„Magam is tudom, hogy egy komolynak szánt ismertetést nem lenne szabad így indítani.”

Beke Lászlóval 2005-ben találkoztam először egy szegedi konferencián. Nevét az emblematikus középiskolai tankönyvéről ismertem, amit vidéki gimnazistaként nagyon izgalmasnak találtam, de akkor sok mindent nem értettem belőle. Mégis sokat forgattuk, beégett a nemzedékünk vizuális szótárába Meret Oppenheim 1936-os Prémes csészéje, az egyiptomi letört orrú „Zöld fej”, […]


Visszaemlékezés Beke Laciról*

Forró nyár, a nap által szürkésre szívott budai utcakép,felülnézetben. Déli fekvésű erkélyről nézek lefelé: a Varsányi Irén ésErőd utca sarkán éppen befordul a Vár felé Beke Laci, nagyon siet amunkahelyére, degeszre tömött aktatáskájában művészeti könyveket,iratokat cipel. Tudnivaló, hozzá tartozik: 1968-ban fél évet egyfolytában Bécsbenvoltam konzuli […]


Emlékek Bekéről

Ennek a bővülő cikksorozatnak a célja személyes emlékek, történetek összegyűjtése Beke Lászlóról, különböző generációkat képviselő barátoktól, kollegáktól. Úgy gondoljuk, hogy Lacit a személyes visszaemlékezésekkel, anekdotákkal tudjuk legjobban megidézni, amelyek akár az életmű feldolgozásához is adalékokkal szolgálhatnak. A szövegek sorrendjét a beérkezések és a véletlen határozza […]


© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány