A bizonytalanság kora

Landscape of Crisis – or a New Age of Uncertainty? címmel rendezett konferenciát november 9. és 7. között a Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete (ISES). Nemzetközileg elismert társadalomtudósokat, filozófusokat hívtak el megvitatni a bizonytalanság korának problémáit.

Bartha Ma_te_ - Entro_pia.jpgBartha Máté: Entrópia, 2013

A rendezvény célja az volt, hogy megvizsgálja napjaink sokdimenziós válságának összetevőit, végiggondolja a bizonytalanság okait, számot vessen a lehetséges következményekkel, és keresse a lehetséges válaszokat. A társadalmi problémákat tematizáló konferenciák jól bevált forgatókönyvét igyekeztek alkalmazni: a kontextualizáló elméleti előadások után (első nap) lehetséges modelleket, probléma megoldási stratégiákat vázolnak fel (második nap), majd víziókkal és vitákkal zárulhat a konferencia (harmadik nap). Azonban számomra úgy tűnt, mintha a szervezők elvesztek volna a válság összetevőinek rengeteg dimenziója között.

Az első szekció utáni vitában Stephen Whitfield feltett egy nagyon jogosnak tűnő kérdést, amit a konferencia általam hallott részeiben nem igazán sikerült tisztázni. Méghozzá azt, hogy voltaképpen ki(k)nek is a válságáról, kríziséről beszélünk? Akár európai, akár globális viszonylatban megannyi válságtünet jelentkezik a legkülönfélébb társadalmi, gazdasági és tudományos osztályokban. A működési zavarok mindenhol tetten érhetőek. Többnyire ezek közül vetettek fel mindig egyet-egyet az előadók.

A konferencia gerincét egy 2011-ben a Savaria University Press gondozásában A bizonyosság vége avagy Quo vadis demokrácia? címen megjelent könyv adta. A kötetben megismerkedhetünk azokkal a felvetésekkel, melyeket kiegészítve, továbbgondolva a konferencián is előadtak a magyar előadók. A kötet előszavában a konferencia egyik szervezője, Miszlivetz Ferenc a következőképpen foglalja össze a jelenleg fennálló krízis mibenlétét:

A kötetben közölt tanulmányok beszámolnak róla, hogy a kiszámíthatatlanság, a komplexitás és a globális és lokális – azaz glokális – egymásrautaltság és kölcsönös függés növekedése visszafordíthatatlanná vált, és ennek megfelelően egyre kevésbé meggyőző a morális, filozófiai, szociális, politikai, kulturális és gazdasági-pénzügyi kérdések merev határok szerinti elkülönítése. A gondolkodás és a „tudás” skatulyákba gyömöszölése maga is előidézője az összefonódó válságok némelyikének. Nem véletlen, hogy egyre több élvonalbeli közgazdász jut arra a következtetésre, hogy a válság legmélyebb okai nem a pénzintézmények hibás kalkulációiban vagy a rossz hitelkonstrukciókban és téves előrejelzésekben keresendők, hanem abban az eltorzult értékvilágban és megalapozatlan hiedelmekben, amelyekben a fejlett világ jelentős részben osztozik, vagy inkább csak osztozott.

A vállaltan szerteágazó témafelvetésekkel kapcsolatban igen nehéz lenne konklúziót megállapítani – azok ívének bemutatása nélkül –, ezért az érthetőség kedvéért végigfutnék a kulcselőadások témáin. Richard Falk (aki a Princetonon a nemzetközi jog professzora és az ENSZ külpolitikai szakértője) az együttélés lehetőségeiről beszélt. Erről a témáról az elmúlt években több publikációt is közölt. Carlos Fortin a kapitalista gazdasági modelleket mutatta be a prezentációjában (Európa → kaynesi; angolszász területek → hayeki; Japán → schumepeteri közgazdaság), illetve ezek hatékonyságát elemezte különböző mutatók alapján. Szentes Tamás a tudományágakon átívelő holisztikus szemlélet kialakítását szorgalmazta, illetve az új felvilágosodás (new enlightment) fogalmáról beszélt. Az új felvilágosodás fogalma alatt az ideológiáktól való elszakadást, egy szolidárisabb társadalmi berendezkedést és az ember és természet kapcsolatának újraértékelését érti.

Zygmunt Bauman előadására megtelt az egyébként negyedházas terem. Annak ellenére, hogy a Living in the time of interregnum című előadását már több, a krízissel foglalkozó konferencián előadta, és publikációként is megjelent. Bauman szerint napjaink bizonytalansága a tér globálissá válásából (a kulturális és gazdasági határok eltűnéséből) ered, és a politikai apparátusoknak a rájuk ruházott hatalommal való elszámoltatása is kizárólag globális szinten oldható meg, kizárólag (egyelőre szerencsére nem létező) globális jogalkotói, végrehajtói és ítélő intézmények segítségével.

Zygmunt Bauman: Crisis of Agency or Living through the Time of Interregnum
2013. február 20., előadás, The Van Leer Jerusalem Institute

Török Ádám a társadalmi versenyképességről beszélt. Kerekes Sándor a fenntartható fejlődésről alkotott elképzeléseit prezentálta. Robin Luckham a szabadság, a biztonság és a fejlődés hármasát elemezte piaci és politikai szempontok alapján.

luckham - security.png

Részlet Robin Luckham Security and Development Synergies or Contradictions című prezentációjából
© Institute of Developement Studies 

Csigó Péter a doktori disszertációjának politikailag releváns téziseit foglalta össze. Tézise szerint van egy ötödik hatalmi ág, mely a kereskedelmi médiarendszert értelmező apparátusok és szakértők összességét jelenti, amelyek feladata a késő modern társadalmak piacosított médiarendszerének megértése, kezelése, a médiáról alkotott legitim reprezentációk termelése. Ez az apparátus képes olyan „reflexív buborékot” létrehozni, mely egy olyan mitikus univerzum, amelyben csak a domináns piacértelmező intézmények szűrt, mitikus információi érhetők el a médiapiacokról és a közszereplőkről, ami pedig állandó funkcionális problémákat okoz a politikai szférában. Terry Eagleton a 2005-ös Holy Terror című könyvében foglaltakat mutatta be. Számomra a legérdekesebb előadó azonban Benjamin Barber volt, akinek előadását nagy szerencsére a TED-en is meg lehet tekinteni.

Benjamin Barber: Miért lenne jó, ha a polgármesterek irányítanák a világot?, előadás, 2013

Barber a városi léptékű érdekképviseletet mellet érvel. Bár nem hangzik el konkrétan, de egy ilyen típusú irányítási rendszer teljesen megfelel a szubszidiaritás elvének. A szubszidiaritás elve azt mondja ki, hogy egy döntést minél kisebb közösségek szintjén érdemes meghozni. Ez azért fontos, mert minél kisebb egy közösség, a tagjai közti ismertség és bizalom annál nagyobb. Így jobban látják azt, hogy egy-egy döntés a közösség tagjainak mindennapjaira milyen hatással lesz. Illetve saját mindennapi problémáikra (a videóban pl. kátyú, szemétszállítás) is hatékonyabb választ képesek adni. A legjobb magyar példa erre Cserdi esete, ahol a polgármester az igények és a lehetőségek belátásával, illetve az erőforrások okos használatával pár év alatt felvirágoztatta a pusztulás szélére került falut a közösség bevonásával és aktív közreműködésével. Az egész konferenciáról nekem nagyon hiányoztak az esettanulmányok, ahol a krízis kezelésére adott gyakorlati válaszok felbukkanhattak volna. Ezek hiánya és a túl széles látószög miatt gondolom azt, hogy a konferencia elsődleges célja az volt, hogy a tanulmánykötet mögött lévő tudományos munkát becsatornázza a nemzetközi tudományos életbe.

Mindemellett azonban a konferencia több engem foglalkoztató kérdéskörben is fontos megerősítés volt a számomra. A társadalmi mobilitás problémája a legtöbb előadásban előkerült, így talán mondhatom, hogy a résztvevők szorgalmaztak egyfajta meritokratikus (teljesítmény alapján szerveződő elit) hozzáállást. Amellett, hogy a jelenleg demokratikusnak mondott rendszerek működésképtelenségéről kaptunk egy látleletet, a legfontosabb tanulság talán az volt, hogy a társadalmi felelősségvállalás és a természethez való viszonyunk újragondolása mellet érdemes a politikai gondolkodást meritokratikus és szubszidiáris elvek felé tolni. 

© 2020 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány