A Katalizátor-díj 2014 átadója a Trafóban

Február 23-án, hétfőn este performatív előadások formájában mutatkozott be a Trafó színpadán az az öt projekt, amelyek a tavaly decemberben tartott fórumon, a résztvevők szavazatai alapján a döntőbe jutottak. Az idei Katalizátor-díj több lépcsős folyamatában a művészek egy-egy ötletet szakértők bevonásával projektjavaslattá fejlesztettek. Az eredeti kiírás tétje 2.000.000 forint volt, azonban a művészek az átadót megelőző workshop és kollektív gondolkodás során úgy döntöttek, nem versenyeznek a teljes összegért, hanem 1.000.000 forintot egyenlő arányban elosztanak egymás között. Arról, hogy a fennmaradó 1 millió forintból az egyes projektek milyen arányban részesüljenek, a közönség a bemutatkozások után szavazással döntött.

katalizator_dij_trafo.png

Bajusz Orsolya az Öngyarmatosítás kiskátéja című projektjében a kreatív osztály mítoszát, a művészettel szemben megfogalmazott elvárásokat egy kiadvány illetve egy köztéri installáció formájában járná körül. A művész és Wessely Anna szociológus harajaku Lolita illetve steampunk kosztümben, egy vintage teázó díszletében beszélgettek a kulturális és a gazdasági tőke konvertálásáról.

Beöthy Balázs és Keserue Zsolt egy underground hagyományt élesztene újra a Barátok szobái című lakáskiállítás-sorozattal, amelyben házigazda-művész-kurátor hármasok adnák át egymásnak a stafétát. A koncepcióról többek között K. Horváth Zsolt történészt és Erhardt Miklós művészt is megkérdezték.

Szabó Péter és Szűcs Teri egy olyan közösségi finanszírozási modell kialakításán dolgozik, ami művészeknek nyújtana kedvező finanszírozási lehetőséget arra az anyagilag kiszolgáltatott időszakra, amíg egy pályázatra készülnek vagy új munkát készítenek.

Tulisz Hajnalka a művészi pálya egyik alapkövének tartott, nagy népszerűségnek örvendő rezidencia programok alternatívájaként egy szökőévente kibérelhető lakóbuszt képzel el. A Residenc Ybusz pályázatra érkezett műveket egy szakmai kuratórium bírálná el, előnyt élveznének azonban azok, akik tartoznak egy úttal az ördögnek. A díjátadón Bencsik Barnabás művészettörténész, az ACAX vezetője helyezte kontextusba az ötletet.

Varga Rita és a Közelítés Művészeti Egyesület Magyarország és más közép-kelet európai országok közötti információcserét kívánja serkenteni a Re-locate / Áthelyezve című programsorozattal, ami a művészet és az aktivizmus segítségével vizsgálja felül a hatalmi struktúrákat, illetve a kulturális és közéleti döntéseket.

Bár a koncepciók (még ötletek formájában) a Katalizátor-díj blogján már jó ideje nyilvánosak, az este mégis tartogatott meglepetéseket: egyrészt a művészeknek egy új helyzetben, a színpadon is helyt kellett állniuk, másrészt a közönség kérdései és észrevételei is teret kaphattak.

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány