A mellettünk elsurranó nyulak furcsa események hírhozói, katalizátorai. A nyomokat követve egyesek (Alice) mély kútba esnek, és így találnak rá egy csodaországra, mások (mi) teherliftbe kényszerülnek, hogy eljussanak egy alternatív valóságba, – jelen esetben a léggyárba, mely a Pneuma Szöv. legújabb, Lufthase nevű (című) támaszpontja a Corvintetőn
A Pneuma Szöv. (szövetség, szövetkezet, szöveg, szövőszék stb.) egy 2008-ban létrejött csoport (színházasokkal, az underground és a vizuális művészeten tevékenykedőkkel, önkéntesekkel, stb.), melynek neve és működési formája eleve feltételez egy bizonyos gondolkodásmódot. Nyitott, bővíthető struktúrában dolgoznak, bárki csatlakozhat hozzájuk, céljuk egyfajta valós tér létrehozása, és ugyan a Lufthase művészeti vezetője, Sarah Günter, illetve produkciós vezetője, Berecz Zsuzsa az alkalmazott színháztudomány, dramaturgia területéről érkezett, a Szöv. tevékenysége korántsem kizárólag a színház keretei között válik értelmezhetővé. Sokkal inkább egy összművészeti alkotásról van, lesz szó, mely a színház mint szemléltető kép módszerével valósul meg.
Mint minden műveletnek, ennek is kiindulópontja, előzménye és háttere van. A helyszín a valamikori klasszicizáló stílusú, díszes palotahomlokzatú Corvin Áruház, melyet 1926-ban adtak át a vásárlóknak. Az épület a második világháború során súlyos sérüléseket szenvedett, ám 1948-ban államosították; ekkor kapta mai szocreál betonköntösét is. Az alapanyag tehát egy jelentésekkel telített, urbanisztikailag szignifikáns hely, mely rögvest felveti valóság (eredeti homlokzat) és meta-valóság (átépített homlokzat) kérdését. Ennek a komplex „szöv.”edéknek a része a Corvintető nyújtotta kilátás is, mely szintén egyfajta kettősség mentén ragadható meg: az egyik irányt a budai hegyek és a Szabadság-szobor (természetes), a túlsó oldali panorámát a kémények, bérháztetők és mindenféle téglaépítmény (mesterséges, indusztriális) határozzák meg. Mindez nyilván nem hagyja, hagyhatja érintetlenül a tér-alkotás lehetőségeit sem; a Corvintető vizualitása a művészi jelhasználat részévé, megmunkálandó összetevőjévé válik.
A muzeális, ám cseppet sem múzeumi kulissza mellé rendelődik a Pneuma Szöv. által kisajátított és berendezett – a közönség számára egyébként nem hozzáférhető – teremrendszer. Ez az egykori irodákból álló labirintus képezi az előadás (?) tulajdonképpeni (lég)terét, azaz egy városi legenda feltárulásának, leleplezésének vagy épp továbbszövésének a helyszínét. A budapesti szennyezett levegőt, illetve az emögött felsejlő összeesküvés körülményeit feltérképező „történet” egyszerre tényfeltáró és illuzórikus, valós és fiktív: az egymással összefüggő, ám külön-külön is funkcionáló installációs termekben, folyosókon elhelyezett, a levegővel kapcsolatos reáliák a science fiction elemeivel keverednek. Gyárban vagyunk és színházban, csodák palotájában és képzőművészeti kiállításon, ismeretterjesztő műsoron és performanszon, de mindenek előtt egy közös térben. A Pneuma Szöv. ugyanis egy szituációt teremt, egy lehetőséget, melynek keretében találkozhatunk, kommunikálhatunk, kapcsolatot építhetünk, kapcsolódhatunk. Az eseményekben való közreműködésunk pedig elengedhetetlen és elkerülhetetlen: a belépéskor mindenkinek kiosztott maszk segítségével eggyé válhatunk, sőt eggyé is válunk a gyárban dolgozók tömegével (néző és színész közötti határvonal fel sem merül). Kijelölt útvonal nincs; szabad kezet kapunk a léggyár alaposan kidolgozott assemblage-szerkezetének feltérképezésében, működésbe hozásában, olvasásában és átírásában: méréseket végzünk a város szennyezettségi szintjének, később az ökológiai lábnyomunk kiderítése érdekében, biológiai és pszichológiai kísérleteket követünk nyomon a gyár szennyezett levegőjének emberekre tett hatásáról, megemlékezünk a gyár áldozatairól, analizáljuk a várost egyre nagyobb mértékben elárasztó nyúlszart, ugyanakkor kutatjuk az ellenszérumot, légtisztító-berendezést tervezünk vagy épp belépünk valamely zöld aktivistacsoport tagjai közé; a léggyár a közösen átélt energiák dinamikus terévé válik.
A Lufthase működési modellje, elméleti kiindulópontja nem csak a nyulak iránti elkötelezettségében (lepus falsus aerodynamicus) áll közel Joseph Beuyshoz (ld. Hogyan magyarázzuk meg a képeket egy döglött nyúlnak, 1965). Beuys hevesen követelte a művészet ügyének intenzív újragondolását és a művész társadalmi felelősségtudatát. Szociális plasztikáról beszél, ám a fogalom nyugodtan átültethető a Pneuma Szöv. léggyárára is, mely szintén egy olyan rituális esemény létrehozásában gondolkozik, amibe szinte minden belefér a tárgyak szimbolikus használatától kezdve egészen az emberi cselekvésig. A Lufthase akcióvá válik, mely részben mitikus alapkérdéseket, részben pedig aktuális politikai problémákat feszeget, miközben döntően befolyásolja és megújítja az emberek szociális és ökológiai gondolkodásmódját.
Pneuma Szöv.: Lufthase
Helyszín: Corvintető (Blaha Lujza tér 1-2.)
További előadások: október 2., 3.
ELMENY VOLT!!!!!