A magazin rovat hétről hétre frissül, a kortárs kultúra jelenségeiről és a progresszív művészeti színtér legújabb fejleményeiről jelennek meg írások.


Egy érthetőbb város felé

Urbanisztikai hackelés a KIBU-ban

Pontosan mi ez a hackathon és mire is jó? Merült fel bennem a kérdés, a Kitchen Budapest Databoom rendezvényének plakátját nézegetve. A technológia világában otthonosan mozogva nem volt számomra ismeretlen a fogalom, de a résztvevők motivációival kapcsolatban és egy ilyen rendezvény hasznosságát illetően elég bizonytalan voltam. Aztán megismerve a hackathonok szubkultúráját, rá kellet jönnöm, hogy egy hiánypótló kezdeményezésről van szó


Hivatalos bocsánatkérés felszólításra

Válaszul a ’Vallásgyalázás abortusztablettával’ című petícióra

A Lengyelországban egy ’civil’ bizottság által benyújtott és a Lengyel Katolikus Egyház által is propagált teljes abortusztilalmat indítványozó törvényjavaslat kapcsán két héttel ezelőtt szervezett budapesti tüntetés utórezgései ismét rávilágítottak arra, hogy Magyarországon (is) maréknyi ún. magzatvédő (valójában nőgyűlölő) az Egyesült Államokból exportált és finanszírozott vallási fundamentalista ideológiát igyekszik a társadalom túlnyomó többségre rákényszeríteni. Válaszul a lengyel nőkkel szolidarizáló tüntetésre és az annak részeként előadott papi performanszra, az Ifjú Kereszténydemokraták Szövetsége perrel fenyegetőzött, az egyik náci portál kitette a papot megszemélyesítő résztvevő adatait, és 'magzatvédők' körülbelül 10-15 fős csoportja tüntetett vasárnap a Lengyel Nagykövetség előtt a nők élethez és egészséghez való jogát lábbal tipró törvényjavaslat mellett. Emellett meg nem nevezett egyének petíciót indítottak egy külföldi vallási fundamentalista oldalon, felszólítva a tüntetés szervezőit, hogy kérjenek bocsánatot a ’katolikus közösségtől’, név szerint megnevezve pár, általuk a nőjogi tüntetésen felismert személyt (köztük egyszerű résztvevőket) mint a tüntetés szervezőit. Az alábbiakban a tüntetés és papi performansz valódi szervezői válaszolnak az imént említett felszólításra.


A lakhatási mozgalmak örökösei

Mikor van a tetteknek ideje, ha nem ilyenkor?! – A Közélet iskolája utazókiállítása

„Mert valahol lennie kell arról képnek, adatnak, feljegyzésnek, dokumentumnak, hogy milyen volt a szegénység. Hogy milyen volt a szegénység, ha nem szánalmat akart ébreszteni.” – olvashatjuk Csoszó Gabriella beszédében, amit a Tettek ideje c. vándorkiállítás Kürt utcai nappali melegedőbe szervezett megnyitóján mondott el. A kiállítást én csak néhány héttel később láttam, miután átköltözött a Zuglói Gyermekjóléti Szolgálat épületének falára.


Az Egyetemtől az Actionig…

Meleg szórakozóhelyek a rendszerváltás utáni első évtizedben

1990 után sorra nyíltak a különféle szolgáltatásokat nyújtó meleg szórakozóhelyek – több kérészéletűnek bizonyult, néhány bár hosszabb ideig fenn tudta tartani az iránta való érdeklődést, a legerősebbek manapság is üzemelnek. Érdekes jelenség, hogy kifejezetten leszbikusok számára hosszú ideig nem nyílt bár. Az alábbi írás a rendszerváltástól 2000-ig tartó időszak lmbt+ szórakozóhelyeit mutatja be képekkel.


Archeológia a legjobb értelemben

Gruppo Tökmag: Sárkány Lee

A Sárkány Lee projekt nemcsak egy talált tárgy megtisztítása, hanem a legjobb értelemben vett archeológiai vállalkozás. Az egyszerre szociológiai és művészeti, többrétegű feltáró munka mély, ugyanakkor roppant szellemes produktumban manifesztálódik. A 2010 óta futó projekt többször, különböző részleteiben s különböző módokon került közönség elé – jelen írás a március eleji Trafó-beli előadást veszi alapul.


Töredékek egy könyvtáros galerista életművéről

Emlékezés Simon Zsuzsára (1943-2015)

Nem tudok szabályos (és legfőképp méltó) nekrológot írni (amely helyettesítené az —elmaradt — értékelő-emlékező szövegeket): az ismeretlenség távolsága megakadályozza, hogy akár meg is kíséreljem. Csupán néhány szempont felvetésére vállalkozom, főként abban a reményben, hogy a feltárásra váró életművek sorában mielőbb a sürgető feladatok közé kerülhet a tavaly december 12-én elhunyt Simon Zsuzsa írói és szervezői munkássága is.


