New York jelentősége vitathatatlan, ha a városról van szó – mert ellentétben például Chicagoval, soha sem az építészetéről volt híres. Ezzel együtt mindig is olyan kísérletek helyszíne volt, amelyek az építészet hagyományos értelmezési kereteit feszegették. A kulturális élet intézményesülésével és piaci alapokra helyeződésével persze ma ezek is javarészt galériákban, konferenciákon és időnként ingatlanfejlesztői bemutatókon láthatók. Mindezek ellenére, akár már egy rövid körültekintés is egészen új megvilágításba helyezheti azokat a kérdéseket, amelyeket még a globális szakmai elitet felvonultató Velencei Építészeti Biennálé is alapvetően európai nézőpontból vizsgál.
Lower East Side – ingatlanfejlesztés marketing helyben, lakókocsival
Két éve következett be az a pont az urbanizáció történetében, amikor világszerte többen laktak városokban, mint azokon kívül – és ez a folyamat a belátható jövőben minden valószínűség szerint legalább ilyen tempóban folytatódik is. Ezzel együtt a Föld népességének mintegy 80%-a él kevesebb, mint napi 10 dollárnyi összegből. Ami pedig az emberiség ökológiai lábnyomát illeti, ennek több, mint a felét az épületek, az épített környezet adják.
Ez a három kiragadott adat önmagában is elegendő ahhoz, hogy az építészek szerepére rákérdezzünk, bár a társadalmi elkötelezettség és az ezzel összefüggő közösségi-szociális-kollektív és más, széles körű megoldást nyújtó lakásépítés a modern mozgalom kezdetétől alapvető célként szolgált a szakma számára, finoman szólva is vitatható eredményekkel.
Bár a huszadik századi nagy víziók kora elmúlt, az örökségükkel minden nap szembe találjuk magunkat, és nehéz lenne bármire is rámutatni, ami alternatívát jelenthetne a modernizmus legalábbis elvek szintjén meghaladottnak tekintett válaszaival szemben. Ugyanakkor szinte soha nem volt ekkora nyilvánossága az építésnek, a tervezésnek és az épített környezet minőségét kulturális és piaci tőkeként kezelő városfejlesztésnek.
Ez a két folyamat jelent meg azokban a szinte programszerűen egymásra mutató, összekapcsolódó eseményekben is, amelyek a nyár végén adtak körképet az építészetről New Yorkban.
3d nyomtatott fal, Contemporary Architecture Practice
A MoMA kiállítása, a Home Delivery: Fabricating The Modern Dwelling az előregyártott elemekből építkezés történetét vizsgálja, elsősorban az amerikai lakásépítés kontextusában. Az 1830-as évektől induló szemle a technológia fejlődésén túl a lakás koncepciójára, az építés kultúrájára gyakorolt hatását is bemutatja, egészen a kortárs példákig és kísérletekig. A jelentős mennyiségű anyagot felvonultató show mellett a szomszéd üres telken öt kortárs példát fel is építettek, ami nem az első eset az intézmény történetében: 1949-ben Breuer Marcell előregyártott elemekből készült lakóháza a múzeum kertjében óriási tömegeket vonzott.
Keretvázas ház építés közben
Az előregyártott elemekből építkezés korántsem ért véget az Erdért faházaknál és a lakótelepeknél, bár a világszerte felfutóban levő gondolkodásmód Magyarországra még alig jutott el. Az előregyártás melletti érvek általában a környezetbarát megoldásokat, az újrafelhasználhatóságot, a szállíthatóságot, a kompatibilitást és az elérhetőséget, valamint az olcsóságot emelik ki. Amennyiben szociális lakásépítésről van szó (ami nem összetévesztendő az olcsó és igénytelen lakások építésével), sokan használnak áruházi katalógusokból elérhető elemeket vagy mezőgazdasági szerkezeket, amikkel a költségek radikális lecsökkentésén túl is komoly építészeti minőséget tudnak teremteni. A konténer, mint a huszadik század egyik szimbóluma szintén alapvető eleme az ilyen tervezői gondolkodásnak, akár luxuslakások esetében is. Általánosságban elmondható, hogy a moduláris elemek használata a gyártási folyamatok jelentős gazdasági és környezeti megtakarításain túl nagy fokú személyre szabhatóságot tesz lehetővé, ami a Kelet-Európában ismert példákkal szinte teljesen szembe megy – már amennyiben eltekintünk az egyéni kiegészítésektől és hétvégi telkek megoldásaitól.
Pontosan ez utóbbi megoldásokkal foglalkozik az Egyesült Államok és Mexikó határvidékét kutató Teddy Cruz, aki a zónát a politikai-gazdasági folyamatok, a migráció és munkavállalás és az urbanizáció laboratóriumának tekinti. San Diegoban és Tijuanában párhuzamosan működtetett irodáival azokból a civil gesztusokból indul ki, amelyek például az amerikai oldal előregyártott családi házainak bontott anyagait reciklálják a mexikói oldalon, teljesen más kontextusban és megoldásokkal. A biztonságos építkezéshez kifejlesztett, áruházi elemekből álló rendszerrel összefüggésben várospolitikai kezdeményezésekkel igyekszik megoldásokat nyújtani az egymásból élő, kölcsönösen kiszolgáltatott amerikai és mexikói városnegyedeknek, ahol az alternatívák többsége csak illegális csatornákon keresztül működik. Teddy Cruz munkái külön láthatók a Parc Foundation önálló kiállításán, és az utóbbi években a Harvard vendégprofesszoraként is tanít, itt pedig egy előadása hallható.
A tömeges méretű előregyártott lakásépítés általában az épületek utóéletén bukik meg: a tervezők által elképzelt elemek bármilyen rugalmasak is, szinte soha sem kerülnek alkalmazásra, és az avulással bekövetkező plusz költségeket, gyakran nem vállalja senki. Sok ilyen projekt évtizedekkel megelőzte a technológiát, és ennél fogva sokkal sérülékenyebb, gyengébb minőségben valósult meg, mint ahogy akár erre ma lehetőség nyílna – ennek esett áldozatul nemrégiben Kisho Kurokawa legendás kapszula-hotel épülete Osakában.
Lézerrel vágott, hajtogatott szerkezezet, Marble Fairbanks Architects.
A vizionárius elképzelések által erőltetett életmód rugalmatlansága ugyanilyen riasztó lehet – ez még a katasztrófahelyzetben alkalmazott ideiglenes szállások esetében is óriási kudarcokhoz vezetett. A Shigeru Ban által tervezett elemes menhely-rendszer nemcsak az építészt híressé tevő papír szerkezetek alkalmazása miatt innovatív, hanem mert az előregyártott rendszerbe a helyben elérhető anyagoktól és erőforrásoktól a beköltözők életmódján keresztül a támogatói források kereséséig mindent integrált. Ez a modell egyik legfontosabb jellemzője, ami minden hasonló projekt esetében kritikus pont, és egyben egy kibővített szerepbe helyezi a tervezőt. Ez a hagyományos képzésben nevelkedett építészek számára sokszor kényelmetlen, vagy egyenesen lenézett tevékenység, miután nem produkál esztétikailag kiemelkedő színvonalú, időtálló termékeket – de talán nem csupán a kiemelkedő színvonalú családi házai adnak okot arra, hogy Shigeru Ban sátrai a Vitra kollekciójában is szerepelnek, és papír szerkezetű irodája a Pompidou központ tetejére költözött. Ez a Cooper Unionon tartott előadás részletesen feltárja a látszólag szétváló tevékenységek összefüggéseit.
PS1 kert, WORK Architects
Papír szerkezeteket egész nyáron lehetett látni a MoMA brooklyni társintézményében, a PS1-ban, ahol minden nyáron pályázatot írnak ki a kert és az udvar ideiglenes installációjára. Az idei nyertes a WORK architecture duó volt, akik papír szerkezetű kertet építettek gyógynövényekkel, zöldségekkel és saját vízellátással. A PS1 új finn művészetet bemutató kiállításán pedig vetítőszobaként szerepelt Matti Suuronen legendás 60-as évekbeli kapszulája, a lakásnak tervezett, és síkunyhóként is használt Futuro House.
PS1 kert, WORK Architects.
A fenti építészek, illetve az egész kiállítás szerkezetei és kísérletei mögött áll egy szereplő, akinek az életművéről szóló kiállítás ezen a hétvégén zárt be a Whitneyben: Buckminster Fuller, a felfedező, kísérletező, renintens építész és konstruktőr, aki még mindig szinte teljesen hiányzik a huszadik század építészettörténetéből. A következő post róla szól.
Buckminster Fuller: Dymaxion car, 1928.
