avagy töltsük meg kultúrával a hétköznapok repedéseit.
A legendás video-terem a Forum des Images-ban. | fotó: Polyák Levente
Napjaink rohanással telnek, egyik helyről száguldunk a másikra, találkozóról találkozóra, határidőről határidőre, de néha az idő folyásában repedés nyílik, elmarad egy találkozó, kimaradt a metró, sztrájkolnak a dolgozók, és hirtelen ott találjuk magunkat az tér közepén, és nincs semmi dolgunk, mert túl sok dolgunk van és nem akarunk választani. Az ember idővel kiépíti a maga pihenőhelyeit, ahol el tudja tölteni azt a fél-másfél órát, ami nem kapott szerepet a napirendben, de ami nem elég ahhoz, hogy lényeges ügyekbe bele lehessen kezdeni.
Párizsban számtalan lehetőség adódik a hétköznap réseinek kulturált betöltésére. A naptárát szorgalmasan töltögetőnek néha az az érzése, hogy az egész város a művelődés tere, ahol a munka szigetei csak átmeneti kényelmetlenséget jelentenek. Feltérképezni a gyümölcsöző várakozás tereit hasznára válhat az alkalmi látogatónak is.
Kávézó a sarkon. | fotó: Polyák Levente
A legegyértelműbb megoldás a legendás sarki kávézó. Jó esetben felszerelve Libérationnal, sőt Monde-dal, rosszabb esetben Parisiennel és az Équipe-pel, szinte minden kávézóban találunk olvasnivalót. A pultnál állva olcsóbb és mozgalmasabb – ülve viszont stratégiai nézőpontot nyerünk az utcai járókelők szemléléséhez.
Párizsi egyetemisták tüntetnek. | fotó: Polyák Levente
A látogató kis szerencsével a tüntetések szezonjába érkezik, de elkerüli a sztrájkokat. Egy szép napos délután megkoronázása lehet egy-egy karnevál-szerű diáktüntetés; ezeket leginkább a Luxembourg park körül, a Sorbonne közelében, vagy a Place de la République környékén találjuk. A tüntetések ünnepi hangulata közepette politikai ismeretekre is szert tehetünk: a kántált strófák és a transzparensek érthetetlen rövidítéseire fény derülhet az aktivisták által terjesztett röplapok segítségével.
A párizsi könyvtárak mérete és elhelyezkedése.
A kávézóknál és a tüntetéseknél kevésbé szembetűnő lehetőség a párizsi városi könyvtárak látogatása. A város szinte bármely pontjától számított 10 perces járótávolságon belül található egy városi könyvtár, amely hosszú napi nyitvatartással, keddtől szombatig látogatható. Amikor a könyvtárba belépünk, senki nem kérdez tőlünk semmit, a polcokon megtaláljuk pár napilap legutolsó számait, valamint egy sor kulturális, művészeti és tudományos (és angol nyelvű) folyóiratot. A folyóiratok kölcsönözhetőek, a kölcsönzéshez nem kell semmi, csak egy bizonyított párizsi lakcím.
A Forum des Images a bevásárlóközpont közepén. | fotó: Polyák Levente
Ha a délutáni hóvihart kell átvészelnünk, egyszerűen nincs jobb megoldás, mint beroskadni a Forum des Images egyik üresen tátongó széksorának közepébe, megnézni egy filmet New York-ról vagy Párizsról és utána bevetni magunkat az ötezres gyűjteményt rendelkezésre bocsájtó video-terembe. A részben a Párizs-szerte szélsőséges érzelmeket keltő Forum des Halles bevásárlóközpont „civilizálására“ létrehozott Forum des Images („A képek fóruma“) hároméves felújítás után tavaly decemberben nyitott meg újra. A szolgáltatás döbbenetes: a video-terem minden hétköznap este fél 8-tól ingyenesen látogatható, egy filmelőadás 5 euró (a párizsi piac egyik legolcsóbbja), az éves bérletet (havi 9 euró) kiváltók pedig minden egyes filmet ingyen megnézhetnek, és minden előadást meghallgathatnak. A szó szerint a város kellős közepén működő mozi sajátos helyzetéből adódóan további különös ajánlatokkal kecsegtet: a déli menü rövidfilm és ebéd.
Ha a város túlsó végébe szólító vacsora előtt már nincs kedvünk hazamenni, este 7 és 9 óra között jó eséllyel részt vehetünk a híres francia nyilvános előadás- és beszélgetés-kultúra egy epizódjában, és nem kizárt, hogy értelmiségi sztárokba botlunk. Az EHESS szabadon megközelíthető előadásain Georges Didi-Huberman beszél a tömeg ábrázolásairól a művészetben és a filmben, a Point Ephemere Minimum 2 előadássorozatában neves művészetteoretikusokkal és kulturális szerpelőkkel találkozhatunk (pl. Jacques Rancière), a Fondation Entreprise Ricard galériájában fiatal francia gondolkodókat hallgathatunk, a képzőművészeti akadémián művészek mesélnek munkájukról, a Palais de Tokyo kortárs társadalmi problémákat helyez a művészeti kontextusba, a Pompidou Központ írókat és filmeseket hoz látótávolságba, a Genre urbain könyvesbolt dinamikus könyvbemutatókat tart urbanisztikai témákban (vendég volt többek között Mike Davis), a Cité de l’Architecture építészeket mutat be, a Pavillon de l’Arsenal párizsi építészeti kérdéseket tesz fel, a Collège de France tudományos kutatásokról számol be.