Az aktivizmus közösség

osszefogas - borcsok zsofia
Fotó: Börcsök Zsófia

A hatalom társadalma vagy a társadalom hatalma. Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás. Testvérkötetek. Három fiatal aktivista válogatta a bennük lévő tanulmányokat. Céljuk a demokratikus közösségszervezéshez, valamint a polgári engedetlenség és az erőszakmentesség alkalmazásához szükséges eszmék és ismeretek átadása. A szerkesztők közül Vojtonovszki Bálint jelenleg Berlinben él, a többiek Magyarországon. Sebály Bernadett a Civil Kollégium Alapítvány munkatársa, Misetics Bálint a doktori tanulmányai mellett szociálpolitikusként dolgozik. Az alábbi interjúban a nemrégiben megjelent kötetekről beszélgettem velük.

Bana Kati: Hogyan jutottatok el ezekhez a témákhoz?

Sebály Bernadett: Korábban az Amnesty International kampánykoordinátora voltam. A nők elleni erőszak vagy épp a kínai emberi jogi aktivisták ügyében kampányoltunk. Izgalmas munka volt, egy idő után azonban észrevettem, hogy ezekben a kampányokban éppen azok nem vesznek részt, akikről szólnak. Úgy éreztem, hogy az a kulturális és anyagi tőke, ami a szervezetben épül, nem azoknál az embereknél halmozódik fel, akikért dolgozunk. Elkezdtem keresni egy másképp működő szervezetet. Így lettem közösségszervező és A Város Mindenkié csoport aktivistája.

BK: Ti is ott ismerkedtetek meg. Miben más A Város Mindenkié (AVM), mint egy tipikus civil szervezet?

Misetics Bálint: A témáink szempontjából szerintem a két legfontosabb dolog az, hogy egyrészt a csoportban hajléktalan, lakásszegénységben élő emberek és a szövetségeseik dolgoznak együtt. A legszegényebb állampolgárok itt tehát aktivisták, nem pedig rászoruló elesettek, akiken mások akarnak segíteni. A másik az, hogy az AVM tudatosan és rendszeresen alkalmazza a polgári engedetlenség eszközét.

SB: Én jórészt az AVM-mel közös munkásságom alatt értettem meg a saját életem rendszerszintű okait és összefüggéseit is. Az édesanyámmal családon belüli erőszak áldozatai voltunk. Csak úgy tudtunk elköltözni az édesapámtól, hogy szociális bérlakásra pályáztunk. Ez a lehetőség felbecsülhetetlen segítség volt számunkra, és ennek a megértésében is sokat segített az AVM.

014. szeptember 4-ére tűzte ki a végrehajtó egy hétgyermekes család kilakoltatását a kőbányai Noszlopy utcában anélkül, hogy elhelyezést biztosított volna számukra. A Város Mindenkié aktivistái és szimpatizánsai, összesen 25 fő, élőlánccal vette körül a lakást, hogy megakadályozza a kilakoltatást.
2014. szeptember 4-ére tűzte ki a végrehajtó egy hétgyermekes család kilakoltatását a kőbányai Noszlopy utcában anélkül, hogy elhelyezést biztosított volna számukra. A Város Mindenkié aktivistái és szimpatizánsai, összesen 25 fő, élőlánccal vette körül a lakást, hogy megakadályozza a kilakoltatást. Fotó: Vörös Anna

BK: Mit tapasztaltok, mennyire érdeklődnek Magyarországon az emberek a közösségi érdekérvényesítés iránt? 

SB: Súlyos probléma, hogy korábban sem volt, és még most sincs megfelelő állampolgári oktatás az iskolákban, és nem segített a több évtizedes diktatúra sem. A civil társadalomnak egyrészt az informális csoportok, másrészt a civil szervezetek adják az alapját. Magyarországon 64.000 civil szervezet van, de kevesebb mint 6 százalékuk foglalkozik érdekérvényesítéssel, ráadásul ebben benne vannak a szakszervezetek és az érdekérvényesítő kamarák is. A pályázatok is egy olyan szerepre szocializálják a civil szervezeteket, amiben alapvetően szolgáltató szerepet látnak el, nem pedig a demokrácia védőbástyájaként, nem egy helyi érdekérvényesítő szervezetként lépnek fel, nem arra kapják a pénzt.

BK: Hogyan lehet elérni, hogy az emberek elhiggyék, érdemes kiállni a saját sorsukért, a jogaikért, a változásért? 

SB: Tanítani kell az állampolgári aktivizmust, de nem csak képzéseken. A tanulás önmagában nem elég. Csinálni kell, és közben formálni a tudást. A közösségszervezés azt jelenti, hogy emberek egy közös problémában érintett csoportja összefog, és elkezd harcolni a közös céljaikért, számon kéri a döntéshozót, helyi szinten kényszeríti ki a változást. Számomra ez egy fontos reménye és egyben kulcsa az állampolgári aktivizmus katalizálásának, hogy van egy helyi ügy, amiben sokan érintettek, és ezért várhatóan érdekükben áll cselekedni. Persze, ez nem megy magától. Az a szereplő, aki ezt a folyamatot előremozdítja, a közösségszervező. De a kulcs az ügy, amiben az emberek érintettek. Visszatérve a civil szervezetek helyzetére, van egy 2012-es kelet-európai kutatás, amelyben Magyarország is szerepelt. Ebből kiderült, hogy a civil szervezeteknek mennyire nincs társadalmi beágyazottságuk. Nagyon kevés emberrel tartanak kapcsolatot a helyi közösségekből is. Általában egy kisszámú vezetőből álló csoport talál ki egy pályázatot vagy valósít meg egy projektet. Tesztelniük kellene az elképzeléseiket, hogy az ötlet széles alapokon nyugodjon, ez az egyik kiindulópontja a közösségszervezésnek.

BK: Hány aktív közösségszervező lehet ma Magyarországon?

SB: A Civil Kollégium Alapítvánnyal 27 közösségszervezőt foglalkoztatunk, akik kifejezetten helyi ügyekben, a saját közösségüket érintő kérdésekben aktívak. De sok olyan embert sorolhatnék fel, akik nem feltétlenül definiálják magukat közösségszervezőként, mégis szervezetépítő, az állampolgári aktivizmust katalizáló szerepet töltenek be. Sokan közülük vidéken dolgoznak.

Tiltakozás a közgyűlésben Fotó: Csoszó Gabriella
Tiltakozás a közgyűlésben Fotó: Csoszó Gabriella / FreeDoc

BK: Milyen célokat tűztetek ki maguk elé, és milyen ügyekben tudtak eddig eredményesek lenni?

SB: Az egyik tavalyi sikerünk egy mátészalkai csoport eredménye. A településük és Nyíregyháza között nem volt szombat este közvetlen buszjárat és ez eléggé megnehezítette, nemcsak a fiatalok, hanem a kórházban fekvő rokonaikat hétvégén látogató emberek életét is. Összefogtak, és nem várt nyilvánosságot teremtettek az ügyüknek. Tömegesen küldtek leveleket az illetékeseknek, elmentek a közmeghallgatásra. Közérdekű adatigénylést adtak be, használták a médianyilvánosság erejét. Meggyőzték a helyi országgyűlési képviselőjüket, aki sikeresen járt el, és azóta biztosított a buszjárat. A Város Mindenkié új pécsi csoportja pedig egy kilakoltatást akadályozott meg épp a múlt héten. A sikerüket részben annak köszönhették, hogy vidéki környezetben nagyon szokatlan volt az a határozottság és szervezettség, amivel A Város Mindenkié Pécs fellépett.

BK: Tehát a saját érdekünkben próbáljunk meg „kellemetlenkedni”, ha arra szükség van. Ezt tette Susan B. Anthony is 1872-ben, amikor még a nők választójoggal való felruházását megelőzően részt vett a választásokon. Ezért választási csalás vádjával előállították, az ezt követő per pedig hatalmas nyilvánosságot adott a nők választójogtól való megfosztásának. A Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás című kötetben Susan B. Anthony történetén kívül több történelmi példát találunk. Szövegeket M. K. Gandhitól vagy Martin Luther Kingtől. Mi lehet érvényes ezekből ma? A petíciót például sokan haszontalannak gondolják, pedig bizonyos helyzetekben, jól célozva nagyon hatásos. Milyen más formák, eszközök léteznek?

MB: A kötetben van egy ide kapcsolódó idézet Gandhitól. „Kétségtelen, hogy egy petíció, ha nincsen mögötte erő, hasztalan. Egy petíció, ha egy egyenrangú féltől érkezik, az udvariasság jele. Egy szolga petíciója viszont szolgaságát jelképezi.” Szerintem az volna a lényeg, hogy ne csupán egymással szembeállítva tudjuk elképzelni az érdekérvényesítés inkább együttműködő formáit (például az egyeztetéseket) és az erőszakmentes ellenállás konfrontatívabb eszközeit.  Az erőszakmentes ellenállásnak épp az a célja, hogy létrehozzon egy olyan helyzetet, vagy – Martin Luther King kifejezésével – olyan teremtő feszültséget, ami tárgyalóasztalhoz kényszeríti a döntéshozókat. Hogy olyan erőt tudjunk felmutatni, ami miatt lehetetlen figyelmen kívül hagyni a tiltakozást. A jelenlegi rezsim keretei között, miután a képviseleti rendszer, a jogállam, a közvetlen demokrácia, a dolgozói érdekérvényesítés intézményes garanciái lépésről-lépésre leépültek, biztosan nem lehet kizárólag az érdekérvényesítés intézményes, tehát jogszerű csatornáira hagyatkozni.

kozgyules - csoszo gabi
Tiltakozás a fővárosi közgyűlésben a hajléktalanság kriminalizálása ellen. Fotó: Csoszó Gabriella / FreeDoc

BK: Mit lehetne elérni polgári engedetlenséggel vagy erőszakmentes ellenállással?

MB: Az attól függ. Azok a polgári engedetlenségek, amelyeket akár az Alaptörvény negyedik módosítása, akár a roma diákok iskolai elkülönítése elleni tiltakozásként szerveztünk, politikai filozófiai értelemben a polgári engedetlenség liberális hagyományába tartoznak. A polgári engedetlenségnek ez a formája alapvetően a közvélemény, a nyilvánosság, a lelkiismereti kiállás erejére hagyatkozik, ami gyakran kevés – különösen ebben a rendszerben. Kilakoltatásokat sikerült már így is megakadályozni, de a polgári engedetlenségnek ez a fajtája gyakran mégis csak arra alkalmas, hogy felhívja a szélesebb közvélemény figyelmét az igazságtalanságra. Persze ez is fontos. Az elhelyezés nélküli kilakoltatások gyakorlata Magyarországon mindennapos, a legtöbbről nem is hallunk. Ha azonban van egy polgári engedetlenségi akció, az legalább azt biztosan eléri, hogy botrány legyen az ügyből, felszínre hozza és láthatóvá tegye azt a rendszerszerű erőszakot, amit ezek a kilakoltatások jelentenek.

Az erőszakmentes ellenállás azonban nem csupán a közvélemény, hanem az együtt-nem- működés erejére is támaszkodhatna. Ebben az esetben már nem csupán egy utolsó nyomatékosított kérésről vagy lelkiismereti kiállásról volna szó. Ha ez együtt járna módszeres kampányszervezéssel és bázisépítéssel, akkor be tudna vonni annyi embert, hogy azt a politikai és gazdasági kalkulust, ami egy igazságtalan intézkedés végrehajtása mögött áll, átbillenthetné a másik oldalra. Ilyen értelemben a Tanítanék Mozgalom tavaszi polgári engedetlensége is csupán jelképes volt – szemben egy valódi (tehát nem csak figyelmeztető) sztrájkkal. Utópisztikusan hangzik, de ha sikerülne ráébrednünk arra, hogy noha szinte minden fontos politikai pozíciót ők bitorolnak (a parlamenti többségtől az Alkotmánybíróságig), nem ők tanítanak az iskolákban, nem ők vezetik a mozdonyokat és a buszokat, és nem ők ápolják a betegeket, akkor kiderülne, hogy a társadalom együttműködése nélkül semmit nem tehetnének meg az országgal.

Tiltakozás az erőszak ellen. Fotó: Mászáros Márta
Tiltakozás a jóléti megszorítások és az iskolai szegregáció ellen, 2014. december 15. Fotó: Mászáros Márta

BK: Nemcsak közösségszervezőknek vagy aktivistáknak ajánljátok a kötetek szövegeit, hanem egyetemi tanároknak és tanítványaiknak, a humán szakmákban vagy a szociális területen dolgozóknak is. A történelmi távlatok, példák információt szolgáltatnak és megerősíthetik az olvasókat abban, hogy érdemes számolni ezekkel a lehetőségekkel ma is. Ti azonban a tanulmányok ismerete előtt is gyakoroltátok már az erőszakmentes ellenállást, a polgári engedetlenséget. Magyarországon volt ennek hagyománya korábban?

MB: A sárospataki könyvbemutató beszélgetés legszebb pillanata az volt, amikor egy nagyon idős bácsi felállt, és elmesélte, hogy a diákok hogyan álltak ellen az 1950-es években a pataki teológiai képzés állami ellehetetlenítése ellen. Az 1956-os forradalom egyik legfontosabb része az általános sztrájk volt, ami tulajdonképpen erőszakmentes ellenállás. A demokratikus ellenzék öröksége is részben idetartozik, a deáki passzív ellenállásról (vagy a taxisblokádról) pedig szinte mindannyian hallottunk már. Ezek tehát egyáltalán nem annyira új eszközök, csak esetleg a kanonikus történetírásban nem szerepelnek hangsúlyosan. Ráadásul a kortárs példák sem mindig kapnak kellő figyelmet: hányan hallottak róla, amikor Tarnaleleszen sztrájkoltak a közmunkások?

BK: Bátorság polgári engedetlenséget vagy erőszakmentes ellenállást gyakorolni? Mégiscsak arról van szó, hogy többszörös rendőri felszólítás ellenére is a helyszínen maradva kell kitartani az adott ügy mellett.

SB: Az elköteleződés egy magas fokát jelenti. Megszegni egy jogszabályt, nem teljesíteni azt, amire egy rendőr felszólít — ezek mind idegen helyzetek. Ugyanakkor jelentős fordulópontként tartom számon ezeket a pillanatokat. Ilyen helyzetben alaposan átgondoljuk, mit miért csinálunk. Ez pedig sokat segít abban, hogy kialakíthassuk a saját autonómiánkat. Komoly határokat kell magunkban átlépni, ugyanakkor nem feltétlenül jár vállalhatatlan kockázatokkal. Hatósági erőszaknak Magyarországon — egyelőre — például szinte biztos nem leszünk kitéve. Gandhi vagy épp Martin Luther King munkássága arról is szól, hogy akár ezt a kockázatot, a fizikai bántalmazást is el kell tudni viselni erőszakmentesen, de erre itthon még alig volt példa.

MB: Sokkal inkább fogunk tönkremenni abban, hogy tehetetlenek vagyunk, mint a „jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség” miatt kapott szabálysértési bírságokban. Egyébként ahhoz képest, hogy a magyar állam majdnem minden része egyre diktatórikusabban működik, a rendőri jogalkalmazás egy nagyon fontos kivétel, és ez nem véletlen. A politikai uralkodó osztály pontosan tudja, hogy maguknak ártanának, hogyha rendőri erőszakot alkalmaznának a tiltakozókkal szemben vagy bebörtönöznék az ellenzéki újságírókat. Kifinomultabb eszközöket használnak a megfélemlítésre: a gazdasági ellehetetlenítést, a lejáratást. Sokan tartanak ettől, jó okkal.

Ülősztrájk egy budapesti család kilakoltatásán. Fotó: Börcsök Zsófia
Ülősztrájk egy budapesti család kilakoltatásán. Fotó: Börcsök Zsófia

BK: A két könyv egyszerre jelent meg. Testvérkötetek. 

SB: Fontos a polgári engedetlenség, de ahhoz, hogy szervezett akciók történjenek — tehát nem egyszeriek, nem csak médiahackek —, ahhoz az kell, hogy nagyon tudatos szervezetépítés legyen mögöttük. Ami sokszor sziszifuszi munka.

MB: Alternatív normarendszert alapvetően közösségekben lehet kialakítani és megélni. Ahol fontosabb igazság például az, hogy nem rakunk családokat az utcára, annál hogy betartsuk a szabálysértési törvény 216. §-át.

BK: A kötet tájékoztat, tanít, nevel, de vajon elég hatékonyan teszi mindezt? Utat tud mutatni azoknak, akik az utóbbi években rendszeresen tüntettek, akár az internetadó ellen, akár a Népszabadság mellett, mégis eredménytelennek érzik a tevékenységüket, elégedetlene? 

SB: Mindenkiben máskor kondul meg a vészharang. Van, akinél már régen hangos, van, akinél most szólal meg, van, akinél még hallgat. Azon gondolkozunk, mi kell ahhoz, hogy valaki kilépjen a komfortzónájából. A politikai részvétel lehetőségeinek a széles spektrumára volna szükség, a helyi ügyektől az országos ügyekig, és fontos, hogy ezek közelítsenek egymáshoz. Akiket helyi ügyek már megmozgatnak, azoknak lehetőséget kell biztosítanunk a nagyobb munkára.

BK: Mindketten tanultatok és éltetek már külföldön, mégis hazajöttetek. Ez minden pillanatban jó döntésnek bizonyul?

MB: Az aktivizmus nem önfeláldozás. Kihívás ép ésszel kibírni a jelenlegi magyarországi állapotokat, az ellenálló politikai közösségeknek azonban hatalmas terápiás ereje lehet. Tanulunk, barátokat és társakat találunk.

SB: Közösségben működünk. Mások fociznak vagy romkocsmába járnak. Az aktivizmus is egyfajta közösség. Megnyugtató és felemelő. Nem egyedül vagyunk dühösek, és nem egymagunk küzdünk a tehetetlenség érzése ellen. Ez felszabadító.

 

Olvass bele! Részletek a kötetekből:

 

Engedetlenségtől ellenállásig: 1. részEngedetlenségtől ellenállásig: 2. rész

eng

 

A közösségszervező hatalma I.A közösségszervező hatalma II.

hat

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány