Óbuda A nyolcvanas évek közepén összefutottunk az Árpád hídi HÉV-megállóban. Csak látásból ismertük egymást, soha nem beszélgettünk. Beke többször megfordult a Zichy-kastélyban, az Óbuda Galériában. Legelőször az Altorjai Sándor tárlat alkalmával – 1980. április; viharos megnyitója volt: az udvaron a szovjet invázióra utalva afgán agarak […]
tovább
Beke Laci első írása, amit olvastam, a Művészet című folyóiratban jelent meg, és a Párizsi Biennáléról szólt. Ez valamikor a 70-es évek első felében lehetett, vagyis én még gimnazista voltam. Laci szövegére alighanem azért is figyelhettem fel, mert ugyanazon az oldalon egy Duchamp repró is […]
tovább
A Virág Judit Galeri (Bogyó Virág és Fischer Judit) gyűjtése 2017-ből “Mi a szeleburdi Bekét ismertük meg, akinek a saját szórakozottságához bőven volt öniróniája, hogy ő nem csak a nagy Beke László csúcsművészettörténész, a fekete könyv szerzője, hanem egy ember is, aki pont ezektől az […]
tovább
bekepzeltselfport.tif ugrik fel meg egy életlen portré kb. 1976, de van, volt, lennie kell, ha beütöm Beke, csak ez marad. Pontosan tudom, hogy mit keresek. Amikor a Szerencsés János autójában Veszprémbe mentünk, Beke, Hajas, Szerencsés meg én. Valahol félúton, egy mező közepén egy furcsa építmény, […]
tovább
Negyven év barátság és szakmai kapcsolat volt köztem és Beke Laci között. Az én betegségemmel kezdődött a kapcsolatunk és az ő megromlott állapotával zárult. Mindvégig élénk párbeszédet tudtunk folytatni olyan dolgokról, amik a múlékony anyagi léten kívül estek. Laci számos performanszomban vett részt. Nem szeretném […]
tovább
Az emlékezések ismert jellegzetessége, hogy a szerzők gyakran saját magukról írnak inkább, mint az érintettről – Hegyi Dóra felhívása, hogy a személyes történetek és anekdoták felől közelítve emlékezzünk Beke Lászlóra, most szerencsésen megment e hibától. Mivel a személyesség kihagyhatatlanná teszi a szerző jelenlétét a leírt […]
tovább
Beke Lászlóval 2005-ben találkoztam először egy szegedi konferencián. Nevét az emblematikus középiskolai tankönyvéről ismertem, amit vidéki gimnazistaként nagyon izgalmasnak találtam, de akkor sok mindent nem értettem belőle. Mégis sokat forgattuk, beégett a nemzedékünk vizuális szótárába Meret Oppenheim 1936-os Prémes csészéje, az egyiptomi letört orrú „Zöld fej”, […]
tovább
Forró nyár, a nap által szürkésre szívott budai utcakép,felülnézetben. Déli fekvésű erkélyről nézek lefelé: a Varsányi Irén ésErőd utca sarkán éppen befordul a Vár felé Beke Laci, nagyon siet amunkahelyére, degeszre tömött aktatáskájában művészeti könyveket,iratokat cipel. Tudnivaló, hozzá tartozik: 1968-ban fél évet egyfolytában Bécsbenvoltam konzuli […]
tovább
Ennek a bővülő cikksorozatnak a célja személyes emlékek, történetek összegyűjtése Beke Lászlóról, különböző generációkat képviselő barátoktól, kollegáktól. Úgy gondoljuk, hogy Lacit a személyes visszaemlékezésekkel, anekdotákkal tudjuk legjobban megidézni, amelyek akár az életmű feldolgozásához is adalékokkal szolgálhatnak. A szövegek sorrendjét a beérkezések és a véletlen határozza […]
tovább
A Transzrealizmus sorozat utolsó bejegyzését Borsos Lőrinc jegyzi. Képzeletbeli meta-naplójuk a művész identitást vizsgálja az alkotópáros fiktív szemszögén keresztül. A naplóban megélt tapasztalatok, álmok, pszichedelikus élmények, idézetek, koncepciók, ötletek, valamint Borsos Lőrinc „gyülekezeti időszakának” emlékei alkotnak laza szerkezetet.
tovább
Az OVO egy ismeretlen számú epizódból álló meta-mitológia, ami a 21. század világmodelljeinek működését veti össze a mitológiák narratív szerkezetével és a történetmesélés eszköztárával. Jelenleg ismert töredékes története egy játék-szimuláció formájában eleveníti meg egy nem/létező, hydraszerű mitikus lény világát. Páll Tamás videója a Transzrealizmus sorozat részeként jelenik meg először a tranzitblogon.
tovább
Alicja Rogalska lengyel képzőművésszel Erdődi Katalin kurátor beszélget élő szerepjátékról és együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatról, valamint a kollaboratív és spekulatív megközelítések összefüggéseiről. Rogalska bepillantást ad két LARP-alapú munkájába és az ezek mögött meghúzódó alkotói folyamatba.
tovább
Horváth Márk tanulmányában azt vázolja fel, hogyan „vérzik át” a digitalitás a hétköznapi valóságunkba a koronavírus járvány idején. Filozófiai elemzésének alapja egy virtuális ragály, ami 2005-ben tört ki a World of Warcraft nevű online számítógépes játékban, és a játékosok reakcióinak köszönhetően az epidemiológusok azóta is referenciapontként tekintenek az esetre. A Corrupted Blood incidenst (így hívják a járványt) a koronavírus posztmodern és poszthumanista értelmezőinek meglátásaival veti össze.
tovább
Szirmay-Kalos Léna a Transzrealizmus sorozatban a performansz kiállítás műfajával és az idő köré szerveződő (kronotopikus) kurátori gyakorlattal foglalkozik. A performansz kiállítás értelmezésében egy helyspecifikus, jelenlét- és/vagy időalapú művekből álló, a színházi és múzeumi apparátuson kívül szervezett csoportos kiállítás. Írásának kiindulópontja a Montag Modus nevű berlini eseménysorozat legutóbbi, ShareHolders címmel megvalósult projektje.
tovább
A Transzrealizmus sorozat első bejegyzésében Bakk Ágnes Karolina az immerzív színház népszerű, ám kevéssé definiált műfaját igyekszik meghatározni. Felvetése, hogy az immerzív előadásokat hasonló szempontok mentén érdemes megközelíteni, mint az interaktív digitális narratív alkotásokat. A szerző a dán-osztrák SIGNA társulat egyik legutóbbi „performansz installációján” keresztül hosszan elemzi a közönség részvételi motivációit is.
tovább