A Dávidok után most a Góliátok jönnek

8. Budapesti Építészeti Filmnapok

Úgy nézhettünk filmet az athéni olimpiáról, a kínai Datong megalomán kulturális-konzervációs projektjéről, a kilakoltatásokról, a berlini Alexanderplatz térrendezéséről vagy az amszterdami Rijksmuseum körül folyó szakmai egyeztetésekről, hogy közben a 2024-es budapesti olimpiai pályázaton, a Liget-projekten, a józsefvárosi szegényellenes politikán, a Széll Kálmán térré alakult Moszkva terünkön vagy a saját múzeumügyünkön járhatott az agyunk.


A Capa Központ három T-je

Jelentés, 2015. november 17. – 2016. március 13., Capa Központ

Ám miért itt és most? Tehetjük fel a kérdést a Jelentés című tárlat megtekintése után. A Capa Központ „három T-jének” jelentése kaphat-e több értelmet, visszhangozva a Kádár-kori kultúrpolitika irányelveit? Képesek-e a kiváló kortárs művészek és kurátor alkotótársuk, bár ha kritikusan is, legitim módon megszólalni abban a térben, amely épp a jelenkori ellentmondásos hatalmi intézménypolitikában kapott főszerepet?



Szójabőr, csillám és rengeteg só

Cultured Bodies / Montag Modus performanszsorozat Berlinben

Porcelántálakban úszó zavaros folyadékok a posztamenseken, rózsaszín tüskés habszivaccsal bélelik éppen a padlót. A szomszédos teremben egy hatalmas kivetítőn Jane Fondára emlékeztető sztreccsruhás nő mutat be arctornagyakorlatokat, közben feszítik a köteleket a szivacsok fölé. Alattuk műanyag zsákokban sót cipelnek, vasrudakkal állítják be a térfigyelőket, terepasztalt építenek a zsákokból…


Intézménykritika kifordítva

Beszámoló a ljubljanai Inside Out projektről és konferenciáról

Milyen új, kritikai pozíciók és diskurzusok léteznek, illetve hozhatóak létre művészek, művészeti intézmények által napjaink domináns művészettörténeti narratíváján belül, esetleg azzal szemben? A konferencia fókuszában egyértelműen a művész-intézmény-állam triumvirátusának folyamatosan változó viszonya és az ennek kapcsán felmerülő kérdések esettanulmányokon keresztül törtnő megvitatása állt.


Allen allein 2.

El Kazovszkij életmű-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Allen egyedül maradt. (Szeretői voltak.) Festészetében azt fejti ki, ami Dzsan-panoptikumainak az ősélménye lett: az önmagától másik testbe elválasztott kétségbeesését. A klasszikus szobrászatból kölcsönözve formailag, a klasszikus mitológiából tartalmilag merítve a panoptikumban főszereplő Galathea alá, a szobor bálvánnyá válásának jelzéseként kerül a piedesztál. Ez már a hetvenes évekbeli festményeken óriásira nő, ahol (fej nélküli, antik torzó) táncosnők jelennek meg rajta. A piedesztálból egyenesen sziklaszirt lesz, gyakran kettő, tükörszimmetrikusan a képtér előterében, s az egyiken a vágyott, a másikon a vágyódó helyezkedik el – közöttük egyre mélyebben tátong a szakadék. A piedesztál aztán lehet oszlop vagy hegycsúcs, épülettömb, karcsú kúp is. A vágyott különféle formákat, leginkább táncosnőét és szobortorzóét ölti, a vágyó a vándorállat, ami El.


Mit tegyünk? De tényleg.

Az FKSE beszélgetése a Stúdió Galériában, Mit tegyünk? címmel, 2016. január 13-án.

A nyílt beszélgetés célja az volt, hogy az FKSE megvitassa saját tagságával, illetve megossza barátaival a dilemmát: pályázzanak-e a megváltozott összetételű NKA-hoz (Nemzeti Kulturális Alap), illetve jelöljenek-e tagokat abba az NKA-kuratóriumba, amelybe meghívást kaptak? Erre néhány éve egy vállrándítás kíséretében azt mondtuk volna: miért ne. Pedig az NKA akkor sem volt problémamentes. Ma viszont az a helyzet, hogy gyakorlatilag nincs NKA, csak probléma.


Múzeumosan látni a világot

Interjú Frazon Zsófiával, a Múzeum: a lassú műfaj című kiállítás kurátorával

A Capa Központban látható kiállítás egészen közelről, az intézmények belső terein keresztül vizsgálja a múzeum mai szerepét. Frazon Zsófiával, a kiállítás kurátorával erről a befelé irányuló, meditatív figyelemről beszélgettünk, amely lassúságra és láthatatlan összefüggések feltárására ösztönzi a látogatót.


Allen allein 1.

El Kazovszkij életmű-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Az El Kazovszkij élet/mű kiállítás lehetetlen ötlet volt, és a megoldása is az lett: délután egykor kezdtem el a tereket végigtekinteni, és ki is takarítottak a szorgos munkások fél hatkor belőle, miközben ha tisztességgel akarom megnézi, magamba venni mindazt az információt, amit tálcán kínál nekem, akkor fél nyolcra, ha végzek. Egy Kazó-kép is túl sok, reprodukcióban, egy térben – már, ha nem egy töküres templomléptékű enteriőr egyedüli vizuális ingere a fókuszpontban: mire odaérsz, megcsöndesedsz.


© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány