„A nemzeti identitásra úgy tekintünk, mint egy bélyegre”: Interjú Anca Benera és Arnold Estefán művészekkel

Anca Benera és Arnold Estefán bukaresti művészek kiállítása október 11-én nyílt a tranzit.hu nyitott irodájában. Az iroda hátsó termének padlóját november 8-ig föld borítja, melybe a művészek a kiállításnak is címet adó Olyan kevesen voltunk és olyan sokan maradtunk mondatot írták. Levél Orbán Viktortól, szétszálazott, egymásba göngyölt nemzeti zászlók külföldre küldött levelekkel, aranyérmével kiegészítve. A kiállított művek a nemzetállamot vizsgálják kívülről és belülről egyaránt. Az interjú során a megnyitón előadott performanszról is szót ejtettünk, melynek ihletői az 1990. március 20-án lezajlott marosvásárhelyi magyar-román összecsapásról megjelent médiatartalmak voltak.

IMG_0745.jpg

Olyan kevesen voltunk és olyan sokan maradtunk, 2013. október 11-november 8., tranzit.hu, Budapest
kiállítás enteriőr | fotó: Tulisz Hajnalka

Muskovics Gyula: Van az a sokat hallott mondat, hogy „a személyes politikai”. Ez a kijelentés a maga kétértelműségében jelenik meg a műveitekben. Az egyén politikai szereplehetőségeit kutatjátok, és közben bejön a képbe a nemzeti identitás, mely rátelepszik az egyénre, és felülírja őt egy nagyobb egység, a nemzetállam szolgálatába állítva.

Anca Benera&Arnold Estefán: A nemzeti identitásra úgy tekintünk, mint egy bélyegre. A kiállításon is látható két munka, a Jus soli (a föld jogán) és a Jus sanguinis (a vér jogán) azokra a kritériumokra utalnak, melyekkel a nemzetállam szelektálja az állampolgárait. Ezek olyan elemek, melyeket a politika alkot a polgárok ellen, hogy ellenőrzése alatt tudja tartani őket. A nemzetállam kialakításában a kultúrának is nagy szerepe van. Mi magunk alkotjuk azokat a szimbólumokat, melyek segítik a politikát a saját maga legitimálásában, s így mi is indirekt részei vagyunk a politikai rendszernek. Sajnos egyre átláthatatlanabb, hogy kinek a célját szolgáljuk. A rendszerváltás előtt ez világosabb volt, vagy a rendszert szolgáltad vagy ellene voltál.

IMG_0727.jpg

IMG_0730.jpg

fent: Anca Benera&Arnold Estefán: Jus sanguinis, 2013, alatta: Anca Benera&Arnold Estefán: Jus soli, 2013
tranzit.hu, Budapest | fotó: Tulisz Hajnalka

Muskovics Gyula: A kiállításon látható három olyan projekt dokumentációja is, melyek azt mutatják, hogy az egyén igen is aktívan részt vehet a nemzeti ügyek, gazdasági folyamatok véleményezésében. A kérdés az, hogy ennek milyen hatása lehet. Oroszországba, Németországba és Kubába küldtetek levelet, azt kutattátok, hogy ezek az országok miért nem fizették vissza Romániának az idők során felhalmozott több milliárd eurós tartozásaikat. Nem sok sikerrel. Létrejöhet szerintetek valódi dialógus a mikroszint és a makroszint között?

Anca Benera&Arnold Estefán: Amit mi csinálunk, az a mikropolitika egy sajátos módja. Az egyén hatásfoka nagyon kevés, de erre a nagyon kevésre is szeretnénk felhívni a figyelmet. Munkáinkban olyan alternatív megoldások után kutatunk, melyeket a makroszint képtelen megtalálni. Megpróbáljuk a makroszintet az egyén szintjére „emelni”, ily módon az egyént fölruházni több döntési erővel, mint amit a demokrácia fölkínál egy szavazattal négyévente.
Hozzászoktunk, hogy a döntéseinket mások hozzák meg, mindenki csak várakozik, és közben elfelejtünk cselekedni. Vannak persze arra mutató jelek is, hogy az emberek kezdik megunni ezt a fajta erőfelosztást, de ennek még csak az elején tartunk.

IMG_0716.jpg

Anca Benera&Arnold Estefán: Beszámoló a kockázati tőkéről, 2013, folyamatben lévő munka
tranzit.hu, Budapest | fotó: Tulisz Hajnalka

Muskovics Gyula: Mi ennek az oka szerintetek?

Anca Benera&Arnold Estefán: Csak most kezd kitisztulni Közép-Kelet-Európában, hogy mit is hozott igazából a rendszerváltás. Mikor Romániában Raed Arafat egészségügyi államtitkár lemondásra kényszerült a Traian Băsescu által előterjesztett új egészségügyi kerettörvény körüli vita során, Bukarest központját elözönlötték az Arafat mellett demonstráló emberek. A kilencvenes évek után ez volt az első komolyabb spontán megmozdulás, és így teljesen váratlan is volt Romániában. Ez az egész az egyén hatalmas fokú felháborodásról tanúskodott akkor. Az ilyesfajta túlfűtöttség csak napjainkban kezd el megjelenni a régióban.

Muskovics Gyula: Hogyan jelenik meg mindez a kulturális szférában? Magyarországon például nagyot lendített a képzőművészeti közeg politikai szerepvállalásán a Magyar Művészeti Akadémia botránya.

Anca Benera&Arnold Estefán: Mikor leváltották Bukarestben a Román Kulturális Intézet igazgatóját, ami teljesen megváltoztatta az intézmény addig működő programját, arra csupán 200 ember reagált. A kulturális szféra egy nem elég kiterjedt felület ahhoz, hogy egymaga nagy társadalmi megmozdulásokat kezdeményezzen. Meg kell találnunk a társadalom különböző rétegei közti közös nyelvet, mert ez nem csupán a kulturális szféráról szól, hanem arról, hogy egy ilyen döntés után hogyan hat majd a kultúra a társadalomra. Ezt mindenki számára láthatóvá kell tenni.

Muskovics Gyula: Hogyan képes a művészet láthatóvá tenni ezeket a problémákat? Mikor idén tavasszal politikai alapon választottak új igazgatót a budapesti Ludwig Múzeum élére, művészek, kurátorok és aktivisták egy occupy akcióba kezdtek, és akkor formálódott az Összefogás a kortárs művészetért csoport is, aminek az egyik célja az, hogy ezt a problémát a nagyközönség számára is láthatóvá tegye. Bár máshogyan, de ti is részt vesztek ebben a közvetítési folyamatban.

Anca Benera&Arnold Estefán: Rengeteg olyan dolog van a társadalomban, ami nem látható, és egy ilyen helyzetben nagyot segíthet a művészet és az intellektuális közeg részvétele a probléma megmutatásában és a kulturális fordításban. A média politikailag teljesen alárendelt, gondolom Magyarországon is, és az a nagyon kevés alternatív internetes oldal pedig nem elegendő… A verespataki akció egy jó példa arra, hogyan lehet egy lokális problémát nemzeti szintre emelni. Ebben a kulturális szférának is nagy szerepe volt, fesztiválokat szerveztek, saját maguknak csinálják a propagandát, többezres példányszámban nyomtatnak újságokat, szamizdat jellegű szórólapokkal, kreatív eszközökkel informálják az embereket.

Muskovics Gyula: A verespataki helyzetre, úgy látom, rengeteg képzőművészeti reakció is érkezett, az arany szinte központi témává nőtte ki magát Romániában. A Bureau of Melodramatic Research nevű művészcsoport például továbbgondolta ezt, és a Törökországból Romániába csempészett aranyról készítettek egy kutatást. Véletlen egybeesés, hogy nektek is van egy „arany projektetek”.

IMG_0723.jpg

IMG_0755_.jpg

Anca Benera&Arnold Estefán: 4,9 gramm, 2013
tranzit.hu, Budapest | fotó: Tulisz Hajnalka

Anca Benera&Arnold Estefán: A 4,9 grammban nem az arany a lényeg, hanem az Oroszország és Románia közti erőviszonyok, tehát a nagyok és a kicsik helyzete a diplomáciai háborúban. Az első világháború alatt a román kincstárból több mint 93 tonna aranyat, festményeket, dokumentumokat szállítottak megőrzésre Oroszországba, és az arany sosem került vissza. „Elveszett.” Ez az eset a mai napig meghatározza a két ország diplomáciai viszonyát. Nekünk pedig sikerült egy 8,2 gramm tömegű érmét visszajuttatni az országba, ami két román állampolgárra jutó mennyiséget tesz ki a vissza-nem-került aranyból.
A mi projektjeink az információ lényegi elemét, alapegységét, egy-egy történet valódi magját kutatják. Egy másik példa erre a Kétoldalú egyezmény című munkánk. Kuba tartozik Romániának 1,2 milliárd amerikai dollárral. Ez az információ eddig is nyilvános volt, az viszont nem, hogy miért nem hajlandók visszafizetni a tartozást. Kiderült, hogy Kuba a volt szocialista országok közötti kölcsönös segítségnyújtásra hivatkozik, és azzal indokolja a tartozás semmibevételét, hogy Románia szakított a szocialista ideológiával. Miután ezt megtudtuk, levelet küldtünk a Kubai Nemzeti Banknak azzal a javaslattal, hogy Románia elengedi a tartozást, ha Kuba szocialista marad.

IMG_0713.jpg

Anca Benera&Arnold Estefán: Kétoldalú egyezmény, 2013, folyamatban lévő munka
tranzit.hu, Budapest | fotó: Tulisz Hajnalka

Muskovics Gyula: A kiállított művek által elemzett belpolitikai és külpolitikai problémákat mintha a megnyitón előadott Fekete Március 1990 című performanszotok foglalná keretbe. A különböző nemzeti történelemfelfogások egymást kioltó természetére hívva fel a figyelmet, a politikai diskurzus alapvető problémáira mutat rá.

Anca Benera&Arnold Estefán: Amit előadtunk a megnyitón, az a Pacta Sunt servanda performansz-sorozat második része. Az első részben, aminek a dokumentációja szintén megtekinthető a kiállításon, egyszerre olvasunk fel román és magyar nyelven írott történelemkönyvekből olyan történelmi eseményekről, mint a 48-as forradalom vagy a trianoni békeszerződés. A megnyitón az 1990. március 19-én és 20-án Marosvásárhelyen a magyarok és a románok között lezajlott etnikai színezetű összecsapásokról megjelent román és magyar médiatartalmakat olvastuk fel egyszerre.
A Pacta Sunt Servanda 12 évvel ezelőtt kezdődött, mikor megismerkedtünk. A történelemről beszélgetvén rájöttünk, hogy teljesen különböző tudással rendelkezünk bizonyos történelmi eseményekről.
A performansszal a politikai aktusok működését próbáljuk bemutatni. A közönség egyszerre hallja az egymással ellentétben álló pozíciókat, és mivel az emberi agy úgy van programozva, hogy nehezen tud egyszerre kétféle álláspontot elfogadni, mindenki kis információtöredékekből rak össze egy új, saját álláspontot.

1385496_646939245339685_751468820_n.jpg
Anca Benera&Arnold Estefán: Pacta Sunt servanda, 2013. október 11., performansz
tranzit.hu, Budapest | fotó: Tulisz Hajnalka

Muskovics Gyula: Érdekes, hogy a marosvásárhelyi összecsapás azóta sem szerepel a történelemkönyvekben.

Anca Benera&Arnold Estefán: Ennek nagyon egyszerű oka van. Még mindig azok vannak hatalmon, akik ezt az egészet gerjesztették, és ezek az akták a mai napig titkosak.
Kevesen tudják ugyanis, és mi sem említettük a performanszban, hogy az összecsapások alatt újraalakult a román titkosrendőrségi szerv, a Securitate. Tehát ez mind csupán arra szolgált, hogy újra hatalmat adjanak azoknak a kezébe, akik a 89-es forradalom után elvesztették a pozíciójukat. Csaknem három hónapon át dolgoztak a marosvásárhelyi eseményen, a helyieket a médián keresztül manipulálták. A Securitate újraalapításának a napja (1990. március 26.) pedig nem jeleneik meg az archívumokban, egyetlen újság sem szerepel erről a napról a könyvtárakban. Úgy tűnik, ez a nap ki lett törölve a történelemből.

Muskovics Gyula: Itt is tehát nagyon fontos a történet valódi magja, hogy le lehessen választani a tényekről a rájuk rakódott, mások által konstruált jelentésrétegeket, amelyek a marosvásárhelyi konfliktushoz is vezettek, és voltaképpen a mai napig szétválasztják az embereket.

Anca Benera&Arnold Estefán: Tavaly meghívást kaptunk a helyi román „nemzeti” színházi fesztiváltól és a MADISZ által szervezett ALTER-NATIVE filmfesztiváltól is Marosvásárhelyre, hogy adjuk elő a Fekete Márciust. A két esemény egy napon volt, ezért mi azt javasoltuk, hogy működjenek együtt, és fedezzék közösen a költségeket. Végül arra eszméltünk, hogy a hotelben két külön foglalásunk van, és míg ott voltunk, minden nap kétszer kellett ebédelnünk és vacsoráznunk. Ugyanannak az étteremnek az első emeletén a magyar, a földszinten pedig a román szervezőkkel. Olyan volt az egész, mintha a performanszunk folytatása lenne.

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány