A kép a rendszer bukását követeli – graffiti és forradalom a Közel-Keleten

Az arab tavasz látványos eseményei nem csak a politikai status quo megkérdőjelezéséhez vezettek a közel-keleti térség számos államában, hanem olyan társadalmi és kulturális jelenségeket is a felszínre engedtek törni, amelyek addig láthatatlanok voltak.

A graffiti robbanásszerű megjelenése tökéletes példája ennek a folyamatnak. A falfestést, a közterület szabad, nyilvános kommunikációs térként való használatát a legtöbb régiós országban szigorúan tiltották, legfeljebb nevek vagy vallásos idézetek, esetleg hivatalos felhívások kerülhettek az elmúlt évtizedekben a falakra, melyek legjobb esetben is csupán firkák nem pedig művészi, politikai vagy társadalmi üzeneteket hordozó alkotások voltak. (Pl.: Libanonban, vagy Palesztinában a graffiti már az Arab tavasz előtt is megjelent, mint az ellenállás vagy politikai, társadalmi stb. üzenetek közvetítője. Iránban pedig a falfestés az állami propaganda kedvelt eszköze.)

Sad Panda

A forradalom kitörése, az egyes autokratikus államok megtorpanása azonban lehetőséget adott az önkifejezés és a szólásszabadság addig sokszor ismeretlen formáinak kipróbálására, miként ez, a forradalmi falfirka esetében is történt, amit Egyiptom és a Tahrír tér példáján keresztül szeretnék röviden bemutatni.

ismeretlen alkotó: Egyiptom mindannyiunk országa

Keizer. az óra közepén: most, felette: Tahrír tér

felül: nép vs belső elhárítás

Egyiptomban, ahogy feltételezhetően más arab országokban is, nem az iszlám kultúrában kifejlődött ábrázolási korlátozások tartották vissza a firkálni vágyó fiatalokat a graffititól, hanem a mindenhol jelenlevő katonai diktatúra, többek között a szólásszabadságot is erősen korlátozó politikája. A falfirka robbanás sebessége is jelzi, hogy a modern önkifejezési forma könnyen termékeny talajra talált az iszlám kulturális térben, ami nem meglepő, ha a komoly hagyományokkal rendelkező kalligráfiára, illetve más, díszítő művészetekre gondolunk, valamint, az olyan alternatív szubkultúrák előzetes létezésére és népszerűségére, mint a virágzó hip-hop szcéna, ahol ismerik és szeretik a nyugati graffiti művészetet. Ezért nem is annyira meglepő, hogy számos olyan falfirkász tűnt fel a forradalom során, aki, művészként tekint önmagára (Pl.: Ganzeer, Keizer, El-Teneen vagy Sad Panda). Hassan Massoudy világhírű iraki kalligráfus a 2011.-ben megjelent Arabic Graffiti című kiadványban a kalligráfiát és a graffitit egy független életet élő testvérpárhoz hasonlítja, akiknek az élete számos pontot találkozik; „Az arab kalligráfia a konzervatívabb nővér, akit több évezredes tradíció és tudás köt…” míg a „graffitit a hagyományok jóval kevésbé korlátozzák, még ha nem is mentes minden szabályszerűségtől.”

semmi sem csak a férfiakért van

2011 Januárjában, az egyiptomi forradalom hajnalán, a Kairó szívében fekvő Tahrír téren elbarikádozott tömegek a művészet eszközével is birtokba vették környezetüket, hirtelen kifestve az őket körülvevő falakat, spontán szabadtéri kiállítással megjelenítve eksztatikus örömüket, összetartozás tudatukat, kritikájukat és követeléseiket. Rasha Azab egyiptomi újságírónő ekképp ír erről a Wall Talk című kötet előszavában:

„Nem félünk a falaktól, talán a falak azok, akik félnek- a színektől és az ecsetvonásoktól – annyi magányos év után, mialatt semmi sem ékesítette felszínüket, csupán olyan, idióta felhívások és katonai rendeletek, mint: Tilos a Fényképezés! Azonban a falak nemes barátainkká váltak!”

Osman El-Sharnouby

Ganzeer co és Sad Panda

A festmények minősége, témája, üzenete is eltérő, többek között az ismert antikapitalista, balos képek reprodukciójától, feminista, nemzeti összefogásra buzdító, nacionalista, jogokat követelő vagy cinikusan viccelődő munkákat is találni az alkotások áradatában.

A falfirkák témái a forradalmi események, politikai változások során dinamikusan változtak és reflektáltak az aktuális folyamatokra. Az első, legkritikusabb három hét során inkább szlogenek és felhívások, Mubarak megdöntése után, pedig a büszkeség, szabadságmámor, optimizmus és a nemzeti egységre való felhívás jellemezte a munkákat. Az elnök bukása után hatalomra kerülő katonai junta átmeneti irányítása során újabb tüntetésekre került sor, ahogy a graffiti művészek is intenzíven folytatták működésüket. A hangulatra jellemző volt, hogy a falakon gyakorivá váltak az olyan témák, mint a forradalom mártírjainak ábrázolása. Árulkodó, hogy ebben az időben rengeteg művészt zaklatott a rendőrség, amit sokan a szólásszabadság súlyos korlátozásaként, a forradalom eszmeiségének meggyalázásaként éltek meg. A demokratikus választásokat követően a jelenlegi miniszterelnök Muhammad Mursí kritikája került a falfirkászok kedvelt témái közé. Az elmúlt két évben, azonban nem csak falfestmények virágzása, hanem ezek módszeres megsemmisítése is általánossá vált, a nyáron megválasztott miniszterelnök, pedig megkezdte a rebelliót idéző festmények közterületekről történő eltávolítását. A falfirkák dinamikus aspektusát jelzi, hogy nemrég lelkes graffitisek a Tahrír tér egyik megmaradt, a forradalmi tömeget ábrázoló alkotását, a jelenlegi elnököt is kritizáló képekké festették át.

El-Teneen

A graffiti Egyiptomban továbbra is a szólásszabadság határait feszegeti, ahol a kritikus alkotásokra nagy eséllyel gyors pusztulás vár. Úgy tűnik, hogy az arab világ azon területein is kezdenek nagyobb jelentőséget tulajdonítani a falfirka erejének a politikusok, ahol eddig azt eltűrték, mivel egyre több beszámoló érkezik a forradalmak előtt is virágzó libanoni graffiti visszaszorításáról, nem is beszélve a lassan a teljes polgárháborúba sodródó Szíriáról, ahol először, pár ártatlan gyermekfirkát brutálisan megtorló katonai fellépés miatt vonultak tömegek az utcára.

Sad Panda

Igaz, hogy a forradalmi falfirkák rövid életűek, a technikának és különböző aktivisták és művészek kitartó munkájának köszönhetően teljesen nem elpusztíthatóak. Több Facebook oldalés blog a kezdetek óta digitálisan rögzíti a falfirkákat, aminek egyik kiemelkedő eredménye a több mint 600 oldalas „Wall Talk” címmel a közelmúltban arabul és angolul megjelent kiadvány, ami a Revolution Graffiti Facebook oldalt üzemeltető Maya Gowaily fényképein keresztül adja a falfestmények átfogó dokumentációját, valamint részletesen rögzíti a felkelés kronológiáját is.

A graffiti látványosan vált az egyiptomi forradalom vizuális közvetítőjévé, az ország aktuális történetére reflektíven reagáló demokratikus kifejezésformává, ami a véleménynyilvánítás és a városi tér birtokbavételének élményét jelentette rengeteg egyiptomi számára. Kérdéses, hogy a forradalom közjátéka után, mennyi tér marad a falfestés és az általa közvetített értékek számára.