Néhány héttel ezelőtt nagyszabású nemzetközi konferenciát rendeztek a kelet-lengyelországi Lublin városában East European Art seen from Global Perspectives: Past and Present (Kelet-európai Művészet Globális Perspektívákból: Múlt és Jelen, 2014. október 24-27.) címmel. Az esemény főszervezője a régió méltán híres művészettörténésze, kutatója Piotr Piotrowski volt, helyszínül pedig a komoly múlttal rendelkező Galeria Labirynt szolgált.
A konferencia alapkoncepciója – vagyis a régió művészetének és elméletírásának áttekintése, problematizálása, a jelen állás feltérképezése – természetesen nem a mostani esemény alkalmával fogalmazódott meg először, hanem már legalább tizenöt éve fogalmazódik különböző kutatások, kiállítások, szimpóziumok, konferenciák, előadások formájában. A számos korábbi – a régiót és annak művészeti eredményeit különböző módon és mélységben tematizáló – mérföldkő (például: A Fal után. Művészet és kultúra a posztkommunista Európában, a Nézőpontok-pozíciók. Művészet Közép-Európában 1949-1999 vagy a Gender Check. Femininity and Masculinity in the Art of Eastern Europe című kiállítások és a hozzájuk kapcsolódó kutatások, továbbá a Translocal szervezésében megvalósuló SocialEast utazófórumok, a Former West projekt, valamint a Writing Central European Art History című utazó előadás-sorozat) után logikusnak tűnik, hogy a következő lépés a vizsgálódás globális szintre emelése, a perspektíva/perspektívák kiszélesítése, a globális művészettörténet-írás felé való törekvés.
Fontos megjegyezni, hogy ebben a törekvésben a 2010-ben Igor Zabel-díjjal is jutalmazott Piotrowski, mind saját kutatási eredményeivel (In the Shadow of Jalta; Art and Democracy in Post-Communist Europe), mind a példaként említett korábbi projektekben való aktív részvételével a kialakult közösség egyik elméleti, kutatás-módszertani irányadójának számít. A konferencia érezhetően elsősorban ennek a már meglévő kutatói közösségnek szólt – amelyben természetesen tehetséges fiatal művészettörténészek, kurátorok is helyet kaphattak –, a cél pedig egymás aktuális kutatási eredményeinek a megismerése és megvitatása, valamint magának a régiónak a definiálása volt, amellyel kapcsolatban, úgy tűnik, továbbra sincs konszenzus: Kelet-Európa, Közép-Európa, Európa Baltikumtól Balkánig húzódó része, keleti blokk vagy poszt-kommunista Európa? Ahány megközelítés, ahány korszak, annyi definíció.
A globális művészettörténet-írás felől nézve, a nemzeti (és talán a regionális) identitás meghatározásánál jelenleg sokkal aktuálisabb feladat a lokális és régiós elméleti-módszertani háttér és az ehhez szükséges narratíva kidolgozása, amely – ahogy arra számos előadó felhívta a figyelmet – összehasonlító és transznacionális kutatáson alapszik. A konferencia első estéjén Thomas DaCosta Kaufmann, a Princeton University professzora vitaindító beszédében a 15. századi spanyol és portugál hajózásig nyúlt vissza, megjelölve ezzel a globalizációs folyamatok első hullámát, majd a 17. században alapított Holland Kelet-indiai Társaság tevékenységén keresztül egy olyan kultúrtörténeti kutatásmodellt (histoire croisée, entangled history) mutatott be, amely a kelet-európai régió globális művészettörténeti – főként 17-19. századdal foglalkozó – kutatásában is hasznosnak bizonyulhat.
Bár az előadók jelentős része 20. századi és kortárs témákat boncolgatott, akadt olyan is, aki Kaufmannhoz hasonlóan korábbi korok példáin keresztül mutatott be izgalmas, globális megközelítési és elemzési modelleket. Tomasz Grusiecki, a montreali McGill University PhD hallgatója nagysikerű előadásában, egy 17. századi állatillusztráció példájával alátámasztva, a lengyel-litván vizuális kultúra kora-modernkori periférikus szerepének átértékelése – és egyúttal a nyugati és távol-keleti kultúrák közötti közvetítő szerep kihangsúlyozása – mellett érvelt, míg a szintén PhD hallgató Lőrinc Viktor Immanuel Wallerstein világrendszer-elméletének tükrében vizsgált 18. századi építészettörténeti példákat. Ebbe a csoportba sorolható a jelenleg Lipcsében kutató Hock Beáta is, aki 19. századi birodalmi példákat felvonultató előadásában azt – a Kaufmann modelljére nagyon rímelő – transznacionális megközelítést képviselte, amely rendkívül fontos és hasznos metodológiai eszköztárral rendelkezik (pl. poszt-kolonialista kritika, kulturális transzfer elmélet, gazdasági, politikai tényezők figyelembe vétele).
Fontos egységet képeztek azok az előadók is, akik a kelet-európai régió mint egységes egész meghatározásának elméleti kérdését – és annak lehetetlenségét – vizsgálták különböző nézőpontokból. Ilyen Katarzyna Murawska-Muthesius, Londonban tanító lengyel művészettörténész, aki a transznacionális kelet-közép-európai kollektív identitás freudi értelemben vett ideális önképét vizsgálta régiós művészeti kiadványok borítóképein keresztül, vagy Aleš Erjavec, a Szlovén Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének vezetője, valamint a jelenleg az Egyesült Államokban tanító Forgács Éva, akik pedig a régió reprezentációjának és ön-reprezentációjának különböző változatait vizsgálták.
Szintén nagyobb egységet alkottak azok az előadások is, amelyek egy-egy kisebb-nagyobb esettanulmányban mutatták be a régió alkotóinak, művészeti produktumainak, mozgalmainak globális értelmezési lehetőségeit. Az észt Anu Allas a cseh neo-avantgárd művész, Milan Knížák szövegét vetette össze más neoavantgárd művészszövegekkel, Amy Bryzgel bosnyák, bolgár és moldáv performanszművészek lokális, globális és regionális pozícióit vizsgálta (l. az általa létrehozott Performin the East oldalon), Marina Dmitieva az ukrán pán-futurizmus globális térkepen való elhelyezésére tett kísérletet, míg Bojana Pejić az 50-es évek jugoszláv modernizmusáról és az ún. El-Nem Kötelezett Országok mozgalmának (Non-Aligned Movement) 1961-es első belgrádi konferenciájáról tartott előadást. Ehhez az egységhez sorolható Magdalena Radomska poszt-marxista filozófián alapuló előadása, amelyben a 2008-as gazdasági válságra reflektálva, a globális kapitalizmus kritikai olvasatát nyújtó művészeket, műalkotásokat mutatott be.
A kritikai olvasat számos további előadásnak is gerincét képezte, megjelent például Jörg Scheller zürichi művészettörténész és kurátor Velencei Biennáléval foglalkozó kutatásában – hozzátennénk, nem ő volt az egyetlen, aki megkérdőjelezte a Velencei seregszemle globális szerepét –, továbbá Joanna Sokołowska Łodź-i és Szakács Eszter budapesti kurátori elméleteket és gyakorlatokat bemutató előadásaiban is.
Az esettanulmányokon belül rendkívül izgalmas és további kutatást igénylő új irányt mutattak a konferencia azon előadásai, melyek a kelet-európai művészet latin-amerikai recepciójának egy-egy aspektusát dolgoztál fel. Ilyen volt Katarzyna Cytlak argentin és chilei példákat felsorakoztató előadása, Klara Kemp-Welch Networking the Bloc című nagyszabású kutatásának Buenos Aires-i példája a Jorge Glusberg által alapított Centro de Arte y Communicación (CAYC) nevű szervezet tevékenységéről, valamint Andrzej Szczerski kutatása a São Paulo-i Biennálén Ryszard Stanisławski által rendezett 60-as évekbeli lengyel kiállításokról.
Értelmezésünk szerint a konferencia egyébként is igen színes palettáján két olyan rendhagyó előadás hangzott el, amelyek a már említett latin-amerikai kutatási irány mellett teljesen új olvasati lehetőséget nyújtanak a kelet-európai régió művészetének vizsgálatában. Az egyik Maja és Reuben Fowkes előadása volt, amelyben Gayatri Chakravorty Spivak nyomán globális helyett megfontolásra érdemesnek javasolták a planetáris gondolkodást, valamint felhívták a figyelmet arra, ahogyan az ökológiai kérdések egyre fontosabbá válnak a kortárs művészeti gondolkodásban. Mellettük a konferencia másik rendhagyó elmélete Beke László záró előadásában hangzott el, amelyben Beke a művészettörténet legújabb korszakaként a poszt-kortárs művészetet jelölte meg.
Összességében rendkívül intenzív négy napot tudhat maga mögött mindaz, aki részt vett a konferencián. Minden szekció végén élénk vita alakult ki, érezhetően komoly érdeklődés övezte az összes előadást, témát – remélhetőleg számos új kapcsolat épült ki e pár nap alatt. Lublin városa kiváló helyszínnek bizonyult, a városvezetés jelentős anyagi támogatást nyújtott a programszervezésnek. A résztvevők arányát tekintve természetesen a lengyelek voltak túlsúlyban, de mind az előadókat, mind a közönséget nézve, a magyarok voltak a második helyen. (Igény tehát magyar részről igenis van és lenne még sok hasonló programra. Vajon mikor lesz erre példa nálunk?) Egyedüli szembeöltő problémaként a megkérdezettek nagy része a cseh és szlovák szakemberek teljes hiányát érezte, de ha a legmegengedőbb Kelet-Európa-értelmezést vesszük alapul, akkor azt is észrevehetjük, hogy Észtország kivételével a Baltikum országai sem képviseltették magukat, továbbá hiányzott Románia, Bulgária és számos Nyugat-Balkán ország is.
Képek: Kelet-európai Művészet Globális Perspektívákból: Múlt és Jelen.
2014.10.24-27. Galeria Labirynt, Lublin © Mariusz Tarkawian rajzai.
Dudás Barbara
& Jan Elantkowski
