„A szöveg nem egy szükséges rossz” – interjú Frazon Zsófia etnográfussal, a 2013-as Gallery by Night kurátorával

A Gallery By Night a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület 1991 óta minden évben megrendezésre kerülő kiállítássorozata. Idén az FKSE vezetősége Frazon Zsófia entográfust kérte fel a program kurátorának. Ennek kapcsán beszélgettem vele a koncepcióról először a megnyitó előtt, majd az idei Gallery by Night után.

tumblr_mv1ectGQo51sls4yfo5_1280.jpg

Gallery by Night // Betűszedés, Stúdió Galéria, Budapest, 2013 | fotó: Erlich Gábor

A beszélgetés következő, első része szeptember 27-én készült.

Pacsika Márton: Voltál korábban Gallery by Nighton?

Frazon Zsófia: Igen. Olyan soha nem volt, hogy minden nap itt voltam, pedig én is ezt gondolom az ideális látogatóról. Amikor felkért a Stúdió, akkor megnéztem az archívumot: milyen témák voltak, kik rendeztek, egyáltalán hogyan lehet egy ilyen dolgot megfogni, hogy izgalmas legyen.

Pacsika Márton: A Gallery by Night valamiképpen kizökkenti mind a kurátorokat, mind a művészeket, de akár a látogatókat is egy hagyományos kiállítási szituációból. 1991-ben a létrejöttének megvolt a maga társadalmi és művészeti kontextusa, azóta rengeteg minden változott. Ma szerinted mi lehet a relevanciája ennek a típusú kiállítási műfajnak?

Frazon Zsófia: Például a frissesség. Sokkal játékosabban lehet megközelíteni egy témát, mert eseményszerű, és sokkal szabadabbnak érzi magát benne az ember rendezőként is. Egyelőre el sem tudom képzelni, hogy hogyan fog működni. Gyakorlatilag öt nap alatt öt kiállítást kell rendezni, ami felér egy zsonglőr-mutatvánnyal. Biztos, hogy mindenkitől rugalmasságot igényel, a színfalak mögött pedig erős stratégiai munkát
Amit igazán szeretek, és talán a Gallery by Nightban is ez vonzott, az a „csinálás” része. Borzasztóan utálom a szervezést, de a gondolkodást és a szögelést szeretem. Ha kész, lényegében egyetlen dolog érdekel: dolgozni benne.
Jó egy munkát megtölteni emberekkel, és akkor máris történt valami. Például a Gallery by Night esetében ez működhet, hiszen a kiállítás minden este változik, mindig új alkotók, művek, fogalmak kerülnek bele, új nézők jönnek. Tehát az egész nyitva tartás olyan, mint egy nagy konzultáció a kiállítás változásáról. Nyilván lesznek benne small talkok, de lesz szó a művekről, a tárgyakról és a betűkről. Azt is szeretem a kiállításban mint műfajban, hogy ideiglenes. Tart valahonnan valahova. Ideiglenes és eseményszerű.
Valószínűleg lógni fog a nyelvünk, és örülni fogok, amikor vége lesz.

Pacsika Márton: Hogyan alakítottad ki a művészek névsorát? Milyen koncepció mentén gyűjtötted össze a műveket?

Frazon Zsófia: Egyrészt választottam egy témát, ami régóta érdekel: ez a betűk, a szavak és a szövegek társadalmi és kiállítási tere. Másrészt izgat, hogy (társadalmi) múzeumi műtárgyak és kortárs művészeti munkák miként képesek ugyanarra a társadalmi helyzetre, helyre, szituációra vagy gesztusra reagálni, még ha egészen más eszközzel is. És szeretem ez utóbbiakat is etnográfiaként olvasni, ami nyilván egy olvasatban azt is jelenti, hogy háttérbe szorítom az esztétikai olvasatot.

tumblr_mv10xrPlqy1sls4yfo7_1280.jpg

Gallery by Night // Betűszedés, Stúdió Galéria, Budapest, 2013 | fotó: Erlich Gábor

És szeretem, ha egy kiállításban sok a szöveg. De csak akkor, ha érdekesek. Erősen és kitartóan dolgozom azon, hogy múzeumi környezetben megértessem, hogy a szöveg nem egy szükséges rossz, amit látogatóként csak átugrunk, hanem valami olyan, ami megállásra és gondolkodásra késztet. Ellenben nem falra írt tanulmány. A szöveg nagyon sok szubjektív tartalmat is tud közvetíteni, amely sokkal közelebb hozza a helyzeteket, a tárgyakat akár a történeti múltból, akár a mából. Évek óta kísérletezem azzal, hogy kíméletlenül sok szöveget használjak egy kiállításban, és mégis rávegyem a látogatókat, hogy elolvassák. És ezt nem szívatásból teszem. Egy ideje sokat gondolkodom arról, hogy ezt módszertanilag miképpen csinálom: hogy mi a szerepe egy szövegben és egy értelemadási eljárásban a betűnek, az elhangzó és a leírt szónak. Annak, hogy valamit líraian fogalmazunk meg vagy faktumszerűen. Milyen betűtípusokat használunk, hol cserélünk szórendet, mikor emelünk ki valamit, vagy például mi a szerepe a tévesztéseknek?

Számomra érdekes, hogy a tárgyak és a művészek is alkalmaznak ilyen eljárásokat. A művészet szempontjából izgalmas, amikor a szöveg nem vizualitásként szerepel. Mégis, miként válik látvánnyá? Miképpen kap szerepet egy műben a tipo? Miként használja a szöveget egy alkotó, milyen kifejezési formában gondolkodik, amikor a szövegeket használja?
Arra gondoltam, hogyha felteszek kérdéseket, felajánlok témákat, akkor erre születhetnek válaszok. Választottam tárgyakat és dokumentumokat a Néprajzi Múzeum és a Magyar Zsidó Levéltár gyűjteményéből. Ezek lesznek a „leitobjektek”, és ehhez választottam már meglévő alkotásokat művészektől, olyanokat, amelyek valamiért összekapcsolódtak a fejemben a múzeumi műtárgyakkal. Majd a Stúdió javaslatára kiírtunk egy pályázatot a junior tagok számára. Ekkor nem szabtam még feszesre a forgatókönyvet, hogy legyen lehetőségem a beérkező munkák illesztésére. Mert fontosnak tartottam, hogy készüljenek új művek. Tehát választottam olyan meglévő munkákat, amelyeket kihagyhatatlannak tartottam, de az új művek létrehozása számomra döntő volt. De ettől félek is. Hiszen pusztán tervekkel dolgozom, a munkákat csak a megnyitó előtt látom. Mégis azt akartam, hogy ne csak újrakeverjek egy betűkészletet, hanem legyenek új szavak a történetben.

Pacsika Márton: Tematikusan hogyan épül fel ez az öt nap?

Frazon Zsófia: Minden napnak van egy fogalma. Az egésznek pedig van is egy íve, meg nincs is. A téma nagyon komplex, nyilván csak egy töredékét lehet kibontani. Látszólag egyszerű fogalmakat választottam, amelyek mégis képesek komplexen hatni. Így lett a LELET, a SCRABBLE, az IDENTITÁS és az ARCHÍVUM. A szövegszerűség és a dokumentálás kontextusában az archívum nagyon erős forma, ráadásul szerintem egy nagyon szép műfaj és jelenség. Majd az utolsó nap: na, az még legyen titok.

Pacsika Márton: A művek meghatározó része, és különösen azok, amelyeket a Scrabble fogalom alá soroltál, olyan helyekről érkeznek, mint a Kívül tágas, a Szabad Művészek és más aktivista, de legalábbis társadalomkritikai ihletettségű művészeti projektek.

Frazon Zsófia: Ráadásul időben közel is vannak egymáshoz. De eleinte nem állt ennyire össze, hogy erre a napra társadalomkritikus és protest munkák kerüljenek. Így alakult. Volt olyan munka, amit akkor, amikor beadott a művész, Vécsei Júlia, a pályázatra, és kiválasztottuk, még nem létezett abban a formában, ahogy ma már a Kívül tágasból ismerjük. Tulajdonképpen azzal, hogy az ő statementje, hasonlóan Baglyas Erika IDEA-betűihez, a Kívül tágasban is megjelent, másfajta kontextusba került. Ezt persze be is hozták, meg nem is.

bagylyas erika.jpg

Baglyas Erika: IDEA, 2010-2013. objekt 
Gallery by Night // Betűszedés, Stúdió Galéria, Budapest, 2013 
| fotó: Laki Júlia 

Karas Dávid munkájában meg egyszerűen nagyon szeretem azt a mondatot: ITT VAN PEDIG SENKI SEM HÍVTA. És azzal, hogy ezt egy cipős doboz fedeléből vágta ki, számomra a mű hétköznapi tárgyszerűségét erősítette. Közben persze kép. Ehhez a fogalomhoz választottam még Szabó Péter újonnan készülő munkáját. És ezek a művek olyan szabadságot adtak, amelyből létre lehet hozni a kiállításban egy olyan világot, amely lehetővé teszi a Scrabble-t: új szavakat, mondatokat és jelentéseket tudunk majd létrehozni. Azáltal, hogy összeolvassuk őket, lehetőséget teremtenek arra, hogy új viszony alakuljon ki közöttük.
Egyébként érdekes, mert a Kívül tágas nagyon betű centrikus, és egyre inkább az. Ez talán nem véletlen: a protest, állásfoglalásokat megfogalmazó művészetnek van egy szavakban artikulálódó módja. És például az emlékezés is hasonló: abban is nagyon erős az írás – és persze az olvasás.
Láthatóan vannak témák, amelyek sűrűsítik a szöveges kifejezési módot. A protest biztos, hogy ilyen. Ráadásul találtam egy egészen zseniális és gyönyörű néprajzi tárgyat: egy óraláncot, ami szarvból van faragva, apró láncszemekből, természeti elemekből és betűkből áll. Ékezetek nélküli szöveg olvasható benne: ELJENAHAZA. Amikor megtaláltam a múzeumban, és elkezdtem kibontani a múzeumi és a társadalmi olvasatot, egy adott ponton nem tettem mást, mint összeolvastam az alkotók munkáival. Nem erőlködtem, csak lazán. És működött.

1394802_651330191554834_2044183609_n.jpg

Gruppo Tökmag: Nagyvárosi Régészet, 2011, objekt, vas 
Gallery by Night // Betűszedés, Stúdió Galéria, Budapest, 2013| fotó: Erlich Gábor

Pacsika Márton: Beszéltél róla, hogy kvázi dokumentumként kezeled az autonóm műveket is.

Frazon Zsófia: Vagyis megpróbálom. Vannak művek, amelyekkel ez lehetséges, és vannak alkotók, akik ezt hagyják. És olyan alkotók is vannak, mint például a Gruppo Tökmag, akik maguk is leletekkel dolgoznak, illetve a lelet és a művészeti interpretáció nagyon izgalmas illesztésével foglalkoznak. A konkrét lelet kiállításba emelésével viszont egy újabb réteggel gazdagodik az is. 

De talán ez minden munkára igaz. És a múzeumi műtárgyakra is. A mostani kiállításban viszont a korábbi kontextusok leválasztására is lesz példa. Az új térben újrarakjuk – ez Vinkler Zsuzsi és Berényi Mariann akciójára, Baglyas Erika és Vécsei Júlia betűire ugyanúgy igaz, mint például a Néprajzi Múzeum állandó kiállításának korábbi felirat betűire. Úgy dolgozom majd, mint egy jó szedő a betűkészletével. Nyilván ehhez kellenek alkotók, akik ezt nem úgy élik meg, hogy kisajátítom a munkájukat. Holott tulajdonképpen ez történik, akárhogy is nézem.

regi_haz.jpg

Kiállítási betű “RÉGI HÁZ”, A Néprajzi Múzeum állandó kiállításának betűi 1991-2012
Gallery by Night // Betűszedés, Stúdió Galéria, Budapest, 2013 | fotó: Erlich Gábor

Pacsika Márton: A Betűszedés címet adtad az idei Gallery by Nightnak. Olvasva a koncepció elején a betűszedés és a „jó szedő” definícióját, annak ellenére, hogy inkább kutatóként, mint kurátorként tekintesz magadra, nekem ez egy szigorú kurátori módszertannak tűnik. Sőt, mintha maga a kiállítás egy statement lenne a kurátori módszertanról, arról, hogy miképpen gondolkodjunk művekről, tárgyakról.

Frazon Zsófia: Erre azt is mondhatnám, hogy igen. De közben azt is gondolom, hogy én valóban felkínáltam egy koncepciót, választottam tárgyakat és alkotókat, a művészek pedig felkínáltak válaszokat. Tehát annyiban van kurátori koncepció, amennyiben erre születnek alkotói válaszok. Persze én sakkozom a munkákkal, a tárgyakkal, az emberrel, a szavakkal. De szerintem ugyanezt csinálják az alkotók is. Kaptak tőlem egy szöveges nyersanyagot, amelyre vagy volt már egy kész válaszuk, vagy elkezdtek gondolkodni. Ők is sakkoztak a maguk módján.
Született olyan mű, ami terapikus jellegű megnyilatkozás. A koncepció nyilvánvalóan nem az én szövegem hatására bontakozott ki, de jó katalizátor volt a megvalósításhoz. Ez Flohr Zsuzsi Képíró Sándor-munkája és Szabó Péter Abból főzünk, amink van című vetítése.

1384092_178379462353653_1938255730_n.jpg

Flohr Zsuzsi: Leírni százszor (Közös útjaim Képíró Sándorral 2.), 2013, objekt 
Gallery by Night // Betűszedés, Stúdió Galéria, Budapest, 2013 | fotó: Erlich Gábor

Rendezőként tehát inkább egy keretet ajánlottam fel, és az, hogy pontosan milyen lesz a végleges szöveg, majd alapvetően a válaszok függvényében alakul. Olyan műveket próbáltam választani, amelyekben van valami, ami engem is inspirál, és azt gondolom, izgalmasan összeolvasható a múzeumi műtárgyakkal, a fogalmakkal és a fejemben levő világgal. Legyen bennük valami hasonló, meg valami nagyon más is, hogy új olvasási lehetőségek szülessenek. Az ötnapos kiállítás pedig horizontálisan és vertikális is működjön. Fejben és térben egyaránt. Tekintsük ezt ideális állapotnak.

 

Az interjú következő, második része a Gallery by Night bezárása után, október 22-én készült.

Pacsika Márton: Legutóbbi beszélgetésünkön említetted, hogy a Gallery by Nightot egyfajta ötnapos workshopként képzeled el. Hogy érzed, mennyire sikerült ezt megvalósítani?

Frazon Zsófia: Is-is. Amikor erre lehetőség volt, és a művészekkel együtt hoztunk döntést arról, hogy mi hova kerüljön, mivel legyen kapcsolatban, ehhez hogy kell át- és újrarendezni az előző napi teret, olyankor abszolút. Nekem mindenesetre nagyon intenzív volt. Egyszerre kellett gondolkodnom a sztoriról, amit mégiscsak kézben akartam tartani, a térről, amit előtte nem nagyon ismertem, mert nem dolgoztam benne, de engednem is kellett, hogy a tárgyak, a művek, az alkotók és az interpretációk munka közben inspiráljanak, kicsit kiszabaduljanak a fennhatóságom alól. Nagyot nem lehetett hibázni, mert másnap amúgy is újra kellett gondolni szinte az egészet. Különben ezt élveztem a legjobban. Remélem, mások is.

tumblr_mv13fkbUPl1sls4yfo5_r1_1280.jpg

Gallery by Night // Betűszedés, Stúdió Galéria, Budapest, 2013 | fotó: Erlich Gábor

Pacsika Márton: Mennyiben változott meg számodra a művek, tárgyak és szövegek értelmezési kerete a kiállítási szituációnak köszönhetően?

Frazon Zsófia: Hát sokkal jobban működtek a térben, mint a papíron. Amikor benne állsz a térben, az egész hálózatot és összefüggésrendszert átlátod, nemcsak egy lineáris rendet nézel, amiben persze az agyad kalandozhat szerteszét. Benne lenni a térben, mozogni benne, amikor valamit megértesz, hátrafordulni és egy újabb cuccal összeolvasni, na ez a kiállításokban elhelyezett dolgok legfőbb értelme. Számomra mindenképp. Sokkal több izgalmas áthallást vettem észre, mint papíron. Az öt fogalom a végén szétszálazta, ha akartad, ehhez a térben segítséget is kaptál, de ki is kapcsolhattad, mehettél a magad feje után. Úgyhogy azt remélem, hogy a közönség további történeteket és értelmezési kereteket talált, bőven a felkínáltakon túl.

Pacsika Márton: Van, amit utólag megváltoztatnál a művek vagy tárgyak tekintetében a kiállításon?

Frazon Zsófia: Most utólag? Nem. Azért nem, mert a játék lényege volt, hogy olyan munkákat is bemutattunk, amelyeket én is a megnyitó napján láttam először. De ez egy ilyen műfaj. Ebben a modellben nem rendeznék olyan kiállítást, ami hónapokig megnézhető, de a munkák egy részét csak az installálás napján látom, mert az felelőtlenség volna. De a Gallery by Nightban pont ez volt az izgalmas. Hogy nem tudtam mindent előre, viszont nem akartam semmit kiszerkeszteni, amire egyszer már igent mondtam. Hoztam egy döntést, választottam a beadott tervekből, és bizalmat szavaztam: saját magamnak, hogy a tervből és a személyes beszélgetésből megértettem, mi a mű, és az alkotóknak, hogy adekvát válaszaik vannak.
Tudod min változtatnék? A tárgyak és a művek mellé kitett szövegek betűméretén. Én az ötödik nap végére már olyan fáradt voltam, hogy alig láttam olvasószemüveg nélkül a szövegeket. Pedig arra a méretre kalibráltam, hogy ez működjön. Egy olyan kiállításban, ahol 80 négyzetméteren több mint húszezer leütést kell (jó, nem kell, de lehet) elolvasni az ötödik napon, ott ezt minden eszközzel segíteni kell. Felolvasót nem tudtam rendelni a szövegek mellé, de legalább olvasószemüveg után ne kelljen már kotorászni. Ez persze vicces. Közben meg tök komoly.

Gallery by Night // Betűszedés, Stúdió Galéria, Budapest, Rottenbiller utca 35.
2013. október 14-18.

© 2018 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány