„A szerelem elmúlik. Milyen nyomasztó gondolat.” – jegyzi meg Woody Allen a hetvenes évek ikonikus párkapcsolat-filmjében, az Annie Hallban. A napokban bemutatott Blue Valentine című amerikai low-budget mozi rendezője erről a végleges kihűlésről készített tűpontos látleletet: a mindössze néhány éves házasságban élő fiatal pár lassú kapcsolati agóniájának utolsó napjaiba enged betekintést. A nő elnyűtt, magányos és csüggeteg, a férj melósként robotol, már kora reggel részeg, minden képkockán cigi lóg a szájában, s bár kétségbeesetten kötődik feleségéhez és nevelt lányához, a visszataláláshoz rendre hibás stratégiát választ. Az érzelmi sivársággal mérgezett légkört a jelent folyamatosan megtörő, a kapcsolat kezdetét kibontó, jól beágyazott flashbackek ellenpontozzák, melyek arról árulkodnak, hogy számos instabil – lelki, anyagi, ambícióbeli – tényező terhelte a fiatalok egymásra találását, a szerelem erejébe vetett hitük mégis az akadályok legyőzésével kecsegtetett (a Michelle Williams-Ryan Gosling kettős alakítása hiteles és szívbemarkoló). A Blue Valentine ennek az optimizmusnak a megrendítően szomorú kudarca.
