FELHASZNÁLT MŰVÉSZET: az elkövetkező hetekben Bajusz Orsolya képzőművész blogol

„A kortárs művészet eszköztára nemcsak egy szűk közösség határai között van jelen, de a politikai aktivizmus különféle formáitól kezdve, a szórakoztató tömegmédiáig, számtalan helyzetben találkozunk vele: fizetett street artosok árulnak cipőket, a televíziós show-kban rendszeres látványelem a test a köztéren, intézmények és magánemberek, még azok nagymamája is flashmobot szervez.” – Bajusz Orsolya képzőművész az elkövetkező hetekben technológia és művészeti metodológiák témában blogol. Alább a szerző bevezetője olvasható, amelyet a Blog rovat hagyományaihoz hűen négy bejegyzés, azaz három cikk és egy ajánló követ.

Bajusz Orsolya&Laura Yulie: Processing Progress, kiállítás és performansz, 2013, Mauve, Bécs

A kortárs művészet eszköztára nemcsak egy szűk közösség határai között van jelen, de a politikai aktivizmus különféle formáitól kezdve, a szórakoztató tömegmédiáig, számtalan helyzetben találkozunk vele: fizetett street art-osok árulnak cipőket, a televíziós show-kban rendszeres látványelem a test a köztéren, intézmények és magánemberek, még azok nagymamája is flashmob-ot szervez. Ez nem teljesen új keletű, régen például a lakásszínházak és szamizdatok sorsát a titkosrendőrség figyelte. A tőke és az állam is a képzőművészek által kitalált és gyakorolt módszereket próbálja a saját hasznára fordítani. Hiába tűnt teljesen idiótának a dadaista, aki brióst dugott az orrába, meg sündisznókat tapogatott, annyira rettegtek tőle, hogy például Ráth-Végh István az emberi butaságról írott Kádár-kori szórakoztató könyvében egy egész fejezet szentelt a dadaizmusnak és az avantgárdnak.

Tekintsünk el tehát a “fennségestől”, a szemiotikától, az önkifejezéstől, és a művészetet mint művészet-technológiát/metodológiát vegyük szemügyre, a művészre/művészcsoportra, társulásokra, networkökre, az általuk használt formanyelvekre, médiumokra és eszközökre tekintsünk valamilyen fajta egységként: a művészet csinálói aktív cselekvők, akik egyszerre testesítik meg és adják tovább társadalmi közegük hitrendszerét és normáit.

Ennek fényében olvasnám az elkövetkezendő hetekben megjelenő cikkekben a technológia és a művészet viszonyát, hiszen, ahogy nincs „művészvilág”, olyan technológia sincs, ami nem társadalmi viszonyrendszerekbe ágyazódik, és amit nem társadalmi normák formáltak, ahol a technológia aztán maga is aktív részese lesz ezen normák továbbadásának.