A hungarofuturizmust (HUF) a Technologie und das Unheimliche (T+U) projektjeként alapította Miklósvölgyi Zsolt, Fridvalszki Márk és Nemes Z. Márió 2016-ban. A magát kulturális-művészeti mozgalomként meghatározó csoport folyamatosan bővül és különböző művészeti tevékenységeket valósít meg. Június 20-án a nyári napforduló alkalmából a készülő hungarofutorista-antológia szerzői olvastak fel a Gellérthegyen, a házigazda Bajusz Orsolya képzőművész volt. Velük beszélgettünk a gellérthegyi eseményről és a hungarofuturizmusról általában.
A hungarofuturizmus a kulturális képzeletet kondícionáló mítoszfikció és esztétikai stratégia. A mozgalom célja a kultúra építményjellegének felforgatása, új utak és szöksévonalak konstruálása a ledőlt épület “mögött” és “túl”. A benső rendszerkritik(ák) csődje rámutatott arra, hogy irónia és reformálás helyett, “alternatív realizmusokra”, új fajokra, és új világokra van szükség. Egy kísérleti földrajz keretében újralétesítjük a Kárpátok flóráját és faunáját, illetve Űrt követelünk magunknak a régi Ég helyett. Ez az Űr átkódolja a mikro- és makroléptékeket, vagyis egy olyan poszt-planetáris távlatot hoz létre, melyben a nemzeti, történelmi, földrajzi identitások szétszóródnak egy nem-antropocentrikus legendáriumba. A hungarofuturizmus a “vidék apokalipszisét” radikalizálja űrutazássá, így robbantva szét a nacionalizmusok klausztrofób térrezseimjeit. Ebben a lokális és a globális közti heterogén kozmoszban kell, hogy iránytűvé váljon spekulatív hungarizmusunk.
(Miklósvölgyi Zsolt-Nemes Z. Márió)
Kiss Kata Dóra és Simon Bettina: Mit jelent számotokra a hungarofuturizmus? Hogyan tudnátok általánosan körülírni?
Bajusz Orsolya: A mítoszteremtés a hungarofuturizmus egy fontos része és ezzel együtt a kivonulás. Mert annyira szűk lett a tér és annyira kispolgári körökben zajlik a művészet, hogy ki kell vonulni és keresni kell valamit. A legérdekesebb művészet, a legérdekesebb filozófia arról szól manapság, hogy hogyan lehet diskurzusokat eltéríteni, vagy hol van az a pont, ahol érdemes őket eltéríteni. Ezek alapja egy válságnarratíva. Például az, ahogy a humanista, szekuláris emberkép elveszti az érvényességét.
KKD és SB: A hungarofuturizmusban tehát az eltérítő stratégia az, amit vonzónak találsz?
BO: Tulajdonképpen azt, hogy ezen a kereten belül az embernek el kell gondolkodnia azon, hogy hol van az a pont a múltban, ahonnan el lehet képzelni a jövőt.
Nemes Z. Márió: Ezzel én is tudok azonosulni. A politikai-esztétikai eltérítés, felforgatás és túlazonosulás központi része a hungarofuturista taktikának. Ebben a történetben az eltérítés célpontjai elsősorban a nacionalista ideológiák vagy narratívák, egyáltalán a magyarság hegemón identitásnarratívái. Ugyanakkor – és ez kicsit talán ellentmond vagy finomít azon, amit Orsi mondott – nem valamiféle totális kivonulás ez, mert abban benne van a nosztalgikus és melankolikus eszképizmus lehetősége. Van itt egy csavar, vagy inkább taktikai téridőhurok: kilépsz, hátrébb lépsz, azért, hogy visszatérhess. Hogy másként, mássá-válva, elmásulva térhess vissza, új lehetőségekkel, új szervekkel, új múlttal és jövővel.
A dolognak ez a futurista vagy a science-fiction metaforikája, ami az űrlénnyé-válásban — egy xenoesztétikai átalakulásban — ragadható meg. Itt a deleuze-i értelemben vett metamorfózisról van szó, mely ugyanakkor az Űrbe-való-kivetődés, miközben az Űrből vissza is jövünk. Hiszen az ufók is itt vannak velünk. Az ufonauta-lét azt jelenti, hogy itt vagyunk, hogy eltérítsünk. Az ufonauta a Föld és az Űr metszéspontjában kutat, értelmez és gyakorolja xenopolitikáját. A hungarofuturisták is épp ezt teszik, és ebben nincs semmi különös, hiszen a magyarság ezzel végre otthonossá változtathatja idegenségét, mert felvállalhatja földönkívüli eredetét és jövőjét. Valójában egy nemzeti coming out-ról van szó.
KKD és SB: A Gellérthegyen elhangzott, hogy a művészek képesek arra, hogy teret teremtsenek. Hogyan értettétek ezt?
BO: Nem egy bukolikus fantáziát kell csinálni. Éppen erre értettem, hogy meglátni valami nagyon partikulárisban az univerzálisat. Nem csak annyiról szól, hogy kimegyünk a Gellérthegyre, hogy itt vannak a faunok és a nimfák. Úgy kell előadni, hogy az „itt és most”-ra vonatkozzon. Ez az, amikor a partikuláris bejön a nagy embermítoszokba: az ufók, meg a faunok, meg a nimfák. Erre gondoltam, ez a csavar. Ki kell lépni. Teret kell arra csinálni, hogy reflektálni tudjon az ember.
NZM: Igen, ez a csavar vagy hurok valójában azért fontos, mert egyfajta kulturális képzeletgyakorlatot jelent, amiben a politikai-esztétikai fantáziának a térteremtése nyilatkozik meg. Pozíciót kell teremtenünk a beavatkozásra, hiszen a kortárs helyzetben politikai és társadalmi képzelethiány uralkodik, ami egyszerre gátja a közösségalkotásnak és a cselekvésnek. A kritikának együtt kell járnia az “alapítással” — ez önálló művészként és a T+U-féle projektekben is mindig a szemem előtt lebegett, hiszen az ideológiai hadviselés hatékony eszköze az ideológiai túltermelés is lehet, amikor a Kassák-féle “Mindig tovább!”-elvére építkezve permanens alapításban vagyunk. Párhuzamos és akár egymásnak ellentmondó elveket valló mozgalmakat, világokat és esztétikákat teremteni, komplexitásba fojtani a befogadókat. Hungarofuturistaként most újraalapítjuk a magyarságot.
KKD és SB: Ha jól értem, a hungarofuturizmus valamiféle esernyőként szolgál, ami alá minden olyan narratíva befér, amit ki szeretnétek, ki kívántok forgatni.
NZM: Én alapvetően anarchikusan képzelem el a mozgalmi kontextust. Vannak bizonyos irányadó keretek, kanonikus szövegek, de ezen túl számtalan lehetséges frakció dolgozhat ki koncepciókat, miközben egyes frakciók egymás ellen is felléphetnek. Ilyen jelenleg már létező frakciók a hungarofeministák, a hungaromarxisták, hungaroanimálok, hungaropuritánok stb. de komoly gondok vannak az űrbetyárokkal és a busókkal, mert őket nagyon nehéz bármiféle konszenzusba integrálni. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy miben különbözik a hungarofuturista gondolat olyan koncepcióktól, mint például A Kétfarkú kutyapárt, akiket amúgy személy szerint határozottan kedvelek. Röviden: ők egy viccpárt, mi meg nem viccelünk, és nem vagyunk párt. Eddig egyszerű. Megpróbálom kibontani. Parodisztikus gesztusok és a reduktív irónia egyfelől, túlazonosulás és proaktív kreativitás másfelől. Míg a KKP sok esetben — éppen pártjellege miatt — rá van kényszerülve arra, hogy fenntartson egy dichotóm helyzetet, hiszen állandóan fordítania is kell önmagát, hogy üzenetei a kinevetés ellentételező logikájában “értelmesek” maradjanak, addig a HUF nem “leplezi le” magát, hiszen egy új pozíciót hoz létre, miközben végrehajtja saját hurokszerű képzeletgyakorlatát. A HUF nem kinevet valamit vagy valakit, hanem birtokba veszi, túltolja és felforgatja az ideológiai teret. Ebből adódik a konstrukciós jelleg, hiszen itt nem csupán kikölcsönözve parodizálunk egy diskurzuselemet, hanem szétírjuk és gazdagítjuk a narratívát. Ahogy már fentebb említettem, burjánoztatjuk, hogy a diskurzus belefulladjon az így termelődő komplexitásba. Ez a taktika sokban hasonlít a szlovén Laibach együttes és a hozzá társítható IRWIN művészcsoport totalitariánus ikonográfiát is felhasználó esztétikájára, melyet Žižek értelmezett a túlazonosulás (over-identification) fogalmával.
KKD és SB: Ezt jelentené a kiáltványotokban szereplő „irónia helyetti iróniát”? A hungarofuturizmus újrahasznosítja az iróniát?
BO: Az irónia a távolságtartás kifejezése. Ezek mentén termelődik újra az érzelmek tabusítása. Azok az emberek, akik ironikus gesztusokat tesznek, el is határolódnak. Ez egyfajta biztonságos tér megalkotása az irónia eszközével. Ugyanakkor egy fakó érzelmi repertoár megengedett csak ebben a biztonságos, iróniával körbehatárolt térben. Ki mennyire rúgja fel az irónia ketrecét, attól függ aztán a reakció: először csak zavarodott vihogás, aztán jön, hogy dilis vagy, aztán bolond, aztán őrült, egyre durvul. Engem már népirtással is megvádoltak, el is dicsekszem gyorsan ezzel. Az irónia, ami védi a konvenciókat, mintha ki kellene nevetni azt, aki nem tesz a magáévá univerzálisnak és természetesnek, sőt morálisnak beállított viselkedési- és beszédkonvenciókat. Pedig valójában semmi univerzális vagy természetes nincs bennük, csak liberális-polgári normák. Közben pedig nagyon sok ember érzi az abszurditásukat, hogy mennyire hülyeség az például, hogy az ember eredendően racionális, vagy ‘a versengés a vérünkben van’. Hitelét vesztett dolog lesz lassan a progresszióra hivatkozni, ‘magyarozni’, a ‘koszos parasztokat’ okolni a ‘lemaradottságért’. Ezért ez a legjobb idő arra, hogy csináljunk egy ilyen művészeti mozgalmat. Érteni fogják az emberek.
NZM: Értik, mert a gellérthegyi buli után is jöttek az emberek, hogy mit lehet tenni a mozgalomért, hogyan lehet kapcsolódni, csatlakozni. Azt hiszem, épp a HUF-gondolat posztironikus jellege volt a legvonzóbb számukra, miszerint könnyelmű és/vagy aszketikus távolságtartás helyett itt új pozíciók termeléséről van szó. Hogy végre építkezünk, nem pedig a rendszerváltás óta uralkodó nekrokulturális viszonyokba temetkezünk bele élőhalott módon. A vitalitás rendkívül fontos egy olyan értelmiségi közegben, mely mentálhigiénés értelemben állandóan vámpirizálja önmagát a destruktív vitákkal, illetve a szorongásos és tehetetlen hallgatással. Folyik a drága magyar vér, miért ne kanalizálnánk ezt a pazarlást, a dühök és akarások erejét egy kozmikus nemzettest kiépítése érdekében.
KKD és SB: Létezik olyan felület, ahol hozzá lehet férni a hungarofuturista anyagokhoz, például a Gellérthegyen elhangzottakhoz?
NZM: Készül egy antológia, ugyanakkor a HUF-publikációk folyamatosak a különböző irodalmi-kulturális felületeken. A Regnum Marianum című gellérthegyi szövegem például a szabadkai Symposion Mars tematikájú számában jelenik majd meg. A szervezés alapfelülete egy titkos facebook csoport, de lesz egy nyilvános is, illetve tervezünk egy központi honlapot is, ahol a különböző zenei projektek (Holt Lenszkij hungaronoise-ciklusa, illetve a FOR, Mike Nylons és egyéb előadók munkái) is meghallgathatóak lesznek.
KKD és SB: Mesélnétek a hungarofuturista antológiáról?
NZM: Az antológia ötlete úgy merült föl, hogy én és Miklósvölgyi Zsolt szerkesztjük a József Attila Kör Melting Books intermediális kiadványsorozatát, de mindketten a T+U alapítói is vagyunk. A hungarofuturista koncepció a T+U keretei között indult el. Ha pontosan akarjuk datálni, akkor 2016. március 15-én a berlini Collegium Hungaricumban volt az alapító zenei-irodalmi performansz, aminek keretében Juhász Ferenc egyik szövegét adtam elő zajosítva, de tartottunk egy hungarofuturista filmklubot is a közönségnek.
Jövőre két nagyobb publikációt tervezünk. Az egyik egy hungarofuturista tematikájú T+U fanzine lenne, itthoni és külföldi művészek, írók és kultúratudósok közös munkája, az emigráns HUF kormány ideológiai és anyagi támogatásával. Nyelvileg is a pluralitásra törekszünk szóval lesz rovásírás, szíriuszi és marsi dialektus, de a busókra is gondolnunk kell. Emellett meg fog jelenni a már emlegetett irodalmi antológia is, ami JAK-kiadvány lesz. A mozgalomnak vannak saját erőforrásai, ahogy a T+U is önköltséges: Xeno-XeroX esztétika. Low-tech nemzeti XXX. Jelenleg még gyűjtjük az anyagokat, a magyar irodalomtörténetet is most olvassuk újra, hátha találunk rejtekező HUF-szerzőket. Madách Imre, Petőfi, Tamkó Sirató Károly és nagy héroszunk, Juhász Ferenc, természetesen szerepel majd, de a Gellérthegyen fellépő művészek is természetesen benne lesznek: Bajusz Orsolya, Borsik Miklós, Dunajcsik Mátyás, Sepsi László, Sirokai Mátyás.
BO: És még nagyon-nagyon sok nő lesz: Deres Kornélia, Mán-Várhegyi Réka, Tóth Kinga, Trapp Dominika.
KKD és SB: Elmondanátok, hogy jelenleg mivel foglalkoztok a mozgalmon belül?
BO: Nekem eszkatológia is a Hungarofuturizmus. Én ott fogom meg a történetet, hogy kinek a szégyene az ahogy a polgárosodás kudarca kinéz, konkrétan ahogy Kelet-Magyarországon adaptálni próbálják a sose volt polgári Magyarország ideálját. Mivel én nem vagyok irodalmár, az én Hungarofuturista munkám egy elemzés lesz, aztán 3D-ben kirenderelem azokat az anyagokat, vagy inkább dolgokat, amik a résekben és szakadásokban vannak, ahol szakad ideológia, ideál, élet és gyakorlat. Kelet-Magyarországon lehet a járási hivatalban a koloniál székre kötve tüllmasni (való életből vett példa), de Budapesten ez elképzelhetetlen. Nem azért mert ott ‘jobb ízlésű’ emberek élnének, hanem mert pont ezt teszi a hegemónia, elfedi a saját ideológiai beágyazottságát. A kultúra úgy jelenik meg, mint valami természetesnek, sőt morálisnak a kifejeződése. Ki kell mondani, hogy teret akarunk, és fel kell vállani, hogy másokat szorítunk ki. A félreértés elkerülése végett nem konfliktusokat akarnék keresni, viszont nincs értelme hitegethetni magunkat azzal, hogy szent grálként keresünk valami ideális diskurzust, mert pont ezzel tartjuk fennt a társadalmi és szimbolikus elszeparálódását.
A dilemma: hagyjuk előbb lerohadni a stadiont, aztán bontsuk le, vagy rögtön bontsuk le?
Lebontsuk-e a kelet-magyarországi faluban a lécekből összetákolt agresszív állatok szobrát, osztogassuk el tüzifának, vagy hagyjuk, hogy szétlopják tűzifának? A lebontás híve vagyok, fényes nappal, egy beszéd kíséretében.
NZM: Jelenleg több mindenen dolgozom, de főként koordináló munkákat végzek. A mozgalmi konspiráció szálait próbálom egyben tartani. Egyébként saját praxisomban gazdag múltja van a hungarofuturizmusnak, hiszen A hercegprímás elsírja magát című verseskötetem (Libri Kiadó, 2014) abszolút ebben a világban mozgott. Ott is fontos volt az alternatív történelemmel való játék, a magyar “mítoszoknak” és a népi szürrealizmusnak a kisajátítása. Készülő kötetem, mely egy kisprózagyűjtemény lesz, szintén ebbe az irányba mutat, Győrffy László képzőművésszel dolgozom együtt rajta, aki kollázsokat csinál a szövegekhez — már rengeteg Horthyt és dinoszauruszt összevágott! De hamarosan elkészül a Nagy Hungarofuturista Kiáltvány is, melyet Miklósvölgy Zsolttal közösen írunk, ez a szöveg nagyban segít majd körvonalazni a mozgalom politikai-esztétikai ideológiáját.
KKD és SB: Van-e helye a feminizmusnak a hungarofuturizmuson belül?
BO: Mint a legtöbb sikeres emancipációs mozgalom, a feminizmus is a saját sikereinek áldozatává vált, és a mainstream liberális feminizmus egy mechanizmusa annak, hogy egy adott termelési-újraelosztási rendszer és társadalmi erőtere kitermelje a saját szubjektumait. Ez érhető tetten például szubjektumfogalmában is, ami valójában újratermeli a hegemón diskurzust, miközben épp ezt kéne kikezdenie. A liberális feminizmus által is újratermelt gazdasági-kulturális feltételeknek a nők sosem fognak teljes mértékben megfelelni. A nő soha nem lehet teljesen független, azzal, hogy gyereket szül vagy gondoskodik a családjáról, soha nem lehet olyan autonóm, mint amit az általánosan elfogadott emberkép sugall. Ez az ideál, a mainstream emberkép alapvetően a férfi: autonóm, versengő, a világról élesen leválasztott, racionális. Félreértés ne essék, nem a nőkkel van a baj, hanem a fentebb említett diskurzusokkal. Fontos szem előtt tartani, hogy a feminizmusnak a nyilvánosság, a hegemón diskurzusok kritikájának kell lennie. Ezért nagyon is feminista a Hungarofuturizmus.
NZM: Egyetértek. A NER kommunikációjának állandóan visszatérő toposza — minden vita elhallgattatásának szuperérve — a többségi felhatalmazás. Mindez egy monopolisztikus (bár közel sem egységes) identitást hoz létre, ami ideologikus jellegű, hiszen a Fidesz “gyártja”. Vagyis a konkrét szavazók identitásától részben függetlenül megkonstruálódik egy fiktív többségi identitás, amely marginalizálja, kiszorítja és kizárja a legitim létezés — az univerzális humán nagyszínpad — tereiből a hozzá képest alternatív erőket. A NER-identitás a normalitás, “természeti állapot”, humanitás, mainstream, legitimitás stb. autentikusnak tételezett formája. Ebben a helyzetben a kisebbségi identitás egyfajta antropológiai börtönné válik, hiszen nincs kijárat semmilyen univerzalizmus felé. Aki nem az itt leírt többségi identitásba integrálódik, az csak a jogi, társadalmi, biológiai és esztétikai deviancia határán egyensúlyozó, gyanús kisebbség lehet. Nem lehetünk emberek, csak kisebbségiek, hiszen emberként egyenlőnek kéne lennünk, de nem vagyunk. Akkor inkább legyünk űrlények! A hungarofuturista program egyik felszabadító lehetősége lehet, hogy ezt a fundamentális kisebbségi-többségi hierarchiát kulturálisan felforgassuk a kisebbségi állapot radikalizálása által. Ez egy többfrontos, kulturális partizánháború. Egyrészt az öngyarmatosítással szemben – ez az amiről az Orsi beszélt —, másrészt a lokális és nemzeti kultúra újragondolása (visszavétele) is egy kardinális kérdés, mely a többségi identitást monopolisztikusan kisajátító diskurzusokkal szemben nyit frontot. Kisajátítással kisajátítás ellen, ez lenne az elnyomás elnyomása.
KKD és SB: A Hungarofuturista mozgalmon számára mit jelent a politika? Célotok, hogy aktuálpolitikai eseményekre reflektáljatok?
BO: Én művészként nem szeretnék politikus lenni, mert akkor tetszenem kéne az embereknek, és azzal a művészi szabadságomnak annyi. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy a politikaiság az, hogy hogyan képzeled el az emberek közösségét. A legutóbbi összejövetelünk éppen ezért volt a Gellérthegyen. Ez az a hely, aminek földrajzi, természeti adottságai miatt minden kor és közösség valamilyen szakrális jelentőséget tulajdonított. Mindenki a saját olvasatát próbálta megszilárdítani több-kevesebb sikerrel. Ilyen szempontból a Gellérthegy egy origó, ahol mítoszok kezdődtek.
NZM: Talán az előbbi válaszomból is látszik, hogy számomra kifejezetten fontos a politikai-ideológiai mozzanat a HUF-projektben. Ugyanakkor a mozgalom tagjai számára ez egy nyitott kérdés, a frakciók elég differenciáltan gondolkodnak erről, és ez szerintem jól van így, mert itt nem egy zárt szektáról van szó, hanem kulturális sejtburjánzásról. Bennem van egy igény, hogy hungarofuturista módon reagáljak akár konkrét közéleti eseményekre. Ennek az eredménye például a Hungaromajom című videóm, de szeretnék egyet csinálni a Kétfarkúak űrállomás-eventjével kapcsolatban is. Mert mi már fent vagyunk, és majd integetünk nekik, ha jönnek. De fontos leszögezni, hogy a hungarofuturizmus mindenekelőtt egy kulturális-művészeti mozgalom, nem akarunk pártosodni, ez nem cél. Fontos, hogy megőrizzük a HUF-művek játékterének komplexitását, amit az aktuális pártpolitikai meccsekbe való belépés veszélyeztethet. Szeretnénk megmaradni egy politikai esztétika keretei között, ugyanakkor ehhez a politika és az esztétika fogalmát is hungarofuturizálni kell.
BO: Az is fontos, hogy végre ne valami ellenében határozzuk meg magunkat, hanem megkeresni azokat a közös pontokat, ahol meg lehet ragadni egy adott diskurzust és folytatni lehet. És ehhez nem irónia, hanem humor kell, bátorság, hogy az ember bizonyos helyzetekben hülyét tudjon csinálni magából. Végül is mit tudnak csinálni? Emberek az életüket tették kockára, hogy mondani tudják, ami fontos nekik. Velünk maximum annyi lesz, hogy mocskolódnak az interneten olyanok, akik még tudnak profitálni abból, hogy ismerik és alkalmazzák a kódjait a diskurzusoknak, amikből nekünk elegünk van.
NZM: Szubverzív humor és fantázia. Ugyanakkor kulturálisan és társadalmilag nagy a hiány mindkettőből. Mondok egy irodalmi példát. A magyar prózairodalomban komoly gyanakvás övezi a fantasztikumot (mint a fantázia egy speciális esztétikai formáját) aminek irodalomtörténeti és esztétikai ideológiai okai vannak. Fantasztikum-vesztés, a fantasztikum dehonesztálódása figyelhető meg a magyar irodalomtörténetben. Pedig még a Nyugatosok, Babits és Karinthy is írtak fantasztikus elbeszéléseket. A 19.századi romantikában ez a hagyomány erősen jelen volt, de a franciák vagy németek romantikafelfogásával szemben, nálunk egyértelműen egy nemzeti identitásépítő romantika jelent meg, ahol a látomásosságot a politikum legitimálta, ami a képzeletmozgásokat — egy allegorikus struktúra mentén — kiszolgáltatta az ideológiának. Ahol nem volt érezhető hasonló legitimitási bázis, ott a fantasztikum, képzelet, spekulatív gondolkodás erői — mint például Jókainál — populáris szórakoztatásként bélyegződtek meg. Balassa Péter a prózafordulat koncipiálása közben anekdotikus és eszképista hagyománynak tekinti a századforduló fantasztikumot is alkalmazó prózapoétikáit, ami a fantasztikum kitörlődéséhez és/vagy stigmatizálásához vezet az esztétikai és poétikai értékrendszer tekintetében. A politikai allegória mellett a parodisztikus-ironikus keretezés az, ami legitimitást adhat a fantasztikumnak a mainstream irodalomértésben, jól látszik ez például az Utas és holdvilág esetében, ahol a különböző okkult tartalmak csak Szerb Antal parodisztikus színrevitele — egyfajta modernista varázstalanítás — által válhatnak esztétikai értelemben érvényessé. Ezek a tiltások, gyanakvások és irritációk máig befolyásolják az irodalmi mozgásokat, noha egyre több olyan kísérlet észlelhető, mely a fantasztikum lehetőségtereit próbálja (újra) belakni. Ilyen például Bartók Imre és Havasréti József munkássága. Utóbbi szerző Űrérzékeny lelkek (Magvető, 2014) című munkája az első kanonikus hungarofuturista regény. A HUF-esztétika egyik központi célja, hogy a reduktív politikai allegorézis és a parodisztikus-ironikus színrevitelek jelentésrögzítő erejével szemben megpróbálja fellazítani a kulturális-politikai képzelet mélyrétegeit.
KKD és SB: Van-e helye a szociális hozzáállásnak a hungarofuturizmusban?
NZM: Lehet neki helye, én nem ellenezném, ha alakulna egy ilyen célokat ápoló frakció vagy projekt (pl. A magyarok által szinte kiírtott és rezervátumokba zárt busókat segítő szervezet), de nem gondolom, hogy ebben nyilvánulhatna meg a HUF igazi potenciálja. Beszéltünk már arról, hogyan is pozicionáljuk magunkat az aktualitások és a különböző diskurzusok közt. Mindennek van egy potenciális hatékonysági rádiusza, és mint mondtam is, ez egy művészeti projekt és kulturális mozgalom. Meg is jegyezték nekem a Gellérthegyen, hogy végül is az egész buli a „belvárosi értelmiség” karneválja maradt. Lehet, hogy így van — bár a belvárosi jelzőtől elhatárolódom —, de az sem kis dolog, hogy a kulturális szféra légmentes gettói elkezdenek egymás felé nyitni egy közös kontextus keretében. Irodalmárok, zenészek, művészek, teoretikusok… Szerintem ez sem kevés.
KKD és SB: Azt mondtátok, hogy 2017 a hungarofuturizmus éve. Ki lehet tágítani a naptári évet?
NZM: Rá kellett jönnünk, hogy a HUF túlnő 2017-en. A hungarofuturisták időutazók is, ezért elég relatívek itt a tér-idő koordináták. Azt is mondhatnánk, hogy a forradalom örök, Kossuth még a Holdon is folytatta a szabadságharcot. Sokan jönnek és csatlakoznak, így relatíve nagyobb léptékű projektté vált, mint amit a T+U-val megszoktunk. Ha színvonalasan akarjuk végigvinni, akkor nem elég az egy év.
KKD és SB: Érdekes, hogy a T+U-val hasonlítottad össze. Szerinted miért van az, hogy a hungarofuturizmusba sokkal többen becsatlakoznak? Szerintetek ez valami olyan, amivel az emberek könnyebben azonosulnak?
NZM: Azért a T+U korábbi projektjei és az FKSE-ben rendezett évvégi szeánszok is sok embert vonzottak, de itt most egy más típusú mozgalmi szerkezetről van szó. Eleinte sok belső vitánk volt arról, hogy ez a projekt túl lokális — a T+U működése alapvetően nemzetközi (Budapest, Berlin és Lipcse tengelyen) —, ezért nem lesz működőképes Magyarországon kívül. Ugyanakkor szerintem épp attól lett már most is elég sikeres a hungarofuturizmus, hogy képes a globálisat és a lokálisat dekonstruálni. Ez a “glokális” taktika, amikor átrobbanunk a globális és a lokális közös zónájába. Erre sokan érzékenyek, a német kollégák például mind be akarnak lépni a mozgalomba, jelenleg is aktívan tanulnak magyarul. Itthon az is vonzó lehet egyes értelmezői és/vagy művészi közösségeknek, hogy az esztétikai ideológiakritikának ez a formája alkalmas arra, hogy történeti-kulturális hagyományainkat újrakódoljuk. Maga az ötlet is a magyar neoavantgárd térpoétikájának a vizsgálatából (lásd a Térérzékeny avantgárd című esszémet) pattant ki — ha a (neo)avantgárd mindig “lefelé”, a föld alá húzódott, akkor miért ne indulhatnánk mi “felfelé”, az Űrbe. Ebből a perspektívából nézve a neoavantgárd és az alternatív művészet jelesei Erdély Miklós, Szentjóby, feLugossy Laca hatalmas hungarofuturista potenciállal bírnak. A már említett Űrérzékeny lelkek épp ezt az értelmezési irányt vállalja fel, amikor Hajas Tibor történetét hibridizálja az űrgombák lovecrafti iszonyatával. De a hungarofuturizálás kiterjedhet az ún. populáris kultúrára, hiszen nem ismerek radikálisabb HUF-eposzt, mint a Mézga családot.
BO: Az a lényeg, hogy meg kell találni az univerzálisban a lokálisat, a közös pontot, a közös tapasztalatot, ami szembe megy a megosztottsággal. Tulajdonképpen azt, ami mentén meg lehet fogalmazni, hogy miben vagyunk közösség.
KKD és SB: Elképzelhetőnek tartjátok, hogy más nemzetek is megcsinálják a saját futurista mozgalmaikat?
NZM: Ez a tendencia már létezik. Érdekes módon épp a finnugor népeknél (az észteknél és udmurtoknál) jelentek meg a nyolcvanas években a szovjet kulturális elnyomás ellenében az ún. etnofuturista művészeti mozgalmak. Ez nyilván közös csillagközi származásunk eredménye. (Hogy a nyelvünk származik a világűrből, vagy a biológiai anyagunk, azt még ki kell tárgyalni a mozgalomban). Mindenesetre ezeknek a törekvéseknek a legerősebb formája a Mark Derry által konceptualizált afrofuturizmus, aminek jelenleg is sok radikális csoportja létezik, pl. A philadelphiai Black Quantum Futurism. Emellett vannak arab és ázsiai futurista kontextusok is is. Már elkezdtük a nemzetközi kollaborációt a különböző mozgalmakkal. Elképzelhető, hogy egy Nagy Finnugor Űrprogram keretében egyesítjük majd erőinket.
KKD és SB: Hol vagytok láthatóak jelenleg, és mik a mozgalom jövőbeli tervei?
NZM: Több szálon fut a munka. A gellérthegyi buli volt az első, igazán nagy eventünk, de mindig vannak performanszok, művészeti események. Most szerepel egy hungarofuturista mű a Liget Galéria “Karcolat: Kortárs reflexiók közéleti kérdésekre“ kiállításán. Mikósvölgyi Zsolttal és Fridvalszki Márkkal csináltunk egy faliújságot Hungarofuturista rendszerpanoráma címmel, melyet a HUF facebook-csoportban található anyagokból, cikkekből és képekből kuráltunk össze, majd digitális és analóg módon preparáltunk. Ilyen típusú munka több is várható lesz tőlünk a közeljövőben. A hivatalos kiadványokat már említettem, de az OFF-Biennálén, Pécsen és Budapesten is, számos HUF esemény lesz majd. A legfontosabb tervezett akciónk a mozgalom birtokába került űrhajó kilövése lenne Dobogókőről. Ezen jelenleg elég sokat dolgozunk.
