AJÁNLÓ

B.H. CONCEPT
Bohár András (1961-2006) emlékkiállítása
2008. február 22. – március 30.
Budapest Galéria Kiállítóháza, Budapest III. Lajos u. 158.
A kiállításon a fiatalon elhúnyt filozófus és elektrografikus életműve látható, amit, Pilinszkyvel szólva, a „fejére eső tégla rendezett végső összefüggésbe“. Azon kevés elméleti emberek egyike volt, aki az írást tágan értelmezve vizuális művészként is alkotott.

Pesti eladhatatlan
Don Péter és El-Hassan Róza ötlete alapján
2008. február 27 – március 16.
Olaf Palme ház
Budapest XIV., Olaf Palme sétány 1.
"A Pesti Eladhatatlan kiállítás alapötlete körülbelül egy évvel ezelőtt született meg, amikor Don Péter budapesti gyűjtő és szakíró vásárlási szándékkal többször is meglátogatta műtermemet. Don Péter munkáimat, melyek mellesleg nagyon tetszettek neki, némi ironikus felhanggal tökéletesen "eladhatatlannak" nevezte. Ebből indultak ki azok a nagyon érdekes beszélgetések, melyek végén felkért, hogy nézzük át gyűjteményét, és rendezzünk közösen egy kiállítást, amelyen Don Péter műtárgyainak és művészeti kuriózumgyűjteményének darabjait egészítenénk ki saját munkáimmal. A kezdeményezéshez a későbbiekben csatakozott még néhány, a témához vonzódó kortárs művész is.“ El-Hassan Róza

http://lists.c3.hu/pipermail/artinfo/2008-March/006346.html

KONCEPT, KONCEPCIÓ, szemelvények
2008. február 28. – május 4.
Vasarely Múzeum, Budapest III. Szentlélek tér 6. Maurer Dóra által összeállított hatalmas kiállítás a koncept artról klasszikus magyar, és kéznél levő nemzetközi alkotásokkal. Benjamin Buchloh a koncept-művészetről szóló, 1989-ben publikált híres esszéjében(From the Aesthetics of Administration to the Critique of Institutions) kifejti, hogy az 1969-es lezárulása
Lawrence Weiner (balról) és Benjamin Buchloh,
fotó: Mary Barone, 2007 
                           után miként vált a koncept-művészet minden későbbi művészeti tevékenység tudatalattijává.

rehab
2008. március 1. – március 26.
Kurátorok: Maja Fowkes, Reuben Fowkes
Labor, Budapest, V. Képíró utca 6.
A Rehab (‘elvonó’) menedék, ahol elrejtőzhetünk, amikor ki akarunk törni hétköznapi életünkből és azon káros befolyások alól, melyek mentális és fizikai jólétünkre nehezednek. Egy olyan rendszerben, melyben mindenkor kötelesek vagyunk társadalmilag megbízhatónak mutatkozni, az olyan pillanatokban, amikor kis nyugalmat szeretnénk a társadalmi normákhoz való folyamatos alkalmazkodásban, a Rehab egy vészkijárat. A Rehab döntés, hogy megnyomjuk magunkon a ‘pause’ gombot és lazítunk kicsit, visszautasítva az ideológiai karbantartás és a politikai elkötelezettség rabszolgaságát, vállunkat rándítva a társadalmi felelősség és felelős szocializáció terheire. A Rehab megtisztít minket, lehetőséget kínál arra, hogy felfrissítsük és újra feltöltsük kreatív energiáinkat.

Halász Péter két éve, 2006. március 9-én hunyt el.
http://www.freewebs.com/wordcitizen10/virtualfuneral.htm


A képen a müvész saját ravatalán látható 2006 február 6-án a Mücsarnokban.

Metropolis
Megjelent a filmelméleti és filmtörténeti folyóirat, legújabb, 2007/4-es, Erdély Miklós filmművészetéről szóló tematikus száma. Nyolc esszé, filmográfia, bibliográfia mutatja be a praktikusan mindmáig alig ismert művész filmes tevékenységét.

A Visual Foreign Correspondents egy havi megjelenésű audio-vizuális művek számára létrehozott platform. Negyedik számában bemutatja Igor Stromajer, szlovén művész „The Netherlands is respectful. Russia is corrupt“ című munkáját.

 

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány