A kétévente megrendezett Degrowth Konferencia idei helyszíne Budapest volt. Ezidáig számos kérdés felmerült a „nemnövekedés“ mozgalom ideológiai körvonalait illetően, amely a sokszínűség liberális eszméjével igyekszik önmagát magyarázni, és mindeközben előszeretettel hívja magát radikálisnak. De hogyan lehet egyáltalán valami radikális, ami olyan fogalmakkal spekulál, mint a fenntarthatóság?
tovább
A világvége nem 2050 körül kezdődött, hanem már évszázadokkal korábban, legalább az ipari forradalom kezdetéig datálható a sötétség virális terjedése a kontinensek fölött. Teljesen egyértelmű, hogy a kiindulási pontnak, Európának kell a legnagyobb árat fizetnie ezért az ősbűnért, a harcore technofília skizoid túltengéséért.
tovább
A 9. Berlin Biennále nem úgy teljesít, mint négy éve. Konzervatív kritikusai szinte kulturális sokkban: túl sok az amcsi infúzió, ezek nem kurátorok, hanem fashion-conscious bloggerek, – a Velencei Biennáléhoz képest egyenesen white suprematism –, mindenesetre hol van a Nagy Komolyság és Pergamon után 2000 évvel (hahh!) hova tart a művészet, ha a state-of-the-art egy selfie-stickes picsamutogató szobor („úgy tűnik senki nem olvasott művészettörténet könyveket”, – The Guardian). Kicsit olyan volt olvasni, mint a Magyar Időkben a Pokémon-vadászatról.
tovább
Karol Radziszewski Varsóban élő lengyel képzőművész, aki filmjeivel és performanszaival vált ismertté, melyekben archív anyagokból kiindulva különféle társadalmi, politikai és gender kérdéseket vizsgál. Budapesten is többször láthatta munkáit a közönség, például a Trafó Galériában (A császár új ruhája, 2013), idén nyáron pedig a tranzit.hu A Szívünk egy másik ország – a barátság mint alternatíva egy normáis világban című kiállításán került bemutatásra Kisieland című projektje, amely egy meleg közösség félnyilvános tevékenységét, magánlakáson előadott drag performanszait mutatja be a lengyelországi szocializmus utolsó éveiben. Radziszewski a kiállítás alkalmából Budapestre látogatott, ahol az említett munka részét képező 30 perces dokumentumfilm bemutatását követően a közönség kérdéseire válaszolt. Itt tartózkodása alatt munkamódszeréről, művészi stratégiákról, korábbi és új projektjeiről beszélgettünk. A cikk végén megtekinthető a július 28-i prezentációról készült videofelvétel.
tovább
Június végén Berlin szívében a laikus sétálgató szeme elé tárult négy líbiai tigris az Unter der lindenen felépített arénában. A tigrisek egy radikális művészeti akció részei voltak: a Zentrum für Politische Schönheit (A Politikai Szépség Központja) nevű berlini kollektíva által megrendezett, élő performanszokból és szervezett beszélgetésekből, interaktív internetes játékból és videókból álló kampány célja az volt, hogy felszólítsa a döntéshozókat a 2001 óta életben lévő törvény mósosítására, amely kizárja a lehetőségét annak, hogy az Unión kívüli országokból érkező menekültek a biztonságos és gyors légiutazást választhassák a hosszadalmas és életveszélyes szárazföldi és tengeri, leginkább embercsempészek által uralt útvonalakat helyett.
tovább
Egész rendes dél-amerikai ország lettünk: van korrupció, pocakos diktátor és jó foci – posztolta valaki a Facebookon a futball-láz napjaiban. A poszt elemzésébe most ne menjünk bele, mindenesetre azokat a képeket, amelyeket eddig leginkább dél-amerikai vagy dél-európai országokból láttunk, az autókból kilógó, festett arcú, zászlókat lobogtató drukkereket, a fellobogózott taxikat, a mezbe öltözött ezreket az utcán, most megkaptuk testközelből. Az Ausztria elleni pazar nyitómeccs alatt arra eszmélt az ország, hogy a százszor eltemetett magyar foci él. És él a közönsége is. Olyannyira, hogy megszállja a Nagykörutat, leállítja a villamosokat, megmássza a villanyoszlopokat, az Oktogonnál megafonos srácok animálására együttmozog, hajnalig mulat, vonul, énekel, mindenféle területfoglalási engedélyt, előre bejelentést mellőzve.
tovább
A recept egyszerű: bevonni a nem szakmai közönséget, beleágyazódni a város szövetébe a munka hívószaván keresztül, és a városban gyakorolt foglalkozások képviselőivel való együttműködés során megvalósult projekteket a téma szemponjtjából releváns (órabolt, fehérneműbolt, banképület, fogorvosi rendelő, étterem) helyszínen bemutatni.
tovább
A tranzit.hu Katalizátor-díj 2014 keretében jött létre Szabó Péter és Szűcs Teri Közösségi pénzügyek művészeti munkásoknak című projektje, amely párbeszédet kezdeményez a művészeti dolgozók magyarországi helyzetéről. A projekt egy online weboldalként és forrásként valósult meg, 12 videóinterjúval és egy összefoglaló tanulmánnyal: http://www.artworkerstoday.hu.
tovább
Brian Holmes művészet- és kultúrkritikus a budapesti Translocal Institute által szervezett workshop kapcsán beszél arról, miért fontos felismerni, hogy a jelenlegi geológiai korszakban, az Antropocénben hogyan kerekedik a természet erőin felül az emberek által előállított energia.
tovább
A Poszthumán végre egyenes beszéd. Vádol, elítél, de cselekvére is késztet — meg kell haladni az eurocentrizmust, az antropocentrizmust, a férfiközpontúságot, nem humanizálni kell a természetet, hanem rájönni, hogy mi is természet vagyunk, végre túltenni magunkat azon az ideálon, hogy az ember leural és leigáz, és ez az ember persze férfi, a nők is csak kizsákmányolandó természet.
tovább
A jelenlegi polgári rendszer, abban a téves hiszemben, hogy restaurációt hajt végre, leviszi a kultúrát a Várból, le a királyi Budáról a proli és kispolgári Pestre, méghozzá a Ligetbe, az ÁLLATKERT és a CIRKUSZ és a MAJÁLIS mellé: ott a kultúra helye a VURSTLIban, a vulgáris népszórakoztatás, a zabálás, piálás, napozás, biciklizés, focizás, gyerekzsivaj, „turisztika” terében. De mi megy föl? Mi megy föl a Várba?
tovább
A bécsi Képzőművészeti Akadémia művésztanár mesterképzési programja 1941-ben, három évvel az Anschluss – vagyis Ausztria Náci Németországhoz való csatolása – után indult. Az alapítás körülményei, a művésztanár képzés intézményesítésének kezdeti időszaka, valamint a művészeti felsőoktatási intézmény nemzetszocializmusban betöltött szerepe egészen a közelmúltig az osztrák történet- és kultúratudomány feldolgozatlan területének számított.
tovább
Egy kortárs művészeti kiállítás aktualitását sosem tapasztaltam még olyan közvetlenül a saját bőrömön, mint a pozsonyi Kunsthalléban megrendezett Fear of the Unknown megtekintése után, hazafelé tartva, az autópályán. Vasárnap késő délután a szemközti sávban több mint 10 km-en keresztül sorakoztak az autók, arra várakozva, hogy a szigorított ellenőrzés miatt az országhatáron feltorlódó tömeg fogyatkozni kezdjen. A menekültválság kezdete óta egyre gyakoribb ellenőrzések ugyan még bosszantják, de igazából már nem lepik meg a Nyugat-Európa felé rendszeresen ingázó sofőröket. A forgalmi dugónál azonban lényegesen sokkolóbb hír is érkezett, nem egészen fél nappal később: a magyar-szlovák határ túlsó oldalán egy, az embercsempészek autójában ülő menekült nőt lőttek meg a határőrök, amikor az autó vezetője a felszólítás ellenére sem állt félre ellenőrzésre.
tovább
Nehéz lenne még egy olyan teret találni Budapesten, amelynek a felújítása kezdetén és az átadása alkalmából is szükségesnek érezték a félhivatalos kultúrpolitikai reprezentációt: 2013 elején a Design Terminálban több napos eseménysorozatot rendeztek a BKK szervezésében a tervpályázat eredményeiről és a tér történetéről, idén tavasszal pedig a Kiscelli Múzeumban nyílik átfogó kiállítás a híres Moszkva téri órával a főszerepben.
tovább
Az intézményi kommunikáció egészen új módozatait tanuljuk mostanában, különösen a kulturális szférában. Ugyanis a válasz megtagadásának is bonyolult kultúrája lett az utóbbi években. Olvasni kell ezt a sajátos, minimalista kottát, hisz hallgatni sokféleképpen lehet. Az intézmények különösen akkor maradnak némák, ha a saját helyzetükről, jövőjükről faggatjuk őket. Főként azok az intézmények, amelyek szerepeltek a sokat emlegetett Lázár-listán, a megszűnő vagy átalakuló intézmények januári lajstromában. Többek között ilyen a MaNDA is, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet.
tovább