Az erőszak alkimistája: Andrej Iszkanov HalluCiNoGeNnN világa – II. rész

Független művész-horrorfilmes kollégáihoz, az 1980-as és 1990-es évek fordulóján aktív nyugatnémet underground halálművész-filmes Jörg Buttgereithez, a dél-afrikai Richard Stanleyhez, a spanyol Nacho Cerdahoz, a kanadai Karim Hussainhez hasonlóan Andrej Iszkanov sem éri be azzal, hogy olyan megjelenítések létrehozását szándékolja, amelyek a valóságot csak megismétlik, vagyis szimulálják. Iszkanov avantgárd attitűdje abban mutatkozik meg, hogy filmjei, videóművei, klipjei nem puszta destrukciók, hanem a valóságot konstituálják, „előállítják”, fenyegetik, megváltoztatják, egyáltalán nem riadva meg attól, hogy mindez akár cselekvést is provokálhat.


Andrej Iszkanov: Ingression

A valóság ilyetén feltérképezése, „belehelyezése” integráció, összekapcsolás; primér volta miatt pedig rituális. Iszkanov filmjeiben a megjelenítésnek a dolgokhoz (valósághoz) való viszonya többértelmű, akárcsak az összeforrasztó rítusban megszentesített átmenet (transzgresszió) és bejárhatóság, bemenet (ingresszió). Ha nem lenne a valóságunk eleve szakadozott, több részre tört és megosztott (amelynek egyik paradigmatikus példája a halál, a másik pedig a nemiség), virtuális és „fizikai” tartományait tekintve mind nehezebben összekapcsolható, nem törekednénk arra, hogy támadjuk a szimuláció társadalmilag legitimált (spektakuláris, manipulatív) rendjét, amely tagadja a dolgokban/valóságban rejlő törést, a törmeléket pedig kirekeszti.

 

Iszkanov erőteljes, expresszív, hosszú audiovizuális orgiák sorozataiból összeálló tripjei mind technikai, mind pedig dramaturgiai értelemben véve is távol állnak az euro-amerikai filmnyelvtől, vagy a Tarkovszkij-hagyománytól. 2003-ban indult HalluCiNoGeNnN-sorozatában készült filmjei (Nails, 2003; Visions of Suffering, 2003-2006), a befejezés előtt álló Ingression (2008-2012) valamint a Philosophy of a Knife is olyan töredezett, intenzív, klasztikus, egyszerre bombasztikus és intellektuális alkotások, amelyekben a japán és az ázsiai filmekre jellemző hirtelen vágások, ideges-kiszámíthatatlan kameramozgások, egy-egy jelenet több nézőpontból való gyors ismétlése, az egyszerre celluloid-élményt és a képregényhű kidolgozottságot hordozó vizualitás, a látszólag rendkívül szabadon kalandozó mozgóképes világ (amely valójában a többrétegűség összetettségének az eredménye) és az animációtól a fényfestészetig terjedő, legtöbbször a film noirokra emlékeztető belső monológokkal kísért, szürreálisan burjánzó (pszichedelikus trip) cselekmény öntörvényű, grandiózus filmodüsszeiákat hoz létre.

A Nails betekintés egy elveszett lélek őrült világába. A pályáját fényképészként kezdő Andrej Iszkanov a korai Odour of Blood című fotófilmjeit követő első nagyjátékfilmje utazás a negatív, paranoid szétesés homályzónájába. A megtörtént eset alapján forgatott film (a rendező HalluCinoGeNnN-ciklusának indító darabja) Habarovszk szürke, barátságtalan lakótelepein készült, ahol az egykor a szovjet kormány lélektani kínzásainak alávetett gyilkos (Alexander Sevcsenko) kopott lakásában a mind zavaróbb belső hangok, a realitás elől való menekülés miatt eldönti, hogy szögeket ver a koponyájába. S ahogyan minden egyes szöggel mélyebbre jut a valóság mögötti démoni világba (ahol végül a tiszta téboly és szörnyű következményei várnak rá és környezetére), úgy válik a kezdetben fekete-fehér film is színessé. A filmet – többek között – Cukamoto Shinja Tecuója, David Lynch Eraserheadje (Radírfej) és Harry Bromley Davenport Xtrója inspirálta.

 

 

Míg a Nails „szociális horror” volt, addig a HalluCinoGeNnN-sorozat második, kétórás filmje, a Visions of Suffering „álomfilm horror”, mélyrepülés az egyetemessé tágított látomásos tudattalan sötét univerzumába. A film hősei, a lelkész, akinek karakterét kozmikus sármmal alakítja Andrej Iszkanov (hiszen a pap figurája az alternatív valóságrétegek között sámánként vertikálisan és horizontálisan is képes mozogni), a szemüveges férfi, egy urbánus everyman (Alexander Sevcsenko) a szűnni nem akaró eső áztatta Habarovszkban politoxikus állapotban, álom és ébrenlét határán lebegve, egy rettenetes-szimbolikus beavatási folyamat során – amelynek jelentős része a Delirium Night Clubban zajlik – szembesülnek legbensőbb félelmeikkel és elkerülhetetlen végzetükkel. Andrej Iszkanov lenyűgöző LSD-DMT-pszilocibin-kannabisz-kokain-heroin-extasy-alkohol szürreál-kiméra-noir-filmszörnyetege nem csupán Alejandro Jodorowskyt, Dario Argentót, Kenneth Angert, David Lynchet idézi, de konkrét tiszteletadás Cukamoto Shinjának is (az egyik női szereplő bántalmazása a Delirium Night Clubban a Tokyo Fistet idézi).

Iszkanov filmjeinek szinte folyamatos premier plánjai és szekond plánjai valamint a filmek hangsúlyos pontjait megfejelő szuperplánok a rendező munkamódszerének izgalmas, elementáris erejű fejleményei. (A Nailsben közelről látjuk, amint a főhősnek a fejébe vert szögek áthatolnak a koponyacsontján, a szövetein, a Visions…-ben pedig végigkövetjük, ahogyan az arcán festett dark metal maszkot viselő „technopunk”, alkoholista pap – Iszkanov – miután a dílertől megvásárolta a drogot és bevette, hogyan megy át a bélcsatornán és oldódik fel a gyomorban.) Az erőszak ábrázolásában pedig egy adott ponton – a szuperplánokkal mind jobban az intim közelségben kutakodva – egyszerre minden tárgyanimációvá változik. A Philosophy… kínzásainak közelkép-sorozatai olyan materiálakciókká, akcionista performanszokká alakulnak át, ahol az utolsó pillanatban tudatosan elidegenítődik a nyers erőszak azért, hogy esztétikai élménnyé (azaz még talán éppen elviselhetővé), s így egyszerre absztrakttá és katartikussá változzon át. Ezen a ponton a hús szétdarabolásának, elégetésének, szétmaratásának, deformálásának és csonkolásának esztétikailag koherens (fetisizált), „szép” mechanizmusa jelenik meg azért, hogy a tudatalatti megtisztítására tegyen hathatós kísérletet. S Iszkanovnál még ezen a szinten is ki van dolgozva az esemény allegorikus mozzanata. Gondoljunk csak a Philosophy…-ban megkínzott fogoly jelenetére, amely a híres-hírhedt, 1947-ben Roswellben lezuhant idegen űrhajó utasának a boncolásáról készült eredetiként tálalt áldokumentumfilmjét rekonstruálja (arról nem is beszélve, hogy a Visions… ufonautái egyértelműen a /tömeg/manipulált tudattalan démonai közé tartoznak, ill. az Ingression idegen teremtményei végül „élet-droggá”, majd pedig a legbelül ördögien gonosz ember megtestesülésévé transzformálódnak).

Az éppen már az utómunkák tekintetében is befejezés előtt álló, Argento Suspiriájának is emlékművet állító Ingression a HalluCinoGeNnN-filmek legsűrítettebb darabja, amelyben a „turista” nevű, intravénásan beadható drog/idegen lény metaforája mögött a barátnője által megcsalt és elhagyott kábítószeres főhős, Alex (Szvjatoszlav Iljaszov) univerzálissá tágított pszichológiai drámája bomlik ki. Ebben a drámában a mindent átható, a médiától az egyházig, a politikától az államig mindenhol létező, (tömeg)hipnotizáló, átláthatatlan-korrupt kapitalizmus az egyént atomizáló, a közösségtől izoláló hatalom által az individuum számára már nem hagy kiutat. Az Ingression végső kérdése a film végén túlvilági, bosszúálló szörnyeteggé vált ember dilemmája: ha az összeesküvés-teóriák nem működnek és a világ a játékelmélet természete szerint működik átláthatatlanul a totális elidegenedésben tobzódva, akkor marad-e egyáltalán lehetőségünk a társadalom és a magánszféránk teljes átformálása nélkül az élőhalott állapotból cselekvően szabaddá válnunk? Van-e így egyáltalán esély az emberi életre?

Az Ingression nemzetközi stábjának, amely tagjainak többsége soha nem találkozott egymással, s akik támogatás hiányában az interneten keresztül tartják a kapcsolatot, 2009 nyara óta immár magyar munkatársai is vannak. A film elejének és végének összesen kb. tíz percnyi főcím-rövidfilmjét és stáblista-filminstallációját Juhász András videó-, és performanszművész, a Don’t Eat Group  audiovizuális zörejművészeti performanszcsoport alapítója, Halász Péter Herminamezőjének operatőre jelen sorok szerzőjével együttműködve készítette; a filmzenében Ahad két kompozíciója is szerepel, valamint filmfelvételekkel közreműködött Bordos Anikó operatőr, Peter Strickland nagysikerű független filmjének, a Varga Katalinnak rendezőasszisztense is.
 

One thought on “Az erőszak alkimistája: Andrej Iszkanov HalluCiNoGeNnN világa – II. rész

Comments are closed.

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány