Gumibabagyár

Az alábbi képsorozat a Ningbo Yamei játékgyárban készült Kínában, 2012 februárjában. Valentin-nap alkalmából bejárta a nyugati sajtót, vicces és kevésbé vicces kommentároktól kísérve. A szexbabákat gyártó cég három éve működik, jelenleg 13 típust gyárt, és több mint 50.000 darabot ad el belőlük évente, darabját 16 dollárért. A képeken a gumibabák készítésének különböző fázisait láthatjuk, a romantikus szerelem és a modern fogyasztói elidegenedés tipikus ábrázolásain edződött beállításokban.

GA_kep1.jpg© buzzfeed.com


Két kiábrándulást tesz egymásra a sorozat, a gumibabával pótolt szexet és a már varázsosítható kész termék prózai eredetét. Ősi trükkje ez a művészi kapitalizmuskritikának, ami a ‘valódi emberit’ állítja szembe a jelentésektől kiürült világdarabokkal. Mennyire unalmas lenne, ha a képek nem egy valódi gyárról, hanem egy művészi installációról készültek volna. Így viszont, hogy tudjuk, a képeken a való világ lüktet, hogy a termelés ma is éppen így folyik, a babákat rendben kiszállítják, s a képeken lazán kitakarás nélkül ábrázolt munkások ma is így töltik az életük egy napját, a gyár több marad, mint metaforikus háttér.

GA_kep2.jpg© buzzfeed.com

Az alapvető marxi gondolat erről a dologról az volt, hogy a természethez és más emberekhez való kapcsolatától függ, hogy mi lesz az ember. Ha kapcsolata a természethez és más emberekhez elsősorban az, hogy x terméket állít elő y profitért, akkor lehetséges minőségeiből is ennyi realizálódik. Az egyes áruk fetisizálása önálló életre kelti a tárgyakat, s eltakarja a gondolkodásunk elől a folyamatot, amely a társadalmi és természeti erőforrásokat a késztermékek előállítására fogja be, minden más lehetséges folyamat helyett. Eltakarja az áru politikai mivoltát, azt, ahogy az áru a saját emberi mivoltomat alakítja. A szerelem adott formájának fetisizálása eltakarja a gondolkodásunk elől a folyamatot, amely során a nők és a férfiak valamilyen emberré válnak, és valamilyen – és nem más – kapcsolatra lépnek egymással.  

GA_kep3.jpg© buzzfeed.com

Marx ezt így mondta:
„Az embernek az emberhez való közvetlen, természetes, szükségszerű viszonya a férfinak a nőhöz való viszonya … Ebben a viszonyban érzékileg, egy szemlélhető tényre redukálva jelenik meg, … mennyire lett a maga számára és ragadta meg magát az ember mint nembeli lény… mennyire lett az ember szükséglete emberi szükségletté, mennyire lett neki tehát a másik ember mint ember szükségletté, s ő legegyénibb létezésében mennyire közösségi egyúttal.”

Van egy költőnk, aki meglehetősen mélyen értette ezt a gondolatot. Újabb értelmezésekben értékes szerelmi és nem értékes marxista verseit élesen külön szokás választani, de ez most ne zavarjon bennünket. Személyes férfi-nő viszonyban ő például így mondta azt, hogy milyen kapcsolatban lenni valakivel:

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad 
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
 Elmémbe, mint a fémbe a savak,
 ösztöneimmel belemartalak,
 te kedves, szép alak, 
lényed ott minden lényeget kitölt.

GA_kep-savak.jpg© buzzfeed.com

Óh, hát miféle anyag vagyok én, 
hogy pillantásod metsz és alakít?
 Miféle lélek és miféle fény
 s ámulatra méltó tünemény, 
hogy bejárhatom a semmiség ködén
 termékeny tested lankás tájait? (József Attila: Óda)

GA_kep4.jpg© buzzfeed.com

A marxi gondolkodásban egy és ugyanaz a kérdés ezzel az, ahogyan az áruk előállítása az ember anyagát is metszi és alakítja. Ezt a kapitalizmus hajnalán sem gondolták másként.

A gyár “egy hatalmas automata képzetét kelti, amely különböző gépi, illetőleg értelemmel bíró szervekből áll, s melynek minden része egy önszabályozó mozgatóerőnek van alárendelve, annak érdekében, hogy folyamatos összhangban működve előállítson valamilyen közönséges dolgot.” A gyárrendszer “legfőbb nehézsége” nem annyira technikai jellegű, inkább abban rejlik, hogyan “lehet elhelyezni az apparátus különböző tagjait egyetlen együttműködő testben”, legfőképpen pedig abban, hogy “az emberi lényeket rá kell nevelni arra, hogy lemondjanak a megszokott, rendszertelen munkáról, és azonosuljanak a komplex automata állandóságával.” – idézi E. P. Thompson Dr. Andrew Ure gyáros-filozófust 1835-ből.

GA_kep5.jpg© buzzfeed.com

Ugyanígy nézi ez a gondolkodás azt, hogy hogyan alakítja az árutermelés köré szerveződő társadalmi rend a szerelem anyagát, a nőt és a férfit.

„Mivel a gép izomerőt tesz feleslegessé, a gép lehetővé teszi, hogy munkást munkaerő nélkül, fejletlen testalkattal, viszont a testrészek nagyobb hajlékonyságával fel lehessen használni. Tehát a gép alkalmazásánál a nők és gyermekek foglalkoztatása, bérmunkája válik lehetővé. Amilyen fokban a gőzerő és gép az izmokat, csontot és karokat helyettesíti és az embertől csak a hajlékony ujjak munkáját kívánja meg, olyan mértékben szorítja ki a férfit a gyermek és a nő munkája. Az a körülmény, hogy az asszony és gyermek azonkívül olcsóbb és kezelhetőbb munkaerő, nagyon megkönnyítette a gyermek és női munkák bevonulását az iparba.”

“A női munka kizsákmányolásra különösen alkalmas. A profit előállításban sokkal nagyobb szerepet játszik, mert a női munkaerő ujra való előállításának költségét, vagyis a nő létminimumát, a vállalkozó csak részben viseli. Egy részét a nő meg tudja szerezni éppen biológiai szerepe folytán. A sokat emlegetett természetes női hivatás így lesz mindig az osztálytársadalomban kettős függőség, kettős munkaviszony. Elmehet éhbéren aluli béren is dolgozni, mert azonkívül, hogy valamely gyárban eladta a munkaerejét, azonkívül még családban él valamilyen minőségben apja vagy férje mellett. Annak is dolgozik háztartási munkát. Férjének nemi szükségletét elégíti ki és gyermeket szül. Vagy a családi életen kívül, kiegészítő keresetnek az alacsony munkabérhez: nyitva áll számára az alkalmi vagy rendszeresített prostitúció. A női munkaerőnek nem azért fizetnek „elvből” 30—40 százalékkal kevesebbet, mert tényleg annyival rosszabb. Hanem éppen ez a sikeresen előállított társadalmi leértékelés alkalmas a női kizsákmányolás elvi igazolására.’” – rótta fel Dózsa Ilona A nő az osztálytársadalomban c. dolgozatában a kolozsvári Korunkban, 1932 júniusában.

GA_kep6.jpg© buzzfeed.com

Végül, ugyanehhez a kérdéskörhöz tartozna ebben a gondolkodásban, hogy hogyan függ össze a mi életünk a kínai munkások életével.

GA_kep7.jpg© buzzfeed.com

József Attila például így írt reménytelibb pillanataiban az emberről mint nembeli lényről:

a való anyag teremtett minket
 e szörnyű társadalom
 öntőformáiba löttyintve 
forrón és szilajon, 
hogy helyt álljunk az emberiségért 
az örök talajon. (József Attila: A város peremén)

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány