A 2000 óta eltelt években a magyarországi társadalmi mozgalmak megtanultak látványban gondolkodni azért, hogy hatékonyan eljuttassák üzenetüket az emberekhez – a médián keresztül. Természetesen védhető álláspont, ha egy mozgalom elutasítja a spektákulum társadalmát, ha nem akar „kis színessé” válni a hírműsorokban, ha úgy érzi, hogy a kereskedelmi média körítése megszelidíti, eltorzítja radikális üzenetét. A mozgalmak nálunk azonban szinte kivétel nélkül reformisták, azaz változtatni akarják a rendszert, nem pedig megdönteni.
Lehetséges a célokat elérni anélkül is, hogy együttműködnének a médiával, ehhez azonban ha radikális, ha reformista mozgalomról van szó olyan mobilizációs képesség kell, ami tömegeket mozgósít, egy párhuzamos kultúrára épül, egy futótűzként terjedő ideológiát használ, vagy életmód-forradalom áll a hátterében – de minimum legalább egyre szükség van ezek közül. A mai mozgalmak nem rendelkeznek ezen képességekkel, függetlenül attól, hogy annak van igaza, aki azt mondja, hogy pontosan azért nem, mert „eladták magukat” a médiának, vagy annak, aki szerint ezekhez nélkülözhetetlen ma már a média használata, de ez is csupán szükséges és nem elégséges feltétel. Ebben az esetben pedig egy olyan mediatizált társadalomban, ahol azt hirdetik, hogy lenni annyi, mint közvetítve lenni, egy lehetőség marad, bekerülni a médiába, függetlenül attól, hogy közpénzekre pályázó, bejegyzett szervezetről van szó, mint a Tudatos Vásárlók Egyesülete, vagy informális csoportról, mint amilyen a műemlékeket védő Óvás! volt mostanáig.
„Tessék tanulni a Greenpeace-től!” – tanácsolták 2002-ben egy újságíróknak és zöld szervezeteknek rendezett konferencián a médiaszakemberek. A világ legismertebb civil szervezetének bécsi központja akkor nyitott irodát Budapesten, és úgy tűnik, hogy a tanácsot a civil szervezetek megfogadták. Megtanultak a média fejével gondolkodni, jó kapcsolatokat építettek ki és mindennapossá váltak az olyan sajtótájékoztatók, demonstrációk, fesztiválok, ahol elsődleges szempont, hogy mi lesz este belőle a tv-ben. Sőt, azóta már a Népszabadság egy újságírójától hallottam olyan tanácsot is zöldek számára, egy Levegő Munkacsoport által szervezett beszélgetésen, hogy „nem kell olyannak lenni mint a Greenpeace!” A Greenpeace ugyanis az előre megtervezett látványt kalkulált erőszakkal kombinálja, ami annyit jelent, hogy a média számára kívánatos konfliktushoz vezető helyzetbe hozzák a rendőröket, portásokat, kommandósokat és örző-védőket – anélkül, hogy ők maguk fizikai erőszakot használnának. Ami a Csendes-óceánon a bálnavadász hajó akadályozása, az nálunk a bemászás a paksi atomerőműbe, a Parlament bejárata elé láncolás, vagy több zsák kukorica kiszórása a Miniszterelnöki Hivatal elé. Tanulságos, hogy a diktatúra által depolitizált közvélemény Magyarországon sokkal kevesebb konfliktust fogad el egy társadalmi mozgalomtól, mint a régóta demokráciában élő nyugati országokban.
Az igazság az, hogy a magyar aktivisták egy része már a Greenpeace 2002-es hazai megjelenése előtt is tisztában volt azzal, hogy mi kell a médiának, sőt, volt olyan ötletük, amit a Greenpeace budapesti irodája vett kölcsön tőlük. Amikor 2001-ben George W. Bush elnök kiléptette az Egyesül Államokat az 1997-ben megkötött, klímavédő Kiotói Szerződésből, akkor a budapesti amerikai nagykövetség előtt a zöld szervezetek látványos performanszt adtak elő, amely során az oktondi Bush elnököt a New Yorki Szabadság-szobor püfölte el a fáklyájával és a könyvével.
A vicces fotók másnap ott voltak a mérvadó napilapokban. 2002-ben, a Világbank Budapesten tartott konferenciát a bányászati ipar támogatásáról, így a a Duna-korzón munkavédelmi sisakos bányászok kezdték „felbontani” a díszburkolatot és egy kitelepítési végzést adtak át a Duna Intercontinental-ban tanácskozó világbanki tisztviselőknek, mert a szálló helyén – úgymond – aranybányát kívántak létesíteni. Dolguk végeztével kerékpáros felvonulással vitték a több méter magas „Világbanya” -bábujukat a Kultiplexbe szervezett bulira. A kampányt két nappal korábban indították, amikor egy hatalmas „VilágbanKÁR” transzparenst feszítettek ki a Lánchídnál, az alagút bejárata fölé. Egy évvel később a Greenpeace helyezett el "NO WAR" feliratot ugyanide, tiltakozásul az ellen, hogy Magyarországon keresztül szállítsanak hadifelszerelést az iraki háború megindításához.
Ezek a helyszínek persze adják magukat, így hasonló ismétlése volt a Greenpeacenek tavaly, amikor „Klímariadó!” feliratot lógattak le ipari alpinistáikkal a Lánchídról, hat évvel azután, hogy a budapesti NATO-csúcs idején „HALÁLCSILLAG” (utalás a NATO logójára) felirat lengedezett a Lánchídon a víz fölött (hivatalosan az Alba Kör vállalta magára).
A feltámadó aktivitás jó részét a magyar zöldek számlájára írhatjuk, akiket a globalizációkritikus mozgalom inspirált, amely 1999-ben tört be a médiába a seattle-i WTO-csúcs képében. A magyarok 2000-ben ott voltak már a prágai tüntetéseken, ahol erőszakmentes eszközökkel blokkolták a többi demonstrálóval a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap tanácskozásának résztvevőit, akik így a lakosság elől lezárt metróval távoztak a föld alatt. Az ellencsúcsok után következtek az Európai Társadalmi Fórumok éves találkozói, ahol a magyar civilek számtalan akciófajtát ismerhettek meg, és szembesülhettek az interneten szerveződő globális civil társadalom professzionális vizuális kultúrájával (az első fórum Firenzében volt, 2002-ben, idén Malmö lesz a helyszín). Az elmúlt években így Magyarországon szép lassan megjelentek, vagy legalább ismertté váltak a nemzetközi színtér bevett akcióformái és legfrissebb újításai. Ilyen a marketing elemeket kreatívan átalakító cultural jamming (a piaci marketing is átvette márka-eltérítés néven), a gerilla propaganda (köztéri üzenetek, vagy aktivista street art), a gerilla kertészet (illegális virágültetés közterületen) és a Ne Vásárolj Semmit Napon, vagy Karácsony előtt tartott ingyen ölelés (free hug) akció. Nem a látvánnyal dolgozik, de ide sorolható a jomango (a bolti áruk felszabadítása), a shopdropping (meghackelt áruk becsempészése a bolti választékba). De ilyen a közterületet rövid ideig újra élettel megtöltő flashmob, amelynek során egy megbeszélt időben és helyen a köztéren jelen lévő tömeg, vagy egy beavatott része láthatatlan jelre, hirtelen, közös cselekvésbe kezd. Ez utóbbi annyira élvezetes, hogy léteznek politikai aktivizmustól független formái is, mint a tömeges párnacsata (ha lehet politikamentesnek tekinteni az élhető köztér létrehozásását egy olyan városban, mint Budapest).
Az elmúlt évek fontos tanulsága az, hogy a táblákat lóbáló dühös tömeg csak akkor kell a médiának, ha tízezrek csinálják, vagy erőszakba torkollik. Ha ezt nem produkáljuk, akkor mással kell előállni, és lehetőleg olyannal, ami interaktív, és maga a részvétel is öröm, nem csak a tudat, hogy jó ügyért tehettünk valamit.
1. Az egyik első, látvánnyal is operáló sajtótájékoztató a WTO (Kereskedelmi Világszervezet) politikája kapcsán. A Világ Nem Eladó! akciónap, 2003. szeptember 13, Lehet Más a Világ! hálózat – Fotó: Vida Viktor, LMV!
2. Az Egyesült Állmokban megszületett Food Not Bombs! (Fegyver Helyett Kenyér!) akciói olyan ételosztások, amit mindenki élvez és amelyeken politikai üzeneteket is megjelenítenek. 2004. február 8., Zöld Fiatalok, Budapest, Nyugati
Aluljáró – Fotó: Vida Viktor, indy.media.hu
3. A Zengő védői. A helyi lakosok és a zöld szervezetek "szakmai tudása, ravaszsága, lelkesedése és összefogása révén egy olyan mozgalom született, amely csak a nyolcvanas évek rendszerváltása idején zajló Duna-mozgalomhoz fogható. Az újságok zöld reneszánszról írtak, és arról, hogy a civilek kimásztak a pártok uralta kilencvenes évek világából." (vedegylet.hu). Nagygyűlés a Zengőn, 2004. február 14. Zengő-hegy. Fotó: Vida Viktor, Védegylet.
4. A Fauna Egyesület bárányoknak öltözött önkéntesei az állatkínzással járó nemzetközi élőállat-szállítás ellen tüntetnek a 2-es metróban. Húsvéti akció Bözsi Bárány vezetésével, 2004. április 6. Budapest – Fotó: Lars-Sipos Erik, Fauna Egyesület
5. "Ki Irakból!" feliratú szórólapokat szórt a Parlementbe bejutott Ahimsa csoport négy aktivistája a képviselőkre, mivel minden párt támogatta az iraki háborút. 2004. április 19., Budapest, Parlament – fotó: Nicole
6. Budapesti szobrok alkalmi újraértelmezése politikai üzenetekkel a Gerilla Propaganda Kollektíva munkája nyomán. 2005. április 12., Budapest, a kép a Kálvin téren készült, Fotó: indy.media.hu, Cikk: www.hungary.indymedia.org/cikk.shtml?x=21513
7. A kaliforniai eredetű Critical Mass (Kritikus Tömeg) budapesti verziója a világ legnagyobb kerékpáros demonstrációja. Fotó: TORÓ, 2005
8. Családon belüli erőszak során meghalt női áldozatokat jelképező bábuk feminista szervezetek demonstrációján. 16 Akciónap, 2005. november 25. Budapest, Erzsébet tér, fotó: NaNE
9. Tiltakozás a gyalogosoknak szóló túl rövid zöld jelzések miatt, különös tekintettel az idősekre, és babakocsikra. A tüntetők mind a négy zebrán folyamatosan haladva lebénították a gépjármıforgalmat. Radikális Gyalogos flashmob, 2006 május 17., Budapest, Bajcsy Zsilinszky út – Andrássy út kereszteződése. Fotó: Radnai Balázs, Zöld Fiatalok
11. Demonstráció a textilkereskedelem, a sportszergyártás és a divatipar visszáságai (gyerekmunka, kizsákmányolás) miatt. Varrógépes Tüntetés, 2007. június 7., Budapest, Vörösmarty tér – Fotó: Globalance Csoport
12. Egy Skoda gépkocsi, mint virágosláda. A Védegylet és a ZöFi Globfeszt 2 rendezvényének beharangozó akciója, 2007. június 13., Budapest, Erzsébet tér – Fotó: Zöld Fiatalok
13. "Úgyis elpatkolsz nyugger!" Limuzinos tüntetés a Tb-mentők csoport befektetőknek öltözött aktivistáival a társadalombiztosítás üzleti alapra helyezése ellen.Tb-irtók performansz, 2007. december 10., Budapest, Kossuth tér – Az AFP fotója a BBC weboldalán
14. A Humanista Mozgalom „Békejel”-e a magyar mozgalmi szféra világszabadalma, amely a 2003-as, iraki háború megindítása elleni globális, civil tiltakozás vezető fotója volt a CNN és a BBC oldalain. Azóta több országban is rendeztek Békejelet. Békejel, 2008. március 30. Budapest, Hősök tere – Fotó: Kiss Bálint, bekejel.net
Tranzit Blog.
Látom, kínosan szorítkoztatok a zöld médiaheckek példáira.
Azért hadd emlékeztesselek, hogy nektek is volt egy sikeres médiahecketek.
Az index vevő volt a cigánykérdésre…
És ott is bevált ez a recept. Tömegeket vonzó kérdés, némi erőszakkal. Verbális erőszakkal – persze. És címlapra kerültetek.
simonmodja, nem értem az utalást.
miről van szó?
Az Omara posztról, márciusban.
Én úgy látom, hogy még ez a feltűnő módszer sem elegendő a médiába kerüléshez. A felsorolt példák nagy részéről ugyanis itt olvasok először. A Greenpace klímariadó feliratára, a TB-mentők parlament előtti performanszára, a tavalyi békejelre emlékszem, de az ideiről már nem láttam tudósítást. A média egyre inkább összezár, és a feltűnősködés önmagában már nem elég. A médiában jelen van egy fajta várakozás, és egy fajta óvatosság is, ami bizonyos események kommunikációját segíti, másokét pedig ellehetetleníti. Ennek kiismerése pedig nem könnyű, de szükséges.
Az, hogy Ferenc, nem emlékszel rájuk, nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem voltak hatékonyak az akciók. Mire emlékszünk 2001-ből a magánéletünk fordulatain, és 9/11-en, plussz a genovai tüntetésen túl? Az idei Békejel benne volt a Népszabadságban, a Magyar Hírlapban, és címlapon volt a Metró újságban. Pár héttel korábban a CNN mutatta egy korábbi Békejel képét az ötven éves a békejel (maga a jel) összeálításában (de a Békejel, könyvekben is szerepelt).
A média összezárna? Természetesen szelektálnak, de inkább a kontextus, és a bemutatás stílusa amivel játszanak. Inkább az a nehézség, hogy szépen mindenről beszámolnak. Nincs hová kimennie legtöbbször tudósítani az indynek, mert minek? A fizetett médiamunkások ott vannak. Néha még radikálisan is teszik meg a beszámolójukat – de nem történik semmi: ez a rendszer logikájához tartozik. Ugyanakkor talán azért sem történik semmi, mert szépen beszámolnak (ha ez paradoxnak is tűnik). De ezekre utaltam a szöveg elején is.
A tömegmédiához alkalmazkodnak ezek az emberek, és egyedüli mentségük, hogy úgymond “jó ügyet” képviselnek. Néhány bürokratával, járókelőkkel, rendőrökkel szórakoznak, néha balhéznak a nácikkal, de a médiát nem támadják, hiszen szimbiózisban élnek vele. Igen, reformizmus, de abból is a kényelmesebbik fajta, amelynek nem közösségre, hanem közönségre van szüksége. Sikerességének mércéje a nézettség, nem az igazság.
Nézd anya, ott vagyok. :+)
Amúgy jó az összeállítás, bár nyilván egyértelműen szubjektív, a saját emlékeidben megmaradt, szimpátiádra igényt tartó cuccok szerepelnek benne. Biztos lenne pár unszimpi csapat által szervezett frappáns dolog is ha belemennénk (pl a tankos zavargáson a “szabadság” szót testükkel védő kurucok szerintem nagyon ütős volt) stb. Illetve nem tudom, mennyire vagy képben a TV-be kerülési aránnyal, deklaráltan jobbos médiával, ezek manapság számomra eléggé vakfoltok, de simán lehet hogy ott még van egy rakat dolog amiről nem tudok…
Na de ez nem kritika, korrekt cikk, korrekt gyűjtemény, grat.
Kedves Pista bácsi! Valóban alkalmazkodnak a médiához (gondolom a közszolgálati és kereskedelmi médiára gondol), de nem látom, hogy hatékonyabbak lennének azok, akik nem teszik ezt, így azt se értem, miért kellene mentséget keresniük. A “szóakozás” és “balhézás” szavak túlságosan az élvezeti elemére koncentrálnak az aktivizmusnak, pedig ennél azért többről van szó. A médiát ugyanúgy támadják, mint bármelyik állami és kereskedelmi szereplőt. Csak pár példa: Havas hímsovén kirohanása a Mokka műsorban, vagy egy évekkel korábban írt Seres-cikk (“és hisznek (értsd: a zöldek – VV) az éghajlatváltozásban”) miatt is tiltakozás volt, vagy Baló György első MTV-kulturális igazgatói döntése ellen, amikor minden zöld műsort megszüntetett (zöld szőnyeget ragasztottak az MTV lépcsőjére). Nem értem miért szétválasztható a közönség és a közösség iránti igény, és miért gondolja, hogy az utóbbira nem tartanak igényt. Ugyanígy nem értem a nézettség és az igazság iránti igény szétválasztását.
Szia Steve! Köszi a hozzászólásod! Ez egy blogbejegyzés volt, és nem tudományos kutatás, így nem volt módom átfogó képet adni (“objektív), példákat hoztam föl csupán (“szubjektív”). A SZABADSÁG szó “kirakása” nem tudatos akció, tervezés eredménye volt, hanem egy spontán húzás (amúgy szerintem is frappáns). Én itt a legkorábbi, és médiára tervezett akicókat tartottam szem előtt.