Június 8-án nagy nemzetközi sajtófigyelem mellett létrejött a Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet (ERIAC -European Roma Institute for Arts and Culture) Berlinben, amelynek igazgatója Junghaus Tímea művészettörténész lett. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.
Hegyi Dóra: Arra gondoltam, hogy legyen kicsit személyes ez az interjú és mutassa be az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet (ERIAC -European Roma Institute for Arts and Culture) létrejöttének a hátterét létrejöttének a hátterét és ezen belül a te szerepedet.Először az érdekelne, hogy a saját pályádon milyen állomásokat neveznél meg, amik fontosak voltak ahhoz, hogy egy ilyen intézmény létrehozásában szereped legyen. Nyilván utána lehet nézni az életrajzodnak, de érdekes, hogy te miket tartasz mérföldkőnek.
Junghaus Tímea: A művészettörténet szakdolgozatomnak (Kortárs Roma nőművészet Magyarországon) köszönhetem a kapcsolatfelvételt a Roma Parlamenttel, Zsigó Jenővel és az óriási IV. kerületi Nap utcai raktárral, ahol a Romano Kher gyűjteményét őrizték akkoriban. Ez a Fővárosi Önkormányzat saját roma művészeti gyűjteménye volt, amelyet 1990-ben kezdett el gyűjteni a szervezet. Mindenkitől volt mű a kezemben, aki magyarországi roma alkotóként ismert.
Aztán jött a 2004-es Elhallgatott holokauszt kiállítás a Műcsarnokban, ahol a roma részvételnek én voltam a kurátora. Ez egy fontos mérföldkő volt emlékezetpolitika és képzőművészet kapcsolódásának területén Magyarországon: hivatalos kortárs művészeti kiállítóhelyen először jelentek meg roma művészek.
Fontos még a 2006-os Meet your neighbours projekt, amely az első olyan publikáció volt Európában, ami felmérte, hogy a különböző országokban milyen roma művészek működnek, és milyen műfajokban dolgoznak .Ez már egy tökéletes „termék” volt ahhoz, hogy kilobbizzuk a Velencei Biennale első Roma Pavilonját, 2007-ben (mindkettőt Székely Katalinnal együtt csináltuk).
A következő lépés a 2010-ben a Kairos Díjból alapított (európai kulturális területen működő szakemberek kapják, én 2008-ban voltam díjazott), Európai Roma Kulturális Alapítvány létrehozása volt Budapesten, ami több nemzetközi projektet kezdeményezett. Így például a Roma Hip Hop Archívum és a hozzá kapcsolódó konferencia, aztán az intervenció a 7. Berlin Biennálén a Roma Holokauszt Emlékmű felállítására Berlinben, vagy a Gallery8.
HD: Milyen szerepe volt az intézményeknek a pályádon?
JT: Ha visszamegyünk a kezdetekig, akkor azt kell, hogy mondjam, nagyon organikusan alakult a pályám. Egy jól működő HR-poziciót hagytam ott, hogy befejezzem a művészettörténet szakot. Először dolgoztam a Romano Kherben, majd a Hungarofest Irodánál, annak jó korszakában, amikor Bencze Ottó vezetése idején erős holland, orosz, kínai évadok jöttek létre, és átgondolt stratégia mentén folyt a munka (Bencsik Barnabással egyidőben dolgoztam ott).
Ebben az időben, 2005-ben felkértek a Nyílt Társadalom Intézet (OSI) Roma Programjának véleményezésére. Ezen „csípősnyelvű” kritika alapján megoldási javaslatokat kértek tőlem, és ezután hívtak oda dolgozni 2006-ban. Innen 2010-ben jöttem el, és akkor hívott Beke László az MTA Művészettörténeti Intézetébe.
HD: Mire vonatkozott akkoriban a kritikád?
JT: 1999-ben kezdett el roma kultúrát támogatni az OSI és 2005-ben írtam azt a kritikát, ami újra pozícionálta a roma művészetet az Alapítvány tevékenységében, konkrétan a szervezeti struktúrában is. Új koncepció mentén, a meglévő közösségi kezdeményezések támogatása mellett, nagyobb láthatóságot elérő, valódi társadalmi diskurzusokat kezdeményező kulturális projekteket javasoltam, amelyek több irányból próbálnak eredményeket elérni. A Roma Pavilon is ennek a stratégiának a része volt.
HD: Az Első Roma Pavilon nyilván nagy nemzetközi figyelmet generált. Éppen visszanéztem, hogy 2011-ben írtál egy cikksorozatot a tranzitblogon, és az ajánlóban arra hívtad fel a figyelmet, hogy azon a nyáron milyen jelentős számú roma tematikájú kiállítás volt Európa szerte. A 2010-es évekre tehát látható volt egy fordulat a roma kultúra területén.
JT: Igen, párhuzamosan a nemzetközivé váló szakmai tevékenységgel 2010-re már végbement a roma diskurzusban egy kritikai fordulat. A 2000-es évek elején kezdődött, amikor például Kóczé Angéla elkezdte alkalmazni a posztkolonialista elméleteket a roma közegre, és bevezette azt az állítást, hogy a roma népesség egy belső európai kolónia, ami újdonságként hatott sok magyar történész és szociológus számára. Ebben az időben kezdett el dolgozni azon Ethel Brooks – feminista kutató, a Rutgers Egyetem Nő és Társadalmi nem Intézetének professzora – például azon, hogy az Amerikai Holokauszt Emléktanácsban végre legyen egy roma tag. Ennek következtében holokauszt kutató központok programjuk részévé tették a témát, és mint kutatásra váró terület része lett a pályázatoknak is. Ekkoriban szerezte doktori diplomáját Nicoleta Bitu, az első roma feminista teoretikus. Ebben az időben írtam én is arról, hogy a „roma kortárs művészet” fogalma miért paradigmaváltás. Szóval mindenki a maga területén vezeti be a kritikai elméleteket és a kritikai fehérségkutatást, ha úgy tetszik.
Tehát egyrészt, ekkorra kialakult egy olyan roma értelmiségi közeg – és emiatt nagyon hálás vagyok, hogy most élek–, amely tényleg transznacionális és emellett folyamatos diskurzust folytat egymással. Másrészt pedig, ez a diskurzus már egyértelműen okosan és hatékonyan használja a posztkoloniális elméletek, a feminista tanulmányok, a trauma-tanulmányok, és a dekolonialitás elgondolásának elméleteit a roma kontextusban.
Három éve elkezdtünk egy folyóiratot, Critical Romani Studies (Kritikai Roma Tanulmányok) címmel. Sok kiváló roma értelmiségi publikál benne. Pontosabban csak roma akadémikusok írják, elsősorban a kritikai teóriák mentén, a dekolonizáció gyakorlatait kutatva. Ugyanis még mindig sok európai projekt van, amelyet antropológusok vagy szociológusok vezetnek, és esetleg meghívnak egy romát. Az utóbbi kb. hét évben erőteljesen átstrukturálódott az a közeg, amely meghatározza a romák szakmai/ tudományos tevékenységét. A roma oktatási alapot ma Nadir Redzepi, doktorátussal rendelkező macedón gondolkodó, pedagógus vezeti. Elkezdődött a Roma Elnökséggel rendelkező program a CEU-n (CEU Roma Chairmenship), Iulius Rostás, Phd, szociológus és Kóczé Angéla, PhD, szociológus vezetésével. Ez egy nagyon különleges konstelláció.
HD: Ezekhez képest az Európai Roma Kulturális Alapítvány keretein belül Budapest 8. kerületében létrehozott Gallery 8 kisebb méretű tevékenységet folyat. Ez egy tudatos léptékváltás volt, vagy inkább a személyes ambícióidnak adtak teret, amiket egy nagy kulturális program keretében nem tudtál megvalósítani az intézményi keretek adottságai miatt? Sokszor van úgy, hogy egy helyben kicsinek látszó kezdeményezés nemzetközileg sokkal nagyobb ismertségre tesz szert. Miért gondoltad, hogy ezt a kis teret érdemes létrehozni és a roma terület kutatóival és kurátoraival együtt működtetni?
JT: 2009-től tudatosan dolgoztam az Alapítvány létrehozásán. Az volt a célom, hogy a nemzetközi tapasztalatokat és a kapcsolataimat visszahozzam Budapestre. Addigra már elég nagy léptéket válthattam, nemzetközi kontextusban jártam konferenciákra, előadtam és taníthattam különböző helyeken, nemzetközi kiállításokat rendeztem. Identitás diskurzusokban képviselni Európa legnagyobb kisebbségét, kettős kisebbségi pozícióból beszélni, ez egy teljesen más szintű feladat volt. Eltávolodtam a helyi problémáktól és az elméleti munkában érezhetően „lekopott” az ügy politikája. Szerettem volna újra ebbe a közegbe is invesztálni energiát és együttmozogni a romaügy itteni helyzetével.
HD: Itt a helyzet nem változott, sőt rosszabb lett. Épp tavaly írtad a tranzitblogon a Roma Parlamentet temető cikket. Azóta ez ügyben mi történt?
JT: Megvan a gyűjtemény, az Önkormányzat egy raktárában, száraz helyen. Az Egyesület nem tudja onnan kiszabadítani, nincs sem kapacitása, sem pénze, hogy a tárolás és fenntartás feladatát magára vállalhassa. Talán a kortárs művészeti intézmények szintjén lehetne gondolkodni erről, hogy melyik múzeum tudná befogadni és fenntartani.
HD: Gondolom, hogy a Ludwig Múzeumra vagy a Szépművészeti Múzeumra gondolsz. Vagy az új roma művészeti központ is szóba kerülhet?
JT: Az új roma művészeti múzeumról egyelőre nem tudunk semmit, és csak reméljük, hogy nem fogják „csak úgy” elvenni a Roma Parlament Egyesület gyűjteményét. Bár egy olyan nyitó kiállítás, amely a Roma Parlament múltját és gyűjteményét is megfelelően elismerné, nagyon fontos lenne. Remélem, hogy ez felmerült az intézmény alapító szakértőiben.
HD: Visszatérve a nemzetközi kapcsolatokra, hogyan jött létre az a nemzetközi network, amely képes volt lobbi tevékenységet folytatni? A Roma Bölcsek projektről is tudjuk, hogy a helyi, sőt nemzetközi kapcsolódások már az idősebb generációnál is megvoltak, de platformokkal nemigen rendelkeztek.
JT: Igen, az a projekt az előttünk lévő generációk összekapcsolása volt, akiknek kevés alkalmuk nyílt találkozni, de sokkal kevesebben is voltak a nagyon elkötelezett aktivisták. A mi generációnknál viszont már kialakult, hogy mindenki szakember a saját területén. Tudósok, politikusok, szakemberek, művészek igazi küldetéstudattal, részt akarnak venni a mozgalomban. Vannak olyan konferenciák és jeles napok, amelyek alkalmat teremtenek a találkozásra, így a Nemzetközi Roma Nap, a Roma Holokauszt emlékezetéhez kapcsolódó Roma Ellenállás Napja és a Porrajmos (a roma holokauszt emléknapja), különböző európai helyszíneken. Segíti a kommunikációt a közösségi média és megváltozott sok minden a Nyílt Társadalom Alapítványokban (OSF) is. Zeljko Jovanovic lett a program Roma Kezdeményezések Irodájának (Roma Initiatives Office) vezetője, aki kiváló szakember és egy igazi vezéralak. Az ő legfontosabb víziója, hogy ha már ennyi különleges roma szakember és tudás van, akkor elsődleges, hogy megerősítsük a romák igazi vezetői pozícióit, így a ma támogatott programjaik többségét már romák fogalmazzák meg és vezetik. Ma, amikor megnyílik egy pozíció egy OSF által is támogatott nagy program, vagy intézmény élén, akkor már ott szerepel az álláskiírásnál, hogy a pozíció betöltésénél egy jól kvalifikált roma jelentkező előnyt élvezhet.
HD: Rátérve az ERIAC-ra, az, hogy létrejött az Intézet, amelynek az igazgatója lettél, egy komoly előkészítés és lobbi tevékenység eredménye. Konkrétan kiknek kellett összefognia azért, hogy létrejöjjön az Intézet? Mióta szerepelt az Európa Tanács napirendjén? Az OSF majd két évtizedes munkája is nyilván nagyon fontos szerepet játszott.
JT: Nem egy paternalisztikus gesztus volt, hogy az ET úgy döntött, hogy létrehoz egy ilyen intézményt, és aztán keresett hozzá támogatókat, meg romákat. Valójában mi magunk tettünk érte sokat: van egy 17 fős roma értelmiségi csoport, akikkel közben egy alapítványt is létrehoztunk (Szövetség az Európai Roma Intézetért) és hivatalosan is alapítói vagyunk az Intézetnek.
HD: Mikor fogalmazódott meg ez az igény?
JT: Maga a vízió nagyon régi, már a hetvenes évek óta írnak róla roma értelmiségiek, felvetik az ötletet. Én magam is számtalanszor megfogalmaztam egy intézmény szükségességét, ami segít abban, hogy a helyi, regionális, közösségi szinteken jól működő dolgokat láthatóvá tegye Európában. A mostani folyamatot az OSF-ben Zeljko Jovanovic azzal indította útjára, hogy összegyűjtötte az eddigi kezdeményezéseket, és felkereste az embereket. Belőlük alakult ki az a szakértői bázis, amelynek a tagjai lobbierővel rendelkeznek, szakértőként megállják a helyüket, és egy valódi roma kezdeményezést demonstrálnak. Az ötlet végigvezetését politikai szinten mindannyian most tanultuk. És itt a politikai támogatás hihetetlenül fontos. A 17 roma vezetőegyéniség maga hihetetlen politikai kapcsolatokkal, személyes és intézményi háttérrel rendelkezik. A mostani helyzet majd három év lobbimunka eredménye. Fontos állomás volt, amikor például közösen elutaztunk és szót kértünk az Európa Tanács roma ügyekkel megbízott szakértői csoportjának (CAHROM) egyik strasbourgi találkozóján.
HD: Kérlek, említsd meg a tagokat, akik ma Szövetség az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézetért Alapítvány (Alliance for European Institute for Arts and Culture) tagjai és az ERIAC alapítói.
JT: Magyarországról Bársony Kata, a Romedia vezetője, Romániából Ciprian Necula, aki munkaügyi államtitkár volt, Nicoleta Bitu, a feminista tanulmányok doktora, a korábban említett Ethel Brooks, Iulius Rostas, Kóczé Angéla, aki most jött haza Wake Forest Egyetemről az USA-ból. Dijana Pavlovic, olasz aktivista, keményen küzd, Olaszországban nagyon nagy a feszültség a romák helyzetében (a családját mostanában érte egy szörnyű erőszakos támadás), sokat szerepel a tévében, rádiós műsort vezet, erős nő. A szintén említett Nadír Redzepi, aztán Andrzej Mirga, aki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Roma Programjának vezetője volt és minden bizonnyal bekerülhetne a Roma Bölcsek közé. A csapatban van Romani Rose, a németországi központi roma szervezetek vezetője (Németországi Romák és Szintók Központi Tanácsa valamint a Németországi Romák és Szintók Dokumentációs és Kulturális Központja). Aztán Saimir Mile, a franciaországi “La Voix des Rroms” elnöke, William Billa, a roma queer elmélet kidolgozója, Anna Mirga, PhD, a mozgalom-elmélet szakértője, Michaela Zatreanu, pedagógus és az oktatás demokratizálásáért küzdő aktivista. Sead Kazanxhiu, kortárs művész és lakhatási aktivista. Ez egy tényleg nagyon sokoldalú és erős csapat.
HD: Milyen a nők és fériak aránya?
JT: A fiúk többen vannak. A férfi dominancia meglepő módon ebben a közegben is erőteljesen jelen van. De ebben a csoportban van hely és idő az (ön)reflexióra…
HD: Mik voltak az Intézet létrehozásának további lépései?
JT: Érdekes volt a folyamat. Az ET-ben a Miniszterek Tanácsa dönt egy ilyen intézmény létrehozásáról. Legyen-e ilyen, mekkora legyen a költségvetése, mi legyen a végleges neve. A CAHROM szakértőknek például nagyon fontos volt, hogy szerepeljen a „művészeti és kulturális” a szervezet nevében, nehogy véletlenül egy kizárólag politikai jelentőségű intézménnyé váljon. Amikor pedig a Miniszterek Tanácsa szavaz, akkor az Alliance for ERIAC alapítványának tagjai, a 17 ember, helyi szinteken államtitkároknak telefonál, nagyköveteket, fontos szövetségeseket, barátokat keres meg. Tehát ez valóban egy olyan lobbi, ahol politikai szálakat kell hatékonyan mozgatni. Az OSF tudása, kapcsolatrendszere, és támogatása természetesen elengedhetetlen és hihetetlenül értékes egy ilyen összetett folyamatban.
HD: Kik az alapítók és milyen költségvetésből dolgozhat az Intézet?
JT: Az Európa Tanács, a Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány és a Szövetség az Európai Roma Intézetért. Az egyik elsőrendű támogató pedig a Német Szövetségi Külügyminisztérium. Az alapítótőke 600 ezer euró, amit két évre vállaltak az alapítók. Az én megbízatásom most két évre szól.
HD: A forrásteremtés biztosan az egyik fontos része lesz a munkádnak.
JT: Igen, ez az egyik legfontosabb elvárás, hogy stabilizáljam és megerősítsem az intézményt.
HD: A szervezet felépítését hogy kell elképzelni?
JT: Ez nem egy kis operatív alapítvány, hanem komoly háttérstruktúrája van. Van a Barvalipe szint, ami tudományos akadémiát /tudományt jelent romani nyelven. A roma akadémikusok maguk hozzák létre az intézmény alappilléreit, amely jelenleg négy irány: művészet és kultúra, holokauszt-kutatás, média és kommunikáció, és a több mint 600 európai roma szervezettel kapcsolatot tartó pillér.
A vezetői bizottságban az alapítók szavazati joggal, a német Belügyminsztérium két képviselője szavazati jog nélkül van jelen. A bizottság évente kétszer ülésezik, és stratégiai kérdésekben dönt.
HD: Vagyis a Szövetség munkája integrálódik az Intézetbe?
JT: Igen, vezetheti az Intézet tevékenységét, vagyis a kitűzött célokat ők fogják végrehajtani. Ez a fantasztikus ebben a megbízatásban, hogy olyan sztárok végzik majd a szakmai munkát, hogy ebből csak jó dolog sülhet ki, ez csak siker lehet! A Barvalipe akadémiai szekciót Iulius Rostas és Kóczé Angéla kezdeményezik és építik fel, az elmélettel foglalkozó szekciót Ethel Brooks vezeti majd. A művészet és kultúra szekciót a fiatal albán művész, Sead Kazanxhiu a sztárművész Delaine Le Bas –val közösen szervezi meg. Ez egy generációs találkozás is, és mentorálási helyzet lesz, külön érzékenységgel a dél-európai művészek új generációjára.
installáció. Kiállítva a Transgressing the Past, Shaping the Future kiállításon az ERIAC berlini megnyitóján. Kurátor: Junghaus Tímea.
Forrás: nemescsaba.com
HD: Az iroda milyen lesz? Elég egy kis hely, ahonnan kifelé szerveződnek a programok? Vagy lesz könyvtár, hely például egy művészeti gyűjteménynek?
JT: Négyen kezdünk, egy kb. 300 nm-es irodát keresünk, ahol az eddigi nomád találkozókra is sor kerülhet. Aztán a projektek, és prioritások jellegétől függően keresünk majd munkatársakat. Fontos, hogy ne mimikri, konspiráció, hatalmat megragadó csapat legyünk, hanem egy olyan intézményt működtessünk, ami valódi változásokat tud elérni. Az ERIAC később nőheti ki magát egy kulturális központtá, ahol nyelvet lehet tanulni, könyvtár, akár gyűjtemény van.
HD: A közös lobbizásnál előny lehet a nemzet nélküliség, a roma ügy csak transznacionálisan, összeurópai ügyként működhet. Így nem véletlen, hogy Berlinben jött létre az intézet, hiába merült fel például Magyarország is helyszínként, a politikai szándék, megfelelő infrastruktúra, az intézményrendszer, a megfelelő nyitottság mégis ott van meg. Így egy kicsit megint az lehet az érzésünk, hogy a központok mégiscsak központok maradnak, és vannak a marginálisabb helyek, amelyek örülhetnek, hogy az ügyeiket, ugyan a közegtől távolabb, de felkarolják.
JT: Hát, igen, itthon megszokta az ember, hogy folyamatosan kínlódni kell az érveléssel. Mindig el kell mesélni, hogy Európa legnagyobb kisebbségének, ennek a 10-12 millió embernek a társadalmi befogadása elengedhetetlen Európa biztonságos és sikeres jövőjéhez. A társadalmi befogadás pedig lehetetlen a kulturális befogadás és elismerés nélkül. Itthon harcosan kell érvelni ezzel kapcsolatban. Németországban ez egy alapvető és természetes álláspont. Tudatosan keresik és várják tőlünk az ehhez szükséges gyakorlatot.
Junghaus Tímeával egy rövid videointerjú is készült, amit itt tekinthetsz meg.
