Egy üzenet a klozettből

Francesca Woodman: Tükörben 1975-78

A fenti képet a lundi kunsthalleban lehet mostanság látni, az Ellipsis című, három képzőművészt bemutató történeti kiállításon. Mindhárman nők és modellnek mindhárman saját testüket használták. Tegnap, mikor Hegyi Dórival a mai posztról leveleztünk, még attól tartottam, hogy ez a bejegyzés annak ellenére sem lesz kellőképpen érdekfeszítő, hogy Francesca Woodmant a hazai közönség is jól ismeri. A magyar wikipédián is született már róla szócikk, és fotós körökben is gyakran emlegetik a nevét.

Közben rájöttem, hogy aggodalmam valójában saját érdeklődésem kielégítetlenségéből fakad, és inkább arról fogok írni, hogy mi is történik szerintem ezzel a kiállítással Lundban. A város Svédország agya, egyetemi központ, turistacsalogató történelmi kisváros, tele drága butikokkal és éttermekkel. A Kunsthalle a város főterén található, mely meglehetősen picike, ami nyílván a középkori várostervezés léptékrendszerével magyarázható. A kunsthalle maga sem valami hatalmas épület, és fiatalnak számít, mivel az 50-es években alapították. Közönsége pedig a lundi burzsoázia önmagát műértőnek elgondoló, magasan kvalifikált csoportja. A problémát az intézmény kurátorainak bevallása szerint épp ez okozza: a lét meghatározza a tudatot, nehéz olyan anyagot sikerrel bemutatni, amely a polgári értékrendszer konzervativizmusán túlmutat.

Az Ellipsis azonban sikerre számíthat. E mellett a témában otthonos szem számára is tiszta, könnyen értelmezhető koncepció, mely feltehetőleg nem akar már igazán nagy felfedezéseket tenni. Három női nézőpontot mutat be a hetvenes évek végéről, többnyire fekete-fehér videókat és fotókat láthatunk, levegősen elrendezve a kiállítótermek fehér tereiben. A téma a női test, és ezen belül is a különlegességet nem is igazán a művészek neme vagy művészeti megközelítése, inkább származása jelenti: New York-ot csupán egy (Woodman) képviseli, a többi európai művész.

Eva Drangsholt diplomakiállítása, Malmö Művészeti Egyetem kiállítóhelye

A megnyitón ott álltam művészdiákok kis csoportjának koszorújában, mikor késve, de megérkezett Eva Drangsholt, a transznemű művész, aki szintén iskolatárs, és akinek műterme a miénkkel szomszédos. Sokáig azt hittem hang-művész, mert ősszel gyakran kellett neki átdörömbölni, hogy csavarja már le a hangerőt, operaáriák és soul zene harsogott át a falakon. Pár hete nyílt a diploma-kiállítása: A hattyúk nyilvános és privát élete címmel. Nagy videóvetítéseken az egyik munka tengerben lebegő és tollászkodó fehér hattyúkat mutatott, egy másik part menti izmos testű fiatal hullámlovasokat, a harmadik Evat magát, amint kopasz fejét folyamatosan borotválja, s az utolsó egy elcsípett pillanatot, amint egy ifjú pár férfi tagja félmeztelenül, a nyári napsütéses mediterrán korzón egy elsuhanó diszkóhajó szerű vízijármű zenéjére – lassított felvételben – mozog. Volt még egy kivetített szöveg is (Noli nothis permittere te terere), amit a klozett tükrében lehetett újraolvasni. Mondanom sem kell Evanak nagyon tetszett a lundi kiállítás, véleményemet kérdezve, voltaképp meg sem hallgatott.

Woodman viszonylagos magyar népszerűsége a képek szelíd finomságával magyarázható. Intuitív kötődése az őt körülvevő hétköznapi anyagokhoz, állandó kelléke saját meztelen teste, belső majdnem üres terekben, foszladozó falak között jelenik meg, mindez könnyedén beleilleszthető egy gyöngyökkel és fátylakkal díszített női aktokat gyűjtő kommersz fotóalbumba. Persze joggal mondhatjuk, hogy e fotóalbum egy félreértésen alapul, Woodmant nem véletlenül tartják számon a feminista művészettörténet panteonjában, s kiállítást a női kirekesztettség melankóliája mellett a leszbikus szerelem erotikuma is lágyan átitatja. Diszkomfort érzetem oka, hogy mindezek ellenére az Ellipsis az említett félreolvasásnak adott nagyobb esélyt. Persze utazó kiállításról van szó, nem feltétlen a lundi polgárok ízlésformálására szabták. Sokkal inkább a művészeti világ milleneum utáni posztfeminizmusára. Így gender-blindnesst, a nemi szerepeket illető vakságot nem feltétlen szűnteti meg, valószínű, hogy nem is állt szándékában. Az Ellipsis lundi mosdójának tükrébe pillantva nem fogadott semmilyen nekem szánt üzenet….

Ellipsis: Chantal Akerman, Lili Dujourie, Francesca Woodman
Lund Konsthall 2008 Február 9– Április 13
Kurátor: Lynne Cooke.

További vonatkozó linkek:

A szűz, a szajha és a szardíniásdoboz

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány