A halpiaci Vénusz – esettanulmány a női test ábárzolására a kortárs reklámban

Mivel a blogolás műfaja kimondottan kedvez a rövid felütéseknek, a mai témámat egy, az egyik ismerősömtől, Szemerey Samutól kapott „ajándék” inspirálta. Évek óta gyűjtöm az itthon köztéren, illetve különböző médiákban megjelent szexista -soviniszta reklámokat, kimeríthetetlen műfajnak bizonyul. Míg a kétezres évek közepén igen aktívan harcolt több szervezet is a patriarchális viszonyokat konzerváló reklámok ellen, illetve a vizuális kultúra kritikai elemzése során többen nyúltak a témához érdemben (leginkább Tatai Erzsébet, illetve több tematikus konferencia dolgozta fel a jelenséget), addig mostanra a „túl vagyunk már ezen” legyintéssel találkozom legtöbbször, és úgy tűnik (tűnhet), hogy a nők szexuális objektumként való ábrázolására valóban immúnis lett társadalmunk.

OK_cikk3_kep8.jpgFotó: Szemerey Samu

Az elemzést inspiráló képet Szemerey Samu a szegedi piacon készítette, a köztéren látható, életnagyságnál nagyobb, teljes falat beborító halpiaci reklám. A hullámzó tenger partján mutatott teltidomú, meztelen, fiatal nő, aki melleit és ágyékát egy harcsával, egy ponttyal és némi hínárral takarja. A képkivágás térdben elvágja a modellt, a lényegtelennek ítélt résszel nem is untatja nézőjét: hiszen a genitáliák és a tekintet megőrzése a cél, a pornóesztétika szabályaihoz igazodva. Ugyanakkor helyet kell hagynia a szlogennek: „… én már megfogtam Neked..” egyetlen pillanatra sem bizonytalanítja el nézőjét,- és megszólítani kívánt vásárlóját -, a hal kifogása és a férfi nemi szerv megmarkolása közé egyenlőségjel kerül, nem utolsó sorban kiszolgálva ezzel azt az ordas toposzt, mely a női test szemlélése, fogyasztása és fogyaszthatósága és a kvázi táplálkozás, fogyasztás-ürítés közé von párhuzamot. Ugyan nem vöröshúsról van szó, mely a valódi férfinak kijár, de a szóvicc kedvéért ez a szlogen is beteljesíti a „mosolyogva összekacsintás” gesztusát.

A kép, – a megannyi megközelítési szempont közül -, azért is érdemes az elemzésre, mert egy művészettörténeti archetípushoz nyúl vissza a meztelen női test ábrázolását illetően, ti. Sandro Botticelli Vénusz születése (1486) c. festményén megjelenő istennő megjelenítéséhez. A nőalak összekapcsolása az óceánnal, a vízi természettel és élővilággal a nyugati tradícióban hosszú és tartalmas múltra tekint vissza, működésbe hozza azt az asszociációs mezőt, mely a nőt, a szirénekhez, sellőkhöz, félig ember – félig állat (fantázia)lényekhez kapcsolja és ezzel egészen explicit módon szexuálisan passzív, tárgyként szemlélt és kezelt entitásként mutatja. John Berger megkülönböztetése a meztelen női test és az akt között, termékeny a vizsgált kép szempontjából is: míg a meztelen test megmutatja magát, addig az akt a szemlélésnek kitett, tárgyiasított női test csupán. A női aktok a férfi tekintet számára vannak tételezve, vizsgálat és élvezetnyújtás céljából. Számos esetben egyenesen kinéznek a képből, az őket szemlélőre – úgy ahogyan azt Vénusz is teszi -, természetesen nem kokettáló módon, csupán a heteroszexuális férfitermészet örömére: csendesen, megadóan, felkínálkozóan.

A frontálisan mutatott, ruhátlan női akt abban az esetben szolgálja ki „megfelelően” a férfitekintetet, ha mellei és ágyékának V formája csupán sejtetve, érzékeltetve vannak, semmiképpen sem természeti valójukban megmutatva, amivel akár a groteszk test lealacsonyító és fantáziagyilkos szerepébe sodródna. A szegedi halárus reklámja tökéletesen teljesíti a feladatot, a fiatal női test nem félelmetes, uralkodó, aktív asszonyt mutat, hanem egy sminktelen, így a természetsségét, szűziességét bizonyító lányt, akinek azért nőies, kerekded idomai kiszolgálják a vouyeur falási szándékát. Dorothy Dinnerstein elemzése, mely a nyugati tradícióban megannyi formában továbbélő és burjánzó esetét járja körül a nők és a sellők (és egyéb vízilények) azonosításának, azt az életben tartott bináris oppozíciót járja körül, mely a nőt a természettel, így a statikus, formálható és formálandó, tiszta, ártatlan, aszexuális és szeplőtelen attribútumaival, a férfit pedig a kultúrával kapcsolja össze.

A női test regularizálása és felhasználása a legprimitívebb és legerőszakosabb módon a mai napig jelen van a kortárs reklámkultúrában. Csak látszólag szűntek meg az olyan túlkapások, mint a Zalabaromfi „felparcellázott” nőt ábrázoló reklámja, az Invitel SM pornográfiát leképző hirdetése vagy a Burger King sorozatos csirkehús versus női test akciói, a helyzet valójában az, hogy ugyanolyan intenzitással és hangnemben jelennek meg a női testet tárgyiasító reklámok, melyek csont nélkül csúsznak át a közízlés és az ellenőrző szervek gyűrűin. Nincs szűrés, nincs korlátozás, nincs normaváltás.

OK_cikk3_kep9.jpg
OK_cikk3_kep1.jpg
OK_cikk3_kep6.jpg
OK_cikk3_kep11.jpg

OK_cikk3_kep4.jpg
OK_cikk3_kep2.jpg
OK_cikk3_kep3.jpg
OK_cikk3_kep5.jpg
OK_cikk3_kep7.jpg

3 thoughts on “A halpiaci Vénusz – esettanulmány a női test ábárzolására a kortárs reklámban

  1. @Süvecz Emese: A férfiak azért nincsenek kizárva, ugye?

    Amennyire tudom, a gyerek fogantatásához – legyen az egy vagy öt – még van valami közük.

  2. Mint látom, voltak kint férfiak és férfiakat védő táblák is.

Comments are closed.

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány