Helyi járat indult. Csakoda!

A tranzit.hu idén nyáron a Csakoda csoporttal vett részt a Bánkitó Fesztiválon. Íme a videó, ami megörökíti e hideg téli napon a használaton kívüli bánki vasútállomáson létrejött Helyi járat legemlékezetesebb pillanatait.  A projekthez kapcsolódó kiadvány szintén elérhető az interneten.

 

A helyiek a szociálisan érzékeny kortárs művészek kiemelt célközönsége. Megszólítják, bevonják, társalkotóvá teszik őket a vágyott szolidaritás jegyében. A részvétel alapú akciókban ugyanakkor a helyiek sokszor csupán mint kulturális másik a projekt megvalósulásának eszközévé válnak, így a felszámolni kívánt mi és ők közötti különbség csak tovább fokozódik.

A tranzit.hu által felkért Csakoda művészcsoport 2011 óta járja Magyarország kistelepüléseit azzal a céllal, hogy a kortárs művészetről folyó párbeszédet az abból gyakran kirekesztett közösségek felé is kiterjessze. Helyi járat című projektjük a lokalitás fogalmának, illetve a helyiek elnevezés jelentéstartományának vizsgálata köré szerveződik. Helyszínül Bánk használaton kívüli vasútállomását választották, melynek helyiségeit az utazásaik során megjárt vasúti teleházak és várótermek mintájára alakították ki.

Emlékezetes továbbá a csoport által működtetett hajtány, ami óránként szállította az utsokat 10-15 km/h sebességgel az átrakóállomáshoz, ahol a fesztiválozók romantikus pillanatokat élhettek át, Gazsi Rap Show koncerten vehettek részt vagy éppen ingyen kajálhattak.

Ha a kedves olvasó nem is volt köztünk idén nyáron, olvasni csak tud! Helyi Témát!

A projektben részt vettek: Bálint Bence, Bogyó Virág, Dés Márton, Gaul Peti, Keresztesi Botond, Menyhárt Norbert, Murányi Mózes Márton, Szigeti Árpád, Szőke Gáspár és Trapp Dominika

Közreműködött: Vándor Csaba

Koordinálta: Muskovics Gyula

Fotók a Facebookon »

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány