Ecsetként használt kamera a múltból, regény melyet utólér kora, kiállítás kívül rekedve az időn és elmélet mely a tizedmásodpercnyi jövőbe lát.
Brian Eno "14 Video Paintings"
Két videómunka a 80-as évekből, 2005 óta dvd-n, addig csak installációként volt megtekinthető párszor. Mindkettő a minimalizmus mesteri példánya. Mozgóképek, melyek lassabbak, mint a legtöbb mozdulatlan. A "Mistaken Memories of Mediaeval Manhattan" témája a New york-i skyline; a középkor elsősorban a színvilágnak köszönhető, mely annak az eredménye, hogy Eno az említett témára irányitva hagyta a kamerát napokig, vagy hetekig, nem gondolva arra, hogy a nap beégetheti az optikát, vagy az érzékelőt. Beégette. A másik munka, "Thursday Afternoon" egyetlen és ezért főszereplője Christine Alicino, akinek lelasított mozdulatai olyan mértékben vannak innen minden kiolvasható emberi intención, célszerűségen és értelmezhetőségen, amiről a legtöbb mozgás- és táncszínház mind a mai napig csak álmodni tud. – És még valami: mindkét munka portréformátumu, azaz elég vékony vertikális képcsíkot alkotnak egy 16:9-es képernyő közepén. Van viszont egy horizontális lejátszási opció, és végre megtehetjük azt, amire kimondatlanul mindannyian mindig is vágytunk: oldalára állíthatjuk a tévét.
G.J. Ballard, Kingdom Come (Jöjjön el az ország), (Fourth Estate 2006, Paperback 2007)
"Suburbs dream of violence." – ez a regény nyitómondata, az elővárosok erőszakról álmodnak; vagy erőszakkal, de ez félreérthető. Ballard, angol író, akinek regényeiben visszatérő motívum hogy hősei azonosulnak esetleg embertelen szintre változó körülményekkel, percepciójuk, gondolkodásuk módosul, mígnem elkezdenek egybeolvadni például egy fulladásra itélt, vagy a felmelegedés miatt elégő világgal. Vagy autóbalesetek átélt katasztrofális tapasztalatával, mint a David Cronenberg által filmrevitt Crash című regényben. A Kingdom Come csak finoman radikális: az ideológiák utóbbi években tapasztalható feléledésének és újraelharapózódásának trendjét hosszabbitja meg. A shopping az ideológia központja, a shopping center az erőd ahonnan kitámad és melyet bármi áron véd, fajgyőlölet és sovinizmus a tradicionális elemek, melyeket sikerrel újrahangszerel. A regényben a dolgok katasztrofális logikája szerint tovahaladó folyamat lokális, egy autópályák által izolált londoni előváros a helyszín. 2006-ban még mindez iróniának tűnhetett. Mára azonban a szuburbiánus álmok shopping-ideológiiája globálisan ébred talán erőszaktól hemzsegő szendergéséből és ennek az ébredésnek neve is van, melyet nem Ballard adott neki: hitelválság.
Biedermeier – az egyszerűség felfedezése (Biedermeier: Die Erfindung der Einfachheit, kiállítási katalógus, szerk.: Hans Ottomeyer et.al., Hatje Cantz 2006)
A 2006-7-es kiállítás megnézéséhez sokat kellett volna utazni, hiszen egy része NewYorkban, másik Páriszsban, harmadik Berlinben mutattatott fel (- ezutóbbit láttam ). Így az egyetlen közös vista a katalógus. Számomra a tavalyi év nagy meglepetése volt, az év legidőszerűbb kiállítása. Meglepő, mert teljesen eltért saját rossz, kis- és nyárspolgári hírnevétől. Időszerű, mert nem időtlen műveket mutatott be, inkább időn kívülieket: mintha egy párhuzamos univerzumból, egy lehetséges világból erkeztek volna. Sok tárgy és néhány kép időn kívülinek tűnt, éppen, mert az ‘időtlen’, a klasszikus-klasszicista megjelenítések elutasításai a közös nevezőjük. Az elutasítás gesztusa viszont legtöbbször egyedi, ezért a kiállítást benépesítő dolgok gyakran nem is illettek egymáshoz, némelyikük önmagához sem, mert az elutasítottat és az elutasítást egyaránt tartalmazta. Például, egy kép lehet anekdotikus, talán még humorosnak is szánt, elég rossz festészeti szinvonallal, de egy részlet – és nem is biztosan a tematikusan kiemelt motívum – tökeletes fotorealizmussal úgy süt ki a széteső képegészből, mint egy UFO, melyről a festmény ignoráns lakói nem is vesznek tudomást.
Mark Changizi elmélete az optikai illúzióról.
Egy kis ugrás a jövőbe. A kognitív kutatásokkal foglalkozó Changzi ugyanis csak cikkekben közölte eddig elméletét, egy összefoglalóbb és teljesebb verzió könyvformában még kiadás előtt áll. (The Vision Revolution, BenBella Books, 2009.) És azért is, mert éppen ezt a magyarázatot találta az optikai illúziókra: ezek, szerinte, apró ugrások a jövőbe. Az illuzórikus percepció ugyanis korrigálja azt a mintegy tizedmásodpercnyi késést, mire az agy lefordítja a vizuális szignált percepcióvá. Az elmélet szerint az illúzió ezt a tizedmásodpercet igyekszik eliminálni, például előfeltételezi mozgó tárgyak várható leírt pályáját. A tizedmásodperc múlva várható jövőről alkot percepciót, ezt igyekszik anticipálni. Így, amikor konvergáló vonalakat látunk, azt agyunk mozgásunk irányaként fogja fel és a vonalakat keresztező egyenes vonalakat görbékké fogalmazza át. Ezek az illúziók tehát nem defektusok, hanem az evolúció során szerzett hasznos képességek. – Várom a fejleményeket, azaz a könyvet, mert ha ez stimmel, akkor az az az utóbbi idők egyik legfontosabb felfedezése, addig felfüggesztem a szkepszist, mely azt mondaná, az illúziók új elmélete sem teljesen mentes az illúzióktól.
