Meg nem valósult művek 3.0
A munkám arra a gondolatra épül, ahogy az inverz geometria fogalmát a kortárs katonai gondolkodás értelmezi. A katonai stratégiában a váratlanság fontos elem, amikor nem ott és úgy jelenik meg az akció, ahol elvárják, és ez némiképp a művészethez teszi hasonlóvá. Eyal Weizman, (a londoni Goldsmith’s College Építészeti Kutatóintézetének az igazgatója) írja le ezt a technikát az „Átsétálni a falakon“ (Walking Through Walls: Soldiers as Architects in the Israeli-Palestinian Conflict, 2006) c. munkájában. Ez a gondolat a katonai interpretációban brutális gyakorlattá válik, és pontosan megjeleníti azt, ahogy a köztér és magántér viszonya drámaian átalakult. Rengeteg oldalról, folyamatosan ránk törhetnek: meglephetőek és ellenőrizhetőek vagyunk. A pop-kommersz is nagyjából ugyanezt teszi, de amíg a kommersz messzemenően cinikus, addig a katonai gondolkodás nem az (a tűzparancsot mindig politikus adják ki). A katonai gondolkodás csupán igyekszik az elvárt hatékonyság érdekében maximálisan elfogulatlanul gondolkodni, nem hagyja befolyásolni magát előítéletektől, megszokásoktól, hisz a tét nagy, és a céljainak elérésének érdekében igyekszik minden lehetőséget tárgyilagosan végiggondolni.
Tervezett munkám egy kétcsatornás videóvetítés, egyetlen tér két szemben álló falára. Mindkét falon ugyanaz a faláttörési akció látható, egyik a fal egyik oldaláról, a másik pedig a fal másik oldalról mutatja ugyanazt a jelenetet. A vetített kép életnagyságú, és a padló vonalától indul, egyetlen beállítás, nincs kameramozgás, és csak az eredeti zajok hallhatóak.
Az egyik képen a sötétben katonák, zseblámpák és fejlámpák fényében, begyakorolt rendben, először lyukakat fúrnak egy vakolt, beltéri téglafalba, majd kalapáccsal áttörik a falat, és az így keletkezett nyíláson nagy számban, átugrálnak a másik helyiségbe, és mennek tovább.
A másik oldalon pedig azt látjuk, hogy egy hétköznapi belső térben váratlanul áttörik a falat, majd katonák nagy számban átugrálnak az így keletkezett lyukon. Itt eredetileg egy családi vacsorára gondoltam, aztán úgy döntöttem, hogy inkább egy galéria/kisintézmény terében zajló beszélgetés legyen, melynek témája „a művészet a nemnövekedés korában”.