Feltaláló, tudós, matematikus, mérnök, építész, képzőművész, kutató, tanár, sztárelőadó, számos könyv szerzője – Buckminster Fuller mindenütt ott van, és ugyannakor szinte láthatatlan. A hivatalos építészettörténet lefeljebb naiv kísérletezőként, kívülállóként említi meg – egy álmodozó amerikai, aki egy térképpel és félgömbökkel akarta megoldani a világ problémáit.
Buckminster Fuller: Dymaxion car, 1928.
Fuller az a pasas, aki mindig előbb volt ott, aki mindig már megírta, és már két verziót megtervezett szinte bármiből, ami a technológia, az innováció, az építészet és a művészet határterületén előfordulhat. Öt éves koráig vak, aztán haláláig megállíthatatlan; kétszer rúgják ki a Harvardról, építőipari céget alapít, elemes házakat fejleszt ki és épít meg a legváltozatosabb méretben és felállásokban, 1928-ban olyan autót tervez, ami ma is elképesztő újításokat tartalmaz, évtizedekkel előre megjósolja a háború utáni tőzsdei rendszerek és az internet létrejöttét, hat órás előadásokat tart szerte a világon jó harminc évvel az első jet-setter sztárépítész megjelenése előtt; az esszenciális gesztus talán az a távirat, amelyben szobrász barátjának összefoglaló magyarázatot küld a relativitás-elméletről.
A sztárként ünnepelt, közkedvelt sokszoros egyetemi tanár és alkotó munkái számtalan mai, általános használatban levő elmélet, tárgy, rendszer alapját képezik, ugyanakkor az általa érintett szakmák hivatalos történetírása többnyire fanyalogva kezeli. A legendás ANY folyóirat 17. számát 1997-ben Forget Fuller? címmel az akkor teljesen elmerülőben levő életmű vizsgálatának szentelték, de az életmű kritikai újraértelmezésére, aktualizálására azóta sem történtek jelentős kísérletek.
Egy rövid lista Fuller jelentősebb munkáiról (az életművel kapcsolatban érdemes meglátogatni a Buckminster Fuller Intézetet):
Dymaxion Car – könnyűszerkezetű, aerodinamikus jármű legfeljebb 11 fő részére, ami rendkívül mobilis és kis fogyasztású, miközben 120 mph átlagsebességgel közlekedhet. A három megépült példányból egy maradt meg.
Dymaxion House – a gazdaságos, szállítható, könnyen, szakértelem nélkül is felépíthető, variábilis lakóház terve Fuller egész életén végigvonul. Először háromszögletű modulra épített, függesztett szerkezetként, majd később kifejezetten krízishelyzetben, a háború utáni lakáshiányra nyújtott megoldásként, a repülőipar gyártósorainak felhasználásával tervezte és építette meg az akkor már inkább jurtára hasonlító lakóépületet. Többlakásos verziók is készültek, a legváltozatosabb technológiák és nyersanyagok felhasználásával, amikre azonban mindig jellemző volt a maximális gazdaságosság, a rendelkezésre álló források innovatív felhasználása és a széleskörű alkalmazhatóság.
Dymaxion World Map – a Mercator-vetület torzításait kiküszöbölő, ezért az erőforrások eloszlását jobban bemutató, több verzióban is összeállítható világtérkép, ami egyben mutatja a kontinenseket, ezzel is a Spaceship Earth koncepcióját erősítve. A térképre alapozva Fuller egy társasjátékot is kifejlesztett, amelynek végső célja egy olyan modell megteremtése volt, ahol számítógéppel segített, automatizált döntéshozatallal lehet a játékosoknak a problémás területeket feltárni és a globális folyamatokat irányítani.
A Dómok – a gömb, mint maximális (húzott) felület és a tetraéder, mind minimális (nyomott) felület kombinációjával Fuller számos dóm szerkezetű kupolát épített, többféle méretben. Ezeket a szükségszállás léptékétől a lakáson keresztül a fél Manhattant letakaró üvegház tervéig minden elképzelhető verzióban bemutatta – mind közül a legismertebb az 1967-es Montreal-i expo amerikai pavilonja. Fuller szerkezeti fejlesztései is ehhez az általa ‘tensegrity’-nek (tension + integrity) nevezett gondolathoz kapcsolódtak.
Idén ősszel egyszerre több helyen is lehetett találkozni a saját magát ‘átfogó, jövő-orientált design kutató’-ként (comprehensive anticipatory design scientist) aposztrofáló Fuller életművével. A MoMA Home Delivery kiállítása számos anyagot tartalmazott a lakóházakkal kapcsolatos munkáiból, a Whitneyben viszont Buckminster Fuller: Starting With the Universe címmel átfogó életműkiállítás volt látható, amelyhez többek között egy két napos szimpózium is kapcsolódott, építészek és képzőművészek reflexióiból összeálló visszatekintéssel (liveblog itt).
Fuller életművén, bár besorolhatatlanul szerteágazó, néhány motívum karakteresen végigvonul. A legfeltűnőbb talán a geometria iránti rajongása – a geometria, mint a technológia, a mérnöki tudományok vagy a művészet ‘alapja’ számára egyben közvetlen utat jelentett a megoldásokhoz, legyen szó egy építészeti csomópontról, egy térképészeti vetületről vagy a globális források újraelosztásáról. A szerkezeti, rendszermodellekkel folytatott kísérleteibe folyamatosan igyekezett beépíteni a kortárs tudományos eredményeket – így a korábban már említett relativitás elméletet is.
Egyetemi és üzleti kudarcai után egy kritikus alkalommal hozza meg a döntést, hogy életét a világ problémáinak feltárására és megoldására teszi fel – és ez a szemlélet valóban végigkíséri a munkásságát, nem csupán a saját maga által félelemetes alapossággal vezetett katalógusban, hanem a problémák megközelítésében is. Fuller nem volt hajlandó kis területekre fókuszálni, minden kérdést az univerzum (vagy az általa megalkotott Spaceship Earth koncepció) nézőpontjából vizsgált, majd a szükséges területekre közelítéssel jutott el bármilyen következő lépéshez. Terveiben, munkáiban általános koncepció, hogy a világ problémáira a politika kiiktatása és a rendelkezésre álló erőforrások globálisan egyenletes elosztása a megoldás, amit – a generációjára talán utolsóként jellemző hittel – elérhető célnak ítélt meg.
Sajátos nyelvhasználata az előadásain, számos könyvén túl a tervek elnevezésében is megmutatkozott: a számos projektet aposztrofáló Dymaxion a dynamic, maximum és az ion szavak keverékeként jött létre (bár épp ezt nem ő alkotta, hanem egy üzleti partnere). Az ‘I seem to be a verb.’ önmeghatározás optimizmusát kollaboratív munkamódszereire, tanári tevékenységére is átültette, ami nem kis részben volt általános népszerűségének az oka – bár sokak szerint a háború után fellendülő tömegmédia látta meg benne a lehetőséget, és miután felkapták, évtizedekre bohócot is csináltak belőle.
Egyetemi tevékenységén keresztül kötött életre szóló barátságot olyan művészekkel, mint John Cage, Merce Cunningham, Willem de Kooning, Isamo Noguchi (a távirat címzettje) vagy John McHale. A velük töltött idő hatással volt a munkáira is, ahogy pl. szobrász diákjainak szerkezeti kísérletei is megjelentek későbbi saját szerkezeti koncepcióiban. Nem véletlen, hogy a művészekre is a változás, az innováció képviselőiként gondolt.
Az amerikai Szenátus előtt bemutatott tervek, globális megoldásokat felvázoló koncepciók – félelmetes naivitás volt pusztán, vagy egy radikálisan szabad gondolkodó határozott lépései? Sajátos ellentmondása az életműnek, hogy bár a politika és a háború teljes megszüntetését célozta meg, Fuller találmányait legjobban és legszéleskörűbben a hadsereg tudta felhasználni, és másik fő megrendelője az állam volt. A munkásság és a politika kapcsolatát elemző Felicity Scott szerint éppenséggel előmozdította a globális hatalmi koncentráció koncepcióját, bár céljai ellentétesek voltak.
Anthony Vidler Le Corbusier Villa Poissy épületét és a Dymaxion modellt egymás mellé állítva azt a következtetést vonta le, hogy Fuller tulajdonképpen elvette a modernizmus kenyerét, mert ő volt az, aki a társadalmi igazságosság és a felvilágosult, technicizált, gazdaságos és előremutató építészet kérdését komolyan vette – és ilyen értelemben Corbusier háza ugyanolyan elavult, mint az az építészet, amit diszkreditálni szándékozott. Sanford Kwinter pedig azzal magyarázta az építészek ma is erőteljes viszolygását az interdiszciplináris, esztétikai kérdéseket háttérbe szorító tervezői hozzáállástól, hogy az építészet ügye általánosságban ma is európai forrású kérdésként értelmeződik, amire Fuller kvintesszenciálisan amerikai válasza botrányosan hangzik.
A képzőművészet terén Buckminster Fuller jellemzően a rendszerekkel, a kollaborációval, a kutatással foglalkozó alkotók számára jelent inspirációt – Sergio Reyes közösségeket és eszközhasználatot újraértelmező munkái, vagy Olafur Eliasson geometriai kutatásai egyértelműen forrásnak tekintik az életművet, a közvetett hatásokat pedig hosszan lehetne sorolni.
Fuller sokak szerint szerencsétlenségére egy krízismentes korban nőtt fel, pedig szinte minden munkája egy-egy krízisre kínált megoldást; inspiratív hatását viszont még számos látványosan használhatatlan vagy egyenesen rémisztő elképzelése ellenére sem vitatta senki. A repülőgépekről ledobott bombákkal alapozott toronyházak vagy a Manhattan köré telepített úszó szigetekre épített kollektív házakba telepített szegénynegyedek naivitása mára egész mást jelent, a lenyűgöző nyitottság és komplex gondolkodás viszont minden időben nélkülözhetetlen tulajdonság.
Szia Samu,
de jó végre Fullerről egy alaposabb összefoglalót olvasni! Nem tudod, van ma neki Magyarországon komolyabb irodalma/ismerője/követője/lefordított munkája? A Critical Path számomra meghatározó élmény volt.
b.-
Szia,
én nem ismerek magyar anyagot róla, de lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet. A legtöbb referenciát a geometriával és tudománnyal foglalkozó művészeknél (Erdély Dániel), néhány mérnöknél meg öko-freaknél találtam, de ezek szinte mind csak félmondatos utalások voltak. Annyiban hasonlít ez amúgy az általános, nemzetközi megítélésre, hogy ott is jelen van az ezoterikusba hajló tudomány- és környezetszemlélet a “követők” között, bár persze abszolút kisebbségben.
Érdekes kérdés, hogy hogyan lehetne egy Fuller-féle gondolkodásmódot, mint aktuális lehetőséget megismertetni a hazai kultúrával, szerintem egy fordítás nem lenne elegendő – bár nem is ártana. Mindenesetre az itteni publikációkban inkább az újrapozicionálás szándékai érezhetők – kiemelni a naiv és látnoki kontextusból és használhatóvá tenni a felvetéseit.
.s
A Fuller dómok törénetéről és utóéletéről van egy pár érdekes adalék Felicity Scott könyvében:
Scott, Felicity D. 2007. Architecture or techno-utopia: politics after modernism. Cambridge, Mass.: MIT Press.
Valamint Stewart Brand filmjének elején (a video.google.com-on). Cím:
3. How Buildings Learn – Stewart Brand – 3 of 6 – “Built for Change”
PS: A könyv sz.tem nagyon jó, sajnos Mo.-n azonban még nem elérhető.