Az építészeten túl – kezdődik a 11. Velencei Építészeti Biennále

Az utóbbi évek magyar velencei szerepléséhez képest botrányos közjátékok nélkül foghattak neki az installálásnak az idei, Corpora in Si(gh)te című kiállítás japán, magyar és svájci alkotói (a doubleNegatives Architecture csoport), Július Gyula képzőművész kurátor mellett. A közjátékok elmaradása egy az újdonságok közül, ami egy mostanra egyértelműbben kidolgozott, körültekintőbb – mert kétkörös – pályáztatási procedúrának köszönhető. Az új eljárás ez alkalommal kiszűrte az elmúlt évek pályázatai és a nyertes pályaművek kivitelezése körül egyre-másra jelentkező problémákat és konfliktusokat. Egyúttal végre az is kiderült, hogy az építészeti kiállításnak javára válik a képzőművészetitől eltérő kiírás: míg az utóbbi továbbra is kurátorcentrikus, addig az építészeti biennáléra az építészek gyakorlatára is gondolva inkább produkciós- vagy projektvezetőt kerestek. Talán ezzel is indokolható, hogy szokatlanul sokan (kilencen), és többségben fiatalok jelentkeztek.


Corpora in Si(gh)te

 
A velencei képzőművészeti és az építészeti kiállítást azért sem lehet egy kalap alá venni, mert az építészetit a szakma és annak nyilvános orgánumai nem követik olyan ádáz figyelemmel, mint a képzőművészetit. Egyetlen idevágó elemzést ismerek arról, hogy milyen hazai közéleti kontextusokban fordultak meg az építészeti kiállítások (és ez a tanulmány sem éppen friss – Kerékgyártó Béla és Simon Mariann: Az építészet mint országimázs, 2002, p. 21-29. (*pdf)). Ebből kiderül, hogy a 2002-ig megrendezett kiállítások itthon nem érték el a szakmán túli nyilvánosságot, de azt a körülményt sem lehetett velük kapcsolatban figyelmen kívül hagyni, hogy politikailag motivált döntések eredményeként születtek meg. A Velencében megforduló közönség szemében mindez nem a leglényegesebb (ha egyáltalán érzékelhető) szempontok közé tartozik, egészen addig, amíg a kiállítások értelmezhetőek és érdekesek a számukra. De azt hiszem, ebben általában mellélőttünk (Bachman Gábor 1996-os kiállítását kivéve). A tanulmány nagyon pontosan fogalmaz: „miközben úgy tűnik, Velencében a világnak akarjuk a magyar építészetet megmutatni, ezek a kiállítások sokkal inkább saját magunknak szólnak. Magunknak, akik úgy érezzük, el kell már döntenünk, hogy a magyar építészet ilyen-e, vagy olyan; magunknak, akik a velencei szerepléssel elégtételt szeretnénk szolgáltatni hol az organikusoknak, hol Bachman Gábornak, hol a se nem organikusoknak, se nem bachman gáboroknak; s magunknak, akiknek mintha a biennálékon kívül nem jutna pénz arra, hogy építészetünket dokumentáljuk, építészeinket megmutassuk a külföldnek, netán menedzseljük őket.”

Ezt a diagnózist jóleső könnyedséggel helyezte hatályon kívül a 2006-os Re:orient kiállítás, amely a kínai kulturális hatások kutatásából kiindulva mutatott be látványos installációkat a kínai piacon kapható kütyükből. Ezt az irányt erősíti meg az idei Corpora in Si(gh)te is, ami egy négy éve tartó kísérletnek a továbbfejlesztett, Maróti Géza pavilonjára adaptált változata. Lényegében térérzékelési kísérlet, amely a pavilon közelében és a Giardiniben elhelyezett szenzorok adatait dolgozza fel. A valós térre boruló, információt gyűjtő virtuális hálózat a fizikai környezet változásának függvényében folytonos mozgásban van, a pavilonban elhelyezett monitorokon pedig minden csomópontja önálló adatközlőként, „szemként” jelenik meg (erről a maga idején majd részletesen írok). Látványos tehát a szemléletváltás a tekintetben, hogy Magyarország – a magyar pavilon erejéig legalábbis – maga mögött hagyta a „magyar nemzeti reprezentáció” fordulatban rejlő rögeszméket, miszerint a magyar építészetet kizárólag a honban alkotók, és csakis építészek reprezentálhatják (noha itt rögtön visszakoznom is kell picit, hiszen Janesch Péter Széptől szépig és vissza kiállítása már nem a kortárs magyar építészet valamely alakjáról, stílusirányzatáról, ideológiájáról szólt, hanem a kortárs építészeti ízlésvilágokról, ráadásul egy installáció erejéig Somlai-Fischer Szabolcs, a Re:orient egyik koordinátora is feltűnt benne). A váltás generációs is: azt a bezárkózott szakmát, melyben negyvenöt éves korig még „fiatal” az építész, a harmincas éveik elején járó alkotók képviselik (de ilyen értelemben megtévesztő a „képviselet” kifejezés, hiszen ez itthon, a szakmában alig érezhető). A harmadik változás pedig a nyilvánosságot érinti, hiszen idén már a pályázatok is letölthetők a Műcsarnok honlapjáról, mind 2006-ban, mind idén bloggal, a projekt teljes folyamatát dokumentáló site-tal, sőt, a Corporánál letölthető – és már augusztusban könyvformában megjelent! – katalógussal egészült ki a produkció. Nem utolsósorban ennek a nyitásnak köszönhető, hogy (a képzőművészetihez képest megkésve, de mégis) a velencei magyar építészeti kiállítás közérdeklődést kiváltó attrakcióvá vált.
 


Zaha Hadid

A Corporával ráadásul úgy tűnik, a magyar pavilon szinkronba került a biennále – egyébként rendszerint bármit megengedő, de az idén karakteresebbnek látszó – tematikájával (egy zárójeles megjegyzés erejéig idézem csak fel, hogy amikor 2002-ben „Next” volt a központi téma, a magyar pavilonban három befutott téglaépítész lépett fel). Az Out There: Architecture Beyond Building (Ott kint: építészet az építésen túl) címet választotta Aaron Betsky kurátor, a San Francisco Museum of Modern Art és a NAi (Holland Építészeti Intézet) korábbi, és a Cincinnati Art Museum jelenlegi igazgatója, akitől már csak a holland kontextus és az építészet-képzőművészet közötti átjárásai miatt is valami ilyesmi, kísérletező, az építészet határait erősen feszegető tematika várható el. A szereplőlistát látva persze korai lenne azon ujjongani, hogy Velence az idén letér arról a járt útról, hogy a legnagyobb sztárok fényében sütkérezzen. Az Arsenale kifutószalagján bemutatásra kerülő helyspecifikus installációk azonban tartogathatnak kellemes meglepetéseket. A „hogyan érezzük magunkat otthon a világban” témához Zaha Hadidtól Frank Gehryn (az idei Arany Oroszlán életműdíjason) át a Diller Scofidio+Renfroig számosan megjelennek azok közül az építészek közül, akik az utóbbi évek európai, amerikai és közel-keleti bravúros formavilágú presztízsberuházásait tervezték, ugyanakkor számos cizelláltabb, kontextusérzékenységéről ismert iroda is meghívást kapott. Aki az újdonságot keresi, annak idén is az olasz pavilonban lesz a helye, ahol ötvenöt további, kevésbé ismert csapat állít ki az Experimental Architecture kiállítás keretében, köztük ismét az aetherrel (Somlai-Fischer Szabolcs teamje – aki így aztán rekordot állít: zsinórban harmadszor szerepel Velencében). Hogy a nemzeti pavilonok mit nyújtanak, az mindig lutri – erről majd Velencéből többet.

A 11. Velencei Építészeti Biennále 2008. szeptember 14 – november 23. között tekinthető meg.

Somlyódy Nóra

 

 

 

One thought on “Az építészeten túl – kezdődik a 11. Velencei Építészeti Biennále

  1. Nagyon jó iras – igazan köszönom!

    Egy kiegészítés: nem csak katalógus készült, hanem egy un. Concept Book is a Corpora projektről, ami szintén kapható nyomtatott formában, es teljes egészében letölthető PDF formátumban, CC-nc-by-sa licensz alatt: corpora.hu/en/press-materials/concept-book/
    (sajnos a katalógus egy-az-egyben nem letölthető, habár a szövegei szerencsére online elérhetőek.)

    Ákos

Comments are closed.

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány