Számomra az év egyik legfontosabb eseménye a Flohr Zsuzsi által életre hívott közösségi platform, A mi holokausztunk, amely előadás, workshop és kiállítás formájában invitált közös gondolkodásra az FKSE-vel, a JAK-kal és a Marom Egyesülettel együttműködésben bárkit/mindenkit, arról, hogy mit is jelent a harmadik generáció és a holokauszt trauma. „Az itt kiállított művészek, érkezzenek az elkövetők vagy az áldozatok oldaláról, személyes érintettségükön keresztül kísérelnek meg emlékezni. Értelmezik, értelmet adnak a múltnak, ezáltal a jelennek és a jövőnek. Megfogalmaznak egy „mi”-t, és felteszik a kérdést, hogy „ki vagyok én?” – részlet Szász Anna Lujza kiállítás megnyitó beszédéből. Én ezzel a kérdéssel és a kiállítás egyik kiállító művészének – nem mellesleg tranzitos kollégámnak – Tulisz Hajnalkának a művével búcsúzom 2014-től és nézek 2015 elé.
Tulisz Hajnalka: A büszkeség hal meg utoljára, 2014
