A belgrádi Rekonstrukcija Ženski fond (Újjáépítés Nők Alapítványa) majd két évtizede azon dolgozik, hogy progresszív szervezetek autonóm módon végezhessék tevékenységüket Szerbiában. A RŽF célja egy politikai platform fenntartása a rasszizmus, a nacionalizmus, a militarizmus és a háború, valamint a nők elleni erőszak és a diszkrimináció ellen. Évente több tíz millió forintnyi szerb dinár elosztásáról gondoskodnak, amelyet donoroktól és fundraising kampányokon keresztül kapnak. Állandó támogatás formájában nyújtanak stabil anyagi forrást különböző szervezeteknek, a speciális fókusz program kereteit kulturális, művészeti, történelem- vagy társadalomkutatási projektek számára fogalmazták meg. Emellett lehet pályázni tanulmányi ösztöndíjra, valamint gyors elbírálású támogatást igényelni vészhelyzet esetén, például aktivisták jogi segítségére vagy erőszak áldozatainak. A támogatások elbírálásánál olyan aspektusokra figyelnek, mint a kritikusság, a strukturális – nem csak segítői, de egyben politikai – megoldásokban való gondolkodás, az erőszak, az elnyomás és az emberi jogok sérülésének bármely formája elleni küzdelem.
Az interjúban Galina Maksimović, a Rekonstrukcija Ženski fond munkatársa beszél az alapítvány és a támogatott szervezetek munkájáról – arról, hogy hogyan küzdöttek meg a koronavírus és az elégtelen kormányzati reakció okozta problémákkal, és hogyan lehetséges egy ilyen kiélezett helyzetben a szolidaritás és közösségi gondoskodás eszméinek gyakorlatba ültetése.
A szervezetetek neve Rekonstrukcija Ženski fond, magyarul Újjáépítés Nők Alapítványa. Mit kell újjáépíteni és miért speciálisan nőké az alapítvány?
Ennek az a praktikus oka, hogy a kelet-európai régióban – bár máshol is a világban – egyértelműen alulfinanszírozottak azok a szervezetek, amelyek kifejezetten nőkért állnak ki, miközben a nők emberi jogainak képviselete folyamatos romlik. A RŽF a háborúellenes mozgalomból nőtt ki, amelynek a 90-es években feministák álltak az élén. Ebből adódik, hogy egy feminista program mellett állunk ki, amely támogatja a nők emberi jogainak érvényesülését és egyben a nacionalizmus, rasszizmus, militarizmus, erőszak és kirekesztés elleni programot képvisel.
Az újjáépítésről annyit, hogy nagyon sok dolog van, amit helyre kell hozni. Mindennapos dolgokat. Főképp a méltóságteljes élet lehetőségét a nők és lányok , de mindenki más számára is. Másrészt szeretnénk helyreállítani a nők emancipációját és szerepük megítélését az emancipációs küzdelmekben, mivel ezt az elmúlt 30 évben szisztematikusan leépítették.[1] Beszélhetünk újjáépítés (rekonstrukcija) mellett dekonstrukcióról a mi esetünkben is: van, amit igyekszünk lebontani, úgymint a káros jobboldali narratívákat, melyek elárasztják Európát és a világot. És vannak olyan megközelítések, amiket felépítünk a semmiből, amelyek korábban soha nem voltak jelen Szerbiában.
Mondanál erről még pár szót? Milyen szerepet játszottak a nők a 90-es évek háborúellenes mozgalmában?
Minden háború rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe hozza a nőket. A háborút tápláló etnicista narratívák a nőket alapvetően „katonaelőállító gépekké” egyszerűsítik. A nők háborúban való komplikált helyzetének ez csak egy része. Szexuális erőszaknak is ki vannak téve. Ez főképp azokban a régiókban jelent meg, ahol a hadviselés nem csak a fegyveres harcból állt, de más formáját is bevetették – a katonák nőket erőszakoltak meg, hogy más etnikumú gyerekek szülessenek.
Amíg a férfiak a harctéren voltak, a nők megszervezték magukat. A Nők feketében (Žene u crnom) az egyik olyan, jelentős szervezet, amely a 90-es évek elején alakult és amelynek óriási szerepe volt a háború alatt. A mai napig dolgozunk velük. Ez is mutatja, hogy a problémák nem lettek kellőképpen feldolgozva, a mai napig érezni a hatásukat. Az etnicizmus[2] és a klerikalizmus[3] jelen van, ezek nagyon is élő dolgok.
Milyen más szervezetekkel dolgoztok még együtt?
Kiemelt célunk a marginalizált, vidéken működő szervezetek támogatása. Ilyen például a boszniai határhoz közel, Užice-ben a Jefimija Mellrák Központ (Savetovalište za žene sa invaliditetom obolele od raka dojke Jefimija), amely a betegségben szenvedőket és hozzátartózóikat támogatja a kezelés ideje alatt és a felépülés során. Csoportos foglalkozásokat kínálnak és összekötik egymással a betegeket. Ezt a teljeskörű segítséget az egészségügyi rendszerben nem kapnák meg. (Továbbá az egészségügyben dolgozók számára is rendeznek képzéseket. – FN)
Aztán ott a ROZA – Egyesület a Nők Munkajogaiért (ROZA – Udruženje za radna prava žena) Zrenjaninból. (Ahogy a szervezet neve is sejteti, a régi iparvárosban és környékén dolgozók munkajogi küzdelmeiben állnak a nők mellé. Ezt a régióban elterjedt szabálytalan foglalkoztatás és a rossz munkakörülmények teszik szükségessé. A ROZA felvilágosítást és jogi segítséget nyújt a munkavállalóknak, nyomást gyakorol a helyi törvényhozásra és tervei között szerepel a textilmunkásnők szakszervezetének létrehozása. – FN) [4]
Együtt dolgozunk még az újvidéki Büszke Élet Központ (Centar Živeti Uspravno) nevű szervezettel, amely személyi segítőket biztosít fogyatékkal élőknek, akiknek nagyrésze nő. Továbbá a helyi szakpolitika befolyásolásáért is dolgozik, hogy a fogyatékkal élők életminősége javuljon. Sok eredményt értek már el, például a személyi segítő szolgálat állami finanszírozásáért folytatott küzdelemben.
Aztán ott van a Daje – Roma Nők és Gyermekek Központja (Romski zentar za zene i decu), amely roma telepeken dolgozik. Csoportos foglalkozásokat tartanak, segítenek a hivatalos ügyeket intézni. De súlyosabb helyzetekben is ott vannak, például a családon belüli erőszak megelőzésén vagy az erőszak áldozatainak segítésén dolgoznak. Valójában a közszolgáltatások pótlékaiként vannak jelen – mint egyébként sok csoport, akikkel együtt dolgozunk. A közintézmények gyakran nem tudnak a hátrányos helyzetben lévők problémáira reagálni, ezért a civil társadalomnak kell ellátnia ezt a feladatot.
Hogyan jut kifejezésre a munkátok során a szolidaritás és a közösségi gondoskodás?
A munkánk alapvető célja, hogy pénzügyi forrásokat biztosítson a női mozgalom számára. A mozgalom alulfinanszírozott, nekünk az intézményi kereteket kell biztosítanunk, hogy ne azon kelljen aggódniuk, hogyan tud túlélni a szervezet. Ez hiányzik sok támogatási formából. Nagy projektekre adnak pénzt, de a bérleti díjakra és az aktivisták bérére nem.
A jelentkezési folyamatot a szolidaritás és a gondoskodás szellemében alkottuk meg. Az egyszerűségre törekszünk mind a jelentkezési folyamatban, mind a beszámolók időszakában is, csupán néhány formanyomtatványt kell kitölteni. A közös munka alapja a bizalom, és ez meg is van, hiszen egy kis országról, kis mozgalomról van szó. Mindig ismerjük a szereplőket és könnyű bizalmi kapcsolatot kialakítani velük. A gondoskodás abból is áll, hogy nem gyakorlunk nyomást a pályázókra. A támogatások odaítélése és a beszámolók megírása közötti időszakban megpróbálunk minél kevesebbet kommunikálni a szervezetekkel és engedni őket, hogy szabadon, teljes autonómiával dolgozhassanak. Nagyon rugalmasak és megértőek vagyunk, ha egy szervezet megváltoztatja a terveit a támogatási időszak alatt.
Esetről esetre dolgozunk, minden helyzet és csoport más és más. Ezekre mindig a kontextus alapján reagálunk, nincsenek kőbe vésett eljárások. Ezen felül gyors segítséget is kínálunk akut esetekben. Ezt vészhelyzetekre szánjuk, például mikor aktivisták jogai sérülnek és gyors támogatásra van szükségük. Mi ilyenkor 72 órán belül pénzzel segítjük ki őket.
Milyen helyzet alakult ki a világjárvány hatására Szerbiában?
Először a tagadás fázisában voltunk, a felelős személyek és az úgynevezett szakértők a történelem legnevetségesebb vírusának titulálták a koronavírust, mivel – mondták –, csak a Facebook-on létezik. Egy hónappal később az országot lezárták, kijárási tilalom kezdődött. Voltak olyan időszakok, amikor három vagy négy napig a közértbe se lehetett lemenni élelmiszert vásárolni. Bevezették a rendkívüli állapotot, ami sokak, de főleg idős emberek kirekesztésével járt. Az lett volna a cél, hogy megvédjék, de az lett a vége, hogy teljesen magukra hagyták őket.
Az első hullám során szemmel láthatóan megnőtt a katonai jelenlét, a hadsereg ott volt az utcán és a kórházakat is megfigyelték, mindenhol járőrözött a rendőrség. Aztán hirtelen egyetlen új esetet sem jelentettek. Ez minden bizonnyal hazugság volt annak érdekében, hogy engedhessenek a korlátozásokból az előválasztási kampány alatt. Júniusban választások voltak, a járvány kellős közepén! A kormánypárt többséggel nyert és mivel az ellenzék bojkottálta az egészet, csak szövetséges pártok jutottak be. Szóval most sem az országos parlamentben, sem a helyi döntéshozásban nem ülnek ellenzékiek.
Nyáron oknyomozó riporterek kiderítették, hogy a kormány a választás előtt meghamisította a megbetegedések és a halálozások adatait, a számok valójában sokkal magasabbak voltak. A statisztikák egyáltalán nem transzparensek. Ebben az időben kialakult egy masszív tüntetési hullám, az emberek teljesen össze voltak zavarodva. A demonstrációk célja viszont nem volt világos, volt aki a kormány ellen tüntetett, volt aki kevesebb korlátozásért, volt aki a koronavírus elleni védekezés szigorításáért, egyesek a választások miatt. Voltak jobboldaliak, baloldaliak, liberálisok. Minden nap nagyon sok erőszak volt az utcákon, a rendőrök békés tüntetőket vertek meg és a háború idejéből származó könnygázt dobtak az emberek közé.
Néhány békés, progresszív aktivistát, a lakhatási mozgalom ismert alakjait le is tartóztattak. Aztán a szabadon engedésükért is jöttek tüntetések. A mai napig vannak megmozdulások, például munkások is demonstráltak az ipari termelés visszaesése miatt. Ezek az események sokszor zavarosak, nincsenek egységes akciók.
A koronavírus ősszel volt a legrettenetesebb, napi 8000 új megbetegedéssel. Ebben az időben a korlátozások túl lazák voltak. A kormány azt képviselte, hogy a gazdaságot és nem az embereket kell védeni. Gazdaságilag az egész nagyon cseles. Mindenki, aki betöltötte a 18. életévét kapott pár száz eurónyi dinárt. Üzemek is kaptak anyagi támogatást és rendeletben tiltották meg az elbocsájtásokat, de ahogy ezt feloldották, nagyon sok embert kirúgtak. 2020-ban 66 000 ember vesztette el a munkáját és ez a szám folyamatosan növekszik.
Az egészségügyi rendszer is összeomlott. Nincs elég eszköz, nincs elég alkalmazott. A lélegeztetőgépek ősrégiek. Ha az orvosok a meghamisított számokkal kapcsolatban nyilatkoztak, kirúgták őket. Minden a politikai játszma része – ahelyett, hogy az emberekről való gondoskodás lenne a középpontban.
Engem különösen zavar, hogy a nyilvános kommunikáció nem ismeri el a nők szerepét a koronavírus elleni küzdelemben. A legtöbb orvos és ápoló nő, de csak férfiak tűnnek fel a televíziós műsorokban szakértőkként, látszólag ők hozzák a fontos döntéseket. Szerbül a főneveknek és a névmásoknak is van férfi és női alakja de a média, illetve a kormány kizárólag a férfi formát használja. Ez egy kis dolognak tűnik, mégis nagyon bosszantó.
Hogyan akadályozta a vírus, illetve az ellene való védekezés a ti munkátokat és a csoportok tevékenységét, akikkel együtt dolgoztok? Hogyan alkalmazkodtatok?
A szervezetek nagy része arra törekedett, hogy minél inkluzívabban álljon át az online munkára és a virtuális kommunikációra és segítsék azokat, akiknek nincs internet hozzáférése. Ilyen esetekben tableteket, simkártyákat vittek az ügyfeleknek. A fogyatékkal élők szervezete több platformon is hangsúlyozta az inkluzív online események fontosságát: annak tudatosítását, hogy semmi értelme egy Zoom konferencia megtartásának például jelnyelv biztosítása nélkül, ha a meghívottak között hallássérültek is vannak.
Egy vajdasági csoport, A körön kívül (Iz kruga) felhasználta a koronavírus okozta helyzetet, hogy beszéljen a fogyatékkal élő nők a vírustól független elszigeteltségéről. Az érintettek írtak egy cikksorozatot, amely az izoláció különböző aspektusairól és ebbéli tapasztalataikról szól. Ezzel próbáltak meg hozzájárulni, hogy a járvány miatt jelentkező elszigeteltséget egészséges emberek is minél jobban viseljék.
Nem minden csoport tudott online dolgozni. Többet kellett a terepen lenniük azoknak a szervezeteknek, amelyek vidéki területeken és roma telepeken hátrányos helyzetben élőkkel dolgoznak. Ezek a részek teljesen el lettek vágva a világtól, mivel megszűnt a tömegközlekedés. Főképp maszkokat vittek és tájékoztatták a közösséget a járványról, hiszen sokaknak nincs hozzáférése a médiához vagy éppen nem tudnak írni és olvasni.
Olyan csoportoknak, amelyek családon belüli erőszak miatt veszélyeztetett nőkkel és gyerekekkel foglalkoznak szintén sokkal intenzívebben jelen kellett terepen lenniük, és emellett az online elérhetőséget is növelni kellett. A hozzánk beérkezett adatok szerint 2020-ban Szerbiában 12%-ról 27%-ra nőtt a nők elleni erőszak aránya. Ez óriási kihívás azoknak a csoportoknak, amelyek lelki és jogi segítséget nyújtanak az áldozatoknak. Új kommunikációs csatornákat kellett megnyitniuk és folyamatosan túlórázniuk kellett, hogy elérhetőek legyenek. Szerencsére sok új aktivista is csatlakozott, ez sokat javított a helyzeten.
A roma nők védelmében különböző taktikákat alkalmaztak, hogy új közösségekhez is eljussanak. Például maszkokat vagy élelmiszercsomagokat vittek és közben tájékoztatták a nőket, hogy bántalmazás esetén kitől és hogyan kaphatnak segítséget. Összességében sok tevékenységet átalakítottunk. Volt, amit elhalasztottunk és más dolgokat valósítottunk meg, kreatívan reagáltunk a helyzetre.
Említetted, hogy sok új aktivista is csatlakozott a mozgalomhoz. A koronavírus miatt megnőtt a segítőkészség?
A legelején nagy volt a motiváció, majd mindenki elfásult a helyzettől. Első reakcióként a szolidaritás söpört végig az országon és a mozgalmon. Ad hoc csoportok alakultak, akik például időseket segítettek a bevásárlásban. Aztán a szolidaritást felváltotta a harag: önzők és felelőtlenek lettek az emberek. Ezért most is magas a megbetegedések száma és az is várható, hogy újra le lesz zárva az ország.
A RŽF-nél sose kaptunk ennyi pályázatot. A legnehezebb a közösségi helyeknek, akik koncertekből, eseményekből finanszírozzák magukat. Ők most nem tudnak bérleti díjat fizetni. Közönség hiányában a helyi művészeti csoportok helyzete hasonlóan rossz. Mi azért tudatában vagyunk annak, hogy a koronavírus csak egy újabb szintje a válságnak – válságban vagyunk évtizedek óta. Nagyon sok mindent megvalósítottunk az elmúlt időben, sok alapvető jogért harcoltunk sikeresen. A koronavírus megbolygatta ezt. Néhány támogató szigorúan csak a vírussal kapcsolatos tevékenységekre ad pénzt, de számunkra fontos, hogy a régi küzdelmeket se veszítsük szem elől és támogassuk a csoportok központi tevékenységét, és védjük azokat a jogokat, amelyekért már régóta harcolnak.
Milyen volt számotokra a szervezetben átvészelni a koronavírus és az izoláció nehézségeit, és egyben másoknak is támogatást nyújtani?
Mi is otthonról dolgoztunk, ráadásul sokan új munkatárs került az alapítványhoz. A lezárások alatt édesanyám nagyon beteg lett. Akkor magam is megéltem egy külön, személyes krízist. Ugyanakkor sok támogatást kaptam a kollegáktól és aktivistáktól. Mindez megmutatta, hogy működik a belső támogatói hálózat, ami átsegíti a tagokat a válságon.
Az elszigeteltség rendkívül védtelenné tesz bennünket, ami ellen a kommunikáció a legjobb gyógyír: a kollegákkal minden nap jelentünk egymásnak, hogy vagyunk, hogy érezzük magunkat. Sok különböző típusú válságot megéltünk már, a koronavírus végülis nem különbözik sokban ezektől. A szervezetek, akikkel dolgozunk szomorú, kockázatos és szenvedéssel teli helyzetekkel foglalkoznak. Hozzászoktunk a nehéz történetekhez, és vannak mechanizmusok, amelyek segítenek ezek kezelésében. Fontos tudni, hogy hol vannak az RŽF határai, meddig avatkozhatunk be a csoportok munkájába és hol kell kiszállnunk annak érdekében, hogy megvédjük őket és magunkat is. Fontos továbbá, hogy észrevegyük, éppen mennyire vagyunk kiégve. Egy ponton le kell tenni a munkát, átadni a feladatokat és pihenni pár napot. Kiemelten figyelünk a mentális egészségi állapotunkra. Én magam járok terápiára, tudatosítom milyen hatással van rám a munka, és nem szégyellem magam emiatt emiatt. Ezt azért mondom, mert a mentális egészség még mindig tabu Szerbiában; próbálok másképp gondolkodni és nyíltan beszélni erről.
Készültetek valamivel a nemzetközi nőnapra?
Van egy hagyományunk az RŽF-nál. Minden évben készítünk egy térképet a nőnapi demonstrációkról és programokról. Ez azért is fontos, mert így dokumentáljuk a nők emancipációs mozgalmának a történetét. Idén a térkép Zoom linkek listája. Ennek ellenére örülünk, hogy sokan tevékenyek, és még ha digitális formában is, de történik valami. Melléktevékenységként, függetlenül az RŽF-től, moderáltam egy kerekasztalt is, amely a nők helyzetéről szólt a kultúrában, a médiában és a művészetben. A téma közel áll hozzám, mivel én is a kulturális szférából jövök, színház- és filmművészetire jártam. A rettenetes munkajogi környezet miatt hagytam ott a kulturális szektort, illetve pont emiatt kerültem bele a mozgalomba.
[1] A női emancipáció rendszerváltás előtti helyzetéről bővebben a Nők az aktivizmusban c. dokumentumfilmben, amelyben az RŽF egyik alapítója Slavica Stojanovic is nyilatkozik. Pasha, Anbein – Banićević, Anđela: Žene u aktivizmu. Žene u aktivizmu / Women in Activism, (2008)
[2] Az etnicizmusról és szerepéről a 1989 utáni történelemben lásd: Tamás Gáspár Miklós: Nacionalizmus kontra etnicizmus. Magyar Narancs. 2013.12.07. https://magyarnarancs.hu/publicisztika/nacionalizmus-kontra-etnicizmus-87321 (Utolsó letöltés: 2021.03.14)
[3] A szerbiai radikális jobboldal klerikális csoportjainak ideológiája az általuk “keresztény értékeknek” kikiáltott tartalmak politikai befolyásának növelése. Programjuk fő eleme a patriarchális társadalomkép: homofóbia és a nők teljes alávetése “Istennek, a hazának és a családnak”. A klerikális jobboldal különböző képviselői – legyen szó politikai pártról vagy neonáci erőszakszervezetről – jól szervezett, nagy politikai befolyással rendelkezik és kapcsolatban van a szerbiai ortodox egyházzal. Tomić, Đorđe (2013): Serbia’s Radical Right and Homophobia. unique 13 (64), 15–16. (online: https://dordetomic.de/wp-content/uploads/2013/12/Tomic-2013-Unique_ausgabe_64.pdf, utolsó letöltés: 2021.03.14.)
[4] Több a ROZÁ-ról és kelet-európai szervezetekről, szolidaritáson alapuló kezdeményezésekről a Fordulat 27-dik számában. Fordulat társadalomelméleti folyóirat, Szolidáris gazdaság – Kiút a klímaválságból. huszonhetedik szám, 2020/1.