Posztkonceptuális nimfa

Kommentár a virtuális pátosz menedzsment második alkalmához Az első magyar szépségkirálynő közismert története és tragikus sorsa igen erősen meghatározza azt a módot és hangnemet,[1] amelyen beszélni illik róla, Eperjesi Ágnes pedig a női szerepek reprezentációját is tematizáló munkásságának egy pontján azon is elgondolkodott, hogy a […]


Távirányítós aura

Nem most fogunk rendet tenni az Appropriation Art házatáján, maradjunk annyiban, hogy az idézetnél, parafrázisnál nagyobb, jelöletlen beemelése egy más alkotó munkájának, sokáig egyértelműen plágiumnak számított. Most is az, csak időközben az is kiderült, hogy mára mindez egy olyan gondolatmenet része lett, amelynek más elemeit […]



Az emlékezet katedrálisa

Kommentár a virtuális Pátosz menedzsment első alkalmához A tranzitblog pandémia idején született Meg nem valósult művek 3.0 összeállításába javasolta Hornyik Sándor a Pátosz menedzsment sorozat folytatását. Az egyeztetés során végül eljutottunk az online beszélgetésig. Szűcs Attila katedrálisa első pillantásra a Roueni katedrálist juttatja a művészettörténész […]


Posenenske kiállítást Budapesten!

Meg nem valósult művek 3.0 Charlotte Posenenske, van-e ki e nevet nem ismeri? Igen, sokan. Én sem ismertem egészen addig, míg kíváncsivá nem tett, hogy ki lehet ez az ismeretlen művésznő, akinek tavaly márciusban retrospektív kiállítást szentelt a Dia:Beacon, “Charlotte Posenenske: Work in Progress címmel […]


Minimál cigi

Meg nem valósult művek 3.0 Amikor minden slukk után ollóval vagy szivarvágóval levágod az égő részt, akkor egy szál elég lehet egész napra, de legalább egy félre. Elküldtem a fent ismertetett tervet a tranzitblognak, mire azt a választ kaptam, hogy ez blogposztnak túl rövid. Ezen […]


Meg nem valósult művek

2009-ben terveztem egy kiállítást[1] az Akadémia Székházába. Utolsó előtti pillanatban főnököm, a Művészettörténeti Kutatóintézet (akkor még volt ilyen intézete a Magyar Tudományos Akadémiának) igazgatója ezt betiltotta. Máig nem tudom, hogy Glaser Kati a székház fölött repülő Széchenyiman-terve ütötte-e ki nála a biztosítékot, vagy pedig azt […]




Akaratlan

Meg nem valósult művek 3.0 Köszönöm neked Uram, hogy kezet moshatok, amikor csak akarok,Korlátlanul rendelkezésemre álló tiszta folyóvízben,Egy megvilágított helyiség kellős közepén. Add Uram, hogy átjárhasson mindenkit a víz éltető ereje és a fény útmutatása,Hogy békében éljen önmagával, szűkebb és tágabb környezetével,Felismerve felelősségét a dolgok […]



Lélegzésre Kijelölt Hely

Meg nem valósult művek 3.0 Belégzés. Kilégzés. Mély levegő. Benntart. Kifúj. Megpihen. Legtöbbször automatikusan mozognak izmaink, hogy sejtjeinket levegőhöz juttassák. Máskor tudatosan figyelünk mozgásukra, hogy ellazuljunk, meditáljunk, vagy esetleg levegőhöz jussunk, amikor elfogyott. Beleszippantunk a tavaszi virágokba, feltöltődünk a séták vagy a frissen mosott ruhák […]


Három szöveg befejezése

1. Perspektívaszínház hangjáték, monológ  Előadó: 1 gyerek  Befejező rész  . .. … Amikor a férjem már nem lesz, akkor gondolom majd végig az egész világot, hogy egyáltalán van-e valahol még béke. Mert nem nagyon. Lesz egy ember, aki azt hiszi, hogy csak a pénzért lehet […]


Vesztegelés. Snapshotok a karanténból

Omara emlékére A legtöbb be nem teljesülő művet a halott művészek hagyják maguk után: s közülük is azok, akik idejekorán végzetes betegségbe esnek vagy erőszakos halált halnak. Megfosztatnak nem csak az alkotáshoz, hanem az élethez szükséges alapvető feltételektől is. Vannak, akik megfosztottságban élik le az […]


Hommage a Bresson – (film =) kép – hang – mozgás – … / Meg nem valósult művek 3.0

Az egyik fő hagyományunkat jelentő Biblia keletkezéséről úgy tartják, sugallatok hatására készült írás. A művészettörténetben is talán van néhány szereplő, akiknek  a művei láttán vagy hallatán  hajlamos lehet az ember azt gondolni, mintha esetükben is előfordulhatott volna  valamiféle sugalmazás. Számomra  Robert Bresson filmrendező ezen alkotók […]


© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány