Mély játék-Gerhes Gábor antropológiája

A nyolcvanas évek nekem a Balatont, meg a Sexepilt jelentette a kínai kormánnyal és a manhattani zombiekkal. Egyes érettebb és tájékozottabb kultúrafogyasztók ugyanebben az időszakban bizonyára Clifford Geertzöt és Michael Baxandallt olvastak, angolul. Tisztelettel jelentem, hogy a hiányokat mára pótoltuk, a lemaradást behoztuk, sőt még […]


Zsebből mozit

A múlt heti Filmszemle információs programjában vetítették le Szilágyi Andor Előttünk az élet című játékfilmjét, amihez ütősnek tűnt a marketingszöveg, miszerint „a világ első mobilkamerás játékfilmje”, de ez így nem egészen igaz. Miután már minden tizenéves csinált filmet a telefonjával, a szakma is rákattant a […]


Két férfi, egy eset. A Nemzeti Galéria jövőjéről

Egy évvel és egy nappal azután, hogy az ÉS-ben megjelent György Péter vihart kavaró cikke (A fájdalmas közöny – Vajda Lajos története) a továbbélő Kádár-korszakot megtestesítő Nemzeti Galériáról, csendben véget ért Bereczky Loránd csaknem huszonhét éves igazgatósága. Másnap, február 1-én, szintén minden nagyobb körítést mellőzve […]


A sirályok szerint a világ

A sevillai filmfesztivál rendezői díjával felvértezett újabb, filmes disztópiában, az Adásban az emberek halat esznek, és vizet isznak, meg persze whiskyt, de ez most nem passzolna a sirályos képbe. A kamera egy tengerparti városban (Constanţában, de ez most lényegtelen) svenkel, ahol az emberek tévé és […]


Épületek vonzásában: Építészeti ikonok és objektum-szexualitás

December közepén beszélgetést szerveztem Építészet és megszállottság címmel. A beszélgetéssel az Építészeti Filmnapok egyik témáját kívántam körüljárni, ahová olyan filmeket válogattam, amelyekben épületekhez kapcsolódó szélsőséges érzelmek, kötődések, illetve emberfeletti erőfeszítések jelentek meg. A beszélgetés elején – inkább gondolatébresztő, mint provokatív szándékkal – lejátszottam egy részletet […]


Utcahossz

A Műcsarnok nagy BBS-kiállításának nyitó termébe Páldi Lívia kurátor néhány kortárs képzőművészt hívott, hogy megrajzolják azt a társadalomlélektani teret, amely a BBS-t évtizedeken át körülvette. Nagy tér a szűk levegőjű kornak, csak lézengeni lehet benne; csakúgy, mint a város akkori terei, amiből volt sok, de […]


Nézetek, filmen – A BBS-kiállításról

Elsőre fából vaskarikának tűnik egy filmes kiállítás gondolata. Még másodszorra is lehetetlennek. Talán harmadszorra gondolhatjuk azt, hogy az ötlet nem is olyan elvetemült. Persze az utóbbi néhány évben akadtak sikeres, illetve vitára okot adó kiállítások, amelyek filmekről szóltak, bár ezek inkább olyanok, amelyek egy-egy híres […]


© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány