A hidra egyik feje: beszélgetés az ABORTOURISM alkotóival

2014 őszén kezdődött és a napokban zárult le az Abortourism című, taktikus médiahasználattal operáló kampány. A kampány egy fiktív utazási iroda formáját öltötte, melyet képzőművészek egy csoportja működtetett. A projektet komoly kutatás előzte meg: a készítők részletes felmérést készítettek az európai abortuszszabályozásról és a különböző országokban elérhető terhességmegszakítási és fogamzásgátlási technológiákról. A kutatás eredményeinek alapján az iroda utazási csomagokat állított össze, amelyek tartalmazzák a (műtéti vagy tablettás) abortusz árát, az utazás és a szállás költségét. A projekt az egészségturizmus speciális formájának számító létező jelenségre, az abortuszturizmusra, ezen keresztül pedig általában a reproduktív jogokkal kapcsolatos privilégiumokra, elnyomásra és tabukra hívta fel a figyelmet (erről lásd a 0m2-en megjelent korábbi interjút). Az Abortourism fontos kérdéseket vet fel a kortárs szubjektum formálódásával, egyén, társadalom és technológia viszonyrendszerével és a művész pozíciójával kapcsolatban is.

© Aborturism

Laki Júlia: Az Abortourism egy rendkívül szerteágazó projekt. Mik voltak a legfontosabb megjelenési felületei, hol és hogyan találkozhatott a közönség a fiktív utazási irodával? 

Abortourism: A legfontosabb felület természetesen maga a virtuális platform, amin keresztül a fiktív vállalkozás profilját kialakítottuk. Nem mi akartuk eldönteni, hogy mit kell az abortuszról gondolni; mi mindvégig a témát körülölelő problémákra fókuszáltunk. Elsősorban adatokat akartunk összegyűjteni különböző országokból a reproduktív jogokkal kapcsolatban, és kreatív, újszerű, érthető formában közzétenni azokat. A honlapon kívül több köztéri akciót is szerveztünk, sok önkéntes bevonásával; a projekt lezárásaként pedig csináltunk egy nyilvános eseményt a Stúdió galériában, meghívott szakértőkkel, fórumszínházzal, performansz gálaműsorral. Emellett rengeteget szórólapoztunk Budapesten, és volt egy felmatricázott „Abortourism” kocsink is, amivel úgy furikáztunk a városban, mintha egy valódi céges autó lenne. Szerveztünk tüntetést egy éjszakai futóverseny közben, meghirdettünk egy gay slash író pályázatot, illetve november 1-jén ellátogattunk a Kerepesi temetőbe, apácának öltözve. Tüntetőtáblákat vittünk magunkkal, olyan feliratokkal, mint például „Imádkozzunk a spontán vetélések áldozataiért”. Hiszen a megtermékenyülések 50-70%-ának esetében az Úr magához szólítja az ártatlan zigótákat, így a megtermékenyült petesejt kilökődik, vagy felszívódik. Ennyit tehát arról, hogy az élet a fogantatáskor kezdődik. A magzat mint önálló, a terhes nőtől különálló entitás, és következetesen mint jogalany, egy kulturális konstrukció (lásd például az ultrahangok szerepét a terhességben). Ami a magzat „tudatát” illeti, legfeljebb az definiálja élet és tudat kezdetét a megtermékenyülés pillanatától, aki azt hiszi, hogy a pszichológia atyaistene Csernus Imre, bibliája pedig A titok című könyv. Magzat még soha nem kért jogot a megszólaláshoz. A „drága anyácskám fogadj ölelő karjaidba” típusú fohászok a koloniál bútoron pöffeszkedő, abortuszverseket író nyugdíjasok agyszüleményei. A kognitív pszichológia a mai napig nem állt elő meggyőző tudat-definícióval, és még arról sincs konszenzus, hogy egyik-másik felnőtt embernek van-e tudata egyáltalán.  

Az utazási iroda ideiglenes köztéri standja I © Aborturism

LJ: Miként definiálható a projekt során általatok felvett szerepkör? Mondhatjuk-e azt, amit általában szokás, hogy itt a művészet felvesz egy aktivista pozíciót, szociálisan érzékennyé válik? Vagy inkább egy önmagában is hibrid jelenségről van szó, egy olyan taktikai helyzetről, ami nem átmenetileg van egy másik működésmódban, hanem maga ez az átmenetiség az otthona?

Abortourism: Abszolút a másodikról van szó. Ezt máshogy nem is lehetett volna megcsinálni, hiszen ma már minden művészeti tevékenység rendkívül interdiszciplináris, és elsősorban kulturális üzenetek újrakódolásáról szól. Művészként van egy eszközkészletünk, amelyet más kortárs művészek dolgoztak ki, és ennek az eszközkészletnek a továbbgondolásában mi is részt veszünk.

Hangsúlyoznám, hogy nem arról van szó, hogy a művészetnek feladata szociálisan érzékenynek lenni – szociális munkásként tetszelegni pedig a legrosszabb. Viszont a világból való kivonulás is egyfajta politikai állásfoglalás, és mivel mindenfajta neoliberális rendszerben a düh már önmagában is tabu, éppen ez a fajta öncenzúra fog a radikalizmus útjába állni. Nem gondolom, hogy nem megsértődni jog lenne, és azt se, hogy mi művészként bárkinek is tartoznánk azzal, hogy bármilyen meggyőződését affirmáljuk. Felvetődhet a kérdés, hogy feministaként miért is gúnyolódunk mi más nőkön?

A projekt egyik belső dilemmája, hogy hogyan kerüljük el azoknak a nőknek a direkt módon való hibáztatását, akik teljes mértékben internalizálták a patriarchátust, és annak lelkes kiszolgálóivá váltak. Ennek archetípusai számunkra pl. „az igényes nő” vagy „a felelősségteljes nő” figurái. Igyekszünk magát a rendszert okolni, amiért kitermelte ezeket a szerencsétlen figurákat; az önfenntartó, a világtól éles határokkal elválasztott, buzgón önmenedzselő individuum, az „igényes nő” mítoszát. Ennek kapcsán azonban ismét eljutunk a kortárs szubjektum általános problémájához – és ugyan mégis milyen címre menjünk tüntetni, ha ideológiákkal van bajunk? Rendszerszintű összefüggéseket konkrét módon megszemélyesíteni hiba valahol, hiszen azt az illúziót kelthetjük, hogy nem strukturális, hanem egyénekhez köthető egy csomó problémás társadalmi jelenség.

Az Abortourism elsősorban a technológiához való viszonyunkkal kapcsolatban foglal állást, és igyekszik ezt úgy tenni, hogy a felvetett helyzetek strukturális dimenzióira világítson rá. Kicsit nekem ironikus, hogy erre az abortusz-dologra haraptak rá rögtön az emberek, de persze ez várható volt. A life.hu például rögtön fogta az adás komplexebb részét is, és a zárójelbe tett, szájbarágós „vagyis felelőtlenül” mondattal kommentálta azt, hogy Barcelonában recept nélküli fogamzásgátló csomagot ajánlunk, aztán gondolom megkapták a buksi simit a hirdetőktől.

Fiktív utazási ajánlatok az abortourism.com interaktív térképén I © Aborturism

LJ: De azzal, hogy pont ezeket a nőket ítélitek el, illetve általában egy choice-retorikát alkalmaztok az abortusszal kapcsolatban, nem reprodukáljátok a racionális, döntésre képes, önálló szubjektum liberális mítoszát? 

Abortourism: Én sem értek egyet a játékelmélettel és a többivel, és nem gondolom, hogy a racionalitás valami magasztos végső cél a világban. De igenis vannak olyan helyzetek, amikor lehet a racionalitásra apellálni, főleg, hogy ugye elvileg az egész nyugati orvostudomány is ebben a paradigmában mozog, és bizonyítékokon alapul. Ilyen helyzet például, hogy az abortusztablettát Európa egyik felében lehet kapni, a másikban pedig nem – mit is jelentenek akkor a mindenható bizonyítékok? Az esemény utáni tabletta Esztergomban még vényköteles, de ha Párkánynál átsétálunk a hídon, hirtelen elég biztonságossá válik ahhoz, hogy recept nélkül is megvehesse az ember.

Hiszen tulajdonképpen csak technológiákról van szó, amelyeket történetesen nőknek fejlesztettek ki. Nevetségesnek tartom, hogy ahhoz, hogy aktív cselekvő legyen valaki ezekkel a technológiákkal kapcsolatban, fel kell rúgnia az egész, önkényesen felállított morális keretrendszert, a jóindulatú szexizmussal áthatott paternalizmussal és a páciens passzivitásával együtt. Azzal lehet vitázni, hogy a megfelelően végzett öngondoskodás-e a legnagyobb jó, amit egy egyén véghezvihet, de ennek az öngondoskodásnak az elemeit miért is ne maga az egyén határozná meg? Csak azért, mert nőnek született?

LJ: Tehát a techno-tudományos diskurzusból nekünk magunknak mint aktív biológiai állampolgároknak kéne kiválasztani azokat az elemeket, amiket hasznosítani tudunk a saját szabadságunk, gyógyulásunk és boldogulásunk érdekében? 

Abortourism: Igen, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy amiről beszélünk, az tényleg csak technológia. Ez nem az isten adománya, nem a fán nő, hanem emberek csinálják embereknek, és ezáltal társadalmi normákat testesít és szilárdít meg. Ezért akkora tabu megkerülni a szabályokat és nem az előírt módon élni ezekkel a technológiákkal. Egyetértek azzal, hogy az állampolgári létnek van egy biológiai módozata, ezen belül pedig központi elem az új orvosi technológiákhoz való viszony. Ezek a humán/nemhumán asszemblázsok alapvetően az optimalizálásról és a normalizálásról szólnak. Tévedés lenne azt hinni, hogy ebben a projektben csak feministák egymás közötti locsogásáról van szó a röhejes női problémáikról. Egy olyan korban élünk, amelyben eddig soha nem látott mértékű az eltérés egy átlagos polgár és a hatalommal bírók cselekvési lehetőségei között. Épp ezért nagyon félelmetes, hogy egyrészről felesleges és veszélyes egészségügyi beavatkozásokkal akarják megrendszabályozni a polgárokat, míg más helyzetekben, pl. bizonyos reproduktív technológiák esetében morális indokokra hivatkozva korlátozzák a hozzáférésüket. És ne bízza el magát senki, ma a szülni nem akaró nők, a hajléktalanok meg a leszázalékolt fogyatékosok vannak soron, de holnap akárki másra is sor kerülhet.

Szórólap-osztó akció Budapesten I © Aborturism

LJ: Az egész projekt szinte névtelenül zajlik, egy fiktív corporate identitásba burkolózik. Nyilván ez önmagában is egy kritikai elem. A projektet működtető művész-szubjektumok így kvázi láthatatlanok maradnak.

Abortourism: Én azt gondolom, hogy ennek a projektnek az elsődleges feladata egy hálózat létrehozása. Ez a hálózat pedig önmagát kezdi el terjeszteni, replikálni, hogy ezek az információk eljuthassanak az emberekhez. A stratégiánk fő metaforája a hidra: ha egy fejet levágnak, legyen még hat másik, szóval mindenki maga dönthesse el, hogy hogyan fogalmazza meg a saját környezetének továbbadott dolgokat. Direkt nem akartuk, hogy bárki is beszéljen a hálózat nevében, hogy meg legyen személyesítve. Sok különböző dolgot csináltunk, és nem mindegyik volt szervesen a kampány része, tudatosan nem akarunk brandet csinálni az abortuszturizmus utazási irodából – attól függetlenül, hogy utáljuk a brandeket, nem akarjuk, hogy a hálózatunk ilyen módon leegyszerűsödjön. Ez egy kísérlet volt arra, hogy hogyan lehet egyáltalán megszólalni ebben a témában, amikor pont a nők, na és persze a nőknek szánt média azok, akik először próbálnak majd elhallgattatni.

LJ: Mi a következő lépés? Hogyan tovább, ha ez a hidra osztódik?

Abortourism: A hidra osztódásának fontos része a reproduktív blog. Ezen a blogon számos, a reproduktív jogokkal foglalkozó külföldi publikációt gyűjtöttünk össze és fordítottunk le. Tervezzük, hogy folytatjuk a projektet, és más témákkal is foglalkozunk majd. Emellett azt gondolom, nagyon fontos, hogy megmutattuk, hogy egyáltalán lehet egy ilyen akciót csinálni – ha valakit zavar egy társadalmi jelenség, akkor nem kell a sarokba kuporodva nyelni a könnyeinket, lehet tenni valami.