Erzsébet tér, végállomás

Megszűnő intézmények 1: Design Terminal

„Mióta a design szó beleült a magyar fülbe, nem volt még kormányzat, amelyik valós értékén tudta volna kezelni a design fogalmát, még ha láttunk is változó lelkesedéssel és hozzáértéssel tett formai gesztusokat” – fogalmaz a Műértő folyóirat 2016. márciusi számának Designcsökkentés című szerkesztőségi jegyzete. Azt hiszem, precízen. Nagyjából erre juthatunk, ha az Erzsébet téri Design Terminal (DT) megszüntetéséről szóló bejelentés utáni lehetőségeket próbáljuk latolgatni.


A Dávidok után most a Góliátok jönnek

8. Budapesti Építészeti Filmnapok

Úgy nézhettünk filmet az athéni olimpiáról, a kínai Datong megalomán kulturális-konzervációs projektjéről, a kilakoltatásokról, a berlini Alexanderplatz térrendezéséről vagy az amszterdami Rijksmuseum körül folyó szakmai egyeztetésekről, hogy közben a 2024-es budapesti olimpiai pályázaton, a Liget-projekten, a józsefvárosi szegényellenes politikán, a Széll Kálmán térré alakult Moszkva terünkön vagy a saját múzeumügyünkön járhatott az agyunk.




Az ön-erőszak művészete 2. — Én vagyok a humántőkém

Értelmező gondolatok a Katalizátor díj 2014 keretében megvalósult Státuszromboló workshophoz

Minél jobban tépdesi a sebeit, annál hangosabban sikoltozza a kreatív szubjektum: “Láthatjátok, hogy nincs olyan módozatú humántőkém, ami nektek kell, kopjatok le rólam, és akkor végre szabadabb lehetek!” - Ezúttal a Státuszromboló workshopon végrehajtott gyakorlatokat, a Kolduló jógát, a csapatépítő játékot és az önsegélyezést mutatom be.


© 2018 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány