145 thoughts on “A Liget Galéria utolsó kiállítása”
Az marhára vicces, hogy Tibbi szerint a “város peremén” van/volt a Liget Galéria.
Ez a hely gyalog 10 perc a Műcsarnoktól, kocsival kettő.
A belvárostól ugyancsak 10 perc, bárhonnan is jön az ember. A fősuliról ( bocs: egyetem ) cajglival is 10 perc.
Jó, nem egy Iparterv, amely a Váci utcában volt, de mégis.
S hogy kijjebb nem megy a közönség?
Miért ne menne, ha jó a kiállítás.
A borzalmas távolságként emlegetett Bosnyák tér sincs messzebb a Ligettől, mint 10 perc.
Itt Tibbi szerint a belvárosi úrifiúk/úrilányok sajátos találkozóhelye lett volna?
Érdekes perspektíva.
A város pereme – József Attila által lakott Korong utca ház – nagyjából ugyanolyan messze van a Liget Galériától, mint a Liget Galéria a Keleti pályaudvartól.
A harmincas években az tényleg a város széle volt, bár Kinszki fotós – akinek a képeiből válogatás látható ( mentholka, látta? ) a kismetró állomásain – még kijjebb lakott, a Róna utcában.
S Fejtő Ferenc – emlékezései szerint – szintén távolabb, a Limanova téren bérelt egy szoba-konyhás lakáskát.
Minden viszonylagos tehát.
nem a város pereme, hanem a városközpont pereme: a Műcs-Liget vonala mögött (XIV, XV. ker.) nincsenek számottevő galériák. Gondolom, mert a pesti közönséget jelenleg nem lehetne rendszeresen nem 10, hanem 20-25 percen át utaztatni egy-egy kiállítás kedvéért. Vagy, azon kiállítóhelyeknek vmi oasmit kellene (folyamatosan) produkálniuk, amit a városközpontban lévő galériák nem tudnak.
@dromidriver: …ha nincsenek, akkor az már a világ vége?
A Bosnyák tér a harmadik világ?
Ha a “pesti közönséget” nem lehet utaztatni városon belül, akkor lemegy ez a “pesti közönség” Debrecenbe, Pécsre vagy Egerbe? Szentendre out of order?
Galériaként a kisérletező, a nagy nemzeti vagy a kommerciális galériát kell számba vennünk?
a Bosnyák tér környékére jelenleg ugyanúgy a pesti közönség egy kisebb töredékét lehetne rendszeresen kivinni kiállításokat nézni, ahogy Szentendrére, Székesfehérvárra, Dunaújvárosba, Miskolcra, Pécsre, Debrecenbe sem kiállításról-kiállításra, hanem csak évi 1-2 alkalommal. A Bosnyák tér közeli esélye a 4-es Metró, és az, ha ott egy ugyanolyan kulturális negyed jön létre, mint Óbudán. És bocs, én nem arról beszélek, h ez jó, hanem arról, h jelenleg ez van, miközben a Liget bezárása Zugló részéről azt jelenti, h Zugló nem kíván részt venni a város kulturális életében. A Liget bűne – Zugló szerint -, h nem a kerületi művészekkel foglalkozik, s nem a kerület lakói számára csinál kiállításokat. Ebből vonták le azt a következtetést, h akkor Zuglónak nem feladata támogatni a Liget működést.
@dromidriver: Abból a közbevetett mondatrészből indulok ki, hogy “én nem arról beszélek, h ez jó, hanem arról, h jelenleg ez van”.
És?
Ha ez van, akkor ez azt jelenti, hogy midig is ez volt és ennek is kell lennie? Voltaire volt, de nem lesz? Érvénye nincsen.
A zuglóiak hülyeségéről és kultúraellenességéről nem kell meggyőznie, de nem is erről beszéltem.
Az a fajta elgondolás, hogy mindent helyben oldjunk meg ( a kultúra teremtését és bemutatását is ) alapvetően a kert-Magyarország szocialista autarkiába oltott, de feudális parancsnokság alatt megvalósítandó projektjének “sajátos” ízét hordozza.
Minden, ami nem helyi, az inter ( és az már -nacionalista vagy globalista ). Együttműködés meg értékek?
De nem ez a végső döntés, a mostani világ nem tart örökké, és a pesti közönség sem az egyetlen, s amúgy sincsenek képviselői többen – artworld! – pár száznál.
Ha szabad érdeklődnöm, milyen pest/budai kiállításokra jár a pest/budai közönség? És hányan?
És maga szerint kikből áll az a közönség? Van-e nem szakmabeliekből verbuválódott közönség? Van-e olyan kiállítás a galériás utcában ( Falk, Ráday ), amelyeket száznál többen néznek meg ( a megnyitó közönségét, amely egész más miatt gyűlik össze ) leszámítva?
Végül eljutunk oda, hogy – összhangban a jelen korszak kultúrpolitikájának alakítóival – kimondhatjuk: ennyi embernek minek annyi hely?
De nem ez a célunk, ugye?
Brecht mondja: minthogy így van, nem marad így!
:DDDD
az a hazai szcénának – és alighanem minden poszt-szovjet szcénának – naon nagy problémája, h mivel a modern-, és kortárs kultúra 48-tól tiltott/tűrt kategóriákba tartozott (és tkp. már Horthy sem preferálta), honfitársaink túlnyomó többsége nem kortársa annak a világnak, amiben él. A modern- és kortárs művészetben tájékozott pesti nézők száma sztem nagyjából oasmiből kiindulva saccolható, h pl. mennyien nézték meg a Műcs. leglátogatottabb kortárs kiállításait? Itt a 98-as Erdély Miklós kiállítás, és a tavalyi Bizottság kiállítás nézőszáma egybeesik, mindkettő 16.000 látogatót vonzott. A LuMu egy-egy kiállításának nézettsége közelíti a százezret.
Ezzel szemben gondolom az lenne kívánatos, ha a hazai értelmiség minimum 60%-a képben lenne a modern-, és kortárs kultúra területén: tanárok, orvosok, mérnökök, közgazdászok stb. Kérdés, mit kellene ezért tennünk? Részben, vszleg nem leépíteni, hanem fejleszteni az ezen a területen dolgozó intézményeket, miközben: index.hu/belfold/2012/05/11/szocs_biztos_benne_hogy_nem_valtjak_le/#
Spiró Fogsága részben azt mutatja be, hogy Jézus kortársai sem voltak kor-társai. Legalább negyed évezrede óta ez így van, s amennyire felfogni képes vagyok, erről szól az újkor és a legújabb kor kultúrája és kultúrtöténete.
Úgyhogy megállapításában az újdonság illatát nem érzem.
A számadatai meglepnek: nem a Bizottság, hanem a Lumu. 100000 ember? melyik kiállításán? Százezer látogató? Nem az Szépművészetivel téveszti össze?
Azzal mindenki azonosulni tudhat, hogy fejlődni kell. Az értelmiség és a diplomások közötti különbségtétel viszont fontos lenne. Az értelmiség ugyanis tud a kortárs kultúráról, ha nem is az egészéről.
Diplomásként én feladtam azt, hogy képben legyek. Túl sok minden van, s nem vagyok képes annak követésére, befogadására és (ideiglenes) feldolgozására – ezért sem lehettem sohasem értelmiségi.
De a Liget az értelmiségi léthez tartozó tudást adott, vagy a Liget létezése tartozik az értelmiséghez ( még ha az tudomást sem vesz erről az intézményről, kivéve a már említetteket )?
igen, a LuMu kiállításainak látogatottsága közelíti a 100.000-et (persze alulról). A Szépmű, és az MNG pedig a 100.000 fölötti nézőszámot hozza, ami érthető, mert bár ők is foglalkoznak modernekkel, kortársakkal is, ők nem csak azzal.
A Liget a maga kiállításainak 3-400 fős közönségével tleg inkább szakmai műhely: nem a nagyközönség, hanem a szakma szempontjából volt fontos, amit csináltunk, hisz a szakma dolgozott tovább a nálunk bemutatott művekkel.
A széles, és laikus nyilvánosság számára a múzeum nagyságú intézmények azok, amelyek a korszak művészeti eredményeit bemutatják. Mire a Ligetből a Műcs-ön át, v azt megkerülve a LuMu-ba érkezik vmi, az 5-15 év; ez alatt létrejön az adott mű jelentőségének megítélését tekintve vmiféle szakmai konszenzus. És a múzeumok ezt kanonizálják, ill. mutatják be ismeretterjesztő formában.
Diplomásként, értelmiségiként sztem az a minimum, h mindenki tudja ki volt John Cage, Beuys, Warhol, ill. Magyarországon Erdély, Szentjóby, Hajas. Ez nem több, mint annyi, h nagyjából tisztában van a 45 utáni művészet főbb vonalaival. Éppígy illene ismerni Frida Kahlo, és Gedő Ilka, Schaár Erzsébet, Anna Margit nevét, éppúgy, mint Ottlikét, Weörest, Pilinszkyt, Kurtág Györgyöt, Ginsberget. Ma sztem ez lenne az alap, és akkor erre jöhetne Paul Auster, Arundhati Roy, Pipilotti Rist, Elke Krystufek, vagy épp Andreas Fogarasi, Szemző Tibor.
@dromidriver: Hinnék én, ha megmondaná, melyik kiállításról van szó a LumÚ-ban.
Megelégedéssel mondhatom, a maga szakmai minimumát teljesítettem.
Listájából nagyon hiányolom a szomszéd országok művészeit. Milosz, Bernhard, Krleza, Jankovic, Witkacy, Stazewski, a Capekek, Hasek vagy Hrabal ismerete is kötelező lenne, ahogy Lupas vagy Abakanowicz vagy Wudtke-Buic nevének/művészetének ismerete. ( A további névsorolvasást itt is mellőzném. )
A leglényegibb mondanivalója,ha jól értem, az lenne, hogy a Liget Galéria olyasmi – a mai világban élők megértésére apellálva mondom ezt – mint a nevelőegyesület. Ahonnan elindul a művészpalánta, ahol nevelgetik, fejlesztgetik ( bemutatva a munkáit – mint Marcelle-nek ), s a művész elindul hosszú, nehéz és kitartást igényló pályáján, amelynek csúcsán- a Műcsarnok érintésével – ott a Múzeum.
“…a múzeumok ezt kanonizálják, ill. mutatják be ismeretterjesztő formában.” Mit is mondjak? A múzeum-szemlélete mintha egy régebbi világ darabját idézne fel, de ezt a szakemberek – aki én nem vagyok – elmondhatják.
Visszatérve a Ligethez mint nevelőhöz: ha a nevelőegyesületet megszüntetik, akkor az utánpótlás kiesik vagy kieshet.
Ezzel kapcsolatba két kérdés:
1. Feltétlen baj ez?
2. A nézők nevelése nem feladata az utánpótlás előállításának?
Nem hiszek a 3-400 fős átlagos látogatottságukban, de legyen. Elég ez ahhoz, hogy a felnevelt művészeknek értő közönsége legyen? Vagy az experimentális korszakuk után a művészek eladhatóbbá válnak?
Tadeusz Borowski, Kantor, Grotowski, Knizak stb. :DDDD
ami a Ligetet illeti: tavaly Omara kiállítása volt a leglátogatottabb, 414 nézővel
a Liget nem zártkörű, bárki bejöhet, szakmabeli, laikus egyaránt, viszont asszem ez inkább úgy működik, h nem a Liget neveli a közönséget a LuMu-nak, hanem megfordítva: ha vki megismeri a klasszikus moderneket a Szépmű-ben, az nyitottá válhat a kortárs klasszikusokra (LuMu, Műcs.), s végül kíváncsivá, mi az, amin most dolgoznak kortársai, vagy azok közt is a legfiatalabbak?
A Liget az intézményrendszer egyik vége, ahol bejönnek az új információk. Ezek innen a nagyobb intézményekbe kerülnek tovább (Trafó, Bp.Gal, Műcs), s végül a múzeumok hirdetnek végeredményt, h ti. az intézményrendszeren átfuttatott művek közül melyek vonatkozásában jött létre oan szakmai konszenzus, ami szerint ez v az korszakos mű?
Mindezen túl a Ligetre, s más hasonló helyekre (FKSE, Trafó stb) azért van szükség, mert egyikünk se tévedhetetlen: Ujj Zsuzsi művei most pl. úgy kerülnek novemberben a Tate Modernbe, h a Ligeten kívül Budapesten csak az Óbudai Társaskörben, és a Kogartban szerepeltek (s jelenleg a MissionArt-ban láthatók).
Ha nekem 61.000 vagy 100.000 Ft-om ( dollárom, eurom, frankom ) van, az nem ugyanaz a mennyiség.
Klasszikus modernek a Szépművészetiben? Kire gondol? És innen hova vezet az útja az érdeklődő látogatónak? Tud akkorát ugrani?
Kortárs klasszikusok a Mücs-ben? Az átlagos látogatószám ezer ? És ki lenne kortárs klasszikus?
Na, mindegy, ezen ne vitatkozzunk, mert olyan lendületesen mondja, Tibbi, a tutit, hogy még el is hiszem. ( Nem hiszem el. )
Ez az “eredményhirdetés” is jópofa, s az egész versenyes-hierarchikus művészeti élet/rendszer felépítés is inkább már egy feudális világ rétegzettségét juttatja az eszembe.
Amiben különbözik az a világ a mostanitól: a nézők nem nyertek meghívást itt semmire, csak annyiban számítanak, amennyiben egy nagyobb tömeget képeznek.
A művész mint individuum fontos, a néző mint tömeg.
( Egy frászt! )
a 61.000-ből lesz a 100.000, ha jól dolgozunk :DDDD
a Szépmű nemcsak Van Gogh kiállítást rendezett, hanem az első pesti Giacomettit is (2004), miközben már Mapplethorpe-tól is látható volt ott néhány mű
a LuMu a klasszikus modernek és a kortárs klasszikusok közt ingázik (átlagos látogatottság 10-60.000)
a Műcs. a kortárs klasszikusok (Abramovic, Pipilotti Rist, Shirin Neshat) és a kortársak között (átlagos látogatottság 8-15000 néző)
a modern klaszikusok esetében lezárt, és feldolgozott életművekről van szó, a kortárs klasszikusok esetében kialakult, feldolgozás alatt álló életművekről
ez term. egy naon leegyszerűsített modell, de sztem nagyjából így épül föl
Eddigelé nem igazán vitatkoztam, de, Tibbi, a kortár klasszikusok fogalomhasználatánál nem ártana egy kis visszafogottság. meg a fogalom tisztázása.
Rist kisasszony nagy név (még), de semmiféleképpen nem klasszikus, viszont kortárs.
A modern klasszikus vagy klasszikus modern nem ugyanazt jelenti ám.
Olyan módon használja, tibbi, ezeket a meghatározásokat, hogy látni: teljesen hiányzik mögülük firmamentum.
Inkább műkereskedelmi ez a model, amit itt néhány laza szóval felépített, mintsem művészettörténeti, de nagyjából sem így van.
Induljunk ki talán abból, hogy olyan méretes hiányai vannak az SZM-nek a modern klasszikusokból és klasszikus modernekből ( lezárva, műkereskedelmileg a pop előtt ), amely miatt egyszerűen nem is lehet ezt a múzeumot komolyan venni.
Ahhoz, hogy az ember képes legyen arra, hogy valami csöppnyi be- és átlátása legyen, Berlinbe, Kölnbe vagy legalább Bécsbe kell utaznia.
Elég az is, hogyha tisztes könyveket vásárol ( ami nem olcsó mulatság ), vagy vesz kölcsön ( ami nem lehetetlen, de nem valószerű ).
Az SZM és az avantgárd ( ide egyszerűsítem a klasszikus modernet, jó ?, kihagyva a neoklasszikus fordulatot, meg a szocreált ) – nincsenek viszonyban egymással. Nincs kiállítás az SZM-ben erről a művészettörténeti korszakról.
( Zürich is jó célpont, ahol az első pesti Giacometti előtt néhány évtizeddel láthattam a nagy Giacometti-kollekciót. Ez egyéni szerencse/hátrány? )
Kimarad aztán a negyvenes-ötvenes évek is, amelynek elnyomott tendenciáit – pl. a CIA pénzelte absztrakt expresszionizmust – itthon a kései követők vagy utánérzők műveiből lehet “megismerni”.
A kortársi seregről nem beszélek, mert elbeszélnénk egymás mellett a “klasszikus” meg a “művészet” és a “művész” meghatározások eltérő felfogása miatt.
Ami hozzánk elkerül, annak olykor örülhetünk, máskor nem. Bár minden tudás gazdagíthat valamiképpen.
Átjárás a korszakok és a művészeti produktumok között nincsen. Szerintem meg így épül fel a struktúra. Az avantgárd mint tagadás végigmegy a múlt századon ( és meghatározza a mostanit is. ) Ebből pedig ez a szakadozottság következik.
A látogatottsági adatokról: sikerült azért a 100.000-ről eljutni a ( nem teljesített ) 10.000-ig.
” Kimarad aztán a negyvenes-ötvenes évek is, amelynek elnyomott tendenciáit – PL. A CIA PËNZELTE ABSZTRAKT EXPRESSZIONIZMUST – itthon a kései követők vagy utánérzők műveiből lehet “megismerni”.
Mi lenne ha erröl irna egy kicsit, hogy kinyiljanak a szemek . .
@menthol: Szakembereknek kell az ilyesmiről finoman és érzékletesen írnia, én csak olvasgattam róla.
Sokadlagos forrásokból értesültem erről, bár most Fejtő önéletírásában is van utalás róla, s Spender, majd Kermode lemondása az Encounter főszerkesztői posztjáról a hatvanas években ugyanerre vezethető vissza.
Ez a könyv csak nagyon minimalisan targyalja a fotografiat.
(A ” The Family of Man” története teljesen hianyzik.)
Es tudja meg hogy André Kertész
megjelenése a “szinen” (1963-ban)
Monroe Wheeler névéhez kötödik aki akkor a MOMA kiadvanyok
‘head of departent’ és egyben Congress of Cultural Freedom tagja
(ez teljes terjedelmében a CIA).
ES ! ES ! Monreo Wheeler egyben Glenway Wescott szeretöje !!
(30 éven at élnek együtt, emlékezzen a George Platt Lynes könyvre)
és Wescott kulcsfiguraja a C. of C. F. -nak.
Itt kell keresnünk Kertész feltünésének okait.
(Kertésznek persze semmi köze a homosexualitashoz)
De ebben a politikai kontextusban instrumentalizaliodik.
(Mindez persze egy bizonyos, a Kertész kiallitassal kapcsolatos, interjubol kimaradt.:D De hosszan szo esett rola azért miközben az interju készült.
De ez egy kicsit sok lett volna azért Magyarorszagon. .:D 😀 )
—
Egy sokat emlegetett magyar iro, aki egyidöben a Nobel varomanyosa is volt, lehet hogy tudna mesélni. .
Spender sokban segitette öt a hetvenes – nyolcvanas években . .
Söt egy magyar müvész is tudhat egyet-mast.
(Bar ö olyannyira ‘magabiztos’, mindenesetre öntelt, lehetett
hogy észre sem vette mi történik körülötte . .)
(Tudja arra gondolok akinek egyetlen gyüjtöje volt Svajcban.)
A C. of C. F. korabbi europai ‘központja’ abban a varosban volt ahol ez a magyar elöször letelepedett. Es ki volt a gyüjtö ?
Erröl persze nem kell talan nyilvanosan beszélni,
de a jelen elöbb-utobb történelemmé mutal..
(Capa kapcsolata a CIA -val egyaltalan nem kétséges.
Még akkor is ha erröl Knightley csak (alig-)feltételes modban ir.
Az orosz utazas, amikor elkiséri Steinbeck-et a Szovjetunioba,
a CIA megbizasabol történik.
Steinbeck, a visszatérés utan rajön erre (elsösorban következtetve
hogy milyen lapok, miként és hogyan publikaljak
Capa (érdektelen) fotoit az utrol.
Es különösen abbol hogy Capa az mennyi pénzt kap a fotokért !
Ezt folytathatnam, persze.
A C. of C. F. Europaban persze itt volt nagyon fontos.
Mert itt volt (és van, sajnos) a legtöbb coco.
René d’Harnoncourt, aki a MOMA igazgatoja (15 ? éven at)
szoros kapcsolatban volt Raymond Aron, Michel Crozier . .
A ‘Preuves’, az ‘Express’ ebben az ügyben nagyon aktivak voltak.
@menthol: A CCF nem teljesen a CIA. Ez így túlzás.
A szövegek, amelyeket olvastam, nem ilyen módon teszik közvetlenné a kapcsolatokat, de nem hagynak kétséget afelől, hogy az áttételeken keresztül érvényesültek a hatások( és a MoMA esetében az igazgatótanácsi tagokat is felsorolják, akik között volt OSS vezető és aktív CIA osztályvezető is volt ).
Koestlert ne hagyja ki a játszmából, ő fontos szereplő.
Ne legyen annyira elvont: ki az a magyar művész?
Ki az a gyűjtő?
Fogalmam sincsen!
“A CCF nem teljesen a CIA. Ez így túlzás.”
Természetesen nem ‘a’ CIA.
(Ha maganak csak ‘ajanlottam’ ezt a könyvet, anélkül hogy leirtam volna hogy miröl ir a szerzö, az elsösorban azért volt mert sejtettem egy ilyen, ehhez a mondatahoz közeli reakciot. . .
Akkor, két évvel ezelött, még persze mas szinten.
Pld, kb: “szabolcsi=idiota” 😀 ).
Mégegyszer: természetesen nem ‘a’ CIA.
Saunders pontosan leirja miként müködik ez az interpenetracio, azaz hogyan ékelödik egybe egy hatarozott funkcioju szervezet és egy koncentrikusan és horizontalisan is szervezödött, nehezen leirhato network, amelynek tagjai korabban gyakran marxizalo, de immar meggyözödésböl (vagy érdekböl) ‘megfordult’ vagy ‘megforditott’ (néha pszeudo) intellektuellek (is).
Miben és hogyan hatarozza meg ez az “aktivizmus” bizonyos muzeumi programokat, a kritikat, kiallitasokat, kiadvanyokat, könyveket, a függetlennek hitt vagy a kifejezetten erre a célra létrehozott sajtot stb.
Miként kovacsolodik össze az ideologia és a stratégia. A cél mindenekelött a keleti-parti intelligencia de-marxizacioja, a szovjetizalt kultura behatolasanak meggatolasa és egy uj, a személyes-, közelebbröl a müvészi, ‘szabadsag’ elsödlegességét hirdetö amerikai müvészeti kanon létrehozasa.
De természetesen ezeknek személyeknek
csak minimalis hanyada ‘a’ CIA.
De a ‘célmeghatarozo’, az infrastruktura, a döntéshozo, az ‘a’ CIA.
Es a pénz ! nagyon sok esetben maganpénz !
Elöször ezt a könyvet olvastam: Serge Guilbaut, Comment New York vola l’idée d’art moderne. (1985-ben jelent meg). (Ezt a könyvet franciaul irtak (Kanada ?), mert a francia kiadasban nincs fordito. (De megjelent angolul is. How New York Stole the Idea of Modern Art ). Kb. 5-6 éve olvastam, és ennek a parizsi kiadasa utal a Saunders könyvre. (1999 ?)
Ezek utan olvastam a Saunders. De olvassa el mind a kettöt !
(Sanders faktualisabb.)
Persze, Koestler fontos. Képzelje hogy Koestler bizonyos a politikaval kapcsolatos francia könyveinek szövegei, a kiadas éveitöl függöen valtoznak. Bizonyos részletek a hatvanas évek kiadasaibol eltünnek hogy aztan késöbb, 20 év mulva, ujra megjelenjenek. 😀 Ha elolvassa Münzenberg életrajzat, ahol néha szo esik rola, megérti ki volt Koestler.
Tökéletes ‘napraforgo’ figura. Kizarolag az érdekek vezérlik.
Meggyözödésröl szo sincs. Koestler a ‘meggyözödés’ szinhaza.
(Maga mar irta egyszer hogy én ‘minden mögött latok valamit’.
Dehogy ‘latok’. De ha mégis ‘van’ valami nem fogom lesütni a szememet csak azért hogy gondtalanul ringatozzak a varosligeti tavon a hattyuk között . .)
Münzenbergnél összeérnek a vonalak ( Manés Sperbert például még nem is említette, Koestler önéletrajzi köteteit olvastam, a napraforgás esete nála és másoknál is jó gyakran előfordult akkoriban, így Köstler Artúr nem kivétel, inkább valamilyen módon szabály).
Kérdés: kettőnkön kívül ki az, aki tudja, ki volt Willi Münzenberg?
A magyar művész és gyűjtője nevét ugyan miért titkolja?
Vajon Clement Greenberget is finanszírozta a CIA – akár nagyon közvetetten is?
Hülye kérdés, de Pollock és az AE kapcsán felmerült bennem.
Most hallgattam meg ezt a radiomüsort amit maga idemasolt.
Az biztos hogy 9 perc alatt elég nehéz körülirni
ezt az egészet . .
Najmanyi téved amikor a ‘cenzura’ szot hasznalja
a 30-as éveket illetöen.
(Hacsak nem a szo latin értelmében beszél . ., de egyetlen-egy alkalommal olvasva amit egy müvészeti blogon (?) ir,
ez nagy meglepetés lenne töle.)
A “depresszio évei” müvészetének retorikaja, ellenkezöleg, éppenhogy, és sugalltan, szovjet-szerü.
Gyarak, szegények, munkasok, hösiesség, anyak gyerekekkel, a munka frontja, stb.
(A “Farm Security Administration” fotografusai ezt az ideologiat teatralizaljak.)
De N. nyilvan olvasta a könyvet mert amikor Pollock rol beszél a radioban akkor szinte szoszerint Saunders sorait idézi;
Pollock nagy gesztusokkal ‘fest’, részeges, hangosan és tragar modon beszél, Nem europai, hanem egy igazi amerikai, tehat nem Picasso vagy Matisse labaközött született, a Far West festöje (jollehet sosem ült lovon) -kb ezt irja Saunders, (idézve valakit).
Tehat föleg ezért esik Pollock ra a valasztas.
Pontosan erröl ir valaki mas is,
aminek a cime kb.’J.P., a regionalizmustol az Action Painting-ig’. (Ha érdekli megkeresem pontosan mi a cim.)
Amit a masik beszélö mond a radioban az nagyon is érthetö.
Ha jol hallom ez egy müvészettörténész.
Természetesen nem mondhatja
hogy azok a teoriak amiket olvastam (söt lehet hogy irtam)
vagy tanitok az egyetemen a müvészetröl, egy olyan jelenséggel kapcsolatosak amely egy hatarozott politikai és ideologiai
szandék arnyékaban formalodtak azza amik.
Azt mondja: “Nem !” ” Ez nevetséges !”
Na persze. A müvészet olyan mint a forrasviz.
Jön a hegyböl, csak inni kell.
Söt, ha lehet ne poharbol ! :D:D
Bébikém . . 😀
Az artistiquement correct . . ., még akkor is ha itt a müvészettörténetröl van szo.
Mindenesetre ebben a kontextusban
‘a’ CIA, érthetöen, szinte ‘zavaro’.
Legalabbis megtévesztö. Mert rögtön azt gondolhatja valaki
hogy itt valamiféle szenzacios összeesküvésröl van szo aminek
nyilvan fele sem lehet igaz . .
Pedig téved. A müvészet nem a sivatag kellös közepén születik.
Es a 18. szazadi spanyol müvészet mi ha nem egy hatarozott, gondosan konstrualt, ideologia tükre ?
Vagy Vasari mit ir le ?
A Saunders könyvben Greenberg röl nem sok szo esik,
(Barr rol több).
A Guilbaut könyv többet beszél roluk.
Az utolso komment kérdésére.
Finanszirozta e ?
Keresek egy jo magyar szot a ” surenchere”, franciara.
Ez ebben a kontextusban azt jelentené
hogy ugy ‘kapcsolodni hogy egyben felülkerekedni’,
‘többet igérni ugy hogy egyben a buzgalom is kifejezésre jusson’.
. . .A fogadatlan prokatorok fogadottakka lesznek.
Vagy azza nevezik ki magukat. 😀
Ugy hogy aztan az utokor igy lassa öket.
Tehat nem hiszem hogy közvetlenül ‘finanszirozodtak’.
(De ez nem jelenti azt hogy nem kaptak pénzt !!!!!!!)
Azaz ez a ‘jelenség’ sem masként strukturalt mint az amivel szemben all, ami ellen harcol.
Itt is a ‘népek baratsaga’, a ‘vilagbéke’, és a ‘zakatolo vonat’ a jelszo. Csak ebben az esetben masok sugalljak a ‘béke’,
a ‘baratsag’ és a ‘zakatolas’ mibenlétét.
Latja, végülis Münzenberg gyözött.
(Talan meg sem halt, hanem atköltözött Amerikaba
és felvette a Henry Luce nevet.)
Ennek az egésznek van egy kis magyar vonatkozasa, majd holnap megirom maganak. A maguk érdekes beszélgetésével kapcsolatos
(Timar Kati és maga)
Olvassa el a könyveket.
A Saunders könyvben van 50 oldal jegyzet és 20 oldal index,
ez nem biztos hogy önmagaban meggyözi de biztositom szorakozni fog.
@dromidriver: Tibbi, a művészeti menedzsment Ujj Zsuzsival jól megy: itt is eladta azt a szöveget,a mit a Mission Galériában és az artmagazinban.
Hatékony és energiatakarékos.
Grat.
Már ott tartottam, hogy elrohanok megvenni egy nagyobb munkát menthol atyai/anyai tanácsai nélkül is, azt a szexis fehérneműset, amit az artmag-ban repróztak gondoltam, de visszafogtam magam, mert azt gondoltam: ebben a “körben mutatom magamat” műfajban nekem Witkacy az irányadó. Úgyhogy maradtam, majd valami gazdag angol megveszi a Tate után.
@menthol: Ezt a bébizést már igazán elhagyhatná, mert feláll a szőr a hátamon és nagyon utálatos leszek.
Szabolcsi idióta.
Münzenberg meghalt. Önként ment a halálba vagy segítettek neki? ( Újfent kérdem: kettőnkön kívül ki a fene tudja és akarja tudni, ki volt Münzenberg? )
Amit meg ír: marxista esztétika és művészetszociológia. nekem ez nincsen ellenemre, mert mond valamit arról, hogy mi lehet a társadalom és a művészet bonyolult kapcsolatában.
Hajdúról: egyszerűen elhessegette a gondolatát is az ilyesfajta befolyásnak, mert őt és a vele egykorúakat az aczéli világra emlékeztette volna.
Most nem az aczéli világ van.
Bár az lenne- mondták már sokan.
Az olvasásról: öreg ember vagyok én, lassan és nagyon nehézkesen olvasok már, kevesebbet, mint szeretnék, s nem tudom, Saunders egyáltalán sorra kerülhet-e valamikor.
A művészet amúgy sem érdekel.
Tibbi, az artportalon megjelent Ujj Zsuzsi cikket más csinálta, szerencsére tele van Tibbi referenciákkal.
S az záró szekvencia igazán lelkesítő:
“A Mission Art Galériában a megnyitón már ott volt az egyik kép mellett az eladást jelző piros pötty, a londoni Tate Modern pedig az ősszel nyíló A Bigger Splash: Painting after Performance Art című kiállítására meghívta az annak idején Bécsben kiállított munkáját.”
Lehet, hogy mégis el kell menni?
( Lusta vagyok hozzá. Talán a Tate-be? Oda idén nem, sorry. )
igen, Ujj Zsuzsi műveit az elmúlt 2 évtizedben ritkán lehetett látni: 1-2 képét 3 kisebb, és egy nagyobb csoportos bemutatón, miközben nem szerepelt tőle munka az Ernst Múzeum „A második nem – Nőművészet Magyarországon 1960–2000″ című kiállításán: exindex.hu/index.php?l=hu&page=14&id=452
az, h most a Tate Modern épp őt választotta a MuMoK Gender Check (2009) kiállításának magyar anyagából, már csak azért is figyelmet kelthet, mert a mi művészeink elég ritkán kerülnek be a Tate-be.
szval igen, sztem érdemes megnézni
@dromidriver: Maurer Dórának van pár munkája a Tate-ben.
Tisztességgel megnéztem a megadott megnyitó-felvételt, láttam a felvonulást ( Passuth, Perneczky – ez a Tate-beli megjelenésnek szólt vagy csak a szokásos egybegyűlés ceremóniája ? ), belepillantottam a fotókba.
Akit érdekel a kiállítás, meg fogja nézni.
Már bocs, de nem tartom valószínűnek, hogy én éppen ennek a csoportnak leszek a tagja.
Miért nem?
Kben a Tate-ről akkor még nem tudott a szélesebb szakmai nyilvánosság, mert az Artmagazin aznap jelent meg.
Passuth Krisztina és Perneczky Géza sztem még a 80-as évekből ismerte Ujj Zsuzsi munkáit (szinte biztos vok benne, mindkettőjüknek megvan Zsuzsi akkor kiadott Első füzete, ami 87-ben művészeti szamizdatként jelent meg).
@dromidriver: Ez a művészeti szamizdat jó, nagyon jó.
Bár nem Patti Smith-t hallgattam anno, hanem inkább ELP-t, de azért még öregedő fejjel emlékszem egy-két dologra.
Aki a tűrttől valamelyest kijjebb volt, az már szamizdatként funkcionált.
Ez azonban nem jelentette azt, hogy népszerűtlen vagy ismeretlen volt.
A miért nem-re a válaszom: mert az érdeklődési és érzékenységi körömön messze kívül fekszik ez művészeti terület, kötelességtudásból – ilyenem nincsen – meg nem megyek.
Egy idő után az embernek válogatnia kell, mit akar elolvasni ( újra ), meghallgatni ( újra) és megnézni (újra ).
Mivel meghosszabbították a kiállítást, remélem, Kishonty Zsoltéknál jó sokan ( négyszáznál többen ) látják majd a tárlatot. Egy fő ide vagy oda meg úgyis mindegy.
:DDDD
igen, szamizdat szó szerint: önkiadó (a szerző által megjelentetett kiadvány). Ien nem hivatalosan kiadott publikáció elég sok volt akkoriban – AL, SzNOB stb. -, köztük oan verseskötet-, és kiállítási katalógus-szerűségek is, mint Zsuzsi Első füzete.
@dromidriver: A mostani artmagazinban, ahol az írása – nevezzük marketingszövegnek, jó – megjelent, van egy hosszabb interjú Németh Ilonával ( akinek a munkásságát nem különösebben kedvelem ).
Ebben az interjút készítő – mások szavaira rímelve – elmondja, hogy Budapesten a nyolcvanas évek valami kulturális csoda volt.
Már a hetvenes évek vége felé is.
Ma is csoda – az, hogy van még olyasmi, amit a hozzám hasonló kispolgári vénemberek még kultúrának mernek nevezni ( a sok újfajta és általam felfoghatatlan, megérthetetlen kultúrafogalom távolból való tisztelete mellett ).
Mindazonáltal nem csak a neoavantgárd világára gondoltam, hanem pl. az olyan helyekre is, amelyeknek nézettsége nem volt nagyobb, mint a Ligeté, pl. Stúdió Galéria, de bírtam a Rabinec Stúdiót is ( ahol nem döntötték el, hogy műkereskedni vagy “ellenállni” akarnak ).
Gondolom Münzeberg nem önszantabol halt meg . . és azt
sejtem hogy azok között a fogaskerekek között ért véget
az élete amelyek abban a gépben forogtak amelynek
önmaga is egyidejüleg alkatrésze és egyik gépmestere is volt. Tehat a halal azon a szabadon valasztott helyen talalhatta amit kivalasztottak neki.
Hogy kevesen ismerik ? Lehet.
Tehat ha ismerem Münzenberg nevét az nem azért van mert titokban és lazasan az osztalyharc történetét kutatom hanem
mert érdekel a spanyol phaboru és a képes sajto viszonya.
Ehhez a Komintern ismerete elengedhetetlen.
Néhany évvel ezelött éppen ezért elolvastam
Gustav Regler Das Ohr des Malchus c. könyvét amelyben feltünik Münzenberg is. Innen datalodik az érdeklödés.
Valoszinü Budapesten, talan enyhe tulzassal, maga lehet az egyetlen aki tudja ki volt Münzenberg.
De itt, a rozsakertböl csalanossa valtozott kommunizmus
és a rosszul rögzitett müfogsoru, és idönként hisztérikusan gesztikulalo kommunistak orszagaban,
azért lehetnek néhanyan. 😀
De nem hiszem hogy ezek a valahai, mara mar elhizott, de a diktaturara türelmesen varo munkasosztaly tagjai
vagy a balpart korabban fülig vörös, aztan egy bio-bolt-nyitas tervét latolgato de mar régota-nyugdijas gnomjai lennének
hanem föleg olyanok –mint én is- akik ezt a
Komintern-jelenséget,
mégha tavolrol és latszolag szenvtelenül is,
de kétségkivül elbüvölten nézik.
Tegnap este visszagondoltam erre az radio beszélgetésre.
Azt mondja a Najmanyi hogy miutan kiderül ez a “botrany” . . Milyen “botrany”, bm. ? Hol van itt a botrany ?
Hajdu : ez “nevetséges”.
(De a végén mégsem teljesen nevetséges mert mintha
talalna vagy adna egyfajta magyarazatot arra ami “nevetséges”.)
Ha nevetséges akkor miért beszél erröl a radioban ?
Miért nem mondja azt hogy ez egy olyan képtelenség
hogy nem is akarok rola beszélni ?
Biztosan nem az utcan szolitottak meg hogy erröl beszéljen.
Ahogy ezek a könyvek leirjak ezt a jelenséget
az a fotografiaban is megtörtént erröl biztositom,
és ehhez egyaltalan nem kell Magyar Radio.
Erröl még nem született egy önallo könyv (tudomasom szerint )
de mar ötvenen és ötven helyen és részletesen leirtak
(ezekböl mar ötvenegyet elolvastam, még azokat az irasokat is amelyek csak egyetemi tézisekben léteznek,
söt mindez ezek nélkül az irasok nélkül is lathato,
föleg akkor ha valaki képes felfogni hogy mit lat ! ;
azaz nem egy robotikus lobotomizalt zombi mint Hajdu. 😀 :D)
Mintha ez a történet valtoztatna valamit ennek a müvészetnek jelentöségén . . Ellenkezöleg ! ! !
h kulturális csoda, az sztem túlzás, de az igaz, h a 80-as években egyre inkább Budapest kezdte betölteni a térség kulturális fővárosának szerepét: részben mert a lengyeleknél katonai diktatúrát vezettek be 81. dec. 13-án, és Csehszlovákiában is tartott még a 68 leverését követő sötét korszak, miközben nálunk ‘liberalizálódni’ kezdett a kultúra. Valójában inkább oasmiről volt szó, h a 70/80-as évek fordulójától az államnak már nem volt elég pénze arra, h a központosított, Aczél féle kultúrpolitikát finanszírozza. És mikor már csak annyi pénzt tudott adni, h az intézmények valahogy működni tudjanak, akkor ezekben szép lassan elkezdett kialakulni az autonóm szakmai gondolkodás. Aztán jött a Soros Alapítvány 1984-től, ami a kultúra területét támogatta, s így egy olyan helyzet alakult ki, h Budapesten lehetett látni azon cseh, lengyel, kelet-német művészeket is, akiket a saját hazájukban nem, v csak naon szőrmentén, miközben a pesti intézmények a Nyugat felé is egyre nyitottabbá váltak, és Gorbi miatt a Nyugat érdeklődése is Kelet-Európa felé fordult. Mindez számunkra nagyon előnyös pozíciót teremtett, amit valószínűleg azért veszettünk el pillanatokon belül a rendszerváltás első éveiben, mert az új politikai elit annyira magával volt elfoglalva, h nem ismerte föl ennek jelentőségét.
@menthol: Bizonyosan nem. sokan tudhatják, ki volt Münzenberg – ha akarják, ha tudni akarnak valamit a harmincas évek európai értelmiségéről, a frontvonalakról.
A fogakkal beletalált a közepébe, de a rossz minőséget számomra nem a poszt-kommunista világba tébláboló emberek – nem csak nyugdíjasok – fogazatát pótló eszközök jelentik, hanem a Nyugat álságos csábíróerejét leleplező angol MEP, akinek beszéde közben repült ki a hallgatóságra a nem kellően rögzített hídja.
Ez az a negatív híd, amely összeköt bennünket, s ehhez képest a maga balpart értelmisége változásai szinte semmit sem számítanak.
A Komintern jelenség helyett maga az értelmiség szerepvállalását és annak innen már falsnak tűnő játszmáit bámulja. De akkor – amennyire olvasmányélményeimből erre következtetni merek – valóban kevés választás volt. Egy önmagára valamit adó értelmiségi egyszerűen nem lehetett nem baloldali. S ha már baloldali volt, akkor a kommunista irány is nyitva állott – mert a fasiszta kizárt volt. Nem Céline-re gondolok itt és társaira, de nem is azokra, akik Céline-ben a nyíltszívű értelmiségi megmondóembert láttak, a gyilkosságra uszító helyett,nem, hanem az olyanokra, akik saját helyzetüket és a társadalomét kritikusan látták.
Hajdú minősítését nem tartom tisztességesnek: a tudásunk hiányát nem lehet úgy felfogni, mintha hülyék ésvagy tökéletesen elfogultak lennénk. Ne feledje el, hogy nálunk a művészet az elmúlt legalább 70 évben oppoziciós szerepet töltött be. És mivel szívta tele magát a mygar művész? A szabad világ reprodukált, később személyesen megcsodált műveivel. Miről adott hírt a magyar művészettörténész? Ugyanezekről. Miért? Hogy megmutassa és elmondhassa, milyen vacak az itteni és milyen jó, emberi alternatíva az ottani.
Elfogadni azt, hogy a Nagy Amerikai Istenek szabadságfoka ( más irányból nézve: szabadságkorlátozottsága ) hasonlatos a szegény magyar művészéhez, alapjaiban dönti össze a hitet és a vágyakat.
Ha elfogadnánk az ottani párt, a CIA és “mellékszervei” által keltett művészet képét – ahogyan nem tesszük -, akkor az a narratíva, amelyre a kortárs és modern magyar művészet épült, kimúlna.
Ezért érthető Hajdú védekező és védekezve értelmező pozíciója, s ezért nem zombi.
@dromidriver: Nem értek én a gazdaságtörténethez sem, de az állam liberálisabbá válása nem a pénztelenségen múlik, hanem azon, hogy a művészek, a befogadók és a helyek, ahol bemutatták a művészetet átalakultak. Engedték is, hogy átalakuljanak. Meg új generációk jöttek.
A rock szerepe ebben elvitathatatlan.
Azzal semmiképpen sem tudok egyetérteni, hogy valamiféle fordított arányosság lett volna a a finanszírozás lecsökkenése és az autonóm szakmai gondolkodás ( ahogy írta, öntudatnak is nevezném ) megjelenése, illetve növekedése között.
Az adott politikai feltételek között lehetett volna unalmas, semmitmondó és szürke is a művészet ( ahogy egy igen jelentős szelete az is volt ), de hogy mégsem, az a közreműködőknek és a befogadóknak köszönhető.
Példul a közös műtermeknek. Hol van már az a műterem, ahol Samu Géza dolgozott Angyalföldön művésztársaival? Hol vannak az alkotótelepek? Na, ezek sokat számítottak. Meg az, hogy a paneleket kiszínezték, meg a Katona bemutatta Spíró darabjait.
Ma, amikor megint nincsen pénze az államnak a kultúrára a Katonában soha nem látott módon vannak állandóan szabad és üres helye. Akkor nem voltak, levegőt sem lehetett kapni a színházban, annyian jöttek el.
Szóval és újra: nincsen a maga felállította fordított arányosság, mert ha az lenne – mint valami rejtett módon érvényesülő törvényszerűség -, akkor most is virágzó és magas színvonalú kulturális életünk lenne. De nincsen.
jav: helyek ( és folyt köv., ha találok még hibákat, mert alla rima írok és nem ellenőrzöm közben )
Latja Iparterves, Münzenberg még mindig él !
Most ismét nevet valtoztatott és Zuckerberg nek hivjak
és legujabb müve, a facebook, ez az ujszerü
és orwell-i kontinens immar tözsdén van !
M. most nyilvan mondja: “Je est un autre.” :D:D
Amit feljebb nekem ir az kétségtelenül tartalmas !
Gondolkodom rajta.
@menthol: A mai világban úgy is lehetne mondani – a mi jeles neonácijainak és újnyilasainknak “köszönhetően”, akik gyermekeim számára a nyila Nyírőt és Wass-t teszik kötelezaső olvasmánnyá -, hgy a “berg”-ek maradtak.
A manipuláció a kulcsszó, ez ne felejtsük!
@iparterves:
szürke és unalmas mindig is a hivatalos művészet volt: mikor volt rá pénz, a kincstári propagandát ezerrel tolták, és ezerrel szorították a perifériára a szakmai szempontokat.
@dromidriver: tibbi, onnan kintről, ahonnan nézte, minden hivatalosnak számított.
A hivatalosnak gondoltan belül viszont erősen strukturálódott a mezőny.
Talán Zrinyifalvi Gábor és Buhály József – mindketten a hivatalosságon belül – mégsem ugyanazt az unalmat árasztották.
Egy kicsit finomabb közelítés nem ártana, vagy az, ha meghatározná, mi is volt a hivatalos művészet.
@iparterves:
jogos! az abszolút hivatalos nyilván egy Varga Imre típusú alkotó, aki parlamenti képviselő, folyamatosan kapja az állami megrendeléseket, és minden állami kitüntetéssel rendelkezik: hu.wikipedia.org/wiki/Varga_Imre_%28szobr%C3%A1sz%29#Fontosabb_kit.C3.BCntet.C3.A9sei.2C_d.C3.ADjai
vele szemben a másik pólus, mikor az illető nem tagja szakmai szervezeteknek (mert nem veszik fel), nincs szakirányú végzettsége (mert oda se vették föl), nem állíthat ki szakmai intézményekben (hanem pl. csak klubokban, zártkörű, félzártkörű helyeken, ill. külföldön), ill. nem publikálhat (nem jelennek meg katalógusai, nem foglalkozik vele a szaksajtó). Ha a 60-70-es évek legjelentékenyebb alkotóit nézzük – Erdély, Hajas, Szentjóby -, ott ez naon sokaknál teljesül.
De igaza van, e két szélső pólus között rengeteg átmenet volt. Pl. Major János, akit sokan már a Főiskolán mesternek tekintettek, de aki aztán folyamatosan alkotta az oan műveket, amiket le kellett szedni a falról, v amelyeket visszadobtak, még mielőtt falra kerülhettek volna. A 70 évektől változik a helyzet, amennyiben egyre több olyan kiállítóterem jön létre, ami ugyan nem része a hivatalos intézményrendszernek (nem a minisztérium, a főváros, v vmelyik állami művészeti szervezet által működtetett hely), de folyamatosan működik, koherens szakmai programmal (Bercsényi, budaörsi Jókai, újpesti Mini stb). Aztán a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába is egyre több olyan művészt vesznek fel, aki nem végzett főiskolát. 88-ig minden – nem zártkörű – kiállítás zsűriköteles volt, de a 80-as évek elejétől ki lehetett választani egy listáról, kiket hív el egy galéria zsűrizni (voltak köztük akikkel kreatív megoldásokat lehetett kitalálni a neccesebb esetekre).
@dromidriver: Azért ennél árnyaltabb fogalmazásra és megközelítésre gondoltam volna.
Varga Imre életútja sem írható le az abszolút hivatalosság kategóriáival, s a szobrászművészi alkotásainak sorsa – nem a Károlyi szoborra gondolok, amely egy neonáci “elgondolás” áldozata lett – sem teljesen egyértelmű.
Azzal meg totálisan nem értek egyet, hogy a hatvanas-hetvenes évek legjelentékenyebb alkotóinak kit nevezett meg. Nem egyszerűen ízlésvilágbeli különbségeink miatt, hanem a tényleges teljesítmény alapján sem tudom elfogadni. Ha akarja, akkor a koncept-kör legjelentősebbjeinek nevezheti őket, de ott ahol egy Kondor, egy Lakner, egy Ország Lili vagy egy Bálint és Korniss működött, az Agitátorok legjobb szereplőjét eléjük emelni: súlyos tévedés.
A szaksajtó ( amit a Művészet, a Népszabadság és az akkori Magyar Nemzet jelentett, illetve a Képzőművészeti Kiadó, esetleg a Corvina ) a magyar képzőművészet 90 %-ával egyáltalán nem foglalkozott.
Most sem – s ezt tudomásul kell venni.
Kis lépésként értékelem indulatos szövegei sarkító tendeciáinak feloldására, hogy legalább annyit elismert, hogy a helyzet változott. A zsürorok megválasztása lényegében azt jelentette, hogy bármit ki lehetett állítani. S emlékeim szerint – én csak néző voltam mindenkor – ez így is volt.
Ezt akár szabadságnak is nevezheti. Vagy most nincsenek zsürorok? Kurátornak hívják őket?
azért ért félre, mert nem figyel (már bocs!):
Kondor, Ország Lili, Lakner a 60-as évek!
(mert meghaltak, emigráltak)
Bálint, Korniss, ők az Európai Iskola
Szentjóby, Hajas, Erdély a 70-es évek, és most legyen szíves ne kezdjen el azon szőrözni, h Szentjóby már a 60-as, és Erdély még a 80-as években is, mert: persze (csak, ha nem szeretnék regényt írni, akkor egyszerűsítenem kell)
senki nem mondja, h mellettük nem voltak más, nagyszerű, kiemelkedő művészek! Természetesen egymás mellett éltek, és dolgoztak különböző nemzedékek, és mindegyiknek megvan a maga külön története. De maga engem a nem hivatalos művészetről kérdezett. És igen, így is föl lehet fogni: az 50-es években az Európai Iskola is be volt tiltva. Kondor első kiállítását 1960-ban a Fényes Adolf Teremben bezárják stb, stb.
Kondor Béla (Pestlőrinc, 1931. február 17. – Budapest, 1972. december 12.)
Ország Lili (Ungvár, 1926. augusztus 8. – Budapest, 1978. október 1.)
Lakner ügyben pedig inkább ne nagyon kezdjünk vitába, attól tartok, nem nagyon nyerne.
Lakner külföldre a hetvenes évek közepén ment. Szürnaturalizmus és pop – mond ez valamit?
Na, egy kicsit le kell higgadnom ahhoz, hogy válaszolni tudjak a maradékra.
@dromidriver: Én nem a nem hivatalos művészetről érdeklődtem, ez leegyszerűsítése lenne az itteni pingpongnak.
A nem-hivatalos művészet kifejezésnek is mintha már egy árnyaltabb megfogalmazását tudta volna elfogadni.
Vajon a MOM Művelődési Ház, a Postás Művelődési Központ vagy a Szépművészeti Múzeum nem hivatalos helyek voltak?
Vagy a Ganz Mávag?
Nem mítoszroboló akarnék lenni, ahhoz magáról a mítoszról és a valóságáról keveset, jóformán semmit sem tudok, egyszerűen az akkori magyar valóság olyanféle szeletelését – amely a hivatalos és nem-hivatalos művészet mentén szabná át a kulturális térképét, mégpedig egy eléggé szorosan értelmezett nem-hivatalosság jegyében – igen nehezen tudom elfogadni.
Leegyszerűsítve a Liget Galériára: ez a hely az experimentális ( nem hivatalos művészet ) bemutató tere.
Fenntartója: a Cserepes Ház, korábban a Zuglói Művelődési Ház.
Finanszírozója: a Tanács, majd az önkormányzat.
Hivatalos pénzből nem hivatalos művészet?
Lásd: CIA pénzből szabad, demokratikus Amerikát megteremtő és reprezentáló művészet?
“88-ig minden – nem zártkörű – kiállítás zsűriköteles volt”-mondja Tibbi.
Hol voltak írott szabályok?
A 3 napos nyílt bemutató nem volt zsűriköteles, ahogyan a 30 napos zártkörű sem?
Tibbi és mindenki más, akit a kortárs művészet problémaköre izgat.
Félő, hogy nemsokára a hivatalos művészetértés erősen pénz/befektetés függvénye lesz.
Megbotránkoztat a KE felvételire invitáló szövege:
“Kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek mesterszak (MA)
A Kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek mesterszak (MA) teljes idejű (nappali) képzés, amely okleveles kortárs művészeti szakíró és kurátor-képesítést ad. A képzésért felelős és az azt szervező szervezeti egység a Képzőművészet-elmélet Tanszék. A képzési idő 4 félév, az oklevél megszerzéséhez 120 kredit szükséges. Az államilag támogatott helyek száma várhatóan 3, a költségtérítéses helyek száma várhatóan 3. A költségtérítéses képzésben résztvevők fizetendő díja várhatóan 700.000,- Ft / félév.”
Durván 3 millióból faragnak belőlem 4 félév alatt kritikust?
Keresgélek, nézeget, mit írtak a nem-hivatalos művészetről – már azon túlmenően, ami a házi könyvtáramban rendelkezésemre áll -, s ráakadtam Berecz Ágnes írásra, amelyben ezt a kellemes passzust leltem:
“mûvészettörténészeknél. A ‘mindenki maradjon a saját
kaptafájánál’ gyakorlata legalább két hamis feltevésen alapszik. Az egyik az, hogy a
szakértõ, azaz a mûvészettörténész ért mind a kortárs mûvészethez, mind a kritikaíráshoz, a
másik: a kortárs mûvészettel való foglalkozáshoz és a kritikai tevékenységhez
mûvészettörténész diploma, tudás és képzettség kell. Talán nem szorul különösebb
magyarázatra, hogy egyik sincs így.”
Mindazoknak küldöm, akik szerint a művészettörténész az, aki a kortárs művészethez ért.
Ha jol értem akkor a ‘nem-hivatalossag’
(az) egy (ik) ‘sales argument’ lenne ?
@menthol: 1990 után talán, előtte…?
Ha az eladhatóság általában véve értendő, akkor a nem-hivatalosság – szerény véleményem szerint – éppen annyira “sales argument”, mint a filiszterek földjén gázoló avantgárd számára volt az, hogy nem-akadémikus, nem-klasszikus.
Ahogy fotókon az avantgárd képviselői a legpolgáribban néznek ki, úgy a “nem-hivatalosok” jó része is belesimult valamiféleképpen a hivatalosba ( mást nem is nagyon tehetett ).
Bonyolult és egy olyan kispolgár számára, amilyen magam lennék, nehezen is megérthető játszma ez.
Bár sohasem értettem, hogy a “nem-hivatalos” művészek miért tendálnak a Rózsadomb irányába és annak környékére? A munkáskerületből is inkább az Újlipótváros polgáriasodottabb részeit választottak maguknak, s elvétve találni például Pesterzsébeten vagy Kispesten “nem-hivatalos” művészt.
Van azért valami a hivatalos belvárosiság és a kivülmaradást jelző külkerületiség között. A kultúra és a kultúra fogyasztó és támaszai nem nagyon mennek ki azon a gyűrűn, amelyet Tibbi oly szépen lerajzolt.
Lehet akkor mondani, hogy ez vihar lenne egy pohár vízben? Nem, de kellő figyelmet illene szentelni a művészet előállítóinak térbeli elhelyezkedésén kívül a műalkotások önkéntes – tehát nem a kivezényelt iskolások és brigádok fogyasztására gondolok! – befogadóinak geográfiájára is.
Nem lenne nagy meglepetés, ha a hivatalos és a nem-hivatalos művészet ( bárhol is legyen a határuk és bármekkora átfedések is legyenek közöttük, mert vannak és voltak, pl. Pauer a kaposvári színház és a magyar filmek elismert díszlet- és jelmeztervezője akkor, amikor “nem-hivatalos” művész, s a szépségkirálynői hivatalosságát, annak viszonyrendszereit ebben a dichotómiába megvizsgálni igen pikáns feladat lenne, de nem az én dolgom ) egy olyan kis körön belül
zajlott volna, amelynek átmérője nem haladja meg a tíz kilométert.
De ez egy külsődleges szempont nyilvánvalóan, amit a kispolgárok nem érthetnek meg.
@iparterves: (“kispolgár”-ként megfogalmazott öndefinícióját nem tudom elfogadni, de ez maradjon az én problémám)
Érdekes kérdés, amit itt feszegetnek, hogy hogy is néz ki a hivatalos és a nem-hivatalos művészet egymáshoz viszonyított térbeli elhelyezkedése. Meg hogy ennek művelői merre is laknak. Ez utóbbira most meg se kísérelnék kitérni, mert ez szerintem egy roppant komplex város-szociológiai kérdés. Az, hogy kik milyen messzire hajlandók elmenni egy-egy kiállítást megnézni — gyakran valóban “sznobéria” kérdése, azaz, hogy bizonyos környékekre nem hajlandók bizonyos emberek ellátogatni. Ennek én azt az oldalalát tapasztaltam meg, ami aztán bizonyos művek antropológiai (egzotikusként felfogott) megközelítésében rejlik.
Pauert nem védeni akarom, csak mint ennek a maga által vázolt dichotómiának a(z egyik) feloldására ajánlom a figurativitás problémáját. Mert hogy a 80-as években nem volt sok olyan képzőművész, akit ez a fajta valóság-ábrázolás izgatott volna. Ha maga említ majd párat, akkor az csak az én tudásom korlátait fogja jelezni 🙂
A másik lehet egy nagyon banális dolog — Pauert ismerte valaki a döntéshozók közül és így kerül tűzközelbe. Néha (?) a dolgok így dőlnek el.
Azaz a ’tilossag’ nem lenne sales argument. . . . . tehat ez
nem egy kereskedelmi kontextus lenne. . .
Ertem.
Itt tehat itt nincs egy ‘kollektiv vasarlas’ ?
Egy olyan ‘kollektiv vasarlas’ ahol az ‘ar’ a ’tiltottsag’ mértékével egyenes aranyban all.
Ja, mar értem.
@timár.kati: Egyszerűsítsük le a kérdést és nézzük meg, hogy az általunk ismert és elismert művészek, hol laknak-laktak:
Erdély – II. kerület
Keserű – V. kerület
Lakner – XI. kerület
Pauer – V. kerület ( a korábbi lakhelyét nem ismerem )
Lossonczy Tamás – II. kerület
Nem akarom elővenni régi telefonkönyvemet ( megvan ! ), hogy végignézem a névsort. Fölösleges.
Maguk is kiegészíthetik a sort a Kelenhegyi úti művészkolóniával, a Máglya közivel és találhatnánk egy sor rózsadombit címet.
Pauert sem vádoltam, senkit sem akarnék váddal illetni ( azért a Molnár Csillás sztorija nem szépségdíjas, s visszakérdezhetek: vállalni kötelező volt? ), a szempontom a közönségé, amely sohasem volt hivatalos – mint egy nagy tudású amerikai kolléga írta – a “megkoronázására”, csak a díjesők és az elismerések-elismertetések után bocsátották a “Művészet” szent ormai elé.
Az egzotikus művészet, mint a város peremén (túl) tenyésző kulturális jelenség – ez aztán az olyan téma, amelyet fönséges lenne megvizsgálni.
Hova járnak a kritikusok művészetet fogyasztani? Ez sem érdektelen téma, s röviden felelni is lehet rá, ha az Új Művészet, a balkon és a Műértő pár évfolyamat fellapozzuk.
A budapesti székhelyű kritikus leginkább a főváros belvárosába jár. A vidékre kihelyezett tagozat eljut Egerbe ( ha nagyon muszáj ), Pécsre, Székesfehérvárra, Miskolca, Szegedre és Szombathelyre, Győrbe is. és Szentendrére.
A heti ÉS-ben Mélyi a távoli Mai Manó-ba, a Mancs-ban Dékei a még távolabbi Knoll-ba látogatott el.
Sokan pedig – szerencsére – külföldre.
Ahogy a maguk Friedman kiállításán a nagysebességű vasutak hálózatát kirajzolták, s kiderült, Európa nyugati felét hálózzák be, a keleti szinte kimaradt a fejlődésből, úgy lehetne fényutakkal megjelölni egy-egy kritikus útját is.
Megdöbbentő lenne látni, hogy a rutinszerű bejárások nyomán a budapesti belvárosban milyen vastagságú fénnyalábok keletkeznének és ezek hogyan kereszteznék és vastagítanák egymást.
A tiltottság ugyanis – ha jól emlékszem még – elválhat a művésztől és nem terjed át automatikusan a műre.
Ha érdekelne az, amit képzőművészetnek neveznek, továbbá: ha nem lennék lusta, öreg és kutatásra teljesen képtelen, akkor a magyar kritikusok közül kiválaszthatnék néhányat az elmúlt évtizedből és publikációik nyomán végigkövetném útjukat.
Hol és hányszor voltak, kiről és milyen előjellel írtak. Kirajzolódna a nem-művészettörténészek ( vagyis a nagy többség ) számára egy nagyon izgalmas térkép, amely azonnal megérzékíteni az ún. mindenki számára, hol és hogyan, kik által teremtődik az, amit Művészetként kell elfogadni.
Ha a kiállítóhelyek gyakoriságát is színnek jelölnék, akkor a Ludwig, a Műcsarnok mélyvörösben úszhatna, s lennnek hazánkban olyan helyek ( mondjuk a térkép 99.9 %-a ) amely érintetlen fehérként virítana.
Ha arra utalna – arra utal? -, hogy politikai tartalmú csereügylet zajlik a hivatalos és a nem-hivatalos között, amelynek tartalma a nem-hivatalos elismerése és a hivatalos nem-hivatalossá deklarálása “eladhatóvá” tétele érdekében, akkor itt már derengene valami.
ez azért vicces, mert a tényekkel bárki önkényesen kártyázhat:
ha csak a saját praxisomat nézem, mondhatjuk, h belvárosi vok, mert évtizedeken át éltem a múzeum krt-on, de a 80-as években zuglóban, angyalföldön, s a 90-es években budafokon is
kispest-köbánya-szentlőrinc háromszögéből nevesíteni tudnék egy egész húzós kis ‘nem hivatalos’ művészkolóniát, akik egyébként össze is jártak, mi több, ők kezdeményezték, rendezték a strand fesztivált ott, ha önöknek van mire emlékezniük ezügyben
tehát azt mondanám, h ne!
lehet, h iparterves azt mondja ő Laknerhez jobban ért (biztos?), de ez az avantgard (ami kben is neoavantgard lenne) egyenlő belváros, ez egy nem igazán megalapozott fölvetés, még akkor se, ha pauer, és hajas, de már pilinszky, és kondor is
ottlik szavával élve: marhaság!
egyébként meg vissza mehetünk retróba, h varga imre nem is volt hivatalos művész, szentjóby, erdély, hajas meg nem hivatalos, csak akkor nem értem miről beszélünk?
jut eszembe: hol is volt varga imre műterme? avagy az említett neoavantgard alkotóknak volt egyáltalán műterme?
@dromidriver: Nevesítsen, az én műveletlenségem legalább még jobban kihangsúlyozódik.
Laknerhez nem jobban értek ( ha értek bármihez is ), hanem talán több tényt és művet ismerek ( de a kérdése jól irányzott és elbizonytalanít, de annyira mégsem ).
A marhaság tetszik, de az érveket – a tényeken alapulókat, amelyekkel nem kártyáznak, hanem szépen logikai sorrendben értekelik őket – méltányosabbnak tartanám.
Varga Imre műterme? Nem tudom. Erdélynek otthon ( de ezt maga sokkal jobban tudja ), Hajasét is ( ha kellett ), Szentjóbynak ( kellett ? ).
Szentjóbyval kapcsolatban – akit a már említett Agitátorok legjobb szereplőjének tartok – a hivatalosság pecsétjét talán még a Jancsó filmekben való szereplés is erősítheti.
Vagy az, ha egy államilag finanszírozott – a közönség által nem értett és nem kedvelt – filmben szerepet kap már “irodalmi” munkásságának a része?
Indulatát érteni vélem, de az értékelés és újragondolás – amely nem feltétlenül az érintettek dolga – mégiscsak kötelességünk. Annak az el- és felismerése, hogy nem volt annyira fekete-fehér a művészeti élet sem. Pl. a finanszírozás oldaláról.
De mondja, az mit jelentett, hogy maga Kisz-díjas is volt? A nem-hivatalos hivatalossá tételét? Ez nem személyeskedés, ne vegye annak, hiszen a CV-jében benne van, semmi szégyenletes nincsen ebben, de a viszonya a saját akkori díjához és a saját akkori díjjal kitüntetett személyiségéhez, amelyet a nem-hivatalos nem-művészet kategóriájába helyezett, hogyan értékelődőtt ( át)?
drága iparterves, én így hirtelenjében nem igazán tudnék oan filmet mondani, ami nem állami pénzből készült (leszámítva a korabeli amatőr s8-as mozikat),
ahogy oan intézményt se, amit a korabeli magántőke működtetett
:DDD
na, és a Hejettes Szomjazók KISZ-díja
:DDD
hát ránk is szóltak, mert miután átvettük, ott rögtön az Ernst Múzeum padlóján körbeültük a borítékot, és széosztottuk a zsét
:DDD
nem hinném, h oan nagy különbség lenne a mai, és a korabeli állami díjak között (már bocs!), és a H.Sz. második kiáltványában sztem meg is emlékezett, ld: http://www.ligetgaleria.c3.hu/helyettesszomlyazok20.html
és amennyiben figyelmesen olvas, azt is láthatta, Varga Imre volt a Prima Primissima első képzőművész díjazottja
:DDDD
@iparterves: Egy mai művész a maga által vizualizált útvonalakból és térképekből már rég művet csinált volna :-)) mert hogy az ötlet jó!
Abban egyet tudok érteni, hogy Pauernek nem volt kötelező vállalni a szépségkirálynős projektet, de azt nem tudhatjuk, hogy valóban mi motiválta. Az is elképzelhető, hogy a helyzet szokatlansága miatt nem tudta felmérni a projekt hátulütőit. Vagy hogy ez művészi szempontból egy nem sikerült projekt volt, csak hogy az emberi oldala miatt a kozekvenciái is más szinten jelentkeztek. Nem tudom.
Az egzotikus művészetről mit gondol?
@dromidriver: Én sem tudnék olyan múzeumot, kiállítási intézményt mondani, ami nem közpénzen működik ( ameddig még ).
A nem hivatalosság tehát a hivatalosság által lehetett nem-hivatalos és a hivatalos pénzekből mutathatta meg nem-hivatalos értékeit.
A BBS, ahol Szentjóby és Erdély is működhetett, ahol Maurer filmjei is készültek, szintén közpénzekből élt, s mint ilyen “hivatalos” volt.
Ennek a – kispolgár számára, mint magam lennénk – nehezen feloldható ellentmondásnak a feloldása a nem a mi levélváltásunk során és eredményeképpen történik meg ( tudjuk azért, hogy nekigyűrköztek filozófok a probléma megoldásának ).
Arra az egyetlen, engem igen sokat foglalkoztató kérdése kívántam volna mindössze felhívni a figyelmét a hivatalos és nem hivatalos művészet nagyon merevnek és rugalmatlannak tűnő szétválasztása kapcsán, hogy egy más nézőpontből talán a kettő működése egyáltalán nem annyira széttartó és egymást kizáró, inkább együtt alkotnak egy nem feltétlenül mindenki számára örömteli egységet és bizonyos befogadók számára meglehetősen monolit alakzatként jelennek meg, amelyben a pillanatnyi státusok nem határozzák meg sem a tényleges értéket, sem pedig a hatalomhoz való viszony erősségét, ahogy a hatalom ( a hivatalosság ) által adott elismerés önmagában még nem tesz egy alkotót “hivatalossá”.
A nehézkesen és dadogva megfogalmazott mondatom helyett Szolomon Volkov Sosztakov-könyveit ajánlom. Ha valaki, akkor Sosztakovics ( meg Ejzenstein ) hivatalos művésznek számított. Toscanini vezényelte a nagy Leningrád szimfóniát, Sztálin a szovjet himnusz megírására kérte fel a zeneköltőt ( Hacsaturjánnal “versenyben” ). Közben szinte élete végéig egy kis böröndben összecsmagolva álltak Sosztakovics holmijai, mert nem tudhatta, mikor csap le rá megint a Pravda ( mint tette a Kisvárosi Lady Macbeth-nél ), viszik el a gulágra.
Varga Imrét említi folyamatosan, Tibbi, mint különös esetet, olyat, amely átível a szocon a mai világba. A Károlyi szobor eltávolítása ezen az íven ejt sebet, a siófoki önkormányzat tiltakozása pedig még inkább.
Varga Imre a megrendelések sokaságával lépett ki társai közül, s látszott hivatalosnak, kivívva a művésztársadalom utálatát. A maga számára ő volt a par excellence hivatalos művész.
Elfogadom. Mit szól ugyanakkor Jovánovics György 1990-2010 közötti megbízásaihoz? Ő vajon nem vált valamilyen formában az új rendszer hivatalosává? Vagy a nem-hivatalos előélete megóvja attól, hogy ilyen gyanúba keveredjen?
@timár.kati: Egzotikus művészet? Miit ért alatta?
nekem minden művész(et) egzotikus, mert érthetetlen.
Ha művész lennék….de nem vagyok…megvalósítanám az ötletet.
Talán Marcelle egy adott pillanatban….
A választás, a döntés belőlünk fakad. A következményeit is vállalni kell.
Pauer számára fontos lehetett az a fény, amit az “esemény” rá is vetített? Fogalmam sincs.
@iparterves: Ami most itt következik, az még véletlenül sem egy művészet-elméleti fejtegetés, csak némi ötletelés.
A mostani beszélgetés/téma kontextusában egzotikus művészet az, ami a 10 km-es körön kívül kerül kiállításra, vagy ezzel, a körön kívüli terület realitásaival foglalkozik.
Minderre persze végtelen mennyiségű ellenpéldát lehetne felhozni, de abból a szempontból, amiből itt most mi erről beszélünk, ez mindegy is. Mert talán az egzotikus művészet inkább egy funkció, ami a 10 km-es körön belüliek “másságra” való vágyát kielégíti. Amin szörnyülködni tudnak, amit “cikizhetnek”. Hogy ezzel mintegy visszaigazolják azt, miért nem mennek a körön kívülre. Se művészeti, se más okokból.
Magának egyáltalán nem érthetetlen a művészet, maximum nem ért egyet bizonyos művészek “kifejezésmódjával”, vagy “témaválasztásával” (rémes szavak ezek).
Pauer — amennyire én érzékelem — vállalta a következményeket.
@timár.kati: Veszélyes vizekre tévedt!
Ha van művészeti centrum, akkor kell, hogy legyen periféria és fél-periféria.
A tényleges centrumokból nézve mi a fél-periféria szélén vagyunk.
A hazai centrumból – ez lenne a 10 km – nézve pedig minden itthoni próbálkozás periférikus/fél-periférikus.
A Tibbi által leírt vonal – kisgaléria, nagyobb kiállítóhely, majd múzeum – a centrumba való befogadás vagy az onnan való kirekesztés ( ha nem sikerül bejárni ezt az utat ) ábrázolására elfogadható.
A hazai centrum centruma a mélyvörössel a térképen jelölt két intézmény, az IkerCsúcsok.
A centrum centrumának közepén pedig az MPP áll.
Úgy épül fel ez az elvileg demokratikusnak tetsző világ, amelyben látszólag a vélemények, narratívák és művek szabadon áramlanak, mint a katonaság: szigorú hierarchiában.
A katonaságot sem szeretem, a hierarchiát pedig – belátva, hogy szükség van bizonyos helyeken rá – még annyira sem.
Azt, hogy szabadság, a választásé, az értelmezésé, az írásé, az előállításé (poiesis) és a tevékenységé ( praxis ) megmaradhasson, a centrum lebontására ( dekonstrukciójára ) lenne szükség.
Ehhez pedig a Centrum Centrumának átértékelése, a perifériák megerősítése és a művészeti élet demokratizálása vezetne el.
Jól mondja Tibbi: pénz, az állami vagy más forrásokból származó. De az inerciánktól is valamiképpen meg kellene szabadulnunk, s vigyázó szemeinket saját perifériáinkra is vessük!
( Ez nagyon profetikus volt, legközelebb visszaveszek ebből a hangból. )
@iparterves: Azok a veszélyes vizek sokkal izgalmasabbak, mint a langyos állóvizek, nem?
A centrum-periféria leírásával egyetértek. De mi az az MPP?
Demokratizálási vízióját a legmesszebbmenőkig támogatom. Az akadály azonban maga a rendszer, ami teljes mértékig ellenérdekelt ebben a folyamatban, vagy épp csak annyira érdekelt, hogy az alapjaiban ne rengesse meg a világát. Hogy el tudja mondani: lám-lám, mennyire nyitott és önkritikus vagyok, de valójában nem az.
És az meg még inkább a lényeg meglátása, hogy a saját perifériáinkat sokkal komolyabban kéne vennünk és tanulmányoznunk.
Ha volt is profetikus hang mindebben, én nem érzékeltem. Manapság nem a realitásokra épülő kritikai víziók korát éljük.
Az hiszem, ugyanarra gondolunk: a legfőbb akadály a rendszer mint akadály mint akadályrendszer és rendszerakadály.
( Érdekes hangzású szó ez az akadály, olyan görögösnek tűnik. )
A rendszerakadály akadályrendszerében pedig – ahogy látom – mindazok benne vannak, akik a rendszer építőkövei, részei és ellenzői is – hivatalos és nem-hivatalos oldalon.
Ők tartják dinamikus “egyensúlyban” a rendszert és akadályozzák meg, hogy ez az akadályozott rendszer végre akadálymentes legyen – átlátható és bejárható.
A saját perifériánk alatt a mi kis Nyugat-Balkánunkat érti a környező országokkal? Hol olvasható lengyel kiállításokról beszámoló?
Hány cikket lehet látni a Danubiana tárlatairól?
A cseh grafikáról?
(Önfeljelentés: én sem ismerem őket, vagy csak alig. Lusta is vagyok elmenni jó kiállításokra, még kemény Zoltán nagyon fontos tárlatát sem néztem meg, bánkódom is rajta, mennyire oblomov vagyok.)
@iparterves: Ja, igen, a csúcsok csúcsa! Hogy ez nem jutott eszembe!
Arra még nem gondoltam, hogy az akadály görögös hangzású lenne, és fogalmam sincs, hogy mi az etimológiája.
Az elkeserítő inkább az, hogy a nem-hivatalos is a rendszer része. Ez mindig is zavart.
De hogy átlátható lenne??? Ezt nem hiszem.
A periféria többrétegű szerintem. A környező országok egy ebből, de a környező országok nem-fővárosai vajon hol vannak? Vagy akár a biennálékon kívüli Európa? Engem személy szerint nagyon érdekelne, hogy mit folyik pl. Mexikóban vagy Argentinában. És ez most csak a jéghegy (nem pedig a csúcsok) csúcsa.
(Magának nem kell önmagát “feljelentenie”, szerintem maga, mint lelkes, bár oblomovi amateur fel van mentve.)
Tibbi – s ezt meg kell neki köszönnöm – akarva-akaratlan pont azt bizonyította, hogy a rendszer része a nem-rendszerszerű(nek látszó) vagy rendszerkritikai részhalmaz is( a finanszírozás kérdését hanyagoljuk, mert szabolcsi úgyis lecsap és jaj lesz nekünk! ) .
Így egész az egész, s összesimul benne a maga dialektikus-harcos módján minden rész.
Izegnek-mozognak, ficeregnek, tolakodnak, nyomják egymást, kitolják a másikat, de “a” rendszerben vannak otthon.
A rendszerszerűségük abban is megmutatkozik, hogy amint más rendszer alakul ki rendszertelennek érzik magukat és a rendszert érzik idegennek, nem pedig magukat rendszeridegennek.
Ennyiben, de csak ennyiben “átlátható” a helyzet és a rendszer.
Egyébként a rendszer egészének és a rendszer részeinek is, legyenek azok rendszerbarátok vagy rendszer-kritikusak, elemi érdeke, hogy az átláthatóság ismérvének deklarálása mellett kifejezetten a rendszerszerű rendezett káoszt őrizzék meg, amelyben a pozíciók kitapinthatósága nehézkes, az elosztási csatornahálózat ( vonatkozik ez a művek bemutatására és a művek értékelésére is ) bonyolult, de hieratikus legyen – vagyis minden maradjon a régiben lehetőleg, de más nevek alatt.
Ehhez kellenek a viszonyítási pontok: az IkerCsúcsok és az MPP.
Minden “lázadás” ez ellen, még akkor is, ha sikeres, csak átmeneti és félsikerű lehet, mert – amateurként elgondolkodva az a hazai MPP-ken Füleptől Gerevichen, Pogány Ö.-n, Németh Lajoson át Beke Lászlóig és hegyi Lórándig – egyszerűen igénye a rendszernek a centrális MPP a központi helyen.
( Régen nem így hívták őket, de a megnevezés változása nem jár lényegi funkcióváltással.)
Ha művész lennek, akkor most intézménykritikusnak minősülhetnék?
Argentína és Mexikó nekem kicsit messze van és amúgy is leragadtam az op-artosaiknál, de bőszen kíváncsi vagyok a csehekre és a lengyelekre.
Bocsánat: Hegyi (!)
@iparterves: A finanszírozás kérdéséről már régebben sokat beszéltünk, de én nem bánnám, ha Szabolcsi lecsapna ránk, mert kíváncsi lennék, hogy ő hogy látja ezt a dolgot. Ebben a kérdésben ő eddig hallgatott.
Alapvetően egyetértek azzal, amit ír.
Az azonban vicces, hogy a mostani és a régebbi MPP, amit maga vázolt fel, mennyiben tér el egymástól. Ez azt jelzi, hogy maga a művészet intézményrendszere mennyire megváltozott, akár csak ha az elmúlt 20-25 évet nézzük.
Maga intézménykritikusnak minősül so wie so, de ha ezt művészként szeretné művelni, akkor elő kellene néhány művel rukkolnia. Én már nagyon várom! Remélem, az első interjúját művészként nekem fogja adni.
De milyen szép, demokratikus pillanata volt az a művészet történetének ( de nem a művészettörténetnek ), amikor a koncept megteremtette a gondolati művészetet és azt kiterjesztette a “mindenkire”.
Ugyan ez a “mindenki” nem tudta, hogy ő is művész – bár jóakaratú és jó szándékú művészek traktálták a nem-művész “művészeket” ilyen szövegekkel -, a művészség megmaradt a saját, kibővült határain belül ( video, média – amelyekkel én nem tudok mit kezdeni ).
Nem is a vita kedvéért hoztam ide, egyszerűen a művészeti mozgások terepasztala, amelyről Tibbivel beszélgettünk hívta elő ezt a szlogent belőlem, mint olyat, amely a maga demokratikusságával éles ellentétben áll az antidemokratikus, elitista művészet-prezentáció és befogadás jelen beszélgetés során vázolt módjaival, lehetőségeivel.
Ha egy 10 km-es körben érdemes, lehet és kell bemutatni valamit, mert a nagyérdemű pesti közönség másra nem indul el és be, akkor a “mindenki művész” jeligét sutba is dobhatjuk.
Ha azt mondom: minden belvárosi művész művész, akkor közelebb állok az igazsághoz. De mennyire jó ez nekem? Semennyire.
Még valamit engedelmével hozzáfűznék a fentiekhez: ha a művészet bemutatása helyhez kötött, s ez a hely nálunk jellemzően a mélyvörös színben pompázó két centrum és az ő szatelitjeik a Nagymező utcában, a József körúton, meg a rájuk pillogó kisebb helyeken, akkor a művészet művészetként való elfogadása és bekonferálása is ezekhez a helyekhez és a kiállításaikról, eseményeikről hírt adó magyarázók szövegeihez kötődik.
Hol és hogyan lehet kitörni ebből a körből? Sehogy. A vidéki tárlatok Pestre vágynak, a pécsi kiállítások visszhangtalanok, a szegediek is ( ha Szuromi Pál az ÉS-ben nem ír róluk ).
Tökéletes zárt kis közösség ez ( magyar artworld ), amely önszabályzó. Kivülről csak a pénzt kell beledobni, hogy ne perpetuum mobile legyen, ne önmagát falja fel, hanem úgy-ahogy működjön.
( Most megint roppantul utálatos és kellemetlen voltam, bocsesz. )
@iparterves: Finom distinkciójával (a művészet története nem egyenló a művészettörténettel) maximális egyetértek.
A “mindenki művész”-szlogent én egy történeti produktumnak tartom, ami nem véletlenül ott és akkor (és azáltal az illető által) mondatott ki, ahol, amikor és aki. Szerintem nagyon komoly kijelentés, de csak ebben a kontextusban, mert egyébként valóban az a helyzet áll elő, amit maga olyan pontosan vázol. Ami sokkal antidemokratikusabb, mintha ez a szlogen el sem hangzana.
“a rájuk pillogó kisebb helyek” — tetszik ez a kép.
Maga szerint az “önmaga felfalása” milyen módon zajlana le? Erre kíváncsi lennék.
Mar jo ideje, amikor Saatchi rol elismeréssel irt felmerült magaban hogy annak a müvészetnek a befogadasa amelyet S. ‘képvisel’ (?)
miként modosulna ha mondjuk a soroksari müv.haz
elöcsarnokaban lenne lathato ?
Vett maga mar egy vadonatuj cipöt az ocskapiacon ?
@timár.kati: Történeti produktum, valóban, hosszú távú hatással.
Fertőző ez vagy tisztító? Nem az én tisztem megítélni.
Nagy energiákat szabadított fel, mert látszólag demokratikussá tette a művészséget és a művészlétet, valójában azonban, úgy gondolom, inkább kérdésessé. S azóta is ezen rágódunk, de végleges választ nem tudunk adni ( én meg sem kísérlek, mert nem értek ehhez a bonyolult és nehezen hozzáférhető, majdhogynem ezoterikus témához ).
A másikhoz sem, amit kérdezett. Hogyan falja fel önmagát? Először is csökken az “ellátás”. Az “input”, a bevitt pénz mennyisége. A pénz fontos gazdasági szabályozó eszköz itt is.
Sokaknak nem lesz elég pénze ahhoz, hogy működjön. Rajzoljon, videózzon, új számítógépet vegyen, vásznat, keretet, festéket vásároljon. mert termel, termel ugyan, de a “piacon” nem tudja eladni az árut.
Árú-e a kultúra? Az, ebben a viszonylatban tökéletesen. A művész is egyfajta proletár ( ja, elnézést, ah valakit megbántottam volna ezzel ), saját magát, munkaerejét és annak objektiválódott eredményét adná el.
Abban az időben, amikor a művész(lét( fontosabb, mint a mű-alkotás ( s ilyen időket élünk ), akkor ugyan megtehető, hogy nincs új “árunk”, de mi magunkat, személyiségünket tesszük helyette közszemlére.
Olcsóbb, de hosszú távon – tényleges művészi produktum nélkül – veszélyes, mert a személyiség avulása még gyorsabban bekövetkezhet, mint a produktumé.
A pénz relatív értelemben vett hiánya a prezentációt is érinti. Kisebb, kevesebb, olcsóbb, és jaj – esetleg még újra jöhet, amit Kassákkal megcsináltattak anno a Fényes Adolf Teremben – önköltséges bemutatkozások várhatóak.
Ez pedig szelektál az artworldben. Egy nagyobb mű bemutatása, plasztikáé, videóműé ( mondjuk hat monitorral, három kivetítővel stb. ), vagy egy méretesebb festmény, már komoly szállítási, őrzési, biztosítási eseménnyé avatja a tárlatot az alkotó számára.
Beindul egy folyamat, amely a kamara-jellegű munkák és tárlatok felé viszi el az artworldot ( ezentúl AW-nek nevezem ).
A kisebb AW-teljesítmény kisebb érdeklődéssel jár együtt, kevesebb ún. kritikával ( recenziók azok inkább, hogy lejjebb nem is menjünk a megnevezésükkel ), sokkal kisebb volumenű könyv- és katalógus-kiadással.
Ez egy lefelé menő spirál, amelynek minden szakaszát nem tudom belátni és jellemezni, de az AW lakói és benépesítői már tudják, miről van szó. A bőrükön érzik, napi munkájukat meghatározza ez.
Nem kifelejtendő: ha az esetleges külföldi meghívás olyan, hogy nem fedezi az AW-lakó valamennyi költségét, akkor a határainkon kívüli bemutatkozás lehetetlenné válik, a nyitás politikája helyett a bezárulás és a bezárkózás világa jön el újra.
És ami a legfontosabb: újabb generációk fogják megismerni azt, ami a mai 50-80 évesek ( az utóbbiak közé tartozik már Keserű Ilona, és mindjárt Nádler, Hencze, Bak ) elemi élettapasztalata volt: az állam eligazgatja őket.
Az összenyomódás, önfelszámolás “jó” irányát jelzi a képzési rendszer fizetőssé válása és átalakítása: ma egy Kokas-osztály, amelybe El Kazovszkij, Barabás Márton, Záborszky Gábor, Fehér László járt, úgy jönne össze, hogy ketten-hárman állami ösztöndíjasként – majd 10-12 évet kell magyarországi munkahelyen dolgozniuk vagy egyéni vállalkozó művészként saját maguk foglalkoztatójaként fizetni a tb-t – tanulnak, a többiek meg fizetősként.
A mindenki művész jelszóból csinálhatunk így egy újat: Mindenki művész – lehet, ha van a képzésre 8-10 millió Ft-ja. Ugyanez vonatkozik a művészeti íráságra is.
Na, ennél biztosabb módja az önleépülésnek nincsen.
S annyi, de annyi leágazása lenne ennek az útnak, váratlan események tömkelege történhet.
Például csönd van a nagy beruházás, a Felvonulási térre épülő “múzeumsziget” ügyében. Pedig 2014 már nagyon közel van.
@menthol: A körből mindig ki kell törni, hogy más körbe kerüljön az ember.
A soroksári műv. házban a nép elborzadna a művektől, de nem jelenti, hogy én is.
Ennyiben nem vagyok a “nép”.
Ha elviekben kérdi: igaza van, nem ugyanaz Saatchi magánmúzeumában valami, mint Budapest külvárosában, vagy Kaposváron.
“Abban az időben, amikor a művész(lét( fontosabb, mint a mű-alkotás ( s ilyen időket élünk ), akkor ugyan megtehető, hogy nincs új “árunk”, de mi magunkat, személyiségünket tesszük helyette közszemlére.”
Ha a helyzet ma ez lenne amint itt fent leirja akkor mennyiben valtozott az alabbihoz képest ?:
(En tilos vagyok.) “Minden ami tilos müvészet. Légy tilos.”
@menthol: Ezt a kis ellentmondás a maga Thiery de Duve-je a Bármi lehet című – általam természetesen magyarul olvasott – esszéjében részletesen kifejti.
Azért gondolkozzon már el azon, ha teheti, hogy amikor valaki meghallja azt a szót: Chagall, akkor elsősorban egy márkára ( vagy “márkára” ) gondol, anélkül, hogy alkotásokat ismerne tőle.
A Chagall név tetszés szerint behelyettesíthető.
A név lett az árú és a fogalom, amely eladja a művet ( ha egyáltalán 9. A viselkedés, a társadalmi beágyazottság ( ” ott van minden partin, a nagyok között” vagy ” elhúzódott a világtól, Bali szigetén levő műtermében készíti új, nagyszabású műveit”…nem sorolom az alaptípusokat ) vált a vezérmotívummá.
A “művész” az, akit a nevével és a sajtóbeli megjelenésével el lehet adni – ebben a kontextusban.
De ennek a jelenségnek annyi köze van a müvészethez
amennyiben az elsösorban ezeken a csatornakon érkezik
hozzank ma. (azaz ‘van’ köze !)
Tehat maga föleg ezeket a csatornakat kritizalja amikor
a brand röl ir. (Chagall, vagy x, mint brand.)
De Chagall azért nem függvénye ezeknek a csatornaknak.
(Legalabbis a “mi vilagunkban”, egy kinaival masként lehet,)
Maga föleg azt rosszalja hogy a vilag ‘erre tart’.
De figyelmeztetem hogy közben mi is öregszünk. 😀
(Majd kiméljen meg a szokasos dolorizmusatol,
“nem latok”, “öreg vagyok”, “elalszom” stb.)
A maga kritikaja értelmes, csak nem ajanl ‘megoldast’,
(nyilvan nem is akar, hacsak nem akarja felrobbantani az internetet.)
A vilag létezett mar 30 éve is . . .
(Thierry de Duve vel kapcsolatban:
Jean-Philippe Domecq, Artistes sans art ? (1999)
En ugyan nem tudom valojaban miröl is van szo de ha :
“Ha elviekben kérdi: igaza van, nem ugyanaz Saatchi magánmúzeumában valami, mint Budapest külvárosában,
vagy Kaposváron.”
akkor érthetö hogy a Liget galéria sem akar Gödön lenni
és különösen nem egy gödi pincében.
Maga persze valaszolhatja nekem hogy itt masrol van szo.
Es még azt is hogy ‘az alszerénység vagy az aldozat-posztura egyaltalan nem bün de annak tulzott és képmutato takargatasa, vagy a visszaélés evvel mar kétségtelenül az . . .’
Na jo. De ez is csak egy stratégia. . .
@menthol: Másról van szó.
Általánosságok helyett a tények:
A Liget Galéria máshová pozicionálja magát, nem akart ő gödi göd lenni, ennen arculata a Műcsarnok/Ludwig irányba állítódott és a Budapest Galéria/Trafó útvonalbeli megállót használta volna.
@iparterves: Chagall mint brand — teljesen igaz. Lásd Mieke Bal: Reading “Rembrandt”, ahol részben épp erről van szó. (Bár a maga által ajánlott Hellernél másképp vannak a dolgok, de nem baj.)
Tegnap és a múlt héten (Boris Groys és Alexander Alberro) a Ludwigban volt szó a “deskilling of the artist”-ról, azaz, hogy a régi művészeti skillek már mennyire nem használhatók a mai szcénában, illetve hogy épp emiatt vált a művész egyfajta brand-dé. Nekem tegnap erről az jutott az eszembe, hogy a “mindenki művész” is részben ennek a deskilling-nek a következménye. Illetve, hogy már szinte mindenki művész, csak a művész nem az — látszólag.
Amit az AW-ről ír, az is pontos. Maga a csillag az égen — és ebben semmi gúny sincs, csak nagy adag édelgés.
@menthol: Mi lenne akkor a megoldás? Már az, amit Iparterves nem kínál :-)))
Most már csak azt kellene tudnunk, ki és mi a művész? Mitől az és mit jelent ennek a “művésznek” a hagyományos művészi véna elkötése?
Ha a tudás, a tapasztalat, a technikai ismeretek már nem számítanak, csak az a fontos, hogy Omo mosópor vagy Eskimo jégkrém legyen a “művész”, mert a standardizált név és “minőség” adható el a piacon, akkor miről beszélünk még?
Ebből valóban a mindenki művész esete következik ( s én is az vagyok ! ), meg az, hogy a Liget Galériában kiállítani akkor válik érvényessé, ha eljut az emberfia az IkerCsúcsokra, ahol Névvé válik.
Ilyen megfontolások alapján a leghelyesebb, ha átadjuk helyünket a marketingeseknek ( éppen elegen vannak már az iparágban, megbízhatóan működik pl. az Edge Communications, ) és elfelejtjük azt, amit valaha a művészetről és a művészetről gondoltunk ( ha voltak egyáltalán ilyen gondolataink ).
A piac és a Saatchik minden elintéznek helyettünk.
Szerény adalék:
“…a műkereskedelem szereplőinek fel kell vállalniuk a saját vásárlói piacuk képzését. Mert a legnagyobb gond mégis itt van, kevés a vásárló és nincs olyan mecémás, akinek nagy gondolatai lennének egy kis piacon.” -írja az Artportalon Jankó Judit a Műcsarnok magyar-román műkereskedelmi kerekasztaláról szóló írásában ( artportal.hu/aktualis/hirek/jank_judit_nagy_gondolatok_kis_piacon_a_rom_nmagyar_kerekasztalr_l)
Innen nyugalom, elnyújtózhatunk és megvárhatjuk, amíg a “művészek” és a galéristák a marketinges művészettörténészek (?) segítségével “kiképeznek” bennünket.
Az előbb nem jutottam el a gondolkodásban – lassú és öreg vagyok, nehézkes -, hogy amennyiben a deskilling jellemzi a művészetet, az a művészetről való gondolkodásban és írásban is nyomot hagy-e, illetve hagyott-e nyomot, kell-e nyomot hagyni.
Másképpen fogalmazva: ha a tradicionális tudás a művészeten belül eltűnőben van, szerepe csökkenő és mondjuk: az amatőrizmus ( amateur-izmus ) lép részben a helyébe, akkor ennek a tükröződéseként a hagyományos művészettörténeti/történészi megközelítések, fogalomtárak és írásmódok is leépülőben lesznek?
Ha igen, akkor érthető a hadakozás, s a kizárólagos értelmezési lehetőség követelése ( amely a marketing-szempontú galériázással kart-karba öltve jár ).
Jobb ebből kimaradni és figyelni az “erőfeszítéseket”.
A megoldas szot macskaköröm közé tettem. (mert lusta voltam)
Iparterves ezt irja:
“Azért gondolkozzon már el azon, ha teheti, hogy amikor valaki meghallja azt a szót: Chagall, akkor elsősorban egy márkára ( vagy “márkára” ) gondol, anélkül, hogy alkotásokat ismerne tőle.”
Ez nyilvan igaz.
Na és most mit ajanl ?
(ezt kérdezem én, minden malicia nélkül, egyébként)
(Azt feltételezve hogy I. kivanatosabbnak tartana azt
hogy ez a “valaki” elsösorban ‘ismerje’ Chagall müveit
és ne mint egy brand hez viszonyuljon.)
(de közben öregszünk, azaz a vilag valtozik)
Vajon pertinens e a ‘beteg’ fölé hajolni azzal a céllal hogy ‘megmentsük’ ? Ha igen akkor hogyan ?
Es valojaban beteg e a ‘beteg’ ?
Csakis erre gondoltam. :):):):):)
Ez mar egy hete volt és aztan elfelejtettem.
05. 18. 14h42
” Elfogadni azt, hogy a Nagy Amerikai Istenek szabadságfoka ( más irányból nézve: szabadságkorlátozottsága ) hasonlatos a szegény magyar művészéhez, alapjaiban dönti össze a hitet és a vágyakat.
Ha elfogadnánk az ottani párt, ( . . . .) és “mellékszervei” által keltett művészet képét – ahogyan nem tesszük -, akkor az a narratíva, amelyre a kortárs és modern magyar művészet épült, kimúlna. “
Egy elég sötét kép a magyar müvészetröl . .
(az utolso 40-50 évröl legalabbis)
Ez egy konstansa lenne tehat a magyar müvészetnek ?
Maga, aki kritikusan nézi mindezt, miért nem kritizalja
pontosan ezt a ‘félreértés’ konstanst ?
((En ebben az amerikai példaban (a két könyvben leirt tények,
a cél, az eszközök, az ideologia, a szmélyek,stb.) inkabb egy nemzeti-müvészeti jelenséget latok,
de ez nem szamit most.))
@dromidriver: Varga Imre háza a nagymamáméké (vasutas-társasház) mellett volt a Fodor utca páratlan oldalán, az Orbán-tér mellett, gyerekkoromban néztem a kerítésen át, ahogy ügyködik.
@kishawa:
műterme viszont a Várkert Bazár műtermeinek egyikében volt :DDDD
@dromidriver: De a kertben is dolgozott. szép kert volt.
@dromidriver: Ha belegondolok, rajta keresztül találkoztam először a művészettel, hálásnak kell lennem.
@dromidriver: De ott volt Gulyás Gyuláé is, ugye?
Ez tehát nem “bizonyíték”.
@menthol: Mindenre nem tudok figyelni, korlátozott a tudásom és a figyelmem.
Meg nem is vagyok értő, hiszen tudja.
Alapvetően pedig nincsen nekem bajom az elmúlt öt évtized magyar művészetével, nagyon sok alkotó munkáját szeretem. A magyarázatokkal, az új csoportosításokkal kezd gondom lenni.
Úgy tűnik, hogy azok határozzák meg a művek és a művészek helyét, s ez a ténykedésük nem egészen pampers-tisztaságú ( már ahonnan ezt a tisztaságot nézzük. előtte és utána ).
Azt gondolom, a tudatlanság fontos részegysége az életben maradásnak.
Biztos benne hogy a tudatlansag ‘részegysége’
az életben maradasnak ?
Ezt azt is jelenthetné (-né !) hogy minél tudatlanabb az ember annal több esélye van az életbenmaradasra . .
Ezt azért kétlem.
Egy kicsit tavolabbrol de mégis ide kapcsolodik.
Itt van elöttem egy Camus levél. 1956 november 23-an irta
valakinek azzal a céllal hogy az majd elmondja egy gyülésen.
(A datumbol megértheti hogy milyen alkalombol.)
” . . .az egyetlen amit ma meggyözödéssel állíthatok az az
hogy a végsö érték, amelyért érdemes élni és harcolni az mindenképpen a szabadság marad. Az én korosztályom tagjai húsz évesek voltak amikor Hitler hatalomra jutott és Moszkvában megkezdödtek az elsö perek. Tíz éven át kellett harcolnunk a hitleri zsarnoksag és az azt támogató jobboldal ellen,
majd újabb tíz éven át a sztálini zsarnokság és baloldali csatlosainak csalardsagai ellen.
Mindenekelött, és csakis, a szabadsag életünk értelme ;
a különbözö partallasu értelmiségiek elkendözte árulások
és a rágalmak sorozata ellenére is. Bevallom, az elmúlt években megkísértett a reménytelenség és kétségbeesés.
A szabadsag védelmére hivatottak, az írástudók, elarultak,
a némán hallgató népek szemelattara,
megtapostak a szabadsagot . . .”
(de igy is fordithato:
” . .a szabadsag védelmére hivatott írástudók . .” )
ezek akik
(meg) “határozzák ( . .) a művek és a művészek helyét” . . .
nem lennének részesei egyfajta arulasnak ?
Nem gondolja hogy ezekröl is ir Camus ? (többekközött)
@menthol: Túl magas ez nekem, ennél egyszerűbb lélek vagyok.
A szabadság fogalma is olyan elvont.
Értelmiségi nem vagyok.
A reménytelenség és a kétségbeesés viszont kisért.
Az is biztos, hogy az értelmiség egy jelentékeny része áruló: önmaga hivatásának és nemzetének árulója.
Ők ugyan senkit nem védenek meg, ideáljaik a szélsőjobbon túlra mutatnak, kizárnák a nekünk nem tetszőket mindenből: kultúrából szociális ellátásból, egészségügyből, szavazásból.
Ilyenek nálunk az ún. értelmiségiek.
Hányingerem van tőlük (is).
Azt irja hogy ez maganak ‘magas’,
meg hogy ‘ennél egyszerübb lélek’.
Nem igy tünt az eddigiekböl.
Pedig, mint mindig, most is ir valamit ujszerüt,
(mégha az részleteiben és strukturajaban nem is teljesen ismeretlen).
Ezuttal bevezetett egy, az ‘értelmiségi idealokat’ megitélö eszközön egy ujabb egységet : a “szélsöjobbon tuli” egységet.
Azt a tartomanyt ahol ez a méröeszköz kétségtelenül érzékel “értelmiségi idealokat” de a mutato mar a “szélsöjobbon tul” mutat.. Mintha egy gazorat latnank amely mar a ‘feketében’ van ; vigyazat, itt mar “tulnyomas” van. Robbanas veszély !
Gondolkodom hogy vajon mik lehetnek vajon ezek
a “szélsöjobbon tuli idealok”.
Lehet hogy azokra szélsöjobboldaliakra céloz akik akkor, régen, 1917-ben, azzal az igérettel gyöztek hogy a keleten felkelö nap majd sohasem nyugszik le többé ?
Lehet hogy azokra a szélsöjobboldali kommunistakra céloz
akik semmit sem kiméltek
hogy megvalosuljon a proletardiktatura ?
Azokra akik a haroméves vagy ötéves terveikbe belekalkulaltak
azt is hogy a szocializmusért sokan fognak majd meghalni
de hogy valojaban hany millioan haltak meg azt évtizdeken
at gondosan takargattak ?
Vajon azokra a szélsöjobboldali kommunista-szocialistakra
gondol akiknek ‘legjobbjai’ mar taborokat nyitottak
hogy ott az ‘önkéntesek’ millioi dolgozhassanak
és talan az sem lephette meg öket hogy,
egy kicsit nyugatabbra, amikor a nemzeti-szocializmus
gyözött ebben, és sok masban is,
nagyszerüen utanoztak öket, csakis azért hogy ujabb,
immar mas népek ‘önkéntesei’ hozhassanak aldozatot
egy szebb és igazsagosabb nemzeti-szocialista jövöért ?
(Azokra a nemzeti-szocialistakra célzok akiket ma a szélsöjobboldali baloldal naciknak hiv ; igy sokkal kevésbé
vilagos hogy ezek is szocialistak voltak.)
Azokra a szélsöjobboldali pacifista szocialistakra, kommunistakra gondol akik, most mar még nyugatabbra,
a haboru megkezdése utan, a megszallok oldalara alltak ?
Arra a szélsöjobboldali szocialista Philippe Pétain re is gondol,
aki a Népfrontot vezette szocialista Blum-kormany minisztere
is volt, és néhany évvel késöbb maga mögött tudhatta a szélsöjobboldali szocialista és szélsöjobboldali kommunista ifjusagot, köztük a késöbbi, akkor szélsöjobboldali szocialista, késöbb csak szocialista François Mitterrand t is ?
Arra a szélsöjobboldali Pétain re gondolt akinek a kezéböl
ez a szélsöjobboldali szocialista, késöbb csak szocialista Mitterrand atvette azt a kitüntetést (Le Francisque)
amely a vichy-kormany legmagasabbja volt ?
Azokra a szélsöjobboldali kommunistakra is gondol
akik tizezrével voltak önkéntesek Németorszagban
a haboru alatt ?
Arra szélsöjobboldali kommunista (és egyben antiszemita)
ujsagra gondol (l’Humanité) amit a németek csak a szélsöjobboldali kommunista Szovjetunio megtamadasa
utan tiltottak be ?
Azokra a szélsöjobboldali kommunistakra gondol
akik 1950-ben kinyomtattak ennek az ujsagnak
egy hamisitott szamat hogy azt bizonyitsak
hogy fedhetetlen szélsöjobboldali kommunista ellenallok voltak ?
Nyilvan gondolt azokra a szélsöjobboldali kommunistakra is
akik a magyarorszagi szavazast meghamisitottak,
a magyarokat bebörtönözték ?
A szélsöjobboldali kommunista-szocialista
zelkekre és dobikra, rakosikra és farkasmihalyokra, pétergaborokra, andrasiuthatvanakra és gerökre
és az egész undorito negyvenöt éven at,
söt utanna is,
uralkodo szélsöjobboldali kommunista-szocialista bandara ?
Stb., stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb.
stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb.
stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb.
stb. stb. stb. stb. stb.
Biztosan gondolt pontosan azokra akik meghataroztak
milyen legyen
a szélsöjobboldali szocialista-kommunista “kultúra,
a szociális ellátás, egészségügy és a szavazás”.
(Ezeket maga sorolta fel.)
Nem kétlem hogy ezekre mind-mind-mind gondolt !
Hacsak az amnézia, az öregség, amelyre néha, ok nélkül, panaszkodik nem lobotomizalta magat is. . .
De ha véletlenül mégis ez lenne a helyzet,
tehat szelektiven gondolkodna-méltatlankodna,
akkor tegyen egy eröfeszitést, kedves iparterves,
és legalabb ne irjon szelektiven.
Ugyanugy ahogy azok akikre feljebb panaszkodik . .
Ugy talaltam hogy ez a ‘gazora mutato’
amely maganal a ‘feketében’ mutatja a ‘robbanas veszélyt’
akar ‘pirosban’ is lehetne.
Söt ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !
Ez lehet hogy maganak majd nem tetszik.
De ez engem tökéletesen nem érdekel . . . !
@menthol: Nem azokra gondoltam.
S nem is a maga balpartijaira.
Felsorolása hosszú, engem kimerítő volt – legalább a bébikézés kimaradt -, azt azonban nem értem, miért csak az egyik oldal szerepel magánál.
Ezzel akart utalni a szelektivitásomra?
Nem szelektivitásom van, hanem meggyőződésem e kérdésben. S az nem azonos a magáéval, még akkor sem, ha találunk pont-egyezéseket.
Most maga szenvedö alanya lett a sajat tranzit-people poziciojanak. 😉
Ha ‘Iparterves’ a tranzit lambdaja lenne bizonyara egyetlen sort sem irtam volna
mivel szinte csakis a timar kati és a maga irasait olvasom.
Ha azt irom hogy mindenféle kollektivizmus taszit
(azt az esetet a kivéve, természetesen,
ha közösen eldöntjük hogy mindennemü kollektivizmus taszito)
ez nem jelenti azt hogy egyhuron kellenne pendulnie velem.
Söt.
Abban az elsö kommentjében,
amelynek akaratom ellenére bizonyos részleteivel
még egyet is érthetek,
ugyanolyan történelmietlenül mint képmutatoan,
a konszenzualis politikai moralizalas
vörös drapériajaba burkolta magat.
Ennek a ténynek és a maga itteni szerepének együttes függvényében gondoltam hogy ahelyett
hogy a tronjan ülö és vörösben tetszelgö
Elsö Iparterves, a-politikai-erény-meztelen-kiralya,
labai elé vetném magam, inkabb reagalok.
Ha csak nagyon-nagyon felületesen is, de ezért batorkodtam emlékeztetni mindarra amit, ugy tünik, mintha elfelejtett volna.
Es persze azért is mert a ‘szélsöjobboldal’ szot ugy hasznalta
mint az önmeggyözéssel ‘meggyözödött’ képmutato baloldal. Azaz madarijesztöként.
Vagy ugy mint egy csendet parancsolo omnipotens varazsigét.
Egy olyan a varazsigét amit elég csak kimondanunk
és hallatara a történelem legsötétebb lapjai is egycsapasra
a ‘Csak a szépre emlékezem’ cimü operettre emlékeztetnek,
természetesen azzal együtt hogy a szo,
‘szélsöjobboldal’,
egyben a varazslot is, ebben az esetben magat,
egy fedhetetlenül erényes,
tehat még a fizika törvényei szerint is baloldali,
a moralitas élharcosainak brigadvezetöjévé is avatja.
Politikai meggyözödésem minimalis,
de amikor a meggyözödéssel-(el)teltek
a ‘szélsöjobboldal’ szot
ugy hasznaljak mint egy tolvajkulcsot
amely minden zarat ugyanannyira
kinyitni mint bezarni rendeltetett
akkor gyanakvoan felteszem a kérdést
hogy vajon mit kell takargatniok.
(Ez persze nem a maga személyére vonatkozik
hanem elsösorban azokéra
akik a politikai-joérzések-monopoliumat,
ugy tünik egyszer és mindenkorra,
privatizaltak.
Es pontosan erre, egy delibab felé terelt de korantsem artatlan birkanyajra, referalt maga ott feljebb.
@menthol: Nem írok hosszan elégedjen meg annyival, hogy nézegesse most a tranzit helyett a magyar lapokat és a Nyírő-sztorit.
Ha ezek után is úgy gondolja, hogy azt gondolja, amit gondolt és leírt, akkor… ( de ezt inkább nem mondom végig, majd akkor ).
Tibbi, az alterba a Henkel hogy fér be?
Az összeegyeztethetőségről mondana néhány szót?
Nagyon izgalmas lenne tudni, hogyan gondolkodik erről.
Olvassam a magyar sajtot. Nyilvan azért hogy ott
lassam a magyar szélsöjobboldal lehangolo hireit.
Lehetnek ilyenek jocskan.
De ahogy a rozsaszinre fröccs-öntött kollektivista erény
taszit, ugyanugy taszit egy sörösüvegbe-betuszkolt
megromlott- debreceni-szagu
szélsöjobboldali kollektivizmus is.
Es ha olvasnam is ?
Gondolja hogy ettöl, végre megvilagosulva,
behatralnék az igéretek és a joindulat,
az egyenlöség és a haladas (!),
de valojaban a középszerüség,
nirvanajanak (sator)taboraba ?
@menthol: Nagyon lábszagú, amit írt.
Vagy, ha tetszik: túlérett camambert ( sajtot olvas – ez csak szerencsétlen szójáték az ékezethiányos szövegével ).
Nem tudom, hova hátrál, vagy hol van, de ahol van, az a lukácsi Szakadék Nagyszálló.
Éljenek az individualisták.
Tibbit azért szólítottam meg – választ nem is várva -, meg a jelenkori művészeti élet egyik legérdekesebb vonatkozásának és jellegzetességének tartom a kint is vagyok-bent is vagyok sajátosan értelmezett dialektikáját, amelyet az alternatív/nem-hivatalos/kritikai művészet játszik el.
A kritikájának tárgyától – legyen az a szocializmus vagy a kapitalizmus, egyre megy – megköveteli a tiszteletet, másságának megbecsülését.
Ez alapkövetelménye.
Kritikája tárgyának ugyanez nem adja meg, mert akkor a bírálata hatékonysága nem lenne megfelelő. Acélosan kell bírálni.
A nem-hivatalos művészet az éppen uralkodó hivatalos művészetét ( itt, e diskurzusban Varga Imre neve hangzott el, mint valamikor főhivatalosé ) nem szereti.
Magát viszont igen. Meggyőződéssel vallja, hogy ő az igazi.
Ha nem is akarja magát hivatalossá tenni, mert akkor önmeghasonlási folyamatokat indítana el, de a fél-hivatalosság irányába elmozdul.
Kritikai munkássága elismeréseként elfogadja a múzeumi belépőt ( megveszik munkit ), de távolságot tart a múzeumtól, nehogy valamiféle azonosságot merjen bárki is feltételezni közte és a hatalom közt.
Ha a hivatalosok kapnak pénzt, lenézi és megveti őket, mert eladják magukat a hatalomnak. Ha ő nem kap pénzt, akkor a hatalom megfojtja az igazi művészetet. Elnyomja a kezdeményezőkészséget, írtja a kreativitást.
A nem-hivatalos finnyásan beköltözik a hivatalosság fészkeibe is, de rögtön kimondja: ő nem azért került oda, hogy ott legyen, hanem azért, hogy átalakítsa a struktúrákat, az igazi művészeti-művészi ideákat juttassa érvényre.
Ezzel igyekszik semlegesíteni a pénz szagát, mert valamiképpen ő is azt gondolja: pecunia non olet.
A nem-hivatalos művészet is a hivatalosság ormán honol, de úgy tesz, mintha abból a magasságból nagyot tenne rá.
Remélem, csak a szűklátókörűségem és a gonoszságom az, amely ezt a magatartás látja és láttatja, és a hivatalossá vált nem-hivatalosság hivatalai ( mint az MKE vagy a Ludwig ) érdemben cáfolják soraimat.
Nem tudja ‘hol vagyok’. . . 🙂
Es ez mar nyilvan gyanus. . . 😀
Gondolhatja hogy nem tartozom azok közé akik ma naivan
és öngratulalva nemcsak azt hiszik hogy a szélsöjobboldal
puszta létének ténye, -legyen az akarmilyen aktiv és kartékony is-,
elég ahhoz hogy nevük az uj magyar martirologia lapjaira kerüljön,
de egyuttal abban is biztosak hogy ettöl a ténytöl
a mosogép mellett évtizedek ota
felhalmozodott nemzeti szennyes is egycsapasra,
automatikusan, önmagatol és mosopor nélkül,
hoszinüre fehéredett, aztan persze meg is szaradt
és természetesen ki is vasalodott . .
@menthol: Érteni vélem, amit ír, ámbátor azt hiszem, a második mondatrészéből egy tagadószó hiányzik.
Úgy lenne csak értelme, szerintem.
A balpartiakhoz és a művészet-politika témához ajánlanám Viktor Jerofejev A jó Sztálin című regényét (fél-önéletrajzát ).
Franciául, ha jól kerestem, Ce bon Staline címen került kiadásra.
Ez a másik oldal, szép szavak vannak benne Sartre-ról és Aragonról, meg a többiekről is.
@iparterves: Tibbi, szerintem szörnyen nehéz lehet egyensúlyozni a hivatalos létmód ( díjak, Henkel zsűri ) és a hangsúlyozott kivülállás póza között.
Azt hiszem, ennek a köztes létnek a megtalálása és fenntartása az igazi művészet.
Ez az, amit nem lehet tanítani, a gyakorlatban kell elsajátítani a mesterséget.
Ennek a megfeszítettségnek, az itt is vagyok-ott is vagyok érzésnek örülnek a filiszterek is: egyszerre a mi emberünk, de olyan lázadó is.
Szerintem nem hianyzik semmi.
nem tartozom azok közé
. .akik nemcsak azt hiszik hogy . .
. . .de egyuttal abban is biztosak hogy . .
a ‘de’ helyett lehetne ‘és’
a ‘de’ itt a ‘nemcsak’ ra vonatkozik.
(Egyszo mint szaz a szélsöjobboldal nem a holdrol jön
hanem valaminek a következménye.)
Nagyon érdekes lenne maganak ha tudna mit ir a
magyar helyzetröl a sajto.
Na persze nem a baloldali konformistak mint a
Le Monde vagy Libération vagy talan még a Figaro is.
De mit mondanak a Causeur (Elisabeth Lévy),
Atlantico, Le Spectacle du Monde, Valeurs Actuelles,
Goldnadel, Finkielkraut, Yvan Rioufol, Zemmour (!)
Meglepödne.
Ezeket biztosan nem meri idézni a Népszabadsag . .
Természetesen az antiszemitizmust és a sajtotörvényt
jogosan kritizaljak
de a maradékon nagyon-nagyon meglepödne. . .
@menthol: Miért lepődnék meg?
És pont Finkielkrauton?
És ha meg is lepődnék, az egyben azt jelentené, hogy az elemzők helyesen látják azt, amit én helytelenül?
Vagy a hely, ahonnan nézzük, amit “látunk”, már meghatároza a látványt is?
@menthol: Nyelvérzékem számára nem jó, amit ír, bár érteni vélem, miről ír.
A szélsőjobb, Franciaországba sem a holdról jött, de nem is puszta reakció valamire.
Azzal, hogy reakciónak mondjuk, mintegy legalizáljuk is, elismerve, hogy jogos. Úgy, ahogy van.
Ebben nem hiszek, nem így gondolom.
menthol, mint falusi gyerök, mondhatom magának, fogalmam sincs, kik azok, akikről ír, akinek a munkásságát ismernem kéne.
Nem azon lepödne meg hogy
‘az elemzök helyesen latjak azt amit maga nem’.
Azon lepödne meg hogy
a szocial-fasiszta-sztalinista ‘politiquement correcte’
mennyire dominal a médiaban.
Es ezek, akiket itt felsoroltam, miként harcolnak ellenne.
Olyan a helyzet mintha 1970-ben lennénk mondjuk Pesten.
Az pedig sajátos, hogy a PC “szocial-fasiszta-sztalinista”.
Annyiban is sajátos, hogy nálunk éppen a szélsőségesek kérdőjelezik meg a PC-t, és annak – szélsőségektől mentes változatát, amely nem szájkosár – a tisztességesebbje elfogadja és támogatja.
Nem a PC a baj eredője, hanem, akik a végleteken túl hajtották és ez ellen az “új végletek” lépnek föl ( NF ).
Érdekes amit írsz menthol.
Diktatúrák között toplistákat felállítani tényleg fölösleges.
De: ha eredeti szeretnél lenni – és nem csak a tranzitblogon – akkor még tovább kellene árnyalnod a mondatokat. Van egy nyáj, ahol amit te írsz common sense. A magyar karám: http://www.kapitalizmus.hu/magunkrol.
@+/-: Nem foguk maguknál bejelentkezni, mert nincs és nem is lesz arckönyv oldalam, de mintaként egy választ a szabadság harcosainak:
“A munkahelyi konfliktusok kádorosítása zűrzavaros és mérhetetlenül kicsinyes.
Amennyire tudom, mindenki, aki kutató érdekelt abban, hogy a konferenciákról jelenjen meg publikáció.
A jópofiság ( “politológuska” ) elutasítása vagy használata nem kádárellenesség vagy kádásrmelletiség kérdése.
Mit nevez erkölcsnek a Böcskei és honnan eredezteti a sajátját, ezt is elmondhatná egyszer.”
Azért van egy bizonyos színvonal, ami alá merészkedni nagy merészség.
Most azzal csapom be magam
hogy az vagyok ami mindig is szerettem volna lenni.
Ha az lehetnék ami nem vagyok
akkor, remélem, hogy csakis az foglalkoztatna
hogy mi minden lehetnék még
ahelyett hogy arra gondolnék hogy mi voltam.
A lap amit idemasoltal nagyon érdekes !
Természetesen nem ismertem.
Egyenlöre csak a ‘magunkrol’ olvastam el.
De biztosan megnézek majd több irast ! Kösz.
Meglep hogy maga idegenkedik ettöl.
Miért?
Ez a ‘magunkrol’ azért egy hatarozott iras.
Mindennel nem kell egyetértenie.
De azzal egyetérthet ha valaki vagy valakik kimondjak
mit akarnak, kijelölnek egy nézöpontot.
Es maga nem hasonlokat ir, jol !!, amikor a müvészet
allami finanszirozasarol ir ?
Az nagyon szimpatikus hogy az iszlamo-fasizmust is megemlitik.
Meg az amerika-ellenességet.
(Hogy lathatja valaki sajat helyét az europai kulturaban
ha gyülöli Amerikat ?
Ez nem jelenti azt hogy nem kritizalhatja. . .)
Kritizaljak a diktatorikus szocializmust ? Na és ?
Feljebb idéztem a Camus levelet.
Ime egy masik részlet:
“Mégha egy eszmecsere soran készek is lennének arra
hogy lojalisan mindent mérlegre tegyenek,
a lélek-, a személy-, a nemzet szabadsaga
ne legyen alku targya, akar egyetlen pillanatra,
még ideiglenesen sem.
Legyenek tudataban annak hogy – ha a lelket meglancoltak,
a munka bilincs, az iro szajkosarat kapott,
a munkast elnyomtak és a nemzet is igaban van – ahelyett
hogy szabadda tenne, a szocializmus rabszolgasag.”
Ezt irjak ezek is.
@menthol: Nekem igazán nem okoz gondot, amit írnak.
Ahogy és amit írnak – együtt már igen.
Van az elvakultságnak egy bizonyos szintje, amelyre nincsen érkezésem elugrani ( leugrani ).
Ilyen ez az oldal is.
Kritizáljanak, ez jó, normális és teljességgel támogatom.
Milyen elvek alapján?
Böcskei Balázs elvei pl. olyan penetráns bűzt árasztanak – s nem szégyelli magát erkölcsi embernek nevezni többször is -, hogy az durván eltántorít attól a “közösségtől”.
Ha élne Camus, szomjaznám sorait, mit írna a mai Magyarországról, a keleti feudális kapitalizmusról és a többiről.
Ertem.
Egy bizonyos frazeologia hianyarol beszél ? (‘ahogy irnak’)
Ebben nem biztos hogy teljesen igaza van.
A ‘közvetlen nyelv’ talan több hozzaszolot vonz.
Ez persze lehet hogy az irasok minöségét is meghatarozhatja.
(Az is igaz hogy maguk ((T.K. és maga)) közvetlenek és mégis . .)
(Maga kevésbé közvetlenebb. Ezt csak ugy mondom.)
Camus.
Mar irtam hogy ezt 1956ban irta.
Arra szamitott hogy ez a levél majd elhangzik egy gyülésen
tehat ez a szöveg igy is irodott.
A sajat csalodasa, kirekesztettsége, a ‘kancsallal’ folytatott
politikai és személyes okokbol mar-elöre-elvesztett vitaja,
többé-kevésbé nyilvanos megalaztatasa, stb. szövödik össze itt.
Tehat a kontextus fontos.
“. .a közvetlen nyelv, ha durva, felszínes és agresszív,
kevesebb embert vonz, mert a forma és a tartalom ( egysége? ) kiütközik benne.”
Ezekszerint a politikusoknak vagy a nagy nyilvanossagot
megérinteni kivano oratoroknak egyre valasztékosabban, higgadtabban, tulzasok nélkül kellenne beszélniök
hogy több és több személyt vonzananak . .
Ezt kétlem.
Mindez az irott nyelvre is érvényes ? (Sun, Daily Mail vs Times.)
Ezek (Kapitalizmus) azt mondjak
hogy ez nem ‘közgazdasagi’ blog.
Lat valami különbséget a magyar politikai ujsairoi nyelv és
közöttük ? Ezt nem tudom megitélni.
De attol azért ne sértödjön meg hogy azt irtam
hogy ‘nem közvetlen’. . .
Es különben is. A Tranzit-sziget kommentjei biztosan
dögunalmasak lennének
az önünneplésbe atcsapo közvetlenségtöl.
Ugy mint az elmult napok techno-topic jain. .
. .ahol, követve a csillagot, a Haromkiralyok,
mégha egy kicsit masnaposan is,
de megérkeztek a kibernetika hideg jaszolaban
gügyögö Kisdedhez
hogy letehessék labahoz az aranyat, a tömjént és a mirhat . .
De egy kicsit megkéstek.
Az örökifju Porfirio Rubirosa,
a végtelenül gazdagabb mint fiatal mennyasszonyaival karöltve,
mar réges-régen az arnyas tejuton sétal . . 😀
@menthol: Sértődésről szó sincsen. Elismertem, amit írt.
Az marhára vicces, hogy Tibbi szerint a “város peremén” van/volt a Liget Galéria.
Ez a hely gyalog 10 perc a Műcsarnoktól, kocsival kettő.
A belvárostól ugyancsak 10 perc, bárhonnan is jön az ember. A fősuliról ( bocs: egyetem ) cajglival is 10 perc.
Jó, nem egy Iparterv, amely a Váci utcában volt, de mégis.
S hogy kijjebb nem megy a közönség?
Miért ne menne, ha jó a kiállítás.
A borzalmas távolságként emlegetett Bosnyák tér sincs messzebb a Ligettől, mint 10 perc.
Itt Tibbi szerint a belvárosi úrifiúk/úrilányok sajátos találkozóhelye lett volna?
Érdekes perspektíva.
A város pereme – József Attila által lakott Korong utca ház – nagyjából ugyanolyan messze van a Liget Galériától, mint a Liget Galéria a Keleti pályaudvartól.
A harmincas években az tényleg a város széle volt, bár Kinszki fotós – akinek a képeiből válogatás látható ( mentholka, látta? ) a kismetró állomásain – még kijjebb lakott, a Róna utcában.
S Fejtő Ferenc – emlékezései szerint – szintén távolabb, a Limanova téren bérelt egy szoba-konyhás lakáskát.
Minden viszonylagos tehát.
nem a város pereme, hanem a városközpont pereme: a Műcs-Liget vonala mögött (XIV, XV. ker.) nincsenek számottevő galériák. Gondolom, mert a pesti közönséget jelenleg nem lehetne rendszeresen nem 10, hanem 20-25 percen át utaztatni egy-egy kiállítás kedvéért. Vagy, azon kiállítóhelyeknek vmi oasmit kellene (folyamatosan) produkálniuk, amit a városközpontban lévő galériák nem tudnak.
@dromidriver: …ha nincsenek, akkor az már a világ vége?
A Bosnyák tér a harmadik világ?
Ha a “pesti közönséget” nem lehet utaztatni városon belül, akkor lemegy ez a “pesti közönség” Debrecenbe, Pécsre vagy Egerbe? Szentendre out of order?
Galériaként a kisérletező, a nagy nemzeti vagy a kommerciális galériát kell számba vennünk?
a Bosnyák tér környékére jelenleg ugyanúgy a pesti közönség egy kisebb töredékét lehetne rendszeresen kivinni kiállításokat nézni, ahogy Szentendrére, Székesfehérvárra, Dunaújvárosba, Miskolcra, Pécsre, Debrecenbe sem kiállításról-kiállításra, hanem csak évi 1-2 alkalommal. A Bosnyák tér közeli esélye a 4-es Metró, és az, ha ott egy ugyanolyan kulturális negyed jön létre, mint Óbudán. És bocs, én nem arról beszélek, h ez jó, hanem arról, h jelenleg ez van, miközben a Liget bezárása Zugló részéről azt jelenti, h Zugló nem kíván részt venni a város kulturális életében. A Liget bűne – Zugló szerint -, h nem a kerületi művészekkel foglalkozik, s nem a kerület lakói számára csinál kiállításokat. Ebből vonták le azt a következtetést, h akkor Zuglónak nem feladata támogatni a Liget működést.
@dromidriver: Abból a közbevetett mondatrészből indulok ki, hogy “én nem arról beszélek, h ez jó, hanem arról, h jelenleg ez van”.
És?
Ha ez van, akkor ez azt jelenti, hogy midig is ez volt és ennek is kell lennie? Voltaire volt, de nem lesz? Érvénye nincsen.
A zuglóiak hülyeségéről és kultúraellenességéről nem kell meggyőznie, de nem is erről beszéltem.
Az a fajta elgondolás, hogy mindent helyben oldjunk meg ( a kultúra teremtését és bemutatását is ) alapvetően a kert-Magyarország szocialista autarkiába oltott, de feudális parancsnokság alatt megvalósítandó projektjének “sajátos” ízét hordozza.
Minden, ami nem helyi, az inter ( és az már -nacionalista vagy globalista ). Együttműködés meg értékek?
De nem ez a végső döntés, a mostani világ nem tart örökké, és a pesti közönség sem az egyetlen, s amúgy sincsenek képviselői többen – artworld! – pár száznál.
Ha szabad érdeklődnöm, milyen pest/budai kiállításokra jár a pest/budai közönség? És hányan?
És maga szerint kikből áll az a közönség? Van-e nem szakmabeliekből verbuválódott közönség? Van-e olyan kiállítás a galériás utcában ( Falk, Ráday ), amelyeket száznál többen néznek meg ( a megnyitó közönségét, amely egész más miatt gyűlik össze ) leszámítva?
Végül eljutunk oda, hogy – összhangban a jelen korszak kultúrpolitikájának alakítóival – kimondhatjuk: ennyi embernek minek annyi hely?
De nem ez a célunk, ugye?
Brecht mondja: minthogy így van, nem marad így!
:DDDD
az a hazai szcénának – és alighanem minden poszt-szovjet szcénának – naon nagy problémája, h mivel a modern-, és kortárs kultúra 48-tól tiltott/tűrt kategóriákba tartozott (és tkp. már Horthy sem preferálta), honfitársaink túlnyomó többsége nem kortársa annak a világnak, amiben él. A modern- és kortárs művészetben tájékozott pesti nézők száma sztem nagyjából oasmiből kiindulva saccolható, h pl. mennyien nézték meg a Műcs. leglátogatottabb kortárs kiállításait? Itt a 98-as Erdély Miklós kiállítás, és a tavalyi Bizottság kiállítás nézőszáma egybeesik, mindkettő 16.000 látogatót vonzott. A LuMu egy-egy kiállításának nézettsége közelíti a százezret.
Ezzel szemben gondolom az lenne kívánatos, ha a hazai értelmiség minimum 60%-a képben lenne a modern-, és kortárs kultúra területén: tanárok, orvosok, mérnökök, közgazdászok stb. Kérdés, mit kellene ezért tennünk? Részben, vszleg nem leépíteni, hanem fejleszteni az ezen a területen dolgozó intézményeket, miközben:
index.hu/belfold/2012/05/11/szocs_biztos_benne_hogy_nem_valtjak_le/#
@dromidriver:
Spiró Fogsága részben azt mutatja be, hogy Jézus kortársai sem voltak kor-társai. Legalább negyed évezrede óta ez így van, s amennyire felfogni képes vagyok, erről szól az újkor és a legújabb kor kultúrája és kultúrtöténete.
Úgyhogy megállapításában az újdonság illatát nem érzem.
A számadatai meglepnek: nem a Bizottság, hanem a Lumu. 100000 ember? melyik kiállításán? Százezer látogató? Nem az Szépművészetivel téveszti össze?
Azzal mindenki azonosulni tudhat, hogy fejlődni kell. Az értelmiség és a diplomások közötti különbségtétel viszont fontos lenne. Az értelmiség ugyanis tud a kortárs kultúráról, ha nem is az egészéről.
Diplomásként én feladtam azt, hogy képben legyek. Túl sok minden van, s nem vagyok képes annak követésére, befogadására és (ideiglenes) feldolgozására – ezért sem lehettem sohasem értelmiségi.
De a Liget az értelmiségi léthez tartozó tudást adott, vagy a Liget létezése tartozik az értelmiséghez ( még ha az tudomást sem vesz erről az intézményről, kivéve a már említetteket )?
igen, a LuMu kiállításainak látogatottsága közelíti a 100.000-et (persze alulról). A Szépmű, és az MNG pedig a 100.000 fölötti nézőszámot hozza, ami érthető, mert bár ők is foglalkoznak modernekkel, kortársakkal is, ők nem csak azzal.
A Liget a maga kiállításainak 3-400 fős közönségével tleg inkább szakmai műhely: nem a nagyközönség, hanem a szakma szempontjából volt fontos, amit csináltunk, hisz a szakma dolgozott tovább a nálunk bemutatott művekkel.
A széles, és laikus nyilvánosság számára a múzeum nagyságú intézmények azok, amelyek a korszak művészeti eredményeit bemutatják. Mire a Ligetből a Műcs-ön át, v azt megkerülve a LuMu-ba érkezik vmi, az 5-15 év; ez alatt létrejön az adott mű jelentőségének megítélését tekintve vmiféle szakmai konszenzus. És a múzeumok ezt kanonizálják, ill. mutatják be ismeretterjesztő formában.
Diplomásként, értelmiségiként sztem az a minimum, h mindenki tudja ki volt John Cage, Beuys, Warhol, ill. Magyarországon Erdély, Szentjóby, Hajas. Ez nem több, mint annyi, h nagyjából tisztában van a 45 utáni művészet főbb vonalaival. Éppígy illene ismerni Frida Kahlo, és Gedő Ilka, Schaár Erzsébet, Anna Margit nevét, éppúgy, mint Ottlikét, Weörest, Pilinszkyt, Kurtág Györgyöt, Ginsberget. Ma sztem ez lenne az alap, és akkor erre jöhetne Paul Auster, Arundhati Roy, Pipilotti Rist, Elke Krystufek, vagy épp Andreas Fogarasi, Szemző Tibor.
@dromidriver: Hinnék én, ha megmondaná, melyik kiállításról van szó a LumÚ-ban.
Megelégedéssel mondhatom, a maga szakmai minimumát teljesítettem.
Listájából nagyon hiányolom a szomszéd országok művészeit. Milosz, Bernhard, Krleza, Jankovic, Witkacy, Stazewski, a Capekek, Hasek vagy Hrabal ismerete is kötelező lenne, ahogy Lupas vagy Abakanowicz vagy Wudtke-Buic nevének/művészetének ismerete. ( A további névsorolvasást itt is mellőzném. )
A leglényegibb mondanivalója,ha jól értem, az lenne, hogy a Liget Galéria olyasmi – a mai világban élők megértésére apellálva mondom ezt – mint a nevelőegyesület. Ahonnan elindul a művészpalánta, ahol nevelgetik, fejlesztgetik ( bemutatva a munkáit – mint Marcelle-nek ), s a művész elindul hosszú, nehéz és kitartást igényló pályáján, amelynek csúcsán- a Műcsarnok érintésével – ott a Múzeum.
“…a múzeumok ezt kanonizálják, ill. mutatják be ismeretterjesztő formában.” Mit is mondjak? A múzeum-szemlélete mintha egy régebbi világ darabját idézne fel, de ezt a szakemberek – aki én nem vagyok – elmondhatják.
Visszatérve a Ligethez mint nevelőhöz: ha a nevelőegyesületet megszüntetik, akkor az utánpótlás kiesik vagy kieshet.
Ezzel kapcsolatba két kérdés:
1. Feltétlen baj ez?
2. A nézők nevelése nem feladata az utánpótlás előállításának?
Nem hiszek a 3-400 fős átlagos látogatottságukban, de legyen. Elég ez ahhoz, hogy a felnevelt művészeknek értő közönsége legyen? Vagy az experimentális korszakuk után a művészek eladhatóbbá válnak?
ld. alul:
index.hu/kultur/klassz/2010/04/21/a_japanok_a_vilag_leghiszterikusabb_kiallitaslatogatoi/
Robert Capa 61.000 látogató
Tadeusz Borowski, Kantor, Grotowski, Knizak stb. :DDDD
ami a Ligetet illeti: tavaly Omara kiállítása volt a leglátogatottabb, 414 nézővel
a Liget nem zártkörű, bárki bejöhet, szakmabeli, laikus egyaránt, viszont asszem ez inkább úgy működik, h nem a Liget neveli a közönséget a LuMu-nak, hanem megfordítva: ha vki megismeri a klasszikus moderneket a Szépmű-ben, az nyitottá válhat a kortárs klasszikusokra (LuMu, Műcs.), s végül kíváncsivá, mi az, amin most dolgoznak kortársai, vagy azok közt is a legfiatalabbak?
A Liget az intézményrendszer egyik vége, ahol bejönnek az új információk. Ezek innen a nagyobb intézményekbe kerülnek tovább (Trafó, Bp.Gal, Műcs), s végül a múzeumok hirdetnek végeredményt, h ti. az intézményrendszeren átfuttatott művek közül melyek vonatkozásában jött létre oan szakmai konszenzus, ami szerint ez v az korszakos mű?
Mindezen túl a Ligetre, s más hasonló helyekre (FKSE, Trafó stb) azért van szükség, mert egyikünk se tévedhetetlen: Ujj Zsuzsi művei most pl. úgy kerülnek novemberben a Tate Modernbe, h a Ligeten kívül Budapesten csak az Óbudai Társaskörben, és a Kogartban szerepeltek (s jelenleg a MissionArt-ban láthatók).
@dromidriver:
Ha nekem 61.000 vagy 100.000 Ft-om ( dollárom, eurom, frankom ) van, az nem ugyanaz a mennyiség.
Klasszikus modernek a Szépművészetiben? Kire gondol? És innen hova vezet az útja az érdeklődő látogatónak? Tud akkorát ugrani?
Kortárs klasszikusok a Mücs-ben? Az átlagos látogatószám ezer ? És ki lenne kortárs klasszikus?
Na, mindegy, ezen ne vitatkozzunk, mert olyan lendületesen mondja, Tibbi, a tutit, hogy még el is hiszem. ( Nem hiszem el. )
Ez az “eredményhirdetés” is jópofa, s az egész versenyes-hierarchikus művészeti élet/rendszer felépítés is inkább már egy feudális világ rétegzettségét juttatja az eszembe.
Amiben különbözik az a világ a mostanitól: a nézők nem nyertek meghívást itt semmire, csak annyiban számítanak, amennyiben egy nagyobb tömeget képeznek.
A művész mint individuum fontos, a néző mint tömeg.
( Egy frászt! )
a 61.000-ből lesz a 100.000, ha jól dolgozunk :DDDD
a Szépmű nemcsak Van Gogh kiállítást rendezett, hanem az első pesti Giacomettit is (2004), miközben már Mapplethorpe-tól is látható volt ott néhány mű
a LuMu a klasszikus modernek és a kortárs klasszikusok közt ingázik (átlagos látogatottság 10-60.000)
a Műcs. a kortárs klasszikusok (Abramovic, Pipilotti Rist, Shirin Neshat) és a kortársak között (átlagos látogatottság 8-15000 néző)
a modern klaszikusok esetében lezárt, és feldolgozott életművekről van szó, a kortárs klasszikusok esetében kialakult, feldolgozás alatt álló életművekről
ez term. egy naon leegyszerűsített modell, de sztem nagyjából így épül föl
@dromidriver:
Eddigelé nem igazán vitatkoztam, de, Tibbi, a kortár klasszikusok fogalomhasználatánál nem ártana egy kis visszafogottság. meg a fogalom tisztázása.
Rist kisasszony nagy név (még), de semmiféleképpen nem klasszikus, viszont kortárs.
A modern klasszikus vagy klasszikus modern nem ugyanazt jelenti ám.
Olyan módon használja, tibbi, ezeket a meghatározásokat, hogy látni: teljesen hiányzik mögülük firmamentum.
Inkább műkereskedelmi ez a model, amit itt néhány laza szóval felépített, mintsem művészettörténeti, de nagyjából sem így van.
Induljunk ki talán abból, hogy olyan méretes hiányai vannak az SZM-nek a modern klasszikusokból és klasszikus modernekből ( lezárva, műkereskedelmileg a pop előtt ), amely miatt egyszerűen nem is lehet ezt a múzeumot komolyan venni.
Ahhoz, hogy az ember képes legyen arra, hogy valami csöppnyi be- és átlátása legyen, Berlinbe, Kölnbe vagy legalább Bécsbe kell utaznia.
Elég az is, hogyha tisztes könyveket vásárol ( ami nem olcsó mulatság ), vagy vesz kölcsön ( ami nem lehetetlen, de nem valószerű ).
Az SZM és az avantgárd ( ide egyszerűsítem a klasszikus modernet, jó ?, kihagyva a neoklasszikus fordulatot, meg a szocreált ) – nincsenek viszonyban egymással. Nincs kiállítás az SZM-ben erről a művészettörténeti korszakról.
( Zürich is jó célpont, ahol az első pesti Giacometti előtt néhány évtizeddel láthattam a nagy Giacometti-kollekciót. Ez egyéni szerencse/hátrány? )
Kimarad aztán a negyvenes-ötvenes évek is, amelynek elnyomott tendenciáit – pl. a CIA pénzelte absztrakt expresszionizmust – itthon a kései követők vagy utánérzők műveiből lehet “megismerni”.
A kortársi seregről nem beszélek, mert elbeszélnénk egymás mellett a “klasszikus” meg a “művészet” és a “művész” meghatározások eltérő felfogása miatt.
Ami hozzánk elkerül, annak olykor örülhetünk, máskor nem. Bár minden tudás gazdagíthat valamiképpen.
Átjárás a korszakok és a művészeti produktumok között nincsen. Szerintem meg így épül fel a struktúra. Az avantgárd mint tagadás végigmegy a múlt századon ( és meghatározza a mostanit is. ) Ebből pedig ez a szakadozottság következik.
A látogatottsági adatokról: sikerült azért a 100.000-ről eljutni a ( nem teljesített ) 10.000-ig.
Mint valami inflációs adatsor…
:DDDDD
@iparterves:
” Kimarad aztán a negyvenes-ötvenes évek is, amelynek elnyomott tendenciáit – PL. A CIA PËNZELTE ABSZTRAKT EXPRESSZIONIZMUST – itthon a kései követők vagy utánérzők műveiből lehet “megismerni”.
Mi lenne ha erröl irna egy kicsit, hogy kinyiljanak a szemek . .
@menthol: Szakembereknek kell az ilyesmiről finoman és érzékletesen írnia, én csak olvasgattam róla.
Sokadlagos forrásokból értesültem erről, bár most Fejtő önéletírásában is van utalás róla, s Spender, majd Kermode lemondása az Encounter főszerkesztői posztjáról a hatvanas években ugyanerre vezethető vissza.
Aki akar, maga is utánanézhet.
Pl.: http://www.independent.co.uk/news/world/modern-art-was-cia-weapon-1578808.html
vagy monthlyreview.org/1999/11/01/the-cia-and-the-cultural-cold-war-revisited
De mindenkinek a legegyszerűbb ha megveszi Frances Stonor Saunders, Who Paid the Piper: The CIA and the Cultural Cold War című könyvét.
Én is így teszek ( talán ).
Hajdú István ( meghallgatható: http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/a-cia-penzelte-az-absztrakt-expresszionizmust.html ) teljesen félreértette a helyzetet és – nagy valószínűséggel – előzetesen nem tájékozódott a tényanyagról.
Szabad a gazda!
@iparterves:
Kb. két éve ajanlottam maganak ezt a könyvet.
(Frances Stonor Saunders, Who Paid the Piper)
De maga azt irta hogy nem akarja elolvasni. . .
@menthol:
Annyit változtattam, hogy – talán.
Ez is fejlődés, nem?
@iparterves:
Ez a könyv csak nagyon minimalisan targyalja a fotografiat.
(A ” The Family of Man” története teljesen hianyzik.)
Es tudja meg hogy André Kertész
megjelenése a “szinen” (1963-ban)
Monroe Wheeler névéhez kötödik aki akkor a MOMA kiadvanyok
‘head of departent’ és egyben Congress of Cultural Freedom tagja
(ez teljes terjedelmében a CIA).
ES ! ES ! Monreo Wheeler egyben Glenway Wescott szeretöje !!
(30 éven at élnek együtt, emlékezzen a George Platt Lynes könyvre)
és Wescott kulcsfiguraja a C. of C. F. -nak.
Itt kell keresnünk Kertész feltünésének okait.
(Kertésznek persze semmi köze a homosexualitashoz)
De ebben a politikai kontextusban instrumentalizaliodik.
(Mindez persze egy bizonyos, a Kertész kiallitassal kapcsolatos, interjubol kimaradt.:D De hosszan szo esett rola azért miközben az interju készült.
De ez egy kicsit sok lett volna azért Magyarorszagon. .:D 😀 )
—
Egy sokat emlegetett magyar iro, aki egyidöben a Nobel varomanyosa is volt, lehet hogy tudna mesélni. .
Spender sokban segitette öt a hetvenes – nyolcvanas években . .
Söt egy magyar müvész is tudhat egyet-mast.
(Bar ö olyannyira ‘magabiztos’, mindenesetre öntelt, lehetett
hogy észre sem vette mi történik körülötte . .)
(Tudja arra gondolok akinek egyetlen gyüjtöje volt Svajcban.)
A C. of C. F. korabbi europai ‘központja’ abban a varosban volt ahol ez a magyar elöször letelepedett. Es ki volt a gyüjtö ?
Erröl persze nem kell talan nyilvanosan beszélni,
de a jelen elöbb-utobb történelemmé mutal..
(Capa kapcsolata a CIA -val egyaltalan nem kétséges.
Még akkor is ha erröl Knightley csak (alig-)feltételes modban ir.
Az orosz utazas, amikor elkiséri Steinbeck-et a Szovjetunioba,
a CIA megbizasabol történik.
Steinbeck, a visszatérés utan rajön erre (elsösorban következtetve
hogy milyen lapok, miként és hogyan publikaljak
Capa (érdektelen) fotoit az utrol.
Es különösen abbol hogy Capa az mennyi pénzt kap a fotokért !
Ezt folytathatnam, persze.
@iparterves:
Na jo, persze.
Nem kell mindent elolvasni amit az embernek ajanlanak.
Persze.
Akkor mindig csak azt olvasna amit masok ajanlanak.
Ez képtelenség.
@menthol: Igaz.
@iparterves:
A C. of C. F. Europaban persze itt volt nagyon fontos.
Mert itt volt (és van, sajnos) a legtöbb coco.
René d’Harnoncourt, aki a MOMA igazgatoja (15 ? éven at)
szoros kapcsolatban volt Raymond Aron, Michel Crozier . .
A ‘Preuves’, az ‘Express’ ebben az ügyben nagyon aktivak voltak.
@menthol: A CCF nem teljesen a CIA. Ez így túlzás.
A szövegek, amelyeket olvastam, nem ilyen módon teszik közvetlenné a kapcsolatokat, de nem hagynak kétséget afelől, hogy az áttételeken keresztül érvényesültek a hatások( és a MoMA esetében az igazgatótanácsi tagokat is felsorolják, akik között volt OSS vezető és aktív CIA osztályvezető is volt ).
Koestlert ne hagyja ki a játszmából, ő fontos szereplő.
Ne legyen annyira elvont: ki az a magyar művész?
Ki az a gyűjtő?
Fogalmam sincsen!
@iparterves:
“A CCF nem teljesen a CIA. Ez így túlzás.”
Természetesen nem ‘a’ CIA.
(Ha maganak csak ‘ajanlottam’ ezt a könyvet, anélkül hogy leirtam volna hogy miröl ir a szerzö, az elsösorban azért volt mert sejtettem egy ilyen, ehhez a mondatahoz közeli reakciot. . .
Akkor, két évvel ezelött, még persze mas szinten.
Pld, kb: “szabolcsi=idiota” 😀 ).
Mégegyszer: természetesen nem ‘a’ CIA.
Saunders pontosan leirja miként müködik ez az interpenetracio, azaz hogyan ékelödik egybe egy hatarozott funkcioju szervezet és egy koncentrikusan és horizontalisan is szervezödött, nehezen leirhato network, amelynek tagjai korabban gyakran marxizalo, de immar meggyözödésböl (vagy érdekböl) ‘megfordult’ vagy ‘megforditott’ (néha pszeudo) intellektuellek (is).
Miben és hogyan hatarozza meg ez az “aktivizmus” bizonyos muzeumi programokat, a kritikat, kiallitasokat, kiadvanyokat, könyveket, a függetlennek hitt vagy a kifejezetten erre a célra létrehozott sajtot stb.
Miként kovacsolodik össze az ideologia és a stratégia. A cél mindenekelött a keleti-parti intelligencia de-marxizacioja, a szovjetizalt kultura behatolasanak meggatolasa és egy uj, a személyes-, közelebbröl a müvészi, ‘szabadsag’ elsödlegességét hirdetö amerikai müvészeti kanon létrehozasa.
De természetesen ezeknek személyeknek
csak minimalis hanyada ‘a’ CIA.
De a ‘célmeghatarozo’, az infrastruktura, a döntéshozo, az ‘a’ CIA.
Es a pénz ! nagyon sok esetben maganpénz !
Elöször ezt a könyvet olvastam: Serge Guilbaut, Comment New York vola l’idée d’art moderne. (1985-ben jelent meg). (Ezt a könyvet franciaul irtak (Kanada ?), mert a francia kiadasban nincs fordito. (De megjelent angolul is. How New York Stole the Idea of Modern Art ). Kb. 5-6 éve olvastam, és ennek a parizsi kiadasa utal a Saunders könyvre. (1999 ?)
Ezek utan olvastam a Saunders. De olvassa el mind a kettöt !
(Sanders faktualisabb.)
Persze, Koestler fontos. Képzelje hogy Koestler bizonyos a politikaval kapcsolatos francia könyveinek szövegei, a kiadas éveitöl függöen valtoznak. Bizonyos részletek a hatvanas évek kiadasaibol eltünnek hogy aztan késöbb, 20 év mulva, ujra megjelenjenek. 😀 Ha elolvassa Münzenberg életrajzat, ahol néha szo esik rola, megérti ki volt Koestler.
Tökéletes ‘napraforgo’ figura. Kizarolag az érdekek vezérlik.
Meggyözödésröl szo sincs. Koestler a ‘meggyözödés’ szinhaza.
(Maga mar irta egyszer hogy én ‘minden mögött latok valamit’.
Dehogy ‘latok’. De ha mégis ‘van’ valami nem fogom lesütni a szememet csak azért hogy gondtalanul ringatozzak a varosligeti tavon a hattyuk között . .)
Münzenbergnél összeérnek a vonalak ( Manés Sperbert például még nem is említette, Koestler önéletrajzi köteteit olvastam, a napraforgás esete nála és másoknál is jó gyakran előfordult akkoriban, így Köstler Artúr nem kivétel, inkább valamilyen módon szabály).
Kérdés: kettőnkön kívül ki az, aki tudja, ki volt Willi Münzenberg?
A magyar művész és gyűjtője nevét ugyan miért titkolja?
Vajon Clement Greenberget is finanszírozta a CIA – akár nagyon közvetetten is?
Hülye kérdés, de Pollock és az AE kapcsán felmerült bennem.
@iparterves:
Most hallgattam meg ezt a radiomüsort amit maga idemasolt.
Az biztos hogy 9 perc alatt elég nehéz körülirni
ezt az egészet . .
Najmanyi téved amikor a ‘cenzura’ szot hasznalja
a 30-as éveket illetöen.
(Hacsak nem a szo latin értelmében beszél . ., de egyetlen-egy alkalommal olvasva amit egy müvészeti blogon (?) ir,
ez nagy meglepetés lenne töle.)
A “depresszio évei” müvészetének retorikaja, ellenkezöleg, éppenhogy, és sugalltan, szovjet-szerü.
Gyarak, szegények, munkasok, hösiesség, anyak gyerekekkel, a munka frontja, stb.
(A “Farm Security Administration” fotografusai ezt az ideologiat teatralizaljak.)
De N. nyilvan olvasta a könyvet mert amikor Pollock rol beszél a radioban akkor szinte szoszerint Saunders sorait idézi;
Pollock nagy gesztusokkal ‘fest’, részeges, hangosan és tragar modon beszél, Nem europai, hanem egy igazi amerikai, tehat nem Picasso vagy Matisse labaközött született, a Far West festöje (jollehet sosem ült lovon) -kb ezt irja Saunders, (idézve valakit).
Tehat föleg ezért esik Pollock ra a valasztas.
Pontosan erröl ir valaki mas is,
aminek a cime kb.’J.P., a regionalizmustol az Action Painting-ig’. (Ha érdekli megkeresem pontosan mi a cim.)
Amit a masik beszélö mond a radioban az nagyon is érthetö.
Ha jol hallom ez egy müvészettörténész.
Természetesen nem mondhatja
hogy azok a teoriak amiket olvastam (söt lehet hogy irtam)
vagy tanitok az egyetemen a müvészetröl, egy olyan jelenséggel kapcsolatosak amely egy hatarozott politikai és ideologiai
szandék arnyékaban formalodtak azza amik.
Azt mondja: “Nem !” ” Ez nevetséges !”
Na persze. A müvészet olyan mint a forrasviz.
Jön a hegyböl, csak inni kell.
Söt, ha lehet ne poharbol ! :D:D
Bébikém . . 😀
Az artistiquement correct . . ., még akkor is ha itt a müvészettörténetröl van szo.
Mindenesetre ebben a kontextusban
‘a’ CIA, érthetöen, szinte ‘zavaro’.
Legalabbis megtévesztö. Mert rögtön azt gondolhatja valaki
hogy itt valamiféle szenzacios összeesküvésröl van szo aminek
nyilvan fele sem lehet igaz . .
Pedig téved. A müvészet nem a sivatag kellös közepén születik.
Es a 18. szazadi spanyol müvészet mi ha nem egy hatarozott, gondosan konstrualt, ideologia tükre ?
Vagy Vasari mit ir le ?
A Saunders könyvben Greenberg röl nem sok szo esik,
(Barr rol több).
A Guilbaut könyv többet beszél roluk.
Az utolso komment kérdésére.
Finanszirozta e ?
Keresek egy jo magyar szot a ” surenchere”, franciara.
Ez ebben a kontextusban azt jelentené
hogy ugy ‘kapcsolodni hogy egyben felülkerekedni’,
‘többet igérni ugy hogy egyben a buzgalom is kifejezésre jusson’.
. . .A fogadatlan prokatorok fogadottakka lesznek.
Vagy azza nevezik ki magukat. 😀
Ugy hogy aztan az utokor igy lassa öket.
Tehat nem hiszem hogy közvetlenül ‘finanszirozodtak’.
(De ez nem jelenti azt hogy nem kaptak pénzt !!!!!!!)
Azaz ez a ‘jelenség’ sem masként strukturalt mint az amivel szemben all, ami ellen harcol.
Itt is a ‘népek baratsaga’, a ‘vilagbéke’, és a ‘zakatolo vonat’ a jelszo. Csak ebben az esetben masok sugalljak a ‘béke’,
a ‘baratsag’ és a ‘zakatolas’ mibenlétét.
Latja, végülis Münzenberg gyözött.
(Talan meg sem halt, hanem atköltözött Amerikaba
és felvette a Henry Luce nevet.)
Ennek az egésznek van egy kis magyar vonatkozasa, majd holnap megirom maganak. A maguk érdekes beszélgetésével kapcsolatos
(Timar Kati és maga)
Olvassa el a könyveket.
A Saunders könyvben van 50 oldal jegyzet és 20 oldal index,
ez nem biztos hogy önmagaban meggyözi de biztositom szorakozni fog.
@dromidriver: Tibbi, a művészeti menedzsment Ujj Zsuzsival jól megy: itt is eladta azt a szöveget,a mit a Mission Galériában és az artmagazinban.
Hatékony és energiatakarékos.
Grat.
Már ott tartottam, hogy elrohanok megvenni egy nagyobb munkát menthol atyai/anyai tanácsai nélkül is, azt a szexis fehérneműset, amit az artmag-ban repróztak gondoltam, de visszafogtam magam, mert azt gondoltam: ebben a “körben mutatom magamat” műfajban nekem Witkacy az irányadó. Úgyhogy maradtam, majd valami gazdag angol megveszi a Tate után.
@menthol: Ezt a bébizést már igazán elhagyhatná, mert feláll a szőr a hátamon és nagyon utálatos leszek.
Szabolcsi idióta.
Münzenberg meghalt. Önként ment a halálba vagy segítettek neki? ( Újfent kérdem: kettőnkön kívül ki a fene tudja és akarja tudni, ki volt Münzenberg? )
Amit meg ír: marxista esztétika és művészetszociológia. nekem ez nincsen ellenemre, mert mond valamit arról, hogy mi lehet a társadalom és a művészet bonyolult kapcsolatában.
Hajdúról: egyszerűen elhessegette a gondolatát is az ilyesfajta befolyásnak, mert őt és a vele egykorúakat az aczéli világra emlékeztette volna.
Most nem az aczéli világ van.
Bár az lenne- mondták már sokan.
Az olvasásról: öreg ember vagyok én, lassan és nagyon nehézkesen olvasok már, kevesebbet, mint szeretnék, s nem tudom, Saunders egyáltalán sorra kerülhet-e valamikor.
A művészet amúgy sem érdekel.
Tibbi, az artportalon megjelent Ujj Zsuzsi cikket más csinálta, szerencsére tele van Tibbi referenciákkal.
S az záró szekvencia igazán lelkesítő:
“A Mission Art Galériában a megnyitón már ott volt az egyik kép mellett az eladást jelző piros pötty, a londoni Tate Modern pedig az ősszel nyíló A Bigger Splash: Painting after Performance Art című kiállítására meghívta az annak idején Bécsben kiállított munkáját.”
Lehet, hogy mégis el kell menni?
( Lusta vagyok hozzá. Talán a Tate-be? Oda idén nem, sorry. )
A MissionArt-ban többet lehet látni, mint majd a Tate-ben, szval: hajrá!
a megnyitó videóanyaga itt:
http://www.youtube.com/playlist?list=PL178234E1121DACEE&feature=view_all
@dromidriver: Ez itt a reklám helye?
igen, Ujj Zsuzsi műveit az elmúlt 2 évtizedben ritkán lehetett látni: 1-2 képét 3 kisebb, és egy nagyobb csoportos bemutatón, miközben nem szerepelt tőle munka az Ernst Múzeum „A második nem – Nőművészet Magyarországon 1960–2000″ című kiállításán:
exindex.hu/index.php?l=hu&page=14&id=452
az, h most a Tate Modern épp őt választotta a MuMoK Gender Check (2009) kiállításának magyar anyagából, már csak azért is figyelmet kelthet, mert a mi művészeink elég ritkán kerülnek be a Tate-be.
szval igen, sztem érdemes megnézni
@dromidriver: Maurer Dórának van pár munkája a Tate-ben.
Tisztességgel megnéztem a megadott megnyitó-felvételt, láttam a felvonulást ( Passuth, Perneczky – ez a Tate-beli megjelenésnek szólt vagy csak a szokásos egybegyűlés ceremóniája ? ), belepillantottam a fotókba.
Akit érdekel a kiállítás, meg fogja nézni.
Már bocs, de nem tartom valószínűnek, hogy én éppen ennek a csoportnak leszek a tagja.
Miért nem?
Kben a Tate-ről akkor még nem tudott a szélesebb szakmai nyilvánosság, mert az Artmagazin aznap jelent meg.
Passuth Krisztina és Perneczky Géza sztem még a 80-as évekből ismerte Ujj Zsuzsi munkáit (szinte biztos vok benne, mindkettőjüknek megvan Zsuzsi akkor kiadott Első füzete, ami 87-ben művészeti szamizdatként jelent meg).
@dromidriver: Ez a művészeti szamizdat jó, nagyon jó.
Bár nem Patti Smith-t hallgattam anno, hanem inkább ELP-t, de azért még öregedő fejjel emlékszem egy-két dologra.
Aki a tűrttől valamelyest kijjebb volt, az már szamizdatként funkcionált.
Ez azonban nem jelentette azt, hogy népszerűtlen vagy ismeretlen volt.
A miért nem-re a válaszom: mert az érdeklődési és érzékenységi körömön messze kívül fekszik ez művészeti terület, kötelességtudásból – ilyenem nincsen – meg nem megyek.
Egy idő után az embernek válogatnia kell, mit akar elolvasni ( újra ), meghallgatni ( újra) és megnézni (újra ).
Mivel meghosszabbították a kiállítást, remélem, Kishonty Zsoltéknál jó sokan ( négyszáznál többen ) látják majd a tárlatot. Egy fő ide vagy oda meg úgyis mindegy.
:DDDD
igen, szamizdat szó szerint: önkiadó (a szerző által megjelentetett kiadvány). Ien nem hivatalosan kiadott publikáció elég sok volt akkoriban – AL, SzNOB stb. -, köztük oan verseskötet-, és kiállítási katalógus-szerűségek is, mint Zsuzsi Első füzete.
@dromidriver: A mostani artmagazinban, ahol az írása – nevezzük marketingszövegnek, jó – megjelent, van egy hosszabb interjú Németh Ilonával ( akinek a munkásságát nem különösebben kedvelem ).
Ebben az interjút készítő – mások szavaira rímelve – elmondja, hogy Budapesten a nyolcvanas évek valami kulturális csoda volt.
Már a hetvenes évek vége felé is.
Ma is csoda – az, hogy van még olyasmi, amit a hozzám hasonló kispolgári vénemberek még kultúrának mernek nevezni ( a sok újfajta és általam felfoghatatlan, megérthetetlen kultúrafogalom távolból való tisztelete mellett ).
Mindazonáltal nem csak a neoavantgárd világára gondoltam, hanem pl. az olyan helyekre is, amelyeknek nézettsége nem volt nagyobb, mint a Ligeté, pl. Stúdió Galéria, de bírtam a Rabinec Stúdiót is ( ahol nem döntötték el, hogy műkereskedni vagy “ellenállni” akarnak ).
@iparterves:
Gondolom Münzeberg nem önszantabol halt meg . . és azt
sejtem hogy azok között a fogaskerekek között ért véget
az élete amelyek abban a gépben forogtak amelynek
önmaga is egyidejüleg alkatrésze és egyik gépmestere is volt. Tehat a halal azon a szabadon valasztott helyen talalhatta amit kivalasztottak neki.
Hogy kevesen ismerik ? Lehet.
Tehat ha ismerem Münzenberg nevét az nem azért van mert titokban és lazasan az osztalyharc történetét kutatom hanem
mert érdekel a spanyol phaboru és a képes sajto viszonya.
Ehhez a Komintern ismerete elengedhetetlen.
Néhany évvel ezelött éppen ezért elolvastam
Gustav Regler Das Ohr des Malchus c. könyvét amelyben feltünik Münzenberg is. Innen datalodik az érdeklödés.
Valoszinü Budapesten, talan enyhe tulzassal, maga lehet az egyetlen aki tudja ki volt Münzenberg.
De itt, a rozsakertböl csalanossa valtozott kommunizmus
és a rosszul rögzitett müfogsoru, és idönként hisztérikusan gesztikulalo kommunistak orszagaban,
azért lehetnek néhanyan. 😀
De nem hiszem hogy ezek a valahai, mara mar elhizott, de a diktaturara türelmesen varo munkasosztaly tagjai
vagy a balpart korabban fülig vörös, aztan egy bio-bolt-nyitas tervét latolgato de mar régota-nyugdijas gnomjai lennének
hanem föleg olyanok –mint én is- akik ezt a
Komintern-jelenséget,
mégha tavolrol és latszolag szenvtelenül is,
de kétségkivül elbüvölten nézik.
Tegnap este visszagondoltam erre az radio beszélgetésre.
Azt mondja a Najmanyi hogy miutan kiderül ez a “botrany” . . Milyen “botrany”, bm. ? Hol van itt a botrany ?
Hajdu : ez “nevetséges”.
(De a végén mégsem teljesen nevetséges mert mintha
talalna vagy adna egyfajta magyarazatot arra ami “nevetséges”.)
Ha nevetséges akkor miért beszél erröl a radioban ?
Miért nem mondja azt hogy ez egy olyan képtelenség
hogy nem is akarok rola beszélni ?
Biztosan nem az utcan szolitottak meg hogy erröl beszéljen.
Ahogy ezek a könyvek leirjak ezt a jelenséget
az a fotografiaban is megtörtént erröl biztositom,
és ehhez egyaltalan nem kell Magyar Radio.
Erröl még nem született egy önallo könyv (tudomasom szerint )
de mar ötvenen és ötven helyen és részletesen leirtak
(ezekböl mar ötvenegyet elolvastam, még azokat az irasokat is amelyek csak egyetemi tézisekben léteznek,
söt mindez ezek nélkül az irasok nélkül is lathato,
föleg akkor ha valaki képes felfogni hogy mit lat ! ;
azaz nem egy robotikus lobotomizalt zombi mint Hajdu. 😀 :D)
Mintha ez a történet valtoztatna valamit ennek a müvészetnek jelentöségén . . Ellenkezöleg ! ! !
h kulturális csoda, az sztem túlzás, de az igaz, h a 80-as években egyre inkább Budapest kezdte betölteni a térség kulturális fővárosának szerepét: részben mert a lengyeleknél katonai diktatúrát vezettek be 81. dec. 13-án, és Csehszlovákiában is tartott még a 68 leverését követő sötét korszak, miközben nálunk ‘liberalizálódni’ kezdett a kultúra. Valójában inkább oasmiről volt szó, h a 70/80-as évek fordulójától az államnak már nem volt elég pénze arra, h a központosított, Aczél féle kultúrpolitikát finanszírozza. És mikor már csak annyi pénzt tudott adni, h az intézmények valahogy működni tudjanak, akkor ezekben szép lassan elkezdett kialakulni az autonóm szakmai gondolkodás. Aztán jött a Soros Alapítvány 1984-től, ami a kultúra területét támogatta, s így egy olyan helyzet alakult ki, h Budapesten lehetett látni azon cseh, lengyel, kelet-német művészeket is, akiket a saját hazájukban nem, v csak naon szőrmentén, miközben a pesti intézmények a Nyugat felé is egyre nyitottabbá váltak, és Gorbi miatt a Nyugat érdeklődése is Kelet-Európa felé fordult. Mindez számunkra nagyon előnyös pozíciót teremtett, amit valószínűleg azért veszettünk el pillanatokon belül a rendszerváltás első éveiben, mert az új politikai elit annyira magával volt elfoglalva, h nem ismerte föl ennek jelentőségét.
@menthol: Bizonyosan nem. sokan tudhatják, ki volt Münzenberg – ha akarják, ha tudni akarnak valamit a harmincas évek európai értelmiségéről, a frontvonalakról.
A fogakkal beletalált a közepébe, de a rossz minőséget számomra nem a poszt-kommunista világba tébláboló emberek – nem csak nyugdíjasok – fogazatát pótló eszközök jelentik, hanem a Nyugat álságos csábíróerejét leleplező angol MEP, akinek beszéde közben repült ki a hallgatóságra a nem kellően rögzített hídja.
Ez az a negatív híd, amely összeköt bennünket, s ehhez képest a maga balpart értelmisége változásai szinte semmit sem számítanak.
A Komintern jelenség helyett maga az értelmiség szerepvállalását és annak innen már falsnak tűnő játszmáit bámulja. De akkor – amennyire olvasmányélményeimből erre következtetni merek – valóban kevés választás volt. Egy önmagára valamit adó értelmiségi egyszerűen nem lehetett nem baloldali. S ha már baloldali volt, akkor a kommunista irány is nyitva állott – mert a fasiszta kizárt volt. Nem Céline-re gondolok itt és társaira, de nem is azokra, akik Céline-ben a nyíltszívű értelmiségi megmondóembert láttak, a gyilkosságra uszító helyett,nem, hanem az olyanokra, akik saját helyzetüket és a társadalomét kritikusan látták.
Hajdú minősítését nem tartom tisztességesnek: a tudásunk hiányát nem lehet úgy felfogni, mintha hülyék ésvagy tökéletesen elfogultak lennénk. Ne feledje el, hogy nálunk a művészet az elmúlt legalább 70 évben oppoziciós szerepet töltött be. És mivel szívta tele magát a mygar művész? A szabad világ reprodukált, később személyesen megcsodált műveivel. Miről adott hírt a magyar művészettörténész? Ugyanezekről. Miért? Hogy megmutassa és elmondhassa, milyen vacak az itteni és milyen jó, emberi alternatíva az ottani.
Elfogadni azt, hogy a Nagy Amerikai Istenek szabadságfoka ( más irányból nézve: szabadságkorlátozottsága ) hasonlatos a szegény magyar művészéhez, alapjaiban dönti össze a hitet és a vágyakat.
Ha elfogadnánk az ottani párt, a CIA és “mellékszervei” által keltett művészet képét – ahogyan nem tesszük -, akkor az a narratíva, amelyre a kortárs és modern magyar művészet épült, kimúlna.
Ezért érthető Hajdú védekező és védekezve értelmező pozíciója, s ezért nem zombi.
@dromidriver: Nem értek én a gazdaságtörténethez sem, de az állam liberálisabbá válása nem a pénztelenségen múlik, hanem azon, hogy a művészek, a befogadók és a helyek, ahol bemutatták a művészetet átalakultak. Engedték is, hogy átalakuljanak. Meg új generációk jöttek.
A rock szerepe ebben elvitathatatlan.
Azzal semmiképpen sem tudok egyetérteni, hogy valamiféle fordított arányosság lett volna a a finanszírozás lecsökkenése és az autonóm szakmai gondolkodás ( ahogy írta, öntudatnak is nevezném ) megjelenése, illetve növekedése között.
Az adott politikai feltételek között lehetett volna unalmas, semmitmondó és szürke is a művészet ( ahogy egy igen jelentős szelete az is volt ), de hogy mégsem, az a közreműködőknek és a befogadóknak köszönhető.
Példul a közös műtermeknek. Hol van már az a műterem, ahol Samu Géza dolgozott Angyalföldön művésztársaival? Hol vannak az alkotótelepek? Na, ezek sokat számítottak. Meg az, hogy a paneleket kiszínezték, meg a Katona bemutatta Spíró darabjait.
Ma, amikor megint nincsen pénze az államnak a kultúrára a Katonában soha nem látott módon vannak állandóan szabad és üres helye. Akkor nem voltak, levegőt sem lehetett kapni a színházban, annyian jöttek el.
Szóval és újra: nincsen a maga felállította fordított arányosság, mert ha az lenne – mint valami rejtett módon érvényesülő törvényszerűség -, akkor most is virágzó és magas színvonalú kulturális életünk lenne. De nincsen.
jav: helyek ( és folyt köv., ha találok még hibákat, mert alla rima írok és nem ellenőrzöm közben )
prima ( hülye is vagyok )
@iparterves:
Latja Iparterves, Münzenberg még mindig él !
Most ismét nevet valtoztatott és Zuckerberg nek hivjak
és legujabb müve, a facebook, ez az ujszerü
és orwell-i kontinens immar tözsdén van !
M. most nyilvan mondja: “Je est un autre.” :D:D
@iparterves:
Amit feljebb nekem ir az kétségtelenül tartalmas !
Gondolkodom rajta.
@menthol: A mai világban úgy is lehetne mondani – a mi jeles neonácijainak és újnyilasainknak “köszönhetően”, akik gyermekeim számára a nyila Nyírőt és Wass-t teszik kötelezaső olvasmánnyá -, hgy a “berg”-ek maradtak.
A manipuláció a kulcsszó, ez ne felejtsük!
@iparterves:
szürke és unalmas mindig is a hivatalos művészet volt: mikor volt rá pénz, a kincstári propagandát ezerrel tolták, és ezerrel szorították a perifériára a szakmai szempontokat.
@dromidriver: tibbi, onnan kintről, ahonnan nézte, minden hivatalosnak számított.
A hivatalosnak gondoltan belül viszont erősen strukturálódott a mezőny.
Talán Zrinyifalvi Gábor és Buhály József – mindketten a hivatalosságon belül – mégsem ugyanazt az unalmat árasztották.
Egy kicsit finomabb közelítés nem ártana, vagy az, ha meghatározná, mi is volt a hivatalos művészet.
@iparterves:
jogos! az abszolút hivatalos nyilván egy Varga Imre típusú alkotó, aki parlamenti képviselő, folyamatosan kapja az állami megrendeléseket, és minden állami kitüntetéssel rendelkezik:
hu.wikipedia.org/wiki/Varga_Imre_%28szobr%C3%A1sz%29#Fontosabb_kit.C3.BCntet.C3.A9sei.2C_d.C3.ADjai
vele szemben a másik pólus, mikor az illető nem tagja szakmai szervezeteknek (mert nem veszik fel), nincs szakirányú végzettsége (mert oda se vették föl), nem állíthat ki szakmai intézményekben (hanem pl. csak klubokban, zártkörű, félzártkörű helyeken, ill. külföldön), ill. nem publikálhat (nem jelennek meg katalógusai, nem foglalkozik vele a szaksajtó). Ha a 60-70-es évek legjelentékenyebb alkotóit nézzük – Erdély, Hajas, Szentjóby -, ott ez naon sokaknál teljesül.
De igaza van, e két szélső pólus között rengeteg átmenet volt. Pl. Major János, akit sokan már a Főiskolán mesternek tekintettek, de aki aztán folyamatosan alkotta az oan műveket, amiket le kellett szedni a falról, v amelyeket visszadobtak, még mielőtt falra kerülhettek volna. A 70 évektől változik a helyzet, amennyiben egyre több olyan kiállítóterem jön létre, ami ugyan nem része a hivatalos intézményrendszernek (nem a minisztérium, a főváros, v vmelyik állami művészeti szervezet által működtetett hely), de folyamatosan működik, koherens szakmai programmal (Bercsényi, budaörsi Jókai, újpesti Mini stb). Aztán a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába is egyre több olyan művészt vesznek fel, aki nem végzett főiskolát. 88-ig minden – nem zártkörű – kiállítás zsűriköteles volt, de a 80-as évek elejétől ki lehetett választani egy listáról, kiket hív el egy galéria zsűrizni (voltak köztük akikkel kreatív megoldásokat lehetett kitalálni a neccesebb esetekre).
@dromidriver: Azért ennél árnyaltabb fogalmazásra és megközelítésre gondoltam volna.
Varga Imre életútja sem írható le az abszolút hivatalosság kategóriáival, s a szobrászművészi alkotásainak sorsa – nem a Károlyi szoborra gondolok, amely egy neonáci “elgondolás” áldozata lett – sem teljesen egyértelmű.
Azzal meg totálisan nem értek egyet, hogy a hatvanas-hetvenes évek legjelentékenyebb alkotóinak kit nevezett meg. Nem egyszerűen ízlésvilágbeli különbségeink miatt, hanem a tényleges teljesítmény alapján sem tudom elfogadni. Ha akarja, akkor a koncept-kör legjelentősebbjeinek nevezheti őket, de ott ahol egy Kondor, egy Lakner, egy Ország Lili vagy egy Bálint és Korniss működött, az Agitátorok legjobb szereplőjét eléjük emelni: súlyos tévedés.
A szaksajtó ( amit a Művészet, a Népszabadság és az akkori Magyar Nemzet jelentett, illetve a Képzőművészeti Kiadó, esetleg a Corvina ) a magyar képzőművészet 90 %-ával egyáltalán nem foglalkozott.
Most sem – s ezt tudomásul kell venni.
Kis lépésként értékelem indulatos szövegei sarkító tendeciáinak feloldására, hogy legalább annyit elismert, hogy a helyzet változott. A zsürorok megválasztása lényegében azt jelentette, hogy bármit ki lehetett állítani. S emlékeim szerint – én csak néző voltam mindenkor – ez így is volt.
Ezt akár szabadságnak is nevezheti. Vagy most nincsenek zsürorok? Kurátornak hívják őket?
azért ért félre, mert nem figyel (már bocs!):
Kondor, Ország Lili, Lakner a 60-as évek!
(mert meghaltak, emigráltak)
Bálint, Korniss, ők az Európai Iskola
Szentjóby, Hajas, Erdély a 70-es évek, és most legyen szíves ne kezdjen el azon szőrözni, h Szentjóby már a 60-as, és Erdély még a 80-as években is, mert: persze (csak, ha nem szeretnék regényt írni, akkor egyszerűsítenem kell)
senki nem mondja, h mellettük nem voltak más, nagyszerű, kiemelkedő művészek! Természetesen egymás mellett éltek, és dolgoztak különböző nemzedékek, és mindegyiknek megvan a maga külön története. De maga engem a nem hivatalos művészetről kérdezett. És igen, így is föl lehet fogni: az 50-es években az Európai Iskola is be volt tiltva. Kondor első kiállítását 1960-ban a Fényes Adolf Teremben bezárják stb, stb.
@dromidriver:
Kondor Béla (Pestlőrinc, 1931. február 17. – Budapest, 1972. december 12.)
Ország Lili (Ungvár, 1926. augusztus 8. – Budapest, 1978. október 1.)
Lakner ügyben pedig inkább ne nagyon kezdjünk vitába, attól tartok, nem nagyon nyerne.
Lakner külföldre a hetvenes évek közepén ment. Szürnaturalizmus és pop – mond ez valamit?
Na, egy kicsit le kell higgadnom ahhoz, hogy válaszolni tudjak a maradékra.
@dromidriver: Én nem a nem hivatalos művészetről érdeklődtem, ez leegyszerűsítése lenne az itteni pingpongnak.
A nem-hivatalos művészet kifejezésnek is mintha már egy árnyaltabb megfogalmazását tudta volna elfogadni.
Vajon a MOM Művelődési Ház, a Postás Művelődési Központ vagy a Szépművészeti Múzeum nem hivatalos helyek voltak?
Vagy a Ganz Mávag?
Nem mítoszroboló akarnék lenni, ahhoz magáról a mítoszról és a valóságáról keveset, jóformán semmit sem tudok, egyszerűen az akkori magyar valóság olyanféle szeletelését – amely a hivatalos és nem-hivatalos művészet mentén szabná át a kulturális térképét, mégpedig egy eléggé szorosan értelmezett nem-hivatalosság jegyében – igen nehezen tudom elfogadni.
Leegyszerűsítve a Liget Galériára: ez a hely az experimentális ( nem hivatalos művészet ) bemutató tere.
Fenntartója: a Cserepes Ház, korábban a Zuglói Művelődési Ház.
Finanszírozója: a Tanács, majd az önkormányzat.
Hivatalos pénzből nem hivatalos művészet?
Lásd: CIA pénzből szabad, demokratikus Amerikát megteremtő és reprezentáló művészet?
“A korabeli szabályok szerint háromnapos munkabemutatókat lehetett szervezni zsűriengedély nélkül.”- mondja Sasvári Edit Boglár kapcsán (magyarnarancs.hu/film2/amire_allergias_volt_a_belugy_sasvari_edit_muveszettortenesz-55693)
“88-ig minden – nem zártkörű – kiállítás zsűriköteles volt”-mondja Tibbi.
Hol voltak írott szabályok?
A 3 napos nyílt bemutató nem volt zsűriköteles, ahogyan a 30 napos zártkörű sem?
Tibbi és mindenki más, akit a kortárs művészet problémaköre izgat.
Félő, hogy nemsokára a hivatalos művészetértés erősen pénz/befektetés függvénye lesz.
Megbotránkoztat a KE felvételire invitáló szövege:
“Kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek mesterszak (MA)
A Kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek mesterszak (MA) teljes idejű (nappali) képzés, amely okleveles kortárs művészeti szakíró és kurátor-képesítést ad. A képzésért felelős és az azt szervező szervezeti egység a Képzőművészet-elmélet Tanszék. A képzési idő 4 félév, az oklevél megszerzéséhez 120 kredit szükséges. Az államilag támogatott helyek száma várhatóan 3, a költségtérítéses helyek száma várhatóan 3. A költségtérítéses képzésben résztvevők fizetendő díja várhatóan 700.000,- Ft / félév.”
Durván 3 millióból faragnak belőlem 4 félév alatt kritikust?
Keresgélek, nézeget, mit írtak a nem-hivatalos művészetről – már azon túlmenően, ami a házi könyvtáramban rendelkezésemre áll -, s ráakadtam Berecz Ágnes írásra, amelyben ezt a kellemes passzust leltem:
“mûvészettörténészeknél. A ‘mindenki maradjon a saját
kaptafájánál’ gyakorlata legalább két hamis feltevésen alapszik. Az egyik az, hogy a
szakértõ, azaz a mûvészettörténész ért mind a kortárs mûvészethez, mind a kritikaíráshoz, a
másik: a kortárs mûvészettel való foglalkozáshoz és a kritikai tevékenységhez
mûvészettörténész diploma, tudás és képzettség kell. Talán nem szorul különösebb
magyarázatra, hogy egyik sincs így.”
Mindazoknak küldöm, akik szerint a művészettörténész az, aki a kortárs művészethez ért.
Helyettem kis virág!
@iparterves:
Ha jol értem akkor a ‘nem-hivatalossag’
(az) egy (ik) ‘sales argument’ lenne ?
@menthol: 1990 után talán, előtte…?
Ha az eladhatóság általában véve értendő, akkor a nem-hivatalosság – szerény véleményem szerint – éppen annyira “sales argument”, mint a filiszterek földjén gázoló avantgárd számára volt az, hogy nem-akadémikus, nem-klasszikus.
Ahogy fotókon az avantgárd képviselői a legpolgáribban néznek ki, úgy a “nem-hivatalosok” jó része is belesimult valamiféleképpen a hivatalosba ( mást nem is nagyon tehetett ).
Bonyolult és egy olyan kispolgár számára, amilyen magam lennék, nehezen is megérthető játszma ez.
Bár sohasem értettem, hogy a “nem-hivatalos” művészek miért tendálnak a Rózsadomb irányába és annak környékére? A munkáskerületből is inkább az Újlipótváros polgáriasodottabb részeit választottak maguknak, s elvétve találni például Pesterzsébeten vagy Kispesten “nem-hivatalos” művészt.
Van azért valami a hivatalos belvárosiság és a kivülmaradást jelző külkerületiség között. A kultúra és a kultúra fogyasztó és támaszai nem nagyon mennek ki azon a gyűrűn, amelyet Tibbi oly szépen lerajzolt.
Lehet akkor mondani, hogy ez vihar lenne egy pohár vízben? Nem, de kellő figyelmet illene szentelni a művészet előállítóinak térbeli elhelyezkedésén kívül a műalkotások önkéntes – tehát nem a kivezényelt iskolások és brigádok fogyasztására gondolok! – befogadóinak geográfiájára is.
Nem lenne nagy meglepetés, ha a hivatalos és a nem-hivatalos művészet ( bárhol is legyen a határuk és bármekkora átfedések is legyenek közöttük, mert vannak és voltak, pl. Pauer a kaposvári színház és a magyar filmek elismert díszlet- és jelmeztervezője akkor, amikor “nem-hivatalos” művész, s a szépségkirálynői hivatalosságát, annak viszonyrendszereit ebben a dichotómiába megvizsgálni igen pikáns feladat lenne, de nem az én dolgom ) egy olyan kis körön belül
zajlott volna, amelynek átmérője nem haladja meg a tíz kilométert.
De ez egy külsődleges szempont nyilvánvalóan, amit a kispolgárok nem érthetnek meg.
@iparterves: (“kispolgár”-ként megfogalmazott öndefinícióját nem tudom elfogadni, de ez maradjon az én problémám)
Érdekes kérdés, amit itt feszegetnek, hogy hogy is néz ki a hivatalos és a nem-hivatalos művészet egymáshoz viszonyított térbeli elhelyezkedése. Meg hogy ennek művelői merre is laknak. Ez utóbbira most meg se kísérelnék kitérni, mert ez szerintem egy roppant komplex város-szociológiai kérdés. Az, hogy kik milyen messzire hajlandók elmenni egy-egy kiállítást megnézni — gyakran valóban “sznobéria” kérdése, azaz, hogy bizonyos környékekre nem hajlandók bizonyos emberek ellátogatni. Ennek én azt az oldalalát tapasztaltam meg, ami aztán bizonyos művek antropológiai (egzotikusként felfogott) megközelítésében rejlik.
Pauert nem védeni akarom, csak mint ennek a maga által vázolt dichotómiának a(z egyik) feloldására ajánlom a figurativitás problémáját. Mert hogy a 80-as években nem volt sok olyan képzőművész, akit ez a fajta valóság-ábrázolás izgatott volna. Ha maga említ majd párat, akkor az csak az én tudásom korlátait fogja jelezni 🙂
A másik lehet egy nagyon banális dolog — Pauert ismerte valaki a döntéshozók közül és így kerül tűzközelbe. Néha (?) a dolgok így dőlnek el.
@iparterves:
Szoval amikor ezt hallom vagy olvasom:
‘Minden ami tilos az müvészet. Légy tilos.”
akkor tehat itt nem egy ARUS beszélne . . .
Most mar megértettem.
Azaz a ’tilossag’ nem lenne sales argument. . . . . tehat ez
nem egy kereskedelmi kontextus lenne. . .
Ertem.
Itt tehat itt nincs egy ‘kollektiv vasarlas’ ?
Egy olyan ‘kollektiv vasarlas’ ahol az ‘ar’ a ’tiltottsag’ mértékével egyenes aranyban all.
Ja, mar értem.
@timár.kati: Egyszerűsítsük le a kérdést és nézzük meg, hogy az általunk ismert és elismert művészek, hol laknak-laktak:
Erdély – II. kerület
Keserű – V. kerület
Lakner – XI. kerület
Pauer – V. kerület ( a korábbi lakhelyét nem ismerem )
Lossonczy Tamás – II. kerület
Nem akarom elővenni régi telefonkönyvemet ( megvan ! ), hogy végignézem a névsort. Fölösleges.
Maguk is kiegészíthetik a sort a Kelenhegyi úti művészkolóniával, a Máglya közivel és találhatnánk egy sor rózsadombit címet.
Pauert sem vádoltam, senkit sem akarnék váddal illetni ( azért a Molnár Csillás sztorija nem szépségdíjas, s visszakérdezhetek: vállalni kötelező volt? ), a szempontom a közönségé, amely sohasem volt hivatalos – mint egy nagy tudású amerikai kolléga írta – a “megkoronázására”, csak a díjesők és az elismerések-elismertetések után bocsátották a “Művészet” szent ormai elé.
Az egzotikus művészet, mint a város peremén (túl) tenyésző kulturális jelenség – ez aztán az olyan téma, amelyet fönséges lenne megvizsgálni.
Hova járnak a kritikusok művészetet fogyasztani? Ez sem érdektelen téma, s röviden felelni is lehet rá, ha az Új Művészet, a balkon és a Műértő pár évfolyamat fellapozzuk.
A budapesti székhelyű kritikus leginkább a főváros belvárosába jár. A vidékre kihelyezett tagozat eljut Egerbe ( ha nagyon muszáj ), Pécsre, Székesfehérvárra, Miskolca, Szegedre és Szombathelyre, Győrbe is. és Szentendrére.
A heti ÉS-ben Mélyi a távoli Mai Manó-ba, a Mancs-ban Dékei a még távolabbi Knoll-ba látogatott el.
Sokan pedig – szerencsére – külföldre.
Ahogy a maguk Friedman kiállításán a nagysebességű vasutak hálózatát kirajzolták, s kiderült, Európa nyugati felét hálózzák be, a keleti szinte kimaradt a fejlődésből, úgy lehetne fényutakkal megjelölni egy-egy kritikus útját is.
Megdöbbentő lenne látni, hogy a rutinszerű bejárások nyomán a budapesti belvárosban milyen vastagságú fénnyalábok keletkeznének és ezek hogyan kereszteznék és vastagítanák egymást.
@menthol: Ezt most nem értem.
A tiltottság mértékével arányos ár?
Kié?
A művészé?
A műé?
A tiltottság ugyanis – ha jól emlékszem még – elválhat a művésztől és nem terjed át automatikusan a műre.
Ha érdekelne az, amit képzőművészetnek neveznek, továbbá: ha nem lennék lusta, öreg és kutatásra teljesen képtelen, akkor a magyar kritikusok közül kiválaszthatnék néhányat az elmúlt évtizedből és publikációik nyomán végigkövetném útjukat.
Hol és hányszor voltak, kiről és milyen előjellel írtak. Kirajzolódna a nem-művészettörténészek ( vagyis a nagy többség ) számára egy nagyon izgalmas térkép, amely azonnal megérzékíteni az ún. mindenki számára, hol és hogyan, kik által teremtődik az, amit Művészetként kell elfogadni.
Ha a kiállítóhelyek gyakoriságát is színnek jelölnék, akkor a Ludwig, a Műcsarnok mélyvörösben úszhatna, s lennnek hazánkban olyan helyek ( mondjuk a térkép 99.9 %-a ) amely érintetlen fehérként virítana.
De lusta vagyok és érdektelen.
@iparterves:
Nem latom hogy ebben az esetben
a ‘müvész’ elvalna a ‘müvétöl’.
En itt egy, a politikai kontextus generalta és
‘kereskedelmi’ értékkel felruhazta ‘arut’ latok.
Es föleg azt hallom hogy:
En tilos vagyok. Minden ami tilos müvészet. Légy tilos.
(vegyétek és egyétek .. ?)
Ezért irtam hogy ez egy ‘kollektiv vasarlas’ (a fekete piacon).
A fizetöeszköz nem feltétlenül a pénz.
@menthol: Ezt a látását most nem látom.
Tilos az Á…
Ha arra utalna – arra utal? -, hogy politikai tartalmú csereügylet zajlik a hivatalos és a nem-hivatalos között, amelynek tartalma a nem-hivatalos elismerése és a hivatalos nem-hivatalossá deklarálása “eladhatóvá” tétele érdekében, akkor itt már derengene valami.
ez azért vicces, mert a tényekkel bárki önkényesen kártyázhat:
ha csak a saját praxisomat nézem, mondhatjuk, h belvárosi vok, mert évtizedeken át éltem a múzeum krt-on, de a 80-as években zuglóban, angyalföldön, s a 90-es években budafokon is
kispest-köbánya-szentlőrinc háromszögéből nevesíteni tudnék egy egész húzós kis ‘nem hivatalos’ művészkolóniát, akik egyébként össze is jártak, mi több, ők kezdeményezték, rendezték a strand fesztivált ott, ha önöknek van mire emlékezniük ezügyben
tehát azt mondanám, h ne!
lehet, h iparterves azt mondja ő Laknerhez jobban ért (biztos?), de ez az avantgard (ami kben is neoavantgard lenne) egyenlő belváros, ez egy nem igazán megalapozott fölvetés, még akkor se, ha pauer, és hajas, de már pilinszky, és kondor is
ottlik szavával élve: marhaság!
egyébként meg vissza mehetünk retróba, h varga imre nem is volt hivatalos művész, szentjóby, erdély, hajas meg nem hivatalos, csak akkor nem értem miről beszélünk?
jut eszembe: hol is volt varga imre műterme? avagy az említett neoavantgard alkotóknak volt egyáltalán műterme?
@dromidriver: Nevesítsen, az én műveletlenségem legalább még jobban kihangsúlyozódik.
Laknerhez nem jobban értek ( ha értek bármihez is ), hanem talán több tényt és művet ismerek ( de a kérdése jól irányzott és elbizonytalanít, de annyira mégsem ).
A marhaság tetszik, de az érveket – a tényeken alapulókat, amelyekkel nem kártyáznak, hanem szépen logikai sorrendben értekelik őket – méltányosabbnak tartanám.
Varga Imre műterme? Nem tudom. Erdélynek otthon ( de ezt maga sokkal jobban tudja ), Hajasét is ( ha kellett ), Szentjóbynak ( kellett ? ).
Szentjóbyval kapcsolatban – akit a már említett Agitátorok legjobb szereplőjének tartok – a hivatalosság pecsétjét talán még a Jancsó filmekben való szereplés is erősítheti.
Vagy az, ha egy államilag finanszírozott – a közönség által nem értett és nem kedvelt – filmben szerepet kap már “irodalmi” munkásságának a része?
Indulatát érteni vélem, de az értékelés és újragondolás – amely nem feltétlenül az érintettek dolga – mégiscsak kötelességünk. Annak az el- és felismerése, hogy nem volt annyira fekete-fehér a művészeti élet sem. Pl. a finanszírozás oldaláról.
De mondja, az mit jelentett, hogy maga Kisz-díjas is volt? A nem-hivatalos hivatalossá tételét? Ez nem személyeskedés, ne vegye annak, hiszen a CV-jében benne van, semmi szégyenletes nincsen ebben, de a viszonya a saját akkori díjához és a saját akkori díjjal kitüntetett személyiségéhez, amelyet a nem-hivatalos nem-művészet kategóriájába helyezett, hogyan értékelődőtt ( át)?
drága iparterves, én így hirtelenjében nem igazán tudnék oan filmet mondani, ami nem állami pénzből készült (leszámítva a korabeli amatőr s8-as mozikat),
ahogy oan intézményt se, amit a korabeli magántőke működtetett
:DDD
na, és a Hejettes Szomjazók KISZ-díja
:DDD
hát ránk is szóltak, mert miután átvettük, ott rögtön az Ernst Múzeum padlóján körbeültük a borítékot, és széosztottuk a zsét
:DDD
nem hinném, h oan nagy különbség lenne a mai, és a korabeli állami díjak között (már bocs!), és a H.Sz. második kiáltványában sztem meg is emlékezett, ld:
http://www.ligetgaleria.c3.hu/helyettesszomlyazok20.html
és amennyiben figyelmesen olvas, azt is láthatta, Varga Imre volt a Prima Primissima első képzőművész díjazottja
:DDDD
@iparterves: Egy mai művész a maga által vizualizált útvonalakból és térképekből már rég művet csinált volna :-)) mert hogy az ötlet jó!
Abban egyet tudok érteni, hogy Pauernek nem volt kötelező vállalni a szépségkirálynős projektet, de azt nem tudhatjuk, hogy valóban mi motiválta. Az is elképzelhető, hogy a helyzet szokatlansága miatt nem tudta felmérni a projekt hátulütőit. Vagy hogy ez művészi szempontból egy nem sikerült projekt volt, csak hogy az emberi oldala miatt a kozekvenciái is más szinten jelentkeztek. Nem tudom.
Az egzotikus művészetről mit gondol?
@dromidriver: Én sem tudnék olyan múzeumot, kiállítási intézményt mondani, ami nem közpénzen működik ( ameddig még ).
A nem hivatalosság tehát a hivatalosság által lehetett nem-hivatalos és a hivatalos pénzekből mutathatta meg nem-hivatalos értékeit.
A BBS, ahol Szentjóby és Erdély is működhetett, ahol Maurer filmjei is készültek, szintén közpénzekből élt, s mint ilyen “hivatalos” volt.
Ennek a – kispolgár számára, mint magam lennénk – nehezen feloldható ellentmondásnak a feloldása a nem a mi levélváltásunk során és eredményeképpen történik meg ( tudjuk azért, hogy nekigyűrköztek filozófok a probléma megoldásának ).
Arra az egyetlen, engem igen sokat foglalkoztató kérdése kívántam volna mindössze felhívni a figyelmét a hivatalos és nem hivatalos művészet nagyon merevnek és rugalmatlannak tűnő szétválasztása kapcsán, hogy egy más nézőpontből talán a kettő működése egyáltalán nem annyira széttartó és egymást kizáró, inkább együtt alkotnak egy nem feltétlenül mindenki számára örömteli egységet és bizonyos befogadók számára meglehetősen monolit alakzatként jelennek meg, amelyben a pillanatnyi státusok nem határozzák meg sem a tényleges értéket, sem pedig a hatalomhoz való viszony erősségét, ahogy a hatalom ( a hivatalosság ) által adott elismerés önmagában még nem tesz egy alkotót “hivatalossá”.
A nehézkesen és dadogva megfogalmazott mondatom helyett Szolomon Volkov Sosztakov-könyveit ajánlom. Ha valaki, akkor Sosztakovics ( meg Ejzenstein ) hivatalos művésznek számított. Toscanini vezényelte a nagy Leningrád szimfóniát, Sztálin a szovjet himnusz megírására kérte fel a zeneköltőt ( Hacsaturjánnal “versenyben” ). Közben szinte élete végéig egy kis böröndben összecsmagolva álltak Sosztakovics holmijai, mert nem tudhatta, mikor csap le rá megint a Pravda ( mint tette a Kisvárosi Lady Macbeth-nél ), viszik el a gulágra.
Varga Imrét említi folyamatosan, Tibbi, mint különös esetet, olyat, amely átível a szocon a mai világba. A Károlyi szobor eltávolítása ezen az íven ejt sebet, a siófoki önkormányzat tiltakozása pedig még inkább.
Varga Imre a megrendelések sokaságával lépett ki társai közül, s látszott hivatalosnak, kivívva a művésztársadalom utálatát. A maga számára ő volt a par excellence hivatalos művész.
Elfogadom. Mit szól ugyanakkor Jovánovics György 1990-2010 közötti megbízásaihoz? Ő vajon nem vált valamilyen formában az új rendszer hivatalosává? Vagy a nem-hivatalos előélete megóvja attól, hogy ilyen gyanúba keveredjen?
@timár.kati: Egzotikus művészet? Miit ért alatta?
nekem minden művész(et) egzotikus, mert érthetetlen.
Ha művész lennék….de nem vagyok…megvalósítanám az ötletet.
Talán Marcelle egy adott pillanatban….
A választás, a döntés belőlünk fakad. A következményeit is vállalni kell.
Pauer számára fontos lehetett az a fény, amit az “esemény” rá is vetített? Fogalmam sincs.
@iparterves: Ami most itt következik, az még véletlenül sem egy művészet-elméleti fejtegetés, csak némi ötletelés.
A mostani beszélgetés/téma kontextusában egzotikus művészet az, ami a 10 km-es körön kívül kerül kiállításra, vagy ezzel, a körön kívüli terület realitásaival foglalkozik.
Minderre persze végtelen mennyiségű ellenpéldát lehetne felhozni, de abból a szempontból, amiből itt most mi erről beszélünk, ez mindegy is. Mert talán az egzotikus művészet inkább egy funkció, ami a 10 km-es körön belüliek “másságra” való vágyát kielégíti. Amin szörnyülködni tudnak, amit “cikizhetnek”. Hogy ezzel mintegy visszaigazolják azt, miért nem mennek a körön kívülre. Se művészeti, se más okokból.
Magának egyáltalán nem érthetetlen a művészet, maximum nem ért egyet bizonyos művészek “kifejezésmódjával”, vagy “témaválasztásával” (rémes szavak ezek).
Pauer — amennyire én érzékelem — vállalta a következményeket.
@timár.kati: Veszélyes vizekre tévedt!
Ha van művészeti centrum, akkor kell, hogy legyen periféria és fél-periféria.
A tényleges centrumokból nézve mi a fél-periféria szélén vagyunk.
A hazai centrumból – ez lenne a 10 km – nézve pedig minden itthoni próbálkozás periférikus/fél-periférikus.
A Tibbi által leírt vonal – kisgaléria, nagyobb kiállítóhely, majd múzeum – a centrumba való befogadás vagy az onnan való kirekesztés ( ha nem sikerül bejárni ezt az utat ) ábrázolására elfogadható.
A hazai centrum centruma a mélyvörössel a térképen jelölt két intézmény, az IkerCsúcsok.
A centrum centrumának közepén pedig az MPP áll.
Úgy épül fel ez az elvileg demokratikusnak tetsző világ, amelyben látszólag a vélemények, narratívák és művek szabadon áramlanak, mint a katonaság: szigorú hierarchiában.
A katonaságot sem szeretem, a hierarchiát pedig – belátva, hogy szükség van bizonyos helyeken rá – még annyira sem.
Azt, hogy szabadság, a választásé, az értelmezésé, az írásé, az előállításé (poiesis) és a tevékenységé ( praxis ) megmaradhasson, a centrum lebontására ( dekonstrukciójára ) lenne szükség.
Ehhez pedig a Centrum Centrumának átértékelése, a perifériák megerősítése és a művészeti élet demokratizálása vezetne el.
Jól mondja Tibbi: pénz, az állami vagy más forrásokból származó. De az inerciánktól is valamiképpen meg kellene szabadulnunk, s vigyázó szemeinket saját perifériáinkra is vessük!
( Ez nagyon profetikus volt, legközelebb visszaveszek ebből a hangból. )
@iparterves: Azok a veszélyes vizek sokkal izgalmasabbak, mint a langyos állóvizek, nem?
A centrum-periféria leírásával egyetértek. De mi az az MPP?
Demokratizálási vízióját a legmesszebbmenőkig támogatom. Az akadály azonban maga a rendszer, ami teljes mértékig ellenérdekelt ebben a folyamatban, vagy épp csak annyira érdekelt, hogy az alapjaiban ne rengesse meg a világát. Hogy el tudja mondani: lám-lám, mennyire nyitott és önkritikus vagyok, de valójában nem az.
És az meg még inkább a lényeg meglátása, hogy a saját perifériáinkat sokkal komolyabban kéne vennünk és tanulmányoznunk.
Ha volt is profetikus hang mindebben, én nem érzékeltem. Manapság nem a realitásokra épülő kritikai víziók korát éljük.
@timár.kati: MPP=Most Powerful Person
Az hiszem, ugyanarra gondolunk: a legfőbb akadály a rendszer mint akadály mint akadályrendszer és rendszerakadály.
( Érdekes hangzású szó ez az akadály, olyan görögösnek tűnik. )
A rendszerakadály akadályrendszerében pedig – ahogy látom – mindazok benne vannak, akik a rendszer építőkövei, részei és ellenzői is – hivatalos és nem-hivatalos oldalon.
Ők tartják dinamikus “egyensúlyban” a rendszert és akadályozzák meg, hogy ez az akadályozott rendszer végre akadálymentes legyen – átlátható és bejárható.
A saját perifériánk alatt a mi kis Nyugat-Balkánunkat érti a környező országokkal? Hol olvasható lengyel kiállításokról beszámoló?
Hány cikket lehet látni a Danubiana tárlatairól?
A cseh grafikáról?
(Önfeljelentés: én sem ismerem őket, vagy csak alig. Lusta is vagyok elmenni jó kiállításokra, még kemény Zoltán nagyon fontos tárlatát sem néztem meg, bánkódom is rajta, mennyire oblomov vagyok.)
@iparterves: Ja, igen, a csúcsok csúcsa! Hogy ez nem jutott eszembe!
Arra még nem gondoltam, hogy az akadály görögös hangzású lenne, és fogalmam sincs, hogy mi az etimológiája.
Az elkeserítő inkább az, hogy a nem-hivatalos is a rendszer része. Ez mindig is zavart.
De hogy átlátható lenne??? Ezt nem hiszem.
A periféria többrétegű szerintem. A környező országok egy ebből, de a környező országok nem-fővárosai vajon hol vannak? Vagy akár a biennálékon kívüli Európa? Engem személy szerint nagyon érdekelne, hogy mit folyik pl. Mexikóban vagy Argentinában. És ez most csak a jéghegy (nem pedig a csúcsok) csúcsa.
(Magának nem kell önmagát “feljelentenie”, szerintem maga, mint lelkes, bár oblomovi amateur fel van mentve.)
@timár.kati:
Tibbi – s ezt meg kell neki köszönnöm – akarva-akaratlan pont azt bizonyította, hogy a rendszer része a nem-rendszerszerű(nek látszó) vagy rendszerkritikai részhalmaz is( a finanszírozás kérdését hanyagoljuk, mert szabolcsi úgyis lecsap és jaj lesz nekünk! ) .
Így egész az egész, s összesimul benne a maga dialektikus-harcos módján minden rész.
Izegnek-mozognak, ficeregnek, tolakodnak, nyomják egymást, kitolják a másikat, de “a” rendszerben vannak otthon.
A rendszerszerűségük abban is megmutatkozik, hogy amint más rendszer alakul ki rendszertelennek érzik magukat és a rendszert érzik idegennek, nem pedig magukat rendszeridegennek.
Ennyiben, de csak ennyiben “átlátható” a helyzet és a rendszer.
Egyébként a rendszer egészének és a rendszer részeinek is, legyenek azok rendszerbarátok vagy rendszer-kritikusak, elemi érdeke, hogy az átláthatóság ismérvének deklarálása mellett kifejezetten a rendszerszerű rendezett káoszt őrizzék meg, amelyben a pozíciók kitapinthatósága nehézkes, az elosztási csatornahálózat ( vonatkozik ez a művek bemutatására és a művek értékelésére is ) bonyolult, de hieratikus legyen – vagyis minden maradjon a régiben lehetőleg, de más nevek alatt.
Ehhez kellenek a viszonyítási pontok: az IkerCsúcsok és az MPP.
Minden “lázadás” ez ellen, még akkor is, ha sikeres, csak átmeneti és félsikerű lehet, mert – amateurként elgondolkodva az a hazai MPP-ken Füleptől Gerevichen, Pogány Ö.-n, Németh Lajoson át Beke Lászlóig és hegyi Lórándig – egyszerűen igénye a rendszernek a centrális MPP a központi helyen.
( Régen nem így hívták őket, de a megnevezés változása nem jár lényegi funkcióváltással.)
Ha művész lennek, akkor most intézménykritikusnak minősülhetnék?
Argentína és Mexikó nekem kicsit messze van és amúgy is leragadtam az op-artosaiknál, de bőszen kíváncsi vagyok a csehekre és a lengyelekre.
Bocsánat: Hegyi (!)
@iparterves: A finanszírozás kérdéséről már régebben sokat beszéltünk, de én nem bánnám, ha Szabolcsi lecsapna ránk, mert kíváncsi lennék, hogy ő hogy látja ezt a dolgot. Ebben a kérdésben ő eddig hallgatott.
Alapvetően egyetértek azzal, amit ír.
Az azonban vicces, hogy a mostani és a régebbi MPP, amit maga vázolt fel, mennyiben tér el egymástól. Ez azt jelzi, hogy maga a művészet intézményrendszere mennyire megváltozott, akár csak ha az elmúlt 20-25 évet nézzük.
Maga intézménykritikusnak minősül so wie so, de ha ezt művészként szeretné művelni, akkor elő kellene néhány művel rukkolnia. Én már nagyon várom! Remélem, az első interjúját művészként nekem fogja adni.
A kulcsszó a kíváncsiság!
@timár.kati: Mindenki művész! (nem? )
Az intézményrendszer változott, de a rendszer intézménye nem!
@iparterves: A bon mot-jával egyetértek, jó!
De maga miből gondolja, hogy mindenki művész? Ezt hogy érti?
@timár.kati: Hát nem azt mondják már évtizedek óta?
Elmaradtam közben?
@iparterves: Nem hiszem, hogy maga elmaradt volna.
De kik mondják ezt már évtizedek óta? És vajon mit értenek alatta?
@timár.kati:
Hát ez az, amit nem tudok.
Tehát elmaradtam.
@iparterves: Ezzel a kristálytiszta formál-logikai következtetéssel nem tudok vitába szállni (bár az állításával még mindig nem értek egyet).
Jó, akkor másképp kérdezem. Maga valóban hisz abban, hogy minden ember művész, vagy csak a vita kedvéért hozta ide? :-))
@timár.kati:
Nem hiszem, természetesen nem.
De milyen szép, demokratikus pillanata volt az a művészet történetének ( de nem a művészettörténetnek ), amikor a koncept megteremtette a gondolati művészetet és azt kiterjesztette a “mindenkire”.
Ugyan ez a “mindenki” nem tudta, hogy ő is művész – bár jóakaratú és jó szándékú művészek traktálták a nem-művész “művészeket” ilyen szövegekkel -, a művészség megmaradt a saját, kibővült határain belül ( video, média – amelyekkel én nem tudok mit kezdeni ).
Nem is a vita kedvéért hoztam ide, egyszerűen a művészeti mozgások terepasztala, amelyről Tibbivel beszélgettünk hívta elő ezt a szlogent belőlem, mint olyat, amely a maga demokratikusságával éles ellentétben áll az antidemokratikus, elitista művészet-prezentáció és befogadás jelen beszélgetés során vázolt módjaival, lehetőségeivel.
Ha egy 10 km-es körben érdemes, lehet és kell bemutatni valamit, mert a nagyérdemű pesti közönség másra nem indul el és be, akkor a “mindenki művész” jeligét sutba is dobhatjuk.
Ha azt mondom: minden belvárosi művész művész, akkor közelebb állok az igazsághoz. De mennyire jó ez nekem? Semennyire.
Még valamit engedelmével hozzáfűznék a fentiekhez: ha a művészet bemutatása helyhez kötött, s ez a hely nálunk jellemzően a mélyvörös színben pompázó két centrum és az ő szatelitjeik a Nagymező utcában, a József körúton, meg a rájuk pillogó kisebb helyeken, akkor a művészet művészetként való elfogadása és bekonferálása is ezekhez a helyekhez és a kiállításaikról, eseményeikről hírt adó magyarázók szövegeihez kötődik.
Hol és hogyan lehet kitörni ebből a körből? Sehogy. A vidéki tárlatok Pestre vágynak, a pécsi kiállítások visszhangtalanok, a szegediek is ( ha Szuromi Pál az ÉS-ben nem ír róluk ).
Tökéletes zárt kis közösség ez ( magyar artworld ), amely önszabályzó. Kivülről csak a pénzt kell beledobni, hogy ne perpetuum mobile legyen, ne önmagát falja fel, hanem úgy-ahogy működjön.
( Most megint roppantul utálatos és kellemetlen voltam, bocsesz. )
@iparterves: Finom distinkciójával (a művészet története nem egyenló a művészettörténettel) maximális egyetértek.
A “mindenki művész”-szlogent én egy történeti produktumnak tartom, ami nem véletlenül ott és akkor (és azáltal az illető által) mondatott ki, ahol, amikor és aki. Szerintem nagyon komoly kijelentés, de csak ebben a kontextusban, mert egyébként valóban az a helyzet áll elő, amit maga olyan pontosan vázol. Ami sokkal antidemokratikusabb, mintha ez a szlogen el sem hangzana.
“a rájuk pillogó kisebb helyek” — tetszik ez a kép.
Maga szerint az “önmaga felfalása” milyen módon zajlana le? Erre kíváncsi lennék.
@iparterves:
Miért ‘kellenne ebböl a körböl kitörni’ ?
Mar jo ideje, amikor Saatchi rol elismeréssel irt felmerült magaban hogy annak a müvészetnek a befogadasa amelyet S. ‘képvisel’ (?)
miként modosulna ha mondjuk a soroksari müv.haz
elöcsarnokaban lenne lathato ?
Vett maga mar egy vadonatuj cipöt az ocskapiacon ?
@timár.kati: Történeti produktum, valóban, hosszú távú hatással.
Fertőző ez vagy tisztító? Nem az én tisztem megítélni.
Nagy energiákat szabadított fel, mert látszólag demokratikussá tette a művészséget és a művészlétet, valójában azonban, úgy gondolom, inkább kérdésessé. S azóta is ezen rágódunk, de végleges választ nem tudunk adni ( én meg sem kísérlek, mert nem értek ehhez a bonyolult és nehezen hozzáférhető, majdhogynem ezoterikus témához ).
A másikhoz sem, amit kérdezett. Hogyan falja fel önmagát? Először is csökken az “ellátás”. Az “input”, a bevitt pénz mennyisége. A pénz fontos gazdasági szabályozó eszköz itt is.
Sokaknak nem lesz elég pénze ahhoz, hogy működjön. Rajzoljon, videózzon, új számítógépet vegyen, vásznat, keretet, festéket vásároljon. mert termel, termel ugyan, de a “piacon” nem tudja eladni az árut.
Árú-e a kultúra? Az, ebben a viszonylatban tökéletesen. A művész is egyfajta proletár ( ja, elnézést, ah valakit megbántottam volna ezzel ), saját magát, munkaerejét és annak objektiválódott eredményét adná el.
Abban az időben, amikor a művész(lét( fontosabb, mint a mű-alkotás ( s ilyen időket élünk ), akkor ugyan megtehető, hogy nincs új “árunk”, de mi magunkat, személyiségünket tesszük helyette közszemlére.
Olcsóbb, de hosszú távon – tényleges művészi produktum nélkül – veszélyes, mert a személyiség avulása még gyorsabban bekövetkezhet, mint a produktumé.
A pénz relatív értelemben vett hiánya a prezentációt is érinti. Kisebb, kevesebb, olcsóbb, és jaj – esetleg még újra jöhet, amit Kassákkal megcsináltattak anno a Fényes Adolf Teremben – önköltséges bemutatkozások várhatóak.
Ez pedig szelektál az artworldben. Egy nagyobb mű bemutatása, plasztikáé, videóműé ( mondjuk hat monitorral, három kivetítővel stb. ), vagy egy méretesebb festmény, már komoly szállítási, őrzési, biztosítási eseménnyé avatja a tárlatot az alkotó számára.
Beindul egy folyamat, amely a kamara-jellegű munkák és tárlatok felé viszi el az artworldot ( ezentúl AW-nek nevezem ).
A kisebb AW-teljesítmény kisebb érdeklődéssel jár együtt, kevesebb ún. kritikával ( recenziók azok inkább, hogy lejjebb nem is menjünk a megnevezésükkel ), sokkal kisebb volumenű könyv- és katalógus-kiadással.
Ez egy lefelé menő spirál, amelynek minden szakaszát nem tudom belátni és jellemezni, de az AW lakói és benépesítői már tudják, miről van szó. A bőrükön érzik, napi munkájukat meghatározza ez.
Nem kifelejtendő: ha az esetleges külföldi meghívás olyan, hogy nem fedezi az AW-lakó valamennyi költségét, akkor a határainkon kívüli bemutatkozás lehetetlenné válik, a nyitás politikája helyett a bezárulás és a bezárkózás világa jön el újra.
És ami a legfontosabb: újabb generációk fogják megismerni azt, ami a mai 50-80 évesek ( az utóbbiak közé tartozik már Keserű Ilona, és mindjárt Nádler, Hencze, Bak ) elemi élettapasztalata volt: az állam eligazgatja őket.
Az összenyomódás, önfelszámolás “jó” irányát jelzi a képzési rendszer fizetőssé válása és átalakítása: ma egy Kokas-osztály, amelybe El Kazovszkij, Barabás Márton, Záborszky Gábor, Fehér László járt, úgy jönne össze, hogy ketten-hárman állami ösztöndíjasként – majd 10-12 évet kell magyarországi munkahelyen dolgozniuk vagy egyéni vállalkozó művészként saját maguk foglalkoztatójaként fizetni a tb-t – tanulnak, a többiek meg fizetősként.
A mindenki művész jelszóból csinálhatunk így egy újat: Mindenki művész – lehet, ha van a képzésre 8-10 millió Ft-ja. Ugyanez vonatkozik a művészeti íráságra is.
Na, ennél biztosabb módja az önleépülésnek nincsen.
S annyi, de annyi leágazása lenne ennek az útnak, váratlan események tömkelege történhet.
Például csönd van a nagy beruházás, a Felvonulási térre épülő “múzeumsziget” ügyében. Pedig 2014 már nagyon közel van.
@menthol: A körből mindig ki kell törni, hogy más körbe kerüljön az ember.
A soroksári műv. házban a nép elborzadna a művektől, de nem jelenti, hogy én is.
Ennyiben nem vagyok a “nép”.
Ha elviekben kérdi: igaza van, nem ugyanaz Saatchi magánmúzeumában valami, mint Budapest külvárosában, vagy Kaposváron.
@iparterves:
“Abban az időben, amikor a művész(lét( fontosabb, mint a mű-alkotás ( s ilyen időket élünk ), akkor ugyan megtehető, hogy nincs új “árunk”, de mi magunkat, személyiségünket tesszük helyette közszemlére.”
Ha a helyzet ma ez lenne amint itt fent leirja akkor mennyiben valtozott az alabbihoz képest ?:
(En tilos vagyok.) “Minden ami tilos müvészet. Légy tilos.”
@menthol: Ezt a kis ellentmondás a maga Thiery de Duve-je a Bármi lehet című – általam természetesen magyarul olvasott – esszéjében részletesen kifejti.
Azért gondolkozzon már el azon, ha teheti, hogy amikor valaki meghallja azt a szót: Chagall, akkor elsősorban egy márkára ( vagy “márkára” ) gondol, anélkül, hogy alkotásokat ismerne tőle.
A Chagall név tetszés szerint behelyettesíthető.
A név lett az árú és a fogalom, amely eladja a művet ( ha egyáltalán 9. A viselkedés, a társadalmi beágyazottság ( ” ott van minden partin, a nagyok között” vagy ” elhúzódott a világtól, Bali szigetén levő műtermében készíti új, nagyszabású műveit”…nem sorolom az alaptípusokat ) vált a vezérmotívummá.
A “művész” az, akit a nevével és a sajtóbeli megjelenésével el lehet adni – ebben a kontextusban.
@iparterves:
De ennek a jelenségnek annyi köze van a müvészethez
amennyiben az elsösorban ezeken a csatornakon érkezik
hozzank ma. (azaz ‘van’ köze !)
Tehat maga föleg ezeket a csatornakat kritizalja amikor
a brand röl ir. (Chagall, vagy x, mint brand.)
De Chagall azért nem függvénye ezeknek a csatornaknak.
(Legalabbis a “mi vilagunkban”, egy kinaival masként lehet,)
Maga föleg azt rosszalja hogy a vilag ‘erre tart’.
De figyelmeztetem hogy közben mi is öregszünk. 😀
(Majd kiméljen meg a szokasos dolorizmusatol,
“nem latok”, “öreg vagyok”, “elalszom” stb.)
A maga kritikaja értelmes, csak nem ajanl ‘megoldast’,
(nyilvan nem is akar, hacsak nem akarja felrobbantani az internetet.)
A vilag létezett mar 30 éve is . . .
(Thierry de Duve vel kapcsolatban:
Jean-Philippe Domecq, Artistes sans art ? (1999)
@iparterves:
En ugyan nem tudom valojaban miröl is van szo de ha :
“Ha elviekben kérdi: igaza van, nem ugyanaz Saatchi magánmúzeumában valami, mint Budapest külvárosában,
vagy Kaposváron.”
akkor érthetö hogy a Liget galéria sem akar Gödön lenni
és különösen nem egy gödi pincében.
Maga persze valaszolhatja nekem hogy itt masrol van szo.
Es még azt is hogy ‘az alszerénység vagy az aldozat-posztura egyaltalan nem bün de annak tulzott és képmutato takargatasa, vagy a visszaélés evvel mar kétségtelenül az . . .’
Na jo. De ez is csak egy stratégia. . .
@menthol: Másról van szó.
Általánosságok helyett a tények:
A Liget Galéria máshová pozicionálja magát, nem akart ő gödi göd lenni, ennen arculata a Műcsarnok/Ludwig irányba állítódott és a Budapest Galéria/Trafó útvonalbeli megállót használta volna.
@iparterves: Chagall mint brand — teljesen igaz. Lásd Mieke Bal: Reading “Rembrandt”, ahol részben épp erről van szó. (Bár a maga által ajánlott Hellernél másképp vannak a dolgok, de nem baj.)
Tegnap és a múlt héten (Boris Groys és Alexander Alberro) a Ludwigban volt szó a “deskilling of the artist”-ról, azaz, hogy a régi művészeti skillek már mennyire nem használhatók a mai szcénában, illetve hogy épp emiatt vált a művész egyfajta brand-dé. Nekem tegnap erről az jutott az eszembe, hogy a “mindenki művész” is részben ennek a deskilling-nek a következménye. Illetve, hogy már szinte mindenki művész, csak a művész nem az — látszólag.
Amit az AW-ről ír, az is pontos. Maga a csillag az égen — és ebben semmi gúny sincs, csak nagy adag édelgés.
@menthol: Mi lenne akkor a megoldás? Már az, amit Iparterves nem kínál :-)))
@timár.kati:
Most már csak azt kellene tudnunk, ki és mi a művész? Mitől az és mit jelent ennek a “művésznek” a hagyományos művészi véna elkötése?
Ha a tudás, a tapasztalat, a technikai ismeretek már nem számítanak, csak az a fontos, hogy Omo mosópor vagy Eskimo jégkrém legyen a “művész”, mert a standardizált név és “minőség” adható el a piacon, akkor miről beszélünk még?
Ebből valóban a mindenki művész esete következik ( s én is az vagyok ! ), meg az, hogy a Liget Galériában kiállítani akkor válik érvényessé, ha eljut az emberfia az IkerCsúcsokra, ahol Névvé válik.
Ilyen megfontolások alapján a leghelyesebb, ha átadjuk helyünket a marketingeseknek ( éppen elegen vannak már az iparágban, megbízhatóan működik pl. az Edge Communications, ) és elfelejtjük azt, amit valaha a művészetről és a művészetről gondoltunk ( ha voltak egyáltalán ilyen gondolataink ).
A piac és a Saatchik minden elintéznek helyettünk.
Szerény adalék:
“…a műkereskedelem szereplőinek fel kell vállalniuk a saját vásárlói piacuk képzését. Mert a legnagyobb gond mégis itt van, kevés a vásárló és nincs olyan mecémás, akinek nagy gondolatai lennének egy kis piacon.” -írja az Artportalon Jankó Judit a Műcsarnok magyar-román műkereskedelmi kerekasztaláról szóló írásában ( artportal.hu/aktualis/hirek/jank_judit_nagy_gondolatok_kis_piacon_a_rom_nmagyar_kerekasztalr_l)
Innen nyugalom, elnyújtózhatunk és megvárhatjuk, amíg a “művészek” és a galéristák a marketinges művészettörténészek (?) segítségével “kiképeznek” bennünket.
Az előbb nem jutottam el a gondolkodásban – lassú és öreg vagyok, nehézkes -, hogy amennyiben a deskilling jellemzi a művészetet, az a művészetről való gondolkodásban és írásban is nyomot hagy-e, illetve hagyott-e nyomot, kell-e nyomot hagyni.
Másképpen fogalmazva: ha a tradicionális tudás a művészeten belül eltűnőben van, szerepe csökkenő és mondjuk: az amatőrizmus ( amateur-izmus ) lép részben a helyébe, akkor ennek a tükröződéseként a hagyományos művészettörténeti/történészi megközelítések, fogalomtárak és írásmódok is leépülőben lesznek?
Ha igen, akkor érthető a hadakozás, s a kizárólagos értelmezési lehetőség követelése ( amely a marketing-szempontú galériázással kart-karba öltve jár ).
Jobb ebből kimaradni és figyelni az “erőfeszítéseket”.
@timár.kati:
A megoldas szot macskaköröm közé tettem. (mert lusta voltam)
Iparterves ezt irja:
“Azért gondolkozzon már el azon, ha teheti, hogy amikor valaki meghallja azt a szót: Chagall, akkor elsősorban egy márkára ( vagy “márkára” ) gondol, anélkül, hogy alkotásokat ismerne tőle.”
Ez nyilvan igaz.
Na és most mit ajanl ?
(ezt kérdezem én, minden malicia nélkül, egyébként)
(Azt feltételezve hogy I. kivanatosabbnak tartana azt
hogy ez a “valaki” elsösorban ‘ismerje’ Chagall müveit
és ne mint egy brand hez viszonyuljon.)
(de közben öregszünk, azaz a vilag valtozik)
Vajon pertinens e a ‘beteg’ fölé hajolni azzal a céllal hogy ‘megmentsük’ ? Ha igen akkor hogyan ?
Es valojaban beteg e a ‘beteg’ ?
Csakis erre gondoltam. :):):):):)
@iparterves:
Ellenkezöleg.
A tranzit érdekében, ha lehet ebböl azért maga ne maradjon ki. 😀
Ugy értem, maga mint ‘utilité publique’. 😀
@menthol:
Public utility vagy public domain?
Nem mindegy ám.
@iparterves:
Ez mar egy hete volt és aztan elfelejtettem.
05. 18. 14h42
” Elfogadni azt, hogy a Nagy Amerikai Istenek szabadságfoka ( más irányból nézve: szabadságkorlátozottsága ) hasonlatos a szegény magyar művészéhez, alapjaiban dönti össze a hitet és a vágyakat.
Ha elfogadnánk az ottani párt, ( . . . .) és “mellékszervei” által keltett művészet képét – ahogyan nem tesszük -, akkor az a narratíva, amelyre a kortárs és modern magyar művészet épült, kimúlna. “
Egy elég sötét kép a magyar müvészetröl . .
(az utolso 40-50 évröl legalabbis)
Ez egy konstansa lenne tehat a magyar müvészetnek ?
Maga, aki kritikusan nézi mindezt, miért nem kritizalja
pontosan ezt a ‘félreértés’ konstanst ?
((En ebben az amerikai példaban (a két könyvben leirt tények,
a cél, az eszközök, az ideologia, a szmélyek,stb.) inkabb egy nemzeti-müvészeti jelenséget latok,
de ez nem szamit most.))
@dromidriver: Varga Imre háza a nagymamáméké (vasutas-társasház) mellett volt a Fodor utca páratlan oldalán, az Orbán-tér mellett, gyerekkoromban néztem a kerítésen át, ahogy ügyködik.
@kishawa:
műterme viszont a Várkert Bazár műtermeinek egyikében volt :DDDD
@dromidriver: De a kertben is dolgozott. szép kert volt.
@dromidriver: Ha belegondolok, rajta keresztül találkoztam először a művészettel, hálásnak kell lennem.
@dromidriver: De ott volt Gulyás Gyuláé is, ugye?
Ez tehát nem “bizonyíték”.
@menthol: Mindenre nem tudok figyelni, korlátozott a tudásom és a figyelmem.
Meg nem is vagyok értő, hiszen tudja.
Alapvetően pedig nincsen nekem bajom az elmúlt öt évtized magyar művészetével, nagyon sok alkotó munkáját szeretem. A magyarázatokkal, az új csoportosításokkal kezd gondom lenni.
Úgy tűnik, hogy azok határozzák meg a művek és a művészek helyét, s ez a ténykedésük nem egészen pampers-tisztaságú ( már ahonnan ezt a tisztaságot nézzük. előtte és utána ).
Azt gondolom, a tudatlanság fontos részegysége az életben maradásnak.
@iparterves:
Ertem.
Biztos benne hogy a tudatlansag ‘részegysége’
az életben maradasnak ?
Ezt azt is jelenthetné (-né !) hogy minél tudatlanabb az ember annal több esélye van az életbenmaradasra . .
Ezt azért kétlem.
Egy kicsit tavolabbrol de mégis ide kapcsolodik.
Itt van elöttem egy Camus levél. 1956 november 23-an irta
valakinek azzal a céllal hogy az majd elmondja egy gyülésen.
(A datumbol megértheti hogy milyen alkalombol.)
” . . .az egyetlen amit ma meggyözödéssel állíthatok az az
hogy a végsö érték, amelyért érdemes élni és harcolni az mindenképpen a szabadság marad. Az én korosztályom tagjai húsz évesek voltak amikor Hitler hatalomra jutott és Moszkvában megkezdödtek az elsö perek. Tíz éven át kellett harcolnunk a hitleri zsarnoksag és az azt támogató jobboldal ellen,
majd újabb tíz éven át a sztálini zsarnokság és baloldali csatlosainak csalardsagai ellen.
Mindenekelött, és csakis, a szabadsag életünk értelme ;
a különbözö partallasu értelmiségiek elkendözte árulások
és a rágalmak sorozata ellenére is. Bevallom, az elmúlt években megkísértett a reménytelenség és kétségbeesés.
A szabadsag védelmére hivatottak, az írástudók, elarultak,
a némán hallgató népek szemelattara,
megtapostak a szabadsagot . . .”
(de igy is fordithato:
” . .a szabadsag védelmére hivatott írástudók . .” )
ezek akik
(meg) “határozzák ( . .) a művek és a művészek helyét” . . .
nem lennének részesei egyfajta arulasnak ?
Nem gondolja hogy ezekröl is ir Camus ? (többekközött)
@menthol: Túl magas ez nekem, ennél egyszerűbb lélek vagyok.
A szabadság fogalma is olyan elvont.
Értelmiségi nem vagyok.
A reménytelenség és a kétségbeesés viszont kisért.
Az is biztos, hogy az értelmiség egy jelentékeny része áruló: önmaga hivatásának és nemzetének árulója.
Ők ugyan senkit nem védenek meg, ideáljaik a szélsőjobbon túlra mutatnak, kizárnák a nekünk nem tetszőket mindenből: kultúrából szociális ellátásból, egészségügyből, szavazásból.
Ilyenek nálunk az ún. értelmiségiek.
Hányingerem van tőlük (is).
jav: nekik ( nem nekünk, őh, nem ! )
@iparterves:
Azt irja hogy ez maganak ‘magas’,
meg hogy ‘ennél egyszerübb lélek’.
Nem igy tünt az eddigiekböl.
Pedig, mint mindig, most is ir valamit ujszerüt,
(mégha az részleteiben és strukturajaban nem is teljesen ismeretlen).
Ezuttal bevezetett egy, az ‘értelmiségi idealokat’ megitélö eszközön egy ujabb egységet : a “szélsöjobbon tuli” egységet.
Azt a tartomanyt ahol ez a méröeszköz kétségtelenül érzékel “értelmiségi idealokat” de a mutato mar a “szélsöjobbon tul” mutat.. Mintha egy gazorat latnank amely mar a ‘feketében’ van ; vigyazat, itt mar “tulnyomas” van. Robbanas veszély !
Gondolkodom hogy vajon mik lehetnek vajon ezek
a “szélsöjobbon tuli idealok”.
Lehet hogy azokra szélsöjobboldaliakra céloz akik akkor, régen, 1917-ben, azzal az igérettel gyöztek hogy a keleten felkelö nap majd sohasem nyugszik le többé ?
Lehet hogy azokra a szélsöjobboldali kommunistakra céloz
akik semmit sem kiméltek
hogy megvalosuljon a proletardiktatura ?
Azokra akik a haroméves vagy ötéves terveikbe belekalkulaltak
azt is hogy a szocializmusért sokan fognak majd meghalni
de hogy valojaban hany millioan haltak meg azt évtizdeken
at gondosan takargattak ?
Vajon azokra a szélsöjobboldali kommunista-szocialistakra
gondol akiknek ‘legjobbjai’ mar taborokat nyitottak
hogy ott az ‘önkéntesek’ millioi dolgozhassanak
és talan az sem lephette meg öket hogy,
egy kicsit nyugatabbra, amikor a nemzeti-szocializmus
gyözött ebben, és sok masban is,
nagyszerüen utanoztak öket, csakis azért hogy ujabb,
immar mas népek ‘önkéntesei’ hozhassanak aldozatot
egy szebb és igazsagosabb nemzeti-szocialista jövöért ?
(Azokra a nemzeti-szocialistakra célzok akiket ma a szélsöjobboldali baloldal naciknak hiv ; igy sokkal kevésbé
vilagos hogy ezek is szocialistak voltak.)
Azokra a szélsöjobboldali pacifista szocialistakra, kommunistakra gondol akik, most mar még nyugatabbra,
a haboru megkezdése utan, a megszallok oldalara alltak ?
Arra a szélsöjobboldali szocialista Philippe Pétain re is gondol,
aki a Népfrontot vezette szocialista Blum-kormany minisztere
is volt, és néhany évvel késöbb maga mögött tudhatta a szélsöjobboldali szocialista és szélsöjobboldali kommunista ifjusagot, köztük a késöbbi, akkor szélsöjobboldali szocialista, késöbb csak szocialista François Mitterrand t is ?
Arra a szélsöjobboldali Pétain re gondolt akinek a kezéböl
ez a szélsöjobboldali szocialista, késöbb csak szocialista Mitterrand atvette azt a kitüntetést (Le Francisque)
amely a vichy-kormany legmagasabbja volt ?
Azokra a szélsöjobboldali kommunistakra is gondol
akik tizezrével voltak önkéntesek Németorszagban
a haboru alatt ?
Arra szélsöjobboldali kommunista (és egyben antiszemita)
ujsagra gondol (l’Humanité) amit a németek csak a szélsöjobboldali kommunista Szovjetunio megtamadasa
utan tiltottak be ?
Azokra a szélsöjobboldali kommunistakra gondol
akik 1950-ben kinyomtattak ennek az ujsagnak
egy hamisitott szamat hogy azt bizonyitsak
hogy fedhetetlen szélsöjobboldali kommunista ellenallok voltak ?
Nyilvan gondolt azokra a szélsöjobboldali kommunistakra is
akik a magyarorszagi szavazast meghamisitottak,
a magyarokat bebörtönözték ?
A szélsöjobboldali kommunista-szocialista
zelkekre és dobikra, rakosikra és farkasmihalyokra, pétergaborokra, andrasiuthatvanakra és gerökre
és az egész undorito negyvenöt éven at,
söt utanna is,
uralkodo szélsöjobboldali kommunista-szocialista bandara ?
Stb., stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb.
stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb.
stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb. stb.
stb. stb. stb. stb. stb.
Biztosan gondolt pontosan azokra akik meghataroztak
milyen legyen
a szélsöjobboldali szocialista-kommunista “kultúra,
a szociális ellátás, egészségügy és a szavazás”.
(Ezeket maga sorolta fel.)
Nem kétlem hogy ezekre mind-mind-mind gondolt !
Hacsak az amnézia, az öregség, amelyre néha, ok nélkül, panaszkodik nem lobotomizalta magat is. . .
De ha véletlenül mégis ez lenne a helyzet,
tehat szelektiven gondolkodna-méltatlankodna,
akkor tegyen egy eröfeszitést, kedves iparterves,
és legalabb ne irjon szelektiven.
Ugyanugy ahogy azok akikre feljebb panaszkodik . .
Ugy talaltam hogy ez a ‘gazora mutato’
amely maganal a ‘feketében’ mutatja a ‘robbanas veszélyt’
akar ‘pirosban’ is lehetne.
Söt ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !
Ez lehet hogy maganak majd nem tetszik.
De ez engem tökéletesen nem érdekel . . . !
@menthol: Nem azokra gondoltam.
S nem is a maga balpartijaira.
Felsorolása hosszú, engem kimerítő volt – legalább a bébikézés kimaradt -, azt azonban nem értem, miért csak az egyik oldal szerepel magánál.
Ezzel akart utalni a szelektivitásomra?
Nem szelektivitásom van, hanem meggyőződésem e kérdésben. S az nem azonos a magáéval, még akkor sem, ha találunk pont-egyezéseket.
@menthol:
Utolsó mondatával azonosulok: engem sem érdekel a maga esetleges nem tetszése.
@iparterves:
Most maga szenvedö alanya lett a sajat tranzit-people poziciojanak. 😉
Ha ‘Iparterves’ a tranzit lambdaja lenne bizonyara egyetlen sort sem irtam volna
mivel szinte csakis a timar kati és a maga irasait olvasom.
Ha azt irom hogy mindenféle kollektivizmus taszit
(azt az esetet a kivéve, természetesen,
ha közösen eldöntjük hogy mindennemü kollektivizmus taszito)
ez nem jelenti azt hogy egyhuron kellenne pendulnie velem.
Söt.
Abban az elsö kommentjében,
amelynek akaratom ellenére bizonyos részleteivel
még egyet is érthetek,
ugyanolyan történelmietlenül mint képmutatoan,
a konszenzualis politikai moralizalas
vörös drapériajaba burkolta magat.
Ennek a ténynek és a maga itteni szerepének együttes függvényében gondoltam hogy ahelyett
hogy a tronjan ülö és vörösben tetszelgö
Elsö Iparterves, a-politikai-erény-meztelen-kiralya,
labai elé vetném magam, inkabb reagalok.
Ha csak nagyon-nagyon felületesen is, de ezért batorkodtam emlékeztetni mindarra amit, ugy tünik, mintha elfelejtett volna.
Es persze azért is mert a ‘szélsöjobboldal’ szot ugy hasznalta
mint az önmeggyözéssel ‘meggyözödött’ képmutato baloldal. Azaz madarijesztöként.
Vagy ugy mint egy csendet parancsolo omnipotens varazsigét.
Egy olyan a varazsigét amit elég csak kimondanunk
és hallatara a történelem legsötétebb lapjai is egycsapasra
a ‘Csak a szépre emlékezem’ cimü operettre emlékeztetnek,
természetesen azzal együtt hogy a szo,
‘szélsöjobboldal’,
egyben a varazslot is, ebben az esetben magat,
egy fedhetetlenül erényes,
tehat még a fizika törvényei szerint is baloldali,
a moralitas élharcosainak brigadvezetöjévé is avatja.
Politikai meggyözödésem minimalis,
de amikor a meggyözödéssel-(el)teltek
a ‘szélsöjobboldal’ szot
ugy hasznaljak mint egy tolvajkulcsot
amely minden zarat ugyanannyira
kinyitni mint bezarni rendeltetett
akkor gyanakvoan felteszem a kérdést
hogy vajon mit kell takargatniok.
(Ez persze nem a maga személyére vonatkozik
hanem elsösorban azokéra
akik a politikai-joérzések-monopoliumat,
ugy tünik egyszer és mindenkorra,
privatizaltak.
Es pontosan erre, egy delibab felé terelt de korantsem artatlan birkanyajra, referalt maga ott feljebb.
@menthol: Nem írok hosszan elégedjen meg annyival, hogy nézegesse most a tranzit helyett a magyar lapokat és a Nyírő-sztorit.
Ha ezek után is úgy gondolja, hogy azt gondolja, amit gondolt és leírt, akkor… ( de ezt inkább nem mondom végig, majd akkor ).
Tibbi, az alterba a Henkel hogy fér be?
Az összeegyeztethetőségről mondana néhány szót?
Nagyon izgalmas lenne tudni, hogyan gondolkodik erről.
@iparterves:
Olvassam a magyar sajtot. Nyilvan azért hogy ott
lassam a magyar szélsöjobboldal lehangolo hireit.
Lehetnek ilyenek jocskan.
De ahogy a rozsaszinre fröccs-öntött kollektivista erény
taszit, ugyanugy taszit egy sörösüvegbe-betuszkolt
megromlott- debreceni-szagu
szélsöjobboldali kollektivizmus is.
Es ha olvasnam is ?
Gondolja hogy ettöl, végre megvilagosulva,
behatralnék az igéretek és a joindulat,
az egyenlöség és a haladas (!),
de valojaban a középszerüség,
nirvanajanak (sator)taboraba ?
@menthol: Nagyon lábszagú, amit írt.
Vagy, ha tetszik: túlérett camambert ( sajtot olvas – ez csak szerencsétlen szójáték az ékezethiányos szövegével ).
Nem tudom, hova hátrál, vagy hol van, de ahol van, az a lukácsi Szakadék Nagyszálló.
Éljenek az individualisták.
Tibbit azért szólítottam meg – választ nem is várva -, meg a jelenkori művészeti élet egyik legérdekesebb vonatkozásának és jellegzetességének tartom a kint is vagyok-bent is vagyok sajátosan értelmezett dialektikáját, amelyet az alternatív/nem-hivatalos/kritikai művészet játszik el.
A kritikájának tárgyától – legyen az a szocializmus vagy a kapitalizmus, egyre megy – megköveteli a tiszteletet, másságának megbecsülését.
Ez alapkövetelménye.
Kritikája tárgyának ugyanez nem adja meg, mert akkor a bírálata hatékonysága nem lenne megfelelő. Acélosan kell bírálni.
A nem-hivatalos művészet az éppen uralkodó hivatalos művészetét ( itt, e diskurzusban Varga Imre neve hangzott el, mint valamikor főhivatalosé ) nem szereti.
Magát viszont igen. Meggyőződéssel vallja, hogy ő az igazi.
Ha nem is akarja magát hivatalossá tenni, mert akkor önmeghasonlási folyamatokat indítana el, de a fél-hivatalosság irányába elmozdul.
Kritikai munkássága elismeréseként elfogadja a múzeumi belépőt ( megveszik munkit ), de távolságot tart a múzeumtól, nehogy valamiféle azonosságot merjen bárki is feltételezni közte és a hatalom közt.
Ha a hivatalosok kapnak pénzt, lenézi és megveti őket, mert eladják magukat a hatalomnak. Ha ő nem kap pénzt, akkor a hatalom megfojtja az igazi művészetet. Elnyomja a kezdeményezőkészséget, írtja a kreativitást.
A nem-hivatalos finnyásan beköltözik a hivatalosság fészkeibe is, de rögtön kimondja: ő nem azért került oda, hogy ott legyen, hanem azért, hogy átalakítsa a struktúrákat, az igazi művészeti-művészi ideákat juttassa érvényre.
Ezzel igyekszik semlegesíteni a pénz szagát, mert valamiképpen ő is azt gondolja: pecunia non olet.
A nem-hivatalos művészet is a hivatalosság ormán honol, de úgy tesz, mintha abból a magasságból nagyot tenne rá.
Remélem, csak a szűklátókörűségem és a gonoszságom az, amely ezt a magatartás látja és láttatja, és a hivatalossá vált nem-hivatalosság hivatalai ( mint az MKE vagy a Ludwig ) érdemben cáfolják soraimat.
Ha nem, hát nem.
@iparterves:
Nem tudja ‘hol vagyok’. . . 🙂
Es ez mar nyilvan gyanus. . . 😀
Gondolhatja hogy nem tartozom azok közé akik ma naivan
és öngratulalva nemcsak azt hiszik hogy a szélsöjobboldal
puszta létének ténye, -legyen az akarmilyen aktiv és kartékony is-,
elég ahhoz hogy nevük az uj magyar martirologia lapjaira kerüljön,
de egyuttal abban is biztosak hogy ettöl a ténytöl
a mosogép mellett évtizedek ota
felhalmozodott nemzeti szennyes is egycsapasra,
automatikusan, önmagatol és mosopor nélkül,
hoszinüre fehéredett, aztan persze meg is szaradt
és természetesen ki is vasalodott . .
@menthol: Érteni vélem, amit ír, ámbátor azt hiszem, a második mondatrészéből egy tagadószó hiányzik.
Úgy lenne csak értelme, szerintem.
A balpartiakhoz és a művészet-politika témához ajánlanám Viktor Jerofejev A jó Sztálin című regényét (fél-önéletrajzát ).
Franciául, ha jól kerestem, Ce bon Staline címen került kiadásra.
Ez a másik oldal, szép szavak vannak benne Sartre-ról és Aragonról, meg a többiekről is.
@iparterves: Tibbi, szerintem szörnyen nehéz lehet egyensúlyozni a hivatalos létmód ( díjak, Henkel zsűri ) és a hangsúlyozott kivülállás póza között.
Azt hiszem, ennek a köztes létnek a megtalálása és fenntartása az igazi művészet.
Ez az, amit nem lehet tanítani, a gyakorlatban kell elsajátítani a mesterséget.
Ennek a megfeszítettségnek, az itt is vagyok-ott is vagyok érzésnek örülnek a filiszterek is: egyszerre a mi emberünk, de olyan lázadó is.
Nem így látja ezt?
@iparterves:
Szerintem nem hianyzik semmi.
nem tartozom azok közé
. .akik nemcsak azt hiszik hogy . .
. . .de egyuttal abban is biztosak hogy . .
a ‘de’ helyett lehetne ‘és’
a ‘de’ itt a ‘nemcsak’ ra vonatkozik.
(Egyszo mint szaz a szélsöjobboldal nem a holdrol jön
hanem valaminek a következménye.)
Nem ismerem ezt a könyvet de megnézem. Kösz.
@iparterves:
Nagyon érdekes lenne maganak ha tudna mit ir a
magyar helyzetröl a sajto.
Na persze nem a baloldali konformistak mint a
Le Monde vagy Libération vagy talan még a Figaro is.
De mit mondanak a Causeur (Elisabeth Lévy),
Atlantico, Le Spectacle du Monde, Valeurs Actuelles,
Goldnadel, Finkielkraut, Yvan Rioufol, Zemmour (!)
Meglepödne.
Ezeket biztosan nem meri idézni a Népszabadsag . .
Természetesen az antiszemitizmust és a sajtotörvényt
jogosan kritizaljak
de a maradékon nagyon-nagyon meglepödne. . .
@menthol: Miért lepődnék meg?
És pont Finkielkrauton?
És ha meg is lepődnék, az egyben azt jelentené, hogy az elemzők helyesen látják azt, amit én helytelenül?
Vagy a hely, ahonnan nézzük, amit “látunk”, már meghatároza a látványt is?
@menthol: Nyelvérzékem számára nem jó, amit ír, bár érteni vélem, miről ír.
A szélsőjobb, Franciaországba sem a holdról jött, de nem is puszta reakció valamire.
Azzal, hogy reakciónak mondjuk, mintegy legalizáljuk is, elismerve, hogy jogos. Úgy, ahogy van.
Ebben nem hiszek, nem így gondolom.
menthol, mint falusi gyerök, mondhatom magának, fogalmam sincs, kik azok, akikről ír, akinek a munkásságát ismernem kéne.
Sajnálom, de ez van.
@iparterves:
Nem azon lepödne meg hogy
‘az elemzök helyesen latjak azt amit maga nem’.
Azon lepödne meg hogy
a szocial-fasiszta-sztalinista ‘politiquement correcte’
mennyire dominal a médiaban.
Es ezek, akiket itt felsoroltam, miként harcolnak ellenne.
Olyan a helyzet mintha 1970-ben lennénk mondjuk Pesten.
@menthol: Viccöl.
Az pedig sajátos, hogy a PC “szocial-fasiszta-sztalinista”.
Annyiban is sajátos, hogy nálunk éppen a szélsőségesek kérdőjelezik meg a PC-t, és annak – szélsőségektől mentes változatát, amely nem szájkosár – a tisztességesebbje elfogadja és támogatja.
Nem a PC a baj eredője, hanem, akik a végleteken túl hajtották és ez ellen az “új végletek” lépnek föl ( NF ).
Érdekes amit írsz menthol.
Diktatúrák között toplistákat felállítani tényleg fölösleges.
De: ha eredeti szeretnél lenni – és nem csak a tranzitblogon – akkor még tovább kellene árnyalnod a mondatokat. Van egy nyáj, ahol amit te írsz common sense. A magyar karám: http://www.kapitalizmus.hu/magunkrol.
@+/-: Nem foguk maguknál bejelentkezni, mert nincs és nem is lesz arckönyv oldalam, de mintaként egy választ a szabadság harcosainak:
“A munkahelyi konfliktusok kádorosítása zűrzavaros és mérhetetlenül kicsinyes.
Amennyire tudom, mindenki, aki kutató érdekelt abban, hogy a konferenciákról jelenjen meg publikáció.
A jópofiság ( “politológuska” ) elutasítása vagy használata nem kádárellenesség vagy kádásrmelletiség kérdése.
Mit nevez erkölcsnek a Böcskei és honnan eredezteti a sajátját, ezt is elmondhatná egyszer.”
Azért van egy bizonyos színvonal, ami alá merészkedni nagy merészség.
@+/-:
Most azzal csapom be magam
hogy az vagyok ami mindig is szerettem volna lenni.
Ha az lehetnék ami nem vagyok
akkor, remélem, hogy csakis az foglalkoztatna
hogy mi minden lehetnék még
ahelyett hogy arra gondolnék hogy mi voltam.
A lap amit idemasoltal nagyon érdekes !
Természetesen nem ismertem.
Egyenlöre csak a ‘magunkrol’ olvastam el.
De biztosan megnézek majd több irast ! Kösz.
@iparterves:
Meglep hogy maga idegenkedik ettöl.
Miért?
Ez a ‘magunkrol’ azért egy hatarozott iras.
Mindennel nem kell egyetértenie.
De azzal egyetérthet ha valaki vagy valakik kimondjak
mit akarnak, kijelölnek egy nézöpontot.
Es maga nem hasonlokat ir, jol !!, amikor a müvészet
allami finanszirozasarol ir ?
Az nagyon szimpatikus hogy az iszlamo-fasizmust is megemlitik.
Meg az amerika-ellenességet.
(Hogy lathatja valaki sajat helyét az europai kulturaban
ha gyülöli Amerikat ?
Ez nem jelenti azt hogy nem kritizalhatja. . .)
Kritizaljak a diktatorikus szocializmust ? Na és ?
Feljebb idéztem a Camus levelet.
Ime egy masik részlet:
“Mégha egy eszmecsere soran készek is lennének arra
hogy lojalisan mindent mérlegre tegyenek,
a lélek-, a személy-, a nemzet szabadsaga
ne legyen alku targya, akar egyetlen pillanatra,
még ideiglenesen sem.
Legyenek tudataban annak hogy – ha a lelket meglancoltak,
a munka bilincs, az iro szajkosarat kapott,
a munkast elnyomtak és a nemzet is igaban van – ahelyett
hogy szabadda tenne, a szocializmus rabszolgasag.”
Ezt irjak ezek is.
@menthol: Nekem igazán nem okoz gondot, amit írnak.
Ahogy és amit írnak – együtt már igen.
Van az elvakultságnak egy bizonyos szintje, amelyre nincsen érkezésem elugrani ( leugrani ).
Ilyen ez az oldal is.
Kritizáljanak, ez jó, normális és teljességgel támogatom.
Milyen elvek alapján?
Böcskei Balázs elvei pl. olyan penetráns bűzt árasztanak – s nem szégyelli magát erkölcsi embernek nevezni többször is -, hogy az durván eltántorít attól a “közösségtől”.
Ha élne Camus, szomjaznám sorait, mit írna a mai Magyarországról, a keleti feudális kapitalizmusról és a többiről.
@iparterves:
Ertem.
Egy bizonyos frazeologia hianyarol beszél ? (‘ahogy irnak’)
Ebben nem biztos hogy teljesen igaza van.
A ‘közvetlen nyelv’ talan több hozzaszolot vonz.
Ez persze lehet hogy az irasok minöségét is meghatarozhatja.
(Az is igaz hogy maguk ((T.K. és maga)) közvetlenek és mégis . .)
(Maga kevésbé közvetlenebb. Ezt csak ugy mondom.)
Camus.
Mar irtam hogy ezt 1956ban irta.
Arra szamitott hogy ez a levél majd elhangzik egy gyülésen
tehat ez a szöveg igy is irodott.
A sajat csalodasa, kirekesztettsége, a ‘kancsallal’ folytatott
politikai és személyes okokbol mar-elöre-elvesztett vitaja,
többé-kevésbé nyilvanos megalaztatasa, stb. szövödik össze itt.
Tehat a kontextus fontos.
@menthol:
Igaza van, nem vagyok közvetlen. Eleve mindenkivel megtartom a távolságot.
Nincsen igaza, a közvetlen nyelv, ha durva, felszínes és agresszív, kevesebb embert vonz, mert a forma és a tartalom ( egysége? ) kiütközik benne.
A Camus szöveg kontextusáról – mint általában a maga által közöltekről – semmi sem tudtam. Így azt sem, ki a “kancsal”.
@iparterves:
“. .a közvetlen nyelv, ha durva, felszínes és agresszív,
kevesebb embert vonz, mert a forma és a tartalom ( egysége? ) kiütközik benne.”
Ezekszerint a politikusoknak vagy a nagy nyilvanossagot
megérinteni kivano oratoroknak egyre valasztékosabban, higgadtabban, tulzasok nélkül kellenne beszélniök
hogy több és több személyt vonzananak . .
Ezt kétlem.
Mindez az irott nyelvre is érvényes ? (Sun, Daily Mail vs Times.)
Ezek (Kapitalizmus) azt mondjak
hogy ez nem ‘közgazdasagi’ blog.
Lat valami különbséget a magyar politikai ujsairoi nyelv és
közöttük ? Ezt nem tudom megitélni.
@iparterves:
De attol azért ne sértödjön meg hogy azt irtam
hogy ‘nem közvetlen’. . .
Es különben is. A Tranzit-sziget kommentjei biztosan
dögunalmasak lennének
az önünneplésbe atcsapo közvetlenségtöl.
Ugy mint az elmult napok techno-topic jain. .
. .ahol, követve a csillagot, a Haromkiralyok,
mégha egy kicsit masnaposan is,
de megérkeztek a kibernetika hideg jaszolaban
gügyögö Kisdedhez
hogy letehessék labahoz az aranyat, a tömjént és a mirhat . .
De egy kicsit megkéstek.
Az örökifju Porfirio Rubirosa,
a végtelenül gazdagabb mint fiatal mennyasszonyaival karöltve,
mar réges-régen az arnyas tejuton sétal . . 😀
@menthol: Sértődésről szó sincsen. Elismertem, amit írt.