Akár egy turista

Amszterdamban sok turista megfordul. Évente több mint négy millió, ami a helyi lakosság számának ötszöröse. Bár e hatalmas tömeget főként a coffee-shopok, a piroslámpás negyed és Madame Tussaud panoptikuma vonzza, a város egzotikumához nem kis mértékben hozzájárul az is, hogy minden harmadik lakosa főként a korábbi gyarmatokról érkező, nem-európai bevándorló. Így nem meglepő, hogy a városban e nyáron két kiállítás is a turizmussal, illetve a kolonializmussal foglalkozik, de az is talál látnivalót, akit a fotográfia, a Van Gogh-díj vagy éppen a médiaművészet érdekel. Bár ez a legutóbbi sokaknak csalódást okozhat. 


Mustafa Hulusi: Cím nélkül (Rózsa és kéz), 2005


A Stedelijk Múzeum kísérleti tereként működő SMBA aktuális kiállítása néhány napja nyílt, és korunk egyik legnagyobb fikciójának nevezi a turizmust, amelyről első hallásra mindenkinek az utazás jut eszébe. A Beyond Paradise című tárlatból viszont kiderül, hogy az iparág valójában vágyakat és elvárásokat termel, mégpedig képeken keresztül. A kiállítás tehát azt próbálja felfedni, hogy milyen rejtett valóságok húzódnak meg e képek mögött, miként ütközik a turizmus kultúrájára még ma is jellemző romantikus képzelet és a mindennapi élet problémáival teli valós megtapasztalás. Például az élményturizmus területén, amellyel a kilenc résztvevő egyike, a Bik Van Der Pol duó dokumentum-videója foglalkozik.


Bik van der Pol: Trinity (Photo credit: j.n. van der pol)

Az újmexikói hajdani kísérleti atomrobbantás terepe mint turisztikai zarándokhely kiváló példája annak a folyamatnak, amelynek során a minket körülvevő terek funkciói a képek hatására megváltoznak, státusuk pedig láthatóságuk függvényében módosul.

Szintén a láthatóság a kulcsfogalma a Stedelijk Múzeum-beli Snap Judgments kiállításnak, amelyben harmincöt afrikai kortárs művész fotói kapcsán lehet elgondolkodni azon, hogy mennyire meghatározó a nyugati szem számára az Afrika-ábrázolásokra jellemző kolonialista tekintet. A New Yorkból érkezett kiállítás olyan művészeket mutat be, akik pontosan e tekintettel helyezkednek szembe, és azokat a nyomokat, folyamatokat, jelenségeket dokumentálják, amelyek a kolonializmus közvetlen vagy közvetett eredményei.

Legalábbis ezt vallja a nigériai születésű Okwui Enwezor, a kiállítás kurátora, miközben feltehető a kérdés, hogy például az Angliában iskolázott és tavaly Turner-díjra jelölt ugandai Zarina Bhimji, vagy a Reutersnek dolgozó algériai Zohra Bensemra látásmódja mennyire tekinthető ilyen felvezetésben autentikusnak.


Zohra Bensemra / Reuters

A Stedelijknél maradva: Van Gogh feltehetőleg sohasem látott életében annyi pénzt együtt, amennyit a róla elnevezett díj nyertesének fognak kifizetni szeptemberben. Addig is a múzeum harmadik emeletén látogatható az öt jelölt munkáiból összeálló kiállítás. Pontosabban közülük csak négyé, Peter Friedl ugyanis némi botrányt követően lemondott a kb. 12 millió forintos esélyről, és kilépett a  Francis Alÿs, Liam Gillick, Deimantas Narkevicius, Rebecca Warren alkotta csoportból. Indoklása szerint ennek több oka is volt: a kiállítás-építés rossz anyagi és technikai körülményei, a kurátor személye és mindenekelőtt az, hogy a jelölést antidemokratikusnak tartotta.


Francis Alÿs

Szintén a Stedelijk a helyszíne a Deep Screen – Art in digital culture című shownak (sic!), amely annak ellenére, hogy klasszikusokat is bemutat (pl. JODI), elég szomorú képet nyújt a médiaművészetről. A kiállítás valójában egy vásárlási javaslat közgyűjteményeknek, ami dicséretes dolog, hiszen a műfaj e gyűjteményekben valóban alulképviselt, viszont a modernizmus, a technika és művészet találkozása ilyen kontextusban és válogatásban kiábrándító, esetenként ijesztő. Leszámítva egy-két kivételt, mindenek előtt Mark Bain művét, amelyben a szeptember 11-i terrortámadások idején New Yorkban rögzített szeizmológiai adatokat formálta át hangrezgésekké, amelyek egy négyszögletes pad ülőfelületén keresztül válnak érzékelhetővé a helyet foglaló néző számára.


Mark Bain
 
A Stedelijkben tehát az érdeklődőt sok vegyes élmény fogadja, amelynek fáradalmait kiheverni kiváló hely az amsterdami Mai Manó ház, a Huis Marseille, amelynek kellemes tereiben nemcsak az aktuális kiállítások tekinthetők meg, hanem kulturált, szabadon használható és őrizetlen könyvtárában számos fotográfiai kiadványhoz is hozzájuthatunk.  

 

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány