Breki béka az idegengyűlölet ellen

Mi történne akkor, ha egy átlagos, tv függő magyar óvodás egy este bekapcsolná a családi kikapcsolódás elsőszámú forrását – a televíziót – és az épp futó teleregényben köztiszteletben álló magyar előadókat, színészeket, zenészeket látna muppetekkel  az oldalukon, profin megírt musical számokat előadni? No persze nem a musical forma és a „muppet show” lenne önmagában az érdekes, hanem az, hogy a vendégek sokféle nációjú (értsd bőrszínű) sorozatszínészekkel karöltve, óvodás korú, származásukat tekintve szintén sokszínű gyerekszínészek társaságában csinálnák mindezt. A kérdésre a válasz nyilvánvaló: új fejezet kezdődne a magyar televíziózásban. Az elképzelés egyátalán nem lehetetlen, hiszen a recept készen áll: épp 40 éve indúlt útjára a Szezám utca, a mára már kultikusnak mondható amerikai gyerekműsor és tévéshow.


Szezám utca: Paul Simon gyerekekkel énekel

Képzeljük csak el például az alábbi jelenetet magyarul éneklő gyerekekkel. Ha a magyar képernyőn csupán ennyi történne, már ez is felérne egy kisebb kulturális forradalommal.


Szezám utca: Mi valahányan hasonlóan éneklünk

A Szezám utca esetében azonban nem arról a szórakoztató, kedves-helyes gyerekadásról van csupán szó, amely próbál szerethetően (értsd: óvatosan) korszerű lenni, és amelyben ezért már a pozitív diszkrimináció is teret kap. Itt épp fordítva van: az egész műsor a pozitív diszkriminációról, valamint az egymás származásának, adottságainak, képességeinek, és önmagunknak a szőrüstűl-bőröstűl történő elfogadásáról szól, és ennek az üzenetnek lesz aláredelve minden, a műsor szerkesztésével kapcsolatos kérdés. Ennek ellenére a Szezám utca nem lett bukás, sőt, a sorozat 40 éve sikeresen fut …

A műsor zsenialitása az az adaptivitás, ahogy a fogyasztói kultúra adottságaihoz viszonyul: ahogy a tömegmédiát, a könnyűzenét és a szórakoztató ipart a pedagógia szolgálatába állítja. Ez a pedagógia azonban eltér a Magyarországon általában megszokottól. A Szezám utcában az ún. új (a nem autoriter és társadalomkritikus) pedagógiáé a főszerep. A Szezám utcát hivatalosan óvodásoknak szánt oktatási programnak tekintik, mert egy alaposan előkészített pedagógiai terv alapján, különféle szakértői csapatok rendszeres bevonásával készül – már ennyiben is különbözik egy sima gyerekműsortól. Ezen felül, az abc, a számolás, a mértan tanítása, vagy a biztonságos közlekedés népszerűsítése mellett teljes mellszélességben hirdet olyan alapvető értéket, mint az emberi méltóság, az önszeretet:


Szezám utca: Zöldnek lenni nem könnyű dolog. Breki béka világhírűvé lett dala.

Breki dala azért igazán remek, mert miközben a másság kinyilatkoztatásáról és igenléséről szólna, bárminek/bárkinek a metaforája lehet. Breki éneke a kulturális alárendelt megszólalása, ugyanakkor a világot meghatározó kirekesztő rendszerek paródiája is egyben, így ezek irracionalitására irányítja a figyelmet.

És ez még korántsem minden, mert e különös teleregény szereplői dalra fakadnak az egészséges táplálkozás (Healthy Food), a testi önrendelkezés (Don’t Touch Me!), vagy az együtműködésen alapuló társadalmi hasznosság (Street Garden Cooperation) kapcsán is! Az amerikai gyerekműsor azonban nem csupán ezért elgondolkodtató.

Ha ugyanis a szerkesztők „oktató-nevelő” programnak szánják az adást, akkor magyar szemmel nézve felettébb különös, hogy az egész műsorból teljesen hiányzik az elit kultúra (és tudat), vagyis a kulturális kánon sulykolása. Mi értékeset nyújthat egy oktatási műsor, ha nem a nagybetűs kultúrát? A Szezám utca a médiaipar különféle műfajait kisajátítva forradalmasítja a televíziós oktatási műsornak, mint olyannak a műfaját- nem csupán a forma, hanem a tartalom vonatkozásában is! Az újfajta pedagógiai felfogás lényege, hogy társadalomkritikát nem lehet külön tantárgyként felfogva oktatni, hanem a tanulás során egyfajta ideológiai keretként mindenhol és mindig jelen kell lennie a kritikus gondolkodásnak. Ennek megfelelően a gyerekeknek szánt társadalomkritikus oktatási program a kultúrát sem hagyományosan, szelektáltan, azaz kirekesztő módon közvetíti, nem egyetlen specifikus esztétikai értékrendszerre fekteti a hangsúlyt. A kultúra a Szezám utcában ennek ellenére is fontos érték marad, mivel a műsor az önkifejezésre, az önelfogadásra és a világ megismerésére bátorít. Mindezt azonban oly módon teszi, hogy mindenki egyaránt megtalálhassa a maga számára kedves tartalmat és formát. Nincs zseni vagy sztárkultusz, nincs kötelező perfekcionizmus, és ebből adódóan nincs kompetitivitás sem. A Szezám utca a populáris kultúrából építkezik, de mégsem egy Mickey Mouse Club


Szezám utca: Gyere és játsz! Whoopi Goldberg és Elmo zenélnek.

Vannak azonban a már fentebb példaként felhozott, a testi önrendelkezésről, a tudatos vásárlásról/táplálkozásról vagy a másság elfogadásról szóló üzenetek – a nagyon is konkrét „tananyag”, amely lényegében a baloldali társadalmi mozgalmak által lett kidolgozva. Mindez azonban közérthető és roppant mód szórakoztató csomagolásban, egyetlen deka demagógia, vagy szentimentalizmus nélkül, viszont nagy adag egészséges (poszt-) humanizmussal átitatottan.

A Szezám utca transzformációs igénnyel fellépő, jellemzően balos befolyásoltságú pedagógiai programja természetesen a maga korában sem volt egyedi jelenség. A késő hatvanas és hetvenes évek a nyugati világ számos szegmensén a nagy tankönyv és oktatási reformok időszaka. Amíg saját korosztályom, kisiskolásként – a Rákosi korszak iskolai propagandagépezetét szerencsésen megúszva – a János vitéz, vagy Pom-pom kalandjait követhette már nyomon, addig nyugati kortársaink, paradox módon, „a papa börtönben van, a mama taxisofőrként dolgozik” jellegű családi „idillt” bemutató olvasókönyveken, vagy tv meséken nőttek fel. A multikulturalizmus kánonkritikáját ismerve egyátalán nem olyan egyértelmű, hogy melyik a helyes út. A különféle kulturális leckéket persze lehet jól is és rosszul is oktatni. És itt most nem a magyar ötvenes évek kulturális és oktatás politikájára célzok. Minthogy Nyugaton is létezett számos olyan példa, mikor a balos elkötelezettségű – vitathatatlan jó szándékú –, de botcsinálta oktatási reformerek elképesztő módszertani baklövésekkel és rendkívül fárasztó baromságokkal traktálták szerencsétlen áldozataikat. A Szezám utca alkotóinak azonban nagyjából sikerült mindezt kiküszöbölniük. A néző észre sem veszi, hogy mit is néz valójában: egy tévéshowt, egy teleregényt, egy mesefilmet, vagy egy propagandamozit? – annyira komplex, okosan természetes, magától értetődő és derűs a végeredmény, holott az ábrázoltaknál az 1969-es amerikai valóság jóval prózaibb volt, és sajnos sok tekintetben még ma is az.


Szezám utca: Mi is a címe annak a dalnak? Az utca lakói a 70-es években.

Felmerül a kérdés, mégis miért lenne szüksége egy óvodásnak ideológiai kiképzésre? Egyrészt a műsor készítői profi pedagógusok és nagyon is tisztában vannak azzal, hogy a helyes életmódra és világképre való ösztönzést nem lehet „túl korán“ elkezdeni. Másfelől a program további erőssége, hogy kettős célcsoporttal dolgozik. Nyilvánvaló, hogy a játék és mesevilág mellett a sztárok és a popkultúra kontextusa az ovisokkal együtt a szülőket és/vagy idősebb testvéreket is odaszögezi a képernyőhöz. A Szezám utca a család egészéhez szól. E taktika be is vált: teljes volt a siker, a műsor indulásakor az amerikai lakosság egésze (77%) a tv előtt ült.


Szezám utca: Michelle Obama a „gyereknevelés” –ről ad tanácsot.


A tragikus hirtelenséggel elhunyt Jim Henson legendás búcsúztatásának egy részlete. A bábszínészek a Kukalakó Oszkár vígasztalására írt híres karácsonyi dalt éneklik. Egy nóta az elismerés politikájáról… 

Breki dala is jól példázza, hogy a muppetek nélkül a Szezám utca nem lett volna kerek egész, mivel a bábok alkalmazása a másság megértéséhez nélkülözhetetlen perspektívaváltás pofon egyszerű eszköze. Ráadásul az is korán, már a műsor elindulása előtt beigazolódott, hogy a muppetek még a hús-vér parodistáknál is sokkal jobb nevettetők. Márpedig az előítéletesség elleni fellépés két leghatékonyabb technikája a humor alkalmazása és az empátiakészség fejlesztése. Ezzel a kezdeményezés egyik kevésbé ismert kulcsfigurája, Joan Ganz Cooney is tisztában volt, aki Jim Henson, a muppetek később világhírűvé lett (és a showbizniszbe avanzsált) kitalálója nélkül bele se vágott volna a projektbe.

A sikersztori ismeretében talán nem meglepő, hogy Cooney  maga is pedagógiát tanult eredetileg és csak ezután került a médiába, ahol komoly karriert futott be. Lényegében az ő szakértelmén, kitartásán és kapcsolatain múlott, hogy legyen pénz és megfelelő szakmai háttér a mind a mai napig non-profit projektként működő gyerekműsor mögött. Érdekes olvasni a Szezám utcáról az origo.hu-n megjelent írást.  Az egyébként alapos történeti összefoglalóból jellemző módon hiányzik két dolog: az ideológiai háttér kibontása, és a magyar viszonyokra vonatkozó tudatos visszacsatolás. A magyar közönség elsősorban a Muppet Show-t, a Szezám utca kevés DVD-s epizódját, illetve a Minimax csatorna által sugárzott fejezeteket ismerheti, noha szerencsésebb helyeken a sorozatnak vannak regionális változatai is. Végezetül következzék a hiányolt visszacsatolás vonatkozó linkek formájában.

Vonatkozó linkek:

A Hét mesterlövésze. Műsorvezető: Puzsér Róbert. Vendég: Vida Viktor. Téma: Amerikai história X (American History X | 1998) Rendező: Tony Kaye, A hitetlen (The Believer | 2001) Rendező: Henry Bean, Bob Roberts (Bob Roberts | 1992) Rendező: Tim Robbins, Amikor a farok csóválja… (Wag the Dog | 1997) Rendező: Barry Levinson

Az ózdi Hétes telepen élő roma gyerekek médiablogja

 „A gyerekeimtől megtanultam, mennyire fontos a jelenben élni” Beszélgetés Pécsi Katalinnal, (volt) középiskolai magyartanárral, a zsidó női kultúra kutatójával.
 

A szoclib közértelmiségi és a cigányok. Hadas Miklós, ÉS.

 

 

One thought on “Breki béka az idegengyűlölet ellen

Comments are closed.

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány