Akarsz-e bújócskázni egy menedékkérővel?

Idén a “kísérteties testek”-ről (Uncanny Bodies) szólt a bécsi Brutban évente megrendezett imagetanz fesztivál. A március 6-21. között bemutatott performanszok, művészeti intervenciók és táncelőadások küzül Nuria Güell “Szervezett kirekesztés” (Organized Disintegration) című projektjébe volt alkalmam mélyebb betekintést nyerni. A katalán művész 6 résztvevővel dolgozott együtt, akik közül néhányan a Menekült Tiltakozási Mozgalom aktivistái, mások pedig jelenleg is menedékkérői státuszban próbálnak boldogulni Bécsben. “Akarsz-e bújócskázni egy menedékkérővel?” – tették fel a kérdést a Bruttal szemközti Resselpark járókelőinek. A menekültek és a társadalom viszonyáról, a (disz)integráció globális és lokális problémáiról kérdeztem a művészt és a projekt – és egyben a fesztivál – kurátorát, Erdődi Katalint.

catie2fviaa-zfr.jpg

Nuria Güell: Szervezett kirekesztés (Organized Disintegration)
2015. március 13-21., imagetanz, Bécs I Forrás: @ martinriedl

A “Szervezett kirekesztés” bázisa a Resselpark, azon belül is a bécsi műszaki egyetem diákjai által épített FutureLab volt. Itt rögtön össze is találkoztam a művésszel és a projekt résztvevőivel, akik körbevezettek, és megosztották velem, mint ahogy minden betérő vendéggel, a menekültügyekkel kapcsolatos tudnivalókat és a parkban zajló játék szabályait: mindig a látógató a hunyó, és a résztvevőnek kell elbújnia – akárcsak a valóságban. A parkban számtalan rózsaszín alapon fekete plakátot láttam a fent említett “Akarsz-e bújócskázni egy menedékkérővel?” felirattal. És miközben ők a parkban bújkáltak a “rendőrség” szerepével felruházott sétálók elől, végignéztem azt az itt kiállított 5 videovallomást, amelyben menedékkérők és menekültek arról beszéltek, milyen érzés, ha folyton rejtőzködnöd kell.

 

MUSKOVICS GYULA: A „Szervezett Kirekesztés” szorosan kapcsolódik előző munkádhoz, a „Túl sok melanin”-hoz (Too Much Melanine, 2013), amelyet Svédországban, a Göteborg Biennálén mutattál be. Az utóbbi esetben a közönség egy koszovói politikai menekülttel, Mariaval bújócskázott. Művészként hogyan kerültél kapcsolatba a menekültek és menedékkérők problematikájával?

NURIA GÜELL: Nem teszek különbséget önmagam mint művész és mint magánszemély között, így művészetemben olyan témákkal foglalkozom, amik engem mint társadalmi szubjektumot érintenek. Kutatásom elsősorban arra irányul, hogy felfedjem és elemezzem, hogy a minket irányító intézmények hogyan élnek vissza a rájuk ruházott hatalommal, egyfelől a törvényeken keresztül, amelyeket ők maguk alkotnak meg, másfelől egyfajta hegemonikus erkölcsi rend segítségével. Ennek kapcsán foglalkozom már évek óta a bevándorlási törvénnyel, az ún. idegeneket érintő törvényhozással (Aliens Act).

Ugyanakkor, amikor Kubában éltem, személyes élményeim is sok mindenre ráébresztettek. Nap mint nap szembe kellett néznem és meg kellett küzdenem azokkal az úgy nevezett – mások számára kirekesztéssel járó – előjogokkal, amelyek a származásom és EU-s útlevelem révén, az egykori gyarmatosító, Spanyolország állampolgáraként „megillettek”. Ez a tapasztalat, a bürokratikus hercehurcákkal karöltve, amit a legkülönbözőbb államhivataloknál és egyéb intézményeknél a különféle engedélyek kérelmezése során kellett átélnünk, akárhányszor a partneremmel (aki nem EU polgár) együtt akartunk lenni, mind olyan tapasztalat, ami tudatosabb hozzáállásra sarkallt ebben a kérdésben.

id.JPG

Nuria Güell: Túl sok melanin (Too Much Melanin)
2013, Göteborg Biennále I © Nuria Güell

M.Gy.: Ezúttal, Bécsben hat emberrel dolgoztál együtt – köztük menedékkérőkkel és a bécsi Menekült Tiltakozási Mozgalom (Refugee Protest Movement) tagjaival –, akik a Resselpark járókelőit hívták bújócskázni. Akárcsak Svédországban, a szerepek itt is kötöttek voltak: mindig a látogatók voltak a hunyók, és a résztvevőknek kellett elbújniuk. Miért rögzítetted ilyen szigorúan ezt a felállást? Elképzelhetőnek tartod a játékot a szerepek megfordításával?

N.G.: Azért tartottam fontosnak a szerepek rögzítését, mert egy, a valósággal egybevágó, őszinte helyzet megteremtése volt a célom. Nem egy tökéletes vagy ideális világot akartam létrehozni, hanem a menekülteket, menedékkérőket és illegális migránsokat érintő kirekesztő EU-s jogi gyakorlatot akartam bemutatni. Nem fordítottam meg a szerepeket, mert az osztrák állampolgárokat a saját privilégiumaikon, az általuk élvezett előjogokon és kiváltságokon keresztül, a valóságnak megfelelő helyzetekkel szerettem volna megszólítani. Bizonyos értelemben az osztrákok a rendőrség szerepét játszották, egyfajta hatalmi pozícióba kerültek. És ez a hatalom nyilvánul meg a politikai döntéseikben is, amikor a választások során bizonyos politikai pártokra és azok bevándorlási politikájára szavaznak, amelyek aztán életbe lépnek az országban.

_e0a0013.jpg

Nuria Güell: Szervezett kirekesztés (Organized Disintegration)
2015. március 13-21., imagetanz, Bécs I Fotó: Ranie Moslam

M.Gy.: Nem csupán vizsgáltad azt, hogy Ausztriában menedékkérőként milyen jogi feltételei vannak a munkaerőpiacra történő belépésnek, hanem konkrétan törekedtél arra, hogy a hat résztvevő legálisan tudjon dolgozni a projektben. Erdődi Katalint mint a projekt kurátorát kérdezem: mire jutottatok? Van valamiféle kiskapu a törvénykezésen?


ERDŐDI KATALIN:
A menedékkérelmek elbírálása alatt Ausztriában erősen korlátozottak a legálisan elérhető munkalehetőségek, a menedékkérőknek a gyakorlatban munkavállalási tilalommal kell szembenézniük. Elméletileg a menedékkérelem beadása után három hónappal vállalhat az ember szezonális munkát (a mezőgazdaságban vagy a turizmusban) vagy úgynevezett „non-profit” munkát a városi vagy területi adminisztrációban, illetve dolgozhat egyéni vállalkozóként is. A gyakorlatban azonban ez úgy működik, hogy ha a menedékkérő az államtól szociális támogatást (Grundversorgung) kap, ami nagyjából 230-250 eurót jelent havonta, akkor Ausztria legtöbb tartományában, így Bécsben is, az ezen az összegen felüli bevétele nem haladhatja meg a 110 eurót. Ennek értelmében, aki több pénzt keres (mondjuk idénymunka során), az elveszít minden állami támogatást, amiben addig részesült, és az idénymunka végeztével rengeteg papírmunkával jár a támogatás újrafolyósításának kérelmezése. Hosszabb távon alkalmazásba kerülni pedig egyáltalán nem lehetséges, hiszen legálisan nem lehet menedékkérőket alkalmazni.

Az egyetlen kiskapu az volt, hogy a résztvevőkkel egyéni vállalkozóként dolgoztunk együtt: szem előtt tartva az engedélyezett maximális havi többletbevételt, különböző munkafázisokra osztottuk fel az általuk végzett munkát és több hónapra leosztva fizettük ki. Ez egy legális lehetőség, ugyanakkor teljes képtelenség is: minthogy az egyéni vállalkozókkal kötött megbízási szerződés egy legális „aknamező” a szakértők véleménye szerint, mindemellett pedig egy nagyon bizonytalan munkavállalási forma, hiszen a vállalkozónak teljes egészében felelősséget kell vállalnia a saját munkájáért.

Azon gondolkozunk, hogy a jövőben hogyan lehetne népszerűsíteni, egyáltalán bevezetni ezt a foglalkoztatási formát különféle intézmények, cégek, illetve egyének között, egyszerű jogi útmutatóval és információszolgáltatással. Így egyszerre lehetne menedékkérőknek munkát adni és politikailag állást foglalni. Ugyanakkor arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ez nem valódi megoldás, és harcolnunk kell azért, hogy a menedékkérők szabadon és egyenlő jogokkal léphessenek be a munkaerőpiacra, ahogy azt a Szervezett kirekesztés” projektben is tettük.

by_rania_moslam_2.jpg

Nuria Güell: Szervezett kirekesztés (Organized Disintegration)
2015. március 13-21., imagetanz, Bécs I Fotó: Rania Moslam

 

M.Gy.: Mennyiben szükséges, hogy a művészet kilépjen a kérdésfeltevések szimbolikus mezejéből a valóság talajára, ahol a társadalmi problémáknak valóban válaszra kellene találniuk? Egyszerűbben fogalmazva, mennyiben kell a művészetnek meghaladnia a szimbolikus cselekedetek keretét?

N.G.: Nem hiszem, hogy létezne bármiféle korlát vagy szabály ezen a téren, habár jómagam a két szinten működő művészet híve vagyok: ami egyfelől a művészet terein belül létező diszkurzív és szemantikai mezőben érzelmezhető, ugyanakkor a művészeti területen kívül is jól használható eszközt, stratégiát kínál az emberek számára. Hiszek abban, hogy a művészet egyfajta védőernyőként működik, és ezt a „toleranciát”, engedékenységet használom projektjeim, a művészet kontextusán túl eső céljainak eléréséhez. Ebben a tekintetben a nyelvet is fontos eszköznek tartom, amit olyan sokrétű módon használok, hogy semmilyen közönséget ne zárjak ki, hogy munkám minden egyes ember számára értelmezhető legyen – azok számára is, akik nem rendelkeznek esztétikai vagy művészettörténeti háttérismeretekkel.

M.Gy.: Mit gondolsz, milyen politikai okok húzódnak meg a menekültek letelepedésének ellehetetlenítése mögött? Miért ennyire fenyegető a jelenlétük?

N.G.: Hadd válaszoljam meg ezt a kérdést az egyik együttműködőm lenyűgözően pontos megfogalmazásával: „Ha a menedékkérőknek ugyanolyan jogaik lennének, mint az állampolgároknak, elmosódna a különbség mi és ő köztük”.

Teljes mértékben egyetértek vele abban, hogy mindez pusztán a különbség megteremtéséről szól. És annak ellenére, hogy ez nem védhető politikailag, a politikai retorika ezrével alkot érveket a bevándorlással szemben, amelyben hazafiságra és nacionalizmusra apellál: biztonság, kontroll, demográfia és a többi. Egészen odáig, mígnem terrortámadásokat konstruálnak és vizionálnak, hogy alátámasszák ezt a retorikát.

Nuria Güell: Szervezett kirekesztés (Organized Disintegration) I videovallomás

M.Gy.: A madridi művész, Santiago Sierra egészen más formában dolgozott együtt menedékkérőkkel. Mit gondolsz a „Hat ember, aki nem részesülhet díjazásban, amiért egy kartondobozban ül” (Six People who cannot be remunerated for the Staying in the Interior of Cardboard Boxes, 2000) címet viselő, sokat kritizált munkájáról, amelynek alkalmával hat menedékkérő napi négy órán át ült egy kartondobozban a KW-Berlinben rendezett kiállítás teljes ideje alatt?

N.G.: Egy jó projektnek tartom, és remélem, hogy Santiago munkájának nyers realitását a média arra használta fel, hogy mind politikai és mind társadalmi szinten gondolatébresztő párbeszédeket indítson be.

M.Gy.: Az interjúkban, amelyek ki voltak állítva a FutureLab-ben – ami a projekt teljes időtartama alatt a résztvevők és a közönség találkozásainak helyszíneként is működött – többek között azt a kérdést is felteszed a menedékkérő interjúalanyoknak, hogy el kellett-e valaha bújniuk. Neked kellett-e valaha bujkálnod? Milyen érzés volt?

N.G.: Volt, hogy politikai okokból bújkálnom kellett, de ezekben az esetekben én döntöttem így, tehát sosem amiatt, mert nem volt más választásom vagy mert az életem veszélyben lett volna, mint a FutureLab-ben kiállított videovallomások esetében. Úgyhogy, azt hiszem, az én tapasztalataim nem összemérhetőek az övékkel.

Nem tudom, hogy elért-e már a hír Budapestre: néhány héttel ezelőtt a Partido Popular kormánya elfogadta a Mordaza törvényt (Ley Mordaza), aminek értelmében politikai nézetei miatt bárki börtönbe zárható. Ugyanez a törvény engedélyezi az azonnali deportálásokat: 48 órán belül bárki, aki illegálisan tartózkodik Spanyolországban, arra kényszeríthető, hogy repülőre szálljon, és abban az esetben, ha ellenállást tanúsít, nyugtatószereket kaphat, hogy – mintha csak egy tárgy lenne s nem ember – visszaszállíthassák abba az országba, ahonnan származik. Ez Spanyolország ma.

Nuria Güell: Szervezett kirekesztés (Organized Disintegration) I videovallomás

 


Az interjú angol és spanyol nyelven készült e-mailben. 
A fordításért köszönet Beck Fanninak és Erdődi Katalinnak.

Az imagetanz-ról tavaly is beszámoltunk: Alexandra Piricitől szeretettel – imagetanz 2014, Bécs

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány