A szolidaritás nemzetközisége (október 27., 19 h, tranzit.hu)

A tranzit.hu 2016 szeptemberében beszélgetés-sorozatot indított arról, hogy milyen eszközökkel lehetne szélesíteni a kollektív cselekvés, a szolidaritás társadalmi bázisát. A második beszélgetés során megnézzük, hogyan függ össze a társadalmi szolidaritás a részvételiséggel, hogy milyen tapasztalatokra épülnek a különféle szolidaritási mozgalmak, és hogy miként hatnak egymásra az országhatárokon túl.

Időpont: 2016. október 27., 19:00-21:00
Helyszín: Majakovszkij 102, a tranzit.hu nyitott irodája, 1068 Budapest, Király utca 102., I/1.

 

Kiindulási példánk a környezetvédelmi mozgalom, mely a rendszerváltás óta eltelt időszakban Magyarországon először épített szélesebb társadalmi bázist és indított embereket és csoportokat aktív állampolgári szerepvállalásra. Az 1990-es évek második felétől a zöld mozgalmak bázisához is kapcsolódó, a globális kapitalizmus kritikusait tömörítő globkrit és antikapitalista törekvések kezdettől fogva egy nemzetközi mozgalom, a globális civil társadalom részeként definiálhatták magukat.

Milyen kapcsolatok vannak a mozgalmak között, összeért-e a nagypolitikától elforduló nyugati demokráciákban a ’80-as, ’90-es években kezdődő “részvételi forradalom”, a ’89 és ’91 közötti kelet-európai rendszerváltások után lassan ébredő civil öntudattal? Hogyan hatottak egymásra a posztszocialista régióban a “tarka forradalmak”? Hogyan hatott az “arab tavasz” vagy az “occupy wall street” az egész világra kiterjedő globális civil társadalomra? Hihetünk-e abban, hogy létrejön egy olyan nemzetközi kollektív nyilvánosság, amely képes az egész világra kiterjedően harcolni a társadalmi igazságosságért?

Résztvevők: Boda Zsolt, Kerényi Szabina, Krasztev Péter, Várnagy Tibor. Moderátor: Rövid Márton

Borítókép: Tanúságtétel. Művészek Aleppóért, 2016. szeptember 30. © Csozsó Gabriella / Freedoc

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány