A sirályok szerint a világ

A sevillai filmfesztivál rendezői díjával felvértezett újabb, filmes disztópiában, az Adásban az emberek halat esznek, és vizet isznak, meg persze whiskyt, de ez most nem passzolna a sirályos képbe. A kamera egy tengerparti városban (Constanţában, de ez most lényegtelen) svenkel, ahol az emberek tévé és számítógép híján a tengert nézik, és egymást bámulják. Ha szituácionista lennék, azt mondanám: sirály! Van pia, nincs tévé, lehet kreatívan élni, vagy esetleg a média hátrahagyott szemetében turkálni. Vranik Roland filmje azonban nem fogja fel ilyen vidáman a dolgot, lelkére veszi a problémát, de mégse moralizál. A magyar antiutópia kemény társadalomkritika egy olyan világról, ahol valamilyen titokzatos okból kifolyólag nem működik az elektronikus képalkotás. De vajon igazából mit is kritizál a film, és milyen szerepet szán ebben a képek alkotóinak és fogyasztóinak?


Vranik Roland: Adás
 

A legújabb statisztikai adatok ismeretében a mozi teteme körül gyülekező keselyűk, hollók és egyéb dögevők (alkalmanként sirályok) jobban teszik, ha újragondolják a képek fogyasztásáról alkotott vízióikat. A szélesvásznú film ugyanis nem halt meg, és remélhetőleg nem is csak avatárként fog továbbélni, végtelenül lebutított, ámde zsigerien látványos produkciókban, melyek a nagyteljesítményű számítógépek korában egyre távolabb kerülnek a hagyományos filmtől. Attól a nyersanyagtól, amelyre a képek tanúsága szerint az Adást is forgatták, mert hogy ebből a mozgóképből – párjától, az 1-től eltérően – hiányoznak a digitálisan manipulált képek és a szemkápráztató szimulációk. (És ha nem is hiányoznak teljesen, akkor se szembetűnők.) Látványos képekből – melyek hol a fenségesnek beállított tengert, hol meg a lepusztult város geometriáját mutatják – még sincs hiány. A gond csak annyi, hogy az emberek az Adásban ezeket a képeket már nem élvezik. De nem azért, mert giccsesnek tartják, ahogy egyes sokat látott kritikusok, hanem azért, mert egész egyszerűen unják már a tengert, ahogy a sirályok is unnák, ha lenne választásuk, és rendelkeznének esztétikai ítélőerővel. De vajon honnan ez a nagy unalom? A film és a rendező válasza látszólag egyszerű: a mediatizált fogyasztás késő-kapitalista kultúrája tönkretette az emberek ítélőképességét és vizuális kultúráját. Ez a válasz persze Guy Debord és Jean Baudrillard után közhelyesnek tűnik, de mint tudjuk, minden közhelyben van némi igazság. A filmbéli emberek ugyanis – a hangulatos tengerparti városka kulisszái között – egész egyszerűen unják magukat televízió nélkül, és menekülnének a fogyasztásba, de az meg mintha önmagában – tévé, Internet és magazinok nélkül – unalmas lenne, pláne ha csak hal van, meg pia, meg cigi. De miért van csak hal?


Vranik Roland: Adás
 

A válasz kézenfekvő, mégis rafinált. A film alapötletét az amerikaiak túlzott tévéműsor-fogyasztása adta, de a tévével persze nem olyan könnyű leszámolni. A televízió misztikus kiiktatásához ki kellett iktatni magát az elektronikus képet is. Monitorok nélkül pedig – a film víziója szerint – kezelhetetlenné válik az elektronikus adatfeldolgozás, amely nemcsak a szórakoztatóipar működését teszik lehetővé, hanem az ipari termelést és az áramszolgáltatást is. Szóval Mad Max birodalmába jutunk, ahonnan azért nem tűnt el teljesen az elektromosság, mert az akkumulátorok és a dinamók megmaradtak. Szóval van áram, ha nagyon kell, de azért meg kell dolgozni, így az emberek kiszuperált konditermekben termelik az áramot saját használatra, és – meglepő módon – rendfenntartó szervek híján sem uralkodnak el közöttük az apokaliptikus állapotok, hanem kicsi kommunák jönnek létre, hogy együtt gyászolhassák az elveszett paradicsomot. Vagyis akinek kedve van, társaságban is járhat a halpiacra, és tömegmédia híján akár még beszélgethet is a többiekkel. Az olvasás kultusza azonban nem tér vissza. Úgy tűnik, a Guttenberg-galaxisnak végképp leáldozott, a képek ugyanis pótolhatatlanok, mert az emberek először a könyveket unták meg, illetve hagyták el a képek kedvéért. És a fogyasztás bizony szép lassan át tudja alakítani az emberi elmét, de a nyugati kultúra hanyatlásának, illetve a kommunikációs médiumok fejlődésének taglalásába most nem mennék bele.


Vranik Roland: Adás


Vranik Roland: Adás
 

Lényeg a lényeg: az emberek nem olvasnak. Amúgy meg miért is tennék, hiszen filmeket még mindig lehet nézni. A városka egyetlen mozija ugyanis működik és uralja a kultúrát. Hosszú sorokban kígyóznak előtte az emberek, hogy megnézhessék a Die Hard 2-t, a Shreket és a Red Roadot. (Figyelem: a választék meglepően széles, helye van benne a független filmnek is!) A film hősei azonban nem járnak moziba. Az anya inkább az üres tévét bámulja, és lelakatolja gyerekei elől a hűtőt (a fogyasztás szimbólumát), az apa meg véletlenül megöli őt, de nem csak ezért. A két kislány ezután elszökik otthonról egy szabadabb világba, egy elhagyott lakótelepre, ahol a létfenntartás még elűzi az unalmat és a szorongást. Az apa testvéreinek története sem érdektelen, a fiatalabb egy kommunában él, látszólag boldogan, mégis arról beszélget újdonsült szerelmével, hogy milyen jó is volt a tévé előtt zabálni. Az idősebb testvér meg álmatlanságban szenved: nem tud aludni tévé nélkül. A hal, a pia, a cigi, sőt a gyógyszerek sem segítenek rajta. (Mellesleg a mozi sem!) Aztán jön az aktivizmus! Henrik (Terhes Sándor) „szerzett” anyagokból járdát épít, majd falat húz fel szép, füves kertjében. Majd egy kicsit szobrászkodik is, hű társat, kutyát farag magának kőből, de csak nem jön álom a szemére, mert elméje túlságosan hozzászokott már a képernyő villódzásához. Végezetül – nincs mese – gyanúsan képernyő-forma ablakot vág a kerti falba, és azon át bámulja a tengert, és utána alszik, és csak alszik két napon át. A tanulság pedig annyi, hogy a média nem eldobható protézis, ahogy McLuhan gondolta, hanem csúnyán beépül az emberi percepcióba és átalakítja felhasználóit, ahogy Virilio, Cronenberg és Vranik is sugallja. A kérdés már csak annyi, hogy mennyivel jobb moziba járni, mint tévét nézni, és miért nem csak sirályok sütkéreznek nyáron, a tengerpartokon?

Adás (2009), színes, magyar film (35 mm), rendezte: Vranik Roland
Játssza: Toldi mozi, Budapest 

  • kisilon

    .akár leáldozott neki, akár nem, akkor is csak Gutenberg a neve, egy t-vel.

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány