Dolgozó világok

Manifesta 11, Zürich

A Manifesta nomaditása lehetővé teszi, hogy mindig az aktuális fogadó városra és helyszínre reflektáljon, vagy éppen a helyszín szolgáljon kiindulópontként a kurátori koncepció számára. Sajnos az inspirációt kell használnom ebben az esetben, mert a direkt árukapcsolás megoldásai jellemzik a biennále kiállításait, amelyek most az éppen dada-centenáriumát ünneplő Zürichben kaptak helyet. A két évvel ezelőtti szentpétervári Manifestával ellentétben idén elkerülték a biennálét a botrányok, elhatárolódások. A szervezők nem merészkedtek az egykori vasfüggöny túlsó oldalára, melynek problematikusságát, az európaiság törékenységét (ez Szentpétervár esetében még inkább releváns kérdés) igen szépen tematizálták a jubileumi Manifesta 10-en. Bár az európai utazó biennále megfogalmazott célkitűzéseihez korábban inkább hozzátartozott a perifériák reprezentációja, a marginális helyszínek feltérképezése, Zürich mint globális kereskedelmi központ a munka és az érte járó fizetés univerzális kérdésének tanulmányozására adott lehetőséget, és így ez jelentett referenciapontot az adott földrajzi kontextus megértésében.

Győri Andrea Éva: Expedition in VibrationHighWay. Fotó: Szigethy Anna
Győri Andrea Éva: Expedition in VibrationHighWay. Fotó: Szigethy Anna

Annak ellenére, hogy a biennálék és megakiállítások történetében egyáltalán nem újdonság, hogy kurátornak művészt kérnek fel, a Manifesta 11 kifejezetten hangsúlyozza, hogy esetükben először látja el a kurátori feladatokat képzőművész. (Bár a Manifesta 7 egyik kiállítását az indiai művészcsoport, a Raqs Media Collective csinálta, és ott olyan műveket választott ki, amelyek az európai kultúrát tüntetik fel egzotikusnak, másiknak, idegennek.) Jövőre pedig a 15. Isztambuli Biennále kurátora a skandináv duó, Elmgreen & Dragset lesz. Christian Jankowski a Manifesta 11-en a művészeti világból való kívülrekesztettséget is artikulálja és a művész kurátorként való megnyilvánulására is utal: a vendégmunkás lejtmotívumává válik a kiállításokon. Jankowski saját művészeti praxisában is fellelhető a Manifestán alkalmazott együttműködésen alapuló művészeti gyakorlat, hiszen a 2011-es Casting Jesus-ben a Vatikán tagjait kérte fel a kenyértörés színészekkel eljátszott jelenetének zsűrizésére, így nem meglepő, hogy az új projektek alapja is a helyiek bevonása. Ennek következtében a Manifesta égisze alatt a művészek olyan interakciókat kezdeményeznek, amik a biennále városba való beágyazódottságát is elősegítik. A Manifesta 11 valójában két részből áll: egyrészt a korábban készült és a biennále alkalmából létrehozott művekből, így az újak dialógusba kerülhetnek már létező művekkel, másrészt a történeti kiállításból és a rendszerint kereskedelmi tevékenységgel foglalkozó városi, szatellit helyszínekből. A recept egyszerű: bevonni a nem szakmai közönséget, beleágyazódni a város szövetébe a munka hívószaván keresztül, és a városban gyakorolt foglalkozások képviselőivel való együttműködés során megvalósult projekteket a téma szemponjtjából releváns (órabolt, fehérneműbolt, banképület, fogorvosi rendelő, étterem) helyszínen bemutatni. A kollaboratív szatellit programok nem titkolt célja, hogy új közönséget csábítsanak a Manifesta kiállításaira és eseményeire. A jól ismert művészeti intézményeken (Migros Museum für Gegenwartskunst, LUMA Westbau / POOL, Kunsthalle Zürich) kívül galériáknak (pl. Hauser & Wirth, a Parkett magazin kiállítótere) helyet adó Löwenbräukunstban és az egyébként svájci művészek bemutatkozására szánt kiállítótérként működő Helmhausban a tematikus egységek alá sorolt és több esetben új, az idei Manifestára készült művek kerültek ki.

Olga Csernyiseva fotói a történeti kiállítás Portraits of Professions szekciójában © Manifesta 11
Olga Csernyiseva fotói a történeti kiállítás Portraits of Professions szekciójában © Manifesta 11
A Pavillon of Reflections a Zürichi-tavon © Manifesta 11
A Pavillon of Reflections a Zürichi-tavon © Manifesta 11

A történeti kiállítás (The Historical Exhibition: Sites Under Construction), ahol Jankowski társkurátora Francesca Gavin volt, tematikus egységeiben jelentős helyet foglalnak el a képzőművészet/képzőművész és munka relációjára feltett kérdések (pl. a művészet mint második szakma, a művészek befogadnak szakmákat stb.). Ide olyan műveket válogattak be, amelyek javarészt a hivatalos foglalkozásokra utalnak, s csak kisebb mértékben foglalkoznak azok inkriminált változataival, az illegális munkával, a szexmunkával, illetve a munkanélküliséggel (erre példa a kiállításban egyébként túlságosan nagy hangsúlyt kapó Leigh Ledare egyik munkája). A szakmák olykor kispolgári, felületen mozgó vizsgálata a munka idealizált világába ringatja a látogatót, tulajdonképpen hasonló benyomást rögzít, mint amit Jankowski a városba érkezésekor fogalmazott meg: a város olyan, mint egy szupermarket. A történeti kiállítás fix narratívával rendelkezik, amelynek igazi célja – mondják a kurátorok –, hogy felfedezze, újrapozicionálja, meg újítsa ezt a narratívát (erre utal a kiállítás alcíme is: Sites Under Construction). A Löwenbräukunst folyosóin Pablo Helguera falrajzaival a nemzetközi artworld öniróniával áthatott kérdéseit populáris és közérthető módon teszi fel. Torbjørn Rødland norvég művész egy fogorvossal kooperált, és olyan eseteket rögzített, illetve szituációkat teremtett, amelyek a fogak álomképének szimbolizmusát rombolják le. Svájc története felől nézve az orvosi vagy a wellness téma igen releváns, hiszen olyan országról van szó, ahová a tuberkolózisos betegek gyógyulni jöttek a megelőző évszázadokban. A francia író, Michel Houellebecq saját portrésorozatát egy specialista segítségével alkotta meg orvosi adatokból álló digitális eljárás során. Szexuális és mentális egészséggel foglalkozik a most Stuttgartban élő, de a tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Egyetemen kezdő Győri Andrea Éva, aki szexológussal dolgozott együtt és az orgazmus elérésének pszichológiai és fizikai szintjeivel foglalkozó kurzuson vett részt, mely során a női orgazmus és maszturbáció mögött álló fantáziákra fókuszáltak (Expedition in VibrationHighWay). Győri ezeket vizualizálta sok darabból álló, egész falat betöltő, energetikus portréiban: a nők hálószobájukban láthatók maszturbálás közben a fantáziáképekkel együtt, a pszichológus írásos kommentárjaival kiegészítve. A rajzsorozat néhány példánya külső helyszínen, egy exkluzív női fehérneműboltban kapott helyet.

Nagy Kriszta x-T plakátja a történeti kiállításban © Manifesta 11
Nagy Kriszta x-T plakátja a történeti kiállításban © Manifesta 11
Mike Bouchet installációja a Löwenbräukunst épületében. Fotó: Szigethy Anna
Mike Bouchet installációja a Löwenbräukunst épületében. Fotó: Szigethy Anna

A Löwenbräukunst és a Helmhaus történeti kiállítása – egy fémszerkezetes, levegős installációs rendszert alkalmazva – tematikus és kissé didaktikus csoportokba gyűjti a műveket az elmúlt 50 évből (dolgozó világok, önpromóciók, művészet mint második szakma, a művészek befogadnak szakmákat stb.). Izgalmas az a portrészekció, amely a szakmák vizualizálhatósága és felismerhetősége felől közelíti meg témát: a külső jegyek történetisége felől indít a kiváló orosz fotós, Olga Csernyiseva a metrókban dolgozó mozgólépcső-felügyelőkről készített portréival. A művészszakmát tematizáló kiállítási egységbe került Nagy Kriszta x-T 1998-as Kortárs festőművész vagyok című plakátja. A didaktikusság ellenére szimpatikus gesztus, hogy a központi kiállítás nem sztárművészek egyéni kiállításaiból áll, sőt, erre reflektál Michael Smith 1996-os How to curate your own group exhibition című munkája. E videó Hans Ulrich Obrist koncepciója alapján készült, és egyszerű utasításokat ad a művésznek a sikeres csoportos kiállítás megvalósításához: „válassz ki három híres művészt”, „add a listához a neved”, „találd ki a címet, és írj egy sajtóanyagot” stb. (ez éppen aktuálisnak hangzik Francesco Bonami kurátorokra vonatkozó kijelentésének viszonylatában, amely irrelevánsnak mondja a kurátori szakmát). A művészek önpromóciójához kapcsolódik Chris Burden jól ismert The TV Commercials 1973-77-es munkája is. Santiago Sierra egy zürichi biztonsági szakember segítségével bebarikádozta a Wasserkirche mellett álló Helmhaus épületét, a fenyegetettség, vészhelyzet szituációját felidézve (Protected Building). Az orosz Jevgenyij Antufjev a Wasserkirche lelkészével folytatott párbeszédének dokumentumaként a 13. századi templomban Eternal Garden címmel, Vlagyimir Nabokov lepketan iránti vonzódására utalva, burjánzó tárgyegyüttest állított ki, és hatalmas lepkét lógatott az apszis elé. Erőteljes szaghatása miatt jól záródó ajtóval ellátott teremrészbe került Mike Bouchet The Zurich Load című monumentális installációja: a werdhölzli szennyvíztisztító céggel való együttműködés eredményeképpen Zürich lakosságának egy napi, azaz 80 000 kg ürülékéből állnak a szabályos, gyönyörűen rétegzett fekália-kockák. A New York-i Jon Kessler Adriano Toninelli svájci órással dolgozot együtt, a szatellit helyszín pedig az órás saját boltja. A Toninelli által tervezett szerkezethez 4 videovetítést kapcsolt, ami rögzítette az óraszerkezet által mozgásba hozott szerkezet látványát (The Worls is Cuckoo).

A Helmhaus épülete Santiago Sierra munkájával © Manifesta 11
A Helmhaus épülete Santiago Sierra munkájával © Manifesta 11

Az új művek tulajdonképpen három helyszínen/formában jelennek meg: a kiállításban, a szatellit helyszíneken és a kollaboráció folyamatát dokumentáló filmvetítés helyszíneként szolgáló Pavillon of Reflections-ben (ezek több esetben sokkal érdekesebbek voltak, mint maga az eredmény). Utóbbit a Manifesta alkalmából – neves építésziroda által tervezett, építészhallgatók közreműködésével – készítették, és a Zürichi-tóra helyezték. A dokumentumfilmek készítését is áthatotta az együttműködés szemlélete, hiszen a zürichi művészeti főiskola hallgatói helyi iskolák diákjaival, „Art Detective”-jeivel együtt készítették az interjúkat, felvételeket. A dada-jubileumra utalva a Cabaret Voltaire Cabaret Künstler – Zunfthaus Voltaire néven a művész és nem művész kapcsolatát erősítő eseménysorozatnak adott helyet: bárki, aki betér, performanszot adhat elő. A két év múlva esedékes Manifesta 12 pedig a migráció kérdését fogja boncolgatni, és ezt egy adekvát helyszínen, Palermóban fogja megtenni.

Oscar Bony Working Class Family című munkája a történeti kiállításban Fotó: Szigethy Anna
Oscar Bony Working Class Family című munkája a történeti kiállításban Fotó: Szigethy Anna

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány