Büdös paralel

Amikor a felnőtt Mircea Cantor rátalált a tizenkét éves Mircea Cantor egypéldányos, illusztrált folyóiratára, nagyon elcsodálkozott azon, hogy a füzet Batmannel, Supermannel és Miki Egérrel volt tele. Addig ő is azt gondolta, hogy a nyolcvanas évek romániai diktatúrája olyan szigorúan zárt társadalmi rendszer, egyben hiánygazdaság volt, ahová a nyugati fogyasztói társadalom termékei semmiképp nem szivároghattak be. Ehhez képest ott voltak a saját rajzai, eleven bizonyítékául annak, hogy a Fal túloldaláról mindenképp szimbolikusnak tekintett populáris kultúra egyes elemei ilyen vagy olyan csatornákon mégiscsak bejutottak a keleti országok formálódó piacára, ergo a gazdaság már nem is volt olyan zárt.

Mircea Cantor Double Heads Matches | fotó: Mircea Cantor

Ha nem is olyan mértékben, mint Magyarországon, ahol a neoavantgárd művészek már a hetvenes évek elején szintetizálták a Coca-Cola logóját a vodkával, míg Romániában csak a nyolcvanas évek román értelmisége és pártelitje számára kiemelt helyeken, például a tengerparton lehetett efféle termékhez jutni, tehát ha kisebb mértékben is, de a nyolcvanas években a bomlás tüneteként megjelentek a kapitalizmus kialakulásának jelei. Romániában ezek inkább csak elszórt metaforák voltak egészen a rendszerváltás évéig, amikor a demokrácia vagyis a neoliberális gazdaság határozottabb formát kezdett ölteni, de magyar mércével mérve csak nagyon-nagyon lassan. A román tervgazdaság húsz éves késésben volt a magyar terv-piaci gazdasággal (Szelényi Iván terminológiájával: az „alulról építkező kapitalizmussal”) szemben. A leglényegesebb eszköz, a privatizáció, amely megteremti a kapitalizmus működési kereteit, a legnagyobb különbség is a két ország gazdasági átalakulásának tekintetében, mert Magyarországgal ellentétben Romániában eleinte óvatosabban alkalmazták, ami önmagában késleltette a piacgazdaságra való áttérést, ugyanakkor nem verte szét a meglévő és működő ipart.

Ebből a szempontból lényeges, hogy Mircea Cantor Műcsarnokban vetített videója a szamosújvári (Gherla) gyufagyárban készült 2002-2003-ban. Gyerekkorunkban az volt a gyufagyár – dobozon a Gherla felirattal -, és ma is az. Cantor itt készített kétfejű gyufái, a kényszerű takarékosság abszurd tárgyai értelmezhetők úgy is, mint ugyanannak a világnak az egymástól nem túl távol eső két vége: az államszocializmus idején épült, de ma is működő gyár bizonyos mértékű folytonosságot jelképez a két, egymással általában szembenállított világrendszer között. Gazdasági értelemben a rendszerváltás nem jelentett akkora cezúrát, mint politikailag.

A Pult mögött című kiállítás túl összetett és túl tág dimenziójú ahhoz, hogy erre az egyetlen következtetésre redukáljuk, így a méretei miatt ki kell választanunk olyan hangsúlyokat, amelyek relevánsak. A kiállítás alcíme (A posztszocialista gazdaság jelenségei a kortárs művészetben) az államszocializmus utáni időkre enged következtetni, de maguk a művek ide-oda dobálják az embert a múlt és a jelen párhuzamos dichotómiája között, mintha lehetetlen volna igazságot tenni két igazságtalan rendszer között. És mintha a kurátorok (Petrányi Zsolt és Lázár Eszter) számára sem lett volna egyértelmű, mit is kezdjenek ezzel az óriási szisztémával, amivé a jelenkori társadalomfogalmat dekonstruáló művek kezdenek összeállni, hol a munka terminusát emelik ki, hol a gazdaság egészét, fölváltva hivatkozva gazdasági és társadalompolitikai fogalmakra. A válogatás ennek megfelelően kaotikus, mert hol az okot (gazdaság), hol a következményt (társadalom) célozták meg, de a lényeg mégis az, hogy ha a művek divergálnak is, csaknem mindegyik releváns, és végső soron egy nagyon szellemes, éles, erőteljes műhalmaz keletkezett.

Az igazság abban lehet, hogy egy ilyen nemzetközi kiállítás esetében lehetetlen figyelembe venni az egyes országok neoliberális „fejlődése” közötti különbségeket, amelyek értelmezési keretet jelenthetnének a művek számára, mert már eleve „államszocializmusokról” érdemes beszélni. A „létező szocializmus” gazdasági tipológiáját, a tervezés és a piac viszonyai alapján A. I. Kolganov orosz közgazdász négy csoportra építette, így a Szovjetunió és az NDK például tervgazdaság volt, de Jugoszlávia már a „piaci szocializmus” gazdasága. Ebből fakadóan egyazon geopolitikai térben is eltérő módokon valósult meg a magántőke hatalomátvétele, miközben a bérmunka vagy a termelőeszközök elidegenítése olyan közös elemnek számít, amelynek a gyakorlati folytatólagossága nem elég nyilvánvaló a köztudatban.

Lucia Nimkova: Gimnasztika, 2007

A kiállítás művészei kevés kivétellel (mint mondjuk Bukta Imre tervgazdaság-paródiája) a jelen felől igyekeznek dekonstruálni a múltat, eltérő hangsúlyokkal. Az államszocializmus leginkább úgy jelenik meg, mint parodisztikus fölhasználásra kész megbicsaklott utópia (Lucia Nimkova: Gimnasztika, 2007), amelynek az építészeti romjai futurisztikus képet nyújtanak egy abszurd, megalomán társadalomról (Uriel Orlow: A jövő maradványai, 2010). Keserue Zsolt: Lekerekítés (2006-2007) videója viszont épp a Kádár-korszak szociálpolitikai eredményei iránti empátiának a kortársi lehetetlenségéről szól: a panelépítészet ma már elsősorban funkcionális alkalmatlansággal dúsított esztétikai probléma, nem pedig a tömeges lakhatási gondokra kínált megoldás. Amúgy pedig a kispolgárságot kitermelő, továbbélő kádárizmus ambivalens emlékei maradtak, kapitalista könyezetben. Ez az új környezet szociálpszichológiai szempontból annyiban jelent változást, hogy a kedélyes konformizmus helyébe a lemondó cinizmus lépett, ahogy Johanna Kandl anyját ábrázoló portéjából kiderül.

Miközben tömi magába a sült krumplit mint vigaszételt, hahotázva olvassa a híreket a különböző multinacionális vállalatok csődjéről, amivel érzékelteti, hogy a rendszer milyen félelmetesen és irányíthatatlanul működik, és hogy milyen keveset lehet tenni.

Vonatkozó linkek:

A pult helye

A lakótelep közöttünk él

Ki az áldozat? Ki a tettes?

Beszélő kertitörpék a fekete kommunizmusról

A kiállítás címe: A pult mögött.
A posztszocialista gazdaság jelenségei a kortárs művészetben.

Megtekinthető: Műcsarnok,
2010. június 18 – 2010. szeptember 19.
Kurátor: Lázár Eszter és Petrányi Zsolt.

 

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány