Cuccok törökből

Erden Akan sapkája © fotó Lowas Péter

Bár szerepe jelentős az európai kultúrtörténetben, a török kultúrát nekem sokáig a valutások, az olcsó aranyláncok, életem első farmernadrágja, a döner, a darbuka, és a zsírosfényű hajjal szaladgáló, tolakodó berlini machók jelentették. Nem azért, mert tájékozatlan voltam és csípőből ítélek, hanem, mert nem sikerült az ellenkezőjébe botlanom. Azóta hál’ istennek több dolog is történt velem, ami eloszlatta az ostoba sztereotípiákat. Az egyik, hogy megismertem a filmes Fatih Akin munkásságát, és láttam a Crossing the bridge című filmjét, ami az isztambuli zenei életnek ha nem is totális, de mindenképpen ideális feltérképezése. Az olyan együttesek, mint a Replikas, a Duman, Erkin Koray, vagy a Baba Zula végleg meggyőztek arról, hogy a Boszporuszon túl micsoda kreatív energiák feszülnek. Érdekes és azonnal szembeötlő, ha egy török kulturális terméket szemlélünk, hogy milyen ügyesen integrálják az európai hatásokat a saját, főleg az iszlámból merítkező hagyományaikkal, mindezt úgy, hogy nem keletkezik giccs és közben a produktumok duzzadnak az életerőtől.

Erden Akan szófája © fotó Lowas Péter

Említett hatások közül most legutóbbiról számolnék be, amely fontos tanulságul szolgált számomra mind a design, mind egy múzeum lehetséges üzemeltetése kapcsán. Az évente organizált Design May (idén DMY néven futott) keretein belül számos társkiállítás született, többek közt a MOME kiállítása a Collegium Hungaricumban, valamint a Turkish Delight, tizenegy résztvevő iparművész, kb nyolcvan munkájával, aminek helyszíne a Pergamon Múzeum.

Gönül Paksoy ruhái © fotó Lowas Péter

A helyszín választás telitalálat, bár kétségtelenül adta magát az ötlet, hogy a középkori iszlám művészetet prezentáló helyszínen érdekes lehet egy ilyen kontraszt létrehozása. Mindenesetre nem kell messze menni, ha a össze akarjuk vetni a jelen vizuális és tárgykultúráját az elmúlt századokéval.

A kiállított termékek többségére jellemző az imént említett kettősség: kortárs anyag és formahasználat kombinálva a hagyomány iránti alázattal. Ily módon a felületes szemlélő zavarba is eshet, hogy akkor most mit is lát, hiszen a két idősíkon elhelyezkedő művek közt teljes az interakció, tehát a 17. századi faliszőnyeg előtt egyáltalán nem zavaró Erden Akan szófája és a szintén tőle származó sapkát éppúgy el tudom képzelni egy török mc-n, mint az éppen a tehén farkát húzó Mohameden. A kiüresedett európai minimalizmus és funkcionalizmus, vagy a hiperurbanizált és zsúfolt városi térre rímelő street art- szerű belebonyolódások és vizuális, valamint formai túlfolyások mellett, amikkel az elmúlt időszakban design címszó alatt találkozni, ez egy kifejezetten üdítő kirándulás a formák isztambuli verziójába. Van minimalizmus, de jól köthető az előképekhez, a formák forrása a tradicionális, mindennapi iszlám praktikum. Van funkcionalitás, mert alapvetően használati tárgyak és látni, hogy a kanál ebben az esetben nem csak szép, hanem levest is lehet vele enni, ami a svéd kollégának nem legjellemzőbb tulajdonsága. Nincsen viszont túlfolyás, a ruhák viselhetőnek tűnnek, a bútorok használatra ingerelnek és nem az elmúlt pop évtizedek remixelésébe ragadtak a tervezők, tehát nem a nyolcvanas évek szerencsétlen mutációi vicsorognak ránk hanem eredeti ötletek, amik ereje a folyamatosságból ered.  És bár nem szeretem, ez esetben úgy tűnik használható az általánosítás, ugyanis a beszelektált kiállítók nem egy korosztályt képviselnek, vannak idősebb és egészen fiatal pályatársak is, a ruhatervezőtől a murális designerig. 

Erden Akan © fotó Lowas Péter

Keresve sem találnék fogást a dolgon, talán az én ízlésemnek kissé feszes a kínálat, valamint igazi színorgiára számítottam, ehelyett a kiállítás majdhogynem monokróm. Összehasonlítva (mert az mindig jó) azonban a jelenleg a CHB-ban kiállító magyar iparművészek „remekeivel” utóbbiakra inkább az édes kis semmiség jelzőt tudnám használni, a török design viszont abszolút megkapott magának.

Joelle Hancerli bútorai © fotó Lowas Péter

2010-ben Essen és Pécs mellett Isztambul lesz az Európa Kulturális Fővárosa cím egyik reprezentánsa. Ez is jelzi, hogy Törökország éppúgy Európához is tartozik, mint az iszlám világhoz és ez az összekötő szerep lehet a kulcsa annak, hogy képesek tartani a múlttal felhalmozott tudást és kombinálni egy taktikus európai jelenléttel.

Turkish Delight
Kurátor: Güven Günaltay
Pergamon Museum,
Museuminsel, Berlin- Mitte

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány