogy az ezzel kapcsolatos változások sokkal mélyrehatóbbak, mint amelyekről a Műcsarnok esetében beszélhetünk.
Tőlem nem áll távol ez a fajta “lefordítás”, de ennek a másik oldala az, hogy “történeti léptékben” ez egyfajta nyugdíjfolyosító igazgatóságként működött, és azzal “kecsegtette” a szabadúszókat, hogy majd nekik is lesz öregkorukra miből élniük akkor is, ha nem voltak hagyományos állásban.
Számomra inkább az a kérdés, hogy miért nem találtak ki ezekre a funkciókra (ill. a funkciók azon részére, melyeket valóban fenn kell tartani) egy korszerűbb struktúrát és szervezetet már az elmúlt 20 évben? Mert az biztos, hogy vannak olyan funkciói is ennek a szervezetnek, amelyek már 20 éve anakronisztikusak.
Ön mit gondol?
@timár.kati:
Azt gondolom, hogy lehetett volna.
Azt gondolom, hogy most veszni fog a szigligeti alkotóház, a Palme Ház és a Váci utcai Csók Galéria is.
Azt gondolom, hogy semmiféle közvetlen érdemi ráhatása nem lesz az alkotóművészeknek arra, hogyan működik a velük is foglalkozó költségvetési szerv.
Azt gondolom, hogy a nyugdíj-kiegészítések is csökkennek, de talán nem szűnnek meg teljesen.
Azt is gondolom, hogy újra minden a minisztériumban fog eldőlni, s ezt nem érheti meglepetésként a művészeket.
De álmodni azért szép!
Azt is gondolom még, hogy a tranzit-nak kutya kötelessége lenne erről a témáról egy nagyobb dolgozatot gyorsan megjelentetnie.
Szép dolog a tudomány ormairól lenézni a buta senkikre, de nem látni onnan, amint éppen süllyed a szárazföld a tengerbe és nem kiáltani segítségért, ez megbocsáthatatlan!
@iparterves: Örülök, hogy egyetértünk, hogy “lehetett volna”.
Szerintem az “alkotóművészek” maguk szúrták el, hogy beleszólásuk legyen, mert nem próbáltak meg előrefele “menekülni”, hanem minden erejüket a status quo, vagy ahhoz közeli állapot fenntartására fordították. Legalábbis hozzám nem jutott el semmilyen hír, ami ennek az ellenkezőjéről szólt volna.
Számomra azért az még mindig kérdés, hogy a lóvét (beleértve az ingatlanokat is) ki és hova fogja privatizálni, mert a tagok nyugdíj-ügyeit nyilván át lehet tenni a megfelelő és már létező állami szervhez. Ez a mai nyugdíj-állapotok között nem oszt, nem szoroz (ha jól érzékelem a helyzetet), ha valaki továbbra is megkapja, amit eddig.
A művészeket szerintem (legalábbis egy részüket) ez azért meglepetésként érte, mert nekem az a benyomásom, hogy sokan gondolták úgy, hogy ehhez senki se fog nyúlni, vagy csak akkor, amikor ők már régen nem lesznek…
Mire gondol, amikor a tudomány ormait említi? És ön a MAK eltűnésének melyik részéért aggódik és kiált segítségért?
Erdély Miklós Álommásolatok című filmjében hangzik el a következő mondat: “Érdemes törekednie az embernek arra, hogy irodalmi értékű álmai legyenek”.
@timár.kati:
Amit az első bekezdésében ír, az nagyon helytálló. Éppen ezért szenvednek most vereséget.
Az állam mindent magához emel.
Az ingatlanok, óh, az ingatlanok. Majd lesz valaki, jótét lélek, aki – ha már eladják – megveszi őket.
A harmadik bekezdése telitalálat, a gerontokrácia gondolkodásmódja volt és maradt az, amit a művésztársadalmat jellemezte.
A tudomány ormai metafora mindenekelőtt dr. Hornyik tekintetéhez kapcsolódik benne. Messzire tekint, de lefele már egyáltalán nem lát. ( De lehet, hogy én látom rosszul. )
Mindenesetre az art-world nem mérte fel a kockázatokat, s a Maoe honlapján siránkoznak, hogy velük senki sem egyeztetett! Mintha nem látnák, hogy az állam senkivel sem egyeztet! )
A MAK egy kifizetőhely volt, nem kár az eltűnéséért. Az eszközei ( ingatlanok és egyebek ) sorsának alakulás ja, merre visz az utunk.
Segítségért nem kiáltok, úgy vagyok vele, mint a már idézett ( vigyázat, tömegkultúra ! ) Bourne sorozat második darabjában a dirty CIA section chief, amikor meglepi J.B, s azt susogja mindannyiunk szeretett Matt Démonának: Ugye, nem lenne érdemes most segítségért kiáltanom?
Kihez kiáltson az alkotóművész, mikor egy nála erősebb, hatalmasabb valami éppen arra készül, hogy megváltoztassa éltét?
EM útmutatását majd követem, szerényebben igyekszem követni.
( Vessen meg érte: a filmet sohasem láttam, s EM munkássága számomra olyan, mintha a Holdon dolgozott volna – engem sohasem érintett meg ).
@iparterves: Örülök, hogy egyetért a deskripciómmal, de azért ha sokat dícsér, még a végén elbízom magam és az egyikünknek sem lenne jó 🙂
Azt nem kétlem, hogy az ingatlanokat megveszi majd valaki, de a kérdés az, hogy a bevétel kié lesz.
“Tudomány ormai” — azért H.-n kívül vannak ott még egy páran, ha a messzelátóm nem csal
Hát igen, utólag most már nincs sok mindenen sírni, de nekik segítségért sem illik nagyon kiáltani, mert amikor nekik kellett volna másokon segíteni, akkor ez annyira nem volt fontos. Most akkor senki se csodálkozzon, hogy nincs viszonzás.
Szóval maga egy “dirty CIA section chief”? Jó tudni, majd észben tartom, de azért izgin hangzik. Most már a Bourne-t is pótolnom kell, ha ennyit hivatkozik rá. Ez így mégsem járja. Bár Matt Démon-t egyáltalán nem szeretem.
Most éppen olyan a helyzet, hogy senkihez sincs nagyon kiáltani, pedig nagy baj van, de még most sem gondol senki arra, hogy az összefogás és a szolidaritás segíthetne esetleg. Tudom, ezek elnyűtt és régimódi szavak.
Egyáltalán nem “vetem meg”, hogy nem látta a filmet és EM munkássága sem érintette meg. Inkább egy kicsit csodálkozom, hogy EM munkásságának semmelyik része sem volt önre hatással. De ha megenged egy javaslatot, akkor a Verziót nagyon tudnám önnek ajánlani, ha valahogy meg tudja szerezni.
@timár.kati:
Majd igyekszem egy kicsit még kritikusabb lenni.
EM abban a művészeti irányzatban dolgozott, amely számomra – tudja, a koncept – a képzőművészeten kívűlinek számít.
A F.I.L.M című kis kötete, meg Gy.P. róla szóló könyvecskéje is megvan a könyvtáramban, de nem olvastam őket.
A Hadititok,amit maga is kiállított, számomra egy teljesen elhibázott mű, amely az elektronikus mediát sikertelenül keveri a festői elemekkel. Már a Frissen festve kiállításon ( ha jól emlékszem, ott állították ki először ) is teljesen környezetidegen volt.
A Verziót majd igyekszem megszerezni.
Az összefogás és a szolidaritás máskor is jót tett volna, de erre képtelen volt a művészvilág.
A Nemzeti Színház elleni nyilas demonstráció elleni fellépésük hiánya – újra elírnám annak a két embernek a nevét, aki a hírek szerint ott volt: Csákányi Eszter és fekete Ernő – nagyjából megmutatta, mire képes, illetve mire nem képes ez a társaság.
A Bourne példát félreértette: nem én vagyok a mocsok ( bár sokak szerint igen ), hanem a művésztársadalom van olyan helyzetben, mint ez az úr: hiába is kiáltana segítségért. Nincsen kihez és hatása sem nagyon várható.
Igen, az ingatlanokat valószínűleg eladják, azoknak már csak ez a sorsa, s a bevétel az állami kasszába folyik be.
Ha a kérdése arra irányult, hogy abból a művésztársadalom megkapja a magáét, akkor azt kell válaszolnom: erősen kétlem.
Ha igaz, hogy egy költségvetési szerv veszi át a MAK vagyonár és működését, akkor az sem kizárt, hogy annak a szervnek más feladata is lesz, s a pénzt arra költi, ami a feladata.
A tudomány ormaival kapcsolatban lehetne még említeni néhány nevet, de Dr. H. ezoterikus szövegei és a mostani praxis olyan viszonyban vannak egymással, hogy nekem ő jutott eszembe.
A sztorihoz az is hozzátartozik, hogy a vezető magyar művészeti lapok életébe is változásokat hozhat az átalakulás, mert az egyik támaszuk dől ki. Nem szükségképpen pénzügyi, mert nem tudom, támogatta-e őket a MAK, de erkölcsi feltétlen.
Egy költségvetési szerv nem az a szellemi táptalaj, amelyen kivirágozhat a művészeti szakirodalom. ( Bár túl közvetlen összefüggést nem kell keresni, de a hatások érvényesülése érdekes lesz. )
A Műértő-vel kapcsolatos kérdésemre, érthető módon, senki sem reagált, legkevésbé Andrási Gábor, akinek főszerkesztői posztja és befolyása válthat kérdésessé.
A nagy pénzügyi veszteségeket elszenvedő, egyre kisebb terjedelemben megjelenő HVG-t, mint az köztudott, a WAZ el kívánja adni. Ha lesz rá vevő – és miért ne lenne? -, el fog gondolkozni azon, hogy a Yacht és a Műértő milyen formában maradjon meg, ha megmarad, s feltételezhető, hogy racionalizálni fogja a kiadást.
A magam részéről, bár nem vagyok rendszeres olvasója a lapnak, erősen sajnálnám, ha megszűnne, de az a néhány ezer (?) – inkább néhány száz – példány, amiben létezik, szinte lehetetlenné teheti rentábilis fenntartását.
Nagy áldozatokat kellene hoznia az új tulajdonosnak ahhoz, hogy egy kegyetlenül veszteséges lapot a mai viszonyok között fenntartson.
Erősen kérdéses, hogy erre bárki hajlandó lesz-e.
@iparterves: Én személy szerint nagyon számítok a kritikájára.
EM-nek volt “nem-konceptuális” tevékenysége is, ilyenek szerintem a filmjei (pl. az Álommásolatok és a Verzió), illetve versei és esszéi. (Az én kedvenc Erdély-versem az, ami úgy kezdődik, hogy “Gond és baj…”, a címe, bármilyen égő is, de most nem jut az eszembe). És látja, magának is van tőle/róla könyve, valami okból beszerezte ezeket :-)))
Hadititok — érdekes, hogy ön ezt így látja. Nekem még sohase jutott az eszembe, hogy “zavaró”, vagy elhibázott a technikák keverése.
Szerintem nem csak a művészvilág nem képes a szolidaritásra, és ez még sokkal nagyobb baj.
Bourne — én nem gondolom, hogy ön lenne a “mocsok” (már csak azért sem, mert fogalmam sincs, hogy a filmben ki a jó és ki a rossz), csak azt hittem, hogy magát azonosítja ezzel a szereplővel az idézett mondat miatt.
Távol álljon tőlem, hogy a tudomány ormait védjem, de ön szerint a tudomány képes arra (illetve mennyire lehet képes arra), hogy a praxissal szoros viszonyba kerüljön?
A lapokkal kapcsolatban pedig azt gondolom, hogy egy ekkora piacon ennyi lap valódi piaci körülmények között biztos nem tud megélni. Arról nem is beszélve, hogy nem igazán értem, hogy miért van szükség ennyi lapra, ha több esetében gyakorlatilag ugyanarról a szerzőgárdáról beszélünk, akiknek ráadásul ugyanarra a pár történésre kellene reflektálniuk. Ha kevesebb lapnak lenne fajlagosan (?) több pénze, akkor szerintem tartalmilag és strukturálisan is más lehetne a színvonal. (Ezzel most biztos mindenki haragját magamra vontam.)
@timár.kati:
Szerintem meg minél több lap van, annál jobb.
Akkor lenne még jobb, ha a szerzőgárda nem húsz-harminc emberből állna, hanem sokkal kiterjedtebb lenne.
Miről írjanak a szegény szerzők, ha érdemleges kiállítás alig van?
Az interjúk hamisak és erősen túlzóak, tendenciózusak, mint Hernádi Miklós festő- és szobrászéletet bemutató anyagai.
Azt semmiképpen sem szeretném, ha a Sinkovits Péter irányította Új Művészet lenne pl. az egyetlen képzőművészeti szaklap, s S.P. iránya legyen az irány.
Azt sem szeretném – ha egyáltalán szerethetek bármit is – hogy Spengler gyűjtő-asszony adjon fazont egy lapnak.
Azt meg kifejezetten elképzelhetetlennek tartom, hogy akár egyetlen művészeti folyóiratot is fenn tudjon tartani a vevőközönsége nálunk. Lehetetlen és kizárt!
Majd FvH a műcsarnok égisze alatt kiad valami jó ki periodikát, nemzetközi szerzőgárdával. Az kb. annyira lesz magyar, mint Joseph Kosuth szerepeltetése a Velencei Biennálén.
( Nincs szándékom egy régi vitát feléleszteni, de azt akkor is nevetségesnek tartottam. )
@iparterves: Bennem soha nincs semmilyen prekoncepció az ön válaszait illetően, de azért néha mégis meglep, mint most is. Bizonyos szempontból igaza van, de egy ilyen kis szcénában mégsem látom, hogy miről szólnának azok a lapok, és hogy hol lenne elég számú és színvonalas szerző ehhez. A másik, hogy ha megnézünk nálunk nagyobb és komolyabb művészeti élettel bíró országokat, akkor ott sincs több lap (talán még ennyi sem), de van több, más jellegű. Azok nekem is hiányoznak.
Azt én sem szeretném, hogy az Új Művészet egyedüli fórum legyen, és szerintem a műgyűjtői hatás más sokkal jobban rányomta a bélyegét a szcénára, mint az üdvös lenne.
Ismeri az Ideát? Amit Romániában adnak ki, de minden jobb nemzetközi művészeti könyvesboltban kapható a nyugati világban.
Nekem meg az jutott az eszembe, hogy a napokban mócsingot elmarasztalta (joggal) egy áthallásos mondatért, de ahhoz mit szól, hogy van egy kiállítás most Pécsen, aminek “Kunst macht frei” a címe?
@timár.kati:
Csak legyen nyugodtan előítéletes.
Az Idea című lapot nem ismerem. A románok – most nem vagyok rendes magyar – a modern művészetekben nagyobb és rangosabb szerephez jutottak, mint hazánk fiai – nekünk volt Brancusijuk, Cioranjuk meg Ionescojuk -, s igazán nem csodálkozom azon, hogy jó és jegyzett lapot csinál(hat)nak.
Attól, hogy egy vagy kevesebb lap lesz – óh, én még emlékszem a régi szép világra! -, sem jobb írók nem írnak oda, sem jobb anyagok nem kerülnek a lapba. Ha az 1970-2000 közötti Művészeteket megnézni, megláthatja.
Nagy a gyűjtői befolyás, nos, az meglehet. Erre azt lehet mondani: nekik van pénzük, nekik írják a lapot.
De kinek kellene írni: a művészeknek, a művészettörténész kollégáknak, a gyűjtőknek, az amatőröknek? Se a témaválasztás, sem a nyelvhasználat, sem a megközelítés módja nem lehet azonos a különféle esetekben.
Szóval, jobb ha több van, ha nem hasonlítanak unalmasan egymásra. Meg ha nem ugyanaz az egy-két csapat írja.
A Kunst macht frei kapcsán csak azt mondhatom: döbbent vagyok. Az észtek is, meg a pécsiek is bunkók.
Aki nincsen tisztában a kifejezés eredetijével, s játékosan (?) el akarja forgatni, az számomra erkölcstelen, olyan, aki számára a történelmi tapasztalat nem létezik.
Megjegyzném az “ismeretlen” Breuer Pécsett annyira ismeretlen, hogy a Breuer mesteriskola végzőseinek szintén van kiállításuk.
@iparterves: Az, hogy nem vagyok előítéletes, az nem azért van, mert jó fej vagyok (mert egyáltalán nem vagyok az), hanem mert önző módon meg akarom adni magamnak azt a szabadságot, hogy lehetőség szerint azt próbáljam meg olvasni, amit ön leír és nem azt, amit én olvasni szeretnék. Ennek persze megvannak a korlátai, de mégis megéri.
Én nemcsak hogy rendes magyar nem vagyok, de rendetlen se, mert a román művészet helyzete nemcsak abból a történeti szempontból, amit ön felvázol, hanem a maiból is sokkal jobb. De ez nem kellene, hogy bárkit is meggátoljon abban, hogy ne törekedjen a mi helyzetünk javítására.
Abban igaza van teljesen, hogy a kevesebb lap nem garancia a minőségre.
Az, hogy kinek kellene írni, azaz hogy kinek szóljanak az írások — nekem az a benyomásom, hogy épp ma létezik egy olyan nyelvezet, és épp a mai művészet aktuális probléma-felvetése az, ami miatt sokkal egyszerűbb az átjárás a különféle közönség-csoportok között, mint esetleg korábban. Illetve, szerintem az a jó olvasmány, amiből tanulni lehet (a szó pozitív és primér értelmében, nem mint elrettentő példából).
Ez a kiállítás cím nekem fizikailag “fáj”, és örülök, hogy önnek sem lett a kedvence. Akkor most elmondhatjuk, hogy Pécsnek sikerült valamit felszabadítania — de a kérdés, hogy ez vajon mi is lenne? A művészet, az “ismeretlen” Breuer, vagy a saját zűrös tudatallatijuk?
@timár.kati:
A mai román művészetet sem ismerem, s ez azért szégyen, mert a mai szlovák, horvát, szlovén és lengyel művészetről is alig tudok valamit.
Az én hibám, amelyet igyekszem jóvátenni.
A csoportok közötti átjárhatóság ügyében nem lennék ennyire optimista. Hadd hivatkozzak megint dr. H-ra, akinek szövegei pl. kifejezetten belső használatra készülnek ( nagyon szükséges, hogy legyenek ilyen munkák ), de más csoportok számára ezoterikusak.
Egy népszerű (?) művészeti lapban mindenféle cikknek kell lennie, ilyennek és olyannak is, de: ennek ellenére sem lenne képes fenntartani magát nálunk ( támogatás nélkül ).
Pécs ügyében megint dr, Mélyire kell utalnom, aki művészettörténészként vállalta annak az ódiumát, hogy keményen belemondja a szemünkbe: Breuer nálunk ismeretlen.
( Én ebből alapos következtetéseket vontam le dr. Mélyi szakismerete és ebállítottsága vonatkozásában, s e véleményem kommunikálhatóbb részeiből már pár sort itt közzé is tettem )
Pécsett ismeretlen a Munka szabaddá tesz-mondat is. Vagy “anything goes” alapján dolgozik a pécsi művészeti brigád.
Ha másra nem, hát a minimális jóízlésre azért figyelhetnének.
( Most a szaftosabb és élesebb jelzős szerkezetektől eltekintenék, mert még 20 óra előtt van, s kiskorú blogolvasók hótiszta lelkivilágát rongálnám, s ez nincsen szándékomban, ahogy az sem, hogy a médiatörvényt megszegjem. Már csak az kéne! )
@iparterves: Most fejeztem be épp egy kis rögtönzött tárlatvezetést a gyűjteményi kiállításban és ha gonosz akarnék lenni, akkor azt mondhatnám, hogy itt kaphat némi betekintést a mai horvát művészetbe… De nem vagyok gonosz (vagy mégis?), így azt mondom csak, hogy érdemes ennek a régiónak a mai művészetét jobban megismerni, mert van mit. Egy kicsit azonban mégis tartok tőle, hogy önt ez végül el fogja kedvetleníteni, mert elég sok köztük a poszt3-konceptuális.
A csoportok közötti átjárásra én azt a közhelyet hoznám fel (és ezért bocs!), hogy minden relatív. Van aki számára H (vagy más) szövegei ezoterikusak, mások számára meg ezek maguk az exoteria megvalósulásai. Vagy ön szerint ez nem lehetséges?
Azt el tudom én is képzelni, hogy még ha egy művészeti lap lenne Mo-n, az se lenne képes magát kizárólag a piacon eltartani. Bár azt nem tudom, hogy ez kire nézve lenne szánalmas — a lap létrehozóira vagy a közönségre?
A hótiszta lelkű, kiskorú blogolvasók azért nincsenek öntől nagy veszélyben, mert este 8 és 10 között önnek nem marad túl sok ideje, hogy rongálja őket 🙂 Főleg akkor igaz ez, ha figyelembe vesszük, hogy az interneten közzétett dolgok ott is maradnak, tehát ha ön este 8 után ír valami szaftosabbat, akkor azt mondjuk másnap délelőtt 9-kor is vígan el lehet olvasni 🙂 (lásd még: kampánycsend)
Pécs — ehhez már nem tudok mit hozzátenni, csak a nagy szívfájdalmat, hogy miért kellett ennek így lennie. Azt nem mondom, hogy “miért hagytuk, hogy így legyen”, mert nekem ehhez az egészhez semmi közöm se volt és ha jól sejtem, önnek se…
@timár.kati:
Megkérdezhetném, hogy hány embernek tartott tárlatvezetést?
Amikor én volt kettő személ csatlakozott a körbevezető alkalmazotthoz.
A számszerűség azért érdekes, mert felteszi a költői kérdését a művészeti lappal kapcsolatban.
Nem gondolom, hogy bárki számára szégyenletes lenne az, hogy ha nem sikerülne egy művészeti lap (ön)fenntartása. Tényszerűnek és valósághűnek nevezném inkább.
Őszintén, tágra nyílt szemmel kérdezem: ki a fenét érdekel az a kortárs művészet, amelyet ma kortárs művészetnek neveznek?
Ki szereti azt? Lehet egyáltalán szeretni?
Mert fontos, hogy érzelmileg is el lehessen fogadni a műalkotást, ne csak a nagy eszünket ( nem az enyémet, nekem ugyanis nincsen ilyen ) mozgassa meg és érdekelje valami.
Ezzel is összefüggésben egyetértek, hogy dr H. szövegei valakinek ezo-, másoknak exoterikusak. De kérdem, a legnagyobb tisztelettel, ugyanazon a fórumon kell mindkét réteget kiszolgálni?
Pécs már nem egyszerűen Pécs, hanem annál több: a meg nem gondolt gondolat.
Vagy a nagyon is meggondolt gondolat, amelynek eredménye ugyanaz, mint a meg nem gondolté.
Én igazán nem tehetek róla, csak szégyellem magam ( mint máskor is, mások helyett ).
szóval: “amikor én voltam”… és innen talán rendben a mondat
@iparterves: A kérdés jó 😉 vettem… Egy embernek tartottam tárlatvezetést egy kedves ismerősömnek, de ez programon kívül, spontán történt.
Nem tudom, hogy amikor ön járt a kiállításban, akkor ez az “alkalmazott” egy ún. “info-mediátor” volt, vagy egy előre meghirdetett vezetés. Ez utóbbin néha valóban csak páran vannak, de például jan. 2-án 20-an vettek részt. Ami azért nem rossz.
Jó, én dobáltam itt fel a labdákat és teljes joggal leütötte őket. A lappal kapcsolatban igaza van (bár én nem azt mondtam, hogy “szégyenletes”, hanem hogy “szánalmas”), elfogadom.
Szerintem lehet szeretni a kortárs művészetet és számomra van benne nagyon sok érzelmi alap. Még a poszt3-konceptuális művészetben is 🙂 Lehet, hogy én teljesen rosszul látom, de szerintem az érdeklődés (amit ön említ) már egy érzelmi viszonyulás, mert valami motivációja van. (És azt maga is jól tudja, hogy logikailag képtelenség lenne leírnia, hogy nincs nagy esze, ha valóban nem lenne. De azért ez szép próbálkozás volt.)
Jó a kérdés, hogy ugyanaz a fórum “kiszolgálhat”-e több, eltérő szintű igényt. Azért jó a kérdés, mert a válasz a számomra egyáltalán nem evidens. Könnyű lenne azt mondani, hogy persze, hogy ez nem lehetséges, de akkor felmerül, hogy hogyan dönthetjük el, hogy ki melyik szinten van, és (ha a példánknál maradunk) hány folyóiratnak kéne léteznie ezeknek az igényeknek a kielégítésére.
Szerintem “Pécs” nem érdemli meg, hogy ön szégyellje magát miatta.
@timár.kati:
Előre meghirdetett vezetés volt, s majdnem csatlakoztam is, de amikor hallottam, hogy milyen süketségeket lök a “vezető” Sugár professzor védhetetlenül hülye művéről, akkor úgy gondoltam, inkább vállalom a nehezebb utat, s agyatlanul, a felemelő ismeretek nélkül futok neki a kiállításnak.
Mivel akkor és ott ketten voltak, a maga hatékonysága a kollégájának csak a fele. A huszas létszám tényleg meglep. Mikor és hogyan gyűlt össze ennyi ember a Ludwigban?
Jó, jó, amikor meghirdetnek egy könyvbemutatót, s elmegy rá 5-10 ember, vagy egy tudományos előadást és ugyanennyien látogatják, arra is azt mondják, hogy a megjelentek száma megfelelő.
Persze, a kortárs művészettel kapcsolatos érzelmi hozzáállás leírásában igaza van: már az érdeklődés, a kiváncsiság is egyfajta érzelmi viszonyulás. A kérdés az, hogy miképpen alakul ez az érzelem az első találkozások után.
Kiben kel életre az érzés, hogy elmenjen egy műterembe? megismerjen egy olyan izét, no, művészt. Arra már nem is gondolok, hogy valaki még vásárolni is akarjon a mindenki által átkozott, de mindenki által várt “újgazdagokon” kívűl.
Bonyolult ügy, szerintem a belterj olyan méretű, hogy az, aki érdeklődik a kortársak iránt, az maga is vagy a belterjből jön vagy oda tart, és annak a része lesz.
Külső érdeklődő, rendszeres kiállításjáró talán nem is nagyon van. Ha tudnak ilyenről, jelezzék!
Pécs- én nem Pécs miatt szégyellem maga.
@iparterves: Látom, hogy önnek Sugár János műve nagyon a begyében van, de ha a mű ön szerint “hülye”, akkor lehet arról értelmes dolgokat mondani? Olyanokat, amiket ön is értelmesnek tart?
Most remélem, ül, mert ez az információ önt sokkolni fogja — volt olyan nap, hogy több mint 200-an látták a gyűjteményi kiállítást (nem csoportok)! Az én hatékonyságomra meg szót sem érdemes vesztegetni, ezzel csak egyet tud érteni még ön is, ugye?
Ezt a témát már korábban érintettük, de ön szerint egy dolog minőségét az igazolja vissza, hogy hányan látták/vettek részt rajta? Mert ilyen alapon a legfantasztikusabb teljesítmény a ker.tévék műsora (hogy mást ne említsek). És az érdeklődés hiánya az pusztán annak róható fel, aki nem keltett maga körül elég érdeklődést?
Abban a pár generációban, amire én vissza tudom vezetni a családomat, senki se volt művész, még csak bölcsész se, szóval a belterj azért nem mindig igaz. Ön persze erre mondhatja azt, hogy én annyira marginális vagyok, hogy az én példám már nem számít és ebben igaza is van, de azért árnyalja kicsit a képet.
És én személyesen is ismerek “külső” érdeklődőket, akik rendszeresen jönnek kiállításokat nézni. Már csak logikai alapon sem lehetne azt állítani, hogy csak a belterj csinálja ezt, mert annál még nálunk is magasabb a látogató-szám.
Viszont arra kérném, ha lehet, kicsit jobban figyeljen oda a kommentjeim finom részleteire (a sorok közére), mert én nem azt írtam, hogy <<Pécs>>, hanem azt, hogy <<“Pécs”>> és ez most itt óriási különbség. Pont az, amiről ön beszél.
@timár.kati:
Begyemben lenne a Sugár-“mű”? Honnan veszi?
Egyszerűen semmitmondónak, szarnak tartom. Üresnek, de felfújtnak, arra is érdemtelennek, hogy az ember szót vesztegessen rá.
Mint ahogy a Pécsett is “látható” – senki nem látta, olyan magasra helyezték, szerencsére! – “elnézést” is kb. ekkora szellemi kvalitással bír.
Nem ragadtattam el magad DLA habil. prof. Sugár egyetemi tanár úr akciójának és jeles alkotásainak leírásakor, mindössze összefoglalni akartam véleményemet.
Az, hogy a new riches felkapták a grafitti vagy public art “művet” és annak egy stencilezett (!) példányát ( tessék már mondani, hány darab van belőle? és hányat lehet csinálni anélkül, hogy az eszmei mondanivalója (!?/ ne sérüljön?) a saját műgyűjteményükbe tették és büszkék rá, azt jelzi, hogy a szerepek kiosztása jól sikerült, a művész és az általa megcélzott réteg együttműködése tartós és megalapozott.
A nagy avantgárd egyetemi tanár munkája révbe is ért: mélyen szántó gondolatai örök formát öltve immáron a szentté avató múzeumban őrződnek, és a megcsúfolni szándékozott pénzesek is megvették.
A világ tengelye újra a helyén, minden az előre megtervezett módon történt, és van a CV-ben is egy-két újabb hivatkozási lehetőség.
Öröm, öröm, öröm mindenhol!
Én ezért szeretem a művészeti életet.
A 200 néző az sok? Mihez képest?
“On Saturdays from 5:45 p.m. on, admission to the Guggenheim is “pay what you wish” by donation.”
Ilyen alapon talán még több is lenne.
A nézőszám az Önök esetében azért valamicskét minősít. Leginkább azt mutatná, hogy van-e valamelyes érdeklődés a munkájuk és a bemutatott alkotások iránt.
Eddig hányan látták a kiállítást? Ez a szám már érdekes lehet.
A belterjet félreértelmezte: nem a családi kapcsolatokra gondoltam, amikor a belterjről beszéltem, hanem arról, hogy ha valaki elkezd erősebben érdeklődni a kortárs művészet iránt, óhatatlanul a belterj részévé válik.
Annak az ezer embert (?) számláló (al)világnak a tagjává, amelyet oly nagy előszeretettel becéznek art-world-nek.
Ha vannak külső érdeklődők, az nagyszerű. Biztos vagyok abban, hogy mindig is lesznek. Nem tudják pontosan, miért, de mennek kiállításokra. Talán, mert az a modern európai kultúra része.
Olvasási hiányosságaimért ismét elnézést kérek, s így a “Pécs” az, amiért szégyellem magam, és amiért – bár nem akarom – nekem is felelősséget kell vállalnom.
@timár.kati:
A kiállítási számmal visszaélt kicsit.
Arra használja fel, hogy megállapítsa: nem a belterj árasztja el a múzeumot ( amit nem is kétlek ).
Ugyanakkor arra is hivatkozik, hogy a nézőszám nem minősít semmit.
Most hogyan viszonylik egymáshoz ez a két megállapítás?
Ha nem a belterj jön, hanem a “külső”, nem szakmabeli nézők, akkor a kiállítás sikeres?
Ha a külsők nem jönnek, akkor nem számít, lényeg, hogy minőség jelent meg a kiállításon?
@iparterves: Kezdem a végén. A kiállítási számmal nem szerettem volna visszaélni, még ha így is tűnt ez önnek.
Igaza van, ezeket a megállapításokat valahogy egy kontextuson belülre kell hozni és abban is igaza van, hogy a kiállítás sikerét nem a nézőszám határozza meg, illetve a “minőségét” önmagában egy ponton túl (vagy innen?) nem jelent semmit.
Anélkül, hogy ezekre a kérdésekre meg akarnám kerülni a választ azt mondanám (amire itt próbáltam már célozni), hogy épp ezek azok a kérdések, amelyek nem pusztán múzeumi belügyek, vagy nem pusztán a múzeum tevékenységének színvonalán múlnak. Remélem, most nem fogja azt gondolni, hogy a felelősséget szeretném magamról elhárítani, mert ezt semmiképp sem akarom (sem elhárítani, sem azt, hogy ön ezt gondolja), de ha egy társadalomban kevéssé számít értéknek az, hogy az emberek gondolkodjanak, a kultúrának nem a legbutább és butítóbb formáit fogyasszák, valamint ez a társdalom úgy a hétköznapokban nem sokat (és ez most egy eufémizmus) tesz azért, hogy tagjai számára biztosítsa a lehetőséget, hogy elsajátítsák az értelmesebb, konstruktívabb és kreatívabb élet viteléhez szükséges készségeket és tudást, akkor nagyon kevés terep marad az egyes szereplők számára, hogy ezen változtassanak.
Most minden gonoszkodás nélkül kérdezem, hogy az ön számára mit jelent az, hogy egy kiállítás sikeres? Ezt hogyan határozná meg? Mik ennek a kritériumai? És mindezt hogyan lehet lefordítani egy diszfunkcionális közegre és társadalomra?
A kérdések, amiket a Sugár-mű kapcsán felvet, szerintem jogosak. De az én eredeti kérdésem arra vonatkozott, hogy elképzelhető-e (és ha igen, akkor hogyan) az, hogy van egy “hülye” mű, de az arról szóló “magyarázat” nem hülye. Mert szerintem ez vicces kérdés.
Milyen módon tudná ön “Pécsért” a felelősséget vállani?
@timár.kati:
I.
Kezdeném a végén: mert engem fognak felelősségre vonni! ( Az engem értelme “engem” )
Dla. habil et. ügyében nem szeretném, ha leragadnánk a hülye jelzőnél ( a szart minden szempontból kiérleltebbnek érzem, benne, mert van az állag és a szag is, meg az üresség ),inkább a gyermekded provokáció illene ide, ha a kultúránkban a gyermekesnek nem lenne egy olyan simogató, kellemes jelentéstartománya is, amely egyben a gondolatokon és tudáson túli tartományokra is utal.
Nos, én az ettől a tartalmától és érzelmi túlsúlyától megfosztott értelmében gondolom a gyermekest.
Mivel a gondolkodás szeretete minden irányba hatóan nyitott, semmi akadálya sincsen annak, hogy egy ilyen jelentéktelen valamit olyan gondolati bázisra helyezzenek és úgy megforgassanak az elméleti szövegek parazsán, hogy mire elénk került az újsütetű mű, már magunk is képesek lennénk elhinni, hogy a világot megváltó-megvilágító alkotásról van szó, s egy mindeddig nem látott zseni nyilatkozott meg benne és általa.
Az értelmező hatalma határtalan. S a múzeum is értelmezett azáltal, hogy érdemesnek tartotta állami pénzből (!- reszkessen csak a bürokraták és a mocskos pénzemberek ) megvetette a “művet”.
Ezt a műveletet maga is ismeri, s tudja – hiszen gyakorolja a szómágia tudományát -, hogy milyen egyszerű is megfelelő tudás birtokában megfelelő aurát ( szegény W.B.! ) adni egy adott műnek, vagy műnek nem minősülő böffenetnek. Határtalan a kontextualizális, nincs, amihez ne lenne odarendelhető valami
értékes dolog.
És ellenkezőleg: ugyanez a tudás arra is alkalmas lehet, hogy akár egy jeles alkotást is eljelentéktelenítsen, ha személyes indulatainkat tudásunkkal elegyítve írunk róla ( lásd: Balassa Péter poszthumusz írását, Krampuszok címmel Spiró Ikszek című regényéről. ).
Tímár Kati: Már most hajtunk a 2011-es AICA díjra?
@timár.kati:
II.
Egy kiállítás számomra akkor sikeres, ha nem megyek el rá.
Tekintettel arra, hogy alig járok kiállításokra – a Ludwig istentelen kivétel volt -, számomra szinte minden kiállítás sikeres.
Nem vagyok meggyőződve arról, hogy mások is ilyen liberálisan gondolkodnak erről, s talán a pénzügyi szempontok dominálnak a “siker” megítélésében.
Azt ugye megengedi nekem, hogy ne azt tekintsem sikernek, hogy a maga által is alig-alignak tekintett szakértők írják meg róla a maradék lapokban, hogy a kiállítás jó, értékes, frenetikus vagy éppen rossz, csapnivaló vagy nézhetetlen volt.
Önkínzó módon szoktam a magyar szaklapokat olvasgatni, s nagyjából tudom, hogy ki kiről és mit fog írni. Ez azért borzasztóan unalmas!
@timár.kati:
III.
“de ha egy társadalomban kevéssé számít értéknek az, hogy az emberek gondolkodjanak”- hangzik az őszintén naiv költői kérdése.
Igen, az számít értéknek. Mi “white trash” vagyunk, nincsen szükségünk a gondolkodásra, pláne ha az olyan gondolkodás, amelyet önállónak, vagy akár kritikainak hívnak.
Aki gondolkozik, az veszélyes, annak számára a “minden világok legjobbika”, az, ami itt és most van, ami a fennálló, ami tény, az még elutasítás, bírálat vagy éppen átalakítás tárgya is lehet.
Ezért kanalizálódnak a kortárs művészet tárgyai a múzeumokba: a veszélyesnek hitt matéria ( a kórházi szennyes sokkal veszélyesebb ) eloszlik az állami pénzen működtetett intézmény megszentségesítő aurájába, részévé válik a Nagy Fennállónak, s mindazon ereje – ha volt egyáltalán valaha -, ami megszólította nézőit, már elpárolgott.
Dísztárggyá vált, képeslap alanyává és tárgyává, pénzügyi értékké. Az immateriális materializálódott, ahogyan az a a kapitalizmusban szükségszerű.
Az eszmékkel is ez történik előbb vagy utóbb. Inkább előbb. Ha pénzügyi ötlet ( pl. mikrohitelezés ), akkor előbb igyekszünk elfojtani, ha nem megy: díjazzuk ( akár Nobel-díjjal is ).
S meg ne haragudjék, de utalnom kell Andrási Gábor szövegére az újgazdagok technikáira: igen, megveszik a művészeket-művészetet kilóra.
És a művészek ezt nemhogy nem bánják, kikövetelik maguknak. Az a nagyobb művésze, akit nagyobb summáért vettek meg. A nyamvadt elmaradtak, akik várják, várják, hogy eljöjjenek értük, azok éhen halnak, s senkinek sem kellenek. Akármit is csinálnak vagy gondolnak.
Középút nincsen. vagy eladom magam, vagy kívűl maradok, de mindörökre.
Ez az anyagi alap, amelyen virágoznia kellene a minőségnek és a kritikai gondolkodásnak. Ugyan már!
( A végére hagynám a tömegkulturális példámat, de nem írom le, inkább ajánlom, nézze meg a Finding Forrester című filmet, s hallgassa meg mit mond az amerikai író a szemétlapok és a Times viszonyáról. )
@iparterves: Én most a változatosság kevéért a közepén kezdem. Jó ötlet, hogy már időben kezdjük el a hajtást, hátha úgy nőnek az esélyeink. Nekem tetszik, benne vagyok.
Most kínosan érzem magam (“Pécs” kapcsán), mert azt még csak érteném, hogy miért írta úgy, hogy <<“engem”>>, de azt viszont nem tudom, hogy kire gondol, hogy ki vonná “önt” felelősségre. Tudom, nagyon földhözragadt vagyok és kevés a képzelőerőm, de nem értem. Bocs!
Nem vettem zokon (sem intellektuálisan, sem érzelmileg), hogy azt a jelző használta, hogy “hülye”, mert én úgy értelmeztem, hogy ez csak egy rövidítése a maga hosszabban kifejthető véleményének. (De a barbecue-jelenet szép lett.)
Érdekes, amit az értelmezés lehetőségeiről és határtalanságáról ír, de bennem mégis felvet egy nagyon primér kérdést. Ön azt mondja, hogy egy adott mű blöff, üres, rémesen rossz, már annyira, hogy tul.képpen nem is lehetne műnek hívni és pusztán az teszi művé, hogy én, illetve a múzeum rányomta a pecsétet, meg a fennhéjázó értelmezést. De létezik ezzel szemben a standard és elfogadott közfelfogás, hogy mindez semmin sem változtathat, és nem leplezheti el azt a tényt, hogy a mű értéktelen és érdektelen, mert ezt minden ember tudja, csak én nem. Tehát tul. képpen én bármit mondhatok (és ennek most semmilyen személyes vonatkozása nincs), maga úgyis azt gondol, amit maga akar. (Most ezt egyáltalán nem egy sértett pozícióból írom, hanem teljesen semlegesen.)
Ezzel az elképzeléssel kapcsolatban nekem az a kérdés merül fel, hogy ha ez így lenne, akkor hol ebben a kultúra (nem melléknévi, hanem főnévi értelemben). Mert a kultúra maga az egy dialógus, nézetek és vélemények ütközése. Ennek eredménye nyilván nem lehet az, hogy az én véleményem pusztán “hatalmi” (vagy kánonképző) helyzeténél fogva “lenyomja” az önét, ez tiszta sor. De ha magát végül is teljesen indifferensen hagyja mindaz, amit a kultúra intézményesült résztvevőitől hall, akkor hol marad a dialógus? Az izgalom és a kíváncsiság? A hatás és annak megtapasztalása? Akár mintegy színházi előadásban vagy egy jó regényben? Hogy az élet picit másmilyen lett attól, hogy ezt vagy azt a művet láttam/olvastam/hallottam, stb.? Hogy az egészben ez a legérdekesebb?
Igen, van olyan, hogy valaki a hatalmánál fogva és az értelmi képességei segítségével próbál meg egy másik embert “lenyomni”. De ha van mondjuk 5 jó írás az Ikszekről, akkor ez még mindig csak egy lesz közülük, és majd az olvasó és az értelmezések után kutató eldöntheti, hogy melyiket váalsztja (vagy akár mindegyikből kicsipegeti a számára legelfogadhatóbb morzsákat). A képzőművészetben is lehetne ilyen, ha valódi tétje lenne, és nem ugyanazok írnának, mint akikről írnak aztán, mert akkor előfodulhatna, hogy én kiállítom az adott művet, mert nagyszerűnek tartom, és megjelenik róla egy színvonalas kritika, amelyik borzalmasnak tartja (de azt színvonalasan érvelve teszi). Vagy nem ez lenne jó?
(Most eszembe jutott az is, hogy hajlamos az ember /én is/ azt gondolni, hogy minden, ami kiállításra kerül, az kizárólag pozitív szándékkal történik, holott néha “rossz” műveket is be kell mutatni, hogy kiderüljön, mi a “rossz”. De ez most egy tisztán intellektuális kérdés.)
Abban egyetértek, hogy az nem siker, amit ön is minimum kétesnek ír le, persze. De azt a paradoxont sajnos nem értem, hogy miért attól sikeres egy kiállítás, hogy (ha) ön nem megy el rá?
@timár.kati:
Kedves Kati, de hát milyen dialógusról beszél?
Semmiféle párbeszéd nincsen már a művek és a nézők között.
A művek már nem kommunikációs objektumok vagy meditációs tárgyak, hanem a döntő többség számára előre elkészített árucikkek, amelyek semmiben sem különböznek a hipermarketekben kapható fagyasztott áruktól.
Vagy ha igen, annyiban, hogy nem elég leugrani értük a plázába ( már ez sem igaz, hiszen plázacikké váltak nálunk is, köszönhetően Szalóky direktor úr teljesen elfuserált, szoci közművelődési szakemberként magába szívott gondolatának, amely a plázanép megtérítésére tett lépésként értékelné a Corvin Plázában való megjelenését, az “új közönség” s az “új gyűjtők” verbuválását is megcélozva, s tovább menve: nagykerből is lehet már vásárolni Ausztriában, ha jól értesültem, műalkotást, vagyis nincsen már a kiválasztottság érzése, hogy elmegyünk a kis, de jónevű galériába, megnézzük azt, amit engednek nézni, s abból az egyből, amit elénk tesznek “kiválasztjuk a nekünk valót”, most már irány a pláza! ), hanem valami más helyre kell elgyalogolni, s még fizetni is kell a sok értelmetlen és érthetetlen dologért ( amit a kultúra részének neveznek ).
A Vizelde óta ( amelyet, hogy népszerűbb legyen, az átdolgozásban oly jeles amerikai alkotók már aranyból is megcsinálták ) az ún. dialógus másik résztvevője, nevezzük egyszerűen nézőnek, nem tudja, mit tekinthet műalkotásnak.
Még a seprűje is az, ami a sarokban áll?
Az elbizonytalanodás miatt, meg a tárgyi létükben megközelíthetetlen vagy éppen tárgytalan ( szent és nagy gondolatokban létező ) műalkotások miatt, amelyekre reagálni sem lehet, a zárt műalkotások kora érkezett el.
Egymáshoz való közeledés kizárva, a megértés úgyszintén.
Communications breakdown.
Az, hogy az ún. szakértők egymás közt mire jutnak, annyira érdekli a jónépet, mint az, hogy mi történt kétezermillió éve a földdel.
@timár.kati:
Továbbá: a rémesen tossz mű is mű.
Nem a múzeum teszi azzá. (Költői kérdés: hány rossz művet őriz a Magyar Nemzeti Galéria?)
Azonban ahhoz, hogy a mű Művé váljon, a befogadás gesztusa is szükséges. Ez a gesztus jöhet a Szakértőktől, akik Nevükkel ékesített írásban fejtik kia véleményüket az adott tárgyről, s az aggódó nagyközönség számára hírül adják: ez Mű.
A gesztus jöhet a Múzeumtól, amely Megveszi a művet és ezzel Múzeumi Tárgyat, a kortárs Kutúra Kegytárgyát csinálja belőle.
Mivel nálunk a múzeumba egyszer beleltárazott tárgyat nem lehet kidobni, eladni, átadni, ki- vagy becserélni, így a tárgy marad Múzeumi Kincs, s a tárgy előállítója büszkén felsorolhatja a “közgyűjtemények” cím alatt a szakmai életrajzában.
Mindenki boldog, elégedett, az ún. Néző, akiért és aki által a kultúra lenne (ugyanmár, ez lejárt lemez! ) viszont semmit sem ért az egészből, vagy csak annyit: ez egy Múzeumi Tárgy, s akkor biztos fontos meg értékes.
Miért? Aztat nem tudhassam.
A kultúra, amiről maga beszél, szigorúan elista valami, amelynek alakításához a társadalomnak vajmi kevés köze van. Elé vetik és megkapta.
“elista+ az elitista-ként olvasandó ( bocsi )
@iparterves: Egy gyors elnézéskéréssel kezdem, egyrészt mert az ön III. kommentje keresztezte az én egyik kommentemet, másrészt mert most kicsit lelassultam. Pedig nagyon gyorsan pörögnek itt az események és maga szórja elém itt a gyöngyöket irtózatos tempóban és mennyiségben.
III-mal kezdem.
Kicsit megnyugodtam, mert végre egy film, amit én is láttam (Finding Forrester), nekem nagyon tetszett, és most lehet, hogy nem itt lennénk, ha a legelveszettebb pillanataimban mellettem is lett volna egy ilyen Forrester kaliberű és bölcsességű ember. De rossz szokásom szerint (amit most már egyre jobban szégyellek), sajnos nem emlékszem erre az ominózus jelenetre.
Amikről itt a III-ban ír (bár széles a spektruma és sok dolgot említ), azzal, mint analízissel tul.képpen egyet tudok érteni. De az én idealista énem mégis berzenkedik ez ellen és mégis kényszeresen keresem, hogy hogy lehetne másképp, mit lehetne ez ellen tennem.
Folyt. köv.
@timár.kati:
Analízis? Hol vannak az én szövegeim attól.
Analízis? Ez az, amibe Szabolcsi szerint mennem kell, ugye?
A Finding Forrester pedig azért tetszett, ne is tagadja, mert Sean Connery így éretten a szíve álma és vágya.
Fiatalon, festett fekete hajú Bondként színtiszta röhej volt, idősen viszont fess férfi, akinek tényleg van vonzereje.
@iparterves: Bocs, hogy csak így kullogok maga után, teljesen lemaradva és elég töredékesen.
Én nem vagyok Szabolcsi szócsöve, helyette nem akarok nyilatkozni, de amennyire fel tudom idézni, valóban analízisbe szerette volna önt küldeni, de ez legyen a maguk közötti vita tárgya. Ami engem illet, szerintem maga itt adott egy elemzést, azaz analízist, vázlatosat ugyan, de olyat, ami még így is, figyelembe véve a komment-forma korlátait, eléggé alapos. Ez az én véleményem, amihez tartom magam.
Azt elismerem, hogy Sean Connery “így éretten” sokkal jobb, mint fiatalon, de ennek egyik oka, hogy a férfiaknak jól áll az “érettség”, a másik pedig, hogy a Forrester egy nagyon jó karakter (gondolkodó, ön-reflexív és bölcs). De például abban a tripla csavaros, rabló-pandúros filmben, amiben C. Zeta-Jones-szal játszott, számomra kifejezetten egy ellenszenves bájgúnár volt. Szívem álma és vágya — van ilyen, de sajnos, nem találta el, mert nem S.C. az.
Kedves iparterves, miért mondja, hogy a művek és a közönség között már nincs dialógus? Gondolkoztam egy kicsit a dolgon, amit a művészeti árucikkról írt és ezzel így önmagában nem tudok vitatkozni, de eszembe jutott valami. Nem lehetséges, hogy ma is ugyanannyi “kommunikatív” és “okos” műtárgy van, mint “régen”, de közben létrejött egy nagy halmaz, amelykbe a “buta”, pláza-tárgyak tartoznak. És ez azt a képzetet kelti, hogy kevesebb jó mű van, de valójában ez csak érzéki csalódás.
A kommunikáció alatt én sem a szakemberek valóban belterjes eszmecseréjét értem. De én ebben nem vagyok annyira pesszimista, mint ön. Tegnap a múzeumban például egy teljesen átlagos, kb. 30 éves látogatót irányítottak hozzám, mert volt egy kérdése és ez a gyűjteményi kiállításban látható Halász Károly-festményre vonatkozott. Azért érdekelte a kép, mert tetszett neki.
Igen, Duchamp is azt mondta, hogy a rossz mű is mű, mint ahogy a rossz érzés is érzés 🙂
Ha ön szerint az én dialogikus kultúra-felfogásom elitista, nem is beszélve a kurrens praxisról (nemcsak az enyémről), akkor hogyan kellene ennek kinéznie? Mi lehetne a megoldás, hogy a mainál többen érezzék a kultúrát olyannak, mint ami róluk és nekik szól? Miért nem akar a társadalom aktívan beleszólni a kultúra tartalmába?
@timár.kati:
A “szíve álma és vágya” törölve. Azért az jó, hogy van legalább egy amerikai film, amelyt tetszett magának.
Első fontos kérdésére azt tudom felelni: mert megszűnt a dialógus lehetősége. Kijelentések állnak egymással szemben, amelyek párhuzamos pályákat írnak le.
Az egyik kijelentés: én vagyok a Mű.
A másik: vettem, nem értelek és nem érdekelsz.
Ha ez a kommunikációjuk lényege, akkor azt semiképpen sem lehet dialógusnak nevezni.
Kénytelen vagyok Kokesch-hez visszatérni. Bemegy a kiállítótérbe az átlagos harmincas, aki nem Hornyik Sándor és körülnéz.
Mit lát? Néhány, hevenyészetten elrendezett tárgyat vagy tárgyegyüttest.
Ad-e számára érzéki örömet? Semmiképp. Otthon a sufniban is ez a rend fogadja.
Mit gondol? Mi ez a hülyeség? – ezt.
A következő: ilyet sem nézek meg többet.
Aztán: ki a fene az, aki ezt idetette?
( A pénzzel és az első kérdések után azonnal, reflexszerűen megjelenő egyebekkel kapcsolatos gondolatkisérleteket nem írom le, mert igen sértőek lennének, s mindenféle felmenők szereplenek benne. )
Ez nagyjából a kortárs műalkotás(együttes) és az “átlagos” befogadó gyors és hirtelen megszakadó párbeszédének struktúrája.
Az írja, a múzeumban odament magához egy átlag harmincas, mert Halász Károly festménye tetszett neki.
Ebben néhány igen jellegzetes dolog érhető tette.
Először is: festmény tetszett, a leghagyományosabbnak mondott műfaj.
Másodszor: egy nagyjából harmincéves képről van szó, amely tradicionális konstruktivista példák nyomán készült.
A konstruktivizmus már alapnyelve a mindennapi vizuális kultúrának jó ideje, s így az átlagpolgár – aki eszerint, ne tagadjuk, kicsit érzékenyebb az átlagnál – felismerte a képben azt a nyelvi világot, amellyel önmaga mindennap találkozik.
A jeges unalom és a mindennapiság fogta meg. Arra reagált, amit már százezerszer látott életében, de most egy kitüntetett helyen, a Múzeumban is láthatott.
Maga mit mondott neki eligazításul? Beszélt a Pécsi Műhelyről, elirányította Paksra? Felvázolta számára a konstruktivista-nonfiguratív művészet hazai útját?
Mit lehet ilyenkor mondani?
És ő mit válaszolt magának? Holnap megy és vesz Halásztól egy kis képet?
Hol tudja maga és az átlagos harmincas a művészettel kapcsolatos párbeszédükben a közös hangot megtalálni?
Amikor azt kérdezi, hogy a kultúra nem párbeszéd-e ( mert az én álláspontom szerint némák és süketek párbeszéde, ahol a némák a némákkal, a süketek pedig a süketekkel kommunikálnak ), akkor ez a kérdés visszafordul és akként formálódik meg: kik beszélnek egymással és miről?
A kurrens praxis ( amiben a kurrens a lényeges és annak időbeli kiterjedtsége, a földrajzit nem is kérdezem, mert a világ legnagyobb része úgysincs benne ) hogyan viszonyul azokhoz a tömegekhez, amely a low culture-ben érzik otthon magukat és jelét sem mutatják annak, hogy a high culture-re vevők lennének ( nem financiális értelemben persze )?
A kultúra alakításába mindenki beleszól, de az a kultúra, ahogy azt maga elgondolja a saját helyéről, az szigorúan körülhatárolt, legalább olyan kemény és megváltoztathatatlan belső szabályrendszerrel, mint a spanyol etikett.
Ezért aztán a pórnép nem kívánkozik kapcsolatba lépni az “urakkal”, akik nem értik, miért nem népszerű az ő tevékenységük, pedig “mindenki” ( szakma, a szakma által javasolt zsűrik, a szakma által szerkesztett lapok ) elismeri azt.
Hát miért is nem?
@timár.kati:
“Miért nem akar a társadalom aktívan beleszólni a kultúra tartalmába? “
Rossz a kérdés ( FF-eresen: nem a leveses ). A társadalomnak megvan a kultúrája, olyan-amilyen.
A kultúra-teremtők, akik kívülről viszik be a kultúrát a társadalomba, nem értik, miért nem foglalkoznak velük.
A gyermekeim iskolájában rajzórán kiderült, hogy ún. kortárs művészt az én csemetéimen kívűl senki sem ismer.
Következtetés: az én gyermekeik a deviánsak.
@iparterves: 🙂 Azért van több film is, ami tetszik/tetszett és most ezen elméláztam egy kicsit. Pl. A 22-es csapdája, amit a múltkor ajánlott tetszett. Egyébként meg azért nehéz ilyen filmet találni, mert én a lélektani drámákat/krimiket szeretem és ebből nagyjátékfilm formátumban nincs túl sok, tv-sorozatban akad egy-kettő (például a Law and Order: Criminal Intent kifejezetten ilyen). A vér látványától könnyen el is ájulok.
Tetszik ez a megszemélyesített párbeszéd a néző és a mű között, jó ötlet, de játszuk el másképp (a Kokesch példáján).
Mű: Én vagyok a Mű. Mit szólsz, milyen szép, csillogó a felületem?
Néző: Hát igen, elég csillogó, de felőlem lehetne teljesen matt is.
Mű: És nézd csak, milyen esztétikusak a színem? Milyen pengeélesek a vonalaim?
Néző: Hát, speciel én az okkertől a falra mászom, a kék túl mesterkélt, és a kettő együtt kifejezetten rémes. A vonalaid? Jó, azok tényleg pengeélesek, de akkor mi van?
Mű: Látom, nehéz a kedvedre tenni. De azon elgondolkodtál már, hogy vajon én mi lehetek? Szerinted én egy fura kép vagyok?
Néző: Hát igen, én egy kötözködő kiállítás-látogató vagyok, nem is tudom, minek jöttem ide, de biztos, hogy most egy jó darabig megint nem teszem. Szóval, te azt gondolod, hogy egy kép vagy? Milyen kép? Festménynek túl síma, fényes és műanyag vagy. Szóval, elég fura vagy. Nem értem az illetőt, aki “művész”-nek nevezi magát és téged megcsinált. Őt se nagyon izgatta, hogy majd megnéznek téged és vajon mit gondolnak majd rólad.
Mű: Szerintem nem hasonlítok egy kicsit egy rádió paneljére? És ahhoz mit szólsz, hogy itt vagyok, szemmagasságban? Ugye, hogy neked is tetszik, hogy ilyen közel vagyok hozzád?
Néző: Hát, nem tudom, tényleg lehet, hogy egy fura elektromos panelre hasonlítasz, de talán mégsem. De most akkor melyik? És hogy itt vagy a horizontomon, közelről meg tudlak nézni, ettől még nem fogok rólad többet és jobbat gondolni. Nem értelek és nem érdekelsz. Goodbye.
A Halász-os történetben el tudom fogadni, hogy önnek igaza van, hogy miért fogta meg az illetőt a kép, de ez talán mégsem baj. Ha ez is baj, hogy valaki a már meglévő ismereteit használja, akkor ön arra építene, hogy valaki csak úgy zsigerből, ösztönösen lecsap a kortárs művészet remekeire?
Ami igaz az igaz, nagy párbeszéd nem volt köztünk, szerintem azért, mert különböző okokból, de mind a ketten meg oltunk némileg illetődve. Ez csak most, hogy ön így rákérdezett, tűnt fel nekem.
Ön szerint nem a high culture felelőssége, hogy azoknak is megpróbálja érdekesnek mutatni magát, akiknek inkább a low culture-re van igénye? Az igényt nem megteremteni kell? És ön szerint nem a kultúrának kéne magát (okosan és színvonalasan!) megváltoztatnia, hogy az ún. “pórnép” is közelebbe tudjon hozzá kerülni? Hogy ne érezze úgy, hogy itt a spanyol etikett szabályai uralkodnak?
[A leveses alatt “juicy”-t kell érteni?]
Abban egyetértek, hogy a társadalom kultúrája olyan, amilyen. De számomra ez egy nagyon rossz minőségű, a felszínes passzivitást preferáló kultúra. Szerintem van abban felelőssége az “értelmiségnek”, hogy egy tartalmasabb, aktivitásra ösztönző, a társadalmi egyenlőtlenségeket legalább némileg csökkentő, stb. kultúrát hozzon létre és ehhez hozzáférést teremtsen lehetőleg minél több ember számára.
Ehhez még hozzétenném, hogy tömegkultúra és tömegkultúra között is van sok különbség. Nem tudom, hogy ezt a példát említettem-e már, de 1-2 éve láttam a tv-ben egy amerikai krimi-sorozatot (nem is a legszínvonalasabbakból), ahol az átlagos, nem túl eszes nyomozó Poe “The Purloined Letter” című novellájára hivatkozott. Ezt a magyar tv-ben nem főműsoridőben adták.
Azért remélem, szegény kis gyerekeit nem éri retorzió azért a “devianciájukért”, mert ismerik a kortárs művészetet, mert az a vég lenne.
@timár.kati:
A gyermekeim devianciáját elkönyvelték ( “ilyen is van” ), s ők lettek a “kis értelmiségiek”.
A “nagy” értelmiségiek nem tudom most hol vannak.
Talán azok között, akik szerint “Az igényt nem megteremteni kell?”, majd továbbmennek és kemény kritikával illetik a világot: “ez egy nagyon rossz minőségű, a felszínes passzivitást preferáló kultúra.”
Mikor nem volt az? Mikor? Mármint a nagy többség számára?
Az egyébként, s attól is szenvedünk. Rossz érzésünk van a kultúrától és a kulturálatlanságtól, a kultúra hiányától is.
De az értelmiség elvonult, s minden olyan feladatát, amelyet maga kitűzött eléje, elvetette magától. Nem törődik vele!
Ma úgy látja az “értelmiségi”, hogy nem ez a feladata. Önmegvalósítás, publikálás a pontokért, pénzszerzés.
Ha a kultúra az értelmiségre lenne bízva, akkor megnézhetnénk magunkat ( Michelangelo, a széklábfaragó ), s a pórnép mindörökre el lenne rekesztve az ún. kultúrától.
Nem értene, mit akarnak tőle és mit adnak neki.
A mai viszonyok annyira elviselhetetlenek kulturális szempontból, hogy más nem is nagyon tehet egy magamfajta vénember, mint hogy a könyvtárába temetkezik és igyekszik nem tudomásul venni, mi is “történik” ebben a világban. ( Veszek azért ún. kortárs írókat, s olvasok is. Kiváncsi vagyok olykor. )
Ugyanez képzőművészeti szempontból: bezárkózás a falomon levő képek közé.
( Bezárkózás a hagyományba? Azért rengeteg képet nézek a neten, s olykor “élőben” is, még magyar kommerciális galériákban is megfordulok. Ne kérdezze, miért. Nincsen rá értelmes és kielégítő válasz. Csak.)
Mert bármennyire is találó a Kokesch-kép beszéde, én nagyon köszönöm, de semmiképpen nem szeretnék a falamon egy “rádió paneljére’ ( melyik rádióére? nem túl régies hasonlóság ez? ) emlékeztető valamit. Mint “meghódíthatatlan” néző.
A Halász-kép csak illusztráció volt. Az érzékenyebbek is a már megtanult, ha tetszik vizuális “vérükké” vált stílust ismerik fel, s kedvelik.
Van és kell hogy legyen a nevelésnek is szerepe. Megfordult már maga általános iskola vagy gimi rajzóráján? Tudja milyen az érdeklődés?
Na, erről ennyi elég is.
Ha itt tartunk, akkor újra el kell mondanom: az új művészetet egyszerűen nem lehet szeretni. Ez az érzelmi azonosulási hiány alapvetően meghatározza lehetőségeit is, s az értelmiségi szerep hatékonyságát is.
@iparterves: Úgy érzem, ön most egy kicsit dühös és talán rám is, mert úgy látja, hogy hülyeségeket írok önnek és ráadásul mindezt úgy, hogy elvonulok a világtól és valójában arról nem veszek tudomást, ami kritizálni látszom (k?).
Ha ostobaságokat írok és kérdezek, akkor az nemcsak azért van, mert valóban ostoba vagyok, hanem azért is, mert próbálom a párbeszédünkben a “trial and error” alapján megérteni a dolgokat és esetleg közelebb kerülni a lényeghez. Hogy ez egyelőre nem sikerült (mármint a közelebb kerülés és a megértés), csak az én korlátaimat mutatja.
Súlyosan hangzó és pesszismista szavaira most nehéz érdemben valami fajsúlyosat írnom, de ehelyett elmondok 1 anekdotát és egy infót. Magára bízom, hogy mit kezd ezekkel.
Az anekdota úgyhangzik, hogy a 90-es évek legelején, amikor diplomáztam, semmilyen művészettörténészi álláshoz/munkához nem jutottam. Ezért angoltanárként dolgoztam, több helyen is, ezek egyike az ország egyik legjobb nevű gimnáziuma volt (neve itt már felmerült köztünk). Én amúgy is a tanári kar bögyében voltam, biztos sok oka volt ennek, de az egyik, hogy én voltam szinte az egyetlen, aki az amerikai lektorral szóba állt (aki egyébként úgy nézett ki, mint a Red Hot Chili Peppers énekese). (Az már tényleg vicc volt, hogy a tanári kar meg volt arról győződve, hogy mi a lektorral járunk, pusztán azért, mert én beszélgettem vele. Ez is illusztrálja a színvonalat.) Szóval, egyik nap a rajztanár felháborodva viharzott be a tanáriba, kezében egy Új Művészetet (vagy hogy hívták a lapot akkor) lobogtatva, és nekem üvöltve, hogy most akkor én magyarázzam meg neki, hogy az El Kazovszkij az miért művészet!?
A másik, hogy kb. 13 évet taníttotam az Iparművészeti Főiskola/Egyetem tanár-továbbképző intézetében, középiskolai rajztanárokat (túlnyomó többségük ráadásul vidéki kisvárosokból, falvakból) 3 éves egyetemi kiegészítő képzés keretében. Eddigi (szakmai) életemben ez azon ritka momentumok egyike volt, amikor úgy éreztem, hogy valaminek, amit csinálok, valóban van értelme. A képzést 2009-ben megszüntették.
@timár.kati:
Dühös? Ugyanmár. Szabolcsi vegzatúrája szokott az alacsony vérnyomásomon emelni.
A tanárok is képzetlenek, s ami még rosszabb, műveletlenek is. Meg féltékenyek a másik sikerére. A rajztanárok, szegények, a leginkább. Ők elnyomott művészek.
A Radnóti sem kivétel, megnéztem a honlapját, s nevenincs művészek az oktatók. megnéztem az egyik kiállításának a fotóit. Jaaaajjjjjj!
Mindenütt a konzervatív művészek vannak, talán Csáji Attila, aki hosszú ideig volt tanár, lehet a kivétel.
Az általános iskolában nekem is egy ilyen nagyon savanyú – mint később megtudtam – grafikusművész jutott. Képzelheti, milyen indíttatást kapott tőle az ember!
A Moholyon azért szüntették meg ezt a szakot, mert maga ott tanított! Erre még nem gondolt, ugye?
@timár.kati:
Azért egy dolgot jó lenne, ha tisztán látnánk.
Én nem pesszimista vagyok, hanem – úgy gondolom – realista.
Ha valaki számára nem tetsző az üzenet, amit szavaim hordoznak, akkor az egyik nagyon bevált fogás az, hogy az írójukat pesszimistaként jellemzik.
A magam szegényes és korlátozott, a művészettől át nem járt életében azért igyekszem hozzájutni olyan információkhoz, amelyek elősegíthetik a véleményalkotást.
@iparterves: Örülök, hogy a vérnyomása emeléséhez az én tevékenységem nem járul hozzá, de azért remélem, a súlyos mértékű csökkentéséhez sem, és nem a kommentjeimmel szokta magát alvásközeli állapotba hozni.
Arra valóban még sohase gondoltam, hogy miattam szűnt meg a szak. Lol. (Ha érti, hogy mire gondolok 🙂 De magát a felvetést nagyon szórakoztatónak tartom. De most akkor ön szerint el kéne bujdokolnom és álnéven egy másik életet kezdenem, hogy nehogy a Ludwig is erre a sorsra jusson? Meg a tranzit.blog? Maga tud valamit…
Ami a pesszimizmus/realizmus kérdést illeti, egyáltalán nem azért mondtam az ön szavaira, hogy pesszimisták, mert nem “tetszett”, amit írt. (Egyébként sem szokásom retorikai eszközökkel minősíteni a beszélgetőpartnereimet.) Valahogy azt akartam jelezni, hogy nagyon súlyos és kemény, amit írt, és elég kilátástalan is. Nem mindig vagyok olyan intellektuális és érzelmi diszpozícióban, hogy egy ilyen felvetésre képes legyek érdemben reagálni. Ezért írtam meg a két anekdotát.
@timár.kati:
Öregemberek olvasással és filmnézéssel várnak az alvásra, nem kommentek olvasásával.
Mint már mondtam, én nagyjából este tízkor már nem foglalkozom szinte semmivel.
Titokban elgondolkodtam a Ludwig megszűnése lehetőségén is, s arra jutottam: nem egyszerűen lehetséges, hanem kifejezetten javasolt lenne.
A Műcsarnok és a Ludwig tevékenysége áthatol egymásba. Különösen most, hogy a Ludwig olyannyira elkötelezte magát a legeslegkortársibb alkotók bemutatására.
Ha én a kulturális kormányzat helyében lennék, s folytatni akarnám, amit megkezdtem a nagyfokú centralizációval, a két intézményt összevonnám. Azt hiszem, az lenne a legjövedelmezőbb, ha az új Kunsthalle maradna a Müpá-ban,
A Műcsarnok épületét pedig – kiváltandó azt, amit terveznek a Hősök terén elkövetni – azonnal átadnám a Szépművészeti Múzeumnak, amely az összes nagy és jelentős tömegeket vonzó kiállítását ezen külön helyen tudná megrendezni, s a törzsanyagának bemutatását, illetve egyéb szakmai munkájukat pedig a régi helyükön lennének képesek elvégezni.
Mit szól ehhez az ötlethez?
Kevesebb igazgató, kevesebb ember, az anyagi eszközök jobb csoportosíthatósága, áttekinthetőbb profilok.
Ilyen esetben FvH egészen kitűnő lehetőség arra, hogy egy új Ludwig/Műcsarnok elvi (táv)irányítója legyen, szervezze a bulikat és a mutatósabb tárlatokat. Maguk pedig az aprómunkát végezhetnék, a mindennapi tevékenységeiket.
Ez igazán előremutató, nagyon optimista jövőkép, nem?
@iparterves: Köszönöm az infót, majd gondolok rá, ha én is öreg leszek, és eszerint fogok cselekedni. De azt elárulhatná, hogy hogyan fogja saját magát nevezni, ha majd mondjuk 90 éves lesz?
Egyetértek önnel: amit itt leírt, az valóban optimista és előremutató, sőt mi több, korszakalkotó. De a rossz hírem az — és most kérem, ne a hírhozót bántsa emiatt –, hogy megvalósíthatatlan. Mégpedig azért, mert az elképzelése tartalmazza a “jövedelmezőbb”, az “áttekinthetőbb” és indirekt módon a “hatékonyabb” jelzőket. Ezeknek az elveknek a tényleges megvalósítására én még Mo-n állami pénzből nem láttam példát, úgyhogy ez egyben példátlan is lenne. Szerintem önnek azért valamit tennie kéne, hogy e terv szélesebb nyilvánosságot kapjon. Bár én titkon reménykedtem, hogy maga mégis megpróbálja a lehetetlent, szembeszáll az arisztrokráciával és eléri, hogy ön legyen a Műcsarnok új igazgatója.
Egy részlet (természetesen a rám vonatkozó) különösen megragadta a képzeletemet. Ön milyen “aprómunkára” gondol, amikor az én tevékenységemet elképzelni?
@timár.kati:
Sehogyan, mert nem leszek, de ha leszek, már sem gondolkodni nem tudok, sem beszélni.
Aprómunka: szervezés, dokumentálás, tárgyalás, na jó: legyen benne utazás is ( de nem messze és ne sokat, mert az pénzbe kerül ), szakszöveg írása,kapcsolattartás, továbbképződés, jelentések készítése stb.
Látom magához tért, s rátapintott a legveszedelmesebb pontokra is.
Tudja, mi érdekel engem az igazgatóságban? A 750.000 Ft-os fizetés, amely durván 500.000 nettó forintok.
Lenne egy gazdasági igazgatóm, van könyvvizsgálóm ( ez fontos, a hazugságokat ő hagyja jóvá a következő évben ), főkurátorom – mi kell még? Nyugis állás! Jó fizetés!
Amúgy erősen bízom abban, hogy illetékes helyen olvassák ezt a blogot, és elgondolkoznak a dolgon.
Maga szerint írjak a Boros úrnak, aki jelenleg is FB tag a Műcsarnoknál? Vagy Dr. Sepseyné Dr. Vígh Annamária főosztályvezetőnek?
Mit javasol mégis?
@timár.kati:
A sötét oldal pedig:
Valószínüleg nagyobbrészt zárva tartanám az intézményt, évente legfeljebb két kiállítást rendeznék, az egyik feltétlen zsűri nélküli, mindenki azt hoz, amit tud jellegű lenne, a másik valami ágazati ( szobor, festmény, grafika ).
Önköltséges alapon viszont bárki számára rendelkezésre bocsátanám a teret.
Így, ha össze tudják adni, a kereskedelmi galériák is – nem csak suttyomban, év végén, hanem direkten, jól láthatóan – előjöhetnének az anyagukkal.
Közben igyekeznék azon is, hogy minél több alkalommal bérbe tudjam adni a termeket, a telefonhasználatot szigorítanám, az internetből visszavennék, állásokat szűntetnék meg, s a szakmai szervezetekre fütyülnék.
Pályázat nyista!
Ha sikerülne a pénzügyi terveket telesítenem, akkor még néhány havi nettó 500.000-es prémiumban is részesülnék!
@iparterves: Az én víziómban maga még 90 évesen is vígan kommentelni fog — hogy kivel, az kérdés, mert ha valaki, akkor én már tutti, hogy alulról fogom szagolni az ibolyát.
Köszönöm, hogy elkészítette a munkaköri leírásomat, amihez csak két megjegyzésem lenne. Az egyik, hogy ha ez az aprómunka, akkor mi a nem-aprómunka? A másik, hogy nem vesz fel engem maga mellé főkurátornak? Vagy már megvan a kiszemeltje?
Azért örülök, hogy a veszedelmes pontokban nem tér el a véleményünk.
Az állás egyébként tényleg jó, de én a maga helyében semmit se bíznék a véletlenre. Szerintem a blogot nemcsak illetékes helyen, de máshol se olvassák, úgyhogy én a maga helyében valami akcióba kezdenék. Nem tudom, hogy Dr. Vígh Annamária most éppen milyen főosztálynak a vezetője, de szerintem ha tuttira akar menni, akkor a tűz legközelébe érdemes mennie, félúton ne álljon meg semmiképp. Ott akkor mint férfi a férfival tárgyalhat/nak. Pisztolyok és mobilok az asztalra kitéve a kávéscsészék mellett (vagy ha nem kávé, akkor szigorúan buborékos víz, semmi tea, vagy üdítő, az olyan feminin lenne ebben a kontextusban).
Ez az én javaslatom.
A “sötét oldal” jelige alatt összefoglalt koncepció szerintem ütős és átfogó, egy elemet hiányolok csak belőle, de azt nagyon. Szerintem készüljön fel, hogy erre a kérdésre mit mond, mert gyanítom, hogy nem én vagyok az utolsó, aki ezt magától megkérdezi. Szóval, mit kezd a közönséggel és ennek részeként a sajtóval? Milyen érvekkel szereli majd le az önt érő, és valószínűsíthetően vehemens, kritikákat?
De ha főkurátornak nem tart alkalmasnak, akkor jelentkezem a FB-ba. A számokban jó vagyok.
@timár.kati:
Nem is tudtam, hogy pályamódosítási elképzelései vannak?
Főkurátor?! Azt a mindenit. ( Egyébként mi az? A kurátorok főnöke? )
Az kétségtelen, hogy pályát tévesztett: ha a matek vonalon haladt volna előre és az angol tudása ok, akkor bármelyik nagy könyvvizsgáló cégnél a kilencvenes évek elején befuthatott volna, ma partner lehetne és nem nyomasztanák ilyen művészeti gondok.
Ma már késő váltani, a jó FB tagságok is elkeltek.
A nagy munka nyilván a szellemi tevékenység, amikor összeállítja magában a Kiállítást. A koncepció megtervezése, ahogy a fejében összeáll, kit és hova akar rakni.
Számomra ez a munka. A többi adminisztráció.
A férfias kiálláshoz kérdezem: ma milyen mobillal illik menni egy ilyen sorsdöntő találkozásra? Blacberry, Apple IPhone vagy Nokia okostelefon? Mivel készüljek?
És a ruha? Márkás cucc vagy hétköznapi elegancia, esetleg poszthippi szerelés, merő lazaság?
Nyomulásról, sajnos, szó sincs, egyetlen lépést sem teszek a jó állás elnyerése érdekében.
Olyan vagyok mint Egressy Zoltán Portugáljában a Kocsmáros, amikor a srác megkérdezi tőle, mit szeretett volna az életében, azt feleli: egy néger nőt. És mit tett érte-hangzik az új kérdés.
Vártam, hogy bejöjjön a kocsmába.
Na,pontosan ez az én alapállásom is.
@timár.kati:
A sötét oldalt érintő kérdéseihez:
Mi az, hogy közönség?
Az meg ki a fenét érdekelt valaha is?
De ha gondolja: a környező iskolák számára ( ez több ezer fő ) megszervezem az ingyenes látogatást, jó alaposan leadminisztrálom, és máris kész a népnevelés (is).
Sajtó-kérdi. Melyik?-kérdem én.
Az ÚM, a Balkon, a nemsokára megszűnés veszélye elé tekintő Műértő, az Artmagazin?
Viccel? Ezeknek nem érdeke a kritikai észrevételek megfogalmazása, de ha írnak valamit: vihar egy pohár vízben.
Néha ingyenesen odaadnám nekik egy-egy rendezvényükre valamelyik előadótermet.
A többiek pedig botrányban érdekeltek, s újabb Szkok Iván nem lévén, az elmarad. Vagy gyorsan ellaposodik.
A könyveket szépen, naprakészen vezettetném, számszakilag semmi gond nem lenne.
Nyugalmas-unalmasan tengetné napjait a Műcsarnok, készülne az évi két nagy kiállítására, amely a teljes szakmát megmozgatná.
A Műcsarnok Dózsa György út felé eső oldalát “felújítatnám”, s az állványok felületét sürgősen eladnám óriásplakát részére. Uniqua?
Van még egy ötletem, amit csak nagyon halkan mondok el: az Óra és Ékszer by Dorotheum-ot és anyacégét igyekezném megnyerni egy közös bemutatóra ( mondjuk a kortárs művészet kategóriájában ) és esetleg – bár nagyon jól emlékszem arra a bohócságra, amelyet a Sotheby’s az egyszer volt nálunk árverés címén előadott – egy aukcióra.
@iparterves: Ami azt illeti, én sem pontosan tudom, mi az a főkurátor, de még sohasem voltam semmiben sem “fő-” és olyan jó lenne egyszer annak lenni. (Amikor a szívem álmáról és vágyáról beszéltünk, nem erre gondoltam, de valamire ez is jó lenne.)
Abban nem vagyok biztos, hogy a matek-vonal folytatása oda vitt volna el engem, amit mond, ill. ha oda, akkor én most annyira boldog lennék. Engem ugyanis inkább az elméleti része érdekelt a mateknak, az meg ugye nem a könyvvizsgálásban hasznosítható. Lehet, hogy nem is volt hozzá elég tehetségem és emiatt lehet, hogy ma vagy egy megkeseredett és szegény matektanár, vagy pedig egy szintén (csak másképp) megkeseredett és anyagilag viszonylag jobban eleresztett könyvvizsgáló lennék. De egyikért se fáj a szívem. A location scout-ért, azért igen.
Azért a szövegírás és a továbbképződés is szellemi tevékenység, még talán jobban, mint a válogatás és a rendezés.
A kérdéseiről eszembe jutott, hogy ha főkurátornak vagy FB-tagnak nem vesz fel, akkor még mindig alkalmazhat PR- és kommunikációs tanácsadóként. Arról van papírom is. Ezeket a tanácsokat most ingyen adom, de ha beválnak, akkor remélem, hogy alkalmaz (sok pénzért).
Jó kérdés a telefon, főleg, ha kikerül az asztalra. A Blackberry-t nem javaslom, mert az Mo-n annak van, aki idejekorán felismerte az új generációs mobilokban rejlő lehetőségeket és maga “nem szeretné”, ha ilyen, túlzottan avantgarde színben tűnne fel. Az iPhone azért nem jó, mert az itthon főleg a kütyü-mániásoknak, a szofisztikált entellektüeleknek és az agyatlan sznoboknak van és erre az alkalomra ezek közül egyik sem lenne a megfelelő imidzs. Az okos Nokia szerintem kitűnő választás, mert benne van, hogy okos, de mezei, nem kihívó.
Ami a ruhát illeti, az alapszabály ebben az esetben, hogy ne öltözze túl a házigazdát. Máskor se jó, kivéve, ha valamit nagyon a tudtára akar adni, de ez most nem az a helyzet. Ám túlzottan alulöltözni sem szabad, mert akkor nem veszi majd magát elég komolyan. Azt javaslom, hogy egy hangyányit öltözze csak túl, mert akkor azt sugallja, hogy ön tud valamit (ami azért a tárgyalópartnere számára nem túl fenyegetően nagy), amit ő nem, és épp azért ön a megfelelő ember a feladatra. (Míg ha csak egy hangyányit alulöltözi, akkor azt sugallja, hogy nem tud nála többet és még egy kicsit meg is alázkodna az állást elnyeréséért.)
Az anekdota jó, de sajnos nagyobb esélye van annak, hogy a “néger nő” bejön a kocsmába, mint hogy a döntéshozó illetékes magánál látogatást tegyen.
@iparterves: Ok, akkor a népnevelés kipipálva.
A sajtó alatt én kifejezetten nem a szak-sajtóra gondoltam. Hanem a napira, valamint a sok művészre, akik majd (hangosan) hangot fognak adni nemtetszésüknek. Valamivel le kell őket is szerelni.
Azt nagyon bölcs ötletnek tartom, hogy ingyen odaadja a termeket néha a hőzöngőknek és akkor meg tudja őket szelídíteni. Az óriásplakát kifejezetten “ügyes” ötlet. Az árverés — de csak ha fizetnek hatalmas terembérletet.
Erről jutott eszembe, hogy pár hónapja jártam Münchenben és el akartam menni egy kiállításra a Haus de Kunst-ba. Mentem a főbejárathoz, ahol öltönyös testőrök és pezsgőt majszoló elegáns nők álltak (nem sokan, mert még csak de. 11 óra volt). Kiderült, hogy egy művészeti vásár volt épp ott. Kérdezem őket, hogy hol lehet a kiállításra bemenni, senki se tudja. Körbejárom az épületet és nagy nehezen megtalálom a bejáratot, ami azóta, mióta utoljára ott jártam vagy 100 éve, áttettek. Most csak az épület fele a Haus de Kunst kiállításaié. Nyugaton már ez megy….
@timár.kati:
Miért akar alkalmazott lenni?
Nem bírja munkahely nélkül?
A papírjait elhiszem, nekem is van pár.
A sok pénz – nos, rendben, ha ezt akarja.
Maga értelmiségi, tényleg ezt akarja?
A fekete nő előfordulási esélye valóban nagyobb, mint a döntéshozónak a velem való kapcsolatba kerülése.
Mindössze arra akartam rámutatni: én is annyit teszek a dologban, mint a kocsmáros ( s ne fogom Nokiát venni, mert drága ).
@timár.kati:
Na látja, abszolute up to date vagyok.
A művészek-kérdezte. Melyikek?-kérdezem ismét.
Mindegyik kap lehetőséget: zsűrizés mentes kiállítás lesz!
Mit tehetnék még értük?
Támogatni senkit sem akarnék érdemén felül, kiemelt célcsoportom nincsen.
A napi sajtó, higgye el, semmit sem törődik egy olyan intézménnyel, mint a Műcsarnok. Különösen, ha az szürke, a napi működésében nincsenek zavarok.
Etikai alapelvem: senkitől semmiféle ajándékot nem fogadok el, amit rám akarnának erőltetni, azonnal árverésre bocsátom valamelyik magyar aukciós háznál és a befolyt összeget közérdekű célra fordítanám.
Ha ez nem megy, a Szalmaszál Alapítvány számára juttatnám el, hogy “without reserve” alapon az éves, decemberi jótékonysági árverésükön értékesítsék amennyiért akarják.
A szakmai munkába belevonnék szakmán kívülieket is. Hogy kiket és hogyan, azt még nem tudom.
A főbejáratot még megtalálhatná a Műcsarnokban.
Tavasztól őszig a főbejáratnál – ennyi engedményt teszek a művészeknek – egy vászonra kivetítővel bárki munkáját megmutatnám.
A Műcsarnoknak az áramot és a kivetítőt/számítógépet ( ezek azért vannak, ugye? ) kellene biztosítani, s e szolgáltatással a közművelődésnek és áldoznánk ( ismét ).
@iparterves: Annak is vannak előnyei, ha az ember alkalmazott. Jó lenne, ha megengedhetném magamnak azt a luxust, hogy ne legyen munkahelyem, de itt nálunk a független kurátor gyakorlatilag a munkanélküli megfelelője. Kicsi a piac, le van fedve, nem fizetnek vagy csak nagyon keveset, stb. Nem folytatom, mert ön is tudja, hogy mire gondolok.
A papírokat csak azért mondtam, hogy ez nem akadály, miattam nem kell majd az Alkotmányt módosítani.
Tudom, hogy miért hozta fel a fekete nős anekdotát és szerintem teljesen helyénvaló volt. Mindössze rá szerettem volna mutatni, hogy annak még látom valami esélyét (statisztikailag), hogy besétál a fekete nő az dott kocsmába, de annak nem adnék egy lyukas garast se, hogy önhöz ellátogat a miniszteri rangban lévő államtitkár. Pedig ez egy nagyjelent lenne!
A Nokia tényleg drága? De azért valamilyen telefonja csak van? Nem kell hogy okos legyen, mert csak a butáknak kell, hogy valamit okos legyen mindig a közelükben 😉
@timár.kati:
Értem, hogy érti. De vannak még csodák! Igazi, magyar csodák!
Az Alkotmány módosítása – ez nagyon, de nagyon jó!
Telefonom van, nem a legmodernebb.
Az öltözködési tanácsait is köszönöm. Azt azonban nem tudom, hogyan öltözik egy miniszteriális főosztályvezető.
@iparterves: Én tudtam, hogy maga up-to-date, sohasem állítottam mást. Épp ön az, aki el akarja magáról hitetni az ellenkezőjét. De látja, ez csak ideig-óráig lehetséges.
Én tényleg nem értem, hogy ön miért nem pályázott. Én úgy hallottam, hogy volt valaki, aki pályázott, de nem járult hozzá a neve nyilvánosságra hozásához. Ezt ön is megtehette volna. (Az más kérdés, hogy szerintem ezt senki se tehetné meg, aki egy közintézményre pályázik, de ez az én teljesen kifacsart gondolkodásmódom miatt van.)
Ön itt már minden részletet kitalált, a véletlenre semmit sem bíz.
Amikor a “művészeket” említettem, akkor arra gondoltam egyrészt, hogy olyan nincs, hogy mindenki elégedett legyen. Majd lesznek olyanok, akik hiányolják az egyéni kiállításokat és ostromolni fogák magát, hogy rendezze meg nekik ezeket (mondjuk valamelyik jeles születésnapjuk alkalmából). De gondolja meg azt is, hogy Mo- szerény számítások szerint is kb. 5-6 ezer fő van, aki magát művésznek tartja. Ennyi művész művét egyszerre nem tudja kiállítani, mert a tér ehhez nem elég nagy. Aggódom magáért, hogy ezzel mit kezd majd.
Ja, és a legfontosabb — hogy marad majd ideje a kommentelésre?
@timár.kati:
Igazgatók nem kommentelnek, hogy képzeli!
Az, hogy valaki nem adja a nevét a pályázatához, nevetséges. Az nem blogolás, hanem egy közfinanszírozásban működő intézmény nyílt pályázatán való részvétel.
Nem én voltam!
A művészek száma meglep. Ennyi ember lenne, aki magát művésznek tartja?
Maga szerint mennyi ebből a művész, már aki tényleg művész-számba megy?
Az évfordulók jó alkalmak, Lakner most lesz 75 éves, neki rendeznék egy tisztességesen megcsinált tárlatot, elsősorban a Berlinben készült munkáiból.
S nem állítanám ki a Hitler beszél-t.
Arra koncentrálnék, hogy a Celan-képei és a “kézírás”-os művei milyenek. Szerintem eléggé érdekes képet adna ki.
Aztán van egy csomó művész, aki most lesz 60 éves. Olyanok, akik az én korosztályom.
Nekik, akiket a mostani, fiatalokat preferáló rendszer elhagyott, szintén be kell mutatni.
De olyasmit, hogy “fiatal generációk a képzőművészetben”, nos, száműzném.
Mióta számított az, hogy valaki milyen idős?
Mit hozott létre, az igen.
Érdemi válaszom az aggódására: szinte mindent szubdelegálnák a helyettesemre és a főkurátoromra.
Hozzám akkor lehet bejutni, ha éppen nem vagyok bent.
Ez stabil és kielégítő megoldásnak bizonyult más számára is, s olyan őrültek nincsenek, mint a Yossarian.
“Nekik, akiket a mostani, fiatalokat preferáló rendszer elhagyott, szintén be kell mutatni.”
Ez így hangzik magyarul ( amelyet nyelvet nehezen beszélem ):
Őket, akiket a mostani, fiatalokat preferáló rendszer elhagyott, szintén be kell mutatni.
@iparterves: Magának még mindig megmarad az álneve, azon folytathatja. Én sem arra gondoltam, hogy a saját neve alatt kommentel majd és most, hogy leírta, hogy hogyan delegálná a feladatokat, már látom, hogy azért marad majd ideje a fontos dolgokra is.
Én pontosan tudom, hogy nem maga pályázott, és épp azért tudom, mert ha ön pályázna, akkor biztos, hogy hozzájárulna a neve nyilvánosságra hozatalához.
Én valahogy ezt a számot hallottam, de ha belegondol, hogy ez reális. De én elsősorban olyan “kötőzködőkre” gondoltam (amit az én belterjes zsargonomban intézményi kritikának hívnának), mint mócsing (a.k.a. Mécs Miklós) vagy hortib. Velük mit fog kezdeni?
Abban igaza van, hogy nem a kor számít, de sokan a fiataloktól várják a megújulást (és ez egy visszatérő toposz), illete azt hiszik, hogy őket könnyebb “kezelni”. A már nem fiataloknak van tapasztalatuk, és az a legtöbb szakmában hátrány. De a Laknert szépen kitalálta.
Szerintem ne aggódjon azon, hogy töri a magyart, vagyunk így egy páran. Én biztos, hogy sohase fogom a maga fejére olvasni, ha valamit elír, mert az én kommentjeim is tele vannak hibákkal. A lényeg nem ez.
@timár.kati:
Az intézménykritikai vonulat megmaradhat. Üdvözlöm alkotóit.
Rendes fiúk ezek, nincsen baj velük.
Keresztülsétálhatnak a termeken, hortib a Marcelle ( nem túl eredeti, már kitalálták előtte, de ez nálunk úgysem zavar senkit ) cimkéit is kiragasztgatja ( ha annak idején is az olaszukkal az ante-artpoolosok telematricázhatták a Hősők terét. )
Szerintem még a Műcsarnok honlapján is rendszeres megjelenést lehetne nekik biztosítani.
Kiállítani, azonban: köszi, nem.
A fiatalok lehet, hogy a jövő, de ilyen konzervatív fiatalság, amilyen most van, nem feltétlenül a jobb jövő.
Az életkor egyébként sem jelent semmit. Sokan fiatal korúak között olyanok most, mint a Benjamin Button volt születésekor.
Akkor már inkább egy bizonytalan múlt, amelynek értékes produktumai vannak.
Off topic: A bécsi Hyper Real kiállítást már látta valaki?
Ha igen, milyen volt?
@iparterves: Ha esetleg az alkotók nem olvasnák a kommentjeit, akkor átadom nekik az üdvözletét.
Benjamin Button-t és történetét nem ismerem (majd ha lélektani drámát csinálnak belőle, akkor ígérem, megnézem), de abban maximálisan egyetértek, hogy a “mai fiatalok” nagyon konzervatívak. És is szoktam néha fiatalokkal kapcsolatba kerülni és mindig megdöbbentenek. Csak azt nem értem, hogy miért van ez így, mert ha megnézzük a szüleik generációját, az sem épp hogy lázadó, kísérletező, stb. volt. Tehát ha ők lázadnának a szülők ellen, akkor épp hogy nem-konzervatívnak kéne lenniük. De még a szüleiken is túltesznek az igazodásban és az “áramvonalasságban”. Hogy lehetésges ez?
De azért a múltból is szemezgetni kéne, vagy nem?
@iparterves: A Hyperreal most majd elmegy Aachenbe, és utána nyáron lesz látható a Ludwigban (a budapestiben).
@iparterves: ja, és ez már off-off-topic volt (mármint az ön kérdése és az én ráadott válaszom) :-))
@timár.kati: Ez komoly? Az egész, nem valami zanza?
@timár.kati:
A múltból is szemezgetnék.
Például Kő Pált szemezgetnék magamnak, Csiky Tibort, az alig látható Veszelszky Bélát, egy jó kis, nem a maga által, hanem általam (!!!) válogatandó Molnár Sándort ( egy műcsarnoki telt házat ő is megérdemelne az elméletei nélkül, a műveivel ).
Beásnám magam az MNG raktárába, felhozatgatnám a Hatvani(y) Múzeum egy-két kincsét, kénytelenségből tárgyalnék még gyűjtőkkel is ( KL-lel is, bizony ).
Lenne mit bemutatni, ha az ember nekiveselkedik.
Maga is meglepődne, miket lehetne “előásni”. Olyan művészekkel is találkozna, akiknek a nevét sem hallotta, vagy ha hallotta, már el is felejtette.
A fiatalok konformitása félelmetes: ilyenné teszi őket a pénz és a pénznek fazont adó kapitalizmus.
@iparterves: Ha a kérdése a Hyperreal-re vonatkozik, akkor — amennyire én tudom — nem “zanza” lesz, hanem a teljes anyag, kiegészítve helyiekkel. De holnap utánanézek pontosan és megírom.
Látja, én sem tudok magyarul, mert össze-vissza tipródtam, hogy leírjam ezeket a szerencsétlen fiatalokat és csak azt a szót kellett volna felidéznem, hogy “konformitás”.
Abban 1005-ig biztos vagyok, hogy önt ha álmából felkeltik, akkor is tud olyan művészt mondani, akiről én még nem is hallottam. De most, hogy így belelendült az ötletelésbe, elkezdtem még jobban sajnálni, hogy nem az öné lett az állás, mert nagyon furcsa és érdekes dolgokat ír. Ha a KL monogramot jól fejtem meg, akkor tőle még szponzor-pénzt is kérhet.
Egy dolog azonban mindennél jobban meglepett. Azt írja, hogy nem az általam (?), hanem az ön által válogatott Molnár Sándor-kiállítást csinálná meg. Vajon miből gondolta, hogy nekem van egy ilyen ötlet a tarsolyomban? Ha mégis nekem adná a főkurátori pozíciót, akkor én ezt a kiállítást izibe’ visszapasszolnám önnek, ez lenne az éves “kötelező” főigazgatói társlat.
1005-ig helyett: 100%-ig :-))
@timár.kati:
Félreértés, tudtam, hogy így érti majd: a “maga” az maga MS mester. Őt hagynám ki.
@timár.kati:
Mi az, ami furcsa?
Én nem vagyok szakember, más irányból, amateur-ként közelítek a műfajhoz, s ez mindenképpen furcsa.
De magának mi a furcsaság lényege?
HyperReal- ha majd megint látunk Birkást, Fehér Lacit, Méhes Lórántot, meg a fiatalabbakat, bizonyítandó, hogy lám, nálunk is milyen erős volt a fotórealizmus, meg hozzájuk lehet majd kötni a fotózókat is, akkor veszem a kalapom és megnézem a bécsi tárlatot, hogy tudjam, mihez is nyúlnak.
Ja, amúgy MS mester kilenc nap múlva lesz 75 éves.
@iparterves: Jó, így is van értelme a mondatnak is, meg a felvetésének is. De itt most annyit édelegtünk erről a dologról, meg az én lehetésges állásaimról, hogy emiatt reméltem, rám is számít a stábban 🙂
A furcsát most a “különleges” és “érdekes” értelemben használtam, abszolút pozitív értelemben. És a titkos favoritokra 🙂
Holnap rákérdezek a listákra és megírom önnnek, hogy mi a helyzet. Bécsben azért most van más érdekes kiállítás is, pl. az ön egyik kedvenc helyén, az Albertinában a William Kentridge.
@timár.kati:
Köszönöm, így érthető. ( Érthetőőő???)
Az Albertinában majd a Kék lovasokat és Magritte-ot fogok nézni.
Az utóbbit – még a múzeuma előtt jóval – Brüsszelben, az ottani modern művészetiben láttam ( már, amit lehetett ), de már régen volt.
@iparterves: Az “érthető”-t könnyebb volt megmagyarázni, mint az “érthetőőő???”-t lesz.
Engem sokszor meglep és mindig gondolkodtatóba ejt, hogy kiket említ és milyen aspektusból (most pl. a Lakner neve nem volt meglepő, de a koncepciója igen). Nehéz ezt pontosan megfogalmazni, de amiket felvet, az tágítja a horizontomat (nem annyira szeretem ezt a kifejezést, de most megint nem tudok jobbat), és én ennek mindig örülök.
Sajnálom, hogy a Kentridge nem érdekli, pedig sok szempontból nagyon klasszikus, amit csinál, épp ez benne az érdekes, hogy a klasszikus műfajt hogyan használja a “mai mondanivaló” kifejezésére. (Akkor már le se merem írni, hogy a Belvederében pedig Valie Export kiállítás van épp.) Mindez sem a Kék lovasokat, sem pedig a belga festőt nem zárja ki 🙂
@timár.kati:
1. A meglepetés, hogy értenek,
2. Nem zárja ki, az igaz. De azt se felejtse el, hogy lassú vagyok és nagyon nehezen mozdulok már meg.
3. Igazából a klasszikus avantgárdot sem ismerem, s a hiányaimat kell először pótolnom.
Már ha sikerült.
Az olvasás, úgy tűnik, nem elégséges.
@iparterves:
1. Ezen már nem kéne meglepődnie 🙂
2. Hogy is felejthetném el?! 🙂
3. Abban egyetértek, hogy a képzőművészet esetében pusztán olvasni nem elég. De én nem látom úgy, hogy itt kronológiailag kellen haladnia. Mert akkor ez olyan lesz, mint a száraz kenyér-szindróma. Szerintem lehet “össze-vissza” is haladni, sőt, úgy néha még izgalmasabb is. 🙂
@timár.kati:
Nem arról van szó, hogy most valami időrendet akarok tartani ( eddig sem ezt történt művészeti utazásaim során ), mindössze van egy preferencia-rend, amelyhez tartani igyekszem magam.
Az ésszerűség pedig azt diktálja, hogy a Mumok és az Albertina kiállítását ugyanazon a napon nézzem meg.
@iparterves: Próbáltam kideríteni, hogy mi a helyzet ezzel a Hyper Real kiállítással, még nyomozok, de közben kezembe került a Muerto januáry száma és abban azt írja a recenzens, hogy mind a három helyszínen más és más művekkel egészül ki a törzsanyag (Bécsben elsősorban a fotóval, Aachenben amerikai fókusz lett, Pesten pedig szoc.reál vagy mi). Szóval, az ésszerűség azt diktálja, hogy ne beszéljem le 🙂
@iparterves: Újabb infók érkeztek, amelyek még inkább azt mondatják velem, hogy semmiképp se beszéljem önt le.
@timár.kati:
Nem beszélt le róla.
Te jó isten: mi lesz itt bemutatva!?
@iparterves: Szüper! 🙂
Ez a szoc.reál most egy szójáték lett volna, de ebben a kontextusban elég hülyén jött ki. A volt szocialista országok hiperrealizmusára kellene itt gondolni. Már ha tud… 🙂
@timár.kati:
Rágondoltam.
Jöhetnek az oroszok.
Meg minden, ami realista ( még ha nem is hiper ).
Már most látom, hogy másodlagos lesz az a frissesség.
@iparterves: LOL
És ismét rátapintott a lényegre — “meg minden, ami realista (még ha nem is hiper)”. Ezt a saját magam — és Bulgakov örököseinek a — nevében köszönöm önnek!
Látom, karácsonytájt csócsáltátok egyik szövegem. Arra is való a leírt betű. Ami az “ép testben sok gombóc” Jézuska képet illeti, daliás termetem előrehaladott diabéteszemnek köszönhető, ez ma éppúgy a mélyszegénységben élők népbetegsége, mint egykor a tuberkolózis. Ennyit legalábbis sikerült “elkapnom”, ha a szegénységet nem is. Azzá válni ugyanis – mínt írtam – nem lehetséges. Legfeljebb belemerülni, megfigyelni és fotografálni, ami természetesen maga is szégyenteljes dolog, talán egy kicsit kevésbé, mint az elménckedés arról a “mocskosul alja szint”-ről, melyen, ma az országban úgy egy- másfél millió ember él. A homofóbia szintúgy a szegénység mentális betegsége, így aztán egy nyomorgó közegben homoszexuálisnak születni, vagy azzá válni, sokkal, de sokkal nagyobb szívás, mint ha ugyanez kékharisnysa körökben esik meg. Ez okból, bizony, hátrányos helyzetű kis falumban leülök velük kártyázni, éppúgy, mint vágynácikkal, mely betegség őket hasonlóképpen fenyegeti. Ha végigböngészgetitek kis szösszenetemet, kiderül hányféle veszély leselkedik még rájuk. Egy biztosan nem. Hogy sorsukba avatkozik a karácsonytájt brénsztormingoló, éceszgéber értelmiség.
Azért ha van használt ruhátok, könyvetek, tartós kajátok, adományozzátok bátran. Többet ér annál a sok szarnál, amit összeolvastatok és amit sikerült kibogarászni belőle.
Üdv: Tenigl-Takács
@skaff:
Mester! Végre egy tiszta hang! Lassan jött, de itt van.
Olyan regiszteren játszik, amely itt még hiányzott!
És mennyire találó is az odavágása: “brénsztormingoló, éceszgéber értelmiség”.
Ez rám nyilvánvalóan nem vonatkozik, mert nem vagyok értelmiségi. Huh, most akkor kifújhatom magam.
Maga sem értelmiségi? Mert ha esetleg mégis, akkor jól megmondta magának!
Amúgy ” kis falujából” rosszul látja, nem másfél millió ember él azon a szinten, amelyen szegénységnek hívnak, hanem legalább hárommiliió.
Akkor most az adatbázisát is frissítheti.
A “sok szar”, ami olvasunk, bár én itt csak magamról tudok beszélni, tényleg szar és semmit sem ér: legutóbb Spinoza Politikai-teológiai tanulmányát olvastam ( eddig még öreg korom ellenére nem, mert nem voltam elég érett rá ), s tényleg használhatatlan.
Különösen nevetséges, amit az ember gondolatszabadságáról mond.
El is határoztam, hogy ezentúl csak az olyan kiművelt emberfők munkáiba akarok temetkezni, mint a magáé.
Puszika,
Ipitervi
@skaff:
Teniglkém, lehet, hogy ez magácskának nem tetszik, de szegénnyé válni nagyon is lehet.
S egyre könnyebben megy, szinte magától, annyira megkönnyítik az embereknek az oda vezető utat: szélesítik, síkosítják, s ha kell szelíd erőszakkal még rá is dobják a delikvenst.
Nézzen már ki a fejéből, hogy lásson is valamit.
Nem szükséges kis faluja kocsmájának síkjáról széttekintve tájékozódjék.
Olvasni is olvashat, akár napilapokat is. ma például azt a jó hírt, hogy csökkentik a betegállományban levők táppénzének a felső határát.
Arról is olvashat másutt, hogy az egykulcsos adóból mindenkinek jó lett, de nagyon jó a munkavállalók talán negyedének, a többiek megmagyarázhatatlan okokból kevesebb pénzt visznek haza.
Mit gondol gondolkodó? Ha nekem a havi jövedelmem öt százalékkal csökken, de a fizetési kötelezettségeim, az emelkedő közszolgálatatások díja miatt is nőnek, akkor a gazdagodás felé vezető ösvényen kutyagolok előre?
Vagy éppen fordítva, s beleereszkedek abba a nagy népfürdőbe, amit szegénységnek ( vagy: elszegényedésnek ) hívnak?
Ha a maga feje csak arra jár, hogy a sértődöttsége gőzét kiengedhesse és a saját – bevallom: nem túl színvonalas – gondolatainak sérthetetlenségét meglehetősen alpári stílusban “védelmezze”, akkor magában ugyanolyan kevés van, mint Mackó sajtban a brummogás.
( Úgy gondolom, most sikerült arra a közérthető stílusra ráhangolódnom, amellyel itt maga meg akarta különböztetni magát ettől a bűnös fővárosi fertőtől. )
Vajh böcsületes neved nincsen, bátyámuram?
Az enyém László.
Statisztikáknak ne dőlj be, főként arra valók, hogy megélhetést biztosítsanak a vélük foglalatoskodóknak.
Bár ha három millió, még inkább mondásaimat nyomatékosítják.
Jómagam értelmiségi valék, kábé negyvenöt évet töltöttem különféle brilliáns filozófiai rendszerek és idegen nyelvek oktatásával, brénsztormingolással, éceszgéberkedéssel és ivászattal. Legtöbb egykori kaszttársammal ellentétben legalább nőztem is mellette eleget.
Aztán meguntam a dolgot, leköltöztem egy cigány faluba és összeálltam – ahogy dúltmagyaréknál szokják mondani – egy elárvult roma fiatalasszonnyal. Most épp favágó. Életéről olvashatsz a neten Tizenöt férfi, egy lány című kis szösszenetemben.
Túl gyakran blogolni nem szokásom, mert főként azzal foglalatoskodom, hogy kvázi írástudatlan lurkóknak magyarázzam, mit tanított a Jeruzsálemi versenyző, Örkény, és mások sokan, kikről ti itten blogoltok.
Úgyhogy életem cseppet sem csenevész.
Spinozát én középiskolás koromban olvastam, s biztosan nem értettem belőle annyit, mint tanult és anonim blogtársam, kinek, úgy tűnik, éppen mostanság nyílik rá a világra csipája. Aztán sokakat másokat is. Most verem épp ki a fejemből őket, hogy fontosabb tudnivalókat töltsek bele.
Az egyetlen kivétel talán Marx, akivel úgy vagyok, mint a dugással, inkább csinálom, minthogy dumcsizzak róla az úri társaságban.
A szar, mit említék, szinte soha nem az olvasmányban van, hanem abban, ahogy és akik olvassák aztat. Ennyire már rájöhetett volna Urambátyám a sok olvasás során. Még a Kis herceg is megváltoztathat életeket, és a német klasszikus filozófia összeredetiben is kitermelhet pénzéhes vállalkozót. Bár általában nem azt termel ki, hanem alapítvány- és ösztöndíjvadász, búvalbaszott bölcsészdoktorokat, akikre a szenvedő világnak annyi a szüksége, mint halnak a biciklire.
Értelmes párbeszédre bárkivel hajlamos vagyok, legyen homofób analfabéta, vagy vájtszemű iparterverész.
Akár még a “hülye ez a dagadt buddhista” szinten is, ha már az alpáriaskodásnál tartunk, mely szintet nem én kezdeményeztem ismeretlen ember ellen, köznyilvánosság előtt.
Az idegen terminusokról meg annyit, jó velük csínján bánni. Ha valaki “levezetni” helyett azt írja, “kanalizálni”, nemcsak a magyar nyelvet töri kerékbe, de egyéb galádságokra is képes. Elképzelhető, hogy villával próbálja felszurkálni a zöldborsót, valamint pisálás közben nem nagyképű angol citátumok járnak az agyában, hanem az, hogy nincs-e prosztata-nagyobbodása.
Továbbra is Üdv:
Tenigl-Takács
@skaff:
Ja, az én böcsületes nevem az, hogy Iparterves.
Én változatlanul nem vagyok értelmiségi, nem brénsztormingoltam és nem oktattam senkit semmire.
Bár, ugye, aki nem tudja – tanítja. Akár negyvenöt évig is.
Spinozát pedig most olvastam, amit az ember középiskolás korában olvas, azt nem érti, de nem is értheti meg. ( Tájékoztatásul, közelebb vagyok a hatodik x-hez, mint az ötödikhez .)
Azt nem mondtam, hogy most megértettem. Mondjuk úgy, ráéreztem valami: a gondolkodás módszerére. De ez kifejezett magánügy.
Az előző míves megnyilvánulásában a különbségtétel ( differenciálódás! ) könyv és olvasás, könyv és befogadója között nem kapott olyan nagy hangsúlyt.
Egybevette ezt a duhaj fővárosi csürhe-értelmiséget, amelyik megemésztetlen szövegtörmelékekkel szórja tele a világot és ezt a blogot is.
Ahogy csillapulnak a szenvedélyek, majd tisztázódnak a frontvonalak.
A többiről,mivel sem bölcsész, sem kanalizáló nem vagyok, érdemben nem tudok mit mondani. Még a “dagadt buddhista” szöveghez sem, amit oly kedvvel ismételget, mert nekem bizony ez semmit sem mond.
A magánélete pedig egyáltalán nem érdekel, akár cigánylánnyal folytatja, akár férfiakkal. Magánügy.
A magántermészetembe, ha visszakeresgélsz kedves blogtársaiddal folytatott levelezésedbe,
ti magatok piszkáltatok bele, ahelyett, hogy az odakopizott szöveggel kezdtetek volna érdemlegesen bármit is.
Ezért tartottam fontosnak tudtodra adni, a szegénységet (a valódit) közelről tapasztalom, nem afféle nyaffonckodásból,
melyekre te újságok alapján hivatkozol.
Azt, hogy ki mit ért meg középiskolás korában, középiskolása válogatja.
Azt pedig, hogy hatvanéves korára meddig jut el a cselekvő etikában – ha már Spinozára hivatkozol -, embere.
Egyébként találtam egy,a témába illő frappáns idézetet. Sajna latinul nem tudok, magyarul meg nincs fent. Íme:
“Der Arme, der gern reich sein möchte, redet unaufhörlich vom Mißbrauch des Geldes und den Lastern des Reichen, wodurch er aber nichts anderes erzielt, als daß er sich ärgert und anderen zeigt, wie er nicht bloß über seine eigene Armut, sondern auch über der anderen Reichtum Unmut hegt.”
Vagyis nyersfordításban:
“A gazdagságra vágyó szegény szakadatlanul a pénz csalárdságairól és a gazdag bűneiről beszél.
Mindezzel azonban nem mást ér el, minthogy bosszankodik, s kimutatja másoknak, miként táplál magában apátiát nemcsak a saját szegénysége, hanem egyben mások gazdagsága felől.”
Hát nem klafa? Mintha csak én írtam volna. De sajna Spinoza tette.
Egyébiránt mindenféle okokból járkálok Pestre. Beülhetünk akár egy sörre is. Szívesen vitázok értelmes emberekkel, főleg, ha műveltek és szellemesek. Viszont fésztufész akarsz velem brusztolni, jobban fel kell kössed a gatyád.
Ágyő, májn líber Anonímer!
@skaff:
Idézetek, Szemere Samu szép magyar fordításában, én is találhatnék, de nem erölködök, mert fölöslegesnek tartom, hogy azon húzódzkodjunk, hogy ki, honnan és mennyit tud idézni.
Ebbe a versenybe most nem fogok beszállni.
Egyébiránt nem az Etikájára hivatkoztam, hanem a Politikai-teológiai traktátusára, s ez lényeges különbség. Semmmiféle etikai motivumot nem említettem, s így kár is idekeverni azt.
Ami a szegénységet illeti: nem vágok fel vele, nem siránkozom miatta, egyszerű tényként közlöm, hogy életem negyedét elég jó szegénységben éltem le. Ismerem, milyen, tudom a körülményeit, így nem kell bemutatnia.
A személyes randira pedig, meg fogja érteni, semmilyen módon nem tartok igényt. Magával sem, s így a gatyámat sem kell felkötnöm.
( Megjegyzés: nagyképűnek tán nem kellett vóna lenni. )
Üdv.
jav:
Idézeteket…
jav:
az apátia helyett talán jobb a “rossz kedvvel viseltetik iránta”. Megnéztem az eredetit: iniquo animo ferre. Bár a német Unmut-ban meg benne van a kedvtelenség. Ez ma inkább ráillik az Isten és az egyenlő társadalom hitétől búcsút vett nyugati kufárvilágra.
Hát akkor iszunk mással.
Kívánom, akadjon még számos ivócimborád, és tarts meg jó emlékezetedben, kedves ismeretlen, Spinoza-emésztő barátom!
@skaff:
Rossz hírrel kell szolgálnom: nem iszom, illetve kivételes alkalmakkor keveset.
Ivócimboráim nincsenek és ebből következően nem is lesznek, sem homokosok, sem neonácik – ilyen sivár az én életem.
Az emlékezetem meg kifejezetten romlik, minthogy romlandó maga a hús is, amelyben létezik.
A Spinoza szöveg fordítási gondjai nem is tartozhatnak ránk, az ilyet a könyvolvasó kékharisok szokták művelni.
Önellentmondás lenne itt ilyesmibe belemenni, nem?
Szíves figyelmében ajánlanám az érdeklődőknek a Múzeumcafé 8 jól mondom a címét ? 9 folyóiratot, amelyben a tavaly pécsi évről fejtik ki többen is a véleményüket.
Így a független Mélyi József is, aki annyira független, hogy a saját munkáját meg sem említve – pedig igazán alaposan hozzájárult az év sikertelenségéhez – jól lehúzta a pécsi kulturális fővárost az AICA elnökeként jegyzett cikkében.
Tetszik ez a csiki-csuki: ha kell független kurátor vagyok, ha kell AICA elnök és hivatalos személy.
Catch me if you can!
@iparterves: “Yes, we can”